Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Eclipse...

Twilight kocka

2009. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!




A bónusz fejezettel és ezzel a képpel szeretnék minden kedves olvasómnak és látogatómnak, nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánni!!

Niky

Night Light – Bónusz fejezet



A következő történet a Night Light eseményszálától teljesen független!!

Night Light – Bónusz fejezet

Karácsony
A Cullen család soha nem ünnepli a karácsonyt. Talán azért mert azt állítják magukról, hogy lelkük elkárhozott, hogy Ők gonoszak, nem emberiek, ezért a karácsony sem „nekik való”. Most, hogy már jó ideje én is a családhoz tarozom, úgy gondolom, ideje véget vetni e buta elgondolásnak, és egy igazi, felejthetetlen, csodálatos karácsonyt ünnepelni. Van még négy napom a nagy meglepetésig. Szeretnék, mindanyuiknak örömet okozni ezzel, éppen ezért kell a legnagyobb titokban tartanom tervemet. Egyetlen ponton hibázhatna csak a dolog. Alice. Alice és a látomásai. De már ezt is kiterveltem. Ugyanis Őt semmiképp nem hagyhatom ki a karácsony előtti sürgés-forgásból, hiszen akkor egy életre megharagudna rám. Az pedig jelen esetben az örökké valóságot jelentené. Ezért ezt nem hagyhatom. Egyébként is Alice-nek szebb karácsonyi ajándékot annál, hogy egy fenomenális karácsonyt hozhasson össze, ráadásul most kellő segítséggel, nem is adhatnék.
„Bella! Bella?” Szakította meg Edward gondolataimat. Nem tudom mióta állhatott mellettem, de tény, hogy elkerülte figyelmem. Annyira belemerültem a tökéletes karácsony, a rengeteg ajándék, a boldog és hálás tekintetek álomvilágába, hogy a körülöttem jelenleg zajló dolgokról teljesen megfeledkeztem.
„Igen?”
„Ha nem tudnám, hogy képtelen vagy az alvásra, most komolyan azt hittem volna, hogy állva elaludtál.” Mosolygott Rám gyengéden, majd folytatta.
„Hol jár az eszed Drágám?” Közelebb lépett hozzám, és átkarolta derekam. Tudtam, ha most nem vágom ki magam a helyzetből, Edward rá fog jönni tervemre, azt pedig nem szeretném. Így kénytelen voltam némi cselhez folyamodni.
„Hát éppen arra gondoltam, hogy, hogy csábítsalak ki Carlisle dolgozó szobájából…”
„Valóban? És miért akartál „kicsábítani” onnan?” Mélyen szemébe néztem, majd érzékien megcsókoltam. Örökké így tudtam volna maradni. Hihetetlenül imádtam édes csókját, forró leheletét, erős ugyanakkor mégis gyengéd ölelését. Most mégis észhez kellett térnem, nem hagyhatok kárba veszni egyetlen percet sem. Milyen irónikus. Előttem áll az egész örökké valóság, gyakorlatilag az idő nem okozhatna gondot, most mégis itt van a nyakamon. Megint átéreztem azt mikor még ember voltam. Mikor tudtam, hogy attól a pillanattól kezdve, mikor reggel hétkor felkelek, a monotonitás miatt, az iskola körforgása miatt, minden percem be lesz osztva. Berögzült mozdulatok veszik majd kezdetét. Fogmosás, fésülködés, felöltözés, reggeli készítés, ajtó kinyit, majd bezár. Beugrok a kocsimba és az iskoláig meg sem állok. Kiszállok és pontosan a nyolc órási csengő hallatán szaladok az első órámra. Csengetés, csengetést követ majd és eljön a dél. Megebédelek, majd egy újabb csengőszó hallatán ismét a tanteremben találom magam, előttem a nyitott könyvekkel és füzetekkel. Még pár óra és itt van a délután. Kocsiba szállok, és haza megyek. Otthon ledobom a táskám, főzök valamit Charlie-nak, majd felmegyek a szobámba házit írni. Oly kevés szabadidőmben olvasok, szerintem meg sem kell már említenem, hogy mit. Majd besötétedik, megfürdöm és álomnak hajtom fejem. Másnap pedig kezdődik minden előről. Ember létem bizonyos szakaszában így teltek napjaim, míg be nem toppant az életembe Edward. Onnantól már a napjaimat kiegészítették az ébren álmodozás pillanatai, az iránta érzett szerelem kitöltötte szívemet, a nappalokat, az éjjeleket pedig maga Edward koronázta meg jelenlétével.
Most, ha nem is pontosan ugyanígy, de valamilyen szinten visszatért életembe, ha csak pár napra is, ez a fajta versenyfutás az idővel. Fura, de kimondottan élveztem. Viszont, ha most nem kezdek neki a készülődésnek, és nem keresem meg Alice-t, minden, amit elméletben már elterveztem, nem fogom tudni időre –és ez a kulcsszó- megvalósítani. Még egyszer végigszántottam nedves ajkaimmal az Övéit, majd óvatosan elhúztam fejem.
„Ezért.” Válaszoltam előzőleg feltett kérdésére, mire Ő elmosolyodott.
„Kár, hogy nem tetted meg már előbb.” Legszívesebben megint megcsókoltam volna, de ellenálltam a hatalmas kísértésnek. Végig simítottam egy ujjammal arcán, áthidalva még csókomtól nedves ajkán, majd kérdően rá néztem.
„Merre találom meg Alice-t?”
„Azt hiszem Jasperrel van az erdőben.”
„Mesés.” Dünnyögtem magamban. Edward meghallotta durcás kijelentésem, és láthatóan jót derült rajta.
„Tetszik mikor morcos vagy.” Úgy vettem észre Edward feltett szándéka volt, hogy levegyen a lábamról. Tisztában volt vele, hogy nem lesz nehéz dolga, és szívesen bele is mentem volna a dologba, de most tényleg sürgetett az idő.
„Tudom.” Utoljára rá mosolyogtam, majd megfordultam.
„Mennem kell. Szeretlek”
„De hová?” Értetlenkedett.
„Alice-hez.” És már rohantam is kifele az ajtón. Száguldottam az erdőn keresztül, és egyfolytában az ötletemre gondoltam, hátha Alice-nek látomása támad a jövőmmel kapcsolatban, melyben meglátja, majd mire készülök. Ahogy suhantam a fák között, azon is járt az agyam, hogy ez a Karácsony akkor lenne csak igazán tökéletes, ha esne a hó. Nem szerettem a havat, sem az esőt. Utóbbival mondjuk már megbarátkoztam. De a karácsony, akkor is hóval az igazi. Viszont nagyon kevés esélyt láttam arra, hogy ebben a három, négy napban esni fog. Egyelőre nem foglalkoztam vele, most a legfontosabb, hogy megtaláljam Alice-t. Rohantam, csak rohantam a sűrű fenyőkkel borított erdő közepén. Ösztöneim sem nagyon segítettek, hiszen a rengeteg fától szó szerint nem láttam az erdőt. Felugrottam az egyikre, több kilátást remélve, és meg is lett az eredménye, hiszen a jelenlegi helyzetemtől körülbelül öt kilométerre megpillantottam Jaspert és Alice-t. Lepattantam a faágról, és most már a célhoz vezető út tudatában száguldottam keresztül az erdőn. Pillanatok alatt oda értem.
„Sziasztok!” Köszöntem Nekik.
„Áh, szia, Bella! Bájolgott Alice, de láthatóan rosszkor érkeztem.
„Ne haragudjatok, hogy megzavarlak Titeket, de Alice beszélnem kell Veled.”
„Velem? Miért?” Hangosan kifújtam a levegőt, majd mérgesen Alice-re néztem.
„Igen, Veled! Fontos lenne.” Alice kedvesen Jasperre nézett. Ő ártatlanul elmosolyodott, majd megszólalt.
„Menj csak.” Apró puszit nyomott Alice homlokára, drága nővérem viszont többre vágyott. Magához húzta, felágaskodott, hogy elérje Jaspert, majd megcsókolta. Biztos voltam benne, hogy azért csinálja, hogy bosszantson, és, hogy húzza az időt. Az időt, mely egyre fogy, melynek vesztegetése a tökéletes karácsony lehetőségét veszélyezteti. Jasper óvatosan lebontotta Alice apró kezeit nyakáról, majd hátrált egy lépést, rá mosolygott, és a következő pillanatban már nem volt sehol. Alice durcásan rám nézett.
„Na, mond, mi ilyen fontos!” Úgy döntöttem nem kertelek, így rögtön a lényegre is tértem.
„Meg szeretném ünnepelni az idei karácsonyt… Veletek.”
„Bella, én nem hiszem…”
„Tudom, de nem az engedélyedet kérem, hanem a segítségedet.”
„Ha ezt Edward megtudja…”
„De nem fogja, neki is meglepetés lesz, ahogy mindenki másnak.” Alice megrázta a fejét, én pedig folytattam előzőleg megkezdett monológomat.
„Viszont, ha nem akarsz segíteni, nem baj, majd megkérem Nessie-t, hogy vásároljon be, és segítsen az előkészületekben.” Tudtam, hogy ez a kijelentésem felér egy kártyával, ami mindent visz, egyenlő egy Royal Flush-el.
„Nem.” Csattant fel Alice.
„Segítek, még szép, hogy segítek.” Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nevessem el magam. A tervem végülis sikerült, innen már sínen vagyok.
„Oké, akkor már csak azt kellene megoldani, hogy üres legyen a Cullen-ház, 24.-én.”
„Nem lesz gond, megoldom.” Nem tudtam mit forgat Alice a fejében, de rábólintottam.
„Rendben.”
„És? Hol kezdjük?” Láthatóan Alice már nagyon bezsongott, és én örültem neki.
„Menj el ajándékokat venni, tudod, hogy én nem szeretek vásárolgatni. Én pedig addig beszélek Charlie-val.”
„Minek?”
„Gondolkozz Alice! Nem vihetjük be a Cullen-házba az ajándékokat, sem semmi mást, aminek köze van a karácsonyhoz. Azonnal rájönnének.”
„Igaz.”
„Na, látod.”
„Jól van, akkor én megyek is”
„Menj csak. Ja, és Alice…”
„Igen?”
„Köszönöm.”
„Ugyan Bella, én köszönöm.” Egyszerre elnevettük magunkat, majd Alice elviharzott. Én is irányt váltottam és elindultam Forksba. Rövid időn belül meg is érkeztem apámhoz. A járőr kocsi szerencsére ott állt a ház előtt. Gyorsan oda futottam a bejárati ajtóhoz, majd tempómat kicsit lassítva nyitottam ki, és sétáltam be a házba. Charlie, ahogy az várható volt, épp meccset nézett a nappaliban. Tudtam, ha nem szólalok meg, soha nem vesz észre.
„Szia, Charlie.”
„Áh, szia, Bells.” Láthatóan örült nekem.
„Hogy vagy?” Próbáltam kedves lenni.
„Egész jól. Hát te? Minek köszönhetem látogatásod?”
„Talán nem nézhetem meg, mi van az apámmal?” Viccelődtem.
„Már, hogy ne nézhetnéd meg. Viszont biztos vagyok benne, hogy oka van a látogatásodnak. Történt valami?” Charlie felugrott a tévé elöl, arckifejezése pedig hirtelen komorrá változott.
„Nem, dehogy is, nyugodj meg. Nincs semmi baj.” Nyugtattam meg, majd mosolyogtam rá gyengéden. Charlie láthatóan megkönnyebült.
„Szeretnék kérni Tőled, egy kis szívességet.”
„Mond csak Bella.” Nem is vártam tovább, rögtön bele vágtam mondandóm közepébe.
„Meg szeretném ünnepelni az idei karácsonyt, de a Cullenék tudod milyenek. Ezért 24.-éig titokban akarom tartani. „
„Értem. És, hogy jövök én a képbe?”
„A Cullen-házba nem vihetem az ajándékokat, sem a díszeket.”
„Jajj Bells, ne viccelj, ez a legkevesebb. Ide nyugodtan hozhatod!”
„Köszönöm.”
„Igazán nincs mit.”
„Hát akkor, ha nem bánod, most mennék is, még nagyon sok teendőm van.”
„Jól van.” És ezzel elindultam az ajtó felé. Charlie pedig visszaült a kanapéra. Az ajtó már épp becsukódni készült mögöttem, mikor visszakiabáltam Charlie-nak.
„Apa!”
„Igen?”
„Azt elfelejtettem mondani, hogy természetesen karácsonyra Te is meg vagy hívva a Cullen-házba.” Charlie elmosolyodott, és tudtam, hogy ennél még több érzelem is van most benne. Meghatódott.
„Ott leszek.” Nem is húztam tovább az időt. Alice után mentem, hiszen tudtam, hogy merre ment. Az egész napot együtt töltöttük Seattle-ben és ajándékot ajándék hátára halmoztunk. Biztos vagyok benne, hogy ezt a rengeteg holmit, ha ember lennék, nem bírnám el. Így viszont nem okozott túl nagy gondot. Mivel olyan sok mindent vásároltunk az egyik áruházban, még ajándék kuponokat is kaptunk. Ahogy tovább sétáltunk, egy kedves hang ingyen gyors ételeket kínált, az arra járó vásárlóknak. Ezen Alice-el jót nevettünk. Az idő gyorsan ment, olyannyira, hogy mikor kiértünk az áruházból, már mindenhol sötét volt. Csak az utat szegélyező lámpák, a rengeteg fényes díszítés, a hatalmas fenyőkre aggatott villogók ragyogtak. A járó-kelő autók reflektor fénye, a kivilágítot házak erős fényétől cikázott a szemünk. Teljesen átjárt bennünket a karácsony hangulata. Egyetlen bökkenő volt csupán. Hogy megyünk haza? Mindketten vámpírképességeinket kihasználva loholtunk át e hatalmas városba, a haza útról akkor még nem tudomást véve. Alice-t láthatóan nem zavarta a dolog, majd percek múltán ki is derült, hogy miért nem.
„Míg egyedül voltam, vettem Neked is karácsonyra valamit.”
„Ugyan, Alice nem kellet volna.”
„Ami azt illeti igen is kellett. „
„Ahogy gondolod.” Egyeztem bele.
„Karácsonyig nem akartam oda adni, de a helyzetre való tekintettel…” Nem nagyon szűrtem le Alice szavaiból semmit. Megfogta egyik kezem, majd el kezdett húzni magával.”
„Hová megyünk?” Értetlenkedtem.
„Oda adom most az ajándékodat.”
„De miért? Nem szükséges.”
„Oh, de igen.” Kuncogott magában. Egyre inkább összezavart. Mi olyat adhatna nekem Alice, ami nem ér rá karácsonyig. Amire most mindennél jobban szükségem lenne.
„Várjunk csak!” Azt hiszem megvilágosodtam. Ekkor már felesleges volt bármit is mondanom, hiszen az ajándékom karnyújtásnyira volt Tőlem.
„Boldog Karácsonyt, Bella!” Hosszú ideig meg sem bírtam szólalni, csak gyönyörködtem az ajándékomban.
„Úristen Alice. Ez egy vagyonba kerülhetett.”
„Azzal ne foglalkozz.”
„Köszönöm. Nagyon köszönöm.” Oda sétáltam a kék masnival átkötött csodaszép autóhoz. Egy lamborghini. Alig hittem a szememnek. Egy gyönyörű lila ghini. Vámpírrá válásom óta, megváltozott pár dolog. Többek között az is, hogy megszerettem az autókat. És az óta egy lambo-ra vágyom. El sem akartam hinni, hogy tényleg valódi.
„Na, kipróbáljuk?” Szakította félbe Alice gyönyörködésem.
„Naná.” Beraktuk az autóba a rengeteg csomagot, majd beszálltam a vezető ülésre, Alice pedig mellém. Beindítottam az autót, és óvatosan elindultam. Láttam a csodálkozó és irigy tekinteteket kintről, de jelen pillanatban nem tudtam rájuk figyelni. Ahogy kiértünk az emberektől zsúfolt városból, sebességet váltottam. Úgy száguldottam az utakon, hogy az külső szemmel nézve már-már repülésnek hatott. Eszméletlen gyorsan Forks közelében találtam magam. Ekkor villant be, hogy az autót sem vihetem haza. Ott kell hagynom Charlie-nál egy darabig. Leparkoltam a rendőrautó mellé, majd a rengeteg ajándékkal a kezünkben besétáltunk Charlie-hoz. Próbáltunk csendben lenni, hiszen az apám már aludt. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de bizonyára későre járt már. Felmentünk a régi szobámba és letettük az ajándékokat. Akkor Alice elkezdett kotorászni, és kivett közülük, két nagy szütyőt.
„Az meg minek?” Kérdeztem Alice-t. Ő szemeit forgatta, majd megszólalt.
„Szerinted mit mondunk majd a többieknek, Edwardnak? Hol voltunk egész nap?”
„Hmm, igazad van.” Vásároltunk. Végül is igaz volt.
Lementünk a földszintre, előkaptam egy papírt és egy tollat.
„Charlie!
Az ajándékok fent vannak a szobámba… A ghini a ház előtt pedig az enyém. Kérlek nagyon vigyázz rá! =)
Bella”
„Mehetünk!” Szóltam oda Alice-nek. Visszarohantunk a Cullen-ékhez. Edward fent volt Nessie-vel. Rose, Emmett-el a tévé előtt civakodott. Carlisle, Esme és Jasper pedig a dolgozó szobában beszélgettek.
„Alice még 2 nap. Holnap el kell rendeznünk a fát, 24.-én pedig a Cullen-ékat.” Hatalmas nevetésben törtünk ki, érdekes megfogalmazásom miatt.
„ Minden rendben lesz!”
„Megyek, megkeresem a lányom.”
„Én meg Jaspert.” Felviharoztam az emeletre. Benyitottam Edward szobájába. Ott ültek az ágyon, és mikor kinyitottam az ajtót, valamit nagyon el akartak rejteni előlem.
„Hmm, mi folyik itt?” Vettem játékosra a figurát. Edward és Nessie egymásra néztek, majd ártatlan képet vágva, egyszerre szólaltak meg.
„Semmi.”
„Hát Te, merre jártál ma?” Faggatott Edward. Szinte azonnal rávágtam.
„Vásárolni voltam… Alice-el. És Ti, mit csináltatok egész nap?” Nessie kissé zavarodottan szólalt meg.
„Ööö… beszélgettünk és versenyeztünk, és apa megint legyőzött.” Nessie durcásan nézett Edwardra, aki Renesmee sértődött tekintetét látva nevetésben tört ki. Erre Nessie is kacagni kezdett, én pedig boldogan néztem Őket.
„Ezek szerint, akkor jól telt a napotok.”
„De még mennyire.” Vágta rá Edward. Oda sétáltam hozzájuk. Leültem Edward és Nessie közé az ágyra, és beszélgetni kezdtünk. Egész éjjel velük voltam, így hamar elment az éjjel. Mire feleszméltem már kivilágosodott. Nessie közben elaludt, én pedig Edwardhoz bújtam. Annyira szerettem Őt, és a lányomat is. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy az egész életemet velük fogom leélni. Illetve, hogy annak az életnek soha nem lesz vége. Egy egész örökké valóság van előttünk. Éppen ezért, most el kell, menjek, holnap karácsony, és még nincs meg a fánk. Illetve a holnapot is el kell rendezni, hogy tiszta legyen a terep a díszítéshez, hogy teljes fényben, és pompában tudjam fogadni majd a családom. Felkeltem Edward mellől, aki persze rögtön megkérdezte, merre tartok. Nem hazudtam, rávágtam az igazságot.
„Alice-hez.”
Ezt a napot is Alice-el töltöttem. Jártuk a vásárokat, a tökéletes fenyőt keresve, de sajnos eredménytelenül. Ekkor jutott eszembe valami nagyon abszurd ötlet.
„Alice!”
„Igen?”
„Mi lenne, ha nem itt keresnénk fát.” Kíváncsian nézett rám.
„Hanem, hol?” Kis vártatva rávágtam.
„Az erdőben.” Úgy láttam Alice-nek tetszik az ötlet.
„Menjünk.”
„Menjünk.” Ismételtem szavait. Gyorsaságunkból adódóan nem tartott sokáig, míg elértünk a jó öreg Forksot határoló erdőig. Azonnal neki is álltunk keresni azt a fát, mely mindkettőnk vágyát és ideálját tükrözi. Alice eszméletlen gyorsasága utánozhatatlan mozdulatokat követett, minden lépése egy titkos tánc rejtjeleként fürkészte ki az erdő még be nem barangolt zugait. Már másodszorra pásztáztuk át az erdőt, mikor Alice megállt, de nem szólt egy szót sem. Szeme a mérhetetlen ég irányába mutatott, lélegzete pedig elakadt. Szememmel követtem az Ő látóterét, és megpillantottam a tökéletes fát. Úgy két méter magas lehetett, sötét örökzöld tűlevelekkel. Gyönyörű terebélyes fa ágaskodott az ég felé szemünk előtt.
„Ez az. Alice, megtaláltuk.”
„Meg, de meg ám.” A fa megvolt, már csak valahogy haza kellene vinnünk, illetve Charlie-hoz.
„Ö, Alice?”
„Mi a baj?”
„Hogy fogjuk ezt kivágni és elvinni Charlie-hoz?” Alice arcára huncut mosoly szökött, majd kacéran így szólt.
„Csak figyelj!”
„Ahogy akarod.” Alice kivett a hajából egy hullámcsatot, szétgörbítette, majd oda sétált a fához. Határozott mozdulattal a fa négy pontját megkarcolta, majd a csatot zsebre tette. Keresett egy vastag faágat, és egy közeli fához dörgölte. Egy szempillantás alatt élesre hegyezte azt. Oda szaladt a fenyőnk mellé, és őrült gyorsasággal elkezdett rohanni a fa körül. Tempója minden másodperccel gyorsabbá vált, míg egyszer csak halk reccsenést hallottam. Alice megismételte a mozdulatsort még kétszer-háromszor, mire a fa egy hatalmas hasadás keretében elkezdett dőlni keletnek. Alice mellém ugrott, majd elégedetten kémlelte a hatalmas fát, miközben az földre hullt, akár egy apró virág.
„Szerintem vigyük el Charlie-hoz.” Jelentette ki könnyedén Alice. Szó nélkül oda sétáltam a fa mellé, két kezembe fogtam egyik végét, Alice pedig ugyan ezt tette, csak a másik oldalról közelítette meg a fát. Felemeltük, majd elindultunk Charlie-hoz a fával. Az elején nem tudtunk összhangban mozogni Alice-el, így hatalmas nevetésektől hangzott ez erdő. Oda értünk Charlie-hoz, de Ő nem volt otthon. A fenyőt elfektettük a ház mellé, majd visszamentünk a Cullen- villába.
„Van egy remek és használható ötletem.” Mondta Alice.
„És mi lenne az?”
„Vadászat.” Az elgondolás nekem is tetszett. Úgy sem voltunk már jó ideje vadászni. Kell a táplálék, így összeköthetjük a kellemest a hasznossal. Míg a többiek vadásznak, mi Alice-el kényelmesen el tudunk rendezni itthon mindent.
„Remek.”
„Megyek is, megbeszélem Carlisle-val.”
Míg Alice Carlisle-val volt, én a holnapi meglepetésen gondolkoztam. Próbáltam kitalálni a legmegfelelőbb helyet a fának illetve a legszebb díszítést kiötölni holnapig. Alice hamarosan visszajött hozzám, szája pedig a füléig ért. Ekkor már tudtam, hogy sikerült megbeszélnie a vadászatot. Nem sokkal később Carlisle és Esme lejtett le a lépcsőn.
„Megbeszélés. Mindenki a halba.” Adta ki a parancsot Carlisle. Pillanatok alatt megjelent mindenki. Esme pedig előrukkolt az Alice által ajánlott tervel.
„Lenne kedvetek holnap reggel vadászni, menni?” Tette fel udvariasan a kérdést. Ahogy az várható volt, Emmett volt az első, aki támogatta az elképzelést.
„Még szép.” Bökte oldalba Rosalie-t, aki válaszképp egy egyértelmű igennel reagált. Jasper sem halogatta sokáig beleegyezését. Edward sem tiltakozott. Nessie pedig akár már most elindult volna. Nem volt semmi akadálya a holnap reggeli vadászatnak. Carlisle summázta a dolgot.
„Rendben. Holnap pirkadatkor indulunk.”
Hamar el is jött a reggel. A vadászat. A karácsony. Már mindenki a ház előtt gyülekezett. Alice-el meg volt beszélve, hogy mikor és hol találkozunk az erdőben, hogy vissza tudjunk szökni, előkészíteni mindent. Elindultunk vadászni, és hamarosan meg is kíséreltem a leválást, de Edward, mint mindig szemfülesebb volt a kelleténél. Észrevette tétovázásomat, de szerencsére ki tudtam magyarázni magam, és egy jól időzített pillanatban sikerült meglógnom előle. Alice már ott várt a megbeszélt helyen, és láthatóan kissé türelmetlen volt.
„Edward…” Csak ennyit mondtam, és Alice haragja elszállt. A megbeszéltek szerint elmentem Charlie-hoz az ajándékokért, melyet már a saját álom kocsimmal vittem el a házba. Alice már javában díszítette a házat. Nekem még egyszer vissza kellett mennem a fáért. Nem tartott sokáig. Alice segített bevinni a fenyőt a helyére. Míg Ő a házat díszítette, én neki álltam fellógatni a hatalmas fára a szebbnél szebb díszeket. A hangulat nagyon jó volt. Kicsit nosztalgiáztunk, majd zenét tettünk fel, így ténykedtünk tovább. Mikor Alice befejezte a ház dekorálását, csatlakozott hozzám, és immár együtt aggadtuk a fára a díszeket. Nem sokkal később végeztünk is vele. Megcímeztük az ajándékokat és szépen betettük a most már karácsonyfának mondható csoda alá. Az idő gyorsan telt, és a többiek még nem voltak sehol, így arra jutottunk, hogy visszamegyünk az erdőbe hozzájuk, nehogy gyanút fogjanak, vagy aggódni kezdjenek. Hamarosan meg is találtuk Őket. Már épp hazafelé tartottak, mikor rájuk akadtunk. Edward és Jasper kíváncsian néztek ránk, de nem szóltak semmit. A haza fele utat hangos kacagásokkal, és mérhetetlen jó kedvel tettük meg. Mivel nem volt célunk a gyors haza érkezés, normál emberi tempóval tettük meg a távot. Ahogy közeledtünk már láttam, a vagy tíz kilométer hosszú világító dísz arányos tekeredését a házon. Nem csak nekem szúrt szemet.
„Mi a fene?” Csattant fel Emmett. Edward tekintete Alice és Én köztem pásztázott. Már mindenki minket kémlelt, de végül Carlisle kérdezte meg azt, ami mindenkit foglalkoztatott.
„Ez meg mi? Bella? Alice?” Szegezte hozzánk a kérdést. Rá néztem Alice-re, aki boldogan kuncogott, majd így szólt.
„Majd Bella elmondja.” Oda fordult hozzám, majd folytatta.
„Elvégre a Te ötleted volt.” Bólintottam, hiszen igaza volt. Nem bonyolítottam túl a magyarázatot.
„Karácsony.” Kijelentésem egy kicsit mindenkit megrázott. Emmett és Nessie díjazta elszántságomat. Úgy láttam mindenki érti, mit szeretnék, és a tekinteteket elnézve megbarátkoztak a karácsony gondolatával. Kivéve egy valakit. Edwardot. Tudtam, hogy vele lesz a legnehezebb.
„Mi előtt elkezdenéd, tudom, mit gondolsz.” Edward lesütötte szemét. Ép mikor folytattam volna, a távolból halk kiáltást hallottam.
„Megjöttem. Itt vagyok, ahogy ígértem.” Az apám volt az. Talán épp jókor érkezett. Edward, Charlie örömét látva megbékélt, és megbarátkozott a karácsonnyal. Legalább is a látszat ezt mutatta. Befele tartottunk a házba, mikor vmi megváltozott. Hüvös szél fújt, arcomat pedig apró vízcseppek érintették. Nessie felkiáltott.
„Esik a hó!”
Azonnal Alice-re néztem, ki szintén ugyan arra gondolt, mint én. A tökéletes karácsonyra. Egy kicsit örültünk a hónak, Esme és Rose megdicsérte a díszítést, melynek hallatán, dagadt Alice melle. Persze, minden okkal. Beértünk. Ekkor mindenki megcsodálta a hatalmas és gyönyörű fát. Még Edward is elérzékenyült.
„Csodálatos.” Ámult el Esme.
„Szerintem bontsuk ki az ajándékokat!” Búzdította a többieket Alice. Emmett volt az első, aki letépte az arany csomagolást ajándékáról. Egy új túrázó felszerelés volt benne és egy tipikus Emmett-hez illő karkötő. Látszott rajta, hogy örül az ajándéknak. Aztán Rose kuporodott le mellé, és nyitotta ki kozmetikumokkal teli tasakját. Oda léptem hozzá, és átnyújtottam neki még valamit. Kinyitotta, és mérhetetlenül hálás volt a benne rejlő gyémánt nyakékért. Carlisle és Esme egyszerre vették birtokba ajándékaikat. Esme egy álomszép ruhát talált benne, egy hozzáillő nyaklánccal. Carlisle pedig egy elegáns szmokingot. Emellett pedig egy repülőjegy bújt meg a dobozban, mely Spanyolországba szólt. Alice kézen fogta Jaspert, és együtt bontották ki Jas’ ajándékát. Ő egy sílécet kapott, természetesen a hozzá járó ruházattal, és egy kihagyhatatlan dolog lapult az ajándékok mélyén. Egy hangulatgyűrű. Poénnak szántam, és szerencsére Jasper is annak fogta fel. Jót nevettünk a dolgon. Emmett pedig szó szerint a földön feküdt a nevetéstől. Már csak Edward, Nessie és Charlie ajándéka hevert kibontatlanul a fa alatt. Először Nessie bontotta ki ajándékát. Egy nagy könyv volt benne, melyet Alice és Én állítottunk össze. A ma élő összes olyan vámpírról és farkasról, aki –hivatalosan megfogalmazva- nyilvántartásba van véve. Nagyon örült neki, és láthatóan Edward is díjazta az ötletet. Utána Charlie-t vettem rá, hogy kukkantson bele az dobozkába. Meg is tette. Apámnak egy teljesen új rendőr egyenruhát szántam, és egy vadonatúj fegyvert. Edward sem váratott tovább magára. Kibontotta a díszesen becsomagolt dobozt. Benne egy CD-t és két könyvet talált. A CD természetesen Debussy szerzeményeit tartalmazta. Egyik könyv az Üvöltő Szelek volt. A kedvenc könyvem, melyet más számtalanszor olvastam, és Edward sosem értette az okát. A másik pedig egy csodaszép dráma: Patrick Süskind – Parfüm, egy gyilkos története. Nem volt mögöttes tartalom, egyszerűen imádtam mindkettőt és szerettem volna megosztani ezt Vele.
Mindenki nagyon boldog volt és örült az ajándékának. Kiderült, hogy Edward is számom tartotta a karácsonyt, és, hogy Nessie-vel múltkor az ajándékomat készítették, azért sunnyogtak annyira. Egy fotó-albumot kaptam tőlük, Edward legszebb élményeivel megspékelve, melyeket aranybetűivel írt oda a képek mellé. Csodálatos volt. Az egész este boldogságban tölt el. Rengeteget meséltünk egymásnak szép emlékekről, és jövőbeli tervekről. Egy váratlan pillanatban felálltam, kinéztem az ablakon, ahol nagy pelyhekben hullt a hó, majd a családomra néztem és megszólaltam.
„Boldog Karácsonyt!”

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

2009. december 1., kedd

Twilight Saga eskűű:




Magyarul:

Twilight Saga Eskű

-Ígérem, hogy emlékezni fogok Bellára,
Minden egyes alkalommal, amikor ügyetlenül elesek.
-Ígérem, emlékezni fogok Edwardra,
Amikor a városon kívül vagyok.
-Ígérem, betartom a közlekedési szabályokat,
Charlie kedvéért, természetesen.
-Ígérem, emlékezni fogok Jacobra,
Amikor a szívemet bűntudat tölti el.
-Ígérem, emlékezni fogok Carlislera,
Ha valaha is a baleseti osztályon leszek.
-Ígérem, emlékezni fogok Emmettre,
Mindig, amikor egy hatalmas durranást hallok.
-Ígérem, emlékezni fogok Rosaliera,
Ha látok valamit, ami egy természetes szépség.
-Ígérem, emlékezni fogok Alicere,
Amikor sétálók és meglátok egy aranyos ruhát.
-Ígérem, emlékezni fogok Renesmeere
Amikor gyönyörű bronz színű hajat látok.
-Ígérem, emlékezni fogok Esmere,
Amikor azt mondja nekem valaki, hogy érdeklem.
-Ígérem, emlékezni fogok Jasperre,
Ha a gyomrom épp nincs görcsben.
-Ígérem, emlékezni fogok a Volturira,
Amikor valaki a világ uralmáról beszél.
-Ígérem, szeretni fogom a Twilightot
Amikor csak lehetséges,
Azért, hogy mindenki lássa ez a szenvedélyem,
Mert tudom azt, amit minden Twilighter tud.

"Night Light idézetek"

Ahogy az előző bejegyzésemben írtam, ide várom az általatok kedvelt "idézeteket"

Puszii
/Niky/

Akik olvassák és szeretik a Night Light-ot!!

Kedves Látogatóim, hű Olvasóim!!

Arra gondoltam, hogy kicsit megpróbálom felpezsdíteni a blogon a társasági életet, kisebb "játékokkal", vetélkedőkkel, és hasonló dolgokkal!!
A napokban /épp az új Night Light fejezet írása közben/ azon gondolkoztam, h vajon mi foghatott meg Benneteket az általam írt "5. részben"(?). Annyi dicséretet, kommentárt, és biztató szót kaptam, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi időben, "kicsit" lassabban készülnek a fejezetek, eszem ágában sincs, semmiféle feltételezés és híresztelés ellenére, befejezni illetve, hogy pontosabb legyek, nem folytatni a történetet.

Éppen ezért, az egyik dolog, ami szöget ütött a fejemben, hogy nagyon örülnék neki, ha Ki-Ki, megosztaná Velem, és persze a blogon mindenki mással, hogy a Night Light eddigi fejezeteit alapul véve, ha van, mely /melyek azok a sorok, mondatok, amelyeket "kedvenc idézet"-ként tüntetnétek fel!? Az ötlet akkor pattant ki fejemből, mikor az eredeti kötetek kedvelt és már-már világszerte ismert idézeteit olvasgattam. Nagyon boldoggá tennétek, ha kapnék valamiféle visszajelzést ez irányban! =)

Tehát, Mindenkit, aki olvassa és szereti a Night Light-ot, arra kérem, hogy ha van olyan sor, mondat, kisebb szöveg részlet, amit érdekesnek, eredetinek, és számára nem közömbösnek talál, a Night Light-on belül, kérem e bejegyzés kommentárjaként, vagy a "Night Light idézetek" bejegyzés alá szíveskedjen közzétenni!!


Nagyon hálás lennék érte, és nagyon sokat jelentene számomra!!

A másik dolog pedig, hogy ahogy az egy rendes bloghoz illik, versenyt szeretnék indítani itt a blogon!!
A verseny az eredeti kötetekre a filmekre /Twilight & New Moon/ illetve bónusz pontokért a Night Light-ra kérdez majd rá!!
Aki szeretné megmérettetni magát, e bejegyzés hozzászólásával jelentkezhet!

Jelentkezéshez, kérlek add meg a neved, e-mail címed, blogod vagy oldalad címét /ha szeretnéd/! Beugróként pedig mond el melyik a kedvenc Twilight Saga köteted, + pár sorban, hogy miért! Illetve válaszolj erre a kérdésre : A Twilight Saga 4 kötete alapján kik akarták megölni Bellát?? /Mind a 4 kötetere gondolok : Twilight, New Moon, Eclipse, Braking Dawn/ ( Ide várom a nevet -vagyis, hogy ki akarta megölni-, és a kötet címét melyben megtörtént!)
Szeretettel várom a Jelentkezőket/ Nevezőket!!

/Niky/

2009. október 29., csütörtök

Night Light ("Twilight 5. rész") 14. fejezet

14, Veszélyben a szövetség

A farkasok már a ház körül gyülekeztek. Nem szóltak, nem támadtak, de itt voltak. Edward tisztán halott, minden egyes gondolatot. Jake egyfolytában a lányomra gondolt, Edwardot pedig ez rendkívül zavarta. Próbáltam nyugtatni, illetve elmagyarázni neki, hogy Jacob és Nessie ugyanazt érzik, mint mi. Szeretik egymást, és én nem akarok közéjük állni, és azt sem szeretném, hogy Edward tegye meg. Bízok Jake-ben, és a lányomban is, így nincs okom aggodalomra. Sam a falkavezér, rendkívül dühös volt, és mérhetetlenül csalódott. Egyfolytában, azt hajtogatta, hogy bánja, hogy megkötötte velünk a szövetséget. És mivel rendkívül forrófejű volt, már a támadást fontolgatta. Bűnösnek éreztem magam. Évtizedek óta, most először volt békesség a két ősi faj közt. Egyetértésben éltek egymás mellett a farkasok és a vámpírok. Csupán egyetlen szabály volt, mely mind két fajra vonatkozott. NE ÖLJ EMBERT! Ezt pedig én az első adandó alkalommal megszegtem, és próbáltam, eltitkolni, féltve a szövetséget. Mivel Edward folyamatosan közölte, hogy mikor ki, mire gondol, mit fontolgat, nem érhetett minket meglepetés, sőt mindig egy lépéssel előttük voltunk. Azt tudtam, hogy Jacobot rendkívül kellemetlenül, érintik a történtek, főként, Nessie miatt. Viszont, nem Ő volt az egyetlen farkas, aki szíve mélyén ellenezte, a támadást. Edward arckifejezése megváltozott. Elérzékenyült, de sem az okát nem tudtam megfejteni, sem pedig Edward reakcióját.
„Mi a baj?” Tettem fel merészen a kérdést, bízva az erre adott válaszban. Edward váratlanul Nessie-re nézett, majd ismét elmerült a gondolatokban. És ezt a mozdulatsort, a tekintete folyamatos változtatása mellet, legalább háromszor megismételte. Nem csak nekem szúrt szemet a dolog.
„Mi folyik itt?” Csattant fel Emmett. Edward dühösen rá nézett, majd kitörtek belőle a következő szavak:
„A lányom titokban farkasokkal hetyeg.”
„Hogy mit csinál?” Szemeim a lányomra meredtek, és bambán bámultam hol Edwardot, hol Nessie-t.
„Na, jó, talán nem a legjobb megfogalmazás. De nem elég, hogy Jacobot vallja, nagy szerelmének, még a legjobb barátja is egy farkas.” Edward egy rövid időre elhallgatott, majd folytatta.
„És, ahogy hallom, állandó vendégük is volt. Naponta. De javíts, ki ha tévedek!” Rendkívül dühösen Nessie-t kémlelte. De Ő nem szólt. Csak megrázta a fejét, és legalább annyira dühösen nézett vissza apjára. Forrott a levegő. Nem volt elég a farkasok jelenléte, és az elkövetett bűnöm, még egy családon belüli csatározás is kezdetét vette, melynek szereplői a számomra legfontosabb két személy volt. Edward arckifejezése megint megváltozott. Lehajtotta a fejét, szemei csillogtak a csodálkozástól és a meglepettségtől. Rá nézett Renesmee-re, majd bocsánatkérően csak ennyit tett hozzá, előzőleg dühében kitörő mondatához.
„És, csak miattad, nem támadtak még.” Nem tétovázhattam tovább. Le kellett zárnom ezt az ügyet. Tudtam, hogy miattam vannak itt a farkasok, így csak két választásom maradt. Az első, kisétálok, és szembe nézek a sorsommal. A második, elmenekülök. Tudtam, hogy Edward soha nem hagyná, hogy veszélybe sodorjam magam, így Ő a második lehetőség mellett voksolt. Én viszont, azt nem hagyhatom, hogy miattam bárki másnak baja essen. Véget kell ennek vetnem. Lassan és észrevétlenül tettem egy lépést Renesmee felé. Edward annyira el volt merülve a gondolatokban, hogy észre sem vette, hogy megölelem lányom.
„Szeretlek.” Halkan suttogtam Nessie fülébe. Meglepetten rám nézett, és hangosan rám kiáltott.
„Anya, ne!” Késő volt, egy pillanat alatt átszeltem a szobát, és már a házon kívül voltam. A házon kívül, ahol, öt felbőszült fenevad, nézett velem farkasszemet. Tudtam, hogy Edward nem fogja hagyni, hogy egyedül nézzek szembe velük. Én viszont nem akartam több bonyodalmat. Vettem egy mély levegőt, mely gyakorlatilag felesleges cselekedet volt, mégis jól esett. Behunytam a szemem, és koncentráltam. Óvatosan elkezdtem kitolni elmémből a pajzsot. Próbáltam a házat bevonni a láthatatlan védőréteggel. Éreztem, hogy a pajzs egyre nagyobb teret fed be. Ahogy a buborék növekedett, egyre inkább kellett küzdenem, hogy célom elérjem. Erőt vettem magamon, és egy hatalmas lökéssel, teljesen kiszorítottam fejemből, gondolataim immár fedetlenek voltak. „Edward! Ne csináld! Minden rendben lesz. Tudom, mit csinálok. Vigyázz a többiekre. Szeretlek, mindig is szerettelek, és mindig is foglak. Te voltál nekem az örök fény, a meg nem szűnő sötétségben. Szeretlek…” Bírtam még tartani a pajzsot, viszont nem akartam, hogy Edward egy szóval is többet lásson gondolataimból, terveimből, érzéseimből. Tétovázás nélkül visszahúztam a pajzsom, így elmém ismét védett volt. Tudtam, hogy hiába minden próbálkozás, Edward nem hagy eltűnni. Így drasztikus megoldást választottam.
Újfent neki láttam pajzsom kiterjesztésének, de most nem a családomra koncentráltam, hanem a farkasokra. Hallottam a vicsorgásokat, alig három méterre előttem. Így még gyorsabbnak kellett lennem. Egy hatalmas energialökettel, robbant ki agyamból pajzsom, beborítva azzal az egész falkát, majdnem fél kilométeres körzetben. Soha nem sikerült még ezt megtennem, ekkora intenzitással. Viszont, most, hogy sikerült nem volt vesztegetni való időm.
„Tudom, hogy bűnös vagyok, és vállalom a következményeket, de nem itt. Nem akarom, hogy lássák.” Alig, hogy befejeztem mondatom, eszement futásba kezdtem, a farkasok, pedig a pajzsom kiterjedésen ereje miatt, akarva, akaratlanul, követtek. Nem dühösen, még csak nem is felbőszülten. Inkább kényszerszerűen, meglepetten. A távolból hallottam, Edward üvöltését, viszont a pajzsom nem engedte Őt közel hozzánk. Nessie lágy feltörő hangját is ki tudtam venni.
„Jake, kérlek…” És a hang eltorzult. Oly messze jártam már, a farkas falkával a hátam mögött, hogy még kifinomult vámpír érzékeim sem voltak képesek, megérteni a messziről jövő kiáltásokat. Mivel már nagyon messze jártam,- ha őszinte akarok lenni, azt sem tudom, hogy pontosan hol-, megálltam. A pajzs tartása, hatalmas feladatot, és mostanra már terhet jelentett, így óvatosan visszahúztam. A védőbuborék tartása, teljesen legyengített. Küzdöttem a talpon maradásért, de nem ment. Elhagyott minden erőm, és földre rogytam. –illetve, csak rogytam volna, ha egy hatalmas és gyönyörű farkas, meg nem támasztott volna. Tudtam, hogy Jacob az. Ezer közül is megismerném, még ilyen állapotban is, amilyenben most vagyok.
„Szeretnék beszélni veletek, mielőtt…” Jake nem engedte, hogy befejezzem. Morgott egyet, mellyel teljesen elnyomta, most különösen halk hangomat. A farkasok összenéztek, majd Jacob fellódított a hátára, és hatalmas üvöltés keretében követte a falkát. Volt egy olyan sejtésem, hogy a rezervátumba készülünk.
„Ne! Edward ott keres majd először.” Azt hiszem, megértették mire gondolok, mert szinte azonnal irányt váltottak. Nem tudtam hova máshová mehetnénk. A környék teljesen ismeretlen volt számomra. Mindent homok borított. A talajból néha-néha óriási fák magasodtak ki. Ahogy telt az idő, mégis felfedezni véltem valami olyat, amit már láttam. Valami olyat, ami nem volt idegen. Valami olyat, melyhez vámpír létem egyik legszebb élménye fűződik. A sziklák, a vízesés. Az emlékek. A paradicsomunk. Azon a helyen voltunk, ahova Edward vitt el engem egyszer. Mikor megkért rá, hogy legyek ismét ember. A közös helyünk. Ahová az elmúlt pár hónapban, rendszerint ellátogattunk. Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök még ide, úgy, hogy nem vele veszem birtokba a csodálatos helyet. A vízeséstől balra, egy hatalmas kőtömb helyezkedett el. Egy farkas levált a falkától, és lassan oda sétált a sziklához. Megérzéseim alapján, a farkas a falkavezér, Sam lehetett. Kétszer megkerülte a tömböt, majd felugrott rá, és egy hatalmasat üvöltött. Az üvöltést a helyet körülvevő hegyek visszhangszerűen verték vissza. Félelmetes volt. A hang úgy hatott, mintha milliónyi farkas torkából szakadt volna fel, pedig csak egyetlen egy farkas hallatta hangját. Nem tudtam mik a terveik velem. Hogy most azonnal megölnek majd, vagy várnak még. Szerettem volna beszélni velük, de így, hogy farkasként néztek vissza rám, nagyon egyirányúnak véltem felfedezni a dolgot. Jake még mindig velem volt, és támasztott, hogy erőhiányom miatt ne rogyjak a földre. Mélyen hatalmas szemébe néztem, majd megszólaltam.
„Tudom, hogy hibáztam, hogy szólnom kellett volna, de nem akartam veszélybe sodorni a családom, és a szövetséget sem szerettem volna tönkre tenni. Meg kell mondanom a többi farkasnak is, el kell, mondjak mindent! Nem bánthatjátok a családom.” Jacob megértően bólintott egyet óriási fejével, majd a kősziklán álló farkasra nézett, ezt követően hosszasan kezdték el bámulni egymást. A szemkontaktust végül Sam adta fel. Halk nyüszítés hagyta el a torkát, melyet az Őt körülvevő farkasok szinte azonnal viszonoztak. Sam rám nézett. Tekintete dühös, mégis megértő volt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így nem tettem semmit. Sam leugrott a szikladarabról, majd eltűnt a vízesés mögött. A többi farkas nyomban követte Őt. Egyedül Jake maradt ott velem. Nem tudhattam biztosan, hogy azért-e mert maradni akart, mert vigyázni akart rám, vagy, csak azért mert kellett valaki, aki szemmel tart. Abban viszont bíztam, hogy a falka nagy része azért tűnt el, mert emberi alakot szeretne ölteni, nem más okból kifolyólag. Vártam, csak vártam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, azóta mióta elmentek. Ahogy az égre néztem, láttam, hogy a nap veszít vakító sugarából, melytől eszementen szikrázott bőröm. A nap, halványuló tündöklése mellett, már az esthajnalcsillag is kivehető volt. Közeledett az éjjel, a falka pedig sehol nem volt. Szerettem volna beszélgetni Jacobbal, ezért megkértem rá, hogy változzon át emberré. Először vonakodott, majd megadóan leengedte fejét. Láttam rajta, hogy nyüglődik, és azt is tudtam, hogy ezt mi okozza. Azért, hogy átváltozzon, el akart menni, hogy ne lássam, de nem hagyhatott egyedül, mert őriznie kellett engem. Tudtam, hogy bízott volna bennem annyira, hogy mégis magamra hagyjon, és én sem mentem volna sehova. Több okból sem. Az első, hogy nem akartam további bonyodalmakat. Nem szerettem volna Jacobot sem bajba sodorni, ha esetleg kitudódna a dolog. Tudtam, hogy bűnhődnöm kell, és el is fogadtam, sőt ha nagyon mazochista akarok lenni vágytam is rá. Mióta megöltem azt az embert, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra a pillanatra, mikor rávetettem magam, és vére átjárta testem minden porcikáját. Hogy mennyire vágytam rá, hogy a számban érezzem. Hogy minden gondolkodás nélkül, ösztöneimre hagyatkozva, támadtam rá. Hogy vérét kiszívva, ép elmémet visszanyerve, mit éreztem a holtteste mellett. Egyetlen dologért voltam hálás, mely vámpír létemmel járt. Hogy nem alhatok. Magamat ismerve gyötörtek volna a rémálmok, és minden alkalommal mikor lehunytam volna szemem, a férfi ijedt tekintete meredt volna rám, melyet közvetlenül halála előtt láttam. Számtalanszor újra éltem volna azt a pár pillanatot. Szenvednem kell. A családomat pedig meg kell védenem. Ha ez csak úgy lehetséges, hogy meg kell halnom, megteszem.
„Nem kell elmenned. Csak változz át. Kérlek.” Láttam rajta, hogy szívesen megtenné. Most két dologközt vacilláltam. Az egyik, hogy azért nem teszi meg, mert nem akar ellentmondani Samnek. A másik pedig, hogy nem akart előttem átváltozni.
„Csak nyugodtan. Nem fogom magam kínosan érezni. Te se tedd.” Ezzel Jake megadta magát és kicsivel hátrább ment, mint most volt. Megkezdődött az átalakulás. Szőre fokozatosan tűnt el hatalmas testéről. Hirtelen felegyenesedett, farka pedig fokozatosan semmisült meg. Állkapcsát nagyra tátotta, majd egy morgás kíséretével, visszahúzta agyarait. Feje kezdte megközelíteni emberi formáját. Még egyszer kinyújtózott. Megfeszültek izmai, karmai, pedig ahogy ezelőtt fogai, eltűntek. Szőrzete már alig volt. Mérete pedig jelentősen lecsökkent. Kinyújtotta nyakát, majd jobbra és balra fordította. Láttam kirajzolódni lábai és kezei nyomát. És a következő pillanatban a hatalmas, és gyönyörű farkas már sehol sem volt. Helyette ott állt velem szemben, teljesen meztelenül Jake. Alaposan szemügyre vettem Őt. Nem akartam, mégis megtettem. Mikor észrevette, hogy szinte már bámulom, megköszörülte torkát, majd gyorsan maga elé tette hatalmas tenyerét. Kínosan éreztem magam.
„Ne haragudj!” Jake kissé önelégülten, de ugyanolyan zavarban, mint én, elmosolyodott.
„Nem teszem.”
„Rendben.” Hirtelen nem tudtam mást mondani. Nem akartam rögtön belevágni a mondandómba, így inkább másról kezdtem el beszélni. Féltem, hogy kényesen érinti a téma, de tudnom kellett.
„Jake??”
„Tessék?”
„Öhm… mi van köztetek a lányommal?” Nagy meglepetésemre Jake egy percet sem habozott, azonnal válaszolt. Nem feltétlen a kérdésemre, de válaszolt.
„Szeretem Őt.” Örültem neki, hogy ezt mondta, de előzőleg feltett kérdésemre, nem kaptam választ, így kicsit korrigálva, megismételtem azt. Illetve, csak megismételtem volna, ha Jacob szavamba nem vágva, folytatta volna előző kijelentését.
„És, azt hiszem Ő is szeret engem.”
„Én is azt hiszem.” Jake közelebb jött hozzám. És leült. Mivel rendkívül kényelmetlenül érezte magát nem sokkal később felkelt mellőlem és váratlanul felkapott az ölébe. Nem tudtam mire készült. Lépett velem kettőt, és mikor megláttam, merre visz, már késő volt.
„Jacob, ne…” De mikor e szavakat mondtam, már nyakig vizes voltam. Jacob beledobott a közelben lévő tavacskába, melyhez rendkívül kellemes emlékek kötöttek. Majd beugrott mellém, Ő is.
„Sajnálom, de kínosan érzem magam, ruha nélkül. Főként, hogy a lányodról beszélgetünk.” Kitört belőlem a nevetés. Tudtam, hogy mindennek ez az oka. Kicsit még incselkedtem is vele.
„Oh, és amint láttam, nem csak a belsője fogott meg téged. Ennek pedig az előbb szemmel látható bizonyítékát vettem. És még csak a nevét sem mondtam ki.” Egy kicsit zavart a dolog, mégis csak a lányomról volt szó. Viszont tudtam, hogy Jake vigyázni fog rá. Minden téren. Örültem neki, hogy kölcsönös érzelmekre talált Jacob, és persze a lányom, még ha korainak is éreztem mind ezt. Jacob lesütötte a szemét, és hosszú ideig rám sem nézett. Megtörtem a kínos csendet.
„Remélem, boldogok lesztek együtt.” Jake rám nézett. Láttam örömét a szemében, viszont úgy vettem észre kételkedik benne, hogy igazat mondok. Kijelentésem magába foglalta, azt a tényt is, hogy lehet, én már nem láthatom lányom boldogságát, és úgy vettem észre, Jake is felfedezte ezt a hangomban.
„Bella, kérlek, még ne add fel! Még nincs veszve semmi.” Szinte azonnal félbeszakítva vágtam közbe.
„De igen. Bűnös vagyok, következésképpen bűnhődnöm kell.” Jake nem szólt, még csak rám sem nézett. Nem volt értelme további magyarázkodásnak. Viszont szerettem volna tudni, mi fog történni, így bízva abban, hogy Jake tudja, megkérdeztem.
„Most mi lesz? Megölnek, ugye?” Éreztem a szomorúságot a hangomban, így biztos voltam benne, hogy Jake figyelmét sem kerülte el.
„Nem.” Nem volt kétségem felőle, hazudik.
„Ne hazudj nekem. Legalább most ne!” Fájdalmasan rám nézett, közelebb úszott hozzám, és hatalmas tenyerei közé fogta arcomat.
„Nem tudom, Sam mit tervez. Ha a szövetségben leírtakat veszem alapul, meg kellene halnod. Viszont a falka tudja, hogy azzal magára szabadítaná a Cullen családot, és Őket ismerve a többi vámpírt is. Ezt pedig nem engedhetjük. A dolgot az is megnehezíti, hogy az elmúlt egy, másfél évben a két faj nagyon szoros barátságot kötött egymással. Közösek voltak az érdekeink. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen.”
„De igen, engeded. Nem hagyhatom, hogy az elfogultságod, bajba sodorjon másokat. Ha én már nem leszek…” Jake félbeszakított.
„Olyan nem lesz.”
„Jake! Ha én már nem leszek…” Láttam, hogy megint közbe akar vágni, így egy újamat ajkaira tettem, így fojtottam belé a szót.
„Vigyáznod kell Nessie-re, és fent kell tartanod az egyensúlyt. Az apám. Ha tudomására jut, hogy halott vagyok, össze fog törni. Neked ott kell lenned mellette. Segítő kezet kell, nyújts. Ígérd meg, hogy megteszed.”
„Ugyan. Erre nem lesz szükség.” Akadékoskodott Jake.
„Csak ígérd meg!” Erősködtem. Jake sóhajtott egy nagyot, majd megszólalt.
„Megígérem.”
„Köszönöm.” Majd ismét kínos csend vette kezdetét. Hirtelen zajt hallottam. Fejem a hang irányába fordítottam, majd valami olyat éreztem, ami teljesen kétségbe ejtett. A hang, az illat, az érzés, mind azt sugallták, hogy bármi vagy bárki is közeledjen, számomra jót nem jelenthet. Féltem. Magam sem értem. Nem a haláltól, vagy a fájdalomtól tartottam. Hiszen, mindkettőben volt már részem. Féltem, hogy nem láthatom többé a családom. A lányom, a szerelmem, az apám, Alice-t, a Cullen- éket. Elbúcsúzni sem tudtam tőlük. Váratlanul Jake elkapta a kezem, és megszorította azt. Bizonyára Ő is felfedezte a közelgő ismeretlent.
„Farkasok?” Tettem fel gyanakvóan a kérdést.
„Nem.” Erős megérzésem volt, hogy ha nem farkasok, akkor kik, vagy ki közeledik. Sejtelmem hamarosan be is igazolódott.
„Bella? Jól vagy?” Edward rohant felém, és aggodalmasan faggatott. Pár pillanat múlva tekintete és arckifejezése gyökeresen megváltozott.
„Bella? Jacob? Mit műveltek ti?” Nem akartam magyarázkodni felesleges lett volna, és időm sem volt rá. Edward egy szempillantás alatt a tóban volt mellettem. Ölébe vett, és már ki is ugrott a szárazföldre.
„Edward ne!” Ellenkeztem. Jake egy darabid mozdulatlanul figyelte az eseményeket, majd Ő is megszólalt.
„Ne csináld!” Edward szemei kipattantak.
„Hogy mondod?” Hangja tele volt dühvel és gúnnyal.
„Ne tedd ezt!” Ekkor Edward váratlanul elengedett, én pedig reflexeim hála nem terültem el a földön, hanem gond nélkül, talpra esve megálltam. Ed’ beugrott Jake mellé a vízbe, és elkapta a torkát. Láttam szemében a feltörő vérszomjat, a hatalmas dühöt, és az ölni akarást. Edward egy pillanatig kizökkent, mikor hangosan rá szóltam.
„Edward?” Ekkor nézett rám. Jacobnak ez épp elég volt. Kiszabadult szorításából, kiúszott a tópartra, majd egy másodperc alatt átalakult. Edward sem habozott. Kiugrott a vízből. Teste gyönyörű volt. Pontosan úgy nézett ki, mint akkor este, mikor, ha csak egy színjáték keretei közt is, de ember lehettem. Bőre a hold ragyogása, és a víz csillogása miatt olyan csodálatos volt, hogy minden más eltűnt agyamból. Csak a látványra tudtam figyelni. Érzéseim felerősödtek. Szerettem, imádtam, akartam. Nem tudom mi ütött belém. Nem tudtam mérlegelni a helyzetet. Egyszerűen csak oda rohantam mellé, elkaptam az egyik kezét, magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Edward nem viszonozta a csókom, éreztem teste remegését, és dühét. Nem foglalkoztam vele, tovább csókoltam. Ezek után már Ő sem tétovázott. Visszacsókolt. Úgy fonódtak egymásba ajkaink, mintha nem lenne több alkalom. És ami azt illeti, nem is hittem, hogy lesz. Csókja égette a szám, egész testem beleremegett. Akartam Őt, jobban, mint eddig bármikor. Kizártam a külvilágot, és nem foglalkoztam semmi mással. A múlttal, a jövővel. Csak a jelennek a pillanatnak éltem. Egy pillanatra elengedetem ajkaim szorításából.
„Szeretlek.” Suttogtam a fülébe, majd lágyan megcsókoltam a nyakát. Ahogy a víz folyt le a hajáról, végig a füle mellett, a kulcscsontján át. Teljesen megigézett. Nem tudtam másra gondolni, csak, hogy karjaiban tartson, és csak engem szeressen, csókoljon. Szorítása erősebb lett. Eddig hátamat fogta, kezei most már a csípőmet markolták, és húztak egyre közelebb álomszép testéhez. Ajkai ismét ajkamat keresték. Most már Ő is csak velem volt elfoglalva. Dühe csillapodott, és immár vágya erősödött fel. Kezemet becsúsztattam pólója majd hasát és mellkasát kezdtem el simogatni. Edward még közelebb húzott magához, és úgy tűnt, már soha nem enged el. Biztonságban éreztem magam. Nem tudom mióta lehettünk önkívületi állapotban, viszont mikor kinyitottam szemem, és kicsit magamhoz tértem rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül. Egy óriási farkas, Jake személyében, mozdulatlanul állt a tó mellett, és hatalmas barna szemeivel minket bámult. Edward még mindig szorosan karjaiba tartott. Nem akartam szabadulni öleléséből. Vele akartam lenni.
„Edward?”
„Igen?”
„Menned kell.” Edward kérdően nézett rám.
„NEM. Mennünk kell.” Förmedt rám, majd javított ki. Jake morogni kezdett, Edward pedig ismét dühbe gurult.
„Ide figyelj, te korcs. Elviszem innen Bellát, ha tetszik, ha nem. A lányom miatt meg még számolunk.” Edward megfogta a kezem, majd elkezdett húzni magával.
„Edward, kérlek!” Szomorúan néztem rá.
„Nem Bella. Nem. Nem hagyom, hogy bajod essen. Ha a farkasok háborút akarnak, megkapják.”
„De ez nem helyes. Hibás vagyok. Bűnhődnöm kell. Egyedül nekem, nem másnak.”
„Nem vagy hibás. Nem tehetsz a történtekről.”
„De ellene tehettem volna.” Edward gorombán rám nézett.
„Erről nem nyitok vitát. Jössz és kész.” Mentem volna szívesen, de nem akarom, hogy ártatlanok vére folyjék miattam. Nem hagyhatom. Egy hibát már elkövettem, többet nem fogok.
„Nem.” Fájt kimondanom, de nem tehettem mást. Ránéztem Jacobra, akin láttam az értetlenkedés jeleit. Nem avatkozott közbe.
„Ezt te sem gondolhatod komolyan.” Akadékoskodott Edward. Én nem feleltem, sőt egy lépést hátráltam.
„Bella?!”
„Tessék?” Úgy tettem, mint aki nem tudja, mit akar.
„Ne csináld ezt!”
„Edward! Menj el! Kérlek!” Nagyon nehéz volt kimondanom ezeket a szavakat, de nem volt más választásom.
„Nem.” Szemei szikrát szórtak, majd hirtelen megszólalt egy ismeretlen hang.
„Pedig jobban tennéd.” A távolból egy hatalmas alak emelkedett ki. Teremtét Emmett - éhez, tudnám hasonlítani. Viszont ez az idegen, ahogy elnéztem, közel két méter magas lehetett. Fekete félhosszú haja, fülét még bőven takarta. Szemei sötétek és aprók voltak. Ajkai vörösek és teltek. Pólója tökéletesen megfeszült kidolgozott testén. Mivel újatlant viselt, megpillantottam bal vállán, egy sérülést. Olyan volt, mintha valaki kiharapott volna belőle egy darabot, majd azt összehúzva varrták volna össze. A seb színéből ítélve, már elég rég szerezhette. Közvetlenül mögötte gyülekezett a falak. Sam pedig mellette állt. Látta értetlen tekintetünket, így bemutatta a rejtélyes idegent.
„Ő Gerard, a valaha élt, legősibb, bölcsebb és erősebb vérfarkas a világon.” Látszott Sam-en, hogy mindennél jobban tisztelte Őt. Kis szünetet tartva folytatta.
„Mivel nem tudtunk dönteni Bella sorsa felül – Edwardra nézett, és most már szinte csak neki beszélt. – közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy Gerard segítségét kérjük, és kellő ismertetés után a döntést rá bízzuk.” Edward nagyon meglepett volt. Tudtam, hogy ezt nem fogja megállni szó nélkül. Gerard a farkasoknál ezek szerint, olyan ranggal bírt, mint nálunk, vámpíroknál a Volturi.
„Szóval ti egy idegenre bízzátok Bella életét?!” Edward hangja tele volt gúnnyal, és gyűlölettel.
„Ő nem egy idegen.” Förmedt rá Sam.
„De igen. Az.” Vette kezdetét Edward és Sam közt a szócsata.
„Ebből elég.” Csattant fel Gerard. Ekkor Sam hátrált egy lépést, és elcsendesedett. Edward viszont semmiféle reakciót nem mutatott.
„Bella most velem jön.” Jelentette ki, most már teljesen higgadtan Edward.
„Azt nem hiszem.” Mordult fel Sam ismét.
„Edward elég.” Szóltam rá. Féltettem Őt. Ketten néztünk szembe hat dühös és rendkívül erős farkassal. Tudtam, hogy esélyünk sem lett volna. És ezzel Edward is tisztában volt.
„Most még elmehetsz.” Ajánlotta fel neki Gerard. Talán nem kellett volna. Éreztem és láttam is, hogy Edward rendkívül dühös lett, e kijelentés miatt. Támadni fog. Ezt pedig nem hagyhatom. Lehunytam a szemem, kezem ökölbe szorítottam, és egyetlen lökéssel, kitoltam pajzsom az agyamból, bevonva azzal Edwardot és magamat.
„Edward ne csináld ezt! Esélyünk sincs. Itt helyben megölnek, mind kettönket. Gondolj Nessie-re és a Cullen- ékre. Nem teheted ezt. Én rendben leszek. De most el kell, menj! Kérlek! Ha szeretsz, megteszed.” Edward lehajtotta a fejét, majd rettentő nagy fájdalommal a szemében rám nézett.
„Szeretlek…”
„Akkor menj!” És ezzel a mondatommal bezárólag visszahúztam pajzsom elmémbe, szabad utat engedve ezzel Edwardnak. Ő kiegyenesedett, rá nézett a falkára, majd Gerardra.
„Ha bármi baja lesz…”
„Erre nincs szükség. Egyelőre nem lesz.”
„Ajánlom is!” Edward még utoljára rám nézett, majd elindult lassan az erdő fele.
„Még visszajövök, és nem egyedül.” Ezt a mondatát inkább nekem címezte. És ekkor jutott el a tudatomig, hogy mire célzott ezzel.
„Neee…” De hangom már nem hallotta. Edward eltűnt a hold fényében.


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

2009. szeptember 14., hétfő

Érdemes elolvasni!

Igaz ez nem kapcsolódik a Twilight Saga-hoz, viszont úgy érzem meg kell mutassam nektek! Egyik barátnőm "titokban" verseket ír, még hozzá remek verseket! Mivel nekem nagyon megtetszett, úgy gondoltam megosztom veletek is! Nagyon örülnék, ha minél többen vissza jeleznétek, legyen az pozitív illetve negatív vélemény. Előre is köszönöm! Tehát akkor íme a vers:

Múlt éjjel egy köpönyegről álmodtam


Múlt éjjel egy köpenyről álmodtam,
Fekete volt az, s félelmetes álmomban.
Ágyamban fekve rám hullott az álnok,
S ez adott rettenetes, gyötrő álmot.

Először csak puhán repült énrám,
Majd lassan szorított magán.
Az álom végén már csak őt láttam,
Egy fekete ürességet, kit megszántam.

Mintha csak élne, úgy ölelt körül,
És sírt-sírt lelke keservébül.
Éreztem, hogy az ágy körülöttem nedves,
De hagytam, hisz láttam, mily keserves.

Majd egyszer csak egyre nehezebb lettem,
S mintha a vér megfagyott volna ereimben.
A köpeny egyre szorosabban fogott,
S az éltető levegőm lassan elfogyott.

Egyszer csak eltűnt a fekete lepel,
Nevetve elhagyott, mint ki szép dolgot végzett el.
Egy hófehér, sugárzó fényesség jött felém,
S megnyugodtam; harcomat befejeztem én.

Egy fehér köpeny szállt a fekete helyébe,
Megnyugtató szavakat súgott a fülembe.
Reménnyel, fénnyel töltött fel, mintha angyal volna,
Majd elrepült ő is, egyedül hagyva.

Kinyitottam szemem, rájöttem, hogy álom
E kép, melyet én valóságnak szánom.
Aztán felfedeztem egy különöset,
Az ágyam mellett állok, s közben mégis ott fekszem.

Könnyű voltam, mit holmi lélek,
Nem láttam még ilyen érdekességet.
Odamentem magam mellé, s valami felsejlett:
Ha testem ott van, s én itt vagyok: ez csak a halál lehet.

Megijedtem magamtól, s mindenre rájöttem,
A búcsúlevelet is megtaláltam mellettem.
Testem vérbe fagyott, mégis fehér volt, mint egy halott,
S arcomon végig a könny csillogott.

Már emlékeztem mindenre az előző estéből,
Mely miatt a halál álma hozzámjő.
Az élet nehéz volt, kiket szerettem, gyűlöltek,
S én nem vállaltam ezt a küzdelmet.

Mindent meggondolva rászántam magam a tettre,
S nem csak lelkem, már testem is darabokra lett törve.
A kés megvolt, már megtanultam használni,
S tudtam, az ereim nem fogják megbánni.

Rám a sok altató is jó hatással volt,
Amit nehéz volt megtenni, máris könnyebb volt.
Két csuklómból lassan elindult a vér,
S néztem, ez az utolsó fájdalom, mi ér.

De lassan az altató is hatott,
S ezután az álom már könnyenjövő volt.
A fekete köpeny halálom előtt kínzott,
S a fehér elhozta a várva várt bocsánatot.

Elmélkedésem félbeszakítva anya a szobámba jön,
Hát persze: iskolanap van, az ébresztő mégsem csöng.
Meglátja elgyötört testem…ettől féltem nagyon,
De nem hiszi, mit lát, képzelhetetlen, hogy elhagyom.

Leül ágyamra, simogatván arcom, sírva szólít;
Mintha még lenne remény…ez bennem dühöt szít.
Aztán feladja. Ordítva, sírva borul testemre,
Nem hiszi el, hogy ezt tettem vele.

Felkel, meglátja a búcsúlevelet,
Melyen könnyem, s vérem cseppjei sötétlenek.
Elolvassa, s nem bírja tovább szívvel,
Ájultan hullik a földre, teljesen összetört lélekkel.

Odamegyek hozzá, fel akarom kelteni,
De nem hall engem: S ezért fájdalmam elmerít.
Leülök a földre, kérem az Istent,
Tegyen valamit, enyhítse szenvedésem.

Hiába haltam meg, testem már nem fáj,
De lelkem, ő sajog, darabokban van már.
Miért vagyok még itt? Miért nem lépek tovább?
Azért mentem a halálba, hogy ne érezzem, hogy fáj.

Mégis itt vagyok, látom a szenvedést,
S már csak egy kérdésem van: mi jöhet még?
A válasz már itt van, bejön az öcsém,
Sírva fakadok: most jön az igazi vég.

Meglátja testem, s anyát ájultan,
Nem fog fel semmit, nem érti, mit csinálunk ottan.
Odajön, de felkelteni nem tud, félelemmel néz rám,
Megijed a vértől, sokkolja a látvány.

Leül az ágy mellé, sír nagy fájdalommal,
Leülök mellé, de nem érzi ezen állapotában.
Kész…ennyi volt…megszakad a szívem…
S újra itt van, a köpenyt érzem.

Kettő száll erre, két szerettem felé,
Nem! Ezt nem engedem! A halál nem övéké!
Rájuk száll lassan, lélegzetük megáll,
Őket nem hagyja itt, szeretteim, a Mennyország vár.

Egyszer csak, mintha égi szózat lenne,
A telefonom megszólal e csendbe’.
Végre felébredek, az egész egy álom volt,
Nem haltam meg, csend van, a házban nyugalom honol.

Mindenki alszik, sötét a világ,
Senkinek sincs baja, mindenki álmodni vágy.
Visszamegyek szobámba, sírva letérdelek,
És áldom Istent, hogy nem tettem meg.

Félek az álmomtól, de végre megnyugodok,
Nem fogom megtenni, szeretteimhez fordulok.
Anya bejön kelteni, meglát így engem,
Nem szólok semmit, csupán egy szót ráborulva:
SZERETEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Írta: Himawari


/Niky/

2009. augusztus 30., vasárnap

Night Light ("Twilight 5. rész") 13. fejezet

Renesmee / Nessie/

13, Teljes lebukás


A pillanat tökéletes volt. Viszont tudtam, ha sokáig, húzom az időt, és nem megyek le a születésnapi bulimra ünnepelni, az Alice által nekem szánt ruhában, már kevésbé lesz az. Sőt... Tudatosan ugyanakkor nagyon nem akarva, engedtem el Jake kezét, és bomlottam le nyakáról, akár egy gyöngysor. Félve sétáltam oda az ágyhoz, a ruha után érdeklődve. Kezembe vettem azt az átlátszó csomagolásával együtt. Vettem egy mély levegőt, és nagyon bíztam benne, hogy a ruha, amit Alice ajándékozott nekem, leginkább az én, és nem Alice ízlését, stílusát tükrözi majd. Hangosan fújtam ki a tüdőmben feleslegesen tárolt levegőt, majd behunytam a szemem. Megfogtam a csomagolást, és egyetlen mozdulattal letéptem a számomra még titkokat rejtő ruháról. Hallottam, hogy Jacob mögöttem felsóhajt. Nem voltam biztos benne, hogy a csodálat miatt vagy a csalódottság miatt hökkent meg ennyire.

"Ennyire szörnyű?" Kérdeztem félve. Szemem pedig, egy pillanatra sem nyitottam ki. Jake közelebb lépett, végig simított a derekamon, amitől teljesen megborzongtam. Persze, jó értelemben véve.

"Nézd meg magad!" Szólított cselekvésre Jake. Hangja nyugodt volt, így még inkább bíztam benne, hogy ez jót jelent. Ez csak azért volt olyan fontos, mert Alice külön megkért rá, hogy ezt a darabot vegyem fel. Én pedig, nem szeretném megbántani azzal, hogy nem teszem meg. Rászántam magam, és kinyitottam a szemem. A reakcióm egy az egyben megegyezett Jacob-éval.

"Hűh! Ez gyönyörű." Hosszasan vizsgáltam meg a szinte már estélyinek tűnő pikáns ruhadarabot. Szabása lágy és gyengéd. Színe a királykék és a halványkék között mozgott. Nem bírtam tovább várni azonnal fel akartam próbálni. Első látásra beleszerettem.

"Őőő. Jake..." Csak ennyit mondtam, és Ő megértette mit szeretnék.

"Oh, persze, megyek."

"Ne! Kíváncsi vagyok a véleményedre. Inkább a fürdőbe menj! Kérlek."

"Rendben." Mosolygott rám szelíden. Nem tudtam mi ütött belém. Hiszen szerettem és Ő is engem, és ami azt illeti, a délutáni rövid szoknyámban, ami még most is rajtam volt, úgy sem sok minden volt takarásban. Mégis úgy éreztem, még vannak olyan dolgok, amikre nem vagyok kész. Amiket nem tudok megosztani vele. Ilyen volt ez is. Jake, egy szó nélkül besétált a szobából nyíló fürdőszobába. Mikor hallottam becsukódni az ajtót, azonnal, levetettem a rendkívül rövid, szakadt szoknya darabomból, és óvatosan bújtam bele, a majdnem bokáig érő, selyemruhába. Ahogy a szoknya alját igazgattam, megpillantottam a földön, egy dobozt. Felemeltem, majd bele lestem. Egy az estélyinek mondható ruhámmal azonos színű tűsarkú szandált pillantottam meg. Csodálatos volt. Ezzel sem vártam tovább. Szó nélkül felpróbáltam. A méret pont jó volt, ahogy a ruháé is.

"Alice." Suttogtam magamban. A szandált három csodaszép lánc övezte. Kettő a bokám körül tekeredett 'X' alakban. A harmadik pedig a lábfejemet ívelte át, egyetlen vízszintes láncként. Miután már rajtam voltak az Alice által ajándékba adott holmik, beálltam a tükör elé, hogy megnézzem, hogy is nézek ki a csodaszép ajándékokkal övezve. Amit láttam egyszerűen hihetetlen volt. A tükörben a lány. Mintha nem is én lettem volna. Csodaszép volt. Az egyedi selyem tökéletesen passzolt a tükörben lévő alakra. Dekoltázsa kissé mély volt, de nem kihívó. Épp csak egy kicsit mutatott. Így volt tökéletes. A melleim alatt két vékony szál futott, bal oldalt apró masniba futva össze. A ruha, csípő tájt kissé szorosabb volt, mint lejjebb.

Ami meglepett, hogy azon kívül, hogy eszméletlenül gyönyörű darab volt, még jól is éreztem magam benne. Kényelmes volt. Egy jó darabig csak álltam a tükör előtt magamat bámulva. Percekkel később arra eszméltem fel, hogy Jake mögöttem áll. Engem nézett a tükrön keresztül. Megfordultam és rá néztem.

"Gyönyörű vagy." Elmosolyodtam.

"Mintha nem is én lennék."

"Ne mondj ilyet. Számomra mindig ilyen csodás vagy." Bókolt nekem Jake.
Most minden olyan más volt. Úgy éreztem magam mintha egy tündérmesébe cseppentem volna, ahol minden tökéletes. Csak attól féltem, hogy a mese éjfél után véget ér majd. Ezért minden percét próbáltam a lehető legteljesebben kiélvezni.
Megfésülködtem, és kiengedtem majdnem derékig érő vöröses barna hajam és feltettem egy nagyon kevés, a ruhához illő szájfényt. Kész voltam. Már épp indulni akartam le a többiekhez, mikor Jake gyengéden elkapta a kezem, és visszahúzott.

"Még egyszer boldog születésnapot!"

"Köszönöm." Majd rá néztem a Jacobtól kapott ajándékomra, mely szorosan fonta körül ujjamat.

"Menjünk!" Szóltam neki. Hirtelen eszembe jutott valami teljesen abszurd dolog. Aminek hangot is adtam.

"Jake! Kérlek, vigyázz mire gondolsz, apám előtt." Elmosolyodott, majd bele egyezően helyeselt.

"Majd igyekszem." Mielőtt elindultunk volna, az ünneplő tömeg közé, Jake tett egy lépést felém, erőteljesen, ugyanakkor teljes gyengédséggel magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. Teljesen beleremegtem édes csókjába. Így akartam maradni a végtelenségig. Ajkaink tüzesen forrtak össze, karjai keményen tartottak, izmos teste pedig már-már hozzám tartozott. Semmi okom nem volt rá, hogy elengedjem Őt. Illetve mégis. Egy azért volt. A családom. Vannak olyan Cullen családtagok, akik nem szólnának a Jakkel való viszonyom miatt, sőt esetenként még támogatnának is. Ilyen például: Alice. Vele mindig megtalálom a közös hangot, olyan Ő nekem, mint egy legjobb barátnő, mint egy óvni akaró nagy testvér, és mint egy igazi példakép. Tudtam, hogy bármit is teszek, Ő ott lesz velem, és támogatni fog. Emmett is ebbe a kategóriába tartozik. Ő tényleg olyan, mint egy védelmező báty. Ha kell játékos, céltudatos, komoly. Ami pedig a legfontosabb, hogy szeret engem, és Ő is bármit meg tenne értem. Ahogy én is értük. Akiben biztos voltam, hogy mellém áll még, és segít majd a Jacobbal való szerelmem megóvásában, én mégis tőle tartottam a legjobban, az, az anyám volt. Fura, hiszen akárhogy is nézem Ő az anyám. Tudtam, hogy szeret engem annyira, hogy nem tilt majd el az egyetlen embertől, aki mellett igazán önmagam lehetek, akit a világon mindennél jobban szeretek, és akiért bármit megtennék. Tudtam, hiszen, anyám is bármit megtett volna a szerelméért, és ami azt illeti még annál többet is. Ha pedig jobban belegondolok meg is tette. Ha valaki, hisz a szerelemben, és hogy küzdeni kell érte, az életünk árán is, akkor az, az anyám volt. Akitől viszont a legjobban tartottam, az nem más, mint az apám. Tudtam, hogy létezésem előtt, sem volt fényes a viszonya Jakkel, hát még miután már megszülettem. Nem fogja elviselni, hogy az egyetlen lánya, azzal az emberrel, illetve farkassal van együtt, aki először élete szerelmére pályázott. Számomra is rendkívül szokatlan volt a helyzet, és bevallom féltem. Féltem, hogy elveszíthetek valakit, aki oly sokat jelent nekem. Legyen az a szerelmem, vagy az apám. Tudtam, hogy kockázat nélkül nincs győzelem, és ha nem próbálom, meg soha nem fogom megtudni, mi történt volna, ha…

Mindez egyetlen csók alatt játszódott le a fejemben. Elég erős érveknek véltem, így elszakadtam Jake-től, még ha annyira, nehezemre is esett, és elindultam az ajtó felé. Jake közvetlenül mögöttem jött. A lépcsőn lefele menet találkoztam Rosalie-val.

„Épp érted indultam.” Rose kissé morcos volt. Bocsánat kérően rá mosolyogtam.

„Már itt vagyok.” Rose alaposan szemügyre vett.
„Azt látom. Gyönyörű vagy.”
„Köszönöm.” Majd lesütöttem a szemem. Rosalie megköszörülte a torkát, majd megint megszólalt.
„Már itt vagyok.” Szavaimat ismételte.
„És nem egyedül.” Merengett tovább. Tudtam, hogy Jacobra utal, de próbáltam nem törődni vele. Tovább mentem. Lent úgy néztem, mindenki rám várt. Mikor leértem a lépcsőn, Alice szaladt oda hozzám. Párszor megkerült, majd megállt előttem.
„Na? Tetszik a ruha? Pont eltaláltam a méreted.” Láthatóan nagyon büszke volt magára, és most az egyszer én is az voltam rá. Persze, csak a ruha választási szokásait nézve.
„Igen. Csodaszép. Köszönöm.”
„Ugyan. Nagyon szívesen.” Mielőtt Alice elkezdte volna szervezni a mai bulimat, volt egy kikötésem. Szóltam neki, hogy kérjen meg szépen mindenkit, hogy ne rajongjanak körül, mert én vagyok az ünnepelt. Nem akarok még ennél is nagyobb felhajtást. Ez volt a feltétele a bulimnak. Úgy látom Alice pedig komolyan vette a kikötésem. Úgy tűnt sikerült elrendeznie, mert a szokásosnál, most sem voltam jobban –hála istennek- a középpontban. Így is túl soknak éreztem a bulit, utána pedig a ruhát. Most jobb szerettem volna, az erdő fáit birtokolni, vagy egyszerűen csak Jakkel lenni. Alice-t cukkolni, vagy Emmett-el versenyezni. Rose tanácsait, emlékeit hallgatni. Carlisle és Esme örök szerelmének harmóniájában gyönyörködni, vagy éppen a szüleim boldogságát figyelemmel kísérni. Jasper, vagy a nagyapám társaságát élvezni. Egy szóval bármi mást. Csak nem ezt. Próbáltam ezt az érzést magamba fojtani, mert nem szívesen bántanám meg ezzel Alice-t, hiszen annyit bajlódott vele, hogy megszervezze a tökéletes születésnapi bulit. Nekem. Ezért próbáltam élvezni, még ha a gondolataim, és az érzésim nem is engedelmeskedtek. Kezdetnek körbe néztem. A dekoráció alapja, az én ízlésemet tükrözte. Minden a részletekig ki volt dolgozva. Szinte már túlont túl tökéletes volt minden. Ami először szemet szúrt, az a rengetek étel, és sütemény volt, melyek úgy tornyosodtak az asztalon, mintha valami versenyen küzdöttek volna, az első helyért. Nem értettem Alice, minek gondoskodott ennyi ételről, egy vámpírok által lakott házban. Talán csak a buli valódisága miatt, nem tudom. Nem foglalkoztam vele tovább. Egyelőre. Tovább mentem. A díszlet nagyon szép volt. Távolról látszott, hogy Alice műve volt. Ami az illeti, ez az egész házról, és buliról elmondható. Mintha csak azt kiáltanák a tárgyak, a díszek, a fények, az életek. „Igen. Ezt Alice csinálta. Ez vagyok én.”
Ahogy már sokadszorra körbe néztem a házban, megláttam valamit, illetve valakit, valakiket. Jake a lépcsőnél állt. Apám pedig elég sebes tempóban közeledett felé. Csak egyetlen magyarázatot találtam rá. Pedig direkt szóltam Jake-nek, hogy fogja vissza a gondolatait. Muszáj volt tennem valamit. Oda rohantam apámhoz, mielőtt még odaért volna Jacob- hoz.
„Szia, Apa.” Álszent és elöltetett vigyorral az arcomon köszöntem neki, alig pár méterre Jake-től. Apu még egyszer átnézett a fejem felett, majd rám figyelt.
„Szia, Nessie. Nagyon csinos vagy. Sőt, gyönyörű.” Úgy láttam sikerrel jártam.
„Köszönöm.” Ismét elpirultam. Nem vártam tovább. Bele karoltam és elindultam apámmal az oldalamon a kijárat felé. Hogy miért pont arra? A válasz egyszerű. Az volt az a pont, ahol a lehető legtávolabb lehettünk Jake-től. El akarom mondani az apámnak, a családomnak, hogy szeretem Jacobot. Hogy mi a helyzet velünk, de nem tartottam a legmegfelelőbb alkalomnak, a mai napot. Elvégre is, minek sietni, ha örökké élünk?
„Na és, hogy tetszik a buli?” Kezdeményezett beszélgetés, a nagy csend után, az apám.
„Hát, Alice megint ki tett magáért.” Nem akartam hazudni. Minden szép volt, de feleslegesnek éreztem, és ezt az apám nagyon jól tudta. Hiszen ismer.
„Az biztos.” Mosolyodott el az apám. Hirtelen történt valami. Apám nem mozdult, csak bámult a távolba. Nem tudtam mi lehetett ennek az oka. Egészen a következő másodpercig. Kezeink még mindig egymásét támasztották. Ez volt a baj. Csupasz csuklom hozzáért a kézfejéhez, gondolataim pedig, visszafoghatatlanul mutatkoztak meg. Az elmúlt pár nap eseményei, az érzéseim. Pontosan az, amit most a lehető legnagyobb titokban akartam tartani. Annyira figyeltem Jake-re, hogy magamról el is feledkeztem. Gyorsan elengedtem a kezét, ezzel megszakítva a további gondolataim feltárását. Apám üveg tekintete egy pillanat alatt megváltozott. Dühösen meredt rám.
„Ezt mégis mikor akartad közölni velem?” Szinte már ordított. Hirtelen a házban lévő összes szempár ránk meredt. Láttam Jake kétségbe esett tekintetét. Az anyám értetlen reakcióját. Alice gyanakvó szemeit. És a sok érdeklődő arckifejezést. Nem akartam a középpontban lenni, a születésnapom miatt. Erre, mégis megkaptam, és még csak nem is a buli következményeképpen. Dühös voltam. Nem a helyzet vagy az apám végett. Leginkább magamra haragudtam. A dühömet pedig, akármennyire is próbáltam, nem tudtam vissza fojtani.
„Nem most.” Vágtam oda durván. Hátat fordítottam, és egyetlen szökkenéssel kiugrottam a legközelebbi ablakon. Nem tudtam merre tartok, de nem is érdekelt. A cél, a lehető legtávolabb kerülni a Cullen háztól. Csak rohantam, és próbáltam kizárni mindent. A családomat, a gondolataimat, az érzéseimet. Mikor nyugalomra van szükségem, mindig a természetben keresem azt, és ez eddig mindig segített. Egyszer mikor összekaptam Alice-el, szintén eltűntem, és menedéket keresve csatangoltam az erdő rejtett zugaiban. Akkor találtam egy helyet. Nem volt kimondottan szép, de engem megnyugtatott. Azóta is azt a helyet keresem. Mert valami véletlen folytán, vagy puszta, szerencsétlenségem miatt a placc eltűnt, és akárhogy is kerestem a megnyugvást jelentő helyet, többé nem találtam. A terület a farkas- vámpír képzeletbeli választó vonal tartományába esett. Valahol a kettő közt terült el. Elindultam arra, bízva abban, hogy talán most megtalálom. Gondolataimat sikeresen eltereltem. Már most kezdtem megnyugodni, viszont a legkevésbé sem akartam vissza menni. És ami azt illeti, most már hajtott a kíváncsiság, a remény, hogy most vissza találok, a régóta keresett területre. Mikor elértem a választó vonalat, felugrottam egy hatalmas fára. Pár pillanat alatt, a tetején voltam. A szél kellemesen borzolta hosszú hajamat. A ruha és a cipő miatt nem tudtam rendesen, szabadon mozogni, így a cipőtől megszabadultam. Mivel nagyon tetszett, és Alice-től kaptam, nem akartam elhajítani, de magamon sem hagyhattam. Óvatosan kibújtam belőle, majd a kezembe fogtam és körül néztem. A fán, amin épp tartózkodtam, megpillantottam, egy apró fészket. Lassan közelebb mentem, és meglepetten láttam, hogy a fészek üres. Már épp leugrani készültem, mikor eszembe jutott valami. Az üres fészekről eszembe jutottak a farkasok. A barátaim. Soha nem értettem, hogy mi értelme a két faj közti ellenségeskedésnek. Jake-et, már elfogadták a vámpírok, a családom. Viszont a többi farkas továbbra is tabu volt számomra. Jacobon kívül senki nem tudta, hogy akármennyire is tiltottak tőlük, én mégis szinte nap, mint nap meglátogattam Őket. Szoros barátságot kötöttem Embry-vel. Ő volt Jacob legjobb barátja, és ami azt illeti még most is az. Ő az első pillanattól fogva kedvelt engem. Ez az érzés pedig kölcsönös volt. Így szoros barátságot kötöttem vele. Sokszor megvigasztalt, mikor szomorú voltam, vagy egyedül érzetem magam. Arra gondoltam, felkeresem Őt, most is. A bulim előkészületei miatt, úgy sem találkoztunk egy ideje már. El is indultam, hogy megkeressem. A ruha miatt, még mindig nem tudtam, úgy mozogni, ahogy szerettem volna, és ahogy megszoktam, de nem csináltam belőle nagy ügyet. Biztos voltam benne, hogy kapok majd valami kényelmesebb ruhát, ha oda érek a barátaimhoz. Valami olyat, amiben végre kellőképpen, tudok majd mozogni. Már közel voltam. Éreztem a farkasok jellegzetes illatát. Bár ezt már Jake mellett egészen megszoktam. Így néha bajban is voltam, például, vadászat közben. Illata teljesen elbűvölt, és nem tudom miért, de úgy éreztem, mintha lebénította volna az érzékeimet.
Ahogy egyre közelebb kerültem a rezervátumhoz, megpillantottam Jared-et és Paul-t. A La Push-ban található egyik legnagyobb szikla tetején üldögéltek, és mint mindig a baráti beszélgetésükből, vicces csipkelődés lett. Hangosan oda köszöntem nekik. Ők pedig egymásra néztek, majd viccesen visszaszóltak.
„Hát, a farkasod hol hagytad?” Tudták, hogy Jake és Én, már jóval többek vagyunk, mint barátok. Ezt pedig minden egyes leendő alkalommal, emlékeztetik is velem. Mivel ismerem Őket, ez nem jelentett problémát. Viszont, hogy Jake miért nincs velem, nem volt kedvem ecsetelni.
„Azt inkább hagyjuk.” Kiáltottam vissza. Jared és Paul összenéztek, majd Paul rám nézett és megint oda kiáltott nekem.
„Héj, Nessie! Csini a rucid.” Hát igen, nem is Ő lett volna, ha nem tesz valami megjegyzést.
„Fogd be!” Válaszoltam kicsit jobb kedvűen, mint az imént. Tovább mentem. Körbe néztem, Embry után kutatva, de nem láttam sehol. Így tovább mentem. Annyira kerestem Őt, hogy észre sem vettem, hogy közvetlenül mellettem áll.
„Csak nem engem keresel?” Mosolygott barátságosan. Megijesztett. Elnevettem magam, majd válaszoltam.
„De. Pont hozzád jöttem.”
„Na és mit tehetek érted Renesmee Cullen?” Mosolygott rám Embry.
„Ne…”
„Mit ne?” Láttam rajta, hogy nem érti, mire gondolok, és nem is csodálkoztam rajta.
„Ne, hívj így!”
„Rendben, nem mondom többé, hogy Renesmee.” Még mindig nem értettet.
„A Cullen-t ne mond többé. Soha többé.” Ismét dühös lettem. Eszembe jutott az apám, a buli, és a kínos helyzet, melybe hozott.
„Mesélj!” Embry a világ legjobb emberismerője volt, akit csak ismertem. És a lehető legjobb barát. Fél szavakból is megértett. Mindig mellettem állt, és nyíltan elmondta a véleményét, a tanácsait, melyért feléztem rá.
„Nem sétálunk?” Ajánlottam fel.
„De, igen.” Értett egyet.
„Szóval, mi történt.” Elmeséltem neki mindent, ami az elmúlt pár hétben történt. A kialakuló kapcsolatomat Jakkel, az Alice által szervezett bulit, a ruhát, mely még most is rajtam volt, az apám kiborulását. Az érzéseimet. Repült az idő. Annyira belefeledkeztem az elmúlt pár nap történéseinek mesélésébe, hogy észre sem vettem, h besötétedett. Embry megint jobbnál, jobb tanácsokkal látott el. De a helyzetemet kilátástalannak éreztem, így minden szó felesleges volt. Nem tudtam, mit kéne tennem. Hogy szerethetnék úgy, hogy pont ez miatt veszítek el másokat. Fontos volt számomra Jacob, de nem vagyok olyan erős, mint anyám volt. Nem tudok szembe szállni mindenkivel. Talán jobb lenne, ha elengedném, mielőtt még az enyém lehetne.
Mivel már nagyon sötét volt, későre járhatott. Embry nem szólt, hogy menne, de tudtam, hogy itt sem maradhatok. Viszont haza menni sem akartam.
„Ha szeretnéd, itt töltheted az éjszakát.” Ajánlotta fel nekem kedvesen, a legjobb barátom. Nagyon örültem, hogy ezt mondta, de nem akartam a terhére lenni, így visszautasítottam megnyerő ajánlatát.
„Köszönöm. De jobb lesz, ha most haza megyek.” Mosolyogtam kínosan.
„Rendben. De ha kellek, én itt vagyok.”
„Tudom.” Elbúcsúztam tőle, majd elindultam a már rendkívül kényelmetlenné váló ruhámban, haza. Először csak sétáltam, majd mikor túl lassúnak találtam a tempót, futottam, majd rohantam. Úgy félúton tarthattam, mikor megláttam két csillogó szempárt az egyik bokorban. Az pedig pont rám meredt. Azonnal támadó állást vettem fel, és lélegzet visszafojtva figyeltem a hatalmas szemeket. Ahogy csak azokat bámultam, ismerőssé váltak, de mivel nem voltam biztos magamban, nem mentem közelebb, csak távolról figyeltem. A szempár egyre kedvesebbé, és hívogatóbbá vált számomra, így tettem egy lépést felé. Halk morgás hallatszott a közeli bokorból. Egyre erősebb volt a gyanúm, hogy a szemek tulajdonosa egy farkas. Ezért még közelebb léptem. Mikor már annyira közel voltam, hogy lélegzetvétele, pár centiről hallatszott, kinyújtottam a kezem. Az állat előrébb lépett, így a hold éppen rá világított. Egy farkas volt, ahogy gondoltam. Viszont, hogy ki, azt még mindig nem tudtam. Egyébként is vannak olyan farkasok kiket nehezen különböztetek meg, és most pont úgy állt, hogy abszolút nem tudtam ki venni, ki is lehet Ő.
„Ki vagy?” Ismét halk morgás hallatszott fel. Közelebb léptünk egymáshoz, és így már láttam, hogy az előttem lévő hatalmas farkas, nem más, mint Jared.
„Mit keresel te itt?” Tettem fel a kérdést, melyre szerettem volna tudni a választ, ám tudtam, hogy úgy sem kapom meg. Majd megint morgást hallottam. De ez a hang, nem az előttem álló farkas torkából tört fel. Lassan megfordultam, és három hatalmas farkast láttam magam mögött. Mivel Jared, éppen a másik oldalamon állt, és Jake-et ezer közül is megismertem volna, tudtam, hogy a három farkas egyike a falkavezér: Sam. Ebből már tudtam, hogy valami baj van. Sam csak vészhelyzet esetén, tartózkodik, a falkával, főleg ilyen késői időpontban. Nem tudtam elképzelni mi történhetett. A farkasok, egyszerre üvöltöttek fel, és indultak el, egyenesen a Cullen- ház felé. Nem értettem mi történik. Egy farkas visszafordult. Embry volt az. Arra kért üljek fel a hátára, és mivel tényleg nem tudtam mi ez a felhajtás, nem vonakodtam. Felpattantam a hatalmas farkasra, majd száguldottunk az erdő sötétjében. Hirtelen megálltunk. Körbe néztem, majd megláttam Jacobot, emberi alakban egy közeli fa mögül előbújni. Azonnal leugrottam Embry hátáról, és oda rohantam Jake-hez. Megöleltem, majd a fülébe suttogtam.
„Ne haragudj rám.”
„Nem haragszom.” Bíztam benne, hogy komolyan gondolja, mert hangja elég komor volt.
„Mi történt? Mit akar itt a falka?” Jake, rám nézett, majd lehajtotta a fejét. Ismét rám nézett, és válaszolt.
„Miután elrohantál, összetűzésbe keveredtem apáddal. Már majdnem összeverekedtünk, mikor Bella közénk állt. Próbálta megnyugtatni Edwardot, majd félre hívta, hogy beszélhessenek. Én pedig akaratlanul is, de elcsíptem pár szót abból a beszélgetésből.”
„Még mindig nem értem. Mi köze ehhez a farkasoknak?”
„Az, hogy a beszélgetésből, kiderül, hogy Bella…”
„Mi van az anyámmal?” Egyre zaklatottabbá váltam. Jake-ből pedig szinte minden szót úgy kellett kihúzni.
„Az anyád, megölt egy embert.” Mondta ki nyíltan. Tudtam, hogy igazat mond. Még kicsi voltam, mikor ez történt. Gabriel itt tartózkodása alatt történt meg. Anyám sokáig maga alatt volt. Hiszen nem az Ő hibája volt. Nem válaszoltam. Jake-nek pedig ez feltűnt.
„Mond, hogy nem tudtad!” Jake megemelte az állam majd a szemembe nézett, és megismételte előző mondatát.
„Nessie! Mond, hogy nem tudtál róla.” Fájdalmasan, de válaszoltam neki.
„Nem tehetem.” Még egyszer rá néztem, majd az engem körül vevő farkasokra, és rohanni kezdtem. Egyenesen haza, a családomhoz. Már nem voltam messze, viszont tudtam, hogy a farkasok sem. Az apám kint állt a ház előtt. Mikor meglátott, megörült, de dühös is volt. Már épp szidásra nyílt a szája, de én csak ennyit mondtam.
„Ne most! Baj van.” Apám értetlenül nézett, de nem állt le vitatkozni. Berontottunk a házba.
„Hol van az anyám?” Ordítottam.
„Itt vagyok. Mi a baj?” Ugrott le a lépcsőről.
„A farkasok. Tudják, hogy embert öltél. Az egész falka jön. Pillanatokon belül ideérnek. El kell tűnnöd. Nem veszíthetlek el.” Mire végeztem monológommal, már mindenki körülöttem volt, és csak rám figyelt. Ahogy elnéztem az arcokat, mindenki ugyanolyan zaklatott volt, mint én. Nem volt mit tenni. Most megint választanom kell a családom és a barátaim közt. Azt hiszem, kezdtem megérteni miért tiltottak tőlük annyira.
„A szövetség!” Nyögött fel Carlisle.
„Igen. A szövetség.” Helyeselt keserűen Alice. Mindannyian csak álltunk, mert a hír, annyira lesokkolt, mindannyinkat, hogy szinte mozdulni sem bírtunk.
„Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat.” Állapította meg az anyám. De még mielőtt folytathatta volna, az apám mellette termett, és dühösen ennyit mondott.
„Nem engedem, hogy bántsanak.” Szerelmük, még mindig olyan volt, mint rég.
„Vidd el innen Bellát, és Renesmee-t. Mi feltartóztatjuk őket.” Szinte parancsolta meg az apámnak, Emmett.
„Nem. Jake, nem bánthatod. A barátaim.” Nem akartam választani, de nem hagyhattam, hogy bárkinek, bármi baja essék.
„Már késő…” Halálos csend lett, mindenki Jasper-re figyelt.
„Itt vannak.”

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

2009. augusztus 17., hétfő

Csajózos dumák, ahogy azt a halhatatlanok csinálják...

A mi nap keresgéltem ezt-azt a neten, ahogy az egyik barátnőm is. Ő találta ezeket a csajozós dumákat a Twilight Saga lélegzetelállító vámpír ill. farkas srácai előadásában. Nekem nagyon tetszik... remélem sikerül ezzel kicsit feldobnom az oldalt, amíg készül a 13. fejezet... /úgy néz ki visszatértem, és ami még fontosabb, megint ÍROK!! =) /

Jasper Hale :

1.) Hé Édes, akarod látni a harci sebeimet?
2.) Szóval.. hallottad valaha azt a mondást, hogy "minden nagyobb Texasban"?
3.) Pontosan tudom, hogyan érzel. Tudni akarod, hogyan érzek?
4.) A nevem Jasper ...de hívj Dr. Feelgood-nak.
5.) Érzem a szerelmet ma este... akarsz belőle részesedni?
6.) Az ajkaid azt mondják: "Nem!", de az endorfinjaid azt mondják, hogy "Igen!"
7.) Nem az én hibám, hogy szerelmes lettem. A te érzéseid vezettek félre engem.
8.) Nekem valóban halottnak kell lennem, Angyal, mert ennek a mennyországnak kell lennie.
9.) Hogyan érzel? Oh, várj ne mond el... hadd találgassak!
10.) Kicsit feszültnek látszol! Szeretnél egy nyugtatót vagy megütni engem?

Emmett Cullen :

.) Te nem vagy egy ingerlékeny grizzly medve, de én most megeszlek.
2.) Akarsz a majomnőm lenni?
3.) Fájt, amikor leestél a mennyből?Mert ilyen arccal, egy angyalnak kell lenned.
4.) Azt hallottam, hogy a pokol nem olyan rossz, ha veled tart egy angyal... Magammal vihetlek?
5.) (egy szőkének) A bátyám jobban szereti a barnákat, de én tudom, hogy a szőkék viccesebbek...
6.) Ölelkezni akarsz? Én leszek a Teddy mackód.
7.)Értesz a kocsikhoz?Én jobb vagyok, mint egy emelő.
8.) Szeretném látni, hány házat tudunk összetörni.
9.) Akarod látni, hogyan zúzok össze egy sziklát?
10.)Lehet, hogy én Tenessee-ből származok, de te vagy az egyetlen 10-es skálás, akit látok.

Jacob Black :

1.) Tudod mit mondanak, igaz? Egyszer mész Blackhez és sosem mész vissza
2.) 1,3 másodperc alatt bolyhosból meztelen tudok lenni.
3.) Úgy tűnik fázol. Akarsz takaróként használni.
4.) Hé baby, nincs szükséged egy szerelőre, ahhoz a szépen hangolt testhez?
5.) Fedetlennek tűnsz... Úgy értem ... uhh... feddhetetlennek abban szerelésben.
6.) Szóval... hogyan érzel a kutyákkal kapcsolatban?
7.) Akarsz játszani egy játékot? Te leszel Piroska, én meg a nagy rossz farkas.
8.) Én új jelentést adok az "állati attrakcióknak".
9.) Leszel a kiskutyáim anyja?
10.) Akarod látni a rezervátumomat?

Edward Cullen :

1.) Halott vagyok? Mert az hiszem, egy angyallal találkoztam.
2.) A nővérem látja a jövőt. Megengedte, hogy adjak neked egy nyomot: ez Én+Te vagyunk.
3.) Szia.A hangok a fejembe éppen azt mondták, hogy jöjjek és beszéljek veled.
4.) Ittál?Vagy én részegítettelek meg?
5.) Én egy függő vagyok. Leszel a heroinom?
6.) Én játszom az ütőjátékost. És úgy néz ki haza futást ütöttem veled.
7.) Szia, Edward vagyok. Lehetek szuper hős vagy rossz fiú.
8.) Cullen. Edward Cullen.
9.) Megbocsát nekem kisasszony?... Én... uhh... hello? A francba! Megint elájult. Miért nem tudom abbahagyni az emberek elkápráztatását?
10. ) Nekem van egy privát szigetem. Akarod látni?

Forrás: http://nessie_vampire.mindenkilapja.hu/

/Niky/

2009. július 31., péntek

New Moon videók

Szijjasztok!!

Egy újabb meglepit hoztam! 2 darab New Moon videó részletet... a minőség nem a legjobb... és a sikításoktól, a beszéd sem vehető ki kellőképpen, de sztem azért megteszi... nekem tetszett!!



/Niky/

2009. július 25., szombat

Night Light ("Twilight 5. rész") 12. fejezet

Renesmee / Nessie/

12, A tökéletes ajándék

Az idő múlik. Én pedig, egyre bizonytalanabb vagyok. Anya és apa, mióta Tanya eltűnt, ismét olyan boldogok, mint régen voltak. Bő három hónapja a Cullen család békében éli az életét. Nagypapa, mióta Anya megvédte Őt, Tanyától, mindennapos vendég nálunk. Alice-t eddig is kedvelte, de most még inkább. Alice nagyon sokat foglalkozott vele. Bevezette a vámpír élet apró-cseprő titkaiba, amire nem mellesleg Charlie kérte meg. Szorosabb barátságot kötött Carlisle-vel illetve Esme-vel. Az én imádott nagyszüleimmel. Rosalie és Emmett bepótolták a Franciaországi kiruccanást, amit még Anya miatt halasztottak el. Jasper és Alice, hetente látogatják Gabriel-t. Megbeszélték a Volturi-vel, hogy találkozhassanak egymással. A Volturi pedig, mindenki csodálatára belement az ajánlatba. Jacob még mindig naponta látogat meg minket, engem. Van úgy, hogy haza sem megy. Aminek nagyon szoktam örülni. Már kicsi korom óta, mindig itt volt velem, és ez most sem változott. Most nagy a nyüzsgés a Cullen házban. Mindenki a holnapután tartandó bulira készül. Mivel nagyon gyorsan nőttem fel, nem igazán lehetett számon tartani a szülinapjaim időpontját, illetve az épp aktuális koromat sem. Carlisle – aki megkért, hogy ne papázzam, ahogy Esme és Charlie is, azt kérte tőlem, hogy ne öregítsem meg őket annyira, hogy nagyszüléknek nevezem őket. Próbáltam tartani magam, az ígéretemhez, de néha akaratom ellenére is kicsúszik a számon, egy papi, vagy egy mami szócska. – tehát a napokban megvizsgált, és bejelentette, hogy már nem fogok biológiai értelemben idősödni, nőni. Ami egyben azt is jelenti, hogy elértem a tizenhét éves kort. Éppen ez miatt, készülődik mindenki oly hevesen. A születésnapomat rendezik. Alice nagyon otthon érzi magát, ebben a dologban, így nyugodt szívvel bíztam rá a dolgot. Anyát rég láttam már ilyen boldognak és nyugodtnak. Charlie elrendezte Jessica rokonának halálát illetően a dolgokat. Az ügy lezártnak volt tekintve, állattámadás címszó alatt. Tanya távozása után, rendbe jöttek a dolgok. Apa rendszerint minden hónapban elviszi Anyát valahová. Addig pedig vagy Alice-ékkel vagyok a Cullen házban, vagy Jake vigyáz rám otthon. Nem szerettem, hogy a Cullen-ok, Alice és Emmett kivételével, annyira vigyázni akartak rám, és elmondhatatlanul féltettek. Szinte sehová nem mehettem kíséret nélkül. Nekem pedig sokszor magányra, és szabadságra van szükségem. Ezért is örülök annyira, mikor Jake „vigyáz rám”, mert Ő nem úgy tekint rám, mint egy kislányra, ahogy a többiek. Sokkal szabadabban enged, mint Emse-ék. Ami pedig különösen jó volt, hogy Anyáék szívesen bíztak Jacobra. Biztonságban tudtak, ha vele voltam. Ami még nagyon frusztrált, hogy egyidős voltam Apával, Alice-el, és fél Cullen családdal. Ők ezt még sem akarták belátni. Nem tudtam szabadulni a kalitkából. Néha túl sok volt a törődés és a szeretet, amit kaptam. Sokszor úgy érzem, ha ez így megy tovább meg fogok fulladni. Olyan akartam lenni, mint Alice. Szabad, gyönyörű, önálló, különleges. Azt akartam, hogy engem is úgy kezeljenek, mint Őt. Mint a Cullen család egyenrangú tagját. Nem pedig, mint egy gyereket. Mindennél jobban vágytam erre, még ha úgy is éreztem, hogy soha nem fogom ezt megkapni.
„Nessie!” Kiáltott nekem Alice. Biztos voltam benne, hogy megint a bulival kapcsolatban akar kérdezni tőlem valamit. Odafutottam hozzá, majd kedvesen rá néztem.
„Igen?” Alice nem is habozott tovább. A semmiből előkapott négy különböző fajta és színű asztalterítőt, és azokat, mint valami kereskedő, vagy árus, mutogatta nekem.
„Hmm.” Tanakodtam. Tudtam melyiket fogom választani, de szerettem Alice idegeivel játszadozni. Ő ezt annyira lelki ismertesen és komolyan csinálja, hogy az néha már kissé nevetséges. Bele kezdtem a játékba.
„Ez a rózsaszín rózsás, nagyon tetszik.” Alice szeme felcsillant.
„Akkor ez legyen?” A játék még koránt sem ért véget.
„Az a kék, oldalt apró csipkés, még jobban tetszik.” Próbáltam nem elnevetni magam.
„Jól van, az is szép.” És Alice már fordult is el, hogy tovább álljon. De én nem hagytam.
„Viszont az a sárga selyemterítő még annál is szebb.” Alice dühösen fordult vissza. Én pedig már alig bírtam türtőztetni magam. Viszont, most jön a ráadás. Egyszerre gondoltam az összes választható terítőre, és még megerőltettem a fantáziám, így további öt, hat darab, terítő járt az agyamban. Megkerültem lassan Alice-t, és megérintettem a karját, minek következtében látta gondolataimat, melyeket a plusz terítőkkel megspékeltem. Alice arckifejezése mindent megért. Elnevettem magam.
„Oh, Szóval játszadozunk? Na, várj csak. Renesmee Cullen, ezt még megkeserülöd.” Alice is játékosan fogta fel a dolgot. Megpróbáltam elillanni előle, de mikor Alice látta mire készülök, már utánam is eredt. Elindultam az emeletre vezető lépcső irányába, belekapaszkodtam a lépcső mellett lévő korlátba, átdobtam magam rajta, majd egy ugrással az emeleten is találtam magam. Alice-t ezekkel a mozdulat sorokkal mindig sikerül lehagynom. Berohantam Apa szobájába, onnan pedig egy jól irányított ugrással, a legközelebbi fán landoltam. Rendkívüli sebességgel másztam meg a majdnem harminc méter magas fát. Mikor már úgy gondoltam elég magasan vagyok, megálltam és visszanéztem. Alice ott állt Apám ablakszerű, kiugró erkélyén, és engem nézett. Rá mosolyogtam, Ő pedig oda szólt nekem.
„Néha egyszerűen hihetetlen vagy. Mint egy igazi amazon.” Alice szavai zavarba ejtőek voltak. De örültem nekik. Mert ez részben azt is jelentette, hogy különleges vagyok. És ki nem szeretne különleges lenni, vagy csak egyszerűen nem átlagos.
„Hát, te sem vagy semmi.” Kiáltottam vissza neki, majd elindultam tovább felfelé a fán. Alice épp hátat fordított nekem, és indult volna vissza, mikor eszembe jutott a terítő.
„Alice!” Kiáltottam utána. Ő megfordult, majd kíváncsian nézett rám.
„Igen?”
„Ami a terítőket illeti, a pezsgőszínű tetszik a legjobban.” Alice elmosolyodott.
„Rendben.” Majd megfordult és a következő pillanatban már a nyomát sem láttam. Tovább másztam a fán. Átugrottam az eddig birtokolt fáról, egy másikra. Szabadon ugráltam a magasban, mikor megpillantottam Jacobot, épp a Cullen ház felé tartva. Szívem hirtelen eszeveszetten kezdett kalimpálni. Mindig ezt éreztem, mikor Jake-el voltam, vagy csak megpillantottam. Amilyen gyorsan csak tudtam, lemásztam illetve leugrottam a fáról. Átfutottam a tisztáson, majd felpattantam egy másik fára. Jacob nem vett észre, így onnan figyeltem Őt. Mikor már elég közel volt hozzám, elé ugrottam, és egy széles mosollyal köszöntöttem.
„Szia, Jake.” Boldog voltam, mikor a közelében lehettem. Ahogy elnéztem, Ő is szeretett velem lenni.
„Szia, Nessie. Megint meglógtál otthonról?” Ez így nem volt igaz. Bár, néha szívem szerint ezt tenném. Szeretem a családom, de kell egy kis szabadság.
„Úgy néz ki.” Válaszoltam neki, még mindig vidáman.
„Nincs kedved versenyezni egyet? Majd én vigyázok rád.” Kacsintott rám Jacob. Egy versenyben mindig benne voltam, főleg, ha Jacob az, akit le kell győznöm.
„De van. Viszont először beszéljük meg a játékszabályokat.” Kacérkodtam Jacobbal. Szinte minden héten versenyzem vele, és Ő mindig csal. Ezért van szükség szabályokra. Jake felnevetett, majd megszólalt.
„Nem kellenek szabályok. Nem csalok. Ígérem.” Hittem neki.
„Rendben. Akkor innen az egykori vámpír-farkas határvonalig.”
„Oké. Háromra indulunk.” Jelentette be Jake. Majd szinte azonnal rávágta.
„Három.” Jake már futásnak is eredt. Én közvetlenül a nyomában voltam. Felugrottam a legközelebb eső fára, majd így tovább. Pár perc múlva, ismét földet értem, most már Jacob előtt. Én vezettem, és már nem volt messze a határvonal. Hátra néztem, de Jake nem volt sehol. Tudtam, hogy baja nem lehet, ezért nem is aggódtam. Vagyis, de aggódtam. Az miatt, hogy megint csalni fog. Úgy, ahogy eddig mindig. Rohantam, ahogy csak bírtam, majd körül néztem és Jake már mellettem volt. Szoros volt a küzdelem, de én begyorsítottam így nem tudott lehagyni. Már majdnem beértem a célba. Már csak bő húsz méter volt vissza, mikor meghallottam egy üvöltést. Majd feltűnt mellettem egy hatalmas, ugyanakkor lélegzetelállítóan gyönyörű farkas. Ő volt Jacob. Aki, ígéretét megszegve, ismét csalt. Megelőzött, én pedig jócskán lemaradtam utána. Láttam, ahogy Jacob átszakítja a képzeletbeli célszalagot. Megint legyőzött. Csalódottan értem be másodikként, vagyis legyőzöttként, vesztesként a célba. Jacob ott állt, én pedig közelebb mentem hozzá.
„Azt ígérted nem fogsz csalni.” Vontam kérdőre. Lágyan rám morgott, majd elfeküdt a fűben. Leültem mellé, és elkezdtem simogatni selymes és puha bundáját. Szerettem ilyenkor vele lenni. Mikor farkasként volt mellettem. Ember alakjában is szívesen voltam vele, de ilyenkor minden teljesen más. Olyan Ő ilyenkor nekem, mint egy hatalmas kis kedvenc, aki csak az enyém. Akin nem kell, osztozzak. Kezembe tette hatalmas mancsait, és gyönyörű óriásira nyitott szemeivel mélyen az enyémekbe nézett. Boldog voltam. Mellette biztonságban éreztem magam. Ilyenkor úgy éreztem, nincs más a világon rajtunk kívül. Hogy jöhet bármi, akkor sem leszek boldogtalanabb, ha Jake mellettem van. Egyetlen egy dolog volt, amit nem szerettem, mikor Jacobbal voltam. Nem tudtam irányítani a képességem. Így gyakorlatilag bármit megmutathattam neki, akaratom ellenére, még azt is, amit nem feltétlenül kellene tudnia, látnia. Pontosan így volt ez most is. Az érzelmeim irányítottak, nem pedig az ösztöneim. Hirtelen az összes Jakkel töltött pillanat egyszerre tört elő bennem. Jacob hatalmas mancsa a kezemben volt, így Ő minden emlékemet tisztán látta, esetenként át is élte. Szégyelltem magam a történtek miatt. Nem tudom mi ütött belém. Jacob viszont, ahogy elnéztem élvezte a dolgot, és egy cseppet sem volt zavarban tőle. Lágyan rám morgott. Majd közelebb kúszott hozzám, hatalmas testével. Mancsai szorosan ölelték át derekam. Hatalmas szemei pedig a tekintetem keresték. Most szerettem volna, ha emberként ül mellettem, tudni akartam mire gondol. Beszélni akartam vele. Így is jó volt vele lenni. Biztonságban éreztem magam, és még mindig hihetetlen érzés volt, egy hatalmas és gyönyörű farkas társaságát élvezni. Átölelni, simogatni, dédelgetni. Ilyenkor egy kicsit mindig különlegesebbnek és szerencsésebbnek éreztem magam, mindenki másnál. Azoknál, akik soha nem fogják megtapasztalni milyen érzés Jakkel lenni. Hogy milyen mikor semmivel nem törődve száguldasz az erdőn, és meg sem kottyan megmásznod egy akár harminc méteres fát. Szerettem az lenni, aki vagyok. Azzal lenni, akivel vagyok. Sokszor gondolkodtam milyen lenne átlag halandóként élni. Úgy, ahogy én soha nem fogok. Amit én soha nem fogok megtudni. Viszont annál sokkal jobb dolgokat igen. Ezért nem vágyom az emberi életre.
Rá néztem Jake-re. Megérintettem, és megmutattam neki, mit szeretnék. Az általam közvetített képekben Jacob ember volt. Tudta mit akarok. Felpattant, és elrohant. Tisztában voltam vele, hogy nem ment messzire. Én is felálltam, és Jacob jellegzetes illatát követve elindultam utána. Meg találtam. Egy bokor mögött rejtőzködött.
„Jake? Mi baj?” Kérdezgettem Őt, válaszok után kutatva. Jacob láthatóan zavarban volt. Rám nézett, majd kínosan megszólalt.
„A ruháim. Elfeledkeztem róluk, mikor átalakultam.” Nevetni támadt kedvem, de láttam mennyire kínos neki a helyzet, így visszatartottam. Keresnem kellett valami megoldást. Körbe néztem, de nem találtam semmit, ami most segíthetne. Magamra néztem. Egy térdig érő, halványkék szoknya volt rajtam. Jobb kezemmel megfogtam az alját, és letéptem annak felét. A szoknyám nagyon rövid lett, de ez most nem foglalkoztatott. A kezemben pedig ott volt, egy viszonylag nagy ruhadarab. Odanyújtottam Jake-nek.
„Tessék. Talán ez segít.” Jacob elfogadta, majd rám mosolygott.
„Köszönöm.” Magára tekerte, majd kiugrott a bokorból. Amint megláttam a szoknyám darabjaiban, nem bírtam tovább nevetés nélkül. Hangosan felkacagtam. Jake felhúzta egyik szemöldökét, majd tett egy lépést felém. Alaposan szemügyre vett.
„Szóval kinevetsz? Talán nem áll jól? „ Tovább nevetettem Jake kajla kérdésin. De Ő nem hagyta abba. Még egy lépéssel közelebb jött hozzám.
„Huh, hát neked viszont nagyon is jól áll a szoknyád…” Várt egy kicsit majd folytatta.
„… maradéka.” Jake tekintete az enyémet kereste. Magamra néztem, majd ismét rá.
„Köszönöm.” Kacérkodtam én is. Nem bírtam levenni a tekintetem Jake-ről. Lélegzetelállítóan tökéletes volt. Közelebb mentem hozzá. Ő pedig hozzám. Megérintettem kőkemény hasizmait, majd megláttam rajta a szoknyám egy darabját, és ismét előtört belőlem a nevetés. Most már Jacob is velem együtt nevetett. Jake zavarba ejtően nézett engem. De tudtam, hogy én legalább ennyire bámulom Őt. Így egyikünk számára sem volt kínos a dolog. A nevetésünk halkan elcsendesedett. Még közelebb mentünk egymáshoz. A szívem eszeveszett tempóban kalimpált, lélegzetem lelassult, és boldog voltam. Kezeim még mindig Jake mellkasát támasztották. Jacob kezei elindultak az arcom felé. Gyengéden végig simította arcom, majd megfogta kezeimet, melyek még mindig izmait érintették. Egy pillanatra sem vettem le a szemem Jacobról. Elfelejtettem levegőt venni, és ez Jake-nek is feltűnt.
„Nessie?” Szólított meg lágyan. Nehéz volt megszólalnom a közelében, de ennyi azért kijött belőlem:
„Igen?”
„Azt hiszem. Én…” Kezdett bele Jake, majd mégis félbe szakította mondandóját.
„Igen?” Jelen esetben nem tudtam mást mondani. Úgy láttam Jake erősen gondolkozik valamin. Vett egy mély levegőt, megrázta fejét, mintha ki akart volna űzni onnan valamit. Majd megszólalt.
„Néha azért levegőt is kellene venned.” Kínosan rám mosolygott, végig húzta bársonyos tenyerét arcomon, amitől teljesen megborzongtam. Nem azért mert féltem tőle, hanem mert érintése, ilyen hatással volt rám. Ebben teljesen anyámra hasonlítok. Alice sokat mesélt nekem anya és apa kapcsolatáról. Hogy mi volt, akkor mikor én még nem voltam. Hogy mennyit harcoltak a szerelmükért. Mindent tudtam a kettejük kapcsolatáról, és nagyon nagyra tartottam és irigyeltem Őket, emiatt.
„Nessie!” Szakította félbe Jake merengésemet. Rá néztem majd folytatta.
„Mennünk kéne. Holnap után lesz a bulid, és még ajándékot sem vettem.” Lesütötte a szemét, és folytatta.
„És nem ártana át öltöznöm sem.” Jacobbal ismét nevetésben törtünk ki, mikor a maradék szoknyámra néztünk, mely Jake köré volt tekerve.
„Rendben.” Értettem egyet Jake felvetésével. Még egyszer utoljára rá néztem, majd elkezdtem rohanni. Vissza a családomhoz. Vissza a kalitkába. Jacob közvetlenül mellettem futott. A hatalmas gyorsaság miatt, meglibbent Jake szoknyája, és úgy elvitte a szél, mintha nem is lett volna. Zavarban voltam, ugyanakkor ismét rám tört a nevetés.
„Jake.” Ő kacéran nézett rám. Biztos voltam benne, hogy észre sem vette, hogy meztelenül fut mellettem.
„Talán versenyezni akarsz?” Vetette fel Jacob.
„Nem.” Feleltem neki röviden.
„Hát persze. Félsz, hogy megint én nyerek.” Nevetett fel a mellettem futó, pucér farkasember.
„Jake. A szoknyám.” Értetlenül nézett rám.
„Nagyon jól áll ez a – felhúzta egyik szemöldökét, majd kihívóan vett szemügyre – rövid fazon.” Örültem, hogy ezt mondta. Viszont, most nem ez volt a fontos.
„Nem Jacob. A szoknyád.” Próbáltam futás közben elmagyarázni neki a helyzetet.
„Hmm?” De hiába. Még mindig nem értette.
„Az istenit. Jacob. Pucér vagy.” Ijedten nézett magára, majd elvörösödve nézett rám.
„Upsz.” Ennyit mondott, majd egy pillanat alatt átalakult. Most már nem zavartatta magát, ahogy én sem. Farkasként szelte át mellettem az erdőt. Jake begyorsított. Azt hittem megint versenyezni akar, legyőzni engem. De nem. Most nem így volt. Előre szaladt, majd egy szál gyönyörű virággal a szájában tért vissza hozzám. Megálltunk. Át vettem tőle a virágot, és teljesen meghatódtam. Borzasztóan örültem neki.
„Köszönöm.” Jake válaszként gyengéden morgott egyet. Négykézláb ereszkedett, majd a hátát kínálgatta. Először nem értettem, mit akar. De végül rájöttem.
„Azt akarod, hogy üljek rá a hátadra?” Kérdeztem szelíden. Jacob bólintott egyet hatalmas fejével. Egy darabig még tétováztam, majd felpattantam a hátára. Előre dőltem, átöleltem a nyakát, és a fülébe súgtam.
„Azt hiszem… Én… „Nem folytattam. Jake még várt egy picit, majd mikor rá jött, hogy nincs mire, morgott egy hatalmasat és futásnak eredt. Jake hátán ülve ismét át futott rajtam az a biztonságot adó érzés. Ahogy a gondolat is, mely megerősítette bennem, hogy nincs nálam szerencsésebb lány illetve lény a világon. Mivel nagyon gyors tempóban szeltük át az erdőt, már közel voltunk az otthonomhoz, a családomhoz. Alice már messziről kiszúrt minket, és boldogan integetett nekünk a távolból. Pillanatokon belül, már az apámat is látni véltem, közvetlenül Alice mellett. A tekintetét elnézve, valamiért dühös volt. És volt egy olyan érzésem, hogy miattam. Szóltam Jake-nek, és lemásztam a hátáról. Odarohantam Alice-ékhez, és kedvesen üdvözöltem őket.
„Hol voltál?” Faggatott az apám. Értetlenül néztem rá, majd válaszoltam.
„Az erdőben, Jacobbal.” Az apám vetett egy kissé haragos pillantást Jake-re, majd bement a házba. Alice-re néztem.
„Van számodra egy meglepetésem.” Nem tudtam mi lehet az, így Alice-re bíztam magam. Alice befogta a szemem, majd bevezetett a házba.
„Várj! Hol van Jake?” Alice elmosolyodott.
„Ő is, mindjárt jön” Oké, mondtam magamba. Majd ismét Alice irányított. Be értünk a házba. Túl csendes volt minden. Alice elengedte a szemem. Kinyitottam, majd mindenki egyszerre:
„Boldog Születésnapot!”
„Mi? Miért? Úgy volt, hogy csak pénteken tartsuk a bulit.” Nem értettem, miért most ünneplünk.
„Alice végzett mindennel, és úgy gondoltuk, minek várjunk vele.” Magyarázta nekem Rose.
„Értem. Elmehetnék gyorsan átöltözni?” Tettem fel a kérdést rettentő zavarban. Emmett felnevetett, majd apámmal egyszerre helyeseltek. El is indultam fel az emeletre. Alice utánam kiáltott.
„Az ágyamon van a meglepetésem, azt vedd fel.” Nem is Alice lett volna, ha nem kapok tőle valami ruhát a szülinapomra. Egy ugrással az emeleten termettem. Besétáltam Alice szobájába, és félve néztem meg a nekem szánt ruhadarabot. Pont kibontottam volna, az átlátszó csomagolásból, mikor valami kopogást hallottam az ablak irányából. Kinéztem. Jake volt az. Kinyitottam az ablakot, Ő pedig egy hatalmas ugrással, mert mellettem is termett.
„Hát te?”
„Azért jöttem, hogy átadjam az ajándékomat.” Jake egy apró dobozt szorongatott hatalmas tenyerében. Felém nyújtotta, én pedig félve elvettem.
„Remélem tetszeni fog.” Bizakodott Jacob.
„Biztosan.” Nyugtattam meg. Óvatosan levettem a doboz bársonyos, vörös fedelét és bele néztem. Nagyon meglepődtem.
„Jake. Én. Ezt nem fogadhatom el.” Kivette a dobozkából, a benne lévő gyönyörű gyűrűt. Ez a felirat volt bele vésve: Nessie & Jake
Jacob megfogta a kezem, majd óvatosan felhúzta az ujjamra. Felnéztem rá, és elmerültem fekete szemeiben.
„Köszönöm. Ez gyönyörű.” Nem bírtam vissza fogni az érzelmeimet, érzelmeimet. Szemeim elhalványultak, a benne felgyülemlő könnycseppektől, majd egy pislantás után, hatalmas kőként gördült le egyetlen csepp az arcomon. Jacob, gyengéden törölte le onnan.
„Mondanom kell még valamit.” Szólalt meg Jake.
„Mond csak.” Jacob közelebb jött hozzám. Kezeimet a kezébe vette, és mélyen a szemembe nézett. Majd elkezdte.
„Nessie! Már pici korod óta, fontos vagy nekem. Most pedig, úgy érzem még jobban. Még többet jelentesz nekem. Én. Azt hiszem…” Lesütötte a szemét, majd erőt vett magán és folytatta.
„Szeretlek.” Nem hittem a fülemnek. Talán még soha nem voltam ennyire boldog, mint most. Szemembe ismét könnyek szöktek. Megint csak a boldogságtól. Mondanom kellett valamit.
„El sem hiszed, mennyire örülök, hogy ezt mondod.” Jacob arcán láttam egy apró mosolyt.
„Jake. Azt hiszem…” Nem bírtam folytatni, de meg kellett tennem, és meg akartam tenni.
„Én is szeretlek.” Jake mosolya most már egyértelmű volt. Boldogok voltunk. Közelebb léptem hozzá. Jacob óvatosan bele túrt a hajamba, megemelte állam, majd gyengéden megcsókolt. Úgy éreztem, mintha életre keltem volna. Most voltam, igazán az, aki lenni akartam. Jake mellett, végre meg találtam a boldogságot. Szerettem. Olyan volt Ő nekem, mint a kihalt sivatagban, egy apró virág, mely épp nyílni készül. Mint a leghidegebb tengerben, egy leheletnyi forróság. Mint a kalitkám zárjának kulcsa. Rá néztem, és ennyit mondtam.
„Ennél tökéletesebb ajándékot el sem tudnák képzelni.” Majd Jacob ajkai ismét az enyémeket nedvesítették.


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster