Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. május 4., hétfő

Eclipse 6-10. fejezet

6. Svájc

Hazafelé vezettem, Nem figyeltem az útra, ami fényesen csillogott a naptól. A rengeteg információra gondoltam, amit Jacob osztott meg velem, megpróbáltam kiszedni, aminek volt értelme. A túlterhelés ellenére világosabban láttam. Látni Jacob mosolyát, kitárgyalni a titkait… nem tette a dolgokat tökéletessé, de jobbá igen. Jól tettem, hogy elmentem. Jacobnak szüksége volt rám.
És nyilvánvalóan, gondoltam, ahogy bandzsítottam a fénybe, nem volt veszély. Sehonnan sem jött senki. Egy percig semmi, csak a fényes országút a visszapillantóban. A következő percben, a nap megcsillant egy ezüst Volvo hátul a jobb oldalamon.
-Oh, francba. – nyöszörögtem.
Megfontoltam, hogy félrehúzódjak-e. De túl gyáva voltam szembenézni vele. Számítottam rá, hogy eljön ez az idő… és itt van Charlie, mint lökhárító. Legalább kényszerítené őt, hogy hallgasson.
A Volvo centikkel volt mögöttem. Az úton tartottam a szemem. Keresztül-kasul, egyenesen Angelához mentem, anélkül, hogy hátranéztem volna, éreztem, hogy egy lyukat éget a tükrömön.
Követett, lehúzodtam a járdaszegélyhez Webers-ék háza elé. Ő nem állt meg, és nem néztem fel, mikor elment mellettem. Nem akartam látni az arcát. Futottam egy rövidet Angela házának ajtajához, amint ő látótávolságon kívül volt.
Ben nyitott ajtót, mielőtt én befejeztem volna a kopogást.
-Hé, Bella! - mondta meglepetten.
-Szia Ben. Öh, Angela itt van? - azt hittem Angela elfelejtette a terveinket és hamarabb hazajött.
-Persze. - mondta Ben, szólt Angelának, és Angela megjelent a lépcső tetején.
Ben kinézett, mikor mindketten meghallottuk egy kocsi hangját a úton; a hang nem ijesztett meg. A motorja megállt, amit egy utógyújtás hangja követett. Nincs párja a Volvo dorombolásának.
Ez az a látogató lehetett, akire Ben várt.
-Austin itt van. – mondta Ben majd Angela megkerülte. Dudáltak az utcán.
-Látlak később. – igérte Ben. – Már most hiányzol.
Átkarolta Angela nyakát és lehajolt, hogy megcsókolhassa. Ebben a másodpercben Austin megint dudált.
-Viszlát, Ang! Szeretlek! - kiabált Ben, ahogy kifelé rohant.
-Angela intett, az arca kissé rózsaszín volt, majd visszanyerte önmagát és integetett Ben-nek és Austin-nak, míg azok látótávolságon kívül nem kerültek. Azután hozzám fordult és bánatosan mosolygott.
-Köszönöm, hogy megtetted ezt, Bella. - mondta. - A szívem legmélyéből. Nem csak megóvod a kezem az állandó sérülésektől, de éppen két hosszú tervnélküli órát hagytál nekem, mint egy rosszul szinkronizált harcos filmnél. - sóhajtott megkönnyebbülten.
-Örülök, hogy segíthettem.
Kicsit pánikba ejtett, kicsit gyorsabban lélegeztem. Annyira megszokott volt. Angela könnyű emberi drámái furcsán megnyugtatóak voltak. Jó volt tudni, hogy az élet valahol normális.
Követtem Angelát a lépcsőn át a szobájába. Elrúgta a játékokat az útból. A ház szokatlanul csendes volt.
-Hol van a családod?
-A szüleim elvitték az ikreket születésnapi partira Port Angeles-be. Nem tudom elhini, hogy tényleg segítesz nekem ebben. Ben azt tetteti, hogy tendonitis-e van. - grimaszolt.
-Egyáltalán nem bánom. - mondtam, majd besétáltam Angela szobájába és láttam a várakozó borítékok halmait.
-Oh! - ziháltam. Angela bocsánatkérően nézett rám. Tudtam miért tette, és miért vezette félre Ben.
-Azt hittem, túlzol. - ismertem be.
-Reméltem. Biztos vagy benne, hogy megteszed?
-Fogjunk hozzá. van egy egész napom.
Angela megfelezett egy halmot és letette az anyja címjegyzékével együtt a közénk az íróasztalára. Egy ideig koncertráltunk és a tollaink hangja hallatszott, amint csendben karcolják a papírokat.
-Mit csinál Edward? - kérdezte néhány perc múlva.
A tollam beleállt a borítékba, amin dolgoztam.
-Emmet házában van a hétvégén. Azt hiszem, hogy túráznak.
-Úgy mondod, mintha nem lennél benne biztos.
Vállat vontam.
-Szerencsés vagy, hogy Edward-nak vannak testvérei, a túrázásért és kampinezésért. Nem tudom, mit tennék, ha Ben-nek nem lenne ott Austin.
-Igen, a túrázós dolog nem igazán nekem való. És egyáltalán nem tudnék lépést tartani.
Angela nevetett.
-Én jobban szeretem a "benti" magamat.
Egy percig a saját halmára koncentrált. Én még egy címet írtam le. Sosem éreztem késztetést, hogy kitöltsen a szünetet értelmetlen fecsegéssel Angelával. Úgy mint Charlie, ő is a csöndben érezte jól magát.
De, úgy mint Charlie, ő is túl figyelmes volt néha.
-Valami baj van? - kérdezte halkan. - Nyugtalannak látszol.
Szégyenlősen mosolyogtam.
-Ez annyira nyilvánvaló?
-Nem igazán. - valószínűleg meg akart nyugtatni engem, hogy jobban érezzem magam. - Nem kell erről beszélned, ha nem akarsz. meghallgatlak, ha azt gondolod, ez segít.
Megköszöntem, de köszi nem. Végül is túl sok titok volt, ami kötött. Tényleg nem tudtam megvitatni a problémáimat egy emberrel sem. Ez szabályellenes lenne.
És még, furcsán, hirtelen intenzitással, ennyi amit pontosan akartam. Beszélni akartam egy normális emberi barátnővel. Egy kicsit siránkozni akartam, mint bármilyen más tizenéves lány. Azt akartam, hogy a problémáim egyszerűek legyenek. Jó volt, hogy van valaki odakinn, az egész vámpír-vérfarkas falkán kívül, hogy kifejtsen dolgokat. Valaki elfogulatlan.
Saját dolgommal fogok fogalkozni. - igérte Angela, mosolygott a címre, amin épp dolgozott.
-Nem. - mondtam. - Igazad van. Nyugtalan vagyok... - Ez...Ez Edward.
-Mi a baj?
Annyira könnyű volt Angelával beszélni. Amikor feltett egy kérdést, el tudtam neki mondani, hogy nem érdekel a téma vagy a pletykálás, míg Jessicánál nem. Törődött azzal, hogy feldúlt voltam.
-Oh, ő dühös rám.
-Ezt nehéz elképzelni. - mondta. - Miért dühös?
Sóhajtottam.
-Emlékszel Jacob Black-ra?
-Ah. – mondta.
-Igen.
-Féltékeny.
-Nem, nem féltékeny… - csukva kellett volna tartanom a számat. Nincs mód jól elmagyarázni ezt. De beszélni akartam. Nem jöttem rá, hogy az emberi beszélgetésre vagyok igazán éhes.
-Edward azt hiszi, Jacob.... rossz hatással van rám, szerintem. Eléggé... veszélyes. Tudod, sok bajt okoztam néhány nappal ezelőtt... Bár mind nevetséges.
Meglepődtem, hogy Angela megrázza fejét.
-Mi az? – kérdeztem.
-Bella, láttam Jacob Black hogy néz rád. A legnagyobb probléma a féltékenység.
-Nem ez van Jacob-bal.
-Nálad talán. De Jacob-nál.
Rosszallón néztem rá.
-Jacob tudja, hogy hogy érzek. Elmondtam neki mindent.
-Edward is ember, Bella. Reagál, mint minden fiú.
Grimaszoltam. Nem tudtam válaszolni. Megpaskolta a kezem.
-Túl fog jutni ezen.
-Nagyon remélem. Jacob nehéz időkön megy keresztül. Szüksége van rám.
-Te és Jacob tényleg közel álltok egymáshoz, nem?
-Mint egy család. – bólintottam.
-És Edwardnak nem tetszik… Nehéz lehet. Kiváncsi vagyok, Ben hogy kezelné ezt. – mosolygott. Eleresztettem egy fél mosolyt.
-Talán, mint minden fiú.
Vigyorgott.
-Talán. – ezután témát váltott. Angela nem volt egy kiváncsi ember és úgy látszott, érzi, hogy nem lehet – nem tudok – többet mondani.
-Tegnap megkaptam a kolesz szobám. A legmesszebb lévő épület a kampusztól, természetesen.
-Ben tudja, ő hol lesz?
-A legközelebbi részen a kampusztól. Megkapott minden szerencsét. Mi van veled? Te eldöntötted, hova mész?
Lenéztem, az ügyetlen kézírásomra koncentráltam. Egy másodpercig megzavart Angela és Ben gondolkodása a Washingtoni egyetemről. Ők csak néhány hónapig maradnak Seattle-ben. Biztonságos lenne? A fiatal, vad vámpírveszély másutt is fennáll? Az egy új hely lenne akkorra? Sok más város felkerül majd a horrorfilmek főcímeibe? Azok a főcímek az én hibáim lennének?
Megpróbáltam elhesegetni ezeket, és késve válaszoltam a kérdésére.
-Alaszka, azt hiszem. Az egyetem Juneau-ban van.
hallottam a meglepetést a hangjában.
-Alaszka? Oh, tényleg? Szerintem ez nagyszerű. Én csak azt hittem, valahova máshova mész…melegebbre.
Egy kicsit nevettem ezen, még mindig a borítékot nézve.
-Igen, Forks tényleg megváltoztatta a nézetemet az életről.
-És Edward?
A neve hallatára pillangók keltek szárnyra a gyomromban, felnéztem rá grimaszolva.
-Alaszka Edward-nak nem elég hideg.
Visszagrimaszolt rám.
-Persze, hogy nem. – felsóhajtott. – Nagyon messze van. Nem jöhetsz haza gyakran. Hiányozni fogsz. E-mailezel nekem?
A csendes szomorúság zuhant le körém; talán hiba volt közel kerülni Angelához. De nem lenne még szomorúbb lemaradni az utolsó lehetőségekről? Leráztam a bosszantó gondolatokat, hogy válaszolhassak neki.
-Ha ezek után még tudok gépelni… - a borítékok felé biccentettem, amiket már megcsináltam.
Nevettünk és sokkal könnyebb volt beszélni az osztályokról és tantárgyakról, amíg a többivel végeztünk. Nem gondoltam arra, hogy ezt mindet meg kellett csinálnom. Egyébként ma több sürgős dolog volt, amiért érdemes volt aggódni.
Segítettem rárakni a bélyegeket is. Féltem elmenni.
-Hogy van a kezed? – kérdezte.
Behajlítottam az ujjaim.
-Szerintem, visszanyeri majd az épségét…. egynap.
Az ajtó lent becsapódott és mindketten felnéztünk.
-Ang? – szólt Ben.
Próbáltam mosolyogni, de a az ajkaim remegtek.
-Azt hiszem, ez a végszó, hogy távozzam.
-Menned kell. Bár valószínűleg el fogja mesélni a filmet... részletesen.
-Charlie azon fog tűnődni, merre vagyok.
-Köszi a segítséget.
-Jól éreztem magam. Nekünk megint csinálni kellene valamit,majd újra. Jó volt ez a kicsi lányos idő.
-Határozottan.
Kopogtak a hálószoba ajtón.
-Gyere be! - mondta Angela.
-Felkeltem és kinyújtóztam.
-Hé, Bella! Túlélted. - Ben gyorsan üdvözölt, mielőtt leült a helyemre Angela mellé. Megnézte a munkánkat. - Szép munka! Nagyon rossz, hogy itthagytalak titeket, szerettem volna... - elcsuklott a hangja és izgatott lett. - Ang! Nem tudod mit hagytál ki! Döbbenetes volt. A végső küzdelem...a koreográfia hihetetlen volt! Az egyik srác... szóval neked látnod kell, hogy tudd, miről beszélek...
Angela égnek emelte tekintetét.
-Látlak a suliban. – mondtam egy ideges nevetéssel.
Sójatott.
-Szia!
Ideges voltam mikor kimentem az útra a teherautómmal, de az ucta üres volt. Az egész úton aggódó pillantásokat vetettem a tükrökben, de sosem jelent meg ezüst autó. Az autója nem volt a ház előtt sem, bár ez semmit sem jelentett.
-Bella? – kérdezte Charlie,mikor kinyitottam a bejárati ajtót.
-Szia, apu. – a nappaliban a tv előtt találtam rá.
-Szóval, milyen volt a napod?
-Jó. – mondtam. Akár el is mondhatnék neki mindent… úgyis hamarosan hallaná azt Billy-től. Azon kívül örülne neki. – Nem volt rám szükségük a munkánál, így lementem La Push-ba.
Nem volt meglepettség az arcán. Billy már beszélt vele.
-Hogy van Jacob? – kérdezte Charlie, próbálva közömbös hangon tenni.
-Jól. – mondtam, csak úgy lazán.
-Voltál Weber-éknél?
-Igen. Mi minden közleményt megcímeztünk.
-Szép. – Charlie szélesen mosolygott. Erősen koncentrállt, tekintve, hogy meccs volt. – Örülök, hogy a barátaiddal is töltesz egy kis időt.
-Én is.
A konyhába baktattam, hogy elfoglaljam magam. Szerencsétlenségemre, Charlie már megette az ebédjét. Néhány percig álltam ott, bámultam a nap által bevilágított részt a padlón. De tudtam, hogy nem halaszhatom örökre.
-Megyek, tanulok. – jelentettem ki rosszkedvűen, mikor felmentem a lépcsőn.
-Szia! – szólt utánam Charlie.
Ha túlélem, gondoltam magamban. Gondosan becsuktam a szobám ajtaját, mielőtt szembenéztem szobámmal. Persze, ott volt. A falnál állt előttem, az árnyékban a nyitott ablak mellett. Az arca hideg volt és testartása feszült. Szótlanul, dühösen meredt rám. Vártam az özönre, de az nem jött. Csak folyamatosan rám nézett, lehet, mérges volt beszélni.
-Hello. – mondtam végül.
Az arcát mintha kőböl faragták volna. Elszámoltam százig, de változás nem volt.
-öhm… szóval, még élek. – kezdtem.
Egy morgás hallatszott mélyen a mellkasából, de arckifejezése nem változott.
-Nem bántott. - állítottam egy vállrándítással.
Megmozdult. A szemei becsukódtak és becsípte az orra hídját az ujjai között.
-Bella. - suttogta. Van ötleted, milyen közel jártam ahhoz, hogy keresztezzem az utad? Felbontani a megállapodást és utánad jönni? Tudod, hogy mit jelentett volna?
Ziháltam, és a szemei kinyíltak. Olyan ridegek és kemények voltak, mint éjjel.
-Nem tudom! - mondtam túl hangosan. Azon fáradoztam, hogy moduláljam a hangomat, hogy Charlie ne halljon, de kiabálni akartam a szavakat. - Edward, bármilyen mentséget kitalálnák a küzdelem ellen. Nem szeretnék... sosem tudod felbontani a szabályokat!
-Talán nem ők az egyetlenek, akik élveznének egy harcot.
-Ne kezdd… - csattantam fel. – elértél egy megállapodást…élj vele.
-Ha megsebesített volna…
-Elég! – szakítottam félbe. – Ne aggódj emiatt. Jacob nem veszélyes.
-Bella. – forgatta szemeit. – Te nem a legjobb bíró vagy eldönteni, mi veszélyes és mi nem
-Tudom, de én nem aggódom Jake miatt. És te se tedd.
A fogait csikorgatta. A kezeit ökölbe szorította. Még mindig a falnál állt, és utáltam az űrt közöttünk. Vettem egy mély lélegzetet és keresztülmentem a szobán. Nem mozdult, mikor átkaroltam. Az utolsó délutáni napfény melege áramlott be az ablakon, a bőre különösen jegesnek tűnt. Ő fagyosnak tűnt, ridegnek.
-Sanálom, hogy nyugtalanná tettelek.- motyogtam.
Sóhajtott és egy kicsit nyugodtabb lett. Karjait átfonta a derekam körül.
-Az aggodalom enyhe kifejezés. – motyogta. – Hosszú nap volt.
-Nem hitték, hogy tudsz erről – emlékeztettem. – Azt hitték vadászol.
Az arcára néztem, a védelmező szemeire; egy pillanatig nyugtalanságot láttam bennük, de nem voltak túl sötétek. A körök alattuk mély lilák voltak. Helytelenítve ráncoltam a szemöldököm.
-Mikor Alice látott téged eltünni, visszajöttem. – magyarázta.
-Nem kellett volna megtenned. – Most mehetek újra el. – ráncoltam a szemöldököm.
-Nem tudok várni.
-Ez nevetséges. Azt hiszem, tudom miért nem lát Jacobbal, de tudnod kellene…
-De nem tudtam. – szakított félbe. – És nem tudod megmagyarázni, hogy téged…
-Oh, de igen. – szakítottam félbe. – Ez az, amire számítok…
-Nem fog újra megtörténni.
-Ez igaz! Mert nem fogod túlreagálni legközelebb.
-Mert nem lesz legközelebb.
-Megértem, mikor el kell menned, mégha nem is tetszik…
-Ez nem ugyanaz. Nem kockáztatom az életem.
-Én sem.
-A vérfarkasok alkotják a kockázatot.
-Nem értek egyet.
-Nem tárgyalok erről, Bella.
-Én sem.
A kezei megint ökölbe szorultak. Éreztem a hátam mögött. Meggondolatlanul áradtak belőlem a szavak.
-Ez tényleg csak az én biztosnságom miatt van?
-Mire gondolsz? – kérdezte.
-Te nem vagy.. – Angela ötlete, most ostobábbnak tűntek, mint valaha. Nehéz volt befejezni a mondatot. – Szerintem, jobban tudom, mire légy féltékeny, oké?
Felemelte szemöldökét.
-Mire?
-Légy komoly.
-Az könnyű… Nincs semmi humoros ebben.
A szemöldököm ráncoltam.
-Vagy… valaki mással együtt? Néhány vámpír-és-vérfarkas-mindig-ellenségek? Ez csak tesztoszteronnal túlfűtött… - bámult. – Ez csak miattad van. Minden amit, teszek, az a biztosnásodért van.
A fekete tűz a szemében hihetetlenül kételkedett.
-„ Rendben.” – sóhajtottam. –„ Elhiszem ezt. De azt akarom , hogy tudj valamit – ha ez eljön, akkor ez az egész ellenségeskedés ostobaság. Kint vagyok. Én egy semleges ország vagyok. Én vagyok Svájc. Megtagadom, hogy mítikus lények közötti területi viták befolyásoljanak. Jacob családtag. Te... nos, nem éppen a szerelem vagy az életemben, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig szerethetlek az éltemnél. A szerelem a létezésem. Nem érdekel, hogy ki vérfarkas és ki vámpír. Ha Angela átváltozik boszorkánnyá, akkor ő is élvezheti a partit.
Összeszűkített szemekkel bámult rám csendesen.
-„ Svájc.” – ismételtem megint hangsúlyosan.
Rosszallóan rám tekintett, majd sóhajtott. –„ Bella … „- kezdte. de szünetet tartott, és felhúzta az orrát az undortól.
-„ Most mi lesz?”
-„ Nos … ne sértődj meg, de olyan szagod van, mint egy kutyának.”- mondta.
Aztán csibészesen mosolygott, és tudtam, hogy vége a veszekedésnek. Egyelőre.
Edward pótolta az elszalasztott vadászatot, és így péntek este elment Jasper-rel, Emmett-tel és Carlisle-lal , hogy néhány fenn maradt hegyi oroszlán problémát megoldjon Észak- Kaliforniában.
Nem szültetett megállapodás a vérfarkas kérdésben, de nem éreztem bűnösnek magamat, hogy hívom Jake-t – rövid lehetőségem nyílt miközben Edward hazavitte a Volvo-t, mielőtt visszamászott az ablakomon keresztül --- hogy megengedjem neki, hogy következő szombaton újra átjöjjön. Nem volt titok e körül. Edward tudta,hogy hogyan éreztem. És ha megint elrontotta volna a teherautómat, akkor Jacob elvitt volna engem. Forks semleges volt, csakúgy mint Svájc – akárcsak én.
Úgyhogy ahogy végeztem a munkával csütörtökön és Alice várt rám a Volvo mellett Edward helyett,először nem volt ez gyanús nekem. Az utas ajtó nyitva volt, és a zene, amit nem ismertem fel, rázta az egész kocsit, ahogy a basszus szólt.
-„ Szia, Alice.” –kiáltottam át a dübörgést, ahogy bemásztam. –„ Hol van a bátyád? „
Végig énekelte a dalt, a hangja egy oktávval magasabb hangom mint a dallam, bonyolult harmóniával átszőve. Bólintott, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet,ahogy a zenére koncentrált.
Becsuktam az ajtót és a kezeimet a füleimre tettem. Elvigyorodott, és letekerte a hangerőt, míg nem volt több, mint háttérzaj. Aztán lenyomta a zárakat és ugyanabban a pillanatban gázt adott.
-„ Mi folyik itt?” – kérdeztem. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. –„ Hol van Edward?”
Vállat vont. –„ Korán távoztak.”
-„ Oh.” - Próbáltam irányítani az abszurd csalódást. Ha korán távozott, az azt jelentette, hogy korábban fog visszajönni, emlékeztettem magamat.
-„ Az összes fiú elment, és rendezünk egy pizsipartit!” – jelentette trillázó, éneklő hangon.
-„ Egy pizsipartit?” – ismételtem, a gyanú végül eltűnt.
-„ Nem vagy izgatott?”- kiabálta.
Egy hosszú percen keresztül találkoztam a megelevenedett tekintetével.
-„ Elrabolsz engem, ugye?”
Nevetett és bólintott. –„ Szombatig. Esme tisztázta Charlie-val, két éjszakára velem maradsz, és én foglak holnap elvinni és hozni az iskolából.”
Az arcomat az ablak felé fordítottam, és csikorogtak a fogaim.
-„ Sajnálom”- mondta Alice , legkevésbé sem hangzott bűnbánóan. –„ Kifizetett engem.”
-„Hogyan?”- sziszegetem a fogaimon keresztül.
-„ A Porsche. Pontosan olyan, mint amilyet Olaszországban loptam.”- boldogan sóhajtott. –„ Nem gondoltam, hogy Forks körül fogok hajtani, de ha szeretnéd, megnézhetjük, hogy milyen hosszú az út innen L.A.-ig . Fogadok, hogy éjfélre visszaérnénk.
Vettem egy mély lélegzetet. –„ Azt hiszem, kihagyom.”- sóhajtottam, miközben elnyomtam egy borzongást.
Kanyarogtunk, mindig túl gyorsan, a hosszú út irányában. Alice leparkolt a garázsban, és én gyorsan megvizsgáltam az autókat. Emmett nagy dzsipje és Rosalie piros kabriolettje között ragyogó kanárisárga Porsche volt.
Alice kecsesen kiugrott és ment , hogy megsimogassa kezével a megvesztegetése tárgyát hosszában. Csinos, úgye?
-„A csinosság csúcs.”- morogtam, hitetlenkedve. -„ Ezt adta neked, hogy két napig túszként tarts.”
Alice pofát vágott.
Egy másodperccel később, felfogtam és rémülten ziháltam. -„Ez lesz minden alkalommal, amikor ő elmegy,ugye? „
Bólintott.
Becsaptam az ajtót és a ház irányába dobogtam.
Odatáncolt hozzám, bűntudatot nem érzően.
-„Alice, nem gondolod, hogy ezt kicsit kontrollálnod kellene? Csak egy icipicit elmebeteg, talán?
-„ Nem igazán.” - Szimatolt. -„ Nem úgy tűnik, hogy megérted, hogy egy fiatal vérfarkas milyen veszélyes lehet. Különösen, amikor nem látom őket. Edwardnak nincsen módja, hogy tudja, hogy biztonságban vagy. Nem kellene ennyire vakmerőnek lenned.
A hangom savanyú lett. –„ Igen, mert egy vámpír pizsiparty a biztonságos, tudatos viselkedés csúcsa.
Alice nevetett. -„ Adok egy pedikűrt és mindent. „- ígérte.
Nem volt olyan rossz, kivéve azt a tényt, hogy ezt nekem fogják felróni. Esme hozott olasz kaját ----jó anyag, a legjobb Port Angeles-ben --- és Alice a kedvenc filmjeimmel készült. Még Rosalie is ott volt, csendben a háttérben. Alice ragaszkodott a pedikűrhöz, és azon töprengtem, hogy kidolgozott-e egy listát— talán valami, amit ő összeállítana az általa nézett rossz helyzetkomikumokból .
-„ Milyen sokáig akarsz fennmaradni?”- megkérdezte, amikor a lábkörmeim vérvörösen csillogtak. A lelkesedése a hangulatomtól érintetlen maradt.
-„ Nem akarok fennmaradni. Holnap nekünk iskola van.”
Alice biggyesztette az ajkát.
-„Hol fogok egyáltalán aludni?”- a szemeimmel a kanapét mértem. Egy kicsit rövid volt. –„ Nem tudnál megfigyelés alatt tartani a saját házamban?”
-„Milyen egy pizsiparti lenne az?” – Alice elkeseredésében rázta a fejét. –„Edward szobájában alszol.”
Sóhajtottam. Az ő feketebőr kanapéja hosszabb volt ,mint ez. Igazából, az arany szőnyeg a szobájában valószínűleg elég vastag volt ahhoz, hogy a padló fele annyira se lenn rosszabb bármelyiknél.
-„ Visszamehetek a helyemre, hogy a saját dolgaimhoz hozzáférjek, legalább?
Vigyorgott. –„ Már gondoskodtam róla.”
-„Megengeded, hogy használjam a telefonodat?”
-„ Charlie tudja, hogy hol vagy.”
-„ Nem Charlie-t készültem hívni.” –rosszallóan néztem. –„ Nyilvánvalóan ,van néhány tervem,amit törölnöm kell.”
-„Oh.”- tanakodott.-„ Nem vagyok ebben biztos.”
-„ Alice! ”- hangosan siránkoztam.-„ Gyerünk!”
-„Rendben, rendben”- mondta, mialatt kiröpült a szobából. Fél másodperc alatt visszajött, mobillal a kezében. -„ Nem kifejezetten tiltotta ezt…” – morogta magában, mialatt átadta azt nekem.
Tárcsáztam Jacob számát, remélve , hogy ma este nem fut kint a barátaival. Szerencsém volt – Jacob volt az, aki felvette.
-„ Hallo?”-
-„ Hé, Jake. Én vagyok.”- Alice egy másodpercen keresztül kifejezéstelen szemekkel nézett engem, mielőtt megfordult és elment leülni Rosalie és Esme közé a kanapéra.
-„ Szia, Bella”- mondta ,hirtelen óvatosan.-„ Mi újság?”
-„ Semmi jó.Nem tudok átmenni szombaton végül is.”-
Egy percig csend volt.-„ Hülye vérszopók.” Motyogta végül. –„ Azt hittem ,elment. Akkor sem lehet életed, amikor elmegy? Vagy bezár téged egy koporsóba?”
Nevettem.

-„Nem gondolom azt, hogy ez vicces.”
-„ Csak azért evetek, mert zárkózott vagy.”- mondtam neki.- „ De szombaton itt lesz, úgyhogy ez nem számít.”
-„ Nem Forks-ban fog enni, ezután?”- Jacob csípősen kérdezte,
-„ Nem.”- Nem engedhetem meg magamnak, hogy felbosszantson. Nem voltam olyan messze attól, hogy olyan mérges legyek, mint amilyen ő volt. –„ Korán távozott.”
-„ Oh. Nos, hé, gyere át most, akkor.”- mondta hirtelen lelkesedéssel. –„ Nincs olyan késő. Vagy én fogok elmenni Charlie-hoz.”
-„ Szeretném. Nem Charlie-nál vagyok „- mondtam savanyúan. –„ Fogva tartott rab vagyok.”
Elhallgatott, mintha elsüllyedt volna, aztán morgott. –„ Elmegyünk és elhozunk „ – ígérte lapos hangon, automatikusan többes számban.
A hideg végigfutott a gerincemen, de egy világos és beugrató hangon válaszoltam. –„ Csábító. Megkínoztak – Alice kifestette a lábujjkörmeimet. „
-„ Komolyan mondom.”-
-„ Ne tedd. Ők csak próbálnak biztonságban tartani engem.”-
Megint morgott.
-„ Tudom, hogy hülyeség, de a szívük a helyén van.”-
-„ A szívük! „- gúnyolódott.
-„ Sajnálom a szombatot.”- kértem bocsánatot. –„ Megyek aludni” – a kanapé, kijavítottam szellemileg – „ de hamarosan megint hívni foglak.”
-„ Biztos vagy, hogy bérbe fognak adni? „- kérdezte egy csípős hangon.
-„ Nem teljesen.” – sóhajtottam. –„Viszlát, Jake.”
-„ Viszlát.”
Alice hirtelen mellettem állt. A telefon felé nyúlt, de én már tárcsáztam. Látta a számot.
-„ Nem hiszem, hogy nála van a telefonja”- mondta.
-„ Üzenetet hagyok”
Négyszer csengett, aztán sípolt. Nem volt válasz.
-„ Bajban vagy, „ -mondtam lassan, hangsúlyozva a szavakat. –„Hatalmas bajban.”- Mérges grizli medvék megszelídülnek attól, ami itthon vár rád.”
Lecsaptam a telefont és odaadtam a kezébe. –„ Végeztem.”.
Alice vigyorgott-„ Vicces ez a túsz dolog.”
-„Most megyek aludni”- jelentettem ki miközben a lépcsők felé tartottam. Alice végig nézte.
-„Alice,”- sóhajtottam. –„Nem fogok kisettenkedni. Tudnád, ha terveznék valamit, és elkapnál, ha megpróbálnám.”
-„Én csak megmutatom, hol vannak a dolgaid- „mondta ártatlanul.
Edward szobája az utolsó a harmadik emeleti folyosón, nehéz elhibázni, még akkor is, ha a hatalmas ház kevésbé ismerős. De amikor felkapcsoltam a villanyt, zavaromban megálltam. Rossz ajtót választottam?
Alice kuncogott.
Ez ugyanaz a szoba volt, hamar rájöttem, csak a bútorokat átrendezték. A kanapé az északi falhoz volt tolva és óriási polcokra tették a cd-ket --- a hatalmas ágya dominált a szoba közepén.
Az üveg a déli falon visszatükrözi a termet mint egy tükör, duplának látszik és ez rossz.
Összeillet. Az ágytakaró fakó arany volt, világosabb mint a falak, a gerendák feketék. Kovácsolt vasból készült és komplikált motívummal. Faragott fém rózsák tekeredtek fel magasba és rácsos rész alakult ki ez miatt. A pizsamám az ágy szélén volt, a piperecikkes táskám az egyik oldalon.
-„Mi a pokol ez? „ - Hadartam.
-„ Nem gondolod komolyan , hogy engedi , hogy a kanapén aludj ,ugye?”
Motyogtam értelmetlenül, majd odalopakodtam , hogy lekapjam a dolgaimat az ágyról.
-„ Magadra hagylak” – nevetett Alice. –„ Reggel találkozunk.”
Később fogat mostam és átöltöztem. Megragadtam egy puffadt tollpárnát az ágyról és lehúztam az arany takarót a kanapéról. Tudtam, h ostoba voltam, de nem érdekelt. Porschék csúszópénzekként és extra méretű ágyak olyan házakban, ahol senki aludt, -- túl zavaró volt. Feloltottam a lámpát és összegömbölyödtem a kanapén, csodálkozta, hogy túl bosszús vagyok, hogy aludjak.
A sötétben az üvegfal már nem volt egy fekete tükör, ami megduplázza a szobát. A hold fénye fényesítette a felhőket az ablakon kívül. Ahogy a szemeim alkalmazkodtak, láttam a szétáradt izzást, ami kihangsúlyozta a fák tetejét és megcsillant a folyó egy kis szelete. Néztem az ezüst fényt és vártam, h a szemeim becsukódjanak.
Finoman kopogtak az ajtón.
-„ Mi az, Alice?”- sziszegtem. Védelemben voltam, elképzeltem mulatságát, amint meglátja az összetákolt ágyamat.
-„ Én vagyok”- mondta lágyan Rosalie, kinyitva az ajtót eléggé, hogy láthassam, ahogy az ezüst izzás megérinti az ő tökéletes arcát . –„ Bejöhetek?”

7. Boldogtalan befejezés

Rosalie tétovázik az ajtóban, lélegzetelállító arca bizonytalan.
- „Természetesen . „ válaszoltam, a hangom egy oktávval magasabb volt meglepetésemben. „Gyere be.”
Felültem ,miközben a kanapé végéhez csúsztam ,hogy helyet csináljak. A gyomrom görcsbe rándult az idegességtől,hogy egy Cullen , aki nem kedvelt engem, csendesen mozgott ,hogy a felszabadult helyen leüljön . Megpróbáltam kitalálni egy indokot ,hogy miért akarna látni engem, de az elmém üres volt ezen a ponton.
-„Van kifogásod az ellen, hogy néhány percen keresztül beszélj velem? „- kérdezte. -„Nem ébresztettelek fel téged vagy bármi, vagy igen? „ A szemei elmozdultak a vetetlen ágyra majd újra a kanapémra nézett.
-„Nem, ébren voltam. Persze ,beszélhetünk. „
Azon töprengtem, hogy ő is olyan tisztán hallja a riadtságot a hangomban , mint én . Könnyedén nevetett, és ez úgy hangzott, mint a harangok kórusa.
-„Annyira ritkán hagy Téged egyedül „- mondta. –„Megállapítottam, hogy a lehető legtöbbet kellene kihoznom ebből az alkalomból.”
Mit akarhat mondani, amit nem mondhat Edward előtt? A kezeimet összefontam a paplan széle körül.
-„Ne gondold azt, hogy iszonyúan meg akarlak akadályozni „ - mondta Rosalie, a hangja finom és majdnem védekező. A kezeit összekulcsolta az ölében és lenézett rájuk, ahogy beszélt.
-„Biztos vagyok benne, hogy a múltban elégszermegsebeztem az érzéseidet, és nem akarom megint ezt tenni.
-„Ne aggódj emiatt, Rosalie. Az érzéseim nagyszerűek. Mi az?”
Megint nevetett miközben furcsamód zavartnak hangzott.
-„Megpróbálni elmondani neked, hogy miért gondolom azt, hogy neked embernek kellene maradnod — miért maradnék ember, ha a helyedben lennék.”
-„Oh”
A hangom megdöbbent hangjára mosolygott, azután sóhajtott.
-„Edward valaha elmondta neked, hogy mi vezetett ehhez? „ - kérdezte ,miközben a dicsőséges halhatatlan testére gesztikulált.
Lassan bólintottam,egyszer csak ,komoran.
-„Azt mondta, hogy ez közel volt ahhoz, ami majdnem történt velem Port Angelesben töltött idő alatt, csak senki nem volt ott ,hogy vigyázzon Rád”- megborzongtam az emléktől.
-„Valóban ez minden ,amit elmondott Neked? „- kérdezte.
”Igen.” –mondtam, hangomban üres zavarral .-„Több volt?”
Felnézett Rám és mosolygott,ez egy szigorú ,elkeseredett—de mindazonáltal kábító—arckifejezés volt.
-„Igen.”- mondta. -„Több volt.”
Vártam, miközben kibámult az ablakon. Úgy tűnt próbálja megnyugtatni magát.
-„ Szeretnéd hallani a történetemet ,Bella? Ennek nincsen boldog befejezése—de a minek volt,nem?.Ha boldog befejezésünk lenne, akkor most mi mind sírkövek alatt lennénk. „
Bólintottam, bár engem megijesztett az él a hangjában.
-„A tiednél különbözőbb világban éltem,Bella. Az emberi világom egy sokkal egyszerűbb hely volt. Ez 1933 volt. Én tizennyolc éves voltam, és szép voltam. Az életem tökéletes volt.”
Az ablakon keresztül bámulta az ezüstfelhőket, a kifejezése messze távol járt.
-„A szüleim teljesen középosztálybeliek voltak. Az apámnak stabil állása volt egy bankban, most jövök rá, hogy ő önelégült volt azért — inkább tehetségért és nehéz munkáért adott jutalomként látta a jólétét ,inkább mintsem elismerje a szerencse hozta. Akkor természetesnek tartottam az egészet; az otthonomban, mintha a nagy depresszió csak zavaró pletyka volt. Természetesen láttam, hogy a szegény emberek, akik nem voltak szerencsések .Az apám hagyta rám ezt a benyomást, ezek okozták a bajainkat.”
-„Az anyám dolga volt,hogy tartsa a házat- és engem és két öcsémet – makulátlanul rendben. Nyilvánvaló volt, hogy nekem van elsőbbségem és én vagyok a kedvence. Nem teljesen értettem akkor,de mindig határozatlanul a tudatában voltam annak, hogy a szüleim nem voltak elégedettek azzal, amijük nekik volt,még akkor is ha ez több volt mint a legtöbb. Többet akartak. Nekik társadalmi törekvéseik voltak—szociális törtetők, gondolom így hívhatnád őket. A szépségem olyan volt, mint egy ajándék számukra. Annyira sokkal több lehetőséget láttak ebben mint én.”
-„ Nem voltak elégedettek, de én az voltam. Felvillanyoztak engem , hogy Rosalie Hale legyek. Örömöt okozott, hogy a férfi szemek néztek bárhová is mentem,mikor tizenkét éves lettem. Elragadtatott, hogy a barátnőim irigykedve sóhajtottak, amikor megérintették a hajamat. Boldog voltam, mert az anyám büszke volt rám és hogy apám szívesen vásárolt nekem csinos ruhákat.”
-" Tudtam, hogy mit akartam az életben, de nem láttam esélyt,h pontosan megkapja amit akarok. Azt akartam, hogy szeressenek ,hogy imádjanak. Azt akartam, hogy legyen egy hatalmas, virágos esküvőm, ahol mindenki a városban engem nézne, ahogy lesétálok a folyosón az apám oldalán és azt gondolom, hogy én voltam az a legszebb dolog, amit valaha láttak. A csodálat olyan volt, mint levegő nekem, Bella. Ostoba és sekély voltam, de elégedett voltam.” - Mosolygott, mulatatta saját értékelése.”

-„A szüleim hatása olyan volt, hogy szintén akartam az élet fontos dolgait. Akartam egy nagy házat, olyan elegáns berendezéssel, amit valaki más tisztítana, és egy olyan modern konyhát, ahol valaki más főzne. Mint mondtam, felszínes. Fiatal és igen felszínes. És nem láttam okot, amiért ne kapnám meg ezeket a dolgokat.”

-„Volt néhány jelentőségteljesebb dolog amit akartam. Egy dolgot különösen. A legközelibb barátom egy lány, akit Verának hívták. Fiatalon megházasodott, csak tizenhét volt. Összeházasodott egy olyan emberrel, akit a szüleim számomra soha nem vettek volna figyelembe -- egy asztalos. Egy évvel később született neki egy fia, egy szép fiúcska
gödröcskékkel és göndör fekete hajjal. Ez volt az első alkalom, amikor valaha igazán féltékeny voltam bárki másra egész életemben.”

Kifürkészhetetlen szemekkel nézett rám. –„Ez egy különböző idő volt. Én annyi idős voltam mint Te most, de készen álltam az egészre. Vágyódtam a saját kicsi babám után. Akartam a saját házamat és egy olyan férjet, aki megcsókol,amikor munkából hazaért —akárcsak Verát. Azonban egy nagyon különböző fajta házra gondoltam… „

Nehéz volt elképzelnem azt a világot, amit Rosalie már ismert. A története a történelemnél többet szólaltatott meg mint egy tündérmese. Egy csekély megdöbbenéssel, rájöttem, hogy ez nagyon közeli volt ahhoz a világhoz , amit Edward tapasztalt, amikor ő ember volt, a világ ,amiben felnőtt. pillanatra — ha a világomat nézzük , olyan érthetetlen Edwardnak, mint Rosalie-é nekem?

Rosalie felsóhajtott, és amikor ismét beszélt ,a hangja más volt, a vágyakozással teli.

-„Rochesterben egy királyi család élt a , King család, gúnyosan elég. Royce Kingé volt a bank,ahol apám dolgozott,és közel az egyelten profitot hozó vállalkozás a városban. Az ahogy a fia, második Royce King”- belekavarodott a nevébe, - látott először. Átment a bankba és kapott egy felügyelői posztot. Kettő nappal később az anyukám elfejeltette odaadni apámnak az ebédjét. Emlékszem megzavarodott ,mikor meglátta,h a fehér organzában vagyok és felkötött hajjal rohanok át a bankhoz.” - Rosalie humor nélkül nevetett.

-„Nem vettem észre,h Royce furcsán nézett. Mindenki engem figyelt. De azon az éjszakán jöttek először a rózsák. Minden este úgy udvarlt nekem,hogy küldött egy csokor rózsát. A szobám mindig tele volt rózsákkal. Eljött az a pont ,amikor rózsa illatát éreztem ,mikor elhagytam a házat.”

-„Royce is csinos volt. Világosabb haja volt mint az enyém,és halványkék szeme. Azt mondta,h az szemeim olyanok mint az ibolyák. Aztán kezdtek megjelenni az ibolyák a rózsák mellett.”

-„ A szüleim belegyeztek- enyhén szólva. Ez volt minden ,amiről álmodtam. És amiről Royce is álmodott. Tündérmesék hercege eljött, hogy hercegnője legyek. Minden amit akartam, az megvan,és több is,mint ahogy elképzeltem, elvártam. Jegyesek voltunk azelőtt, hogy ismertem volna kettő hónapja.”

-„Nem töltöttünk sok időt kettesben. Royce azt mondta,hogy felelőssége van a munkájában és mikor együtt vagyunk szereti,h megnéznek minket az emberek, ahogy a kezét fogom. Ezt én is szerettem. Volt sok party,tánc,és gyönyörű ruhák. Amikor a King voltál,minden ajtó nyitva állt előtted,minden piros szőnyeg eléd van terítve.”

-„Nem volt hosszú eljegyzés. A tervek pazar esküvő körül forogtak. Minden úgy történt , ahogy elterveztem. Tökéletesen boldog voltam. Amikor Verát hívtam, nem éreztem féltékenységet. Elképzeltem a szőke hajú gyerekeket, ahogy a King-birtok óriási pázsitján játszanak és sajnáltam őt.”

Rosalie abbahagyta hirtelen,összeszorította a fogait. Ez észhez térített,a történetével kapcsolatban, ráébredtem,hogy a horror nincs messze. Nem volt boldog befejezése ahogy ő megígérte.
Csodálkoztam, hogy ez az, ami miatt olyan sok keserűség van benne--- mert neki megvolt mindene amit akart,mikor a normális emberi élete kettétört.

-„Veránál voltam azon az éjszakán”- Rosalie suttogott. Az arca sima volt, mint a márvány és kemény. -„A kis Henry igazán imádni való volt, minden mosoly és gödröcske volt — éppen felült egyedül. Vera kikísért az ajtóig, amikor távoztam, a babája a karjaiban és a férje a lány oldalán, aki átkarolta a derekát. Arcon csókolta, amikor azt gondolta, hogy nem figyelek. Ez zavart engem. Amikor Royce megcsókolt engem, nem éppen ugyanaz volt — nem annyira édes valahogy …. Félretettem ezt a gondolatot. Royce volt a hercegem. Egy nap királyné leszek.”

Nehéz volt megmondani a holdfényben, de ez úgy nézett ki, mintha a csont fehér arca sápadtabb lett volna.

-„Sötét volt az utcákon, a lámpák már égtek. Nem voltam tisztában vele, hogy milyen késő volt.” Tovább suttogott majdnem hallhatóan. – „ Hideg volt,túl. Nagyon hideg késő áprilishoz képest. Az esküvő csak egy hét távolságra volt, és aggódtam az időjárás miatt, ahogy siettem haza — erre világosan tud emlékszem. Minden részletre emlékszem arról az éjszakáról. Annyira keményen kapaszkodtam ebben…. a kezdetben. Nem gondoltam semmi másra. És így emlékszem erre, amikor annyira sok kellemes memória enyészett el teljesen ….”

Sóhajtott, és elkezdett megint suttogni. –„Igen, aggódtam az időjárás miatt. . . . Nem akartam azt, hogy bent az esküvőt bent kelljen tartani…”

-„Csak néhány utcára voltam a házunktól, mikor hallottam őket. Egy férfi csoport a törött utcai lámpa alatt, túl hangosan nevetettek. Ittak. Fel akartam hívni apát, hogy haza kísérjen,de az út túl rövid volt, így buta ötletnek tűnt. És akkor a nevemet mondta egyikük.

-„Rose” - ordította,és a többiek hülyén nevettek.

-„Aztán hirtelen megláttam,hogy a részegek milyen jól öltözöttek voltak. Rocye volt és pár barátja,gazdag emberek fiai.”

-„ Itt az Rose-m!” – Royce kiabált, miközben velük nevetett, hülyeként hangzott. - „ Késtél. Fázunk. Sokáig várattál minket.”

-„Sosem láttam korábban őt inni. Egy pohárköszöntő egy partyn. Azt mondta nekem, hogy nem szereti a pezsgőt Nem jöttem rá, hogy jobban szerett valami sokkal erősebbet.”

-„Volt egy új barátja, — egy barát barátja, Atlantából jött.”

-„Mit mondtam neked, John „- Royce hangosan kiabált, miközben megragadta a karomat és közelebb húzott engem. -„ Ő nem csinosabb, mint a Georgiai őszibarackjaid közül mindegyik?.

Az ember, aki John hívtak, sötét hajú és napbarnított volt. Úgy megvizsgált engem ,mintha én egy olyan ló volnék , amit venne.

-„ Nehéz megmondani”- lassan, vontatottan beszélt –„ Teljesen be van takarva.”

-„Nevettek, Royce mint a többi.”

-„Hirtelen Royce letépte a vállaimról dzsekim, — ez egy ajándék volt tőle, — lepattogtak a rézgombok. Szétszóródtak az utcán.”

-„ Mutasd meg neki, hogy hogy nézel ki, Rose! - Megint nevetett azután kitépte a kalapomat a hajamból. A gombostűk megrántották a hajamat a gyökerestül, és fájdalmamban felkiáltottam. Úgy tűntek, hogy élvezik ezt, — a fájdalmam hangját .”

Rosalie hirtelen rám nézett, mintha elfeledkezett,volna arról, hogy ott voltam.
Biztos voltam, hogy az arcom olyan fehér volt, mint az övé. Hacsak nem zöld volt.

-„ Nem akarom , hogy halld a maradékot”- mondta csendesen. -„Az utcán hagytak engem miközben még mindig nevettek, ahogy elbotladoztak. Azt gondolták, hogy halott voltam. Azzal ingerelték Royce-t , hogy egy új menyasszonyt kell találnia. Ő nevetett és azt mondta, hogy először egy kevés türelmet kellmeg tanulnia majd.”

-„Vártam az úton, hogy meghaljak. Hideg volt, habár annyira sok volt a fájdalmam, meglepődtem, hogy ez zaklatott engem. Elkezdett havazni, és azon töprengtem, hogy miért nem haltam meg. Türelmetlenül vártam a halált, hogy eljöjjön, hogy a fájdalomnak vége legyen. Olyan sokáig tartott…”

-„Carlisle akkor megtalált engem. Kiszagolta a vért, és jött, hogy megvizsgáljon. Emlékszem arra, hogy homályosan bosszantott , ahogy dolgozott fölöttem, miközben megpróbálta megmenteni az életemet. Soha nem kedveltem Dr. Cullent vagy a feleségét és a testvérét sem — ahogy Edward akkor mutatott. Felidegesített engem ,hogy ők mind szebbek voltak, mint én voltam, különösen a férfiak. De nem vegyültek el a társadalomban, úgyhogy csak egyszer vagy kétszer láttam őket.

-„Azt gondoltam, hogy meghaltam, amikor felhúzott a földről és velem futott — a sebesség miatt – úgy éreztem mintha repülnék. Emlékeztem arra, elborzadtam, hogy a fájdalom múlt el ...”

-„Azután egy fényes szobában voltam, ami meleg volt. Elaludtam, és hálás voltam, ahogy a fájdalom elkezdett tompulni. De hirtelen valami éles vágott meg engem, a torkomat, a csuklóimat, a bokáimat. Ijedtségemben sikítottam, miközben arra gondoltam, hogy azért hozott ide, hogy még jobban megsebezzen engem . Azután a tűz elkezdett égni bennem, és nem érdekelt semmi más már. Könyörögtem neki, hogy öljön meg. Amikor Esme és Edward hazajöttek, nekik is könyörögtem, hogy öljenek meg . Carlisle velem maradt. Fogta a kezemet és mondta, hogy nagyon sajnálja, megígérte, hogy nemsokára vége. Elmondott nekem mindent és néha hallgattam. Elmondta nekem, hogy mi volt, hogy én mivé válok. Nem hittem neki. Minden alkalommal bocsánatot kért, amikor sikítottam.”

-„ Edward nem volt boldog. Emlékszem, hallottam őket, ahogy megvitatnak engem. Abbahagytam néha a sikítást. Egyáltalán nem jó sikoltozni. „

-„Mire gondoltál, Carlise?”- mondta Edward .- „ Rosalie Hale?”- Rosalie tökéletesen utánozta Edward ideges hangját.Nem tetszett, ahogy mondta a nevem, mintha valami baj lenne velem.”

-„ Nem hagyhatom, hogy meghaljon”- mondta csendesen Carlisle. –„ Túl sok volt—túl szörnyű,túl sok pocsékolás.”

-„Tudom”- mondta Edward és azt gondoltam, hogy elutasítónak hangzott. Ez feldühített.
Nem tudtam akkor azt , hogy ő pontosan azt látta, amit Carlisle látott.

-„ Túl nagy pocséklás. Nem hagyhatnám ott őt,”- Carlisle suttogva ismételte.

-„Természetesen nem tudtad”- Esme egyetértett.

-„ Állandóan halnak meg emberek”- emlékeztette őt kemény hangon. -„ Nem gondolod azt, hogy ő egy kicsit felismerhető, ugyan? A Kingek egy hatalmas keresést fognak indítani—senki sem fogja gyanúsítani a gonoszt”- morogta Edward.

-„ Örömmel töltött el, hogy úgy nézett ki, hogy tudják, Royce volt a bűnös.
-„Nem fogtam fel, hogy már majdnem vége volt – erősebb lettem és ez volt az , amiért képes voltam koncentrálni, arra amit mondanak. A fájdalom kezdett eltűnni az ujjhegyeimben.

-„Mit fogunk csinálni vele?”- mondta undorodva Edward --- legalábbis nekem úgy hangzott.

Caslisle sóhajtott. -„ Ez rajta áll, természetesen. Lehet a saját útját akarja járni.”-

-„Eleget elhittem abból, amit mesélt a világáról, hogy megijedjek. Tudtam, hogy az életem véget ért és hogy nem fog visszatérni. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy egyedül legyek…..”

-„ A fájdalom végül véget ért, és utána elmagyarázták nekem újra, hogy mi voltam. Ekkor már elhittem. Éreztem a szomjúságot, a kemény bőrömet; láttam a ragyogó vörös szemeimet.”

-„ Sekélyes, az voltam, jobban éreztem magam mikor először láttam a tükörképemet a tükörben. A szemek ellenére, én voltam a legszebb dolog, amit valaha láttam.”- Egy pillanatra nevetett magán. -„ Eltartott egy ideig, amíg elkezdtem a szépséget hibáztatni azért, ami velem történt – számomra átok volt. Azt akartam, amim volt ….nos, nem ronda, csak normális. Mint Vera. Megházasodni valakivel, aki szeret engem, és hogy csinos babáim legyenek. Ez az, amit én igazán akartam, végig. Még mindig nem tűnik soknak, amit kértem.”

Egy pillanatra a gondolataiba merült és meglepődtem, hogy újra elfelejtette a jelenlétemet. De utána rám mosolygott és az arca hirtelen diadalmas lett.

-„ Tudod a rekordom majdnem olyan tiszta, mint Carlisle-é,”- mondta nekem. - „Jobb mint Esme-é. Ezerszer jobb mint Edwardé. Soha nem ízleltem meg emberi vért „- jelentette ki büszkén.

Értette a megrökönyödött arckifejezésemet, ahogy azon töprengtem, hogy a rekordja miért volt csak majdnem tiszta.

-„Meggyilkoltam öt embert”- mondta nekem önelégült hangon. Ha igazán embernek lehet hívni őket. De nagyon óvatos voltam, ne hogy kiöntsem a vérüket -- tudtam, hogy nem leszek képes ellenállni , és nem akartam semmi részüket sem magamban,tudod.”

-„ Royce-t hagytam utoljára. Reméltem , hogy hallott a barátai haláláról, és rájön, hogy mi fog eljönni érte Reméltem, hogy a félelem rosszabbá teszi neki a véget. Úgy gondolom , működött. Elbújt egy ablaktalan szoba ajtaja mögé, ami olyan vastag volt mint a bank páncélterme, kívülről fegyveres őrök védték, mikor elkaptam őt. Hoppá---- hét gyilkosság”- javította ki magát .-„ Elfeledkeztem az őreiről. Csak egy másodpercet vettek igénybe.”

-„ Túlságosan teátrális voltam. Ez gyerekes volt, igazán. Egy esküvői ruhát viseltem, amit erre az alkalomra loptam Sikított, maikor meglátott engem. Azon az éjszakán sokat visított. Meghagyni őt utoljára, jó ötlet volt -- könnyebben tudtam kontrollálni magam, hogy lassabban tegyem—„

Hirtelen szünetet tartott, és végig pillantott rajtam. –„ Sajnálom.”- mondta kellemetlen hangon. –„ Megijesztettelek téged, nem igaz?”

-„ Jól vagyok”- hazudtam.

-„ Elragadtattam magam.”

-„ Ne aggódj emiatt.”

-„ Meglepődtem , hogy Edward nem mondott el többet neked erről.

-„ Nem szereti elmesélni más emberek történetét – úgy érzi, elárulja az emberek bizalmas dolgait, mert annyira sokkal többet hall, mint róla mások.”

Mosolygott és megrázta a fejét. –„ Lehet több hitelt kellene adnom neki. Ő igazán, eléggé tisztességes, ugye? „

-„Én is így gondolom.”

-„Elmondhatom” –aztán sóhajtott. –„Nem voltam tisztességes veled, Bella. Elmondta neked, hogy mért? Vagy túl bizalmas volt?

-„ Azt mondta, azért , mert ember voltam. Ő azt mondta, hogy neked nehezebb, hogy van valaki kívülről, aki tudja.”

Rosalie csengő nevetése félbeszakított. –„ Most tényleg bűnösnek érzem magam. Ő sokkal-sokkal kedvesebb volt, mint megérdemelném.”- Úgy tűnt felpezsdült , ahogy nevetett.
-„ Micsoda hazudozó ez a fiú.” – Megint nevetett.

-„ Hazudott?”- kérdeztem hirtelen óvatosan.

-„ Nos, valószínűleg ez így erős feltételezés. Csak nem mondta el neked az egész történetet. Amit elmondott neked igaz volt, most igazabb mint korábban. Ugyanakkor abban az időben…” - Szünetet tartott miközben idegesen kuncogott. –„Ez kínos. Tudod először javarészt féltékeny voltam rád,
mert téged akart és nem engem.”

Szavai izgatottságot sugárzottak a félelmen keresztül. Miközben ott ült az ezüstfényben, ő szebb volt bármi másnál, amit elképzelhetnék. Nem tudtam versenyezni Rosalie-vel.

-„ De te Emmett-et szereted.”- motyogtam.

Megrázta a fejét, szórakozottan. –„Nem akarom Edwardot arra, Bella. Én soha—testvérként szeretem őt, de ingerelt az első pillanattól,hogy hallottam beszélni. Meg kell értened … Annyira hozzászoktam ,hogy akarnak az emberek engem. És Edwardot a legkevésbé sem érdekeltem. Csalódott voltam, a kezdetekben ez sértett engem. De soha nem akart senkit, úgy hogy ez nem zaklatott sokáig engem. Még akkor is,amikor először találkoztunk Tanya klánjával Denali-ben – mindegyikük nő – Edward soha nem mutatta a legcsekélyebb érdeklődést sem. Aztán találkozott veled.”- Zavaros szemekkel nézett rám. Csak félig figyeltem. Edwardon és Tanyán és a többi nőn gondolkodtam, és ajkaimat kemény vonallá sajtoltam.

-„ Nem az, hogy nem vagy szép, Bella”- mondta, félreértve a kifejezésemet. –„ De ez éppen azt jelentette, hogy vonzóbbnak talált téged. Én elég hiú vagyok, ahogy gondolom.”

-„De most mondtad először. De mindazonáltal ez ... nem zavart téged, nem igaz? Úgy értem, mindketten tudjuk, hogy te vagy a legszebb személy a bolygón.”

Nevettem ahogy kimondtam a szavakat --- annyira nyilvánvaló volt. Milyen furcsa, hogy Rosalie-nek ilyen megnyugtatásokra van szüksége.

Rosalie szintén nevetett .-„ Köszönöm, Bella. És ez nem, igazán nem zavar már engem. Edward mindig is kicsit fura volt.” – Megint nevetett.
-„ De még mindig nem kedvelsz engem”- suttogtam.

Mosolya elhalványult. –„ Sajnálom. ”

Egy pillanatig csendben ültünk,és nem úgy látszott,hogy folytatná.

-„ Elmondanád nekem, hogy mért? Tettem valamit?”-Dühös volt, hogy a családját —az ő Emmett-jét -- veszélybe sodortam? Újra és újra. James most meg Victoria….

-„ Nem, nem tettél semmit.”- mormolta. -„ Még nem.”

Bámultam őt, zavartan.

-„ Nem látod,Bella?”- A hangja hirtelen szenvedélyesebb volt, mint korábban,mint amikor elmesélte a boldogtalan történetét. –„Neked már megvan mindened. Egy teljes élet vár rád-- minden amit akartam. És éppen ezt akarod eldobni. Nem látod, hogy én cserélnék veled, csak hogy te legyek? Neked van választásod, ami nekem nem volt, és rosszul döntesz.”

Meghátráltam az ő vad kifejezésétől. Észrevettem, hogy a számat eltátottam és gyrosan becsuktam.

Egy hosszú pillanatig bámult engem,és lassan a szenvedély a szemeiben elhalványult. Hirtelen zavarba jött.

-„És annyira biztos volt abban, hogy nyugodtan tehetném ezt.”- Megrázta a fejét,látszólag egy kicsit bódult volt az érzelmek áradásától. –„ Csak azt, hogy nehezebb most, mint akkor volt, amikor nem volt több, mint hiábavalóság.”

Csendben a holdat bámulta. Néhány pillanatba telt, mielőtt elég bátor voltam ahhoz, hogy megtörjem az álmodozásában.

-„ Jobban kedvelnél akkor, ha úgy döntenék, hogy ember maradok?”

Visszafordult hozzám, az ajkai megremegtek egy mosoly nyomán -„ Talán.”

-„Te is megkaptad a boldog befejezés egy részét”- emlékeztettem őt. –„ Megkaptad Emmett-et.”

-„ Megvan a fele”- mosolygott. –„ Tudod, hogy megmentettem Emmett-et, amikor egy medve szét akarta marcangolni és elvittem őt haza Carlisle-hoz. De ki tudod találni, hogy miért akadályoztam meg, hogy a medve megegye őt?”

Megráztam a fejem.

-„ A sötét göndörödő hajfürtjeivel …és a gödröcskék az arcán, amik látszódtak, amikor fájdalmában grimaszolt…az a furcsa ártatlanság, ami annyira oda nem illően látszott egy felnőtt férfi arcán… Vera kicsi Henry-jére emlékeztetett engem. Nem akartam , hogy meghaljon –annyira, bár utáltam ezt az életet, elég önző voltam ahhoz, hogy megkérjem Carlisle-t, változtassa át őt nekem.

-„ Szerencsésebb voltam, mint megérdemeltem . Emmett minden , amit kértem volna, ha elég jól ismertem volna magamat, hogy tudjam mit kérjek. Ez a rész jobban működött, mint reméltem volna. De soha többé nem lesz több, mint mi ketten. És soha nem fogok ülni egy tornácon valahol, vele ősz hajúan, körülvéve az unokáinkkal.”

A mosolya most kedves volt. –„Ez eléggé bizarrnak hangzik neked, nem igaz? Bizonyos szempontból te sokkal érettebb vagy mint én mikor tizennyolc voltam. De más szempontból… sok olyan dolog van,amit valószínűleg soha nem gondoltál volna komolyan. Túl fiatal vagy, hogy tud, hogy mit akarsz majd tíz év múlva, vagy tizenöt – és túl fiatal, hogy feladj mindent anélkül, hogy átgondolnád. Nem akarod elhamarkodni a tartós dolgokat, Bella.”- Megpaskolta a fejemet, de a gesztus nem tűnt leereszkedőnek.

Sóhajtottam.

-„ Gondolj csak bele egy kicsit. Miután megtörtént, nem lehet ezt visszavonni. Esme velünk helyettesíti… és Alice nem emlékszik semmi emberire, így nem hiányozhat neki… Emlékezni fogsz,ugyan. Túl sok amit feladsz.”

De többet kapok cserébe , ezt nem mondtam ki hangosan. –„ Köszönöm, Rosalie. Jó megérteni… jobban ismerni téged.”

-„Bocsánatot kérek, maiért ilyen szörnyeteg vagyok.”- vigyorgott. –„ Megpróbálok viselkedni mostantól.”

Visszavigyorogtam rá.

Még nem voltunk barátok,de elég biztos voltam benne, hogy nem fog mindig ennyire utálni.

-„Megengedem, hogy most már aludj.”- Rosalie szemei az ágyra lebbentek, és az ajkai megrándultak„
–„ Tudom, hogy zavar a viselkedése, hogy így bezár, de ezt ne közöld vele , amikor visszér. Jobban szeret téged, mint hinnéd. Megrémíti őt, hogy távol van tőled.”- Csendesen felkelt és kinyította az ajtót. –„ Jó éjszakát, Bella”- suttogta, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.

-„ Jó éjt, Rosalie.”- mormoltam egy másodperccel később.

Sok időbe telt ,amíg elaludtam.

Amikor aludtam,volt egy rémálmom. Átkúsztam a sötét, hideg kövű ,ismeretlen utcán, a könnyen szállingózó hó alatt, maszatos vérnyomokat hagyva magam mögött. Egy sötét angyal hosszú fehér ruhában bosszús szemmel nézte haladásomat.

Másnap reggel, Alice vitt az iskolába, amíg én rosszkedvűen bámultam ki a szélvédőn. Alvástól megfosztottnak éreztem magamat, és ez sokkal erősebbé tette a bebörtönzésem bosszúságát.

-„ Ma este elmegyünk szórakozni Olympia-ba vagy valami”- ígérte. –„ Jó móka lenne, igaz?”

-„Miért nem zársz be az alagsorban”- javasoltam –„ és felejted el a cukormázat?”

Alice elkomorodott .-„Vissza fogja vinni a Porschét. Nem végzek nagyon jó munkát. Jól kellene szórakoznod. „

-„ Ez nem a te hibád”- motyogtam. Nem hiszem, hogy igazából bűnösnek éreztem magamat.
–„Ebédnél találkozunk.”

Elvánszorogtam angolra. Edward nélkül, a nap garantáltan kibírhatatlan volt. Duzzogtam az első órán, jól tudtam, hogy ez a hozzáállásom nem fog segíteni semmit.

Amikor a csengő megszólalt, nem sok lelkesedéssel keltem fel. Mike ott volt az ajtónál, nyitva tartva azt nekem.

-„ Edward túrázik ezen a hétvégén?”- barátságosan kérdezte, miközben kisétáltunk a könnyű esőbe.

-„ Igen.”

-„Akarsz csinálni valamit ma este?”

Hogy lehet még mindig bizakodó a hangja?

-„Nem lehet. Pizsama partim lesz.”- morogtam. Egy kemény pillantást vetett rám, amíg felmérte a hangulatomat.

-„ Ki vagy te? --- „

Mike kérdése olyan rövid volt, mint amennyire hangos, morgó üvöltés tört ki a hátunk mögött a parkolóban. Mindenki megfordult a járdán, hogy lássa, hitetlenséggel bámulták,ahogy a zajos, fekete motorkerékpár a beton szélén csikorogva megállt, a motor még vicsorgott.

Jacob sürgősen intett nekem.

-„ Szaladj, Bella.”- túlordította a motor vicsorgását.

Egy másodpercre lefagytam ,míg megértettem.

Gyorsan Mike-ra néztem. Tudtam, alig van időm.

Milyen messze fog elmenni Alice , hogy nyilvánosan megfékezzen?

-„ Nagyon beteg lettem és hazamentem, rendben?”- mondtam Mike-nak, hangom hirtelen megtelt izgalommal.

-„Rendben.”- morogta.

Gyorsan megpusziltam Mike arcát. -„ Köszönöm, Mike. Jövök neked eggyel!”- kiáltottam, ahogy elvágtáztam.

Jacob túráztatta a motorját miközben vigyorgott. Felugrottam az ülése mögé, miközben a kezeimet a dereka köré fontam.

Észrevettem Alice-t, lefagyva az étterem szélénél,szemei szikráztak a dühtől, ajkát visszabiggyesztette a fogaira.

Védekező pillantottam.

Aztán olyan gyorsan száguldottunk az aszfalton, hogy a gyomromat elvesztettem valahol mögöttem.

-„ Tarts ki” – kiáltotta Jacob.

Elrejtettem az arcomat a hátában, ahogy száguldott az országúton. Tudtam, hogy le fog lassítani, amikor elérjük a Quileute határt. Nekem csak ki kellett tartanom addig. Csendben és buzgón imádkoztam, hogy Alice ne kövessen, és hogy Charlie történetesen ne lásson meg…

Nyilvánvaló volt, amikor elértük a biztonságos zónát. A motor lassult ,és Jacob felegyenesedett és nevetve ordított. Kinyitottam a szemem.

-„Megcsináltuk”- kiáltotta. –„ Nem rossz egy szökés, mi?

-„Jó ötlet, Jake.”

-„Emlékszem, hogy mit mondtál a médium vérszopóról, nem látja előre , hogy mit fogok csinálni. Örülök, hogy nem hitted – hogy ő akadály lett volna, hogy el gyere az iskolából.”

-„ Ez az, amiért nem fontoltam meg ezt.”

Diadalmasan nevetett. –„ Mit akarsz csinálni ma?”

-„ Bármit.” – nevetem vissza. Szabadnak éreztem magam.


8.Vérmérséklet 1

Megint a strandon találtuk magunkat céltalanul bolyongva. Jacob még mindig el volt ragadtatva magától amiért ilyen jól kitervelte a szökésemet.
„ Gondolod ,hogy keresni fognak?”- kérdezte reménykedve.
-„Nem De nagyon mérgesek lesznek ma este” (amiben én biztos voltam)
Felvett egy követ és behajította a hullámok közé” akkor ne menj vissza” tanácsolta ismét.
„Charlie örülne neki”- mondtam gúnyosan”
fogadni mernék ,hogy nem bánná
- nem válaszoltam.
Jacobnak valószínűleg igaza van ,és ez engem fogcsikorgatásra késztetett.
Charlie bátor produkciója az én Quileute barátaim előtt nagyon igazságtalan volt.
Azon tűnődtem akkor is így érezne- e ha tudná ,hogy a választás igazából a Vámpírok és vérfarkasok közt van.
„mi a legújabb csorda pletyka? „Kérdeztem könnyedén .
Jacob hirtelen megállt megrökönyödött tekintettel nézett rám,
- mi van?- csak vicceltem.
-„ó” és elfordította tekintetét
Vártam ,hogy újból elindul de ő gondolataiba merült
„lehet valami pletyka?”- tűnődtem
Jacob kuncogott egyet.
„elfelejtettem milyen is ha nem tud mindenki mindent. Milyen ha van egy csendes zug a fejemben .”
Néhány percig csendbe sétáltunk egymás mellet a köves tengerparton.
-„milyen érzés?”- kérdeztem végre.”Ha mindenki tudja mi megy végbe a fejedbe?”
Egy pillanatra bizonytalanná vált , mintha nem tudná mennyit fog nekem el mondani.
Aztán mély lélegzetet vet és így szólt,-„Qui megpecsételve.
Ez most már három. Mi pedig kezdünk idegeskedni. lehet , hogy egyszerűbb mint ahogy a történet mondja…”vágott egy grimaszt és felém fordult, mélyen belenézett a szemembe és szó nélkül felhúzta a szemöldökét.
„mit bámulsz?” –kérdeztem szégyenlősen.
Kieresztette lélegzetét.”semmit.”
Jacob újra elindult. Gondolkodás nélkül kinyújtotta a kezét és megfogta a kezem. Csendesen sétáltunk a kövek között.
- Azon gondolkodtam hogy nézünk ki kéz a kézben sétálva a parton….mint egy pár,valószínűleg…. És gondolkodtam ,hogy tiltakozzam e de ez mindig így volt Jacobbal….
Nincs értelme ezen izgatni magam.
„Miért olyan nagy dolog Quil megbélyegzése?”- kérdeztem mikor úgy tűnt nem megy tovább.”azért mert ő a legújabb?”
-„Ennek semmi köze hozzá”.
,Akkor mi a probléma?
„Azon gondolkodom mikor jön el az az ídő mikor már nem lepődűnk meg, hogy az mind igaz”
-Motyogta magába
- Na megmondod? Vagy nekem kell kitalálni?
- Sosem fogsz rájönni. Nézd Quil sosem mászkált velünk egészen mostanáig,érted? --úgyhogy nem sokszor volt Emiliéknél
- Quil Emilit is megbélyegezte ? Csodálkoztam
- Nem.” mondtam ,hogy ne találgass”. Emilinek ott volt a két unokahúga…és Quil találkozott Clairevel.” nem folytatta
Ezen elgondolkodtam egy pillanatra.” Emili nem akarja hogy az unokahúga egy vérfarkassal legyen?ez egy kicsit álszentség” mondtam. De megtudtam érteni miért ő az aki így érez eszembe jutottak azok a mély sebek amik az arcát barázdálják és egészen lenyúlnak a jobb karjáig. Sam elvesztette az önuralmát amikor ő túl közel állt mellette. Egy alkalom is elég volt. - láttam a fájdalmat Sam szemében ahányszor csak ránézett arra amit Emilivel csinált.


2



„Befejeznéd a találgatást? Nem jól gondolod.”
„Azt a részét Emili nem bánja , csak hát túl korán történt.” „- Hogy érted ,hogy korán?”
Jacob összehúzott szemekkel végigmért, -„ Próbáltad már nem kritizálni őket?”
Óvatosan bólintottam .
„ Claire két éves” - mondta Jacob
Elkezdett esni, bosszankodva pislogtam ahogy az eső cseppek potyogtak az arcomra.
Jacob csendben várt. Nem volt rajta kabát mint általában.
Az eső sötét nyomokat hagyott fekete pólóján , és végig folyt kócos haján.
„ Quil ….megbélyegzett….egy két évest?”- Végre képes voltam megkérdezni.
„Előfordul” - húzta fel Jacob a vállát, lehajolt egy kőért és az öbölbe hajította.
Így mondták a történetek „Ö csak egy Baby”
Sötét szemekkel nézett rám” Quil nem öregszik”- emlékeztetett kicsit csípős hangon
„Csak pár évtizedig kell türelmesnek lennie”- nem is tudom mit feleljek erre
Próbáltam nem kritikus lenni, de igazából halálfélelem lett rajtam úrrá.
Eddig semmi nem zavart a vérfarkasokkal kapcsolatban mióta megtudtam ,hogy nem ők követték el a gyilkosságokat amivel őket gyanúsítottam.
„ Ítélkezel felettük” ,- gyanúsított- „látom az arcodon” - elnézést –mondtam- „de ez félelmetes”- ez nem úgy van .-„ Félreérted” védte Jacob a Barátait
Én a saját szememmel láttam ,hogy milyen ez .
„Egyáltalán nem romantikus ez Quilnek sem most” - tanácstalanul mély lélegzetet vett,
„Ezt nehéz elmagyarázni nem szerelem első látásra inkább valamilyen vonzás ahogy meglátod őt nem a világ tart hatalmában hanem ő vonz magához.”
„Semmi sem számít jobban csak ő bármit megteszel érte bármivé válsz érte, azzá válsz amivé ő akar mindegy hogy az védő, szerető,barát vagy testvér.”
„Quil lesz a legjobb legkedvesebb báty bárkinek valaha volt .Az egész földön nincs egy kisgyerek akire jobban vigyáznak mint arra a kislányra.”
„És később ha barátra lesz szűksége ő lesz a legmegértőbb és legmegbízhatóbb akire valaha is számíthat. És amikor felnő Olyan boldogok lesznek mint Emili és Sam”
-A végére hangjának furcsa kesernyés éle lett mikor Sam-ról beszélt.
„Van Claire-nek választása?”
„Persze. De miért nem őt választaná a végén? Teljesen összeillenek majd. Mintha csak neki alkották volna a férfit.” - Csendben sétáltunk egymás mellett , én megálltam, hogy egy követ hajítsak az óceánban. A homokba esett a pár méterre a víz előtt. Jacob kinevetett. „ Nem lehetünk mindannyian olyan borzasztóan erősek.”- Sóhajtott egyet.” Szerinted veled mikor fog megtörténni?” azonnal válaszolt flegmán „ Soha!” Ez nem valami amit kontrolálhatunk? Vagy igen? Pár percig néma maradt észre sem vettük, hogy mindketten lelassítottunk úgyhogy alig haladtunk.” Nem úgy kell lennie.” - ismerte be- De meg kell őt látnod azt akinek van számban. Gondolod hogyha még nem láttad akkor nem is létezik? –kérdeztem hitetlenül- „Jacob még alig láttál valamit a világból.”
Még kevesebbet mint én. – Nem még nem -mondta halkan. Szúrós tekintettel a szemembe nézett. De senki mást nem fogok látni Bella. Csak téged látlak. Akkor is amikor behunyom a szemem és próbálok mást látni.
Kérdezd meg Quilt vagy Embrit! Belebolondulnak mind. Lepillantottam a kövekre. Már nem sétáltunk. Csak az hallatszott ahogy a hullámok csapdosták a partot. Nem hallatszott az eső a morajlástól.
- Jobb ha most haza megyek suttogtam.
- „Nem”
Ellenkezett meglepődve a következtetéstől. Felnéztem rá és szemében türelmetlenséget láttam.




3

„Az egész napod szabad, igaz? A vérszívó még nem lesz otthon.” Rámeredtem.
„ Semmi rossz indulat” - mondta
-Igen egész nap ráérek. De Jacob…
Bocsánat tartotta fel a kezeit nem leszek ilyen még egyszer. Csak Jacob leszek .
-Sóhajtottam ezen gondolkozol újra….
- Ne törődj velem
- ellenkezett vidám mosollyal- Én tudom mit csinálok , csak mondd meg ha megbántalak .- Nem is tudom…
- Gyere Bella menjünk vissza a házba a motorokért.
- Mindennap motorozni kell , hogy gyakorlatban maradj.
- Igazán nem hiszem , hogy nekem szabad…
- Ki tiltja Charlie vagy a vér- vagy Ő?
- Mindkettő…
Erre Jacob elvigyorodott és hirtelen az a Jacob volt aki hiányzott napos és meleg. Nem tudtam nem vissza vigyorodni.
Az eső elcsöndesedett szitálássá változott .”Nem mondom el senkinek „- ígérte
„Csak az összes barátodnak”- megrázta a fejét kijózanodva és jobb kezét felemelte
„ígérem, hogy nem gondolok rá…”
- Nevettem - ha megsértem magam az azért lesz mert elestem
- tök mindegy mit mondok.
Hátsó utakon motoroztunk La Push körül míg az esőtől sárossá nem váltak az utak.
Jacob mondta ha hamarosan nem eszik valamit belehal az éhségbe.
Mikor a házhoz értünk Billy könnyedén köszöntött,mintha a felbukkanásom többet nem jelentene, csak mintha egy napot szeretnék eltölteni a barátommal. Miután megettük a szendvicset amit Jacob készített kimentünk a garázsba ,és segítettem letakarítani a motorokat. Hónapok óta nem voltam itt –Edward visszajövetele óta- de ez lényegtelen volt. Ez csak egy délután volt a garázsban mint akármelyik másik.
„De jó itt”- mondtam neki mikor kivett két meleg üdítőt a szatyorból „hiányzott ez a hely”
Elmosolyogta magát ahogy körbenézett a fejünk felett lévő műanyagból kovácsolt tetőn
„Ja megtudom érteni”minden kényelme a Taj Mahalnak , a kényelmetlenségek és költségek nélkül ami az Indiába való utazással járna.
„Washington Kis Taj Mahaljára”- emeltem poharam és ő hozzá koccintotta poharát az enyémhez.
„Emlékszel a tavaji Valentin napra?- azt hiszem akkor voltál itt utoljára akkor még minden rendben volt…..úgy értem normális volt ,
„Persze, hogy emlékszem –mondtam nevetve
Egy egész élet szolgálatát cseréltem el egy doboz társalgó szívre, ez nem olyan valami amit el is elfelejtek.
- együtt nevettünk- „ja igaz is” hmm szolgálat
- erre valami jót kell kitalálnom- azután sóhajtott- úgy tűnik mintha évekkel ezelőtt lett volna egy másik idő egy boldogabb korszak.













4


Nem tudtam vele egyet érteni ez most az én boldog korszakom volt.
Engem is meglepett mikor rájöttem mennyi minden hiányzik az én saját sötét éveimből.
Keresztül bámultam a sötét erdő tisztásán. Újból esni kezdett, de a garázsban jó meleg volt ahogy Jacob mellett ültem olyan volt mint egy meleg kályha.
Az ujjai a hajamba fonódott, „hogy megváltozott minden”
„Ja” – mondtam miközben kinyújtottam a kezem és megütögettem a motor hátsó kerekét.
„Engem Charli szeret remélem Billy nem mond el semmit a mai napról”- beharaptam a számat
„Nem fog, nem izgatja fel magát a dolgon mint Charli. hé nem kértem bocsánatot azért amit motorozás közben csináltam elnézést, hogy eláztattalak Charlie előtt nem kellett volna”
„Én is sajnálom”
„Nem én tényleg sajnálom” – rám nézett reménykedve , a nedves kócos fekete haja minden irányba állt az arcát körbefogva.
„Jól van meg van bocsátva”
„Kösz Bells”
Egy pillanatra egymásra vigyorogtunk aztán elsötétült az arca.
„Emlékszel arra a napra amikor a motort hoztam….valamit akartam kérdezni- mondta lassan-
„de közben még sem akarom megkérdezni”- mozdulatlanná váltam, ez a reakcióm a stresszre ez egy szokás volt amit Edward-tól tanultam.
„csak makacskodtál mert mérges voltál rám, vagy komolyan gondoltad?”- suttogta-
„Miről van szó” – suttogtam- de közben tudtam miről van szó.
Rám nézett „Tudod mikor azt mondod nem rám tartozik…..ha-ha megharap”- láthatóan fájt neki rosszul érintette.
„Jacob……”de torkom összeszorult és nem tudtam befejezni
Behunyta a szemét és mély lélegzetet vett” komolyan mondod” – gyengén megrázkódott és csukva tartotta a szemét
„Igen” – suttogtam
Hosszú mély levegőt vet „Azt hiszem tudtam” – belenéztem az arcába vártam, hogy kinyissa a szemét .
„Tudod ez mit fog jelenteni?” –követelte hirtelen-„érted ugye? Mi fog történni ha a megállapodást megszegik”
„Akkor elmegyünk” – mondtam halkan
Hirtelen kinyitotta a szemét sötét tekintetében mély harag és fájdalom jelei mutatkoztak.
„A megállapodásnak nincs földrajzi határa Bella. A Dédnagyapáink csak azért egyeztek bele, hogy békét tartanak mert Cullens megesküdött, hogy ők különbözőek és az emberek nincsenek veszélyben tőlük. Megígérték, hogy többé soha nem ölnek, vagy változtatnak meg valakit. Ha megszegik a szavukat a szerződés érvénytelenné válik, és ők nem különböznek egyetlen vámpírtól sem. Amint azt megalapítják, akkor megint megtaláljuk őket -"
„De Jacob te már megszegted a megállapodást” – mondtam az utolsó szalmaszálba kapaszkodva
„Nem az volt az egyik része, hogy nem beszéltek az embereknek a vámpírokról?és te elmondtad nekem, szóval akkor ez a szerződés semmit sem ér?
Jacobnak nem tetszett az emlékezés a fájdalom a szemében gyűlöletté vált.
„Ja én megszegtem a szerződést mielőtt hittem volna benne, és biztos vagyok benne ,hogy ők informálódtak erről” – bámulta szomorkásan az arcomat nem találva szégyenlős tekintetemet.









5

„Ez nem azt jelenti, hogy kapnak egy esélyt büntetlenül ez nem szemet –szemért
fogat-fogért, csak egy választásuk van tiltakozni az ellen amit tettem. Ugyanaz a választásunk lesz ha ők megszegik a szerződést és támadnak
„Elkezdeni a Háborút” – olyan komolyan mondta ,hogy beleborzongtam
„Jacob ennek nem kell így történnie”- összeszorította a fogát és azt mondta
„Ez így van” – A nyilatkozata után a csend már hangosnak tűnt.
„Meg fogsz nekem bocsátani Jacob” – suttogtam halkan- abban a pillanatban amikor kiejtettem a szavakat bár ne tettem volna, nem akartam hallani a válaszát.
„Te nem leszel többé Bella” – mondta
„Az én barátom nem fog többé létezni, nem lesz kinek megbocsátani”
„Ez úgy hangzik,hogy nem” – suttogtam
Egy végtelen pillanatig egymás szemébe néztünk.
„Szóval ez most elköszönés Jacob?”
Gyorsan pislogni kezdett szúrós tekintete meglepetéssé változott.
„Miért van egy pár évünk, nem maradhatunk barátok míg le nem jár az időnk?”
„ÉVEK” nem Jacob nem évek – ráztam a fejem és humor nélkül nevetni kezdtem
„Hetek inkább mint évek”
Nem vártam, hogy Így reagál.
Hírtelen felugrott és egy hangos pukkanást hallottam amint az üdítős üveg felrobbant a kezében. Az üdítő spriccelt minden irányba engem is eláztatva mintha slagból jött volna.
„Jacob”- kiáltottam reklamálás képen de aztán csendben maradtam ahogy láttam, hogy az egész teste remeg a dühtől. Vadul nézett rám és mély morgó hang szakadt fel mellkasából.
Mozdulatlanná dermedtem. A remegés végig futott a testén egyre gyorsabbá vált míg az egész teste vibrálni nem kezdett. Az alakja homályossá vált ……
Összecsikorgatta a fogát és a morgás abba maradt, összeszorította a szemét és nagyon koncentrált, a remegés lelassult egészen addig, hogy már csak a keze remegett
„Hetek” – mondta monoton
Nem tudtam reagálni még mindig le voltam merevedve. Kinyitotta a szemét de már nem sugárzott annyi düh belőle.
„Egy pár héten belül mocskos vérszívóvá fog változtatni!” – sziszegte a fogai között.
Annyira meg voltam lepődve, hogy nem tudtam védekezni csak némán bólintottam.
Az arca zöldé vált. Egy hosszú szünet után suttogva válaszoltam.
„természetes hisz 17-éves Jacob én pedig napról napra közeledek a 19-hez. Egyébként is mire várjak?”
„Ő az akit akarok mi mást tehetek?”
Ezt szónoklatnak szántad? – szavai ostorcsapásként hatottak „bármit, bármi mást”
„Jobb lenne ha halott lennél, én is jobb szeretném ha halott lennél.
Összehúzódtam mintha pofon vágott volna de ez még annál is jobban fájt.
Ahogy végig nyilallt bennem a fájdalom nagyon mérges lettem.
„Lehet ,hogy szerencséd lesz” – mondtam neki miközben felpattantam
„Lehet , hogy visszafelé elüt egy kamion”
Felkaptam a motoromat és elkezdtem tolni az esőben. Nem mozdult ahogy elhaladtam mellette. Ahogy áttoltam a motoromat egy kis tócsán felugrottam rá és berúgtam, a hátsó kerék egy sártengert zúdított a garázs felé és reméltem ,hogy őt is telibe találta.
Teljesen eláztam ahogy keresztül hajtottam a keskeny úton a Cullen ház felé. A jeges szél az esőt ráfagyasztotta a bőrömre legalábbis úgy éreztem és már félúton a fogaim is vacogni kezdtek. A motor nem volt praktikus itt Washingtonban, ahogy esélyem lesz rá eladom.






6

Betoltam a motort a Cullen ház barlangos garázsába, és nem lepődtem meg, hogy Alice várt rám a Porsche motorház tetején ülve. Simogatta a fényes sárga fényezést.
„Még nem is volt esélyem vezetni”
„Sajnálom” – mondtam vacogó fogaim közt
„Úgy nézel ki mint akinek szüksége van egy forró zuhanyra” – mondta érdektelenül és könnyedén talpra ugrott
„Ja”
Kicsücsörítette a száját figyelve az arckifejezésemet
„Akarsz róla beszélni”
„Nem”
Megértően bólintott de a szeme kíváncsian fürkészett .
„Akarsz ma este Olimpiába menni”
„nemigazán”
„nem mehetnék inkább haza?” vágott egy grimaszt
„Ne törődj velem Alice” – mondtam „Maradok ha neked úgy jobb”
„Köszönöm” – mondta megkönnyebbülve.
Aznap este korán lefeküdtem összegömbölyödve Edward ágyán. Még mindig sötét volt amikor felébredtem. Kába voltam de még tudtam ,hogy nincsen reggel. Csukott szemmel átfordulva nyújtóztam egyet abban a pillanatban rájöttem , hogy evvel a mozdulattal a földre eshetek és vissza fordultam. Próbáltam látni a sötétben de sötétebb volt mint múlt éjszaka.
A felhőzet túl vastag volt ahhoz, hogy a hold fénye átüssön rajta.
„Ne haragudj”- szólt finoman mintha a hangja része lenne a sötétségnek.
„Nem akartalak felébreszteni”
A testem megfeszült vártam a dühöt mindkettőnkét, de csak csend volt nyugalom és sötétség a szobában.
Szinte éreztem a levegőben az ízét az édes újratalálkozásnak. Elkülönítve az illatát a leheletétől az űrséget amikor külön voltunk és annak saját keserű utóizét, valamit amit tudatosan nem éreztem míg el nem lettem távolítva.
A köztünk lévő távolságnak még töredéke sem volt. A mozdulatlanság nyugalmas volt, nem úgy mint a vihar előtti csend, hanem mint a tiszta érintetlen éjszaka egyenletes vihar álmaival.
Nem érdekelt , hogy mérgesnek kellene lennem rá, nem érdekelt , hogy mindenkire mérgesnek kellene lennem. Kinyújtottam kezem és megtalálta övét a sötétségben, majd közelebb húztam magam hozzá. Karjával átölelt és a mellkasára húzott.
A számmal csókolgattam a nyakát állát míg rátaláltam a szájára.
Edward lágyan megcsókolt egy pillanatra majd elnevette magát
„Fel voltam készülve egy olyan kitörésre ami a tomboláshoz képest semmi és ezt kapom?”
„Sűrűbben kellene , hogy feldühítselek”
„Adj egy percet és felkészülök rá”- cukkoltam és újból megcsókoltam
„Addig várok ameddig csak akarod”- suttogta
Ujjai a hajamba fonódtak a lélegzetem egyeletlenné vált
„Majd talán reggel”
„Ahogy óhajtod”
„Üdvözöllek itthon” – mondtam miközben hűvös szája csókolgatott.
„Őrülök , hogy visszajöttél.”
„Az nagyon jó”
„Mmm” értettem egyet vele , és karjaimat szorosan a nyaka köré fontam.







7

A keze átfogta a könyökömet lassan simogatott lefelé a karjaimon keresztül a bordáimra csúsztatta a kezét onnan a csípőmre és a lábaimat a térdem körül simogatta, ott egy pillanatra megállt átfogta a vádlimat és hírtelen felrántotta a lábamat és a csípője köré fonta.
Elállt a lélegzetem ez nem olyan dolog volt amit általában megengedett magának.
Hideg keze nem esett jól de még is melegség öntött el.
A szája a nyakam hajlatát cirógatta
„Ne izguljunk fel túl korán” – suttogta
„De megmondanád mi az ami ellen ellenkezel az ágyban?”
Mielőtt koncentrálhattam volna annyira , hogy értsem mit mond oldalra gurult és magára húzott arcomat a kezében tartva elfordította fejem, hogy meg csókolhassa a nyakamat.
Olyan hangosan lélegeztem majdnem elszégyelltem magam miatta de annyira nem érdekelt, hogy most szégyenlős legyek.
„Az ágy”- kérdezte ismét „Nekem tetszik”
„Nincs rá szükség”- nyögtem
Visszahúzta arcomat az övéhez és a szám az ő szájára fonódott. Most lassan átfordultunk és fölém került. Úgy tartotta magát , hogy ne érezzem a súlyát de éreztem a hűvös márvány testét ahogy a testemhez nyomódik. A szívem olyan hangosan kalapált ,hogy alig lehetett hallani ahogy elnevette magát.
„Az nem úgy van” vitatkozott „nehéz lenne a kanapén.” Jéghideg nyelve körbe rajzolta a szám vonalát.
A fejem kóválygott alig kaptam levegőt
„Meggondoltad magad”- kérdezte lélegzetét visszafojtva . (lehet ő gondolta meg az előre kitervelt lépéseit)
„Lehet, hogy több jelentősége van ennek az ágynak mint ahogy én eredetileg gondoltam”
A szívem hangosan kalapált szinte fájdalmasan ahogy vártam válaszát
Edward sóhajtott és oldalra fordított minket
„Ne légy csacska Bella” mondta nem egyetértő hangon.
De tisztán megértette , hogy én mit értek ezalatt
„Csak azt próbáltam bemutatni, hogy milyen előnye van egy ágynak ami neked nem tetszik”
„Ne engedd el magad”
„Késő” – motyogtam „és tetszik ez az ágy”
„örülök” – mondta vidáman miközben homlokon csókolt
„Nekem is”
„De még mindig azt mondom, hogy nem olyan fontos ha nem engedjük el magunkat akkor minek”
Újból sóhajtott
„százszor mondtam Bella túl veszélyes”
„Szeretem a veszélyt”
„Tudom” – mondta egy keserű éllel a hangjában és rájöttem látta a motort a garázsban.
„Majd én megmondom neked mi veszélyes” – mondtam gyorsan
„ Hamarosan egy közeli napon kitörök magamból és te majd csak magadat hibáztathatod”
Elkezdett magától eltolni
„Mit csinálsz” – ellenkeztem hozzá kapaszkodva
„Védelek a kitöréstől hogyha neked ez túl sok……..
„Elbírok vele” – bizonygattam. Engedte , hogy visszabujak a karjaiba
„Ne haragudj , hogy félre vezettelek” – mondta
„Nem akartam szomorúságot okozni , ez nem volt szép”
„De igazából nagyon nagyon szép volt” mély lélegzettet vett „Nem vagy fáradt, hagynom kéne, hogy aludj”





8

„Nem nem vagyok ha esetleg újból félre akarnál vezetni”
„Az nem egy jó ötlet itt nem csak te vagy az aki elengedi magát”.
„De igen”!- morogtam
„El nem tudod képzelni Bella mennyire nem segít az, hogy te ilyen buzgón megpróbálod az én higadságomat alábombázni” –mondta nevetve
„Nem fogok ezért bocsánatot kérni!”
„Bocsánatot kérhetek Én?”
„Miért?”
„Mérges voltál rám, emlékszel?”
„Oh azért?”
„Elnézést, hibáztam. Könnyebben látom a dolgokat, ha itt vagy velem biztonságban. Szorosabban ölelt át. Mikor próbállak elhagyni, ingerülté válok. Nem hiszem, hogy messzire fogok elmenni! Nem éri meg!
„- Nem találtál hegyi oroszlánt?- mosolyogtam”
„- De találtam. Akkor sem éri meg. De sajnálom, hogy Alice Fogságban tartott. Rossz ötlet volt.
„Igen.”értettem egyet vele.”
„Többé nem teszek ilyet.”
„Oké. – válaszoltam könnyedén. Már megbocsátottam neki. De a pizsama partiknak is megvan az előnye…- közelebb húzódtam hozzá és rányomtam ajkamat vállcsontjára.
„Te bármikor túszként tarthatsz engem!”
„hmm… Még szabadon foglak!”
„S most én jövök?”
„Te jössz?” – kérdezte zavartam.
„Igen, bocsánatot kérni.”
„Miért kellene bocsánatot kérned?”
„Nem vagy mérges már rám?”- kérdeztem értetlenül
„Nem.
Úgy tűnt tényleg nem ez.
Összeráncoltam homlokomat.
„Nem láttad Alice-t mikor, megjöttél?”
„De miért?”
„Nem veszed vissza tőle a Porsche-t?”
„Persze, hogy nem. Az ajándék.”
„Örültem volna, ha látom az arckifejezését. A hangja alapján sértődött volt.
„Akarod tudni mit csináltam? Mikor kezdett érdektelenné válni éreztem, hogy megrázkódik
„mindig érdekel mit csinálsz, de nem kell beszámolnod, ha nem akarsz”
„La Push-ban voltam.”
„Tudom”
„Lógtam a suliból”
„Tudom”
Figyeltem merről jön a hangja miközben ujjaimmal kirajzoltam arcolatát, próbáltam kitalálni milyen hangulatban van.
„Honnan jön ez a megértés?”- kérdeztem.
Sóhajtott-„úgy döntöttem igazad van. Eddig az volt a bajom, hogy előítélettel voltam a vérfarkasokkal és minden mással szemben is. Próbálok megértőbb lenni, és bízni a te véleményedben. Ha te azt mondod biztonságos, akkor hinni fogok neked.”
„Ez igen!”
„És ami még fontosabb nem engedem, hogy ez közénk álljon.”
Ráhajtottam fejem a mellkasára, és behunytam a szemem békésen.”
„Szóval- Kezdte közömbös hangon- tervezed, hogy a közeljövőben
vissza mész La Push-ba?”
Nem feleltem. Kérdése felidézte bennem Jacob szavait, és elszorult a torkom. Félre értette hallgatásomat és a feszültséget bennem.
9

„Csak azért, hogy magam tervezhessem a jövőmet - magyarázta gyorsan-, nem szeretném, ha úgy éreznéd,hogy sietned kell, mert én várok rád.”
„Nem.” –szóltam olyan hangon, hogy én sem ismertem rá.” Nem tervezem, hogy visszamegyek.”
„Oh. Nem kell, hogy ezt tedd értem.”
„Nem hiszem, hogy engem ott szívesen fogadnának.”- suttogtam
„Elütötted valaki macskáját?- kérdezte könnyedén.
„Tudtam, hogy nem akarja erőltetni,hogy elmondjam mi történt, de mégis hallottam a kíváncsiságot a hangjában.”
És elmotyogtam, a magyarázatott.
„Gondoltam Jacob rájön.... nem gondoltam,hogy meglepem majd.”
Edward várt még én vacilláltam.
„Nem számított rá…. ,hogy ilyen hamar lesz.”
„Ah- mondta Edward csendesen.”
Azt mondta: „Inkább halva lásson”- Csuklott el a hangom az utolsó szón.
Nem mozdult egy pillanatig, kontrolálva magát, hogy ne lássam a reakcióját. Aztán a melléhez húzott gyengéden.
„Sajnálom.”
„Azt hittem örülni fogsz.”- suttogtam
„Örülni a te fájdalmadnak?”- suttogta a hajamba-, Nem hiszem Bella.
Sóhajtottam megnyugodva, és kemény alakjához formáltam magam.
De ő mozdulatlan és feszült megint.
„Mi baj?”- kérdeztem
„Semmi.”
„Nekem elmondhatod”
„Felmérgesíthet.”- mondta egy kis szünet után
„Akkor is tudni akarom”
- Sóhajtott. „Simán megölhetném mert ezt mondta neked, és meg is akarom”
- Bátortalanul nevettem „Gondolom akkor jó hogy tudsz magadon uralkodni.”
„Elcsúszhatok” – mondta figyelmesen.
„Ha újra elvesztenéd a kontrolodat tudok rá jobb helyet” – próbáltam megfogni az arcát, hogy oda húzzam egy csokra de karjai visszatartottak. Szorosabban ölelt, de távol tartott magától.
Sóhajtott „Mindig nekem kell tudatosnak lennem?” – vigyorogtam az sötétben
„ Nem. Engedd ,hogy egy pár percig én irányítsam a felelőséget…..vagy órákig.
„Jó éjt Bella”
„Várj még valamit akarok kérdezni rólad.”
„Mit?”
„Tegnap este Rosalie-val beszéltem…..
- Teste megfeszült.
„Éppen arra gondolt mikor oda értem. Feldobta a labdát neked ugye ?”
- Hangja türelmetlen volt és rájöttem azt hiszi, hogy beszélni akarok az okokról amit Rosalie mondott miért kellene embernek maradnom, de engem valami más sokkal jobban izgatott.
„Beszélt nekem egy keveset arról mikor még Denali-ban éltetek” – egy rövid szünet után ez a kezdet meglepte
„Igen?”
„Említett valamit egy csomó női vámpírról…..és rólad. – nem válaszolt…..sokáig vártam
„Ne aggódj” – mondtam miután a csend kényelmetlenné vált.
„Mondta ,hogy nem volt kedvenced. Csak azon gondolkodtam ,hogy nekik volt-e?Úgy érte,te voltál e valamelyik kedvence?” – újra csend volt





10

„Melyik?” – próbáltam érdektelenül kérdezni ami nem nagyon sikerült
„Vagy több volt mint egy?” – nem válaszolt. Kár ,hogy nem láttam az arcát, megpróbálnám kitalálni mit jelent ez a némaság.
„Majd Alice megmondja.” – mondtam „Megyek és megkérdezem azonnal”
Karjával megszorított , hogy egy centit sem tudtam mozdulni
„késő van” – mondta. Volt valami a hangjában. Valami ideges , valami szégyen.
„Egyébként is azt hiszem Alice elment…..
Nagyon rossz ugye? nagyon rossz pánikba estem a szívem felgyorsult ahogy elképzeltem a csodálatos sebezhetetlenséget amiről nem tudtam hogy bennem van
„Nyugodj meg Bella” – szólt miközben megcsókolta az orrom hegyét
„Ez abszurdum”
„Igazán? Akkor miért nem mondod el
„Mert nincs mit mondani, nagyon felfújod a dolgokat”
„Melyiket?” – kérdeztem
Sóhajtott „Tanya mutatott egy kis érdeklődést de tudattam vele nagyon udvarias úri emberi módon ,hogy én nem viszonzom az érdeklődését. Ennyi”
Próbáltam a hangomat nyugodtnak mutatni” Mond meg, hogy néz ki Tanya”
„Úgy mint bármelyikünk-fehér bőr arany szemek” – mondta gyorsan
„És persze feltűnően csinos?” – éreztem ,hogy megrázkódik
„Gondolom emberi szemmel nézve” – szólt simán „De tudod mit?”
„Mit?” a hangom ingerült volt
A fülembe súgta, hogy(hideg lélegzete csiklandozta a fülemet)”Barnák tetszenek”
„Szőke volt „- gondoltam
„Vörös nem az esetem”
Még egy ideig ezen járt az eszem próbáltam koncentrálni miközben szája haladt lassan lefelé arcomon a nyakamig , majd vissza. Ezt háromszor végigcsinálta mielőtt megszólaltam
„Oké akkor rendben van” – Döntöttem úgy
„Hmm” – suttogta közel a bőrömhöz „ Nagyon csábos vagy amikor féltékeny vagy. Ez meglepően szórakoztató” – összehúzódtam a sötétben
„Késő van” – mondta hangja gyengéd volt mint a selyem.
„Aludj Bellám. Álmodj szépeket. Te vagy az egyetlen aki elérte szívemet. Örökké tiéd lesz. Aludj egyetlen szerelmem.” Elkezdte dúdolni az altató dalomat és tudtam csak idő kérdése és elalszom. Behunytam a szemem és szorosan hozzá bújtam.


9.fejezet Célpont

Alice pizsamapartija reggel véget ért. Nem volt hosszú és
időközben Edward hivatalosan is visszatért a túrázásból. Ez sem
maradt már ki az emberi életemből. Charlie kikukucskált az ablakon
amikor hallotta becsapódni a kocsiajtót. Integetett Alice-nek,
azután kinyitotta nekem az ajtót.
"Jól szórakoztál?" kérdezte Charlie.
"Persze, nagyon jó volt. Nagyon...csajos."
Bevittem a cuccomat, majd leraktam a lépcső lábánál és elmentem a
konyhába, hogy egyek valamit.
"Kaptál egy üzenetet," kiáltotta utánam Charlie.
A konyhapulton volt egy kis jegyzetfüzet amit szembetűnően neki
döntöttek egy serpenyőnek, hogy megtámassza. Jacob hívott, írta rá
Charlie. Azt mondta, hogy nem úgy gondolta és sajnálja. Azt akarja,
hogy hívd fel. Legyél kedves és adj neki még egy esélyt. A hangja
elég izgatottnak hangzott.
Grimaszoltam. Charlie általában kicsit átírja az üzeneteimet. Jacob
el is jöhetne ide. Nem akartam vele beszélni. Ha Jacob holtan akar,
akkor ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy nem hívom őt. Hirtelen
elment az étvágyam. Megfordultam és elindultam, hogy elpakoljam a
dolgaimat.
"Nem hívod fel Jacobot?" kérdezte Charlie. A nappali falának dőlt,
miközben azt nézte, ahogy épp elpakolok.
"Nem."
Elindultam felfelé a lépcsőn.
"Ez nem valami bájos viselkedés, Bella," mondta. "Meg kéne
bocsátanod."
"Törődj a saját dolgoddal!" túlzottan halkan mondtam ahhoz, hogy ő
is meghallja.
Be akartam rakni egy mosást, ezért a ruháimat bedobtam a
szennyeskosárba és elmentem Charlie ágyneműiért. Egy halomban
hagytam a lepedőit azután pedig elmentem az enyémeimért is.
Megálltam az ágyam előtt.
Hol van a párnám? Megfordultam és körülnéztem a szobámban. Nincs
sehol a párnám. Észrevettem, hogy a szobám furcsa volt.
A szürke pulóverem nem volt ráterítve az ágyra. És megesküdtem volna
rá, hogy a hintaszék mögött volt pár zokni és egy piros blúz amit
két nappal ezelőtt próbáltam fel, de úgy döntöttem, hogy túl divatos
ahhoz, hogy így menjek iskolába...újra körbefordultam. A
szennyeskosaram nem volt üres, de nem is volt annyira tele, mint
amilyenre emlékeztem.
Charlie mosott? Ez nem vall rá.
"Apu elindítottál egy mosást?" kiálltottam az ajtóban állva.
"Um, nem," kiabálta vissza. "Szeretnéd ha megcsinálnám?"
"Nem meg csinálom. Valamit kerestél a szobámban?"
"Nem. Miért?"
"Nem találom az...ingem..."
"Nem voltam a szobádban."
Azután rájöttem, hogy Alice járt itt, hogy elhozza nekem a
pizsamámat. Nem is vettem észre, hogy a párnámat is elhozta -
valószínűleg azóta elkerültem az ágyat. Úgy nézett ki, mintha
kitakarította volna a szobám, míg itt járt. Elpirultam a rendetlen
szobám gondolatától. De az a piros ing nem volt igazán koszos,
úgyhogy ki akartam venni a szennyeskosárból.
Arra számítottam, hogy majd legfelől találom, de nem volt ott.
Feldúltam az egész kosarat, de azt sehol sem találtam. Tudtam, hogy
valószínűleg paranoiás lettem, de úgy tűnt, mintha valami más is
eltűnt volna vagy talán több valami is.
Felkaptam a lepedőimet és a mosógép felé tartottam. A mosógép üres
volt. Ellenőriztem a szárítót, de ott sem láttam. Nincs sehol.
Rosszallóan néztem, összezavarodtam.
"Megtaláltad amit kerestél?" ordította Charlie.
"Nem még."
Visszamentem, hogy megnézzem az ágyam alatt. Csak porcicák voltak
ott. Megnéztem a szekrényben is. Talán eltettem a piros inget és
elfelejtkezdtem róla. Feladtam, amikor a csengő megszólalt. Ez
Edward lehet.
"Ajtó." tájékoztatott engem Charlie a kanapéról.
"Meg ne erőltesd magad apa."
Kinyitottam az ajtót, az arcomon megjelent egy mosoly.
Edward arany szemei tágra voltak nyílva akárcsak az orra, a fogait
pedig kivillantotta.
"Edward?" a hangom éles lett amikor megláttam az arckifejezését. "Mi
-"
A számra tette az ujját. "Adj két másodpercet." suttogta. "Ne
mozdulj."
A küszöbön álltam és ő...eltűnt. Olyan gyorsan mozgott, hogy Charlie
észre sem vette.
Mielőtt elszámoltam volna kettőig, visszaért. Karjával átölelte a
derekamat és magával húzott a konyhába. A szemei a szobát pásztázták
és úgy húzott maga mögött, mintha valamitől meg akarna óvni. Egy
pillantást vetettem Charlie irányába, de ő figyelmen kívül hagyott
minket.
"Valaki itt volt," mormolta a fülembe miután beértünk a konyhába. A
hangja feszült volt; nehéz volt hallani mit mond a dobogó mosógép
mellett.
"Esküszöm, hogy nem voltak itt vérfarkasok -" kezdtem el.
"Nem közülük." gyorsan félbeszakított miközben a fejét rázta.
"Közülünk valaki."
A hangjából hallottam, hogy nem a családtagjaira gondolt. Éreztem,
ahogy a vér kiszökik az arcomból.
"Victoria?" kérdeztem.
"Ezt az illatot nem ismerem fel."
"Valaki a Volturiból," mondtam.
"Valószínűleg."
"Mikor?"
"Ez az amiért azt hiszem, hogy ők voltak - ma kora reggel volt itt,
amíg Charlie aludt. És bárki is volt nem ért hozzá szóval kellett
lennie egy másik célnak."
"Engem keres."
Nem válaszolt. A teste fagyott volt, mint egy szoboré.
"Miről piszmogtok idebenn?" kérdezte gyanúsan Charlie, miközben egy
üres popcornos edénnyel a kezében ment a mosogató felé.
Zöldnek éreztem magam. Egy vámpír volt a házban, amíg Charlie aludt
és engem keresett. A pánik elárasztott engem, egy hang sem jött ki a
számon. Nem tudtam válaszolni csak rémülten néztem rá.
Charlie kifejezése megváltozott. Hirtelen elkezdett vigyorogni. "Hát
ha ti ketten épp vitatkoztok...nos akkor nem szólok közbe."
Vigyorogva letette az edényt a mosogatóba és kiment a konyhából.
"Menjünk!" mondta Edward csendesen, de kemény hangon.
"De Charlie!" a félelem nyomta a mellkasom és ez nehezebbé tette a
légzésemet.
Egy rövid másodpercig gondolkozott, majd a kezébe vette a
telefonját.
"Emmett," motyogta a mobilba. Elkezdett olyan gyorsan beszélni, hogy
nem értettem mit mond. Fél percig tartott csak az egész. Majd mikor
letette el kezdett húzni az ajtó irányába.
"Emmett és Jasper már úton vannak. Charlie-nak nem lesz semmi baja."
suttogta amikor érezte, hogy nem akarok elmenni.
Megengedtem neki, hogy tovább húzzon a pánik miatt nem tudtam
világosan gondolkodni. Charlie-val találkozott a tekintetünk és
meglátta a rémületet a szemeimben és az önelégült vigyorgását
felváltotta a zavarodottság. Edward és én már azelőtt kint voltunk,
hogy Charlie meg szólalhatott volna.
"Hová megyünk?" nem tudtam azután sem abbahagyni a suttogást, miután
beszálltunk az autóba.
"Beszélni fogunk Alice-szel," mondta nekem.
"Azt hiszed, hogy talán látott valamit?"
Összeszűkült szemein keresztül bámulta az utat. "Talán."
Már vártak ránk, Edward hívása után. Mindenki olyan volt, mint egy
feszült szobor.
"Mi történt?" követelte Edward miután beléptünk az ajtón.
Megdöbbentem, amikor észrevettem milyen mogorván néz Alice-re.
Alice karjait összefonta a mellkasa előtt. Csak az ajkai mozogtak.
"Fogalmam sincs. Nem láttam semmit."
"Ez, hogy lehetséges?" sziszegte.
"Edward," mondtam csendesen és rosszallóan. Nem szerettem, hogy így
beszélt Alice-szel.
Carlisle közbeszólt csendesen. "Ez nem egy precíz tudomány, Edward."
"A szobájában volt, Alice. Még mindig ott lehetett volna - várhatott
volna rá."
"Azt láttam volna."
Edward elkeseredten leejtette maga mellé a kezeit. "Tényleg? Biztos
vagy benne?"
Alice hangja hideg volt amikor válaszolt. "Tudod, hogy láttam a
Volturi döntését, Victoria visszatérését, Bella minden egyes
lépését. Hozzá akarsz még tenni valamit? Ne vigyázzak Charlie-ra
vagy Bella szobájára vagy a házára vagy az egész utcára? Edward ha
túl sok dologra próbálok meg figyelni ki csúszik a kezem közül az
irányítás."
"Mégsem úgy néz ki, mintha látnád őket." mondta Edward
"Soha nem volt veszélyben. Ott nem láttam semmit."
"Ha figyeled Olaszországot, miért nem láttad, hogy küldtek -"
"Nem hiszem, hogy ezek ők." ragaszkodott állításához Alice. "Azt
láttam volna."
"Ki az aki élve hagyná Charlie-t?"
Remegtem.
"Nem tudom." mondta Alice.
"Nagyon segítőkész vagy."
"Állítsd le magad Edward." suttogtam.
Felém fordult, az arca még mindig hamuszínű volt, a fogai 'ökölbe'
szorultak. Fél másodpercen keresztül dühösen nézett rám, azután
hirtelen kifújta a levegőt. Az állkapcsa ellazult.
"Igazad van Bella. Sajnálom." Alice-re nézett. "Bocsáss meg nekem,
Alice. Nem kéne rád hárítanom ezt. Ez megbocsáthatatlan volt."
"Megértelek." biztosította őt Alice. "Nem vagyok én sem boldog
emiatt."
Edward vett egy mély lélegzetet. "Oké, szóval mik a lehetőségeink?"
Úgy tűnt mindenki azonnal feloldódott. Alice ellazult és a kanapé
hátának dőlt. Carlisle lassan sétált felé, szemeivel a távolba
meredt. Esme Alice mellett ült a kanapén, egyik lábát áttette a
másikon. Egyedül Rosalie maradt mozdulatlan, ő mögöttünk volt és az
üvegfalon nézett ki. Edward a kanapéra húzott engem és leültem Esme
mellé aki egyik karjával átölelt. A másik kezével megfogta az
enyémet.
"Victoria?" kérdezte Carlisle.
Edward megrázta a fejét. "Nem. Nem ismertem az illatot. Lehet, hogy
valaki a Volturiból akivel még soha nem találkoztam..."
Alice megrázta a fejét. "Aro még senkit nem kért meg, hogy keresse
meg Bellát. Látni fogom, hogy mikor teszi. Várok erre."
Edward a fejét kapkodta. "Figyelj rájuk."
"Azt hiszed valaki egyedül teszi? Miért?"
"Caius ötlete." mondta Edward, megint feszült volt.
"Vagy Jane-é..." mondta Alice. "Bármelyikük küldhetett valaki
ismeretlent..."
Edward mogorván nézett. "És az indíték."
"Ennek nincs értelme." mondta Esme. " Ha bárki várt volna Bellára,
Alice látta volna. Ő - vagy a lány - nem akart vadászni Bellára.
Vagy Charliera.
"Nem lesz semmi baj Bella." mormolta Esme miközben hátrasimította
egy tincsemet.
"De akkor mit akarhatott?" merengett Carlisle.
"Leellenőrizni, hogy még mindig ember vagyok-e?" találgattam.
"Lehetséges," mondta Carlisle.
Rosalie elég hangosan sóhajtott, még én is hallottam. Őt nem nagyon
érdekelte, az arcát várakozóan fordította a konyha irányába. Edward
kedvetlennek tűnt. Emmett bejött a konyhaajtón, Jasper mögötte volt.
"Nyomát vesztettük, órákkal ezelőtt." jelentette be csalódottam
Emmett. "Követtük a nyomot keletre, majd délre és ott eltűnt egy
mellékúton."
"Az balszerencse." motyogta Edward. "Ha nyugatra ment...nos akkor
azok a kutyák hasznossá tehetnék magukat."
Összerezzentem és Esme megveregett a vállamat.
Jasper Carlisle-re nézett. "Egyikünk sem ismerte fel őt. De itt."
Valami volt nála, valami zöld és összegyűrt. Carlisle elvette tőle
és az arcához tartotta. Észrevettem, hogy az egy törött páfrány
volt. "Talán ismered az illatot."
"Nem." mondta Carlisle. "Nem ismerem. Nincs senkinek sem ilyen
illata akivel valaha találkoztam."
"Talán rossz nyomon járunk. Talán ez egy véletlen..." kezdte Esme,
de megállt amikor látta mindenki hitetlen kifejezését. "Nem úgy
értettem a véletlent, hogy valaki találomra kiválasztotta Bella
házát és elment látogatóba. Úgy értettem, hogy talán valaki csak
kiváncsi volt. Mindannyiunk illata körülötte van. Talán azt hitte
ott talál minket."
"Akkor miért nem jönne ide? Ha kiváncsi? követelte Emmett.
"Nem tudom." mondta egy kedves mosollyal Esme. "A családunk nagyon
nagy - lehet, hogy megijedt. De Charlie-nak nem esett bántódása. Nem
biztos, hogy ellenség."
Csak kiváncsi. Mint James és Victoria, kezdetben csak ők is
kiváncsiak voltak nem? Mikor Victoriára gondoltam összerezzentem,
bár az egyetlen dolog amiben biztosak voltak, hogy nem ő volt. Most
nem. Ez valaki más volt, valaki idegen.
Lassan rájöttem, hogy a vámpírok sokkal többen voltak ebben a
világban, mint gondoltam. Hányan találkozhattak már velük össze? A
rengeteg halál amiket már elfeledtek és balesetként fogtak fel, azok
közül vajon mennyiről tehetett egy vámpír szomja? Ez az új világ
mennyire lenne zsúfolt ha én is csatlakoznék hozzá? Míg a jövőre
gondoltam újra összerezzentem.
A Cullenek változó arckifejezéssel gondolkodtak Esme szavain.
Láttam, hogy Edward nem fogadta el az elméletét és Carlisle sem
nagyon hisz ebben.
Alice összehúzta az ajkait. "Nem hiszem. Ennek az időzítése túl
tökéletes volt...ez a látogató nagyon figyelmes volt, nem teremtett
kapcsolatot senkivel sem. Majdnem olyan, mintha tudta volna, hogy
látnám..."
"Más okai is lehet arra, hogy ne teremtsen kapcsolatot."
emlékeztette őt Esme.
"Igazán számít, hogy ki volt ez?" kérdeztem. "Csak az a lehetőség,
hogy valaki keres engem...az az ok nem elég? Nem kéne a diplomáig
várni."
"Nem Bella." mondta gyorsan Edward. "Nem erről van szó. Ha tényleg
veszélyben vagy tudni fogunk róla."
"Gondolj Charlie-ra." emlékeztetett Carlisle. "Gondolj arra, hogy ez
mennyire bántaná ha csak úgy eltűnnél."
"Gondolok Charlie-ra! Pont ő az aki miatt aggódok! Mi lett volna ha
a kicsi vendégem szomjas lett volna tegnap éjszaka? Amíg Charlie
körül vagyok addig ő is egy célpont. Ha bármi történne vele az az én
hibám lenne!"
"Aligha Bella." mondta Esme miközben végigsimította a hajamat. "És
semmi nem fog történni Charlie-val. Csak figyelmesebbnek kell
lennünk."
"Figyelmesebb?" hitetlenségemben ismételtem.
"Minden rendben lesz Bella." ígérte Alice; Edward megszorította a
kezemet.
Láttam szép arcukon, hogy nem fogják megváltoztatni a döntésüket.
Csendes volt a hazafelé vezető út. Csalódást okoztak. A felvetéseim
ellenére is még mindig ember voltam.
"Nem leszel egyedül egy másodpercre sem." ígérte Edward miközben
Charlie háza felé vezetett. "Valaki mindig ott lesz veled. Emmett,
Alice, Jasper..."
Sóhajtottam. "Ez nevetséges. Annyira fogják unni ezt az egészet,
hogy majd ők fognak megölni valamiért amit teszek."
Edward savanyúan nézett rám. "Vicces, Bella."
Charlie-t jó hangulatban találtuk amikor visszaértünk. Látta a
feszültséget Edward és én köztem és félreértelmezte. Megjelent egy
önelégült mosoly az arcán amikor épp a vacsoráját. Edward elment egy
pillanatra, de Charlie megvárta, hogy visszaérjen és csak akkor
mondta el az üzenetet.
"Jacob megint hívott." mondta Charlie amint Edward visszaért. Elé
raktam a vacsorát.
"És?"
Charlie rosszallóan nézett. "Ne légy ilyen Bellan. Igazán szomorúnak
hangzott."
"Jacob fizet neked vagy önként csinálod ezt?"
Charlie összefüggéstelenül morgott, míg el nem kezdett enni.
Úgy éreztem az életem olyan, mint egy játék és most kockáztatnám
éppen. Mi van ha valami történik velem? Ez rosszabbúl hangzott,
minthogy Jacob úgy érezze hibás amiatt amit mondott. De nem akartam
Charlie előtt beszélni vele. Féltékennyé tett az a gondolkodás mód
ami Jacob és Billy között van. Az az érzés, amikor nem kell
titkolóznod.
Szóval inkább megvárom a reggelt. Valószínűleg ma este nem halok meg
és abban a tizenkét órában nem fog belehalni a bűntudatba. Lehet,
hogy ez még jól is jön neki.
Amikor Edward este hivatalosan ment el, azon töprengtem vajon ki
figyelhet engem és Charlie-t. Alice-szel nem éreztem olyan jól
magam, de legalább nem voltam egyedül. És Edward nagyon gyorsan
vissza is jött. Megint elénekelte az altatómat - még eszméletlen
állapotomban is hallottam - és rémálommentesen tudtam aludni.
Charlie reggel elment Debuty Markkal halászni mielőtt még
felébredtem volna. Úgy döntöttem, hogy ezt a kis felügyeletmentes
időmet azzal fogom tölteni, hogy 'kedves' legyek.
"Fel fogom hívni Jacobot," figyelmeztettem Edwardot miután megettem
a reggelimet.
"Tudtam, hogy egyszer úgy is megbocsátasz neki," mondta mosolyogva.
"Neheztelned valakire sosem volt az erősséged."
A szemeimet forgattam, de elégedett voltam. Úgy látszik Edward
tényleg leszállt erről az egész anti-vérfarkas dologról.
Nem néztem rá az órára amíg a számot tárcsáztam. Kissé korán volt
még a híváshoz és aggódtam, hogy talán felkeltem Billyt vagy
Jacobot, de valaki a második csengésre felvette, úgyhogy nem
lehetett messze a telefontól.
"Hello?" mondta egy unalmas hang.
"Jacob?"
"Bella!" felkiálltott. "Oh Bella annyira sajnálom!" a hangja
elakadt, mikor megpróbált gyorsan beszélni. "Esküszöm, hogy nem így
gondoltam. Csak hülye voltam. És dühös is - de tudom, hogy ez nem
mentség. Ez volt a legesleghülyébb dolog amit valaha is mondtam és
sajnálom. Nem haragszol rám? Kérlek. Bármit megteszek csak, hogy
megbocsáss nekem."
"Nem haragszom rád. Megbocsátok."
"Köszönöm." hevesen lélegzett. "Nem hiszem el, hogy ilyen barom
voltam."
"Nem aggódok emiatt - majd hozzászokok."
Nevetett túláradó megkönnyebbüléssel. "Gyere el hozzám." kért meg.
"Ki akarok békülni veled."
Rosszallóan néztem. "Hogyan?"
"Bármit amit csak akarsz. Szirt ugrás." javasolta miközben megint
nevetett.
"Oh ez egy nagyszerű ötlet."
"Vigyázni fogok rád." ígérte. "Nincs olyan dolog amit ne tennék meg
érted."
Rápillantottam Edwardra. Az arca nagyon nyugodt volt, de biztos
voltam benne, hogy ezt nem most kéne kipróbálni.
"Ne most."
"Nem akarja, hogy velem legyél, ugye?" Jacob hangja most az egyszer
inkább szégyenkező volt, mint keserű.
"Nem ez a probléma. Hanem, hogy...hát ez a másik probléma kissé
aggasztóbb, mint egy csibész tizenéves vérfarkas..." megpróbáltam
tartani a hangsúlyomat, hogy úgy higgye viccelek, de nem vette be.
"Mi a baj?" követelte.
"Um." nem tudtam, hogy mit kellene mondanom.
Edward kinyújtotta a kezét a telefonért. Vetettem egy pillantást az
arcára. Elég nyugodtnak látszott.
"Bella?" kérdezte Jacob.
Edward sóhajtott és közelebb nyúlt.
"Kifogásod van azellen, hogy beszélj Edwarddal?" kérdeztem aggódva.
"Beszélni akar veled."
Volt egy hosszú szünet.
"Oké." egyezett bele végül Jacob. "Ennek érdekelnie kellene."
Átadtam a telefont Edwardnak; reméltem, hogy látja a figyelmeztetést
a szemeimben.
"Hello Jacob." mondta Edward udvariasan.
Volt egy kis csönd. Ráharaptam az ajkamra miközben azon
gondolkodtam, hogy Jacob hogyan válaszol.
"Valaki volt itt - nem ismerem fel az illatát." magyarázta Edward.
"A törzsed látott valaki újat?"
Volt egy másik szünet, míg Edward bólintott.
"Itt van a bökkenő Jacob. Nem fogom magára hagyni Bellát amíg meg
nem tudom ki volt ez. Ez semmi személyes -"
Jacob ekkor félbeszakította és hallottam a készülékből jövö
zümmögését.
Bármit is mondott, élénkebb volt mint azelőtt. Sikertelenül
próbáltam megérteni a szavakat.
"Lehet, hogy igazad van -" kezdte el Edward, de Jacob megint
félbeszakította.
Egyikük sem hangzott dühösnek.
"Ez egy érdekes javaslat. Hajlandóak vagyunk egyezkedni. Ha Sam
alkalmas rá."
Jacob hangja most csendesebb volt. Megpróbáltam valamit leolvasni
Edward arckifejezéséről.
"Köszönöm." válaszolta Edward.
Azután Jacob valami olyasmit mondott, hogy 'az a valami, ami ezt
okozta' és ettől Edward meglepetten pislogott.
"Azt terveztem, hogy egyedül megyek." mondta Edward választ adva a
váratlan kérdésre. "És itthagyjuk a többieket."
Jacob hangja most hangosabb volt és ez olyan volt, mintha
megpróbálta volna meggyőzni.
"Át fogom gondolni." ígérte Edward.
A szünet ekkor rövidebb volt.
"Ez nem rossz ötlet. Mikor? ... Nem, az jó lesz. Azt szeretném, hogy
valaki kövesse a nyomot. Tíz perc. ... Természetesen." mondta
Edward. Odaadta a telefont nekem. "Bella?"
Lassan vettem el tőle miközben teljesen össze voltam zavarodva.
"Mi volt ez az egész?" kérdeztem Jacobot, a hangom duzzogó volt.
Tudtam, hogy ez gyerekes volt, de kiközösítettnek éreztem magam.
"Egy fegyverszünet, azt hiszem. Hé tegyél meg nekem egy
szívességet." mondta Jacob. "Próbáld meg meggyőzni a vérszopódat,
hogy a legnagyobb biztonságban - különösen amikor elmegy - a
rezervátumban vagy. Jól tudjuk kezelni a dolgokat."
"Vagyis hazudjak neki?"
"Igen. Ennek van értelme. Charlie-nak is valószínűleg jobb lesz
itt."
"Billy-vel jól kijönnek." értettem egyet. Gyűlöltem, hogy kitettem
Charlie-t azoknak a veszélyeknek amik rám irányultak.
"Csak elrendezünk néhány határt, tehát Forksot is meg tudjuk védeni
azoktól akik túl közel merészkednek. Nem vagyok biztos benne, hogy
Sam is tovább fog jönni, de ameddig eljön szemmel fogjuk tartani a
dolgokat."
"Hogy érted azt, hogy 'szemmel tartod a dolgokat?"
"Úgy értem, hogyha látsz a házad körül futkározni egy farkast ne
lődd le."
"Természetesen nem. Neked tényleg nem kéne semmit sem
csinálnod...kockázatos."
Horkantott. "Ne légy hülye. Tudok vigyázni magamra."
Sóhajtottam.
"Megpróbáltam meggyőzni, hogy eljöhess látogatóba. Annyira
előítéletes nem engedi meg. Pedig tudja, hogy biztonságban lennél
itt."
"Észben fogom tartani."
"Nemsokára látjuk egymást." mondta Jacob.
"Ide jössz?"
"Igen. Éreznem kell a látogatóid illatát, hogy tudjuk követni őt, ha
visszajön."
"Jake tényleg nem jó ötlet, hogy kövesd -"
"Oh kérlek Bella." szólt közbe. Jacob nevetett, majd letette a
telefont.



10. A Szag

OLYAN GYEREKES VOLT EZ AZ EGÉSZ. MI AZ ÖRDÖGÉRT kell Edwardnak elmenni ahhoz, hogy Jacob idejöjjön? Nem vagyunk még túl ezen az éretlenségen?

„Nem arról van szó, hogy valami feloldhatatlan ellentétet éreznék vele szemben, Bella, egyszerűen így a könnyebb mindkettőnknek." - mondta nekem Edward az ajtóban. - „Nem leszek messze. Biztonságban leszel."

„Nem amiatt aggódom."

Elmosolyodott, tekintete csalafintává vált. Közel húzott magához, arcát a hajamba temette. Éreztem, ahogy hűvös lélegzete meglebbenti a hajszálaimat, libabőrös lett tőle a nyakam.

„Hamarosan visszajövök." - mondta, aztán hangosan felnevetett, mintha valami jó viccet mondtam volna.

„Mi olyan vicces?"

De Edward csak vigyorgott és válasz nélkül elfutott a fák felé.

Magamban morogva bementem kitakarítani a konyhát. Mielőtt még a mosogató megtelt volna vízzel, már csengettek. Nehéz volt hozzászokni, hogy Jacob ennyivel gyorsabb, amikor nincs autóval. Hogy mindenki annyival gyorsabbnak tűnt nálam...

„Gyere be, Jake" - kiáltottam.

Arra figyeltem, hogy az edényeket belerakjam a habzó vízbe és elfeledkeztem róla, hogy Jacob újabban úgy mozog, mint valami szellem. Ezért ugrottam is egyet, mikor hangja hirtelen mögöttem szólalt meg.
„Biztos jó, ha az ajtót így nyitva hagyjátok? Jaj, bocs." Ijedtemben lefröcsköltem magam a mosogatólével.
„Nem aggódom senki miatt, akit egy bezárt ajtó is elriaszt." - mondtam, miközben a pólóm elejét egy konyharuhával dörgöltem.

„Ebben igazad van." - értett velem egyet.

Felé fordultam és kritikus szemmel méricskéltem. - „Tényleg olyan képtelen dolog ruhát hordani, Jacob?" - kérdeztem. Jacob már megint félmeztelen volt, csak egy levágott szárú farmer volt rajta. Titokban azon tűnődtem, vajon nem újonnan megnőtt izomzata tölti-e el olyan büszkeséggel, hogy nem akarja elfedni. El kellett ismernem, lenyűgöző volt - de sosem találtam Jacobot hiúnak. - „Úgy értem, tudom, hogy úgysem fázol meg, de mégis."

Szemébe lógó nedves haját hátrasimította.

„Könnyebb így." - magyarázkodott.
Leereszkedően elmosolyodott. - „Épp elég gond a rövidnadrágot magammal cipelni, nemhogy egy teljes öltözéket. Mi vagyok én, teherhordó öszvér?"

„Miről beszélsz, Jacob?" - ráncoltam homlokomat.

Arckifejezése felsőbbrendű volt, mintha valami nyilvánvalóról feledkeznék el. - „A ruhám nem válik csak úgy semmivé és jelenik meg újra, mikor átváltozom - futás közben magammal kell vinnem. Bocs, hogy könnyítek a terhemen."

Elsápadtam. - „Azt hiszem, erre nem gondoltam." - motyogtam.

Felnevetett és egy fonalvékonyságú bőrcsíkra mutatott, amit bal vádlija alatt háromszor körbetekerve hordott, mint egy bokaláncot. Eddig azt sem vettem észre, hogy a lábán sem hordott semmit. - „Ez sem divatból van itt - elég gáz a farmert szájban cipelni."
Nem tudtam, mit mondjak erre.
Vigyorgott. - „Zavar, hogy félmeztelen vagyok?"
„Nem."
Jacob megint felnevetett, hátat fordítottam neki, hogy megint az edényekre figyeljek. Reméltem, érti, hogy saját ostobaságom miatti zavaromban pirultam el, és semmiképp nem a kérdése miatt.

„Hát, azt hiszem, jobb ha munkához látok." - sóhajtotta. - „Nem akarok okot adni rá, hogy azt mondhassa, én csak lazsáltam."

„Jacob, ez nem a te dolgod.

Felemelte a kezét, hogy félbeszakítson. - „Önkéntes alapon dolgozom itt. Na most, hol a legerősebb a behatoló szaga?"
„A hálószobámban, azt hiszem."
Összeszűkültek a szemei. Ez neki sem tetszett jobban, mint Edwardnak. „Csak egy perc."
Módszeresen súroltam a kezemben tartott tányért. Az egyetlen hang a kefe műanyag sertéinek sercegése volt a porcelánon körbe-körbe. Felfelé hallgatóztam, hátha hallok valamit - a padló reccsenését, az ajtó nyikorgását. Semmi. Rájöttem, hogy a szükségesnél sokkal hosszabb ideje tisztítom ugyanazt a tányért, úgyhogy megpróbáltam arra figyelni, amivel foglalkozom.

„Hu!" - mondta Jacob pár centivel mögöttem - megint megijesztett.

„Jaj, Jaké, hagyd ezt abba!"

„Bocs. Tessék." - Jacob fogta a konyharuhát és felitatta, amit megint kifröccsentettem. -„Jóváteszem neked. Te mosogatsz, én meg törölgetem és szárítom."
„Jó." - adtam oda a tányért.
„Hát elég könnyű volt a szagát megérezni. Egyébként meg bűzlik a szobád."
„Majd veszek légfrissítőt."
Nevetett.
Egy pár percig barátságos csendben mosogattam, ő pedig törölgetett. „Kérdezhetek valamit?"
A kezébe nyomtam egy másik tányért. - „Az attól függ, mit szeretnél tudni."
„Nem szemétkedni akarok vagy ilyesmi - tényleg kíváncsi vagyok." - biztosított róla Jacob.
„Jó. Mondjad."
Egy pillanatig hallgatott. - „Milyen érzés - hogy vámpír a barátod?" A szememet forgattam. - „A legjobb."
„Komolyan kérdezem. Nem aggaszt a gondolat - soha nem rémít meg?" „Soha."
Hallgatva vette el kezemből a tálat. Felpillantottam arcára - a homlokát ráncolta és alsó ajkát előrenyomta.

„Még valami?" - kérdeztem.

Megint fintorgott. - „Öööö... azon gondolkodtam... hogy... hát tudod... meg is szoktad csókolni?"
Felnevettem. - „Igen."
Összeborzadt. - „Huhh."
„Mindenki a magának valót." - morogtam.
„Nem félsz a szemfogaitól?"
Megpaskoltam a karját, mosogatólét fröcsköltem rá. - „Fogd be, Jacob! Te is tudod, hogy nem nagyok a szemfogai!"

„Csak majdnem." - dünnyögte.

A fogamat csikorgattam és szükségesnél nagyobb erővel dörzsöltem a csontozó kést.
„Kérdezhetek még egyet?" - kérdezte puha hangon, mikor átadtam neki a kést. - „Megint csak kíváncsiságból."

„Jó." - mondtam élesen.

Megforgatta egy párszor a kezében tartott kést a folyóvízben. Mikor megszólalt, épp csak suttogott. - „Azt mondtad, pár hét... Mikor pontosan... ?" - nem tudta befejezni a kérdést.

„Az érettségi után." - suttogtam én is, miközben aggódva néztem az arcát. Ettől megint ki fog borulni?

„Nagyon hamar." - lehelte behunyt szemmel. Nem kérdésnek hangzott. Inkább panasznak. Izmai megfeszültek a karját, vállát mereven tartotta.

„Au!" - kiabálta; előtte olyan csend volt a szobában, hogy magasra szökkentem a levegőbe a kiáltásától.

Jobb kezét ugyanis szorosan összezárta a kés pengéje körül - kinyitotta a kezét és a kés csattant a pulton. Tenyerén egy hosszú és mély vágás éktelenkedett. Vére lefolyt az ujjai között és a földre csöpögött.

„Afrancba! Jaj!" - panaszkodott.

Fejem megszédült, a gyomrom felkavarodott. Egyik kezemmel a pultba kapaszkodtam, vettem egy mély levegőt és kényszerítettem magamat az önuralomra, hogy elláthassam.

„Jaj, ne, Jacob! A fenébe! Tessék, tekerd rá!" - odanyújtottam a konyharuhát és a kezéért nyúltam. Elhúzódott tőlem.
„Semmiség, Bella, ne aggódj."
A szoba falai kicsit úgy látszott, remegni kezdenek.
Még egy nagy levegőt vettem. - „Ne aggódjak? Szétvágtad a kezed!"
Rá se nézett a ruhára, amit feléje nyújtottam. A csap alá tartotta a kezét és a vízzel átmosta a sebet. Vöröslött a víz. A fejem zsongott.

„Bella." - mondta.

Elfordítottam szememet a sebről és a szemébe néztem. Összehúzta a szemöldökét, de az arca nyugodt volt.

„Mi az?"

„Úgy nézel ki, mintha mindjárt hánynál és elharapnád a szájadat. Hagyd ezt abba. Nyugalom. Lélegezz mélyeket. Jól vagyok."

Vettem egy levegőt és fogaimmal elengedtem az alsó ajkamat. - „Ne hősködj."
A szemét forgatta.

„Gyerünk. Elviszlek kocsival az ügyeletre." - Úgy éreztem, nem lesz gond a vezetéssel. A falak legalábbis egyenesen álltak.

„Felesleges." - Jake elzárta a vizet és elvette tőlem a törülközőt. Lazán a tenyere köré csavarta.

„Várj!" - tiltakoztam. - „Hadd nézzem meg." - Erősebben kapaszkodtam a pultba, hogy egyenesen tartsam magam, ha a sebtől megint rosszul lennék.

„Orvosi diplomád van, csak nem szóltál róla?"

„Csak add meg a lehetőséget, hogy eldöntsem, kapjak-e idegrohamot, amíg beviszlek a kórházba."
Megjátszott rémülettel válaszolt. - „Jaj, csak idegrohamot ne!"
„Ha nem engeded, hogy megnézzem a kezedet, garantált az idegroham."
Vett egy mély levegőt és hangosan sóhajtott. - „Na jó."
Letekerte a kendőt a kezéről és mikor el akartam venni tőle, kezembe fektette a kezét.
Eltartott nekem pár másodpercig. Még meg is fordítottam a kezét, pedig biztos voltam benne, hogy a tenyerét vágta meg. Visszafordítottam a kezét és végül rájöttem, hogy a sebéből csak az a sötét rózsaszín, ráncos vonal maradt.
„De... annyira erősen... vérzett."
Visszahúzta kezét, komoly tekintetét rajtam tartotta.
„Gyorsan gyógyulok."
„Az biztos." - tátogtam.
Tisztán láttam a hosszú vágást és a mosogatóba csöpögő vért. Majdnem összeestem attól a sós, rozsdás szagtól. Ezt elvileg össze kellett volna varrni. Napokig kellett volna tartania, míg var képződik rajta, aztán hetekig, hogy olyan élénk rózsaszín heggé halványodjon, ami most volt a bőrén.
Száját félmosolyra húzta és ököllel a mellkasára vert. - „Vérfarkas, emlékszel?" Tekintete egy rövid pillanatig fogva tartotta az enyémet. „Igen." - mondtam végül.
Arcomat látva felnevetett. - „Megmondtam. Láttad Paul sebhelyét."
Megráztam a fejemet, hogy kitisztuljanak a gondolataim. -„Egy kicsit más a saját szememmel látni."

Letérdeltem és előkotortam a fertőtlenítőt a mosogató alatti szekrényből. Öntöttem belőle egy keveset a törlőrongyra és nekiálltam felmosni a padlót. A fertőtlenítőszer égető szaga a kábultság utolsó foszlányát is elűzte a fejemből.

„Hadd töröljem fel én." - mondta Jacob.

„Már kész. Bedobnád azt a kendőt a mosógépbe?"

Mikor már biztos voltam benne, hogy csak a fertőtlenítő szaga maradt a padlón, semmi más, felkeltem és a mosogató jobb szélét is letöröltem vele. Aztán az éléskamra melletti mosókonyhába mentem és öntöttem egy kupaknyit a mosógépbe, mielőtt beindítottam. Jacob rosszallóan figyelt.

„Kényszeres megszállottságban szenvedsz?" - kérdezte, mikor befejeztem.

Hű. Talán. De ezúttal legalább volt rá ürügyem. - „Egy kicsit érzékenyek vagyunk a vérre errefelé. Biztos megérted."
„0" - fintorodott el megint.
„Miért ne tehetném könnyebbé neki, amennyire lehet? Elég nehéz, amit kiáll." „Persze, persze. Miért is ne."
Kihúztam a dugót és leengedtem a mosogatóból a használt vizet.
„Kérdezhetek valamit, Bella?"
Felsóhajtottam.
„Milyen érzés - hogy vérfarkas a legjobb barátod?"
Váratlanul ért a kérdés. Hangosan felnevettem.
„Megrémít?" - tette hozzá, mielőtt válaszolhattam volna.
„Nem. Ha a vérfarkas rendesen viselkedik" - tettem hozzá - „akkor a legjobb."
Szélesen vigyorgott, fogának fehérsége elütött bronzszínű bőrétől. - „Koszi, Bella." -mondta, megfogta a kezemet és abba a csontropogtató ölelésébe szorított.
Mielőtt még reagálhattam volna, leengedte karját és arrébb lépett.
„Fúj." - fintorgott - „A hajad még jobban bűzlik, mint a szobád."
„Bocs." - motyogtam. Hirtelen rájöttem, min nevetett korábban Edward, mikor rám lehelt. „Egyike annak a sok veszélynek, ha az ember vámpírokkal barátkozik." - vonta meg a vállát
Jacob. - „Rossz lesz tőlük a szagod. Ez egy viszonylag kisebb veszély." Ránéztem. - „Csak a te orrodnak rossz a szagom." Elvigyorodott. - „Majd gyere el hozzám, Bella." „Elmész?"
„Arra vár, hogy elmenjek. Hallom odakintről." „Aha."
„A hátsó kijáraton megyek ki" - mondta, aztán elhallgatott. - „Várj egy pillanatra - figyelj, szerinted el tudsz ma este jönni a La Pushba? Tábortüzes buli lesz. Ott lesz Emily, találkozhatsz Kimmel... Tudom, hogy Quil is szeretne látni. Eléggé bosszantja, hogy te hamarabb megtudtad, mint ő."

Ezen mosolyognom kellett. Pontosan el tudtam képzelni, mennyire idegesíthette ez Quilt -Jacob kis emberi haverja, akinek sejtelme sem volt róla, hogy vérfarkasokkal lóg. Aztán felsóhajtottam. - „Hát nem is tudom, Jake. Tudod, kicsit veszélyes most a helyzet.

„Ne már, azt hiszed, valaki el tud bánni az összes - mind a hatunkkal?"

Egy pillanatra furán elhallgatott, mielőtt kinyögte a kérdés végét. Azon gondolkodtam, vajon neki is olyan nehezére esik-e kimondani, hogy „vérfarkas", mint ahogy sokszor nekem azt, hogy „vámpír".
Sötét szemeiben világosan látszott a könyörgés. „Majd megkérdezem." - mondtam kételkedve.
Torka mélyéből morgás szakadt fel. - „Már övé a felügyeleti jog is feletted? Múlt héten volt szó a hírekben az irányításról, a helytelen tinédzser kapcsolatokról és.

„Na jó!" - szakítottam félbe és megfogtam a karját. - „Ideje, hogy a vérfarkas lelépjen!"

Rám vigyorgott. - „Beils, Bells. Mindenképp kérj rá engedélyt."

Kiugrott a hátsó ajtón, mielőtt még találtam volna valamit, amit hozzávágok. Összefüggéstelenül morogtam az üres szobára.

Pár másodperccel azután, hogy kilépett, Edward jött be lassan a konyhába, az esőcseppek mint gyémántdarabok csillogtak bronzszínű hajában. Tekintetében aggodalom volt.
„Összevesztetek Jacobbal?" - kérdezte.
„Edward!" - kiáltottam fel és karjába vetettem magam.
„Szia." - nevetett és karját körém fonta. - „El akarod terelni a figyelmemet? Sikerült."
„Nem, nem veszekedtem Jacobbal. Sokat. Miért?"

„Csak azon gondolkodtam, miért szúrtad bele. Az a tárgy kimaradt." - állával a pulton fekvő kés felé intett.

„Pff! Azt hittem, mindent elintéztem."

Elhúztam magam tőle és sietve bedobtam a kést a mosogatóba, mielőtt leönteném fertőtlenítővel.

„Nem szúrtam bele." - magyaráztam munka közben. - „Elfeledkezett róla, hogy kés van a kezében."
„Akkor már nem olyan jó, mint ahogy elképzeltem." - kuncogott. „Viselkedj rendesen."
Kabátzsebéből egy vaskos borítékot húzott elő és a pultra dobta. - „Kivettem a leveleidet." „Van benne érdekes?" „Azt hiszem."
Gyanakvóan húztam össze a szememet a hangsúly hallatán. Odamentem megnézni.
A szokás méretű borítékot már félbehajtotta. Kinyitottam, meglepődve a drága papír súlyától és megnéztem a feladót.
„Dartmouth? Ez vicc?"
„Szerintem biztos, hogy felvettek. Ugyanolyan, mint az enyém."
„Te jó ég, Edward - mit csináltál?"
„Csak elküldtem a jelentkezési lapodat, ez minden."
„Lehet, hogy nem vagyok a Dartmouthba való, de annyira nem vagyok ostoba, hogy ezt elhiggyem."

„Úgy tűnik, a Dartmouth viszont úgy gondolja, hogy oda való vagy."

Vettem egy mély lélegzetet és lassan elszámoltam tízig. - „Ez igazán kedves tőlük." -mondtam végül. - „Viszont akár felvettek, akár nem, a tandíj mellékes kérdése még felmerül. Én nem tudom kifizetni, azt pedig nem engedem, hogy kidobj az ablakon még egy sportkocsira való pénzt, csak hogy úgy tegyek, mintha a Dartmouthba járnék."

„Nekem nem kell még egy sportkocsi. Neked pedig semmit nem kell tettetni" - mormogta -„Nem halsz bele egy főiskolai évbe. Talán még tetszene is. Gondold csak meg, Bella. Képzeld el, milyen boldog lenne Charlie és Renée..."
Bársonyos hangja szemeim elé vetítette a képet, mielőtt még tehettem volna ellene. Charlie-t nyilván majd' szétvetné a büszkeség - Forks városában pedig feltétlenül mindenkinek tudnia kellene az öröméről. Renée pedig hisztérikus lenne a sikerem feletti boldogságtól - de megesküdne, hogy egyáltalán nem lepődött meg...

Próbáltam elhessegetni a képet magam elől. - „Edward. Abban sem vagyok biztos, hogy megérem az érettségit - nemhogy a nyarat és aztán a jövő őszt."

Karjai megint körém fonódtak. - „Senki sem fog bántani. Tiéd minden idő a világon."

Felsóhajtottam. - „Holnap átutalom Alaszkába, ami a bankszámlámon van. Csak az alibire van szükségem. Elég messze van ahhoz, hogy Charlie ne is számítson a látogatásomra legalább karácsonyig. Azután pedig biztos találok még valami kifogást. Tudod," - vicceltem kényszeredetten - „ez az egész titkolózás és félrevezetés elég fájdalmas dolog."

Esward arckifejezése megkeményedett. - „Egyre könnyebb lesz. Pár évtized elteltével mindenki, akit ismersz, már halott lesz. Megoldódik a probléma."
Összerezzentem.
„Ne haragudj, ez kemény volt."
A nagy fehér borítékot bámultam, de nem láttam. - „Attól még igaz."
„Ha találok megoldást, bármiről is van szó, megtennéd, hogy vársz - kérlek?"
„Nem."
„Mindig ez a makacsság." „Igen."
A mosógép kattogott, aztán döcögve megállt.
„Ez a vacak ócskavas!" - morogtam és elhúzódtam tőle. Megmozgattam az egy szál törlőt, ami miatt nem volt egyensúlyban az egyébként üres gép, aztán újraindítottam.

„Erről jut eszembe." - mondtam - „Megkérdeznéd Alice-t, hova tette a holmimat, mikor kitakarította a szobámat? Sehol sem találom."

Zavartan nézett rám. - „Alice kitakarította a szobádat?"

„Igen, azt hiszem. Mikor eljött a pizsamámért, a párnámért meg pár dologért, hogy fogságban tartson." - gyorsan rápillantottam - „Mindent összeszedett, ami ott hevert, a blúzomat, a zoknimat és nem tudom, hova tette."
Egy rövid pillanatig Edward továbbra is zavartnak tűnt, aztán megmerevedett. „Mikor vetted észre, hogy hiányoznak a dolgaid?"
„Mikor visszajöttem az ál-pizsamapartiról. Miért?"

„Szerintem Alice nem vett el semmit. Sem a ruhádat, sem a párnádat. Azok a dolgok, amik eltűntek... azokat te hordtad... megérintetted... aludtál rajtuk?"
„Igen. Mi az, Edward?"
Arca megfeszült. - „Az illatodat hordozó dolgok." Ól"
Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztünk. „A látogatóm." - makogtam.
„Nyomokat... bizonyítékokat gyűjtött. Talán, hogy bizonyítsa, megtalált?" „Miért?" - suttogtam.
„Nem tudom. De ki fogom deríteni, Bella. Ki fogom deríteni."
„Tudom." - mondtam és mellkasára hajtottam a fejemet. Ahogy odahajoltam, éreztem, hogy rezeg a zsebében a mobilja.

Elővette a telefont és megnézte a számot. - „Épp akivel beszélnem kell." - mormolta és kinyitotta a mobilt. - „Carlisle, én..." - Félbeszakította mondandóját és hallgatott, arca pár percig megfeszült a figyelemtől. - „Majd utána nézek. Figyelj..."

Beszámolt neki hiányzó tárgyaimról, de amennyire én hallottam, úgy tűnt, Carlisle-nak sem volt észrevétele számunkra.

„Lehet, hogy odamegyek..." - mondta Edward, aztán másképp folytatta, ahogy rám pillantott. - „Lehet, hogy nem. Ne hagyd, hogy Emmett egyedül menjen, tudod, milyen. Legalábbis kérd meg Alice-t, hogy figyeljen. A többit majd később kigondoljuk."
Összecsukta a telefont. - „Hol van az újság?" - kérdezte.
„Ööö, fogalmam sincs. Miért?"
„Valamit meg kell néznem. Charlie már kidobta?"
„Lehet..."
Edward eltűnt.
Fél másodperccel később megint ott volt, hajában újabb gyémántokkal, a nyirkos újságot a kezében tartotta. Kiterítette az asztalon, tekintetével átfutotta a fő híreket. Előrehajolt, hogy valamit elolvasson, ujjával követte a számára legérdekesebb bekezdéseket.

„Igaza van Carlisle-nak... igen... nagyon érzelgős. Ifjú és bolond? Vagy meg akar halni?" ¬mormogta magában. Válla fölött odahajoltam.
A Seattle Times címlapján ez állt: „A gyilkosságok járványszerűen folytatódnak - a rendőrség nem akadt új nyomra."

Majdnem ugyanaz a történet volt, amiről Charlie panaszkodott pár héttel ezelőtt - a nagyvárosi erőszak, ami Seattle városát magasabbra helyezte az ország gyilkossági ranglistáján. De nem egészen ugyanarról volt szó. Sokkal nagyobb számokat emlegettek.

„Ez egyre rosszabb" - dünnyögtem.

Homlokár ráncolta: - „Már nem ura magának. Ezt nem tehette egyetlen új vámpír. Mi folyik itt? Olyan, mintha sosem hallottak volna a Voltunkról. Ami, azt hiszem, lehetséges. Senki nem magyarázta el nekik a szabályokat... de akkor ki teremti őket?"

„A Volturik?" - ismételtem megborzongva.

„Ez pontosan olyasvalami, aminek mindig véget vetnek - olyan halhatatlanok, akik lelepleznek minket. Egy hasonló hullámot állítottak meg pár évvel ezelőtt Atlantában és ott messze nem nőtt ekkorára az ügy. Hamarosan, nagyon hamarosan közbe fognak lépni, hacsak nem találjuk meg a módját, hogy megoldjuk a helyzetet. Tényleg sokkal jobban örülnék, ha nem jönnének Seattle-be éppen most. Ha már ilyen közel vannak... könnyen dönthetnek úgy, hogy ellenőriznek téged."

Megint összerázkódtam. - „Mit tehetünk?"

„Többet kell megtudnunk, mielőtt eldöntjük. Talán ha tudunk az újakkal beszélni és elmagyarázzuk a szabályokat, békésen is meg lehet oldani." - Összehúzta szemöldökét, mint aki nem hiszi, hogy erre jó esély lenne. - „Várunk, amíg Alice valami képet kap róla, mi történik... Nem akarunk közbelépni, amíg feltétlenül szükségessé nem válik. Végülis ez nem a mi felelősségünk. De jó, hogy velünk van Jasper." - tette hozzá, szinte csak magának. - „Ha újakkal foglalkozunk, sokat tud segíteni."
„Jasper? Miért?"
Edward sötéten elmosolyodott. - „Jasper úgymond szakértője a fiatal vámpíroknak." „Hogy érted azt, hogy szakértője?"
„Ezt a kérdést neked kell feltenned neki - bonyolult történet." „Micsoda zűrzavar." - motyogtam.
„Tényleg olyan érzés, ugye? Mintha minden összejönne most." - felsóhajtott. - „Nem gondolsz arra néha, hogy könnyebb lenne az életed, ha nem szeretnél?"

„Lehet. De az nem is lenne igazi élet."
„Számomra." - egészítette ki csendesen. - „És most, azt hiszem," - folytatta kényszeredett mosollyal - „kérni szeretnél tőlem valamit."

Értetlenül néztem rá. - „Igen?"

„Vagy talán nem." - vigyorgott. - „Volt egy olyan érzésem, hogy tettél egy ígéretet, hogy engedélyt kérsz, hogy elmehess valami vérfarkas estélyre ma este."

„Megint hallgatóztál?"

Vigyorgott. - „Csak egy kicsit, a legvégén."

„Mindenesetre nem akartalak rá megkérni. Úgy gondoltam, van épp elég okod az idegeskedésre."

Kezét az állam alá tette és felemelte arcomat, hogy a szemembe nézhessen. - „El szeretnél menni?"

„Nem nagy ügy. Ne izgasd magad."

„Nem kell az engedélyemet kérned, Bella. Nem vagyok az apád - hála az égnek. De Charlie-t lehet, hogy meg kellene kérdezned."

„De te is tudod, hogy ő igent fog mondani."

„Az igaz, hogy a legtöbb embernél kicsit több rálátásom van arra, mit fog valószínűleg válaszolni."

Csak néztem rá és próbáltam megérteni, mit akar, miközben igyekeztem kizárni tudatomból a sóvárgást, hogy elmenjek La Pushba, hogy ne a saját vágyaim befolyásoljanak. Ostobaság volt arra vágyni, hogy egy csomó idétlen, hatalmas farkaskölyökkel szórakozzam éppen most, mikor annyi minden ijesztő és megmagyarázhatatlan történik. Persze éppen ez volt az oka, hogy el akartam menni. El akartam szökni az életveszély elől legalább egy pár órára... egy éretlenebb, nemtörődöm Bella akartam lenni, aki csak nevetgél Jacobbal legalább egy rövid időre. De nem ez számított.

„Bella" - mondta Edward - „Mondtam már, hogy megértő leszek és megbízom az ítéletedben. Komolyan gondoltam. Ha megbízol a vérfarkasokban, akkor nem fogok miattuk aggódni."

„Hűha." - mondtam csakúgy, mint tegnap éjjel.

„Jacobnak pedig igaza van - egyvalamiben mindenesetre -: egy csapat vérfarkasnak elegendőek kell lennie ahhoz, hogy egy éjszaka megvédjenek."
„Biztos vagy benne?"
„Persze. Csak..."
Próbáltam felkészülni rá.
„Remélem, nem baj, ha pár óvintézkedést teszünk? Először is, hogy megengeded, hogy a határvonalig én vigyelek autóval. Aztán hogy legyen nálad mobiltelefon, hogy tudjam, mikor menjek érted."
„Ez nagyon... ésszerűnek hangzik." „Nagyszerű."
Rám mosolygott én pedig nem láttam semmi nyomát ellenérzésnek drágakőre emlékeztető szemében.

Mint ahogy várható volt, Charlie-nak semmi baja nem volt azzal, ha La Pushba menjek a tábortűzhöz. Jacob leplezetlenül ujjongott a telefonban a jó hír hallatán és úgy tűnt, szívesen veszi Edward biztonsági intézkedéseit. Megígérte, hogy ott lesz a területek határvonalán hatkor.

Némi önmagamban vívott tusa után úgy döntöttem, nem adom el a motorbiciklimet. Vissza akartam vinni La Pushba, ahol a helye volt, és hogy ha már nem lesz rá szükségem... nos akkor ragaszkodni fogok hozzá, hogy Jacob valahogy hasznát lássa a munkájának. Eladhatja vagy egy barátjának ajándékozhatja. Nekem mindegy.

Úgy tűnt, a ma este jó alkalom arra, hogy visszavigyem a motort Jacob garázsába. Amilyen nyomott hangulatban voltam az utóbbi időben, minden nap az utolsó esélynek tűnt. Nem volt időm semmilyen feladatot sem halogatni, bármilyen csekélységről volt is szó.

Edward csak bólintott, mikor elmagyaráztam, mit akarok, bár azt hiszem, láttam egy kis meghökkenést a szemében, és tudtam, akárcsak Charlie-t, őt sem teszi boldoggá az a gondolat, hogy motororra üljek.

Visszamentem vele a házhoz, a garázsba, ahol a motoromat hagytam. Amíg ki nem álltam onnan a furgonnal és ki nem szálltam, nem is jöttem rá, hogy meghökkenésének ezúttal semmi köze nem volt a biztonságomhoz.

Egy másik jármű állt kicsit régimódi motorom mellett, beárnyékolva azt. Aligha lett volna igazságos ezt a másik járművet is motorbiciklinek nevezni, mert nem ugyanabba az osztályba tartozott, mint az én hirtelen ütött-kopottnak tűnő motorom.
Nagy volt, fényes és ezüstszínű és - bár mozdulatlanul állt - gyorsnak tűnt.
„Ez meg mi?"
„Semmi." - mormogta Edward. „Nem úgy tűnik, mintha semmi lenne."
Edward arca közönyös volt, úgy tűnt, már letett róla. - „Nos, nem tudtam, meg fogsz-e bocsátani a barátodnak vagy ő neked, és felmerült bennem, hogy talán így is, úgy is akarsz még motorozni. Nekem úgy hangzott, ebben örömödet leled. Arra gondoltam, veled tarthatnék, ha szeretnéd." - Vállat vont.
A gyönyörű gépet néztem. Az én motorom egy törött háromkerekűnek tűnt mellette. Hirtelen szomorúsággal töltött el, hogy ez nem is rossz összehasonlítás annak érzékeltetésére, ahogyan valószínűleg én festhettem Edward mellett.

„Nem tudok majd lépést tartani veled." - suttogtam.

Állam alá tette a kezét és úgy fordította az arcomat, hogy egyenesen belenézhessen. Egyik ujjával megpróbálta felfelé görbíteni a szájamat.
„Én fogok lépést tartani veled, Bella."
„Úgy nem lesz egy nagy élmény neked."
„De még mennyire, hogy az lesz, ha egyszer együtt vagyunk."
Összeharaptam a számat és egy pillanatra elképzeltem. - „Edward, ha úgy éreznéd, túl gyorsan megyek, vagy hogy elveszítem az uralmamat a motor felett, mit tennél?"

Kicsit tétovázott, nyilvánvalóan a jó választ kereste. Tudtam az igazságot; valahogyan megmentene, mielőtt még összezúznám magamat.
Aztán elmosolyodott. Úgy tűnt, könnyedén, csak egy kis védekezés csillant a szemében. „Ezt olyasmi, amit Jacobbal szoktál csinálni. Már értem."
„Csak arról van szó, hogy, érted, őt nem lassítom le annyira. Azt hiszem, megpróbálhatjuk. Kétkedően pillantottam az ezüstszínű motorra.
„Ne izgasd magad." - mondta Edward aztán finoman felnevetett. - „Láttam, ahogy Jasper megcsodálja. Talán itt az ideje, hogy felfedezzen egy új utazási módot. Végülis Alice-nek meg van egy új Porsche-ja."

„Edward, én..."

Egy gyors csókkal félbeszakított. - „Mondtam, hogy ne izgasd magad. De megtennél valamit a kedvemért?"

„Amit csak akarsz." - ígértem gyorsan.

Elengedte az arcomat és áthajolt a nagy motor túloldalára, hogy elővegyen valamit, amit ott rejtett el.

Mikor visszafordult, volt nála egy fekete és alaktalan tárgy, és egy másik, ami piros és könnyen felismerhető volt.

„Kérlek." - mondta, rám villantva azt a ravasz mosolyát, ami mindig megtörte az ellenállásomat.
Elvettem a piros bukósisakot, kezemben méricskéltem a súlyát. - „Ostobán fogok kinézni."

„Nem, nagyon is okosnak fogsz kinézni. Elég okosnak ahhoz, hogy ne sérülj meg." - A fekete tárgyat, bármi volt is az, átdobta karján és arcomat a keze közé vette. - „Van most valami a kezemben, ami nélkül nem élhetek. Vigyázhatnál rá."

„Jó, rendben. És mi az a másik dolog?" - kérdeztem gyanakvóan.

Felnevetett és valami bélelt kabátot hajtogatott szét. - „Ez egy motoros dzseki. Úgy hallottam, a menetszél nem valami kellemes, nem mintha én tudnám."

Odaadta nekem. Nagy sóhajjal hátradobtam a hajamat és fejemre húztam a bukósisakot. Aztán karjaimmal belebújtam a kabát ujjaiba. Becipzárazta, szája sarkában kis mosoly bujkált, aztán hátralépett.
Kövérnek éreztem magamat. „Őszintén, mennyire festek szörnyen?" Még egyet lépett hátra és a száját biggyesztette. „Hát ennyire rossz?" - mormogtam.
„Nem, nem, Bella. Igazából..." - úgy tűnt, nem találja a megfelelő kifejezést. - „Szexi vagy." Hangosan felnevettem. - „Na persze." „Nagyon szexi, komolyan."
„Csak azért mondod, hogy felvegyem." - mondtam. - „De rendben van. Igazad van, így okosabb."

Karjaival átölelt és mellkasához szorított. - „Butáskodsz. Azt hiszem, ez is bájos benned. Bár el kell ismernem, a bukósisaknak tényleg vannak hátrányai."

Levette rólam a sisakot, hogy megcsókoljon.

Miközben valamivel később Edward a La Push felé hajtott velem, észrevettem, hogy ez a lehetetlen helyzet furcsán ismerős. Kellett egy pillanat, hogy megállapítsam, mi is a déja vu oka.

„Tudod, mire emlékeztet ez engem?" - kérdeztem. - „Pont olyan most, mikor kisgyerek voltam és Renée elvitt engem Charlie-hoz a nyári szünetre. Hétévesnek érzem magam."

Edward nevetett.

Hangosan nem mondtam ki, de a két helyzet között a legnagyobb különbség az volt, hogy Renée és Charlie jobb kapcsolatban voltak.

La Push felé nagyjából félúton, ahogy befordultunk egy sarkon, ott találtuk Jacobot, amint afölé a piros Volkswagen fölé hajol, amit roncsdarabokból rakott össze magának. Jacob gondosan semleges arckifejezése mosolyra váltott, mikor felé integettem az első ülésből.
Edward harminc méterrel arrébb állt meg a Volvóval.
„Hívj bármikor, amikor már haza akarsz jönni." - mondta - „Itt leszek."
„Nem maradok sokáig." - ígértem.
Edward kivette a motoromat és új felszerelésemet autója csomagtartójából - eléggé meglepett, hogy mindez belefért. De nem lehetett olyan nehéz elhelyezni, ha valaki olyan erős, hogy egész furgonokkal, nemhogy kis motorokkal bűvészkedjen.
Jacob csak figyelt, nem közelített felénk, mosolya eltűnt, sötét szeme kifürkészhetetlenek volt. Karom alá fogtam a bukósisakot, a kabátot pedig rádobtam az ülésre. „Nálad van minden?" - kérdezte Edward. „Persze." - biztosítottam.
Felsóhajtottam és felé hajoltam. Az arcomat fordítottam felé pusziért, de Edward meglepett, szorosan átfogott karjaival és olyan szenvedéllyel csókolt meg, mint korábban a garázsban -nemsokára már levegőért kapkodtam.

Edward halkan felnevetett valamin, aztán eleresztett.

„Szia." - mondta - „Tényleg tetszik a dzseki."

Miközben elfordultam, láttam valamit megvillanni a szemében, amit nem kellett volna meglátnom. Nem tudnám megmondani pontosan, mi volt az. Talán aggodalom. Egy másodpercre azt hittem, félelem. De valószínűleg csak szokás szerint a bolhából csináltam elefántot.

A hátamon éreztem tekintetét, miközben motoromat a vámpír-vérfarkas megállapodás szerinti láthatatlan határvonal felé toltam, hogy Jacobbal találkozzam.

„Mik ezek?" - szólt hozzám Jacob, hangjában gyanakvással, miközben a motort vizslatta rejtélyes arckifejezéssel.
„Gondoltam, vissza kéne vinnünk oda, ahol a helye van." - mondtam neki. Egy rövid másodpercig eltűnődött, aztán széles mosoly terült el arcán.
Pontosan tudtam, mikor léptem át a vérfarkasok területére, mert Jacob ellökte magát az autójától és felém indult, három hosszú lépéssel átszelve a távolságot. Átvette tőlem a motort, lábát kihajtva megtámasztotta és megint satuszerű ölelésébe fogott.

Hallottam, amint a Volvo motorja elindul és igyekeztem kiszabadulni.
„Eressz el, Jake" - tátogtam levegőtlenül.

Felnevetett és elengedett. Megfordultam, hogy búcsút intsek, de az ezüstszínű kocsi már távolodott a kanyar felé.
„Kedves!" - mondtam kicsit csípős hangon.
Szemei hamis ártatlansággal nyíltak tágra. - „Mi az?"
„Átkozottul rendesen viseli az egészet, nem kellene visszaélni a szerencséddel."
Megint nevetett, a korábbinál is hangosabban - komolyan nagyon viccesnek találta, amit mondtam. Próbáltam megérteni, mi ebben a vicc, miközben megkerülte a Rabbitet, hogy kinyissa nekem az ajtót.

„Bella" - mondta végül még mindig nevetgélve, miközben kinyitotta mögöttem az ajtót - „az ember nem élhet vissza azzal, amije nincs."

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ümmm. Csak azt szeretném tudni mikor írod le a 4-5. részt.Vagy netán elküldenéd e-mailbe?Kérlek küld el erre a címre:tbuco@freemail.hu előre is kösz(persze ha elküldöd)!

Névtelen írta...

Szia!

Nagyon tetszett az Eclipse 6-10. fejezete (is)! Csak egy megjegyzést engedj meg: szerintem 2x van leírva a "8. Vérmérséklet" fejezet.

De nagyon jó!! :)

Üdv:
Judit (kalju@freemail.hu)

Niky írta...

Opsz, bocsika...azért örülök, h tetszett!! =)

Névtelen írta...

lécci tedd fel a kilencedik fejezetet, mert nincs fenn!
Amúgy nagyon jó.

Niky írta...

Bocsi mindenkitől. A 8. fejezetet 2x tettem fel, a 9. pedig kimaradt, de már helyre hoztam!!
Most már fent van a 9. is!!
Köszi, h szóltatok!! =)

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster