Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Eclipse...

Twilight kocka

2009. április 22., szerda

"Twilight 5. rész" 3. fejezet

Ösztön és akarat

Úgy döntöttem nem leszek ellensége Tanyának és még csak nem is éreztetem vele, hogy mit érzek iránta. Ha ezt tenném, az Edwardal szembeni bizalmamat vonnám kétségbe és ezt nem akartam. Edward múlt éjjel világosan tudomásomra adta, hogy nem akar semmit Tanyától és soha nem hagy el engem és a lányunkat Renesmee-t.
Felemeltem a fejem és egyenesen Tanya szemébe néztem.
„Szia.” Üdvözöltem düh, féltékenység, és bosszú nélkül. Majd Edward felé fordultam és kíváncsian néztem rá. Edward szeméből kiolvastam, hogy Ő sem tudott többet Tanya váratlan látogatásáról, mint én. Hosszú hallgatás után Carlisle törte meg a csendet.
„Szerintem eleget álldogáltunk már itt kint. Menjünk beljebb.” Invitált be minket a házba kedvesen.
Úgy látszik Carlisle elfeledkezett az újszülött vámpírról, Gabrielről, aki rátámadt az apámra miközben engem követett abban a tudatban, hogy Alice és Jasper illatát érezte meg mely hatalmába kerítette Őt. Így kicsit megköszörültem a torkom, remélve, hogy a többiek rájönnek, miért teszem ezt. Mikor senki nem reagált, hátráltam Edwardtól, egy lépést tettem Gabriel felé, majd hangosan kimondtam a nevét. Ekkor már mindenki rám figyelt.
„Alice, Jasper! Gabriel titeket keres.” Tettem egy nyilvánvaló, mégis sok információt rejtő kijelentést.
Alice és Jasper közelebb jöttek, majd kíváncsian nézték az újszülöttet.
„Ezt majd mi elintézzük” szólt Alice, majd folytatta „Ti csak menjetek be!” Úgy tűnt, mintha a mondata második felét Edwardnak címezte volna. Ezt nem csak én vettem észre. Edward és Rosalie is értetlenül nézett. Majd Carlisle és Esme szinte egyszerre szólaltak meg.
„Rendben, de ha kellünk, tudod, hol találsz.” Jelentette ki Carlisle.
Rosalie és Emmett indultak el először a ház felé. Őket közvetlenül Jacob követte. Ezen kicsit meglepődtem, de mi tagadást örültem neki. Esme kézen fogta Tanyát és szorosan Carlisle mellett libegtek be a hatalmas házba. A végére Edward, Renesmee és én maradtunk. Ott szerettem volna lenni, mikor Gabriel elmondja váratlan látogatásának okát, elvégre is akaratlanul, de részese voltam érkezésének.
„Edward vidd be Renesmee-t én itt kint maradok velük, ha bármi baj lenne...” és félbe szakítottam mondatom, hiszem a fiatal vámpíron kívül mindenki tudta, hogy miként fejeztem volna be azt.
Edward egy szó nélkül beszaladt Renesmee-vel, de szinte ugyanabban a pillanatban megint mellettem állt. Kicsit elmosolyodtam, majd az újszülöttre szegeztem tekintetem. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy minek köszönhető a látogatása Jasper már megtette azt.
„Mit keresel te itt?” Kemény hangon szegezte a kérdést a fiatal látogatónak.
„A Nancy-i vámpírok, hallottam, hogy arról beszélnek, hogy megölnek majd engem.” Válaszolt, hangja kissé remegett.
„Micsoda?” Csodálkozott, sőt fel volt háborodva Alice.
„Tessék?”Kérdezte még mindig komoran Jasper.
„Az lehetetlen.” Mondta Edward teljesen biztosnak tűnt magában.
Jobbnak láttam, nem csatlakozni az előttem szólókhoz. Már így is eléggé nyilvánvalóan fejezték ki magukat, mind hárman, hogy lehetetlennek, szinte már rágalomnak tartják Gabriel állítását.
„Én sem értem miért. Olyan kedvesek és megértőek voltak. Aztán történt velem valami, valami, amit én sem értettem, még most sem. „magyarázta Gabriel
„Várj! Mi történt?” Szakította félbe Jasper.
„Egyik nap jött hozzánk valaki látogatóba. Egy nagyon érdekes vámpír. Képes volt dolgokat mozgatni a puszta gondolatával. Mikor a közelébe mentem valami furcsa érzés tört rám és egyik pillanatról a másikra én is ugyan azt tettem. A puszta gondolataimmal mozgattam a körülöttem lévő tárgyakat. Nem értettem, hogy lehet ez és ők sem. Ezért gondolták úgy, hogy jobb lesz, ha megölnek, mivel újszülött vagyok és azt sem tudták, hogy mi történik velem.” Mesélte el a rövid történetet.
„Érdekes.” Mondta Jasper, közben láthatóan gondolkozott valamin. Egyszer csak szemei felpattantak, fejét pedig felkapta. Úgy tűnt rájött a titokra. Hirtelen Edwardra nézett, és ujjával intett neki.
„Gyere ide Edward.” Hívta magához.
Edward értetlenül ugyan, de elindult felé. Mikor odaért hozzá, Jasper ismét elkezdett beszélni.
„Edward! Kérlek, olvasd ki Alice gondolatait.” Kérte.
„Ne!” Csattant fel váratlanul Alice és rám nézett. Tudtam, hogy miért tette ezt. Nem akarta, hogy Edward megtudja, hogy beszéltem vele a levélről. Ez az én saram volt. Én ígértettem meg vele, hogy ne mondja el neki. Még most sem akartam, hogy Edward megtudja, hogy Alice-hez fordultam a levél miatt nem pedig hozzá. Nem tudtam mit kellene, tegyek, csak bólintottam Alice kétségbe esett tekintetét látva.
Edward és Jasper értetlenül néztek rá.
„Oké, olvasd az enyémeket.” Mondta Jasper kimentve Alice-t, a kínos szituációból.
Edward bólintott, majd bele merült Jasper gondolataiba. Hirtelen Gabriel arckifejezése megváltozott, majd kifejezéseket kezdett el egymás után sorolni.
„ Esme-szigete, Charlie, hegyi oroszlán, vérfarkasok, Volvo, balett stúdió, Volturi…” Ezek olyan szavak voltak melyek a Cullen család életéhez kapcsolódtak, de még mindig nem értettem, hogy lehet ez.
„ Jó, Edward elég lesz.” Állította le Jasper Edwardot. Mikor Edward kiszállt Jasper fejéből, Gabriel is elhallgatott. Kezdtem kapizsgálni mi folyik itt, de teljesen még most sem voltam benne biztos.
„Mi ez? Mi történik velem?” Gabriel zaklatott volt. Látszott rajta, hogy tényleg fogalma sincs róla, mi történik vele.
„Annyi biztos, hogy neked is van képességed, mint annak a vámpírnak, aki a gondolataival mozgatta a tárgyakat, csak a tiéd kicsit más. Azt hiszem, a te képességed akkor működik, ha olyas valaki van a közeledben, akinek szintén van képessége. Te azt a képességet másolod le, ezáltal addig, amíg: jelen esetben Edward a gondolataimban olvas, te is olvasni tudod azt, sőt felerősítheted.” Osztotta meg Jasper elméletét Gabriellel és velünk is.
Gabriel arcára egyszerre ült ki az izgalom a zaklatottság a félelem és a csodálkozás. Jasper magyarázata teljesen észszerűnek tűnt, mégis nehéz volt megérteni, hogy mi is ez az egész. Gondolatainkat hirtelen Jasper szakította félbe.
„Nos, azt már tudjuk, hogy a mentális erőket másolni tudod.” Szólt, majd váratlanul folytatta megállapítását.
„Most ki kell derítenünk, hogy a gyakorlati dolgok másolása is megye-e!” Fejezte be mondandóját, majd abban a pillanatban elárasztott bennünket a nyugalom és a szeretet. Tudtam, hogy ez nem véletlen. Jasper a saját képességét próbálja imitálni Gabriel segítségével. Mikor a nyugalom már teljesen elárasztott minket, ez az érzés egy pillanat alatt átcsapott valami másba. Valami erősebbe, melyet szinte már nem tudtunk irányítani. Egy darabig tanakodtam, hogy mi lehet ez, de ösztöneim gyorsabbak voltak gondolataimnál, így hamar rájöttem, hogy nem más lett úrrá rajtam, mint a vérszomj.
Valószínűleg ezt az érzést már nem Jasper sugározta, hanem Gabriel. Mivel az újszülött vámpír átvette Jaspertől a képességet, immáron már saját érzéseit közvetítette és erőltette ránk. A szomjúság egyre erősebbé vált, a méreg szinte már az egész testemet átjárta és szűnni nem akaró fájdalmat éreztem a torkomban. Testem görcsbe rándult és úgy érzetem azonnal találnom kell valamit vagy valakit, aki képes enyhíteni ezt a fájdalmat. Mikor már majdnem feladtam lángoló vörös szemeimmel még vetettem egy pillantást Edwardra, majd eszement futásba kezdtem, táplálék után kutatva. A távolból hallottam Edward ordítását.
„Jasper állítsd le! Most! Bellán eluralkodott a vérszomj és már én sem bírom sokáig.”
Abban a pillanatban megpillantottam egy embert. Egy embert melynek bőre alatt ellenállhatatlan, hívogató vér csörgedezett. Egy embert kinek illata teljesen magával ragadott. Egy embert kinek ez lesz, az utolsó lélegzet vétele mielőtt éles fogaim nyakát nem érik és vére a számban nem olvad. Lassan, de biztosan közeledtem zsákmányom felé. Egy röpke pillanatig elmúlt a mindent felemésztő vérszomj, de szinte ugyan abban a pillanatban ismét visszatért. Vérszomjam elvesztése miatt meginogtam. Elmém harcolt a vér utáni vágyakozással. Tudtam, hogy meg kell állnom és, hogy nem szabad bántanom az embert, de az eszem most nem tudott felül kerekedni ösztöneimen. Egyre közelebb kerültem az emberhez és illata egyre jobban csábított. Hátam mögül halk kiáltást hallottam. Talán Edward hangja lehetett, de ebben a pillanatban ezt nem tudtam eldönteni. Elmémet teljesen elborította a vér iránti szenvedély. Hangtalanul felugrottam egy fára, mely a lehető legközelebb helyezkedett el zsákmányomhoz. Még egyszer utoljára orromon keresztül beszívtam édes illatát, majd rá ugrottam, ajkaim szorosan ölelték nyakát, fogaim mélyen fúródtak vékony bőrét átszakítva húsába és a vér mely fokozatosan áramlott egész testében, most már szomjamat csillapítva került először a számba, majd a fájdalmas mérget enyhítve terjedt el egész testemben. Mikor szomjamat kielégítettem az embert akárcsak egy állatot a földre hajítottam. Abban a pillanatban elmémből eltűnt a vörös köd mely eddig agyamat borította és csak ekkor fogtam fel igazán mit is tettem. Először csak mereven álltam a hulla mellett, majd mikor rádöbbentem, hogy a lábaimnál fekvő tetemet ÉN öltem meg, leroskadtam. Ha vámpír létemre tudtam volna sírni, most könnyeim patakokban hulltak volna az előttem fekvő halottra. Még magamat is meglepve egy hatalmas gyászos üvöltés szakadt ki torkom legmélyéből. Nem tudtam mit kéne tennem, ezért mozdulatlanul ültem, őrizve a meggyilkolt férfit. Itt görnyedtem hosszú órákon keresztül, mikor halk kiáltásokat hallottam az erdő másik feléből. A hangok egyre erősödtek és az én nevemet kiáltozták. Ahogy a hangok közeledtek felém, már ki tudtam venni, hogy melyik kitől származik. Szinte az egész Cullen család engem keresett, Jacobot is beleértve. Úgy hallottam Jake megérezte illatom. Valószínűleg farkas alakjában kutatott utánam ez e miatt volt lehetséges. Már nagyon közel voltak hozzám, de én mozdulni sem bírtam. Kiáltani akartam, de egy szó sem hagyta el számat. Talán a tudat miatt, hogy gyilkossá váltam vagy egyszerűen a félelem miatt, hogy ezt megtehetem azokkal is, akiket szeretek, akik oly közel állnak hozzám, és akik mindennél jobban szeretnek engem és én is őket. Mi lett volna, ha az ismeretlen férfi helyett Charlie-t találom itt? Vajon akkor is így cselekedtem volna? Vajon Őt is megöltem volna? Az Ő vére után is így vágyakoztam volna? Vajon akkor is itt ülnék, tehetetlenül, gyilkosként?
Ahogy a bűntudat egyre jobban tépte, a pokolra jutó lelkem, egyszer csak valaki megérintette a vállam. Érintése gyengéd mégis oltalmazó volt. Nem reagáltam. Továbbra is csak ültem a zsákmányom felett és azon tűnődtem, hogyan tovább.
„Bella?” Suttogta nevem Edward.
Még mindig egyhelyben gubbasztottam a férfi felett, majd óvatosan felemeltem a fejem és Edwardra néztem. Nem tudom Edward mit láthatott rajtam, amiért arckifejezése ilyen hirtelen megváltozott. Tekintete minden érzelmét tükrözte. Egyszerre érzett sajnálatot, szeretetet, aggodalmat, megdöbbenést, csodálkozást. Hirtelen elkaptam tekintetem Edwardról, nem bírtam nézni fájdalmát, melyet miattam érzett. Ismét ránéztem a halott férfira, majd egy különös, szinte lehetetlen dologra lettem figyelmes. Arcomon egy hatalmas könnycsepp folyt végig, mely közvetlenül a férfira hullt. Hallottam Edwardot a hátam mögött, Ő is meglepett volt könnycseppem láttán.
„Bella!” Szólt ismét.
„Megöltem.” Suttogtam.
„Nem a te hibád.” Vígasztalt Edward, de tudtam, hogy ez nem így van.
Már nem bírtam tovább a fájdalmat, hirtelen felálltam, Edward felé fordultam és szorosan átöleltem. Úgy öleltem, mint talán még soha. Szükségem volt rá, egyedül nem bírtam a tudattal, hogy egy gyilkos vagyok. Edward lágyan megsimogatta az arcom és szenvedélyesen megcsókolt, majd újra karjaiban tartott és izmos mellkasához szorított.
„Kicsim, tudom, hogy most nehéz, de hidd el ezen is túl leszünk!” Mondta Edward. Őszintének tűnt, így hittem neki, még ha a jelen pillanatban ezt lehetetlennek is tartottam. Hogy lehetnék túl azon, hogy megöltem egy ártatlan embert? Még ha egy örökké valóságom is lesz rá, hogy elfelejtsem? Valószínűleg sosem fogom.
„Hol van Renesmee? Hol van a lányom?”Még mindig zaklatott és feldúlt voltam, de nem hagyhattam el magam, Renesmee, Edward, Jake, az egész Cullen család és az apám miatt sem. És ami azt illeti Tanya miatt sem. Nem láthatja rajtam, hogy összetörtem, hogy feladtam. Túl könnyű préda lennék számára, túl könnyen elvehetné tőlem Edwardot. Ezt nem hagyhatom. Hirtelen felugrottam és vetettem egy utolsó pillantást a halott férfira. Megöleltem Edwardot majd megfordultam és lassan elindultam a Cullen ház felé. Edward szorosan mellettem jött a kezemet fogva.
„Én ezt nem értem. Hogy történhetett ez meg?” Még mindig a férfira gondoltam, akit könyörtelenül megöltem.
„Gabriel átvette Jasper képességét. Mivel Ő újszülött nem tudott más érzést közvetíteni, csak a hatalmas mindent elsöprő vérszomját. És mivel akár hogy is nézzük még te is újszülött vagy, nem tudtál ellenállni ennek az érzésnek, ösztönnek.” Magyarázta Edward.
Hirtelen eszembe jutott az a pillanat mikor a vér iránti vágyam egy röpke pillanatra eltűnt. Nem tudtam mire vélni. Egyre csak ezen töprengtem, hogy miért lehetett, de semmire sem jutottam. Edward látta, hogy valamin nagyon gondolkozom, így gyorsan folytatta.
„Mikor észrevettem, hogy eluralkodott rajtad a vérszomj és már én sem bírtam sokáig, megpróbáltam megálljt parancsolni Gabrielnek, de nem ment. Jasper leállította képességét, az újszülött vámpír még sem hagyott fel vérszomja közvetítésével. Jasper a lehető legtávolabb ment tőle, remélve, hogy a távolság lesz a megoldás a problémára, de ez sem segített és ezt magamon is éreztem. Tehetetlen voltam, ahogy mindenki más. Olvasni kezdtem Gabriel gondolataiban, bízva abban, hogy a fejében megtalálom a megoldáshoz vezető utat. Láttam a gondolatait és ezáltal már tudtam, hogy Ő sem tudja, mi történik és akárhogy is próbálta leállítani érzelmei sugárzását, nem tudta. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy drasztikusabb eszközökhöz kell, folyamodjak. Kiáltottam Emmettnek, aki szinte fénysebességgel száguldott ki hozzánk. Emmett egy szó nélkül tudta, mit kell tennie. Megragadta Gabrielt elkezdett futni vele az erdő mélyébe, küzdve az erős újszülöttel és a rá ható vérszomjjal. Szorosan mögöttük futottam, majd mikor már elég messze voltunk a többiektől megálltunk. Úgy éreztem a vér iránti vágy csillapodik bennem. Közelebb mentem a fiatal vámpírhoz, hogy gondolatait még tisztábban lássam. Ismét elkezdtem turkálni a fejében és figyelem elterelés gyanánt hangosan mondtam is a látottakat. Az újszülött láthatóan ideges lett, a személyes dolgai hallatán, melyek elhagyták számat, de legalább felhagyott Jasper erejének próbálgatásával. Megpróbált rám támadni, de még mielőtt felém indulhatott volna, Emmett ismét erős mancsai között tartotta. Visszamentünk a többiekhez, és a keresésedre indultunk.” Mesélte el Edward részletesen az egész történetet, amelyről én lemaradtam, mert közben vérszomjamat csillapítottam egy ártatlan ember vérével.
Ekkor hirtelen eszembe jutott valami. Amikor elmúlt arra a röpke másodpercre a vérszomj, mely egész testemet átjárva kínzott. Azért volt, mert Gabriel leállt érzelmei sugárzásával, vagyis ekkor már nem az Ő érzései irányítottak, hanem a sajátjaim. Még is csak az én hibám, nem pedig az újszülötté. Az enyém, mert megállhattam volna, meg kellett volna álljak, még sem tettem. Gyilkos vagyok. Ez volt az, amitől a legjobban féltem még emberi életem során. Hogy ha átváltozom egy mindenre elszánt, embervérre vágyó szörnyeteg leszek. Eddig valami oknál fogva meg tudtam állni és egyáltalán nem vágytam az emberi vérre, sőt hátat fordítva ott hagytam. Büszkék voltak rám Carlisle-ék, Jasper, Edward még Jacob és mi több még én is. És most még is egy gyilkos lett belőlem.
Ahogy ezen a szörnyű dolgon gondolkoztam, azt vettem észre, hogy a jól ismert Cullen ház előtt már mindenki ránk vár. Ahogy megpillantott Alice már rohant is felém és szorosan megölelt.
„Bella, jól vagy? Mi történt? Mindent el kell mesélned.” Kíváncsi még is aggodalmas hangon faggatott.
„Jól vagyok Alice, azt hiszem. Hol van Renesmee?” Próbáltam nem visszaemlékezni a történtekre. A helyett egy fontosabb dolog járt az agyamban: Mi lehet Renesmee-vel?
Mi előtt még bárki válaszolhatott volna a kérdésemre, megpillantottam Jacobot, kezében Renesmee-vel. Azonnal oda rohantam hozzájuk. Szinte már erőszakosan, sőt durván téptem ki Jake kezéből Renesmee-t kezei közül, majd mikor már kezeim között tartottan lányom, szorosan magamhoz öleltem. Láttam Jake-n, hogy nem haragszik rám, amiért ilyen durva voltam vele.
„Sajnálom…” Suttogtam Renesmee-nek. Nessie ugyanolyan szorosan ölelt, mint én őt.
„Semmi baj anya, te nem tehetsz róla.” Bocsájtott meg nekem és ugyanazt mondta, mint mindenki más. Ezek szerint mindannyian azt hiszik, hogy ártatlan vagyok, nem pedig gyilkos. Rajtam kívül persze, mert én voltam az egyetlen, aki tudta az igazságot a férfiról, aki egyik pillanatban még vidáman fütyörészett a virágokkal teli réten, majd a következő pillanatban, egy vérszomjas és kegyetlen vámpír vérét ontva és életét véve, csüngött vékony bőrrel borított, ellenállhatatlan vértől duzzadó nyakán. Ez a vámpír pedig nem a legveszedelmesebb Volturi egyike volt, még csak nem is a váratlan látogatóba jött újszülött vámpír, Gabriel, hanem ÉN.
„Szeretlek.” Súgta nekem Renesmee, mikor észrevette rajtam, hogy valamin nagyon gondolkozom, és ami miatt bűntetem magam és a nem létező lelkem, mely átváltozásomkor szűnt meg létezni. Mely, ha lenne, immáron már biztosan a pokolba jutna.
„Én is szeretlek kicsim, jobban, mint azt gondolnád.” Ezek a pillanatok, mikor karjaimban tartottam kislányom, mindig meg tudtak nyugtatni, ahogy azt most is tették. Bizonyára ezt már észrevette Renesmee és Edward is. Kicsit távolabb tartottam magamtól Renesmee-t, de el, nem engedtem. Oda fordultam Edwardhoz. Ő közelebb lépett hozzánk, megfogta kezem, Nessie arcát megsimogatta, majd fél szemmel úgy láttam, mintha rá kacsintott volna. Ettől kicsit jobb kedvre derültem. Próbáltam elfelejteni a történteket, legalább egy kis időre. Amíg még nem beszéltem Charlie-val és amíg még Tanya itt van, és Edward után sóvárog.
Edward kezét fogva és Renesmee-t a karjaimban tartva sétáltam a ház ajtaja felé. Egyre inkább zavart, hogy mindenki rám figyelt és kíváncsi tekintetük csak egyetlen dologról árulkodott. Vajon, mi történhetett?
Edwardon és lányomon kívül, semmivel nem törődve, száguldottam egyre gyorsabban a hatalmas ház bejárata felé, majd gyorsaságomnak köszönhetően, pár pillanat múlva már az előszobában találtam magam. Egy darabig csak mi hárman voltunk a házban, majd fokozatosan szállingóztak be közénk a Cullen család eddig kint tartózkodott tagjai. Elsőként Alice, Jasper és Gabriel, - akit a délután óta egy pillanatra sem hagytak figyelmen kívül –
Táncoltak be a hatalmas házba, majd a többiek szorosan követték őket. Utoljára Jacob lépte át a küszöböt. Mikor megint mindenki együtt volt, a szemek ismét szorosan engem pásztáztak. Már nem bírtam tovább ezt a kínos hallgatást. Eszméletlen gyorsan Renesmee-t átadtam Edwardnak és hirtelen kiszakadt belőlem a fájdalmas igazság.
„Egy gyilkos vagyok. Ezt akartátok tudni? Hát most tessék. Megöltem egy ártatlan embert.” Akaratom ellenére, szinte már ordítottam. Láttam az arcokon a csodálkozást, de azt nem tudtam eldönteni, hogy a hír miatt volt-e, vagy a reakcióm döbbentette meg Őket ennyire. Az emlék, mivel ismét beszélnem kellett róla, feltépte friss sebeimet és talán ez jobban fájt, mint az a semmihez nem fogható kín, melyet átváltozásomkor éreztem. Nem találtam jobb megoldást fájdalmam enyhítésére, mint a menekülést. Egy szempillantás alatt hátat fordítottam a megdöbbent tömegnek és felszaladtam az emeletre. Egy darabig azon gondolkoztam, hogy merre és hogyan tovább. Kis idő múlva arra jutottam, hogy mindenki érdekében le kell zárnom magamban ezt az ügyet. Ahogy a folyosón szinte fénysebességgel le és felcikáztam, megpillantottam az emeleti fürdőszoba ajtaját. Vontatottan, szinte még emberi tempóhoz képest is lassan indultam el az ajtó felé, hogy szembe nézhessek ön magammal. Résnyire kitártam az ajtót és már láttam a tükröt, de nem mertem közelebb menni, nem mertem egy gyilkos szemébe nézni. Csak álltam és vártam, hogy valaki majd talán megmondja mit kéne tennem, de nem jött senki, így a döntést egyedül kellett meghozzam. Azokra gondoltam, akik lent most azon töprenghettek, hogy mi történhetett, és hogy, miként segíthetnének nekem. Renesmee-re akinek szüksége van rám, és aki nem láthat ilyen állapotban. Edwardra, akinek szenvedésemmel fájdalmat okozok. Jacobra, aki ennél többet érdemel, mint amit az utóbbi időben tőlem kapott. Charlie-ra, akinek még tartozok egy magyarázattal és René-re, az édesanyámra, akinek megszakadna a szíve, ha így kellene látnia. Vettem egy mély lélegzetet, mely tulajdonképpen felesleges volt, hiszen nem volt szükségem rá, szemeim becsuktam, majd az ajtót teljesen kilöktem és két lépést téve, már a tükör előtt álltam. Egy darabig még bizonytalan voltam, aztán egy váratlan pillanatban, gondolataimat félre téve, szemeim kipattantak és a tükörben lévő gyönyörű egyben gyilkos tekintetet kémlelték. Sokáig csak álltam és bámultam magam a tükörben. Kezeim lassan elindultak a tükörkép felé, majd óvatosan csúsztak le a sima felületen. Kezeimmel együtt fejem is fokozatosan hajolt a föld felé. Behunytam szemem, kezeim ökölbe szorítottam, fejem hirtelen felkaptam, tekintetem felemeltem és öklömmel egy hatalmasat csaptam az előttem lévő tükörkép közepébe. A tükör hatalmas villámcsapás szerű hangot adva tört apró darabokra ütésem következményeképp. Még mindig mereven álltam, miközben a sok éles üvegszilánk hullott a lábam elé. Az egyik pici üvegszilánkban láttam, hogy valaki a mögöttem lévő ajtónak támaszkodva bámul rám, de azt nem tudtam megállapítani, hogy ki volt, mert csak egy alakot tudtam ki venni a gyorsan földre hulló szilánk tükröződéséből. Már tudtam, hogy nem vagyok egyedül, de nem fordultam meg. Tudomásul sem véve Őt, leroskadtam a tömérdek üvegszilánk közé, majd gyorsan, mintha mi sem történt volna el kezdtem felszedni az apró, éles darabokat. Hátamon éreztem a tekintetét, de nem volt bátorságom a szemébe nézni. Kezeim gyorsan kapkodták a szilánkokat, lélegzetem pedig felgyorsult. Mikor már egy jó adag szilánk gyűlt össze a markomban, felálltam. Egy hang azt mondta a fejemben, hogy meg kell, forduljak, és szembe kell, nézzek a mögöttem álló alakkal. Én is így akartam cselekedni, de ez nem volt ilyen egyszerű. Mikor az imént magammal próbáltam szembe nézni egy tükröt törtem össze, benne az arcképemmel. Nem tudtam mit hozhat még ki belőlem a délutáni eset. Kezeim ismét ökölbe szorítottam, elfeledkezve a benne lévő szilánk darabokról, melyeket erős szorításommal porrá zúztam. Lassan megfordultam és fejem felemeltem. Meglepődve láttam, hogy nem Edward állt az ajtóban, ahogy arra számítottam, még csak nem is Alice, Rose vagy Jake.
„Carlisle…” Nyögtem a nevét. Biztos voltam benne, hogy Edward küldte Őt, hiszen nagyon jól tudta, hogy Carlisle talán az egyetlen, akire jelen pillanatban hallgatnék, akivel megbeszélném mi bánt. Edward tudta, hogy példaként tekintek rá.
„Igen Bella, én vagyok!” Helyeselt, majd kis szünetet tartva folytatta.
„Azt hiszem beszélnünk, kéne.” Állapította meg.
Fejemet egy pillanatra ismét lehajtottam, majd hirtelen felkaptam, egyenesen Carlisle szemébe néztem és válaszoltam.
„Igen, én is azt hiszem.”

24 megjegyzés:

juli írta...

Niky gratulálok!!nagyon tetszik a történet!csak igy tovább!remélem hamarosan lesz folytatás

Niky írta...

Szijja Juli!! Nagyon örülök és köszönöm!! Amint lesz egy kis időm írom tovább és jön a folytatás.

Unknown írta...

Jujj, nagyon nagyon tetszett, megérte várni. Hamar folytasd, lécci (még a héten:))!!! :)

Niky írta...

Igaz, igaz én mondtam, hogy várj!! Amint tudom folytatom, ígérem!!

Alice írta...

Hát ez fantasztikus!!!...Profi vagy!!! Csak annyit tudok mondani hogy....
...folyatsd!...folytasd!...folytasd!..:D:D

Alice írta...

am. a rendszeres olvasóknál 'Alexandra Bartók' az én vagyok:D

Niky írta...

Oh... hát folytatni fogom ne aggódj!! És nagyon boldog vagyok, hogy rendszeres olvasója lettél blogomnak. Köszönöm!!

Alice írta...

Nincsmit..am ha megadod az msn címed akk. felvennélek:)...bármikor szivesen beszélek egy(vagy több) alkonyat fannal:D

Niky írta...

:D... én is szívesen beszélnék veled!! Msn címem: csuvesz13@hotmail.com

Névtelen írta...

Szia!
A történet nagyon nagyon de jo csak megkerdezhetem h ezt forditod vagy te találod ki?

Niky írta...

Én találtam ki!!!

Névtelen írta...

De most komolyan kérdezem.

Alice írta...

komolyan mondtaXD..tényleg ő írja:D

Névtelen írta...

Nagyon jo!
Gratu!

Niky írta...

Köszi!!! XD

Alice írta...

felvettelek:),Niky:)

Niky írta...

Okés, láttam!! Akk majd beszélünk!!

Alice írta...

rendben:D

Névtelen írta...

Szia

én nem itt hanem más formában a gépen olvastam el 2 nap sem kellett hozzáá..
kész vagyok... vicces h minden csaj csöpög ha erröl van szó... de tényleg nagyon tutiii
mikor várható a folytatás... ennek a könyvben kiadott változatára mikor számithatunk ..mert sztem minimum egy év .. már mint a teljes verzió..

Niky írta...

Szijja!!
Hát örülök, h sikerült elolvasni!!
Annak meg még jobban, h tetszett a "művem" =)
Eddig fent van 8. fejezet és már a 9.-et írom, nem tudom mennyit olvastál...
Ez a könyvben kiadott változat, kicsit váratlanul ért...nem hiszem h olyan lesz, nem nagyon terveztem...azért akárhogy is nézzük ez még is csak egy világ sikerű könyv fan folytatása... Egyébként épp tegnap számolgattam, hogy ha megírom az általam tervezett 30 fejezetet, akk az január, február táján lesz kész, mármint a teljes könyv!!
Nah puszyy

Névtelen írta...

Gyerekek,én most olvasom a 3.fejezetet...az a helyzet,hogy most nagyot csalódtam benned... Eddig Bellában az volt a különleges,hogy nem ölt embert emg emg tudta állni,hogy ne öljön embert akármennyire szomjas is volt... Kicsit vicces nem? és akkor TE összetöröd az egész álomvilágot egy fejezet alatt... Ilyet többet ne csinálj,ha lehetséges... Ez csak egy tanács... Nem akarlak megbántani meg fikázni,mert nagyon jó,amit eddig elolvastam,csak igazságtalannak érzem a Bella karakterrel szemben ezt a 3. fejezetet...

Niky írta...

Szomorúan hallom, h csalódást okoztam... ne haragudj!! =(

Névtelen írta...

Szia.Ne haragudj,de szerintem is rossz ez az emberöléses dolog.Meg a sírás.Am nagyon tetszik,csak ezek azok a dolgok amik lehetetlenek vagy az irónő által tett csodálatossá vált Bella lerombolása.Nem akarlak megbántani,tényleg jó,csak szépségét veszti.Am jó írónő lennél,csak vigyázz hogy mit rombolsz le.puszi : )

Névtelen írta...

úgy gondolom , hogy ez a kis könyvecskét amia szerkesztő ír tekinthetjük az ő saját könyvénekés az alap sztroit pedig a twilight-ból vette. szóval ő azt csinál vele amit akar...és így legalább nem lesz a sztori teljesen "happy" hanem lesz egy kis csavar és megnézhetjük hogy bella hogyan fog megbírkózni a lelkiismeretével..szerintem nagyon jó lett és sok fant mentettél mega folytatással..van mit csinálni :D

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster