Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. május 29., péntek

"Twilight 5. rész" 7. fejezet

7, Fájdalom és Bizalom

Én csak álltam és vagy százszor lejátszottam magam előtt a jelenetet, melyben Tanya meggyanúsít, hogy én próbáltam megölni. Bella. Bella. Bella. Ő bőszítette fel a medvét. Bella. Ő uszította rám. Ő akart megölni. Bella. A szavak nem hagytak nyugodni. Nem tudtam kiűzni fejemből a rágalommal teli kifejezéseket. Tekintetemet szorosan Tanyára szegeztem értetlenül, és tele haraggal néztem Őt. Amíg tekintetem egy percre sem vettem le Tanyáról, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt akárki elhiszi neki. Viszont mikor körbe pillantottam, csak tíz dühös, hitetlenkedő és értetlen szempárt láttam. A tíz szempár közül egy a lányomé volt. Talán ez fájt a legjobban mind közül. Nem bírtam elviselni, hogy ennyire nem bíznak meg bennem. Komolyan azt hiszik, hogy én tettem?
„Bella? Mond, hogy ez nem igaz!” Edward szólított meg, mikor látta, hogy nincs más esély arra, hogy megszólaljak. Mit mondhatnék neki? Nem én tettem. De, akár meg is tehettem volna. Éppen az előtt fenyegettem meg Tanyát, hogy ha nem hagyja békén a családom, megölöm. Ezt követően pedig majdnem meghalt, miattam. Nem tudtam megszólalni. A fájdalom melyet mostanra sikerült elnyomnom, melyet Charlie miatt, az ártatlan ember miatt, kinek én oltottam ki az életét, a félelem miatt, melyet Edward, a lányom és a családom elvesztése miatt éreztem és Tanya jelenléte miatt, most ismét visszatért, és most jobban fájt, mint valaha. Egy hatalmas lyuk tátongott a mellkasomban, melyet a fájdalom tépett fel. Akárhogy próbáltam eltűntetni, vagy enyhíteni az általa okozott fájdalmon, nem ment. A fájdalom egyre jobban marcangolta lelkem. Választ kell, adjak Edwardnak mielőtt még Ő is azt hiszi, hogy én tettem, viszont a kiújuló fájdalom miatt továbbra sem tudtam megszólalni, így megráztam fejem, NEM-et válaszolva azzal. Edwardon úgy láttam, mintha megkönnyebbült volna, de továbbra is voltak kételyei. Nem értettem Edward hogy hihet Tanyának. A gondolataiba is belelát, onnan pedig kiolvashatná, hogy mi is az igazság. Ott Tanya nem tud hazudni. Vagyis azt hiszem. Én már bármit kinézek belőle. Ezek után még akár azt is el tudom képzelni, hogy be tudja folyásolni a gondolatait és akár ott is tud hazudni. Ránéztem Tanyára, választ keresve kérdéseimre, de csak az öntelt arckifejezését láttam. Majd beugrott. Mi van, ha az egészet kitervelte? Mi van, ha tudta, hogy mindez így fog történni? Direkt sodort bajba és direkt uszította ellenem a családom.
„Hallottad, a medvét? Igaz? „ Pattant ki belőlem a kérdés, mely szemrehányóan, választ követelve hagyta el ajkaim. Tanya eddig öntelt, boldog és kárörvendő arckifejezése, hirtelen átcsapott valami másban, valami szerényebbe, valami komolyabba. Megint úgy festett, mint aki meg van szeppenve, aki még mindig sokk alatt áll. Úgy nézett ki, mint ha ártatlan volna. Bíztam benne, hogy nem téveszti meg a többieket álnok tekintete.
„Nem, nem hallottam, de te igen. Ha nem te uszítottad rám a vadállatot, miért nem segítettél?” Tanya még mindig tagadott. Feltett szándéka volt, hogy befeketítsen engem, és ahogy elnéztem a tekinteteket egyre jobban haladt a cél felé. Mit válaszolhatnék erre a kérdésre? Nem, nem én akartam megölni. Legalább is nem most, és nem a medve által. Viszont az, hogy miért nem segítettem rajta. Ez volt az a kérdés, mely elől akárhogy is próbáltam volna nem tudtam volna kitérni. Ezzel a kérdéssel alaposan feladta nekem a leckét. Az igazat nem mondhattam meg, azzal a saját síromat ástam volna meg. Abból a helyzetből, ha elmondom a családomnak, a lányomnak, Jake-nek és Edwardnak, hogy megfenyegettem Tanyát, hogy meg fogom ölni, sehogy sem tudtam volna kimászni. Akkor még egy csepp esélyem sem lenne arra, hogy esetleg hisznek nekem.
„Mert, mert, mert…” Nem bírtam válaszolni. Egyszerűen nem tudtam mit mondhatnék. Maga a helyzet, hogy senki nem hisz nekem, kilátástalan volt. Nem láttam értelmét magyarázkodni. Egy röpke pillanatra még ránéztem Edwardra, majd mikor tekintetében nem véltem felfedezni semmi megértést, semmi bizalmat, csak szánakozást és kételyeket, eszement rohanásba kezdtem. Csak rohantam, nem néztem vissza, nem tudtam merre megyek, azt sem, hogy épp hol vagyok, csak rohantam. Dühömben és fájdalmamban – magam sem tudom a kettő közül most melyik érzés tombolt bennem erősebben – azt sem láttam merre megyek. Éreztem, hogy a levegő egyre erősebben súrolja bőröm, hogy végtagjaim, néha-néha le-letörtek pár ágat. És, hogy úgy éreztem pillanatokon belül összeroppanok a hatalmas fájdalomtól, melyet éreztem. Még csak most sikerült túl tennem magam azon, hogy egy gyilkos lett belőlem, hogy csalódást okoztam Charlie-nak, azzal, ami vagyok. Még csak most értettem meg, hogy Edward szeret engem és, hogy soha nem hagy el engem és Renesmee-t. Mikor már ismét megtaláltam volna a lelki békém, visszatértem volna az életbe, rendbe szedtem volna magam, és tovább éltem volna örökké tartó tökéletes életem, ismét egy bonyodalom kellős közepébe csöppentem. A családom, a lányom, a legjobb barátom, a szerelmem, Ők, akikért mindent feláldoztam. Charlie-t, az anyámat, a barátaimat, az életemet, most ellenem fordulnak egy ádáz hazugság miatt. Nem hisznek nekem. Nem bíznak bennem. Úgy éreztem ez túl nagy teher ahhoz, hogy egyedül cipeljem. A fájdalom olyan szinten hatott rám, hogy elvesztettem uralmam ösztöneim, képességeim felett. Akaratom ellenére rohantam, ugráltam egyik fáról a másikra. Vámpír képességeim szinte maguktól, irányítás nélkül működtek. Mivel megállni nem tudtam, nem maradt más választásom, futottam. Az egyik pillanatban annyira elvesztettem uralmam hatalmas erőm és gyorsaságom felett, hogy neki rohantam egy óriási és rendkívül vastag törzsű fának. A fa törzse egy helyen megrepedt én pedig leírhatatlan erővel és lendülettel csapódtam vissza a fáról. Közel tíz métert repültem, mire földet értem. Ez az érkezés sem volt éppen szokványos. Ahogy hátrafelé száguldottam a levegőben, úgy éreztem soha nem fogok tudni megállni. Valószínűleg, ha nem lett volna ott az a fa, melynek megállásomkor csapódtam, nem tíz métert, hanem legalább ötvenet repültem volna. Ahogy az egyik fáról a másikra csapódtam úgy éreztem magam, mint egy pingpong labda. Pedig közel sem voltam az. A világ legveszedelmesebb faját képviseltem, a vámpírokat. Mégis legalább olyan erőtlennek éreztem magam, mint egy közönséges halandó ember. Szívemben és lelkemben hatalmas lyuk tátongott a fájdalom miatt, melyet a családom és Tanya miatt éreztem. Emellett a fejem hasogatott, szédültem és fogalmam sem volt, mi volt ennek az oka. Nem éreztem sem a kezem sem a lábam. Még ha el is akartam volna menni, ha vissza is akartam volna fordulni, vagy fel akartam volna állni, sem tudtam volna. A hatalmas fájdalom már nem csak belülről tépett szét, hanem kívülről is. Úgy éreztem magam, mint akit épp nyúznak, mintha több tízezer kés fúródott volna testembe és szívembe. Ha szükségem lett volna levegőre az életben maradáshoz, már rég meghaltam volna. Nem bírtam lélegezni, nem bírtam mozogni, még ordítani sem, amit most mindennél jobban akartam. Ki akartam adni magamból a bennem lévő dühöt és fájdalmat, mely, ha nem lettem volna már amúgy is halott, biztosan megölt volna. Megpróbáltam erőt venni magamon és mozgatni végtagjaimat. Mikor kezemet kellő magasságba tudtam emelni, rögtön szívemre tettem azt. Mintha ezzel akartam volna megakadályozni annak elvesztését. Talán attól féltem, hogy a hatalmas fájdalom hatására kiszakad mellkasomból. Hirtelen egy újabb éles fájdalom nyilallt fejembe. A fájdalom annyira erős volt, hogy nem bírtam egy helyben maradni. Találtam a földön egy méretes követ, azt markoltam meg és olyan erővel szorítottam, hogy az pár pillanaton belül porként hullt ki kezeim közül. A fájdalmam viszont nem ért véget a kő porladásával. A szenvedés görcsbe rántotta egész testem. Segítségre volt szükségem. Nem tudom pontosan mennyi ideje szenvedtem az erdő közepén egyedül, mikor váratlanul elvesztettem eszméletem.
Felébredtem. Hogy mikor nem tudom. Fogalmam sem volt, hogy mi történt velem, hogy hol vagyok, hogy, hogy volt lehetséges, hogy elájuljak. Hogy miként tovább. Nem tudtam mit tegyek. Tehetetlenségemben csak ültem ott a fa árnyékában és visszaemlékeztem a régi szép időkre. Mennyivel egyszerűbb és szebb volt minden, amíg ember voltam. Talán igaza volt Edwardnak. Jobb lett volna, ha ember maradok. Edward akkor nem kérdőjelezte volna meg bizalmát velem szemben. Alice-el is sokkal többet beszélgettem. Charlie-val és Renée-vel is többet találkoztam. Tudtam, hogy hol vannak a határaim. Senkinek nem voltak elvárásai velem szemben. Most viszont, mindenki ellenem fordult. Nem bíznak meg bennem. Egyedül vagyok, abban az életben melyre, annyira vágytam. Megpróbáltam felállni, és nagy meglepetésemre sikerült is. Elindultam a folyó mentén, de csak normál emberi tempóban. Közben azon gondolkoztam mit tegyek. A fájdalom hirtelen ismét visszatért, és most erősebben hasogatott a fejem, mint az előtt. Fájdalmamban térdre rogytam, és rögtön a fejemhez kaptam. Ahogy hozzá értem rögtön észrevettem, hogy valami éles dolog fúródott a tarkómba. Megpróbáltam kihúzni, de így a fájdalom csak élesebben hasított a sebhelybe. Egy kis időre abba hagytam a próbálkozást. A fájdalom annyira megzavarta képességeimet, hogy azt sem tudtam merre tartok épp, csak mentem a folyó partján segítség után kutatva. Mikor úgy éreztem a fejemben zajló fájdalom csillapodik, ismét megpróbáltam kihúzni onnét a rejtélyes eredetű éles valamit. Erősen megmarkoltam és mit sem törődve a fájdalommal, egy hatalmasat rántottam rajta, majd legalább ekkora ordítás után térdre rogytam. Az éles dolog, ami a fejembe állt egy vastag és éles farönk volt. A kín enyhült a fa kihúzásával, de el nem múlt. Egy röpke pihenő után újra útnak indultam. Csak mentem szorosan a folyó parton, nem tudva honnan jöttem, hol vagyok és merre tartok. Ahogy lassan gyalogoltam nem voltam tisztába sem az idővel, sem a hol tartózkodásommal. Nem tűnt olyan hosszú időnek egyedül létem, mint amennyi valójában volt. Azt vettem észre, hogy a vakító világosságból, mely eddig zavarta szemem, most sötétség lett. Nem féltem a sötéttől, sőt az erdőben lévő vadaktól sem. Nem volt veszteni valóm. Talán még szívességet is tennék vele, ha meghalnék, ha nem lennék. Egy darabig még mentem a sötétben, könnyű dolgom volt, vámpír létemre, nem volt gondom a tájékozódással. Viszont mikor megint előjött a fájdalom, mind a lelki mind a fizikai, ismét elvesztettem érzékeim és képességeim felett az irányítást. A sötétben nem tudtam tovább tájékozódni. Olyan volt, mintha egy szobában lettem volna, és valaki le és felkapcsolgatta volna a világosságot adó lámpát. Hol rohantam, mint egy őrült, hol pedig mozdulni sem tudtam. A fájdalom pedig egyre jobban erősödött bennem. De nem a fizikai, hanem a lelki. Tudtam, hogy segítségre van szükségem, mert egyedül nem bírtam cipelni a hatalmas fájdalmat. Mivel a kíntól mozdulni sem tudtam, ki kellett találnom valamit, amivel segítséghez juthatok. Még egyszer megpróbáltam a folyó parton tett utamat folytatni, bízva abban, hogy hamarosan valaki nyomára lelek, aki segíthet nekem. Mentem, ismét nem tudtam már mióta, de sehol senki. A sötétség még tetőzte, ezt a kétségbe esett keresgélést. Ahogy egyre csak gyalogoltam kivilágosodott. Ahogy eltűnt a sötétség, a fájdalom is csillapodni látszott. Mivel egész jól éreztem magam, tovább haladtam a folyó mellett. A fájdalom szinte teljesen elmúlt, persze csak a fizikai, a lelki fájdalmam még mindig ott motoszkált bennem, olyan erősen, hogy azt ember ki nem bírta volna. Jó ideje bolyongtam már és még mindig nem találtam senkit. Képességeimben nem bízhattam, így nem tudtam merre induljak segítségért. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet, mely segíthet. Ehhez viszont fel kell adnom magam, a büszkeségem. Erősen gondolkoztam meg tegyem-e az egyetlen segítséget adó, lehetőséget. Adjam fel magam, bízzak abban és azokban, akik már rég elítéltek, egy olyan bűn miatt, melyet nem is követtem el. Nem volt más lehetőségem, ez maradt az egyetlen esélyem, a fájdalom csökkentésére, a túlélésre. Meg álltam a folyó parton, behunytam a szemem, és lassan el kezdtem kitolni a pajzsot az elmémből. Abban bíztam Edward meghallja majd a gondolataimat, és segítségemre siet majd. Így folytattam a pajzsom tágítását. A pajzs egyre jobban küzdött a fejemben maradásért, én pedig egyre jobban küzdöttem annak kiszorításáért. Már láttam, hogy a pajzs elhagyva elmém, egy hatalmas buborékot képez magam körül. Ahogy ezzel küszködtem, a fizikai fájdalom visszatért. Az erőlködéstől, ismét felsértettem a farönk által okozott seb helyét, és iszonyatosan fájt. A fájdalom egyre jobban akadályozott pajzsom távol tartását. Mikor már sem a pajzsot nem tudtam tovább tartani, sem a fájdalmat nem bírtam elviselni, ordítottam egy hatalmasat. Láttam, ahogy a körülöttem lévő fákról a madarak zaklatottan repültek tovább. Hallottam a vadak ijedt ficánkolását. És éreztem, ahogy a pajzs úgy csattan vissza elmémbe, akár csak egy gumi. Nem voltam biztos benne, hogy elég ideig voltak fedetlenek a gondolataim. Nem tudtam elég idő állt-e Edward rendelkezésére gondolataim olvasásához. Így akár mennyire is fájt, megpróbáltam még egyszer. A pajzs ugyanúgy, mint az előbb elkezdte elhagyni elmém. Eszméletlenül fájt, de nem adhattam fel. Mikor már gondolataimat nem uralta a pajzs, megpróbáltam, azokon keresztül szólni Edwardnak. Edward, kérlek, segíts! Nem tudom, hol vagyok, azt sem, hogy merre tartok. Elvesztettem uralmam képességeim felett. Nagyon fáj…” És a pajzs már vissza is szorult elmém határain belülre. A fájdalom hatására, térdre rogytam. És már erőm sem volt felkelni onnét. Csak feküdtem és vártam, hogy valaki jön és segít rajtam. De a segítség nem jött, a sötétség viszont annál inkább. Ismét éjjel volt. Nem tudtam mennyi időt töltöttem egyedül a szabadban, de mióta magamnál vagyok, ez már a harmadik nap, hogy egyedül vagyok a fájdalommal. Csak feküdtem és ismét csak vártam. Egyszer csak meghallottam valami zajt, az egyik bokorból jött.
„Edward?” Kérdeztem reménykedve. Nem válaszolt senki, viszont a zaj egyre erőteljesebbé vált. El nem tudtam képzelni mi vagy ki lehet az. Amíg közelebb nem jött, és meg nem láttam vörösen izzó szemeit. Nem, nem egy vámpír volt, ahogy azt hittem. Egy hatalmas anya oroszlán. Egy félelmetes hegyi oroszlán közeledett felém. Megpróbáltam felkelni, de nem tudtam. Az oroszlán viszont nem állt meg, egyre közelebb került hozzám. Az állat nagyon dühösnek tűnt, biztos voltam benne, hogy meg akar támadni. Védekezésül rá villantottam éles fogaimat. Egy pillanatra úgy tűnt hatásos volt, az oroszlán hátrált, majd ismét el kezdett felém sétálni. Vicsorgott, majd ordított egy nagyot, és minden előjel nélkül rám ugrott. Éles fogaival egy harapásra letépte rólam a ruháimat. De csak azért nem engem harapott meg, mert arrébb gurultam, így csak a ruháimat érte el. Ez még a jobbik eset volt. Felpattantam és közelharcba keveredtem az oroszlánnal. Dolgomat nehezítette a hatalmas fájdalom, melyet a családom miatt éreztem, és a fejem iszonyatos lüktetése is. Az oroszlán ismét leterített és épp támadni készült, mikor minden erőmet kezeimbe összpontosítva, ellöktem magamtól. A hatalmas állat egyenesen a folyóba repült. Én pedig most már minden erőmet, elhasználva, erőtlenül feküdtem a jéghideg földön. Becsuktam a szemem. Nem akartam tovább a valóságban élni. Hosszú ideig feküdtem ott egyedül. Mire feleszméltem ismét nappal volt. El kellett volna, induljak, tovább kellett volna mennem, segítséget keresni. De úgy éreztem már nincs értelme. Minden erőm elfogyott. Ott feküdtem az erdő közepén egy folyó partján, ruha nélkül, tele fájdalommal, és keserűséggel. Nem volt értelme tovább küzdenem, tovább élnem. Így visszagondolva, lehet hagynom kellett, volna, hogy az oroszlán zsákmánya legyek. Lehet jobb lett volna úgy. Lehet ez volt megírva, és én elhalasztottam. Itt lett volna a lehetőség, hogy véget érjenek szenvedéseim, és én még meghalni sem tudok rendesen, akkor hogy akarhatok élni?
Ahogy ezen merengtem ismét hallottam valami zörejt a fák között. Talán ismét egy vad? Értem jött? Teljesíti hőn áhított vágyam? Végre vége lesz szenvedéseimnek? Mozdulatlanul feküdtem tovább a nyirkos és hideg talajon. Szemem becsuktam, nem akartam látni mi végez majd velem, csak tegye meg végre. A zaj ugyanúgy egyre közelebb került hozzám, mint az éjjel. Vártam, de nem jött a további fájdalom, senki és semmi nem támadott rám. Egyszer csak egy ismerős hangot hallottam.
„Úristen, itt van.” Szólt egy bársonyos hang.
„Jasper, gyere ide.” Ekkor már teljesen biztos voltam benne, hogy a hang tulajdonosa nem lehet más, csak Alice.
Megpróbáltam kinyitni a szemem, de a fájdalom hangját hallva még erősebb lett, nem akartam felébredni, nem akartam megint ebbe a romlott világba tartozni. Éreztem, ahogy testemet valami lágy anyaggal vonták be.
„Bella? Bella? Jól vagy?” Faggatott Alice. Tudtam, hogy vissza kell, térjek a valóságba, de nem akartam. Nem akartam ismét a bizalmatlansággal, a kételyekkel és a fájdalommal szembe találni magam. Óvatosan nyitottam ki szemem, de szólni továbbra sem szóltam egy szót sem. Váratlanul Jasper felkapott, erős karjaiban tartott, és szorosan Alice mellett száguldott az erdőben. A hely egyre ismerősebbé vált, és magam is meglepődtem, milyen messze kerültem a Cullen háztól, egykori otthonomtól. Mikor odaértünk a házhoz, Jasper felszaladt velem az emeletre, majd mintha nagyon sietne valahova, úgy viharzott ki a szobából. Alice egy percre sem hagyott magamra. Majd alig telt bele pár pillanatba megjelent Carlisle a szobában. Most már értem hova sietett ennyire Jasper. Carlisle végig tapogatta a csuklóm, majd a fejem. Ahogy hozzá ért a sebhelyhez, az ismét émelyítően fájdalmassá vált. Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha minden olyan lenne, mint mikor még ember voltam. Olyan volt minden, mint az előtt, mielőtt Tanya be nem toppant az életünkbe. A tökéletes életemből, egy csapásra pokol lett, egy soha véget nem érő szenvedés, abban a pillanatban mikor Tanya megjelent a Cullen házba. E mellett még Gabriel is itt volt nálunk. Mondjuk vele nem volt semmi baj, Ő nagyon hamar alkalmazkodott hozzánk, és az új helyzethez. Azt tudtuk, hogy örökre nem maradhat itt, de ahogy a mindennapjait elnéztem, szívesen maradna még, akár örökre.
Körbe néztem a szobába és már majdnem mindenki ott állt körülöttem. A kezdetektől fogva velem volt Alice, Őt követte Carlisle. Idő közben visszajött Jasper, betoppant Esme, Emmett és Jacob is. Mellettem állt már Gabriel is. Gyakorlatilag már mindenki itt volt, Rosalie tudtam, hogy már rég bejött volna hozzám, ha itthon lenne. Úgy tervezték Emmettel, hogy elmennek nyaralni, ezért Rose előre ment, mert a cél Párizs volt. Emmett pedig Őt követte volna a vadászat után, de még sem ment el. Most Ő is itt volt velem. Majdnem mindenki itt volt, de csak majdnem. Csak azok, nem akiket a világon mindennél jobban szerettem. Életem szerelme, és a lányom, akikért bármit megtennék. Ők nem voltak itt velem. Pont Ők. Az eddig múlni látszó fájdalom, most visszatért. Szükségem van rájuk. Nem hihetik, hogy én akartam megölni Tanyát. Kell, hogy szeressenek, hogy itt legyenek velem, hogy megöleljenek. Szükségem van Edwardra. Az érintésére, a csókjaira, az ölelésére, az általam hőn szeretett féloldalas mosolyára. Azt akarom, hogy bele remegjen a testem minden egyes szavába, érintésébe, csókjába. Nem tehetik ezt velem, szükségem van rájuk. A fájdalom hatalmas lyukat vájt szívembe. Úgy éreztem, nincs értelme az életemnek nélkülük. Ha tudnám, hogy minden olyan lesz, mint régen, elszenvedném mind azt a kínt, melyet már egyszer átéltem. Alávetném magam az átalakulásommal járó keserves kínnak, ha tudnám, hogy ezzel meg nem történté tehetném a Tanya látogatása után történteket. Még most sem tudtam elhinni, hogy nincsenek itt velem.
„Hol van Edward? Hol a lányom?” Minden erőmet ebbe a mondatba fektettem. Körbe néztem. Láttam a sajnálkozó tekinteteket, de választ nem kaptam. Még egyszer szemügyre vettem a szobában lévőket, és most észrevettem valamit, amit az előbb nem, Amire az előbb nem voltam kíváncsi. Nem csak Edward és a lányom hiányzott a látogatóim közül, Tanya sem volt itt. És hát hol máshol lehetne, mint Edwardal. Fájdalmamban és dühömben ordítani tudtam volna, de nem akartam még jobban elrontani a dolgokat. Így lesütöttem a szemem, majd eltakartam az egész arcom egy párnával, hogy ne lássák a körülöttem lévők, hogy milyen mérhetetlen fájdalom dúl most bennem. Vártam. És végre meg volt az eredménye. Mikor kinyitottam a szemem és levettem arcomról a párnát, szinte teljesen kiürült a szoba, melyben tartózkodtam. Már csak én és Alice voltunk a szobában. Rá néztem Alice-re, de nem tudtam megszólalni. A fájdalom nem engedett szóhoz jutni, és megmondom őszintén, nem tudtam, mit mondhatnék.
„Bella, kérlek, mond el mi történt veled.” Alice kérlelt. Szívesen elmondtam volna neki, ha tudtam volna. Nem mondhatom meg neki, hogy a hatalmas fájdalom miatt, melyet ő miattuk érzek, elvesztettem az irányítást képességeim felett, és, hogy meg akartam halni, vagy, hogy megtámadott egy hatalmas oroszlán, és én alig tudtam védekezni ellenne. Úgy sem hinne nekem. Ő is azt hiszi, hogy én akartam megölni Tanyát. Nem láttam értelmét magyarázkodni. Minek öntsem ki a szívem és a lelkem, ha azzal senkinek nem segítek, legfőképp magamnak nem. Csak rosszabb lenne.
„Mennyi ideig voltam az erdőben… egyedül…?” Tettem fel a kérdést Alice-nek. A kérdésemben akaratom ellenére is érződött a fájdalom és a keserűség, melyet éreztem.
„Több mint egy hétig.” Alice nyugodtan válaszolt nekem.
„Mi csoda?” Értetlenkedtem. Három napra emlékeztem csak. Lehetséges ez? Több napig eszméletlen voltam.
„Azt hittük…” Kezdte Alice, majd váratlanul be is fejezte.
„Mit?”
„Elmentél, és nem is jössz vissza. Vagy…” Magyarázta Alice.
„Vagy?” Abban a pillanatban mikor feltettem a kérdést, megértettem a választ.
„Hogy én is Volterrába megyek meghalni, mint…” Úristen!
„Hol van Edward?” Pattantam fel az ágyból.
„Bella. Ne aggódj. Edward itt van valahol a házban.”
„De, akkor miért nem jön ide? Miért nem akar látni?” Kérdeztem szomorúan.
„Edward, azt hitte elhagyod Őket, és vissza sem jössz.” Válaszolt nekem Alice.
„De, itt vagyok.” Egyre zaklatottabb lettem.
„Tudom, de ez neki is nehéz. Meg ott van a Tanyás dolog is.” Harapta el Alice a mondat végét.
„Ugye, te hiszel nekem? Alice, ugye nem hiszed, hogy én uszítottam a medvét Tanyára?” Ez volt az utolsó esélyem. Tudtam, hogy ez a kérdés dupla vagy semmi alapokon nyugszik. Ha azt mondja, hogy de igen, azt hiszem, teljesen összetörök. Abban bíztam, hogy hinni fog nekem. Legalább Ő. Aki eddig mindig mellettem állt. Reméltem most sem lesz ez másképp.
„Persze, hogy hiszek neked. Tudom, hogy Tanya milyen álnok pióca. Én sem kedvelem. Éppen ezért arra kérlek, fogjunk össze, és állítsuk vissza a családi békét. Tanyát pedig űzzük el innen messzire.” Hát erre nem számítottam. Nagyon boldog voltam, hogy Alice mellém állt, az pedig, hogy egy véleményen van velem, különös boldogsággal öntött el. Arcomra kiült a meglepettség, melyet Alice is észrevett.
„Nos, akkor benne vagy?” Kérdezte reménykedve Alice. Először azt hittem ez egy csel, azt hittem ezzel akar próbára tenni. De időközben rájöttem, hogy Alice soha nem csalna tőrbe, így kis gondolkozást követve válaszoltam neki.
„Igen.” Égtem a bosszúvágytól és a fájdalomtól, mely még most sem hagyott nyugodni.
„Rendben.” Alice szája fülig ért. Alig ismertem rá, de nagyon boldoggá tett, azzal hogy bízott bennem és, hogy segíteni akart nekem.
„Először is tudnod kell, hogy rám mindig számíthatsz és, hogy bennem megbízhatsz.” Biztosított Alice. Nagyon jól estek a szavai. Erre vágytam már elég régóta, hogy valaki megértsen, segítsen, szeressen, és elfogadjon, olyannak amilyen vagyok.
„Tudom, és köszönöm.” Nem bírta tovább, megöleltem Őt. Annyira jól esett a közelsége. Boldoggá tett, hogy éreztem a szeretetét, végre biztonságban éreztem magam.
„De először el kell mondanod mi történt veled.” Tudhattam volna, hogy ez így túl egyszerű. Most megint arra kér, hogy beszéljek arról, ami a legjobban fáj nekem. Mikor végre sikerül elfojtanom a fájdalmat, hozzam elő újra. Meg kell tennem érte. Ennyit megérdemel. Tudom, hogy fájni fog, de egyszer úgy is beszélnem kell róla.
„Félek, hogy Tanya elveszi tőlem Edwardot. A lányomat, titeket. Ezt nem hagyhatom.” Megálltam szünetet tartani, közben pedig azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e Alice-nek, hogy megfenyegettem Tanyát. Őszintének kell lennem. Ahhoz, hogy teljesen megbízzon bennem, el kell, mondjak neki mindent. Még azt is, amit nem akarok, ami annyira fáj.
„Mikor elmentünk vadászni, Tanya oda jött hozzám, egy zsákmányt kergettünk egymás tudta nélkül. Én pedig megfenyegettem, hogy megölöm, ha nem hagyja békén a családomat, és Edwardot.” Tekintetem lesütöttem. Féltem Alice reakciójától.
„Hogy mit csináltál?” Kérdőre vonva érdeklődött Alice. Ettől féltem, hogy ha megtudja az igazságot, nem hisz majd nekem.
„Megfenyegettem. De nem én akartam megölni. A medve magától támadott.” Bizonygattam Alice-nek ártatlanságom.
„Oké, én hiszek neked. De attól tartok Edward nem fog.” Állt ki mellettem Alice ismét. Jobban fájt, amit mondott, mint mikor az oroszlán rám támadott.
„Én is ettől félek.” Vallottam be.
„Most mit tegyek?” Kérdeztem kétségbe esetten Alice-t.
„Vissza kell szerezned Edward bizalmát. Tanyát pedig minél hamarabb ki kell iktatnunk a képből. Nem tehet több kárt ebben a családban. Carlisle védeni fogja, hiszen Tanya már évszázadok óta a család barátja. És legalább ilyen hosszú ideje epekedik Edward után.” Alice ezzel megerősítette a bennem lévő kételyeket. Nem éreztem magam sem jobban sem rosszabbul. Egyre elszántabbá váltam.
„Rendben. De segítened kell.” Egyeztem bele Alice ötletébe és kértem egyben a segítségét.
„Természetesen.” Mosolygott Alice.
„Szerintem, meg kellene keresned Edwardot.” Tanácsolta Alice.
„Rendben.” Vágtam rá a választ egyezkedés nélkül. Megpróbáltam felkelni, de még nagyon erőtlen voltam. Így rögtön visszahulltam az ágyba.
„Talán egy kicsit később.” Helyesbített Alice.
„Nem. Most kell mennem.” Vágtam vissza, talán kicsit durvábban, mint azt kellett volna. Alice nem haragudott meg rám, hiszen tudta, hogy nekem ez most milyen nehéz. Alice belém karolt és segített felállni. Elkísért az ajtóig, majd elengedett.
„Köszönöm.” Suttogtam neki. Alice bólintott. Én pedig tovább mentem, megcélozva Edward szobáját bízva abban, hogy ott találom majd Őt. Lassan de biztosan lépkedtem egyre közelebb kerülve avval a szobához. Az ajtó, résnyire nyitva volt, így kicsit jobban kitártam. Egy lábbal beléptem és megláttam Edwardot, de nem volt egyedül. Szorosan mellette állt Tanya, aki hevesen csókolta életem szerelmét. Először fel sem fogtam mi történik ott. A következő pillanatban pedig akkora fájdalmat éreztem, mint még soha. Olyan volt, mintha vagy ezer kést szúrtak volna át a szívemen. Közben pedig valaki egy párnával fojtogat. Nem bírtam levegőt venni. Hátat fordítottam nekik és mit sem szólva elindultam kifelé. Még egyszer utoljára visszanéztem, hogy biztos legyek benne, ez nem csak egy álom. Ez a valóság. Tanya pont velem szemben állt. Meglátta, hogy ott vagyok, és még vadabbul kezdte el csókolni Edwardot, majd rám kacsintott. A fájdalomtól nem tudtam megmozdulni. Csak egyetlen szó hagyta el ajkaim.
„Edward.”

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

43 megjegyzés:

Judit írta...

Jujj, Nikym, megint nagyot alkottál. Alice-t egyre jobban bírom, Tanya-t egyre jobban megfojtanám (hihi). Nagyon szép lett ez a fejezet is, ez az én kedvenc fejezetem. Olyan szép, megint megríkattál, de azért még jó párszor elolvasom.
Várom a folytit. ;)

Niky írta...

Jajj Juc!! Nem az volt a cél, hogy sírj!!
DE nagyon örlük, hogy tetszett....a kövi fejezet meg nem tom mikor lesz kész.
ÉS hát igen Tanya ütni való egyéniség...XD
Pusszyy

Alice írta...

:O:O:O...klaaasszzz!!!ha nem tudnám h te írtad bisztos nem hinném el h nem Stephenie műve!:D
am. énis nagyon birom Alice-t(hihi)..mindig is az egyik kedvencem volt!:D

Niky írta...

Oh...Alice!! Ezt a megtiszteltetést...hát szeretnék úgy írni mint Stephanie....
ÉS hát Alice-t sztem sokan szeretik...Tanyát meg ezek után...(hihi)
Puszy

Alice írta...

mondjuk Tanya nekem se volt szimpi soseXD

Névtelen írta...

Nettie írta
Nagyon király lett!!!!!!!!
Ma olvastam és fel-alá járkálok a szobámban, mert már alig várom a folytatást!
Remélem azért HAPPY AND lesz a vége.

doró írta...

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
najo most ezért nem fogok tudni aludni....ezen fogok agyalni..XD am. bocs h tökrégen nem irtam meg ilyenek..XD
most nem szemétségből.. de az HAPPY END.. nem and XD kicsit van különbség közöttük..XD
Niki..6 napod van nem több XD hehe
najo szijasztok..:) írok másik fejezethez is mert oda is régen irtam sőt még 1x se..XD
pusszancs:)

Niky írta...

Nettie!! Köszi szépen...nehogy elfáradj nekem, a fel-alá járkálástól =)...a folytatás már készül!!
Doró!! Neked meg nagyon örülök, h vissza tértél köreinkbe..tényleg jó rég írtál már. XD
Azért rem nem okoztam álmatlanságot a 7. fejezettel...nem szeretném, h ha miattam nem tudnál aludni XD
Ez a "6 napod van nem több." kicsit fenyegetésnek tűnt..ettől meg én nem fogok tudni aludni (hehe)..én is mek...meglesem a többi komidat is =)
Puszyy

doró írta...

XD
bocsesz am. nem annak szántam:)
ja és még valami amit kifelejtettem...


VISSZATÉRTEEEMMM!!!!!!!

Niky írta...

Reméltem is, h nem XD
És észre vettem...és örülök is neki....=)

Névtelen írta...

jujj, ez nagyon jó lett Niky :) alig várom a folytatását
szija&puszi, Réka

Névtelen írta...

Szio!Ez olyan szomorúúúúúú!!!Edward hogy tehet ilyet, hogy nem a szerelmében hisz? Ezt neki kellene jóvá tenni....nem Bellának küzdeni érte, hanem fordítva, mert hitetlen volt!:(:(:(:(
De emellett igazán izgalmas és érdekes ez a folytatás:)
Puszi:B

Niky írta...

Köszi Réka....a folytatás pedig már készül!!
Névtelen!! Ez mind igaz amit leírtál...és megmondom őszintén Bella érzéseiben, és fájdalmában talán egy kicsit az enyémeket fogalmaztam meg... De ne aggódj!! A végén (ami még nem most lesz XD) úgy is Happy end lesz!!!
ÉS hát az élet sem egyszerűű ez miért lenne az??!! =)
Nah puszyka

Névtelen írta...

Nagyoon király!IMÁDLAK!!!!!!!És várom a folytatást!

Névtelen írta...

Nettie írta
Még mindíg járkálok, de van gyógyír erre is.(többször elolvastam a boldog részeket)
Szerintem címet kellene neki adni!
Pl: Szürkület,Pirkadat vagy valami.
Bármi is lesz csak FOLYTASD!!!!!!!!

Niky írta...

Névtelen köszike =)
A címen már én is gondolkodtam ..és vannak is ötleteim h mik legyenek, csak az a helyzet h nem tudok dönteni..szal sztem erről hamarosan nyitok majd egy szavazást!!!

Lilla írta...

Hallod Te nő!
Marha jó lett.....ahogy a Tanya személyiségét egyre jobban alakitod....szuper....egy álnok kigyó lett....és örülök, hogy Alice megint főszerepet játszik....úgy is az egyik kedvencem :D Ja és nagyon tetszik a végén a csavar...iggen-iggen szuper....GRATULAAAAA

Niky írta...

Hát Lilla..köszike...tudod igyekszem XD
És csavarban nem lesz hiány, ne aggódj!! =)

Névtelen írta...

SZia Niky!
Mészáros Zsófia vagyok és azt szeretném megkérdezni ,h a "Twilight5.rész 7 fejezet előtt"amiket irtál a 1,2,3,4,5,6 fejezeteket nem küldenéd át az e-mailomre sofi2@citromail.hu
Előre is köszönöm .
Ja és azt szeretném megkérdezni ,hogy mikor fogod ennek a folytatását megirni a 8 fejezetet mert már alig várom
Köszönök szépen mindent
Szia!!!!

Niky írta...

Szijja Zsófi!!
Elküldtem!! ÉS már írom a 8.-at ne aggódj, hamarosan fent lesz.
Nagyon szívesen!!
Szijja

Névtelen írta...

Szia Niky !
Nagyon szépen köszönöm ,h átküldted még nem tudtam elolvasni de ma este biztos ,h elolvasom.
Szerintem naon ügyes vagy és ne hagyd abba az írást:D
Csak igy tovább
SZia Zsófi

Niky írta...

=)
Köszi szépen....olvass csak nyugodtan megvár...
ÉS eszembe sincs abba hagyni még egy jó ideig!! :)
Köszike...puszyy

juli írta...

Nah sziasztok!
Nikym nagyon jó lett ez a fejezet is,sőt ez a legjobb:)
Várom a folytatást!
puszi

Annu írta...

Ezt nemhiszem el. Úristen. egyszerűen szuper.
Nagyon sok könyvet olvastam, rengeteg írótól, de amit te itt írsz, nagyon az elején van a 'teccési' listámnak:D:D Hihetetlen jó. Szinte remeg a kezeem. Mondd azt hogy pár napon belül felkerül a következő fejezet, mert aludni ezek után nembírok.(: És télleg reménykedek a Happy end-be, mert ez most így nagyon fájdalmas. Ugye nem fogja elhagyni Edward Belláát?!?! Naszóval várom a folytatáást.(: Csak legyeen boldog:D;)
Pusziim: Annu♥

Niky írta...

Köszike Juli...nagyon örülök, h tetszett..=)
Annu..boldog vok, hogy nagy írok könyveivel vetekedik az enyém...és (ahogy te írtad), hogy a teccési listád elején vok az 5. résszel... A 8. fejezet már készül, legkésőbb sztem a hétvégén fent lesz!!....Hát szomorú lett az tény...egy kicsit a lelki világomat tükrözi =(...De a végén Happy end lesz azt megígérhetem...de a vége még nem most lesz!!! XD Puszy

Alice írta...

a francba!..nemtok mire szavazni...:(..van 3 vagy 4 ami tetszik..."-_-..ááááá kivagyok..szerintem én inkább nem szavazok...

Niky írta...

=( Alice ne csinál ezt velem!!! Léccike...szavazz!! Vagy írd le komiba, h melyikek tetszenek!! De mindenképp kivi vok a véleményedre!!!
=( =)

Névtelen írta...

Szia!

Nagyon-nagyon jó, de Edwardot fel kellene már rázni, hiszen az Ő Bellájáról van szó....
mit hitetlenkedik és hagyja magát csókolgatni attól a ....
ááááá, nagyon várom a folytatást :-)))
Judit

Niky írta...

Szijja!!
Nagyon köszi!! Fel lesz rázva ne aggódj!!
=)....A folytatás pedig készül!!

Névtelen írta...

pontosaaan...csatlakozok az előttem szólóhoz....ha szereti Bellát miért kételkedik az igazában?Tudom, hogy az életben sem ilyen egyszerű, de az igaz szerelemben......minimum, hogy Edwárdnak kell bocsánatért könyörögni:P:P:P:P:P

Alice írta...

jól van Niky...hát tetszik...igazából 2 kivétellel mind nagyon tetszik..órákat agyaltam rajta h mire szavazzak...na szal akkor nem annyira tetszik a szürkület(mert az alkonyat más szóvalXD) és a fekete ég...de a többi klassz!:D

Isabella írta...

Isabella: nagyon tetszik léccy folytasd minél előbb O
........)
......O

Niky írta...

Névtelen! Teljes mértékben igazad van...
És ne aggódj....Edward fog...bocsánatért könyörögni XD
Alice köszike, h mégis szavaztál!! =)
Isabella te pedig ne aggódj mindenképp folytatom..

Alice írta...

hát ha te azt is szavazásnak veszed h ide leírom h melyik 2 nem tetszik..akkor jó...:DXD..szivesenXD

Niky írta...

(hehe)...

doró írta...

Szijasztook:)
Nikyy nemhiszlek el..XD vannak jó címek és választani nehéz..XDdededede sztem a night.light a legjobbXD kicsit olyan mint a twilight..XD Ahh várom már a nyaraaat:)Még többet olvasookXD megyek németországba meg ilyenek...XD Niky már nincs sok időd..;)De tuti ez is olyan jól fog sikerülni mint a többi.. ha nem jobban..XD Láttátok a New Moon
trailer-ét??csodálkoztam rajta.. mert uyge a könyvben Jacob(L) nem bella előtt változik át..:O akkor Bella még nem is tudja h mi is Jacob(L) meg azt is néztem h kinek milyen feje lesz..Esmének (mostnemjuteszembeaszínésznőneve) tök jól áll az egyenes haj..XD Alice-nek meg milyen lenyalt feje leszXD de ez is jó:)
fú azon röhögtem 1 sort amikor Jasper megtámadja Bellát...XD ahogy nekifut..XD meg amikor felkel a zongoráról vis..ott van előtte..XD nagyoon lool XD
Ahhj hnap angol doga..-.-" dejó..XD mind1 ez az utolsó dolgozat az évben ugyhogy..XD hawaii lesz embereekXD Niky.. tnap nem mertem rád írni.. nehogy zavarjalak alkotás közbenXD remélem alkottál isXD nem csak kiirtad..XD
Nah azthiszem megint hoztam a formám és kisregény:)
PuSzÍíÍ

Niky írta...

Szijja!!
Hát igen, de azért rem szavaztál!! =)
Hát a nyarat már én is várom, és nekem már a sulinak is vége, részleges inszalag szakadással, nem igazán lehet iskolába járni!!
A Trailer, ez csak azért készült, mert be kellett mutatni vmit a készítőknek, és ha jobban megnézed, Bella más ruhában van mikor Laurentel beszélget, meg mikor jön Jacob...ez csak össze van vágva, igazából persze nem így van, de sztem ilyen New Moon-re kiéhezett fanokanak, mint mi ez is megteszi, egy darabig, XD...Egyébként igen alkottam is, nem csak kiírtam, olyannyira alkottam, hogy épp most tettem fel a 8. fejezetet!! Remélem tetszeni fog!! És megint idő elött kész lett :P....mert még volt pár napom...
Hát igen a kisregény megint megvolt, de én örülök neki!!
Nah várom a komikat a kövi részhez!!
Puszy....

doró írta...

hm alaposabban megkell néznem...XD írtam komit 8.hoz is..XD fantasztikus h mekkor képzelő erőd van..:O
na puszíí

Niky írta...

=)Nézd csak...Oksa mindj nézem!!!
Hát köszi XD
Puszy

Névtelen írta...

ööhm...na itt is muszáj lenne megjegyeznem, hogy Edward az élete árán is megvédi Bellát akármitől, és erre elhiszi annak tanyanak a hülyeségét? és nem hisz annak a lánynak akit a világon midnennél jobban szeret?!plusz Alice sem fordulna soha Bella ellen, főleg nem a lánya....ez abszurd...és igen minden vámpírnak NAGYON jó a hallása, és ezt mindenki tudja, és persze, tanya nem hallotta a medvéd? püff...őszintén?? ez volt a legutolsó fejezet amit elolvastam, csak felbasztam rajta az agyamat...szerintem kurva szar, és nem értem minek bellát kell mindenhol szar helyzetbe feltüntetni, és minek kell szétcseszni azt a szerelmi idillt, amit stepahie meyer megálmodott...és bella csak úgy mellékesen nem szokott elrohanni vagy meghártálni a dolgok elől...

Névtelen írta...

Juujj! ez nagyon jó lett!engem a hideg rázott végig! bár az egy kicsit fáj h edward ilyen hülye!! már az összes fejezetet elolwastam és remélemm lesz 15. is!!

Lucy írta...

Nehezen megy a tanulás? Még ha ezerszer elmondják, akkor sem jegyzed meg? A reklámszövegeket viszont kívülről fújod? Erre egyetlenegy ''gyógyír'' van: a BANNER-TANULÁS! Kíváncsivá tettelek? Nézz be hozzám:

Lucy írta...

http://tanulas-bannerrel.blogspot.com/

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster