Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. október 29., csütörtök

Night Light ("Twilight 5. rész") 14. fejezet

14, Veszélyben a szövetség

A farkasok már a ház körül gyülekeztek. Nem szóltak, nem támadtak, de itt voltak. Edward tisztán halott, minden egyes gondolatot. Jake egyfolytában a lányomra gondolt, Edwardot pedig ez rendkívül zavarta. Próbáltam nyugtatni, illetve elmagyarázni neki, hogy Jacob és Nessie ugyanazt érzik, mint mi. Szeretik egymást, és én nem akarok közéjük állni, és azt sem szeretném, hogy Edward tegye meg. Bízok Jake-ben, és a lányomban is, így nincs okom aggodalomra. Sam a falkavezér, rendkívül dühös volt, és mérhetetlenül csalódott. Egyfolytában, azt hajtogatta, hogy bánja, hogy megkötötte velünk a szövetséget. És mivel rendkívül forrófejű volt, már a támadást fontolgatta. Bűnösnek éreztem magam. Évtizedek óta, most először volt békesség a két ősi faj közt. Egyetértésben éltek egymás mellett a farkasok és a vámpírok. Csupán egyetlen szabály volt, mely mind két fajra vonatkozott. NE ÖLJ EMBERT! Ezt pedig én az első adandó alkalommal megszegtem, és próbáltam, eltitkolni, féltve a szövetséget. Mivel Edward folyamatosan közölte, hogy mikor ki, mire gondol, mit fontolgat, nem érhetett minket meglepetés, sőt mindig egy lépéssel előttük voltunk. Azt tudtam, hogy Jacobot rendkívül kellemetlenül, érintik a történtek, főként, Nessie miatt. Viszont, nem Ő volt az egyetlen farkas, aki szíve mélyén ellenezte, a támadást. Edward arckifejezése megváltozott. Elérzékenyült, de sem az okát nem tudtam megfejteni, sem pedig Edward reakcióját.
„Mi a baj?” Tettem fel merészen a kérdést, bízva az erre adott válaszban. Edward váratlanul Nessie-re nézett, majd ismét elmerült a gondolatokban. És ezt a mozdulatsort, a tekintete folyamatos változtatása mellet, legalább háromszor megismételte. Nem csak nekem szúrt szemet a dolog.
„Mi folyik itt?” Csattant fel Emmett. Edward dühösen rá nézett, majd kitörtek belőle a következő szavak:
„A lányom titokban farkasokkal hetyeg.”
„Hogy mit csinál?” Szemeim a lányomra meredtek, és bambán bámultam hol Edwardot, hol Nessie-t.
„Na, jó, talán nem a legjobb megfogalmazás. De nem elég, hogy Jacobot vallja, nagy szerelmének, még a legjobb barátja is egy farkas.” Edward egy rövid időre elhallgatott, majd folytatta.
„És, ahogy hallom, állandó vendégük is volt. Naponta. De javíts, ki ha tévedek!” Rendkívül dühösen Nessie-t kémlelte. De Ő nem szólt. Csak megrázta a fejét, és legalább annyira dühösen nézett vissza apjára. Forrott a levegő. Nem volt elég a farkasok jelenléte, és az elkövetett bűnöm, még egy családon belüli csatározás is kezdetét vette, melynek szereplői a számomra legfontosabb két személy volt. Edward arckifejezése megint megváltozott. Lehajtotta a fejét, szemei csillogtak a csodálkozástól és a meglepettségtől. Rá nézett Renesmee-re, majd bocsánatkérően csak ennyit tett hozzá, előzőleg dühében kitörő mondatához.
„És, csak miattad, nem támadtak még.” Nem tétovázhattam tovább. Le kellett zárnom ezt az ügyet. Tudtam, hogy miattam vannak itt a farkasok, így csak két választásom maradt. Az első, kisétálok, és szembe nézek a sorsommal. A második, elmenekülök. Tudtam, hogy Edward soha nem hagyná, hogy veszélybe sodorjam magam, így Ő a második lehetőség mellett voksolt. Én viszont, azt nem hagyhatom, hogy miattam bárki másnak baja essen. Véget kell ennek vetnem. Lassan és észrevétlenül tettem egy lépést Renesmee felé. Edward annyira el volt merülve a gondolatokban, hogy észre sem vette, hogy megölelem lányom.
„Szeretlek.” Halkan suttogtam Nessie fülébe. Meglepetten rám nézett, és hangosan rám kiáltott.
„Anya, ne!” Késő volt, egy pillanat alatt átszeltem a szobát, és már a házon kívül voltam. A házon kívül, ahol, öt felbőszült fenevad, nézett velem farkasszemet. Tudtam, hogy Edward nem fogja hagyni, hogy egyedül nézzek szembe velük. Én viszont nem akartam több bonyodalmat. Vettem egy mély levegőt, mely gyakorlatilag felesleges cselekedet volt, mégis jól esett. Behunytam a szemem, és koncentráltam. Óvatosan elkezdtem kitolni elmémből a pajzsot. Próbáltam a házat bevonni a láthatatlan védőréteggel. Éreztem, hogy a pajzs egyre nagyobb teret fed be. Ahogy a buborék növekedett, egyre inkább kellett küzdenem, hogy célom elérjem. Erőt vettem magamon, és egy hatalmas lökéssel, teljesen kiszorítottam fejemből, gondolataim immár fedetlenek voltak. „Edward! Ne csináld! Minden rendben lesz. Tudom, mit csinálok. Vigyázz a többiekre. Szeretlek, mindig is szerettelek, és mindig is foglak. Te voltál nekem az örök fény, a meg nem szűnő sötétségben. Szeretlek…” Bírtam még tartani a pajzsot, viszont nem akartam, hogy Edward egy szóval is többet lásson gondolataimból, terveimből, érzéseimből. Tétovázás nélkül visszahúztam a pajzsom, így elmém ismét védett volt. Tudtam, hogy hiába minden próbálkozás, Edward nem hagy eltűnni. Így drasztikus megoldást választottam.
Újfent neki láttam pajzsom kiterjesztésének, de most nem a családomra koncentráltam, hanem a farkasokra. Hallottam a vicsorgásokat, alig három méterre előttem. Így még gyorsabbnak kellett lennem. Egy hatalmas energialökettel, robbant ki agyamból pajzsom, beborítva azzal az egész falkát, majdnem fél kilométeres körzetben. Soha nem sikerült még ezt megtennem, ekkora intenzitással. Viszont, most, hogy sikerült nem volt vesztegetni való időm.
„Tudom, hogy bűnös vagyok, és vállalom a következményeket, de nem itt. Nem akarom, hogy lássák.” Alig, hogy befejeztem mondatom, eszement futásba kezdtem, a farkasok, pedig a pajzsom kiterjedésen ereje miatt, akarva, akaratlanul, követtek. Nem dühösen, még csak nem is felbőszülten. Inkább kényszerszerűen, meglepetten. A távolból hallottam, Edward üvöltését, viszont a pajzsom nem engedte Őt közel hozzánk. Nessie lágy feltörő hangját is ki tudtam venni.
„Jake, kérlek…” És a hang eltorzult. Oly messze jártam már, a farkas falkával a hátam mögött, hogy még kifinomult vámpír érzékeim sem voltak képesek, megérteni a messziről jövő kiáltásokat. Mivel már nagyon messze jártam,- ha őszinte akarok lenni, azt sem tudom, hogy pontosan hol-, megálltam. A pajzs tartása, hatalmas feladatot, és mostanra már terhet jelentett, így óvatosan visszahúztam. A védőbuborék tartása, teljesen legyengített. Küzdöttem a talpon maradásért, de nem ment. Elhagyott minden erőm, és földre rogytam. –illetve, csak rogytam volna, ha egy hatalmas és gyönyörű farkas, meg nem támasztott volna. Tudtam, hogy Jacob az. Ezer közül is megismerném, még ilyen állapotban is, amilyenben most vagyok.
„Szeretnék beszélni veletek, mielőtt…” Jake nem engedte, hogy befejezzem. Morgott egyet, mellyel teljesen elnyomta, most különösen halk hangomat. A farkasok összenéztek, majd Jacob fellódított a hátára, és hatalmas üvöltés keretében követte a falkát. Volt egy olyan sejtésem, hogy a rezervátumba készülünk.
„Ne! Edward ott keres majd először.” Azt hiszem, megértették mire gondolok, mert szinte azonnal irányt váltottak. Nem tudtam hova máshová mehetnénk. A környék teljesen ismeretlen volt számomra. Mindent homok borított. A talajból néha-néha óriási fák magasodtak ki. Ahogy telt az idő, mégis felfedezni véltem valami olyat, amit már láttam. Valami olyat, ami nem volt idegen. Valami olyat, melyhez vámpír létem egyik legszebb élménye fűződik. A sziklák, a vízesés. Az emlékek. A paradicsomunk. Azon a helyen voltunk, ahova Edward vitt el engem egyszer. Mikor megkért rá, hogy legyek ismét ember. A közös helyünk. Ahová az elmúlt pár hónapban, rendszerint ellátogattunk. Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök még ide, úgy, hogy nem vele veszem birtokba a csodálatos helyet. A vízeséstől balra, egy hatalmas kőtömb helyezkedett el. Egy farkas levált a falkától, és lassan oda sétált a sziklához. Megérzéseim alapján, a farkas a falkavezér, Sam lehetett. Kétszer megkerülte a tömböt, majd felugrott rá, és egy hatalmasat üvöltött. Az üvöltést a helyet körülvevő hegyek visszhangszerűen verték vissza. Félelmetes volt. A hang úgy hatott, mintha milliónyi farkas torkából szakadt volna fel, pedig csak egyetlen egy farkas hallatta hangját. Nem tudtam mik a terveik velem. Hogy most azonnal megölnek majd, vagy várnak még. Szerettem volna beszélni velük, de így, hogy farkasként néztek vissza rám, nagyon egyirányúnak véltem felfedezni a dolgot. Jake még mindig velem volt, és támasztott, hogy erőhiányom miatt ne rogyjak a földre. Mélyen hatalmas szemébe néztem, majd megszólaltam.
„Tudom, hogy hibáztam, hogy szólnom kellett volna, de nem akartam veszélybe sodorni a családom, és a szövetséget sem szerettem volna tönkre tenni. Meg kell mondanom a többi farkasnak is, el kell, mondjak mindent! Nem bánthatjátok a családom.” Jacob megértően bólintott egyet óriási fejével, majd a kősziklán álló farkasra nézett, ezt követően hosszasan kezdték el bámulni egymást. A szemkontaktust végül Sam adta fel. Halk nyüszítés hagyta el a torkát, melyet az Őt körülvevő farkasok szinte azonnal viszonoztak. Sam rám nézett. Tekintete dühös, mégis megértő volt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így nem tettem semmit. Sam leugrott a szikladarabról, majd eltűnt a vízesés mögött. A többi farkas nyomban követte Őt. Egyedül Jake maradt ott velem. Nem tudhattam biztosan, hogy azért-e mert maradni akart, mert vigyázni akart rám, vagy, csak azért mert kellett valaki, aki szemmel tart. Abban viszont bíztam, hogy a falka nagy része azért tűnt el, mert emberi alakot szeretne ölteni, nem más okból kifolyólag. Vártam, csak vártam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, azóta mióta elmentek. Ahogy az égre néztem, láttam, hogy a nap veszít vakító sugarából, melytől eszementen szikrázott bőröm. A nap, halványuló tündöklése mellett, már az esthajnalcsillag is kivehető volt. Közeledett az éjjel, a falka pedig sehol nem volt. Szerettem volna beszélgetni Jacobbal, ezért megkértem rá, hogy változzon át emberré. Először vonakodott, majd megadóan leengedte fejét. Láttam rajta, hogy nyüglődik, és azt is tudtam, hogy ezt mi okozza. Azért, hogy átváltozzon, el akart menni, hogy ne lássam, de nem hagyhatott egyedül, mert őriznie kellett engem. Tudtam, hogy bízott volna bennem annyira, hogy mégis magamra hagyjon, és én sem mentem volna sehova. Több okból sem. Az első, hogy nem akartam további bonyodalmakat. Nem szerettem volna Jacobot sem bajba sodorni, ha esetleg kitudódna a dolog. Tudtam, hogy bűnhődnöm kell, és el is fogadtam, sőt ha nagyon mazochista akarok lenni vágytam is rá. Mióta megöltem azt az embert, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra a pillanatra, mikor rávetettem magam, és vére átjárta testem minden porcikáját. Hogy mennyire vágytam rá, hogy a számban érezzem. Hogy minden gondolkodás nélkül, ösztöneimre hagyatkozva, támadtam rá. Hogy vérét kiszívva, ép elmémet visszanyerve, mit éreztem a holtteste mellett. Egyetlen dologért voltam hálás, mely vámpír létemmel járt. Hogy nem alhatok. Magamat ismerve gyötörtek volna a rémálmok, és minden alkalommal mikor lehunytam volna szemem, a férfi ijedt tekintete meredt volna rám, melyet közvetlenül halála előtt láttam. Számtalanszor újra éltem volna azt a pár pillanatot. Szenvednem kell. A családomat pedig meg kell védenem. Ha ez csak úgy lehetséges, hogy meg kell halnom, megteszem.
„Nem kell elmenned. Csak változz át. Kérlek.” Láttam rajta, hogy szívesen megtenné. Most két dologközt vacilláltam. Az egyik, hogy azért nem teszi meg, mert nem akar ellentmondani Samnek. A másik pedig, hogy nem akart előttem átváltozni.
„Csak nyugodtan. Nem fogom magam kínosan érezni. Te se tedd.” Ezzel Jake megadta magát és kicsivel hátrább ment, mint most volt. Megkezdődött az átalakulás. Szőre fokozatosan tűnt el hatalmas testéről. Hirtelen felegyenesedett, farka pedig fokozatosan semmisült meg. Állkapcsát nagyra tátotta, majd egy morgás kíséretével, visszahúzta agyarait. Feje kezdte megközelíteni emberi formáját. Még egyszer kinyújtózott. Megfeszültek izmai, karmai, pedig ahogy ezelőtt fogai, eltűntek. Szőrzete már alig volt. Mérete pedig jelentősen lecsökkent. Kinyújtotta nyakát, majd jobbra és balra fordította. Láttam kirajzolódni lábai és kezei nyomát. És a következő pillanatban a hatalmas, és gyönyörű farkas már sehol sem volt. Helyette ott állt velem szemben, teljesen meztelenül Jake. Alaposan szemügyre vettem Őt. Nem akartam, mégis megtettem. Mikor észrevette, hogy szinte már bámulom, megköszörülte torkát, majd gyorsan maga elé tette hatalmas tenyerét. Kínosan éreztem magam.
„Ne haragudj!” Jake kissé önelégülten, de ugyanolyan zavarban, mint én, elmosolyodott.
„Nem teszem.”
„Rendben.” Hirtelen nem tudtam mást mondani. Nem akartam rögtön belevágni a mondandómba, így inkább másról kezdtem el beszélni. Féltem, hogy kényesen érinti a téma, de tudnom kellett.
„Jake??”
„Tessék?”
„Öhm… mi van köztetek a lányommal?” Nagy meglepetésemre Jake egy percet sem habozott, azonnal válaszolt. Nem feltétlen a kérdésemre, de válaszolt.
„Szeretem Őt.” Örültem neki, hogy ezt mondta, de előzőleg feltett kérdésemre, nem kaptam választ, így kicsit korrigálva, megismételtem azt. Illetve, csak megismételtem volna, ha Jacob szavamba nem vágva, folytatta volna előző kijelentését.
„És, azt hiszem Ő is szeret engem.”
„Én is azt hiszem.” Jake közelebb jött hozzám. És leült. Mivel rendkívül kényelmetlenül érezte magát nem sokkal később felkelt mellőlem és váratlanul felkapott az ölébe. Nem tudtam mire készült. Lépett velem kettőt, és mikor megláttam, merre visz, már késő volt.
„Jacob, ne…” De mikor e szavakat mondtam, már nyakig vizes voltam. Jacob beledobott a közelben lévő tavacskába, melyhez rendkívül kellemes emlékek kötöttek. Majd beugrott mellém, Ő is.
„Sajnálom, de kínosan érzem magam, ruha nélkül. Főként, hogy a lányodról beszélgetünk.” Kitört belőlem a nevetés. Tudtam, hogy mindennek ez az oka. Kicsit még incselkedtem is vele.
„Oh, és amint láttam, nem csak a belsője fogott meg téged. Ennek pedig az előbb szemmel látható bizonyítékát vettem. És még csak a nevét sem mondtam ki.” Egy kicsit zavart a dolog, mégis csak a lányomról volt szó. Viszont tudtam, hogy Jake vigyázni fog rá. Minden téren. Örültem neki, hogy kölcsönös érzelmekre talált Jacob, és persze a lányom, még ha korainak is éreztem mind ezt. Jacob lesütötte a szemét, és hosszú ideig rám sem nézett. Megtörtem a kínos csendet.
„Remélem, boldogok lesztek együtt.” Jake rám nézett. Láttam örömét a szemében, viszont úgy vettem észre kételkedik benne, hogy igazat mondok. Kijelentésem magába foglalta, azt a tényt is, hogy lehet, én már nem láthatom lányom boldogságát, és úgy vettem észre, Jake is felfedezte ezt a hangomban.
„Bella, kérlek, még ne add fel! Még nincs veszve semmi.” Szinte azonnal félbeszakítva vágtam közbe.
„De igen. Bűnös vagyok, következésképpen bűnhődnöm kell.” Jake nem szólt, még csak rám sem nézett. Nem volt értelme további magyarázkodásnak. Viszont szerettem volna tudni, mi fog történni, így bízva abban, hogy Jake tudja, megkérdeztem.
„Most mi lesz? Megölnek, ugye?” Éreztem a szomorúságot a hangomban, így biztos voltam benne, hogy Jake figyelmét sem kerülte el.
„Nem.” Nem volt kétségem felőle, hazudik.
„Ne hazudj nekem. Legalább most ne!” Fájdalmasan rám nézett, közelebb úszott hozzám, és hatalmas tenyerei közé fogta arcomat.
„Nem tudom, Sam mit tervez. Ha a szövetségben leírtakat veszem alapul, meg kellene halnod. Viszont a falka tudja, hogy azzal magára szabadítaná a Cullen családot, és Őket ismerve a többi vámpírt is. Ezt pedig nem engedhetjük. A dolgot az is megnehezíti, hogy az elmúlt egy, másfél évben a két faj nagyon szoros barátságot kötött egymással. Közösek voltak az érdekeink. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen.”
„De igen, engeded. Nem hagyhatom, hogy az elfogultságod, bajba sodorjon másokat. Ha én már nem leszek…” Jake félbeszakított.
„Olyan nem lesz.”
„Jake! Ha én már nem leszek…” Láttam, hogy megint közbe akar vágni, így egy újamat ajkaira tettem, így fojtottam belé a szót.
„Vigyáznod kell Nessie-re, és fent kell tartanod az egyensúlyt. Az apám. Ha tudomására jut, hogy halott vagyok, össze fog törni. Neked ott kell lenned mellette. Segítő kezet kell, nyújts. Ígérd meg, hogy megteszed.”
„Ugyan. Erre nem lesz szükség.” Akadékoskodott Jake.
„Csak ígérd meg!” Erősködtem. Jake sóhajtott egy nagyot, majd megszólalt.
„Megígérem.”
„Köszönöm.” Majd ismét kínos csend vette kezdetét. Hirtelen zajt hallottam. Fejem a hang irányába fordítottam, majd valami olyat éreztem, ami teljesen kétségbe ejtett. A hang, az illat, az érzés, mind azt sugallták, hogy bármi vagy bárki is közeledjen, számomra jót nem jelenthet. Féltem. Magam sem értem. Nem a haláltól, vagy a fájdalomtól tartottam. Hiszen, mindkettőben volt már részem. Féltem, hogy nem láthatom többé a családom. A lányom, a szerelmem, az apám, Alice-t, a Cullen- éket. Elbúcsúzni sem tudtam tőlük. Váratlanul Jake elkapta a kezem, és megszorította azt. Bizonyára Ő is felfedezte a közelgő ismeretlent.
„Farkasok?” Tettem fel gyanakvóan a kérdést.
„Nem.” Erős megérzésem volt, hogy ha nem farkasok, akkor kik, vagy ki közeledik. Sejtelmem hamarosan be is igazolódott.
„Bella? Jól vagy?” Edward rohant felém, és aggodalmasan faggatott. Pár pillanat múlva tekintete és arckifejezése gyökeresen megváltozott.
„Bella? Jacob? Mit műveltek ti?” Nem akartam magyarázkodni felesleges lett volna, és időm sem volt rá. Edward egy szempillantás alatt a tóban volt mellettem. Ölébe vett, és már ki is ugrott a szárazföldre.
„Edward ne!” Ellenkeztem. Jake egy darabid mozdulatlanul figyelte az eseményeket, majd Ő is megszólalt.
„Ne csináld!” Edward szemei kipattantak.
„Hogy mondod?” Hangja tele volt dühvel és gúnnyal.
„Ne tedd ezt!” Ekkor Edward váratlanul elengedett, én pedig reflexeim hála nem terültem el a földön, hanem gond nélkül, talpra esve megálltam. Ed’ beugrott Jake mellé a vízbe, és elkapta a torkát. Láttam szemében a feltörő vérszomjat, a hatalmas dühöt, és az ölni akarást. Edward egy pillanatig kizökkent, mikor hangosan rá szóltam.
„Edward?” Ekkor nézett rám. Jacobnak ez épp elég volt. Kiszabadult szorításából, kiúszott a tópartra, majd egy másodperc alatt átalakult. Edward sem habozott. Kiugrott a vízből. Teste gyönyörű volt. Pontosan úgy nézett ki, mint akkor este, mikor, ha csak egy színjáték keretei közt is, de ember lehettem. Bőre a hold ragyogása, és a víz csillogása miatt olyan csodálatos volt, hogy minden más eltűnt agyamból. Csak a látványra tudtam figyelni. Érzéseim felerősödtek. Szerettem, imádtam, akartam. Nem tudom mi ütött belém. Nem tudtam mérlegelni a helyzetet. Egyszerűen csak oda rohantam mellé, elkaptam az egyik kezét, magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Edward nem viszonozta a csókom, éreztem teste remegését, és dühét. Nem foglalkoztam vele, tovább csókoltam. Ezek után már Ő sem tétovázott. Visszacsókolt. Úgy fonódtak egymásba ajkaink, mintha nem lenne több alkalom. És ami azt illeti, nem is hittem, hogy lesz. Csókja égette a szám, egész testem beleremegett. Akartam Őt, jobban, mint eddig bármikor. Kizártam a külvilágot, és nem foglalkoztam semmi mással. A múlttal, a jövővel. Csak a jelennek a pillanatnak éltem. Egy pillanatra elengedetem ajkaim szorításából.
„Szeretlek.” Suttogtam a fülébe, majd lágyan megcsókoltam a nyakát. Ahogy a víz folyt le a hajáról, végig a füle mellett, a kulcscsontján át. Teljesen megigézett. Nem tudtam másra gondolni, csak, hogy karjaiban tartson, és csak engem szeressen, csókoljon. Szorítása erősebb lett. Eddig hátamat fogta, kezei most már a csípőmet markolták, és húztak egyre közelebb álomszép testéhez. Ajkai ismét ajkamat keresték. Most már Ő is csak velem volt elfoglalva. Dühe csillapodott, és immár vágya erősödött fel. Kezemet becsúsztattam pólója majd hasát és mellkasát kezdtem el simogatni. Edward még közelebb húzott magához, és úgy tűnt, már soha nem enged el. Biztonságban éreztem magam. Nem tudom mióta lehettünk önkívületi állapotban, viszont mikor kinyitottam szemem, és kicsit magamhoz tértem rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül. Egy óriási farkas, Jake személyében, mozdulatlanul állt a tó mellett, és hatalmas barna szemeivel minket bámult. Edward még mindig szorosan karjaiba tartott. Nem akartam szabadulni öleléséből. Vele akartam lenni.
„Edward?”
„Igen?”
„Menned kell.” Edward kérdően nézett rám.
„NEM. Mennünk kell.” Förmedt rám, majd javított ki. Jake morogni kezdett, Edward pedig ismét dühbe gurult.
„Ide figyelj, te korcs. Elviszem innen Bellát, ha tetszik, ha nem. A lányom miatt meg még számolunk.” Edward megfogta a kezem, majd elkezdett húzni magával.
„Edward, kérlek!” Szomorúan néztem rá.
„Nem Bella. Nem. Nem hagyom, hogy bajod essen. Ha a farkasok háborút akarnak, megkapják.”
„De ez nem helyes. Hibás vagyok. Bűnhődnöm kell. Egyedül nekem, nem másnak.”
„Nem vagy hibás. Nem tehetsz a történtekről.”
„De ellene tehettem volna.” Edward gorombán rám nézett.
„Erről nem nyitok vitát. Jössz és kész.” Mentem volna szívesen, de nem akarom, hogy ártatlanok vére folyjék miattam. Nem hagyhatom. Egy hibát már elkövettem, többet nem fogok.
„Nem.” Fájt kimondanom, de nem tehettem mást. Ránéztem Jacobra, akin láttam az értetlenkedés jeleit. Nem avatkozott közbe.
„Ezt te sem gondolhatod komolyan.” Akadékoskodott Edward. Én nem feleltem, sőt egy lépést hátráltam.
„Bella?!”
„Tessék?” Úgy tettem, mint aki nem tudja, mit akar.
„Ne csináld ezt!”
„Edward! Menj el! Kérlek!” Nagyon nehéz volt kimondanom ezeket a szavakat, de nem volt más választásom.
„Nem.” Szemei szikrát szórtak, majd hirtelen megszólalt egy ismeretlen hang.
„Pedig jobban tennéd.” A távolból egy hatalmas alak emelkedett ki. Teremtét Emmett - éhez, tudnám hasonlítani. Viszont ez az idegen, ahogy elnéztem, közel két méter magas lehetett. Fekete félhosszú haja, fülét még bőven takarta. Szemei sötétek és aprók voltak. Ajkai vörösek és teltek. Pólója tökéletesen megfeszült kidolgozott testén. Mivel újatlant viselt, megpillantottam bal vállán, egy sérülést. Olyan volt, mintha valaki kiharapott volna belőle egy darabot, majd azt összehúzva varrták volna össze. A seb színéből ítélve, már elég rég szerezhette. Közvetlenül mögötte gyülekezett a falak. Sam pedig mellette állt. Látta értetlen tekintetünket, így bemutatta a rejtélyes idegent.
„Ő Gerard, a valaha élt, legősibb, bölcsebb és erősebb vérfarkas a világon.” Látszott Sam-en, hogy mindennél jobban tisztelte Őt. Kis szünetet tartva folytatta.
„Mivel nem tudtunk dönteni Bella sorsa felül – Edwardra nézett, és most már szinte csak neki beszélt. – közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy Gerard segítségét kérjük, és kellő ismertetés után a döntést rá bízzuk.” Edward nagyon meglepett volt. Tudtam, hogy ezt nem fogja megállni szó nélkül. Gerard a farkasoknál ezek szerint, olyan ranggal bírt, mint nálunk, vámpíroknál a Volturi.
„Szóval ti egy idegenre bízzátok Bella életét?!” Edward hangja tele volt gúnnyal, és gyűlölettel.
„Ő nem egy idegen.” Förmedt rá Sam.
„De igen. Az.” Vette kezdetét Edward és Sam közt a szócsata.
„Ebből elég.” Csattant fel Gerard. Ekkor Sam hátrált egy lépést, és elcsendesedett. Edward viszont semmiféle reakciót nem mutatott.
„Bella most velem jön.” Jelentette ki, most már teljesen higgadtan Edward.
„Azt nem hiszem.” Mordult fel Sam ismét.
„Edward elég.” Szóltam rá. Féltettem Őt. Ketten néztünk szembe hat dühös és rendkívül erős farkassal. Tudtam, hogy esélyünk sem lett volna. És ezzel Edward is tisztában volt.
„Most még elmehetsz.” Ajánlotta fel neki Gerard. Talán nem kellett volna. Éreztem és láttam is, hogy Edward rendkívül dühös lett, e kijelentés miatt. Támadni fog. Ezt pedig nem hagyhatom. Lehunytam a szemem, kezem ökölbe szorítottam, és egyetlen lökéssel, kitoltam pajzsom az agyamból, bevonva azzal Edwardot és magamat.
„Edward ne csináld ezt! Esélyünk sincs. Itt helyben megölnek, mind kettönket. Gondolj Nessie-re és a Cullen- ékre. Nem teheted ezt. Én rendben leszek. De most el kell, menj! Kérlek! Ha szeretsz, megteszed.” Edward lehajtotta a fejét, majd rettentő nagy fájdalommal a szemében rám nézett.
„Szeretlek…”
„Akkor menj!” És ezzel a mondatommal bezárólag visszahúztam pajzsom elmémbe, szabad utat engedve ezzel Edwardnak. Ő kiegyenesedett, rá nézett a falkára, majd Gerardra.
„Ha bármi baja lesz…”
„Erre nincs szükség. Egyelőre nem lesz.”
„Ajánlom is!” Edward még utoljára rám nézett, majd elindult lassan az erdő fele.
„Még visszajövök, és nem egyedül.” Ezt a mondatát inkább nekem címezte. És ekkor jutott el a tudatomig, hogy mire célzott ezzel.
„Neee…” De hangom már nem hallotta. Edward eltűnt a hold fényében.


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

62 megjegyzés:

Henicyy írta...

1.komi :D :$
Niky ... wáááá... egyszerűen imádom, istenem, ezért megérte ennyit várni!!! Imádom, annyira jó. Nem találok szavakat!!:):):) Tudom ez illeetlen kérdés hisz most került fel, de mikor jön a következő? XĐ Remélem mihamarabb kiváncsi vagyok mi lesz Bellával :| Az új dizi is tök jó (Y) Örülök hogy végre sikerült időt szánnod az oldalra :D
Nah de nem rablom tovább az időd.. XD
Pusz : Hencii(: ♥

Névtelen írta...

nagyon jó lett, én is remélem, hogy nem kell a következőre ennyit várni. olyan jól írsz, légyszi egy kis időt szakítani arra, hogy mi is jól érezzük magunkat! (bocs, hogy önzö vagyok, de biztos más is így gondolja). ne csigázz minket sokáig. puszi Krisztina

Névtelen írta...

fantasztikus
izgalmas
és nagyon hamar vége lett
arra ösztönzöl hogy tovább olvassam
engem meg furdal a kiváncsiság mi lesz bella sorsa
szerintem nagyon jó:D:D:D
=)=)=)
nagyon várom a fojtatást

Judit írta...

Jujj, Nikym megint nagyon nagyon ügyes voltál. Nem csalódtam most sem benned. Nagyon tetszett. Csak így tovább!!! (Már nagyon kíváncsi vagyok Bella sorsára *.*)

Sany írta...

Hello, nagyon jó lett az uj történet, élveztem minden sorodat alit irtál...Jó ötlet ez a Gerard, kár hogy nem irtál többet le rola....a következöre talán nem kell majd enyit várnunk...csüszi

Linda írta...

nagyon szuper lett :)
megérte várni az biztos

Névtelen írta...

szerintem is nagyon jó a történeted tehetséges vagy meg minden és remélem mihamarabb meg lesz a következő mert alig várom és kicsit én is hiányoltam Gerard történetét úgy hogy szakítsrá egy kis időt mert már úgy olvasnám tovább ( bocsi a sietetésért)
egy lelkes olvasó:)

Névtelen írta...

Úr isten:O:):):)ez nagyon jóóó:Dte jó ég:D rendesen beleéltem magam:D:P remélem több időd lesz a következő részre:D:Dés ténylg jó letzt az oldal is:D nagyon kíváncsi avgyok már a folytatásra:D:P
Sacc°o=)

Niky írta...

Szóhoz sem jutok. Nem gondoltam volna, h ennyire tetszeni fog ez a fejezet. Tényleg megleptetek. Egészen ellentétes reakcióra számítottam.
A fejezetre szakítani fogok időt, ígérem többé nem várakoztatlak meg benneteket...ennyire..=)
Ami Gerardot és a jellemzését illeti, nem véletlenül kapott eddig kevés szerepet. Vannak vele terveim, és nem akartam mindet az elején elsütni...=)
Az új dizi pedig, azért készült, mert ahogy Ti is mondtátok, és én is érzetem, elhanyagoltam az oldalt, és ezzel szerettem volna újra életet vinni a dologba. ÉS hát egy kicsit meglepni vele titeket!!
Nah hát akk, még 1x nagyon köszönöm a vélemény nyilvánításokat, és a sok dicsérő szót, mondatot!! (Nagyon jól esnek)
További kellemes olvasgatást, nézelődést!!
Sok Puszii
Niky

Alice írta...

szijja Niky!!
hát-hát-hát..nem találok szavakat:P csak annyit tudok mondani h:csatlakozom az előttem szóló, igen jó ízlésű alkonyat-fanokhoz:D..komolyan tátva maradt a szám..egyszer csak azon kapom magam olvasás közben hogy tátott szájjal meredek a monitorraXD
csak annyi észrevételem lenne hogy(de javíts ki ha tévednék, és nem akarok kukacoskodni) a fejezet elején azt írod a Sam forrófejű...de a falkában nem Paul volt a forrófejű és Sam a higgadt?..tényleg bocsi h ilyen apróságokkal zavarlak...am. király lett:D:D ja és mindenkinek ajánlom a blogunkat(enyém+ 2bnőmé) www.fvb.blogol.hu

Rebeka írta...

huh,ez is tök jó grt ;)

Laura írta...

hhuuuhhh Niky! ezért érdemees volt várni...én is csak azt vetem észre h. tátott szájjal olvasom...na de én még sirtam is rajta és lehet hülyének nézni emberek de nekem nagyon teccett.... vároma folytit!Laura

Niky írta...

Megint csak nem tudom, h megköszönni a sok jóó és bíztató szót!
Igen Alice igaz van, azt ott elrontottam. Bocsánatot kérek érte..=)
Laura.. nem az a célom, h megsírassalak, mindenesetre nagyon örültem nekii /lehet hülyén hangzik/ mikor olvastam!!
És Rebeka neked is külön köszönet!!
Puszii

Névtelen írta...

várom a folytatást..:D ezt lehetetlenség abbahagyni olyan izgalmassá teszed a történetet h aludni nem birok a kiváncsiságtól h mi lesz a további történetben..már 3-4x végig olvastam de még megunni sem lehet. Hasonlóan tehetséges vagy mint az írónő:D Gratulálok hozzá. Várom a folytatást

Névtelen írta...

ez nagyon jó lett
mikor lesz a folytatás mert már nagyon várom
mimi

Laura írta...

tudom én azt h. nem az volt a célod :) csak nekem annyira de annyira de annyiraaa teccik :)vároma folytit.. Laura

Névtelen írta...

áááááááááá nagyon nagyon nagyon várom lécci szakítsrá egy kis időt.............lécciléciiléccilécci.......

Nikolett írta...

Szia!
Imádom a könyvedet, én még csak most találtam rá, de tényleg egyszerűen fantasztikus. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy nem az eredeti sorozathoz tartozik. Egy kérdés van: Mikor lesz folytatás?
Kérlek minél hamarabb, mert már nagyon várom... Kérlek...

Niky írta...

Huh.. megint ennyi dícséret és bók.. nagyon köszönöm!! =)
Igyekszem!!
Puszii

Hime írta...

WOW
Én is most kezdtem el olvasni a Night Lightot, de... Nehéz elhinni, h ez nem Steph "tollából" van... Eszméletlenül jóóóóóóóóóóóóóóó XD Várjuk a folytatást :D

Névtelen írta...

aztaa... háát ez egyszerüen lenyűöző.
Teljesen ugy irtad le mint ha te lennél Stephenie Meyer!!:O
Naon gratula, még egy dicséret képpen:remélem irónő lezsel,mert akkor tuti megvenném a könyveidet!!:DD
Am mikor lesz kész a folytatás?? Csak mert ezt nem lehet ennyivel befejezni...ezt folytatni kell!!:D
Na szija.^^(Am fanni vok.xD)

Fanny97 írta...

szia
alig várom a következő részt
az egéz történetet elolvastam elejétől a 14, fejezetig. az lején azt hittem ezt is meyer írta de aztán végül is rájöttem. Még vmi ezt a történetet hihetetlen jól tudtad folytatni és ezért csodállak.
:P XD XD XD XD

Julika írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Julika írta...

Halihó!
Örülök, hogy most leltem rá erre az oldalra, és az írásodra, így nem kellett várakoznom a részek között:):) nekem nagyon tetszik, és jó érzés, hogy a könyvek után még vissza tudunk csöppenni kicsit a Bella és Edward által nyújtott világba. Hiszen biztos vagyok benne, hogy a 4. könyv elolvasása után mindenki egy kis ürességet érzett...nem akarta, hogy vége legyen...
nagyon várom a folytatást :):)

Névtelen írta...

Nagyon tetszik, csak egyetlen apró dolog lenne. A vámpírok kicsit azért sztem erősebbek, és nem tud bennük egy oroszlán kárt tenni, szóval a negyedik részben is írva volt, h meg se érezte az állatot. Am. meg nagyon szuper, és csak így tovább.

Szasza

memi18 írta...

Hy valami elkepesztoen fantasztikus lett! elkezdtem olvasni aztan egyszer csak a vegere ertem es nem tudtam elhinni h ilyen hamar veget ert en is csak csatlakozni tudok az elottem levokhoz remelem mihamarabb fent lesz a folytatas mert mar tukon ulve varom h mi lesz a kovetkezo reszben! meg1x gratt
Pusziiiii

Névtelen írta...

Mikor jön a következő rész??????? Már nagyon várom!!!!!!!! Nincs mit olvasni!!!!!!!!!!!!

adrika írta...

Szenzációs!!!Fantasztikusan írsz!
A végtelenségig tudnám olvasni.Imádom és köszi.
Várom a folytatást

Névtelen írta...

Hali!!!
Csak annyi hogy mikor lesz a kövi, mert már nagyon elszeretném olvasni!!!! Tudom hogy van más dolgod is de olyan jókat írsz!!!!
És azt is toom hogy most egy kicsit nagyon bunkó voltam, de ezek annyira jók!!!!! :):):):)

Névtelen írta...

Olvastam mind a 4 könyvet, de ez is ugyanolyan jó ,izgalmas ,nem bírtam abba hagyni.Írónak kéne menned.Várom a folytatást hogy mi lessz Bellával.

Névtelen írta...

Mikorra tervezed a folytatást?????????????????????????????MUSZÁJ TOVÁBB ÍRNOD!!!!NAGYON JÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Chewy írta...

Nagyon jó!! Mikor lesz folytatás?
mÁR NAON VÁROM

Névtelen írta...

wááóó hát ez naon jó...
Annyira teccik.Már olyan kíváncsi vagyok mi lesz Bellával.Remélem hamar kész lezel a kövivel.

Névtelen írta...

wááóó nagyon teccik annyira izgalmas....
Már nagyon furdal a kíváncsiság h mi lett Bella sorsa.Alig várom a folytatást,remélem hamar meg lesz:D
puszi: Zsuzsi

Névtelen írta...

WOW!!!
Nagyon jó lett, engem is furdal a kíváncsiság!!! Így tovább nagyon jó vagy!! OMG, hajrá: )))))
Pussz: Claire

dzsudy13 írta...

Szia!Mikor lesz új fejezet?

Névtelen írta...

Szia!

Nanon jó lett.Alig várom a folytatást,de nem akarok bunkónak tűnni, ezért szerintem gyakrabban kellene frissíteni a portálodat!!!!!!! mert már elég régóta nincs frissítve!!!!!!!

Névtelen írta...

Ez egyszerüen nagyon jóó!
Már alig várom a folytatást!Csak így tovább!És bízom benne ,hogy minnél hamarabb lesz folytatás!

Névtelen írta...

húú hát ez nagyon jó lett:D
fogod még folytatni???
mert kíváncsi vagyok mi lesz Bellával
nagyon nagyon teccik

Névtelen írta...

Kérlek folytasd, nagyon kiváncsi lennék mi lesz a vége!:)nagyon ügyes vagy!

Ella írta...

Niky fantasytikus!!!Nagyon jó a fantáziád,super.Elárulod hány éves vagy kiváncsi lennék?ha nem akarod nem muszáj

Anita írta...

Elég szkeptikus vagyok könyvek területén, de nagyon tetszik!:) Véleményem szerint, ha van ihleted, fejtsd ki az ájulást és a fejsérülést is. Várom, hogy legyen időd tovább írni;)

Névtelen írta...

Szija !
Ez egyszerüen fantasztikus !
Már nagyon várom a kövi részt !
Hogy tudtál ijesmiket kitalálni ?
Ez lehetetlen XDXD !

Puszi

Névtelen írta...

Szia.

Nagyon jó a történet, ügyes vagy.
Alig várom a folytatást.
Így tovább.

Névtelen írta...

nagyon teccik és már alig várom a folytatást remélem h hamrosan az is lesz met furdala kíváncsiság am nagyon teccik és csak így tovább ;)

Névtelen írta...

Szia Niki!

Nagyon szupi az egész de ezt már elég sokan írták! :) Mikor lesz még több ebből a remek műből, mert ugye lesz? Egy kicsit frissíthetnéd az oldalt (a boldog újévre meg ezekre gondoltam) de ettől az apróságtól eltekintve sztem ez a legjobb twilight oldal
puszi

Névtelen írta...

szia nagyon jó lett egy este elolvastam nem tudtam abba hagyni remélem folytatod tehetséged van hozzá remélem hogy még sok műved lesz hajrá
egy night light rajongó

monika írta...

nagyon jo sztori!
nagyon tetszik de kerlek folytasd vagy legalabb valamit ujits az oldalon es ha van idod irj uj fejit mert nagyon tehetseges vagy es jo olvasni a toridet
kerleeeeeeeeeek......

Névtelen írta...

Sztem nagyon yo!!!! Nagyon remélem, hogy folytatod, mert érdemes! Elmehetnél írónak, mert na tehetséged hozzá. Szerintem mindenki (én is beleértve) várja a folytatást!!!!

Kriszta írta...

Niky nem tudnad mihamarabb felrakni a 15.fejezetet vagy megirni kivancsi vagyok h harcolni fognak ha igen akkor hogy vegzodik nembirom mar wáááááááááááááá

Névtelen írta...

nagyon teccik ;) csak így tovább. mikor lesz folytatása?? puszii :D egy rajongód ;)

Fati írta...

én még csak most olvastam el,mert nem régóta látogatom az oldalt,de NAGYON JÓÓ LETT! mikor jön a folytatás?? :D

alienvzs írta...

szia Niky nagyon tetszett a történet idáig és látom hogy elég régóta várják a 15. részt és tegnap kezdtem csak olvasni és annyira magával ragadott hogy ma reggelre azon kaptam magam hogy végigolvastam a 14 részt. én is twilight rajongo vagyok azthiszem mert eddig minden részt vagy megnéztem vagy elolvastam... arra gondoltam hogy bár nem tudom hogy álsz a történettel szertnék segiteni benne aktivan részt venni hogy mielőbb elolvashassam, elolvashassuk. szoval nincs semmi iroi képességem azthiszem de talán ötlteket gyüjthetnél az én és más olvasók segitségével az EMAIL CÍMEM: alienvzs@freemail.hu és ha nem haragszol meg érte itt szertetném megkérni a többi olvasod rajongod hogy segitsenek neked puszi mindenkinek (L)

alienvzs írta...

ha van kedved dumcsizni erről akk vegyél fel MSN-en imádom hogy ilyen ügyesn irsz msn: alienvzs@freemail.hu

Anita írta...

Szia!
Most akadtam az oldaladra és nagyon tetszett a Night light 14 fejezete. Egy éjszaka alatt olvastam el. Látom régóta nincs hozzáadva semmi, ezért kérdezném, hogy lesz folytatás? Mikor? A történet félbe szakadt és a tudat, hogy nem tudom mi lesz Belláékkal, borzasztó. Egyébként Stephenie sem folytathatta volna jobban a történetet. Én megpróbálnám kiadatni könyv formályában. Lenne olyan sikere, mint az eredeti kötetenek. Űdv Anita

molnarlizus írta...

Lyz
szia!
tudom, hogy már nagyon sokan írták, de ha egyszer igaz....
nagyon jól írsz!!!teljesen leköteleztél ezzel a "könyvvel"!
nagyon remélem, hogy lesz folytatása mert ha nem én nagyon csalódott(ak) lenné(n)k... remélem hamar jön a következő mert nekem egy rossz szokásom, hogy türelmetlen vagyok :)
Kitartást! :D

Névtelen írta...

Szia!
Nekem nagyon tetszenek az eddigi részek! Meg szeretném kérdezni, hogy a közel jövőben folytatod e az írást? Ahogy néztem már régen raktad fel az utolsó részt és így nagy bizonytalanságba hagysz minket, hogy nem tudjuk mi történik Bellával! Várom válaszod és a folytatást!

Névtelen írta...

Ez nagyon jó volt!!!
Nagy tehetséged van az íráshoz!!!
Kíváncsian várom a folytatást.
És remélem befogod fejezni a történetet!
MINÉL HAMARABB!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Névtelen írta...

Kedves Niky,
Nagyon tetszett az írásod ,ám de sajnálattal vettem tudomásul a 14-dik fejezet végén, hogy nem találom a folytatást.
Szinte 3 év telt mióta megírtad az utolsó részt, de miért nem fejezted be? Nem hiszem ,hogy ennyi idő nem lett volna elég?!
Szerintem rengeteg csalódott rajongó nevében kérlek ,hogy írd meg a befejezést. Ez egyszerűen nem maradhat így!

Köszi, és bocs ha egy kicsit nyersen fogalmaztam,nem neked szól csak a feltámadt kíváncsiság idézte elő.

Üdv. Réka

Névtelen írta...

Ez egyszerűen fantasztikus nagyon jó most találtam meg ezut az oldalt és nem találok szavakat. csak olvastam és nem bírtam abbahagyni!
Már nagyon vároma folytatást mikor lesz mi lesz a vége mi lesz Bellával????

Névtelen írta...

Nem hiszem el ebből akkora nagy sikert lehetne csinálni ha már rég befejezte volna a filmbe utolsó rész ként minden nap azt nézném sok izgalom árulás és szerelem. A könyvbe is számtalanszor elolvasnám de nem lehet mert nincs kész. Ezt utálom ha valaki elkezd valamit nem fejezi be még ennyi év után se mindenki ezen töri a fejét Mi a vége??????
valaki 3 éve várja. Nem várt még eleget ha elkezte fejezze legalább be a rajongókért akik naponta nézik és várják mikor folytatódik!

Névtelen írta...

Nagyon jól írsz ! Nagyon tetszik !

A 15 fejezet hol van ? Nagyon kiváncsi vagyok a végére !

Légyszi kérlek írd meg !


Andrea

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster