Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. május 13., szerda

"Twilight 5. rész" 5. fejezet

5, Egy újabb patthelyzet és egy nagy ötlet

Charlie hirtelen felpattant és szinte úgy rohant ki a házból. Edwardal egymásra néztünk és most először egyikünk sem tudta mi lenne a helyes döntés. Utána menni vagy hagyni egy darabig és tétlenül itt maradni.
„Rosszul csináltam?” Kérdeztem Edwardot. Nem tudtam, hogy miként mondjam el az apámnak, hogy vámpír vagyok, hiszen ilyet még soha nem kellett csinálnom. Nem húzhattam tovább az időt és a dolgokat. Így mindenkinek jobb lesz. Azt hiszem.
„Nem, Bella! Ezt jobban nem is csinálhattad volna. Tudnia kellett az igazat, még ha ezzel újabb bonyodalmakat váltunk is ki.” Bíztatott Edward. Azt hiszem tudtam mire, vagyis kire gondolt „bonyodalmak” alatt.
„Volturi?” Tettem fel a kérdést Edwardnak. Bízva abban, hogy nemmel felel majd. Bár erre annyi esély volt, mint arra, hogy újra ember legyek.
„Igen.”Felelt kemény és egyértelmű hangon.
„Charlie nem mondja el senkinek. Nem fog kiderülni, hogy mik is vagyunk, ahogy az sem, hogy Charlie ezt tudja.” Teljesen biztos voltam magamban. Elvégre is akárhogy is vesszük, Charlie még mindig az apám és nem sodorna bajba engem és most már az új családomat sem.
„Tudom, de ismered a Volturi-t. Egy rosszul időzített találkozás… „Értett egyet velem Edward. Ugyanakkor felhívta a figyelmem a tavaly történtekre. Amikor eljött a Volturi azért, hogy végezzenek Renesmee-vel. És mind ez mi miatt? Egy félre értés végett. Akkor szerencsével jártunk és mondhatom, hogy győzelmet arattunk a Volturi felett. De ebben az esetben Charlie élete lenne, a legkevesebb melyet követelnének és kíméletlenül el is vennének. Nem akartam tovább erre gondolni. Felugrottam Edward mellől és elindultam Charlie után. Charlie a ház előtt állt. Lassan odasétáltam hozzá és jobb kezem gyengén a vállára tettem. Azt vártam volna, hogy a történtek után, nem is az, hogy féljen tőlem, de igen valamilyen szinten félni-e kellett tőlem, hiszen vámpír vagyok. De ő meg sem mozdult. Talán nem fogta fel, amit mondtam? Valami drasztikusabb megoldást kell, kitaláljak. Körbe néztem, hogy egyedül vagyunk-e, majd mikor nem láttam senkit magunkon kívül villámgyorsan a háta mögül elé szaladtam. Charlie szeme ekkor felpattant, majd értetlenül nézett rám.
„Charlie, felfogtad, amit az előbb mondtam?” Kérdeztem aggódva Charlie-tól. De Ő továbbra is szó nélkül nézett rám. Kezei elindultak az arcom felé. Normál esetben taszítottam volna az érintését, de most pont erre volt szükségem. Ha hozzám ér talán végre megérti, hogy már nem olyan vagyok, mint régen, nem olyan, mint Ő vagy a barátai. Először óvatosan ujjai érintették kőkemény egyben jéghideg arcom, majd úgy éreztem felbátorodott. Most már mindkét keze lágyan az arcomat tapintotta. Vártam a reakcióját, de Charlie meg sem mozdult. Hirtelen leengedte kezeit maga mellé. Fejét megrázta majd hátat fordított nekem és elindult be a házba. Közvetlenül mögötte mentem. Mivel nem tudtam mire vélni reakcióját jobbnak láttam szemmel tartani Őt. Mikor odaért a nappalihoz megállt. Úgy tűnt mintha várt volna valamire. Mellé léptem és Ő rám nézett. Szeme csillogott a haragtól, a félelemtől és az óvni akarástól. Közelebb léptem hozzá, de Ő hátrált. Majd váratlanul megszólalt, de csak ennyit mondott.
„Miért?”
Nem teljesen értettem kérdését. Mi miért? Miért lettem vámpír? Miért mondtam ezt el neki? Miért éppen most? Miért épp vele történik ez meg? Talán az utóbbi tűnt a leghihetőbbnek. Edwardra néztem, de Ő is épp annyira meg volt lepve, mint én. Zavartságomban lehajtottam a fejem és próbáltam egy kis időre nem gondolkozni. Edward törte meg ezt a kínosnak nem mondható, inkább érdekes csendet.
„Charlie tudom, hogy ez most nehéz és, hogy úgy érzed ez valami vicc. De hidd el Bellának sem könnyű.” Próbálta elmagyarázni Charlie-nak ezt a rendkívüli helyzetet.
Úgy tűnt Charlie kezdte elfogadni a tényt, hogy ezen akárhogy is próbál, nem tud változtatni, de továbbra sem szólalt meg. Úgy éreztem, ha még egy percig ilyen tehetetlen leszek, szétrobbanok.
„Charlie kérlek, mondj valamit!” Szinte már könyörögtem az apámnak. Charlie bánatosan rám nézett, nagyon gyorsan mellettem termett és szorosan megölelt. Mindenre számítottam, de erre az egyre nem. Az összes alternatív lehetőségre fel voltam készülve, de ez mégis váratlanul ért. Nem tagadom örültem, hogy Charlie nem akadt ki annyira, mint amire számítottam, de ezt akkor is furcsállottam.
„Sajnálom Bella. Nem tudom mi ütött belém. Ezen jó formán meg sem kellett volna lepődnöm Jacob után.” Lépett egyet hátrébb Charlie és kért tőlem bocsánatot. Mi tagadást ez is meglepett. Úgy néz, ki ez a nap tele van meglepetésekkel.
„Ugyan apa. Te ne haragudj rám. Már réges- rég szólnom kellet volna.”
„Oh. Szerintem nem.” Vigyorgott az apám. Ekkor már tudtam, hogy a nehezén túl vagyunk. Már csak el kell mesélnem neki vámpír létem az elejétől a végéig. Visszamosolyogtam rá, majd Edwardra néztem. Edward tudta, hogy mit akarok. Tudta, hogy Charlie gondolatai érdekelnek és azt is tudta, hogy mondja ezt el nekem. Edward bólintott majd Charlie-hoz szólt.
„Nos, akkor szerintem üljünk le.” Javasolta Edward. Charlie szó nélkül elindult a kanapé felé. Edward villám gyorsan mellém szaladt és emberi fül számára hallhatatlanul elmondta nekem Charlie gondolatait, melyekre kíváncsi voltam. Mikor már birtokomban voltak a kellő gondolatok, nevetni volt kedvem és ezt meg is tettem. Egyszerűen nem bírtam visszafojtani a torkom mélyéről feltörő hatalmas nevetést. Charlie tényleg nem fogadta el a tényt, hogy vámpír vagyok, olyan egyszerűen, mint az mutatta. Arra készült, hogy rátámad Edwardra. Már a puszta feltételezés is nevetséges. Nem féltettem Charlie-t, hiszen tudtam, hogy Edward nem bántaná az apámat. És így, hogy tudja is, hogy mire készül még éberebb lesz az egyébként is kitűnő vámpír érzékei mellett. Edwardal kézen fogva sétáltunk oda apámhoz és ültünk le vele szembe a kanapéra. Charlie vajon tényleg megtámadna egy vámpírt miattam? Jó, tudom az apám és minden áron meg akar védeni, de ez azért túlzás. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű feldolgozni, hogy az egyetlen lánya, akit mindennél jobban szeretett, már nem az, aki eddig volt. Gyakorlatilag már nem tartozik az élők közé. De mit gondol, mit érne el azzal, ha törékeny ember létére rátámad egy rendkívül erős vámpírra. És vajon miért akarja azt bántani, aki nekem a világon a legfontosabb.
Láttam az apámon, hogy valamit mondani készül, de nem tudta, hogy kezdjen bele. Kelletlenül fészkelődött a kanapén, kezét ösztönösen ökölbe szorította, tekintetét pedig hol ránk, hol pedig a padlóra szegezte. Kíváncsian néztem Edwardot, hiszen tisztában voltam vele, hogy Ő már tudja, Charlie fel nem tett kérdését, és arra a választ. Kecsesen felemeltem egyik szemöldökön, várva a választ Edwardtól, de Ő nem mondott semmit. Elővette azt a kacér, féloldalas mosolyát, melyet úgy szerettem, majd mikor észrevette, Charlie szemrehányó tekintetét, rám kacsintott és elfordult.
„Charlie kérdezd meg!” Bíztatta Edward az apámat. Charlie láthatóan zavarban volt. Ismerve Őt most két dolog fordulhatott meg a fejében. Az első: Honnan tudhatja Edward, hogy mire gondolok? Ennyire egyértelmű? A második: Mi jöhet még? Van még valami, amiről nem tudok? Mivel az őrlődése kiült az arcára és nem tette fel a mindenki számára nyilvánvaló kérdést, úgy döntöttem Edward taktikáját követem és valahogy ráveszem Charliet, hogy tegye fel a benne lappangó kérdést.
„Apa, kérdezd meg!” Hangom rendkívül nyugodt és kedves volt. Nem akartam még ennél is jobban megijeszteni az apámat. Charlie megköszörülte a torkát és nagyon halkan elkezdett valamit motyogni. Bizonyára azt gondolta, hogy nem fogjuk hallani, de nem számolt a rendkívül kifinomult hallásunkkal.
„Biztosan megbolondultam.” Ez volt az a mondat, melyet nem kellett volna hallanunk. Mivel ezt gondolta, be kellett bizonyítanom, hogy nem így van.
„Nem bolondultál meg, apa. Ez a valóság.” Charlie szemei felpattantak, majd megrázta fejét, bízva abban, hogy ezzel ki tudja tisztítani a benne lévő káoszt. Kezdett elfogyni a türelmem. Tudom, hogy csak egy ember és hogy ezt nehéz felfogni, de muszáj végre megszólalnia. Muszáj végre elhinnie, hogy ez a valóság, hogy vámpír vagyok. Jó ideig nem szólalt meg senki. Beállt az a kínos csend, melyet a világon mindennél jobban meg akartam megszüntetni. A másodpercek óráknak, a percek napoknak tűntek és úgy éreztem soha nem lesz vége. Egyszer csak elszakadt bennem a húr, felpattantam, és csak ennyit mondtam.
„Oké.” Úgy rohantam ki a házból akár egy hurrikán. Éreztem a lágy szellőt, melyet én ébresztettem fel a házban. Beszívtam a padlóból enyhén szállingózó port, és tisztán hallottam a konyhában lévő papírlapok susogását. Csak rohantam, kétszer körbe szaladtam a Charlie háza mellett elterülő erdőt. Kiszakítottam pár fát, melyek utamat állták, majd mikor már megnyugodtam megálltam az erdő közepén. A hely ahol éppen álltam nagyon ismerős volt. Abban a pillanatban nem tudtam, mitől ilyen ismerős a környék, majd mintha villám csapott volna belém, úgy hasított át rajtam a régi, fájdalmas emlék. Eszembe jutott, mikor utoljára voltam itt egyedül. Mikor Edward egy szeptemberi délután, sétálni hívott az erdőbe. Mikor elhagyott és én összeroskadva feküdtem itt ezen a szent helyen a szakadó esőben, mely úgy hullott rám, mintha az özönvíz ért volna el. Életem azon szakaszára gondoltam, mikor jobb lett volna meghalni, mintsem végig szenvedni a perceket, az órákat, a napokat és a hónapokat Edward nélkül. Majd eszembe jutott Charlie, aki mindig mellettem volt, életem e fájdalmas szakaszában leginkább. Aki mindig a jót akarta nekem, és azt kívánta legyek nagyon boldog, bármi is ennek az ára. Most éppen ez történt, melyet annyira szeretett volna. Boldog vagyok. Az életem árán is, de boldog vagyok. Tudtam, hogy Charlie ennél sokkal többet érdemel. Hogy nem hagyhatom ott egy szó nélkül. Türelmesnek kell lennem vele, hiszen Ő is az volt velem, mikor hónapokig magamon kívül voltam és elhagyott az élet. Vettem egy mély lélegzetet, hogy kitisztuljon a fejem, majd eszement rohanásba kezdtem. Másodpercek múlva ismét a régi otthonom előtt álltam. Egy percig tanakodtam, majd szépen lassan besétáltam a házba, a nyitott ajtón át. Edward és Charlie még mindig a nappali közepén, a kanapén ültek és nem szótlanul, ahogyan ott hagytam Őket. Beszélgettek. Mivel nem vettek észre, bár ezt Edwardról nem feltételezném, csak csendben álltam és figyeltem Őket. Nagyon meglepett, hogy Charlie ennyire őszintén beszélgetett Edwardal és ami még inkább megfogott, hogy az Ő általa annyira tiltott témáról társalog ily elmélyülten Edwardal.
„Mióta tudja, hogy mik is vagytok valójában?” Kérdezte Charlie Edwardot. Úgy tűnt tényleg érdekli az igazság. Arcára kiült a kíváncsiság, ugyanakkor egy kis félelmet is észrevettem tekintetében. Teljesen még nem volt fel készülve a téma boncolgatására, de látta rajtam, hogy ez nekem nagyon fontos, így beadta a derekát. Edward elmosolyodott, majd válaszolt Charlie-nak.
„Gyakorlatilag azóta, mióta Forksba költözött. Bella, már akkor is különleges volt, senkihez sem fogható. Próbáltam kerülni Őt, mert nem akartam veszélybe sodorni, de Ő hajthatatlan volt. Minél jobban távolodtam tőle, annál jobban érdekeltem Őt. Majd mikor már nehezebb volt távol maradnom tőle, mint a közelében lennem, megadtam magam. Beleszerettem. Egyre többet találkoztunk és Ő fokozatosan kihámozta az árulkodó jelekből, hogy nem olyan vagyok, mint más, hogy nem vagyok ember. Rájött a féltve őrzött titkomra és szembesített vele. Éppen az ellenkezője történt, mint amire számítottam. Nem félt tőlem, mint ahogy azt minden ép eszű ember tette volna. Viszonozta érzelmeimet és egymásba szerettünk. Tudtam, hogy ennek nem lehet jó vége. Ki halott már olyanról, hogy egy ember és egy vámpír… „Edward felsóhajtott, biztos voltam benne, hogy eszébe jutottak a régi fájdalmas emlékek. Egy röpke pillantást vetett rám. Nem tudtam eldönteni, hogy mindvégig tudta-e, hogy ott állok, vagy csak most pillantott meg. Gyengéden rá mosolyogtam, és esküszöm, ha nem lett volna ott Charlie, rögtön a nyakába ugrottam volna. Charlie bizonyára még most sem vett észre, hiszen zavartalanul folytatta az Edwardal való társalgást.
„ Amikor Bella annyira maga alatt volt miattad. Miért hagytad el? „ Charlie arca megértőből hirtelen komor lett. A kérdésre tudtam a választ, ahogy azt is, hogy Edwardnál ez egy mélypont. Akárhányszor erről az időszakról kell, beszéljen vagy csak gondolnia rá, magát okolja. Őt is megviselte a távollét, ahogy az is, hogy tudta mindvégig mennyire szenvedtem. Láttam Edward gyötrődését, melyet a kérdés váltott ki belőle, de nem akarta megbántani Charlie-t azzal, hogy nem válaszol a kérdésére. A másodperc egy töredékére rám nézett, majd bólintottam. Mindez olyan gyorsan ment végbe, hogy Charlie észre sem vette, pedig egyfolytában Edwardot figyelte. Tudtam, hogy Edward mire gondolt, hogy miért nézett rám. Azt akarta megkérdezni tőlem, hogy beszélhet-e az apámnak a vérfagyasztó, mindent kiváltó okról. Arról, hogy miért hagyott el engem. A 18. szülinapomról és az ajándékozásról. Szavak nélkül is megértettük egymást Edwardal, pedig köztudott, hogy nem láthatta gondolataimat, ahogy én sem az övét, hiszen én nem birtokoltam ezt a képességet.
„ Az egész Bella 18. születésnapján kezdődött. Biztosan emlékszel rá, hogy az nap este nálunk ünnepelt. Vagyis inkább mi ünnepeltünk, Bella nem akart emlékezni rá, hogy 18 éves lett. Mindig azt hajtogatta, hogy hivatalosan így már egy évvel öregebb nálam. Na de most nem ez az érdekes. Biztosan találkoztál már Jasperrel. Ő csatlakozott legkésőbb a családunkhoz. Bizonyára Bella már azt is említette, hogy mi mások vagyunk, mint a többi vámpír. Mi csak is állati vérrel táplálkozunk. Vegetáriánusoknak valljuk magunkat. Tehát Jasper volt a legújabb vegetáriánusunk, ezért még rendkívül érzékenyen érintette az emberi vér. Bella vérének illata pedig a legcsábítóbb volt, amivel akármelyik vámpír valaha is találkozhatott volna. Egy szerencsétlen véletlen folytán Bella megvágta az ujját egy csomagoló papír szélével. Jasper pedig nem tudott uralkodni magán. Rátámadott. Szerencsére a többiek jobban bírták és ellen tudtak állni a kísértének, így időben megállítottuk Őt. Bella viszont beleesett egy halom üvegszilánkba, melyek megvágták a kezét. Carlisle összevarrta neki. Szóval Bella azon az estén nem a saját hibájából botlott meg, ahogy azt állította. Ezek után okosabbnak láttam távol tartani magamtól és a családomtól. Úgy döntöttünk, hogy elköltözünk és, hogy Bella tudomásul vegye, hogy kettőnk között mindennek vége, hazudtam neki és azt mondtam már nem szeretem. Hagytam neked egy levelet, hogy hol találod Bellát, miután én ott hagytam. Ezerszer megbántam, hogy akkor elhagytam, nem tudhattam, hogy ilyen makacsul ragaszkodni fog majd hozzám. Azt gondoltam ő is csak egy ember, hamar elfelejt majd. De Bella nem olyan volt, mint az összes többi ember. Bella már akkor is különleges volt, ahogy most is az.” Ahogy Edward mesélte a történetet, látszott rajta, hogy még most is nagyon bánja, hogy akkor elhagyott. Sokszor úgy éreztem elfelejtette, hogy én is itt vagyok. Annyira érzelem teljesen és őszintén osztotta meg az apámmal a fájdalmas emlékeket. Charlie-t a történet főként azon részén, mikor a véremről esett szó, láthatóan zavarta a téma, de nem szakította félbe Edwardot. Tátott szájjal figyelte Edward minden egyes szavát, és arcáról azt olvastam le, hogy szinte át is élte a történteket. Egy kicsit féltem, hogy Charlie-nak túl sok lesz ez az információ, de még én is meglepődtem, mennyire jól viselte mind ezt. Úgy tűnt az apám kíváncsisága határtalanná vált. Egy újabb kérdést szegezett Edwardnak.
„Most mesélj az unokámról, Renesmee-ről. Mitől ilyen különleges? Mikor esett teherbe a lányom? Miért nem szólt nekem?” Faggatta Charlie Edwardot. Edward épp neki állt volna az újabb történet mesélésének, mikor én besétáltam az ajtón és leültem Edward mellé, Charlie-val szembe.
„Bella.” Ejtette ki Charlie a nevem. A hanglejtéséből ítélve örült, hogy visszajöttem. Váratlanul felpattant és szorosan átölelt. Ahogy nyaka oly közel volt az arcomhoz, illata egyre jobban csábított. Éreztem, ahogy a méreg a torkomban termelődik. Próbáltam erőt venni magamon, és nem a vére csábító illatára gondolni. Majd hirtelen eszembe jutott a férfi. Az a férfi, akit én öltem meg. Féltem, hogy megint erősebb lesz a vér iránti vágyakozásom, és hogy az ösztöneim felülkerekednek majd az eszemen.
„NEM!” Kiáltottam és egy hatalmasat ugrottam. Mikor már nem voltam az apám karjai között, megráztam a fejem, remélve, hogy sikerül kikergetnem onnét a fájdalmas gondolatokat. A meggyilkolt férfi tekintetét, mely beleégett az emlékezetembe. A félelemmel teli mély hangja, mely minden nap kísértett. És a szomjúságomat csillapító vérének íze és illata, mely még most is a torkomat és az orromat marja. Úgy éreztem kezd kitisztulni a fejem, és hogy már nem vágyom Charlie vérére. Pont mikor már minden jól alakul. Mikor már nem haragszik rám az apám, és úgy tűnt érdekli is, hogy mi a teljes igazság, akkor rontok el mindent.
„Ne haragudj! Kérlek!” Kértem őszintén bocsánatot az apámtól. Úgy tűnt Charlie nem értette miért ugrottam el az imént karjaiból, ahogy azt sem miért kérek tőle bocsánatot. Így csak megrázta a fejét, ezzel tudatva, hogy nincs semmi baj. Hogy is lehetne, mikor nem tudja, milyen nagy veszélyben volt, míg megölelt. Honnan tudhatná, hogy mit éreztem akkor és hogy öltem már embert. Ötletem sem volt, hogy most mit tegyek. Hagyjam annyiban a dolgot és nem mondjam el Charlie-nak a történteket, hogy nem sok kellett hozzá, hogy megöljem, vagy tudassam vele mindezt. Ha elmondom neki az igazat, félni fog tőlem, talán meg is gyűlöl majd. Ezt nem akarom. Viszont ha nem mondom el neki, magamat fogom gyűlölni. Ahogy Edward mondaná: patthelyzet. Hátat fordítottam Charlie-nak, nem mertem a szemébe nézni. Ezek után nem. Edward a vállamra tette kezét. Tudtam, hogy Charlie nem lehetett, hiszen sem a vére illatát nem éreztem felerősödni, a szívverését és lépteit pedig nem hallottam közeledni. Nem fordultam meg ezért Edward fordult be elém.
„Bella, mi baj?” Aggódott értem Edward. Vettem egy mély lélegzetet és válaszoltam.
„Attól félek, hogy bántani fogom Őt.” Vallottam be Edwardnak jelenlegi legnagyobb félelmem. Lehajtottam a fejem és ismét eszembe jutott az, az ártatlan ember, akinek az életét kegyetlenül elvettem. Nem törődve semmi mással. Edward az egyik kezét lágyan az állam alá csúsztatta és gyengéden megemelte azt. Mélyen a szemembe nézett majd megszólalt.
„Hidd el Bella, nem fogod. Én bízom benned, és tudom, hogy mekkora akaraterőd van.” Végig simította arcom, bársonyos kezével. Az egész testem bele remegett az érintésébe. Még, még, vágytam az érintésére, a csókjára, az ölelésére, arra hogy úgy szeressen, mint eddig még soha. Alig bírtam türtőztetni magam, de most nem magamra kellett gondolnom, hanem Charlie-ra.
„Köszönöm.” Mondtam Edwardnak és lágyan megcsókoltam. Oda fordultam az apámhoz. Közelebb léptem hozzá, mélyen a szemébe néztem, és megfogtam a kezét, de vigyáztam rá, hogy szorításom ne legyen túl erős, hogy nehogy fájdalmat okozzak neki.
„Sajnálom, ha fájdalmat okoztam neked, mind a hallgatásommal, mind az őszinteségemmel.” Továbbra is hatalmas tekintetét kémleltem, majd mikor nem adott választ szemem-lesütöttem. Charlie megfogta a vállam, kissé megrázott, mintha csak azért tette volna, hogy térjek magamhoz.
„Bella. Akármit is tettél a lányom vagy. Ezen az a tény sem változtat, hogy vámpír vagy. Jake után gyakorlatilag már meg sem kellett volna lepődnöm. Ha bármikor szükséged lenne rám, én itt leszek. Ami pedig Renesmee-t illeti, most hogy már tudom az igazságot, szeretnék többet találkozni vele.” Charlie szavai őszinték voltak.
„Azt hiszem ez megoldható.” Rá mosolyogtam. Minden annyira tökéletes volt, úgy éreztem ezt most semmi sem tudja elrontani. Tévedtem.
„Bella, ugye nem bánod, ha felteszek neked még egy utolsó kérdést? „ Azt gondoltam semmi olyat nem kérdezhet, melyet nem szabadna tudnia, így még örültem is, hogy kíváncsi az életemre és erre a természetfeletti jelenségre.
„Nem, dehogy. Kérdezz nyugodtan.” Még bíztattam is az apámat. És a nehezen, de feltette a kérdést.
„Ö-ö-ö-öltél már embert?” Charlie egy pillanatra lesütötte tekintetét, majd ismét rám nézett. Erre a kérdésre egyáltalán nem számítottam, nem voltam felkészülve rá. Az emlékek ismét kínozni kezdtek. Ismét feltörtek bennem azok az érzések melyeket mindennél jobban el akartam tűntetni, ki akartam űzni a fejemből. Megint szemem előtt láttam az áldozatom rémült arcát, halottam fájdalmas üvöltését, és a méreg a torkomban újra termelődni kezdett. Próbáltam elfojtani haragom, melyet saját magam miatt éreztem. Nem akartam ismét abba a helyzetbe kerülni, mint az imént, mikor Charlie megölelt. Egy lépést hátráltam és válaszoltam.
„Igen. Gyilkos vagyok. Megöltem egy ártatlan embert. Én tettem.” Térdre rogytam és a fájdalom nem, hogy múlni kezdett volna, egyre jobban kínozott.
„Nem. Bella, nem vagy az. Nem a te hibád volt. Nem tehettél mást.” Edward lépett közelebb hozzám és emelte fel elernyedt testem. A kezei közt tartott, mert a fájdalom olyan élesen hasított át egész testemen, hogy nem bírtam egyedül felállni. Ezekben a pillanatokban szívből örültem neki, hogy már nem vagyok ember és nem vagyok képes sírni, vagyis elvileg nem lennék képes rá. Az egyetlen kivétel akkor volt, mikor megöltem azt az ártatlan férfit. Magam sem értem, hogy volt lehetséges, hogy könnyek gyűltek a szememben. Örültem neki, hogy könnyek nélkül nem tűntem annyira gyengének, mint amennyire valójában éreztem magam. Charlie hatalmas szemekkel meredt rám és tett egy lépést felém. Edward továbbra is a karjai közt tartott és egy pillanatra sem engedett el. Charlie vetett egy aggódó pillantást Edwardra, majd még közelebb jött. Lehajolt hozzám és megfogta a kezem. Tekintetem lesütöttem, és még mielőtt újra elöntött volna a szomjúság, vettem egy mély lélegzetet Charlie illatát kiszűrve abból.
„Bella, nem tudom, mi történik most veled, és fogalmam sincs, róla mit érezhetsz jelenleg, de tőlem nem kell félned. Ameddig csak tudok, én itt leszek neked.” Ismét meg akart ölelni, láttam, ahogy karjai és arca közeledik felém, majd hirtelen testét visszadöntötte az eredeti helyzetébe. Először nem tudtam miért tette, aztán megértettem. Bizonyára Edward jelzett neki, hogy ez most nem a legjobb ötlet, amit tehet.
„Szerintem, mára ennyi éppen elég volt.” Mondta Edward kissé komor hangon, majd Charlie-ra nézett.
„Nem bánod, ha most haza viszem?” Még mindig furcsa volt Edward szájából hallani, hogy tegezi az apámat, de ezt Charlie szinte megkövetelte. Ebből nem engedett. Azt mondta ennyi jár neki. Edward pedig nem vitatkozott.
„Nem, menjetek csak. Azt hiszem most ez a legtöbb, amit tehetek érte. Edward lágyan elmosolyodott. Majd Charlie, azt remélve, hogy én nem hallom, amit mond, ismét Edwardhoz fordult.
„Vigyázz rá!” Edward bólintott, majd elindult az ajtó felé, kezében tartva engem. El akartam köszönni az apámtól, de mire észbe kaptam, Edward már az erdőn át suhant. Ahogy karjaiban tartott megnyugodtam. Azon töprengtem, hogy vajon mennyire rontottam el ezt a dolgot az apámmal.
„Nem rontottad el Bella. Jobban nem is csinálhattad volna.” Válaszolt Edward a ki nem mondottnak hitt szavaimra. Mert tényleg csak azt hittem, hogy nem mondtam ki gondolataimat. Tévedtem. Edward minden egyes eszmefuttatásomat halotta, melyek az elmúlt öt percben gyötörtek. Hirtelen eszembe jutott Tanya. Hogy miért, nem tudom. Egyszer csak bevillant, hogy még koránt sincs vége szenvedéseimnek. Arra gondoltam el kellene ásnom a csatabárdot, mert mi van, ha nincs is okom félteni tőle a családom? Mióta itt tartózkodik nálunk nem részesült valami kellemes fogadtatásban, és ami azt illeti még Gabriel is a Cullen házban volt. Erősen törtem az agyam valami családi összejövetel szerű dolgon. A legváratlanabb pillanatban ugrott be egy nagy ötlet.
„Vadásszunk!” Mondtam ki hangosan frappáns ötletem. Edward kérdően nézett rám. Nyilván nem tudta miről beszélek, hát elmagyaráztam neki.
„Arra gondoltam, kellene szerveznünk valami családi programot. Mivel már úgy is elég rég voltunk vadászni, elmehetnék holnap közösen. Az egész család, Jacob, Gabriel és… Tanya.” Nehezen mondtam ki Tanya nevét, de végül még is megtettem.
„Ez egy nagyon jó ötlet.” Buzdított Edward.
„Oké, akkor már csak a többieket kell, megkérdezzük.” Az ötlet nagyon feldobott. Végre esélyt láttam arra, hogy kitörjek ebből a már depressziós irányba hajló hangulatváltozásomból. És az is boldoggá tett, hogy ismét együtt lehetek majd azokkal, akiket úgy szeretek. És hát, ami azt illeti magának a vadászatnak is már épp itt volt az ideje. Edward elmosolyodott majd megszólalt.
„Nos, akkor már meg is kérdezheted őket.” Annyira örültem az ötletnek, hogy észre sem vettem, hogy már a Cullen háztól nem messze lévő kis patakon ugrott át velem Edward, ahonnan maga a ház, már csak pillanatokra volt. Edward még mindig karjaiban tartott. Én pedig annyira jól éreztem magam ott, hogy szívem szerint el sem engedtem volna. Arra gondoltam, hogy ki mit szólna, ha így látnának meg engem. Alice biztosan örülne, hogy Edward karjaiban láthat, és arra következtetne, hogy csak az egymás érzett iránt szerelmünk miatt fekszem karjaiban. Ami részben igaz is. Jake is örülne nekünk, ugyanakkor tudom, hogy érezne egy kis irigységet, megvetést is, akárcsak Rosalie. Emmett biztosan játékosan fogná fel a dolgot, és teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy valami olyanra gondolna, ami most éppen nem történt meg. Valami olyanra mellyel, ha csak teheti, nagyon szívesen heccel minket Edwardal, a múltkori pólószaggatás óta. Ahogy erre gondoltam nevetni támadt kedvem, ám inkább visszafojtottam azt. Jasper nem szólna semmit, ahogy máskor sem tette. Még most sem volt felhőtlen a viszonyunk, hogy már nem vagyok ember, hogy már nem kell félni attól, hogy bánthat, hogy már én is közéjük tartozom, egy család vagyunk, hogy már én is vámpír vagyok, még hozzá a legújabb vegetáriánus, ahogy azt a Cullen-ok mondani szokták. Így már nem Jasper volt a fiatal öcs, a leggyengébb láncszem, az, akire figyelni kell, óvni kell a bajtól, hanem én. Csak most értettem meg igazán, hogy mit is érezhetett az én majdnem mindig komor bátyám. Attól félek, a Jasperrel való viszonyom nem fog egy könnyen megoldódni, főleg, hogy Jasper ha megtudja az emberölésem okát, magát fogja okolni és Gabriel miatt is lelkifurdalása lesz majd. Renesmee, az én egyetlen lányom, biztosan boldog lenne, örömömet látva. Carlisle és Esme pedig, biztosan gyanakodni kezdenének, és azonnal rájönnének, hogy nem csak a hatalmas szerelmünk miatt vagyok Edward karjaiban, hanem mert történt valami, ami miatt ismét kikészültem. A fájdalom szinte már teljesen elmúlt, amit az áldozatom miatt éreztem. Charlie miatt viszont furdalt a lelkiismeretem. Nem lett volna szabad így kiborulnom. Vele kellett volna, foglalkozzak, legalább ma. Majd most, mikor már ez a bűntudat is múlni kezdett és már csak Edwardra és arra, - hogy milyen gyengéden mégis biztosan tart karjaiban - koncentráltam, megint eszembe jutott Tanya. Mindig Tanya. Ő volt minden jónak az elrontója. A kettőnk közötti ellentét illetve versengés, olyan volt, mint Shakespeare Rómeó és Júliájában, a Capulet és a Montague család ellenségeskedése. Mint Madách Ember tragédiájában Isten és Lucifer háborúskodása, vagy mint Szophoklész nagy művében Antigoné és Kreón viszálya. Kezdett a kapcsolatunk egyre drasztikusabb formát ölteni. Hogy Ő mit szólna hozzá, ha meglátna Edward karjaiban. Mondhatnám, nem nagyon érdekelne, azonban biztosan megenné a féltékenység. Most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekelt, hogy Tanya meg akarja- e szerezni Edwardot, avagy sem. Hogy be akar-e furakodni a családomba, avagy nem. De még mielőtt megtehetné, megakadályozom. Én ezt akkor sem hagyom, ha már több száz éve a család barátjaként van kitűntetve. Hiába tartozom már én a Cullen család közé, az én barátom akkor sem lesz. Soha. Ahogy a haragom előbújt belőlem Tanyára gondolva, Edward már a ház előtt állt és engem nézett. Nem tudom mióta bámulhatott már, hiszen annyira elmerültem gondolataimban, hogy szinte már azt sem tudtam, hogy ezen a világon vagyok. Edward arca szüntelen mosolyra húzódott. Ahogy tökéletes arcát bámultam, nem tudtam betelni vele. Annyira boldog voltam, hogy Ő az enyém, hogy szeret engem és bízik bennem, hogy örökké együtt leszünk. Jobban szerettem Őt mindennél ezen a világon. És most már Ő és a lányom képezik az életem értelmét számomra. Gyengéden megérintettem apró ráncait, melyek a mosoly miatt bújtak elő. Bőre olyan volt, mint a márvány. Hideg, kemény és gyönyörű. Ujjaim tovább indultak arca körvonalán. Először szögletes állán húztam végig kezem, majd lágyan megérintettem és ujjaimmal körbe rajzoltam tökéletes formájú ajkait. Láttam rajta, hogy tetszik neki, amit csinálok, így nem hagytam abba. És ami azt illeti nekem is kedvem telt benne. Szelíden tapintottam arcát majd mikor már túl megfontoltnak éreztem érintéseimet, hirtelen beletúrtam vöröses- barna hajába. Ő is ugyan ezt tette, majd szorítása erősebbé vált. Hevesebben ölelte magához testem. Ajkaink vadul estek egymásnak. Egyszerre csak Edward kissé eltolt magától. Legutóbb ezt akkor tette, mikor még ember voltam. Azért volt erre szükség akkor, mert Edward félt, hogy fájdalmat okoz nekem, esetleg meg is öl, ha túl közel kerül hozzám, és ha elveszti a fejét velem szemben. Így nem értettem ezt most miért tette. Ösztönösen körül néztem Edward karjaiban feküdve. Először a mögöttük lévő erdőt kémleltem, de ott nem láttam semmi olyat, ami miatt Edward távolságtartóbbá válhatott volna. Tovább vittem tekintetem és megláttam a Cullen ház felső emeletén egy szempárt mely egyenesen minket nézett. Kezdetben nem tudtam ki az, majd leugrottam Edward öléből és elindultam a ház felé. A szempár nem mozdult onnan. Ahogy egyre közelebb kerültem, rájöttem ki birtokolta azokat a szemeket. Tanya. Ki más? Érdekes módon most, hogy ismét kimondtam a nevét nem dühöt vagy haragot éreztem, mint eddig mindig. Hanem közömbösséget, sőt talán egy kis önteltséget, boldogságot. Arra gondoltam, hogy most, hogy látta mennyire erős az Edwarddal való szerelmem, letesz szánalmas ötletéről, hogy elvegye tőlem Edwardot. Legalább is ebben bíztam. Hátra fordultam Edwardhoz, mit sem törődve Tanyával.
„Mehetünk?” Kérdeztem kacérkodva.
„Igen.” Ugyan így válaszolt Edward is, majd rám kacsintott. Kézen fogva pár pillanat alatt berohantunk a házba. Rose, Emmett és Gabriel a Tv előtt csücsültek. Jacob Renesmee-vel volt elfoglalva, mind addig, amíg a lányom észre nem vett. Mihelyt megpillantott már futott is felém. Én pedig azonnal magamhoz öleltem, mintha legalább egy éve nem láttam volna. Alice, Esme, és most már Tanya is a konyhában sürögtek forogtak, csak azt nem értettem miért. Carlisle-t és Jasper-t pedig nem láttam. Arra gondoltam biztosan Carlisle dolgozó szobájában lehetnek. Ránéztem Edwardra, majd hangosan megszólaltam.
„Hahó! Megjöttünk.” Bíztam benne, hogy volt olyan hangos a kijelentésem, hogy mindenki idejön majd, hogy bejelenthessem, illetve megkérdezhessek mindenkit az ötletemről. Láttam, ahogy Rose és Emmett kissé dühösen néztek rám. Biztosan valami jó helyzetet szakítottam félbe kiabálásommal.
„Bocsi.” Mondtam, kicsit sértődötten. Hirtelen megjelent Esme és Tanya is. Majd pedig Alice-t is láttam kitáncolni a konyhából. Oké, már majdnem mindenki itt van. Gondoltam magamban. Picit türelmetlen voltam, de, csak azért mert kíváncsi voltam, mit szólnak majd a többiek ötletemhez. Felnéztem az emeletre, és már Carlisle-t és Jasper-t is láttam a lépcsőn le fele sétálni. Pár pillanat múlva már mindenki körülöttem állt és rám figyelt.
„Bella, kezdheted. Egyre türelmetlenebbek.” Edward szólt, és közben nevetett, ahogy kijelentését követően mindenki más is.
„Oké. Nos, arra gondoltam, hogy mivel mostanában nagyon sok minden történt velünk, és nem sokat vagyunk úgy igazán együtt, ránk férne egy kis lazítás.” Láttam, hogy mindenki kíváncsiságát felkeltettem bevezető szövegemmel. Mikor már Rose és Emm is topogni kezdett, folytattam.
„Egy közös, családi vadászatra gondoltam.” Körbe néztem az arcokon és úgy vettem észre tetszett nekik az ötletem.
„Közös vadászat? Hmm… nem is rossz.” Mondta Jasper. Meg mondom őszintén kicsit meglepődtem, hogy Ő minősítette elsőként ötletem, de azért örültem neki.
„Bella, ez nagyszerű ötlet.” Énekelte Alice. Közben pedig rám mosolygott.
„Én benne vagyok.” Egyezett bele Rosalie és Jake.
Esme csak mosolygott. Ebből már tudtam, hogy Ő is szívesen részt venne ebben a családi programban.
„Már úgy is éppen ideje táplálkoznunk. Gabriel és Tanya is hasznát venné.” Állapította meg Carlisle. Ekkor dőlt el tulajdonképpen véglegesen, hogy az általam kitalált családi program el van fogadva.
„Végre. Bella látom azért néha jó ötleteid is vannak.” Heccelődött Emmett, majd hatalmas eget zengető nevetésbe kezdett. Hozzá csatlakoztam én is, majd Rose és a végre már mindenki ezen nevetett. Carlisle rám nézett, és láthatóan örült, hogy jó kedvem van, és nem gyötör a bűntudat, hosszú idő után végre először. Edward megfogta a kezem és velem együtt örült. Renesmee pedig közvetlenül mellettem állva ölelte jobb lában. Közben pedig csilingelő hangján édesen nevetett. Körbe néztem, majd mikor mindenki tekintetét elcsíptem, tettem egy kijelentést.
„Oké, akkor holnap vadászat.”

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

18 megjegyzés:

Niky írta...

Nos, amint látjátok megérkezett a várva várt 5. fejezet! Remélem tetszeni fog!! Várom a kommenteket!! =)
Puszyy

juli írta...

nagyon jol sikerült!

Judit írta...

Jujj, Nikim megint nagyon nagyot alkottál, imádtam. Nem lehet vele betelni, kell méééééééég. Lécci, siess a folytival!!!!

Niky írta...

Juli, nagyon örülök hogy nem okoztam csalódást és ez is tetszett!!
Juc, nagyon ari vagy, köszi szépen!! Ahogy tudom írom, ígérem!!
Puszy =)

Lilla írta...

Nekem is tetszik :D

Niky írta...

=)...reméltem...és nagyon boldog vok!!

Alice írta...

:O:O...NAGYON-NAGYON-NAGYON-NAGYON KLASSZ!!!!:D:D Aztán igyekezz a folytival!:P

Névtelen írta...

Gartulálok, nagyon jó lett! és csatlakozom: mééééég!
puszi, Réka

Niky írta...

Alice, Réka!! Köszönöm szépen!!
Ahogy tudom írom a következő fejezetet!! ÉS a "mééééég" is teljesülni fog!! XD
Puszy

Névtelen írta...

Mindegyik fejezetbe beleolvastam és NAGYON TETSZIK!! De nem találom az 1. fejezetet:(
Hol találom meg?

Bella

Alice írta...

az 'archivum'-->'áplilis'-->'aluról a 2.(twilight 5.rész)'
na itt találod meg^^

Niky írta...

Nagyon örülök Bella!! Alice köszi "az útbaigazítást". Azonban véletlenül sikerült kitörölnöm az első fejezetet, így újra felraktam, de már nem ott van,ahol leírtad!!
Bella, most már az Archívumban is megtalálod...!!

Névtelen írta...

Jaj Nikyca!! Ez valami fantasztikus!! Nagyon ügyes vagy! És szerintem senkinek se elég...ugyhogy hajrá! Nagy izgalommal várjuk a folytatást. És drukkolunk hogy minnél előbb meglegyen.
Puszka:csávokatina :D
Muszáj volt ide is írnom! Remek írónőm :P

Niky írta...

Oh..Csávokatina!! Nagyon szépen köszönöm és még jobban örülök, hogy ennyire tetszett. Annak pedig h írtál még jobban =).... Rem még látlak majd itt! ^^
Puszyyy

Névtelen írta...

Magyon király lett!!!!!!
IMÁDOM

Niky írta...

=)....Köszike!

Névtelen írta...

ez a fejezet is nagyon tetszik!!!:)

Niky írta...

=).. örülök neki... van még mit olvasnod..XD
persze csak ha szeretnéd..

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster