Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Eclipse...

Twilight kocka

2009. október 29., csütörtök

Night Light ("Twilight 5. rész") 14. fejezet

14, Veszélyben a szövetség

A farkasok már a ház körül gyülekeztek. Nem szóltak, nem támadtak, de itt voltak. Edward tisztán halott, minden egyes gondolatot. Jake egyfolytában a lányomra gondolt, Edwardot pedig ez rendkívül zavarta. Próbáltam nyugtatni, illetve elmagyarázni neki, hogy Jacob és Nessie ugyanazt érzik, mint mi. Szeretik egymást, és én nem akarok közéjük állni, és azt sem szeretném, hogy Edward tegye meg. Bízok Jake-ben, és a lányomban is, így nincs okom aggodalomra. Sam a falkavezér, rendkívül dühös volt, és mérhetetlenül csalódott. Egyfolytában, azt hajtogatta, hogy bánja, hogy megkötötte velünk a szövetséget. És mivel rendkívül forrófejű volt, már a támadást fontolgatta. Bűnösnek éreztem magam. Évtizedek óta, most először volt békesség a két ősi faj közt. Egyetértésben éltek egymás mellett a farkasok és a vámpírok. Csupán egyetlen szabály volt, mely mind két fajra vonatkozott. NE ÖLJ EMBERT! Ezt pedig én az első adandó alkalommal megszegtem, és próbáltam, eltitkolni, féltve a szövetséget. Mivel Edward folyamatosan közölte, hogy mikor ki, mire gondol, mit fontolgat, nem érhetett minket meglepetés, sőt mindig egy lépéssel előttük voltunk. Azt tudtam, hogy Jacobot rendkívül kellemetlenül, érintik a történtek, főként, Nessie miatt. Viszont, nem Ő volt az egyetlen farkas, aki szíve mélyén ellenezte, a támadást. Edward arckifejezése megváltozott. Elérzékenyült, de sem az okát nem tudtam megfejteni, sem pedig Edward reakcióját.
„Mi a baj?” Tettem fel merészen a kérdést, bízva az erre adott válaszban. Edward váratlanul Nessie-re nézett, majd ismét elmerült a gondolatokban. És ezt a mozdulatsort, a tekintete folyamatos változtatása mellet, legalább háromszor megismételte. Nem csak nekem szúrt szemet a dolog.
„Mi folyik itt?” Csattant fel Emmett. Edward dühösen rá nézett, majd kitörtek belőle a következő szavak:
„A lányom titokban farkasokkal hetyeg.”
„Hogy mit csinál?” Szemeim a lányomra meredtek, és bambán bámultam hol Edwardot, hol Nessie-t.
„Na, jó, talán nem a legjobb megfogalmazás. De nem elég, hogy Jacobot vallja, nagy szerelmének, még a legjobb barátja is egy farkas.” Edward egy rövid időre elhallgatott, majd folytatta.
„És, ahogy hallom, állandó vendégük is volt. Naponta. De javíts, ki ha tévedek!” Rendkívül dühösen Nessie-t kémlelte. De Ő nem szólt. Csak megrázta a fejét, és legalább annyira dühösen nézett vissza apjára. Forrott a levegő. Nem volt elég a farkasok jelenléte, és az elkövetett bűnöm, még egy családon belüli csatározás is kezdetét vette, melynek szereplői a számomra legfontosabb két személy volt. Edward arckifejezése megint megváltozott. Lehajtotta a fejét, szemei csillogtak a csodálkozástól és a meglepettségtől. Rá nézett Renesmee-re, majd bocsánatkérően csak ennyit tett hozzá, előzőleg dühében kitörő mondatához.
„És, csak miattad, nem támadtak még.” Nem tétovázhattam tovább. Le kellett zárnom ezt az ügyet. Tudtam, hogy miattam vannak itt a farkasok, így csak két választásom maradt. Az első, kisétálok, és szembe nézek a sorsommal. A második, elmenekülök. Tudtam, hogy Edward soha nem hagyná, hogy veszélybe sodorjam magam, így Ő a második lehetőség mellett voksolt. Én viszont, azt nem hagyhatom, hogy miattam bárki másnak baja essen. Véget kell ennek vetnem. Lassan és észrevétlenül tettem egy lépést Renesmee felé. Edward annyira el volt merülve a gondolatokban, hogy észre sem vette, hogy megölelem lányom.
„Szeretlek.” Halkan suttogtam Nessie fülébe. Meglepetten rám nézett, és hangosan rám kiáltott.
„Anya, ne!” Késő volt, egy pillanat alatt átszeltem a szobát, és már a házon kívül voltam. A házon kívül, ahol, öt felbőszült fenevad, nézett velem farkasszemet. Tudtam, hogy Edward nem fogja hagyni, hogy egyedül nézzek szembe velük. Én viszont nem akartam több bonyodalmat. Vettem egy mély levegőt, mely gyakorlatilag felesleges cselekedet volt, mégis jól esett. Behunytam a szemem, és koncentráltam. Óvatosan elkezdtem kitolni elmémből a pajzsot. Próbáltam a házat bevonni a láthatatlan védőréteggel. Éreztem, hogy a pajzs egyre nagyobb teret fed be. Ahogy a buborék növekedett, egyre inkább kellett küzdenem, hogy célom elérjem. Erőt vettem magamon, és egy hatalmas lökéssel, teljesen kiszorítottam fejemből, gondolataim immár fedetlenek voltak. „Edward! Ne csináld! Minden rendben lesz. Tudom, mit csinálok. Vigyázz a többiekre. Szeretlek, mindig is szerettelek, és mindig is foglak. Te voltál nekem az örök fény, a meg nem szűnő sötétségben. Szeretlek…” Bírtam még tartani a pajzsot, viszont nem akartam, hogy Edward egy szóval is többet lásson gondolataimból, terveimből, érzéseimből. Tétovázás nélkül visszahúztam a pajzsom, így elmém ismét védett volt. Tudtam, hogy hiába minden próbálkozás, Edward nem hagy eltűnni. Így drasztikus megoldást választottam.
Újfent neki láttam pajzsom kiterjesztésének, de most nem a családomra koncentráltam, hanem a farkasokra. Hallottam a vicsorgásokat, alig három méterre előttem. Így még gyorsabbnak kellett lennem. Egy hatalmas energialökettel, robbant ki agyamból pajzsom, beborítva azzal az egész falkát, majdnem fél kilométeres körzetben. Soha nem sikerült még ezt megtennem, ekkora intenzitással. Viszont, most, hogy sikerült nem volt vesztegetni való időm.
„Tudom, hogy bűnös vagyok, és vállalom a következményeket, de nem itt. Nem akarom, hogy lássák.” Alig, hogy befejeztem mondatom, eszement futásba kezdtem, a farkasok, pedig a pajzsom kiterjedésen ereje miatt, akarva, akaratlanul, követtek. Nem dühösen, még csak nem is felbőszülten. Inkább kényszerszerűen, meglepetten. A távolból hallottam, Edward üvöltését, viszont a pajzsom nem engedte Őt közel hozzánk. Nessie lágy feltörő hangját is ki tudtam venni.
„Jake, kérlek…” És a hang eltorzult. Oly messze jártam már, a farkas falkával a hátam mögött, hogy még kifinomult vámpír érzékeim sem voltak képesek, megérteni a messziről jövő kiáltásokat. Mivel már nagyon messze jártam,- ha őszinte akarok lenni, azt sem tudom, hogy pontosan hol-, megálltam. A pajzs tartása, hatalmas feladatot, és mostanra már terhet jelentett, így óvatosan visszahúztam. A védőbuborék tartása, teljesen legyengített. Küzdöttem a talpon maradásért, de nem ment. Elhagyott minden erőm, és földre rogytam. –illetve, csak rogytam volna, ha egy hatalmas és gyönyörű farkas, meg nem támasztott volna. Tudtam, hogy Jacob az. Ezer közül is megismerném, még ilyen állapotban is, amilyenben most vagyok.
„Szeretnék beszélni veletek, mielőtt…” Jake nem engedte, hogy befejezzem. Morgott egyet, mellyel teljesen elnyomta, most különösen halk hangomat. A farkasok összenéztek, majd Jacob fellódított a hátára, és hatalmas üvöltés keretében követte a falkát. Volt egy olyan sejtésem, hogy a rezervátumba készülünk.
„Ne! Edward ott keres majd először.” Azt hiszem, megértették mire gondolok, mert szinte azonnal irányt váltottak. Nem tudtam hova máshová mehetnénk. A környék teljesen ismeretlen volt számomra. Mindent homok borított. A talajból néha-néha óriási fák magasodtak ki. Ahogy telt az idő, mégis felfedezni véltem valami olyat, amit már láttam. Valami olyat, ami nem volt idegen. Valami olyat, melyhez vámpír létem egyik legszebb élménye fűződik. A sziklák, a vízesés. Az emlékek. A paradicsomunk. Azon a helyen voltunk, ahova Edward vitt el engem egyszer. Mikor megkért rá, hogy legyek ismét ember. A közös helyünk. Ahová az elmúlt pár hónapban, rendszerint ellátogattunk. Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök még ide, úgy, hogy nem vele veszem birtokba a csodálatos helyet. A vízeséstől balra, egy hatalmas kőtömb helyezkedett el. Egy farkas levált a falkától, és lassan oda sétált a sziklához. Megérzéseim alapján, a farkas a falkavezér, Sam lehetett. Kétszer megkerülte a tömböt, majd felugrott rá, és egy hatalmasat üvöltött. Az üvöltést a helyet körülvevő hegyek visszhangszerűen verték vissza. Félelmetes volt. A hang úgy hatott, mintha milliónyi farkas torkából szakadt volna fel, pedig csak egyetlen egy farkas hallatta hangját. Nem tudtam mik a terveik velem. Hogy most azonnal megölnek majd, vagy várnak még. Szerettem volna beszélni velük, de így, hogy farkasként néztek vissza rám, nagyon egyirányúnak véltem felfedezni a dolgot. Jake még mindig velem volt, és támasztott, hogy erőhiányom miatt ne rogyjak a földre. Mélyen hatalmas szemébe néztem, majd megszólaltam.
„Tudom, hogy hibáztam, hogy szólnom kellett volna, de nem akartam veszélybe sodorni a családom, és a szövetséget sem szerettem volna tönkre tenni. Meg kell mondanom a többi farkasnak is, el kell, mondjak mindent! Nem bánthatjátok a családom.” Jacob megértően bólintott egyet óriási fejével, majd a kősziklán álló farkasra nézett, ezt követően hosszasan kezdték el bámulni egymást. A szemkontaktust végül Sam adta fel. Halk nyüszítés hagyta el a torkát, melyet az Őt körülvevő farkasok szinte azonnal viszonoztak. Sam rám nézett. Tekintete dühös, mégis megértő volt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így nem tettem semmit. Sam leugrott a szikladarabról, majd eltűnt a vízesés mögött. A többi farkas nyomban követte Őt. Egyedül Jake maradt ott velem. Nem tudhattam biztosan, hogy azért-e mert maradni akart, mert vigyázni akart rám, vagy, csak azért mert kellett valaki, aki szemmel tart. Abban viszont bíztam, hogy a falka nagy része azért tűnt el, mert emberi alakot szeretne ölteni, nem más okból kifolyólag. Vártam, csak vártam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, azóta mióta elmentek. Ahogy az égre néztem, láttam, hogy a nap veszít vakító sugarából, melytől eszementen szikrázott bőröm. A nap, halványuló tündöklése mellett, már az esthajnalcsillag is kivehető volt. Közeledett az éjjel, a falka pedig sehol nem volt. Szerettem volna beszélgetni Jacobbal, ezért megkértem rá, hogy változzon át emberré. Először vonakodott, majd megadóan leengedte fejét. Láttam rajta, hogy nyüglődik, és azt is tudtam, hogy ezt mi okozza. Azért, hogy átváltozzon, el akart menni, hogy ne lássam, de nem hagyhatott egyedül, mert őriznie kellett engem. Tudtam, hogy bízott volna bennem annyira, hogy mégis magamra hagyjon, és én sem mentem volna sehova. Több okból sem. Az első, hogy nem akartam további bonyodalmakat. Nem szerettem volna Jacobot sem bajba sodorni, ha esetleg kitudódna a dolog. Tudtam, hogy bűnhődnöm kell, és el is fogadtam, sőt ha nagyon mazochista akarok lenni vágytam is rá. Mióta megöltem azt az embert, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra a pillanatra, mikor rávetettem magam, és vére átjárta testem minden porcikáját. Hogy mennyire vágytam rá, hogy a számban érezzem. Hogy minden gondolkodás nélkül, ösztöneimre hagyatkozva, támadtam rá. Hogy vérét kiszívva, ép elmémet visszanyerve, mit éreztem a holtteste mellett. Egyetlen dologért voltam hálás, mely vámpír létemmel járt. Hogy nem alhatok. Magamat ismerve gyötörtek volna a rémálmok, és minden alkalommal mikor lehunytam volna szemem, a férfi ijedt tekintete meredt volna rám, melyet közvetlenül halála előtt láttam. Számtalanszor újra éltem volna azt a pár pillanatot. Szenvednem kell. A családomat pedig meg kell védenem. Ha ez csak úgy lehetséges, hogy meg kell halnom, megteszem.
„Nem kell elmenned. Csak változz át. Kérlek.” Láttam rajta, hogy szívesen megtenné. Most két dologközt vacilláltam. Az egyik, hogy azért nem teszi meg, mert nem akar ellentmondani Samnek. A másik pedig, hogy nem akart előttem átváltozni.
„Csak nyugodtan. Nem fogom magam kínosan érezni. Te se tedd.” Ezzel Jake megadta magát és kicsivel hátrább ment, mint most volt. Megkezdődött az átalakulás. Szőre fokozatosan tűnt el hatalmas testéről. Hirtelen felegyenesedett, farka pedig fokozatosan semmisült meg. Állkapcsát nagyra tátotta, majd egy morgás kíséretével, visszahúzta agyarait. Feje kezdte megközelíteni emberi formáját. Még egyszer kinyújtózott. Megfeszültek izmai, karmai, pedig ahogy ezelőtt fogai, eltűntek. Szőrzete már alig volt. Mérete pedig jelentősen lecsökkent. Kinyújtotta nyakát, majd jobbra és balra fordította. Láttam kirajzolódni lábai és kezei nyomát. És a következő pillanatban a hatalmas, és gyönyörű farkas már sehol sem volt. Helyette ott állt velem szemben, teljesen meztelenül Jake. Alaposan szemügyre vettem Őt. Nem akartam, mégis megtettem. Mikor észrevette, hogy szinte már bámulom, megköszörülte torkát, majd gyorsan maga elé tette hatalmas tenyerét. Kínosan éreztem magam.
„Ne haragudj!” Jake kissé önelégülten, de ugyanolyan zavarban, mint én, elmosolyodott.
„Nem teszem.”
„Rendben.” Hirtelen nem tudtam mást mondani. Nem akartam rögtön belevágni a mondandómba, így inkább másról kezdtem el beszélni. Féltem, hogy kényesen érinti a téma, de tudnom kellett.
„Jake??”
„Tessék?”
„Öhm… mi van köztetek a lányommal?” Nagy meglepetésemre Jake egy percet sem habozott, azonnal válaszolt. Nem feltétlen a kérdésemre, de válaszolt.
„Szeretem Őt.” Örültem neki, hogy ezt mondta, de előzőleg feltett kérdésemre, nem kaptam választ, így kicsit korrigálva, megismételtem azt. Illetve, csak megismételtem volna, ha Jacob szavamba nem vágva, folytatta volna előző kijelentését.
„És, azt hiszem Ő is szeret engem.”
„Én is azt hiszem.” Jake közelebb jött hozzám. És leült. Mivel rendkívül kényelmetlenül érezte magát nem sokkal később felkelt mellőlem és váratlanul felkapott az ölébe. Nem tudtam mire készült. Lépett velem kettőt, és mikor megláttam, merre visz, már késő volt.
„Jacob, ne…” De mikor e szavakat mondtam, már nyakig vizes voltam. Jacob beledobott a közelben lévő tavacskába, melyhez rendkívül kellemes emlékek kötöttek. Majd beugrott mellém, Ő is.
„Sajnálom, de kínosan érzem magam, ruha nélkül. Főként, hogy a lányodról beszélgetünk.” Kitört belőlem a nevetés. Tudtam, hogy mindennek ez az oka. Kicsit még incselkedtem is vele.
„Oh, és amint láttam, nem csak a belsője fogott meg téged. Ennek pedig az előbb szemmel látható bizonyítékát vettem. És még csak a nevét sem mondtam ki.” Egy kicsit zavart a dolog, mégis csak a lányomról volt szó. Viszont tudtam, hogy Jake vigyázni fog rá. Minden téren. Örültem neki, hogy kölcsönös érzelmekre talált Jacob, és persze a lányom, még ha korainak is éreztem mind ezt. Jacob lesütötte a szemét, és hosszú ideig rám sem nézett. Megtörtem a kínos csendet.
„Remélem, boldogok lesztek együtt.” Jake rám nézett. Láttam örömét a szemében, viszont úgy vettem észre kételkedik benne, hogy igazat mondok. Kijelentésem magába foglalta, azt a tényt is, hogy lehet, én már nem láthatom lányom boldogságát, és úgy vettem észre, Jake is felfedezte ezt a hangomban.
„Bella, kérlek, még ne add fel! Még nincs veszve semmi.” Szinte azonnal félbeszakítva vágtam közbe.
„De igen. Bűnös vagyok, következésképpen bűnhődnöm kell.” Jake nem szólt, még csak rám sem nézett. Nem volt értelme további magyarázkodásnak. Viszont szerettem volna tudni, mi fog történni, így bízva abban, hogy Jake tudja, megkérdeztem.
„Most mi lesz? Megölnek, ugye?” Éreztem a szomorúságot a hangomban, így biztos voltam benne, hogy Jake figyelmét sem kerülte el.
„Nem.” Nem volt kétségem felőle, hazudik.
„Ne hazudj nekem. Legalább most ne!” Fájdalmasan rám nézett, közelebb úszott hozzám, és hatalmas tenyerei közé fogta arcomat.
„Nem tudom, Sam mit tervez. Ha a szövetségben leírtakat veszem alapul, meg kellene halnod. Viszont a falka tudja, hogy azzal magára szabadítaná a Cullen családot, és Őket ismerve a többi vámpírt is. Ezt pedig nem engedhetjük. A dolgot az is megnehezíti, hogy az elmúlt egy, másfél évben a két faj nagyon szoros barátságot kötött egymással. Közösek voltak az érdekeink. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen.”
„De igen, engeded. Nem hagyhatom, hogy az elfogultságod, bajba sodorjon másokat. Ha én már nem leszek…” Jake félbeszakított.
„Olyan nem lesz.”
„Jake! Ha én már nem leszek…” Láttam, hogy megint közbe akar vágni, így egy újamat ajkaira tettem, így fojtottam belé a szót.
„Vigyáznod kell Nessie-re, és fent kell tartanod az egyensúlyt. Az apám. Ha tudomására jut, hogy halott vagyok, össze fog törni. Neked ott kell lenned mellette. Segítő kezet kell, nyújts. Ígérd meg, hogy megteszed.”
„Ugyan. Erre nem lesz szükség.” Akadékoskodott Jake.
„Csak ígérd meg!” Erősködtem. Jake sóhajtott egy nagyot, majd megszólalt.
„Megígérem.”
„Köszönöm.” Majd ismét kínos csend vette kezdetét. Hirtelen zajt hallottam. Fejem a hang irányába fordítottam, majd valami olyat éreztem, ami teljesen kétségbe ejtett. A hang, az illat, az érzés, mind azt sugallták, hogy bármi vagy bárki is közeledjen, számomra jót nem jelenthet. Féltem. Magam sem értem. Nem a haláltól, vagy a fájdalomtól tartottam. Hiszen, mindkettőben volt már részem. Féltem, hogy nem láthatom többé a családom. A lányom, a szerelmem, az apám, Alice-t, a Cullen- éket. Elbúcsúzni sem tudtam tőlük. Váratlanul Jake elkapta a kezem, és megszorította azt. Bizonyára Ő is felfedezte a közelgő ismeretlent.
„Farkasok?” Tettem fel gyanakvóan a kérdést.
„Nem.” Erős megérzésem volt, hogy ha nem farkasok, akkor kik, vagy ki közeledik. Sejtelmem hamarosan be is igazolódott.
„Bella? Jól vagy?” Edward rohant felém, és aggodalmasan faggatott. Pár pillanat múlva tekintete és arckifejezése gyökeresen megváltozott.
„Bella? Jacob? Mit műveltek ti?” Nem akartam magyarázkodni felesleges lett volna, és időm sem volt rá. Edward egy szempillantás alatt a tóban volt mellettem. Ölébe vett, és már ki is ugrott a szárazföldre.
„Edward ne!” Ellenkeztem. Jake egy darabid mozdulatlanul figyelte az eseményeket, majd Ő is megszólalt.
„Ne csináld!” Edward szemei kipattantak.
„Hogy mondod?” Hangja tele volt dühvel és gúnnyal.
„Ne tedd ezt!” Ekkor Edward váratlanul elengedett, én pedig reflexeim hála nem terültem el a földön, hanem gond nélkül, talpra esve megálltam. Ed’ beugrott Jake mellé a vízbe, és elkapta a torkát. Láttam szemében a feltörő vérszomjat, a hatalmas dühöt, és az ölni akarást. Edward egy pillanatig kizökkent, mikor hangosan rá szóltam.
„Edward?” Ekkor nézett rám. Jacobnak ez épp elég volt. Kiszabadult szorításából, kiúszott a tópartra, majd egy másodperc alatt átalakult. Edward sem habozott. Kiugrott a vízből. Teste gyönyörű volt. Pontosan úgy nézett ki, mint akkor este, mikor, ha csak egy színjáték keretei közt is, de ember lehettem. Bőre a hold ragyogása, és a víz csillogása miatt olyan csodálatos volt, hogy minden más eltűnt agyamból. Csak a látványra tudtam figyelni. Érzéseim felerősödtek. Szerettem, imádtam, akartam. Nem tudom mi ütött belém. Nem tudtam mérlegelni a helyzetet. Egyszerűen csak oda rohantam mellé, elkaptam az egyik kezét, magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Edward nem viszonozta a csókom, éreztem teste remegését, és dühét. Nem foglalkoztam vele, tovább csókoltam. Ezek után már Ő sem tétovázott. Visszacsókolt. Úgy fonódtak egymásba ajkaink, mintha nem lenne több alkalom. És ami azt illeti, nem is hittem, hogy lesz. Csókja égette a szám, egész testem beleremegett. Akartam Őt, jobban, mint eddig bármikor. Kizártam a külvilágot, és nem foglalkoztam semmi mással. A múlttal, a jövővel. Csak a jelennek a pillanatnak éltem. Egy pillanatra elengedetem ajkaim szorításából.
„Szeretlek.” Suttogtam a fülébe, majd lágyan megcsókoltam a nyakát. Ahogy a víz folyt le a hajáról, végig a füle mellett, a kulcscsontján át. Teljesen megigézett. Nem tudtam másra gondolni, csak, hogy karjaiban tartson, és csak engem szeressen, csókoljon. Szorítása erősebb lett. Eddig hátamat fogta, kezei most már a csípőmet markolták, és húztak egyre közelebb álomszép testéhez. Ajkai ismét ajkamat keresték. Most már Ő is csak velem volt elfoglalva. Dühe csillapodott, és immár vágya erősödött fel. Kezemet becsúsztattam pólója majd hasát és mellkasát kezdtem el simogatni. Edward még közelebb húzott magához, és úgy tűnt, már soha nem enged el. Biztonságban éreztem magam. Nem tudom mióta lehettünk önkívületi állapotban, viszont mikor kinyitottam szemem, és kicsit magamhoz tértem rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül. Egy óriási farkas, Jake személyében, mozdulatlanul állt a tó mellett, és hatalmas barna szemeivel minket bámult. Edward még mindig szorosan karjaiba tartott. Nem akartam szabadulni öleléséből. Vele akartam lenni.
„Edward?”
„Igen?”
„Menned kell.” Edward kérdően nézett rám.
„NEM. Mennünk kell.” Förmedt rám, majd javított ki. Jake morogni kezdett, Edward pedig ismét dühbe gurult.
„Ide figyelj, te korcs. Elviszem innen Bellát, ha tetszik, ha nem. A lányom miatt meg még számolunk.” Edward megfogta a kezem, majd elkezdett húzni magával.
„Edward, kérlek!” Szomorúan néztem rá.
„Nem Bella. Nem. Nem hagyom, hogy bajod essen. Ha a farkasok háborút akarnak, megkapják.”
„De ez nem helyes. Hibás vagyok. Bűnhődnöm kell. Egyedül nekem, nem másnak.”
„Nem vagy hibás. Nem tehetsz a történtekről.”
„De ellene tehettem volna.” Edward gorombán rám nézett.
„Erről nem nyitok vitát. Jössz és kész.” Mentem volna szívesen, de nem akarom, hogy ártatlanok vére folyjék miattam. Nem hagyhatom. Egy hibát már elkövettem, többet nem fogok.
„Nem.” Fájt kimondanom, de nem tehettem mást. Ránéztem Jacobra, akin láttam az értetlenkedés jeleit. Nem avatkozott közbe.
„Ezt te sem gondolhatod komolyan.” Akadékoskodott Edward. Én nem feleltem, sőt egy lépést hátráltam.
„Bella?!”
„Tessék?” Úgy tettem, mint aki nem tudja, mit akar.
„Ne csináld ezt!”
„Edward! Menj el! Kérlek!” Nagyon nehéz volt kimondanom ezeket a szavakat, de nem volt más választásom.
„Nem.” Szemei szikrát szórtak, majd hirtelen megszólalt egy ismeretlen hang.
„Pedig jobban tennéd.” A távolból egy hatalmas alak emelkedett ki. Teremtét Emmett - éhez, tudnám hasonlítani. Viszont ez az idegen, ahogy elnéztem, közel két méter magas lehetett. Fekete félhosszú haja, fülét még bőven takarta. Szemei sötétek és aprók voltak. Ajkai vörösek és teltek. Pólója tökéletesen megfeszült kidolgozott testén. Mivel újatlant viselt, megpillantottam bal vállán, egy sérülést. Olyan volt, mintha valaki kiharapott volna belőle egy darabot, majd azt összehúzva varrták volna össze. A seb színéből ítélve, már elég rég szerezhette. Közvetlenül mögötte gyülekezett a falak. Sam pedig mellette állt. Látta értetlen tekintetünket, így bemutatta a rejtélyes idegent.
„Ő Gerard, a valaha élt, legősibb, bölcsebb és erősebb vérfarkas a világon.” Látszott Sam-en, hogy mindennél jobban tisztelte Őt. Kis szünetet tartva folytatta.
„Mivel nem tudtunk dönteni Bella sorsa felül – Edwardra nézett, és most már szinte csak neki beszélt. – közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy Gerard segítségét kérjük, és kellő ismertetés után a döntést rá bízzuk.” Edward nagyon meglepett volt. Tudtam, hogy ezt nem fogja megállni szó nélkül. Gerard a farkasoknál ezek szerint, olyan ranggal bírt, mint nálunk, vámpíroknál a Volturi.
„Szóval ti egy idegenre bízzátok Bella életét?!” Edward hangja tele volt gúnnyal, és gyűlölettel.
„Ő nem egy idegen.” Förmedt rá Sam.
„De igen. Az.” Vette kezdetét Edward és Sam közt a szócsata.
„Ebből elég.” Csattant fel Gerard. Ekkor Sam hátrált egy lépést, és elcsendesedett. Edward viszont semmiféle reakciót nem mutatott.
„Bella most velem jön.” Jelentette ki, most már teljesen higgadtan Edward.
„Azt nem hiszem.” Mordult fel Sam ismét.
„Edward elég.” Szóltam rá. Féltettem Őt. Ketten néztünk szembe hat dühös és rendkívül erős farkassal. Tudtam, hogy esélyünk sem lett volna. És ezzel Edward is tisztában volt.
„Most még elmehetsz.” Ajánlotta fel neki Gerard. Talán nem kellett volna. Éreztem és láttam is, hogy Edward rendkívül dühös lett, e kijelentés miatt. Támadni fog. Ezt pedig nem hagyhatom. Lehunytam a szemem, kezem ökölbe szorítottam, és egyetlen lökéssel, kitoltam pajzsom az agyamból, bevonva azzal Edwardot és magamat.
„Edward ne csináld ezt! Esélyünk sincs. Itt helyben megölnek, mind kettönket. Gondolj Nessie-re és a Cullen- ékre. Nem teheted ezt. Én rendben leszek. De most el kell, menj! Kérlek! Ha szeretsz, megteszed.” Edward lehajtotta a fejét, majd rettentő nagy fájdalommal a szemében rám nézett.
„Szeretlek…”
„Akkor menj!” És ezzel a mondatommal bezárólag visszahúztam pajzsom elmémbe, szabad utat engedve ezzel Edwardnak. Ő kiegyenesedett, rá nézett a falkára, majd Gerardra.
„Ha bármi baja lesz…”
„Erre nincs szükség. Egyelőre nem lesz.”
„Ajánlom is!” Edward még utoljára rám nézett, majd elindult lassan az erdő fele.
„Még visszajövök, és nem egyedül.” Ezt a mondatát inkább nekem címezte. És ekkor jutott el a tudatomig, hogy mire célzott ezzel.
„Neee…” De hangom már nem hallotta. Edward eltűnt a hold fényében.


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster