Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. május 4., hétfő

Eclipse 11-15. fejezet

11. Legendák

„MEGESZED MÉG AZT A HOT-DOGOT?" KÉRDEZTE PAUL Jacobtól, és szemét le nem vette a vérfarkasok által elfogyasztott hatalmas mennyiségű étel utolsó maradékáról.

Jacob hátradőlve a térdemnek támaszkodott és a kiegyenesített drótkampóra szúrt hot-dogot piszkálta; a tábortűz szélének lángjai körbenyaldosták a felhólyagosodott bőrt. Nagyot sóhajtott és megtapogatta hasát. Valahogy még mindig lapos volt, pedig a tizedik után már nem is számoltam tovább, hány hot-dogot evett meg. Nem beszélve az extra nagy zacskó csipszről és a két liter üdítőről.

„Azt hiszem," - mondta lassan Jacob - „annyira tele vagyok, hogy mindjárt hányok, de úgy gondolom, ezt még legyűröm. De egyáltalán nem fogom élvezni." - sóhajtott megint szomorúan.
Bár Paul legalább annyit evett már, mint Jacob, dühösen nézett és keze ökölbe szorult. „Ssss-hehe" - nevetett Jacob. - „Csak vicceltem, Paul. Tessék."
Athajította a házilag készített nyársat a kör túloldalára. Azt hittem, a hot-doggal lefelé a homokba esik, de Paul minden nehézség nélkül elegánsan elkapta a megfelelő végét.

Kezdett komplexusom lenni tőle, hogy mindig csak rendkívüli ügyességű emberekkel töltöm az időt.

„Kösz, haver" - mondta Paul, rövid kis dührohama már el is illant.

A tűz összeroskadt, a homokhoz közelebb tömörült. Egy hirtelen, fényes narancssárga sistergésből szikrák pattogtak a fekete ég felé. Észre sem vettem, hogy már lement a nap. Most először csodálkoztam el, mennyire későre jár. Teljesen elveszítettem időérzékemet.

Könnyebb volt Quileute barátaimmal lenni, mint gondoltam.

Korábban, mikor Jacobbal letettük a motoromat a garázsnál - szomorúan ismerte el, hogy a bukósisak jó ötlet volt és neki is eszébe juthatott volna -, ekkor kezdett aggasztani, hogy megjelenek vele a tábortűznél, és azon gondolkodtam, a vérfarkasok most árulónak fognak-e tartani. Haragudni fognak-e Jacobra, amiért elhívott? Tönkreteszem-e a bulit?

De mikor Jacob kihúzott az erdőből a sziklacsúcsnál lévő találkozóhelyre, ahol a tűz már fényesebben ropogott, mint a nap a felhők mögül, minden olyan hétköznapi és könnyed volt.

„Szia, vámpírlány!" - üdvözölt hangosan Embry. Quil felugrott, hogy feltartott tenyerébe csapjak és megpusziljon. Emily megszorította a kezemet, mikor leültünk ő és Sam mellé a hűvös kőre.

Néhány - többnyire Paultól eredő - csipkelődő megjegyzéstől eltekintve, miszerint jobb lenne a vérszopó bűzét szélirányban tartani, úgy kezeltek, mint közéjük tartozót.

Nemcsak a gyerekek jöttek el. Itt volt Billy is, tolószéke, úgy tűnt, a tűz mellett a főhelyen áll. Mellette egy összehajtható kempingszéken ült törékenyen Quil nagyon öreg, ősz hajú nagyapja, az Öreg Quil. Charlie barátjának, Harry-nek az özvegye, Sue Clearwater a másik oldalán ült, két gyermeke, Leah és Seth szintén ott voltak - ők a többiekhez hasonlóan a földön ültek. Meglepett, de nyilvánvalóan mindhármukat beavatták már a titokba. Abból, ahogy Sue-hoz szólt Bili és az Öreg Quil, számomra úgy tűnt, ő vette át Harry helyét a tanácsban. Ezzel vajon gyermekei is automatikusan a La Push legtitkosabb társaságának tagjai közé léptek?

Azon gondolkodtam, mennyire volt szörnyű vajon Leah számára, hogy a kör túloldalán, Samtől és Emilytől távol ült. Gyönyörű arca nem árult el érzelmeket, de soha nem nézett máshova, csak a lángokba. Leah vonásainak tökéletességét nézve önkéntelenül is összehasonlítottam Emily elcsúfított arcával. Mit gondolt Leah Emily sebhelyeiről, most, hogy ismerte a mögöttük rejlő igazságot? Igazságosnak tűnt-e számára?

A kis Seth Clearwater már nem volt kicsi. Hatalmas és boldog mosolya, magas és bivalyerős felépítése kimondottan a fiatalabb Jacobra emlékeztetett. A hasonlóság láttán elmosolyodtam, majd felsóhajtottam. Vajon Seth sorsa is az, hogy élete olyan gyökeres fordulatot vegyen, mint a többi fiúé? Mit rejtett a jövő, ami miatt ő és családja itt lehettek?

Az egész csapat ott volt: Sam és Emily, Paul, Embry, Quil és Jared Kimmel, azzal a lánnyal, akivel a bevésődése történt.

Első benyomásom Kimről az volt, hogy kedves lány, egy kicsit szégyellős és egy kicsit csúnyácska. Széles arca volt, főleg arccsontja miatt, szemei pedig túl kicsik voltak ahhoz, hogy ezt ellensúlyozzák. Orra és szája is kissé túl széles volt ahhoz, hogy hagyományos szépség legyen. Sima fekete haja vékony volt és könnyű a szélben, ami úgy tűnt, sosem áll el a szikla tetején.

Ez volt az első benyomásom. De miután néhány órán át azt figyeltem, ahogy Jared ránéz, többé már semmi csúnyát nem találtam rajta.

Ahogyan ránézett! Mint a vak ember, aki először pillantja meg a napot. Mint a műgyűjtő, aki egy még ismeretlen Da Vinci műre akad; mint az anya, aki újszülött gyermekének arcát nézi.

Jared csodálattal teli szemei új dolgokat láttattak meg velem - hogy Kim bőre a tűz fényében rozsdabarna selyemnek tűnt, hogy ajkainak vonala tökéletesen kanyarodott, hogy milyen fehérnek tűntek mellette fogai és hogy mennyire hosszúak a szempillái - ha lefelé pillantott, az arcát súrolták.

Kim bőre néha sötétebbre váltott, mikor összetalálkozott pillantása Jared áhítatos tekintetével, szemét ilyenkor úgy sütötte le, mint aki zavarban van, de ugyanakkor nehéz volt bármilyen rövid időre is elfordítani tekintetét.

Ahogy néztem őket, úgy éreztem, már jobban értettem, amit Jacob mesélt nekem a bevésődésről - nehéz ilyen erős elkötelezettségnek és imádatnak ellenállni.

Kim ekkor fejét Jared mellkasára hajtotta, aki átölelte. Elképzeltem, milyen melege lehet a karjaiban.

„Későre jár az idő." - mormogtam Jacobnak.
„Ne kezdd ezt máris" - súgta vissza Jacob - bár a csapat fele úgyis biztosan meghallotta érzékeny füleivel - „Még csak most jön a legjobb része."

„Mi a legjobb része? Egyben le fogsz nyelni egy egész marhát?"

Jacob torkából halk nevetés hangzott fel. - „Nem. Az a finálé lesz. Nem csak azért gyűltünk össze, hogy egy egész hétre való mennyiséget megegyünk. Ez technikailag egy tanácsgyűlés. Quil most van itt először és ő még nem hallotta a történeteket. Illetve hallott róluk korábban, de most először hallja majd úgy, hogy tudatában van annak, mind igaz. Ettől az ember jobban odafigyel. Kim, Seth és Leah is először vannak itt."

„Történetek?"

Jacob mögém sietett ahhoz a kőrakáshoz, aminek a hátamat támasztottam. Karját a vállamra tette és még halkabban suttogott a fülembe.

„A történelmünkről mindig azt hittük, csak legendák." - mondta - „A történetekről, hogy miként jöttünk létre. Az első történet a szellemharcosokról szól."

Szinte olyan volt, mintha Jacob szavai játszották volna a bevezetés szerepét. A már csak lent lángoló tűz körül hirtelen megváltozott a légkör. Paul és Embry kihúzták magukat ültükben. Jared oldalba bökte Kimet és gyengéden magához húzta.

Emily spirálkötésű füzetet és tollat vett elő, éppen olyan volt, mint a diák, aki egy fontos előadásra készül. Sam egy kicsit elfordult mellette, hogy ugyanabba az irányba nézzen, mint a mellette ülő Öreg Quil, én pedig hirtelen észrevettem, hogy a tanács öregjei már nem hárman, hanem négyen vannak.

Leah Clearwater, akinek arca továbbra is gyönyörű, érzelemmentes maszknak tűnt, lehunyta szemét - nem úgy, mint aki fáradt, hanem mint aki jobban figyel. Bátyja buzgón az idősebbek felé hajolt.

A tűz még jobban összeroskadt és megint szikrákat lőtt az ég felé.

Billy megköszörülte a torkát, bevezetésként nem mondott többet, mint fia, aztán belekezdett a történetmesélésbe telt, mély hangján. Ömlöttek belőle a szavak - pontosan, mint aki már fejből tudja, de ugyanakkor volt bennük érzés és valami finom ritmus. Mint a költő, aki saját versét adja elő.

„A Quileute-ok kezdettől fogva kis nép volt." - mondta Billy - „És még mindig kis nép vagyunk, de sosem tűntünk el. Ez azért van, mert vérünkben mindig is ott folyt a varázslat. Ez nem mindig jelentette az alakváltást - az csak később következett. Eleinte szellemharcosok voltunk."

Korábban sosem ismertem fel Billy Black hangjában az uralkodói tónust, bár rájöttem, hogy a tekintély mindig ott csengett benne.

Emily tolla száguldott a papíron, amint próbálta tartani az ütemet.

„Kezdetben a törzs ebben a kikötőben telepedett le és tagjai kitűnő hajóáccsá és halásszá váltak. Nincs róla emlékünk, ki fedezte fel először ezt a hatalmat, vagy hogyan használták ezt korábban, ha válságos idők jártak. Kaheleha volt történelmünkben az első Szellem Törzsfőnökünk. Ebben a vészhelyzetben Kaheleha azért használta a varázslatot, hogy megvédje földünket."

„Ő és harcosai elhagyták a hajót - a testük nem, csak a szellemük. Asszonyaik figyelték a testeket és a hullámokat, a férfiak pedig szellemükkel visszatértek a kikötőbe."

„Fizikailag nem tudtak az ellenséges törzshöz nyúlni, de más módon igen. A történetek úgy szólnak, hogy dühöngő szelet tudtak ellenségük táboraira küldeni, rettenetes üvöltés hangját tudták a szélben kelteni, ami megrémítette az ellenséget. A történetek szerint az állatok látták és értették is a szellemharcosokat és engedelmeskedtek parancsaiknak."

„Kaheleha szellemseregével bosszúból pusztítást vitt végbe a betolakodók között. Ennek a betolakodó törzsnek volt egy csapat nagy, vastagszőrű kutyája, amelyek szánjaikat húzták a fagyos északon. A szellemharcosok a kutyákat gazdáik ellen fordították, és hatalmas denevérrajokat küldtek a sziklák üregeiből. A kutyákat az üvöltő széllel segítették abban, hogy az embereket megzavarják. A kutyák és a denevérek győzelmet arattak. A túlélők szétszéledtek és kikötőnket elátkozott helynek nevezték. A kutyák elvadultak, mikor a szellemharcosok szabadjára engedték őket. A Quileute-ok győzedelmesen tértek vissza testükbe és asszonyaikhoz."

„Más, a közelben élő törzsek, mint a Hoh és a Makah törzsek, egyezséget kötöttek a Quileute-okkal. Nekik semmi közük nem volt a varázserőnkhöz. Békében éltünk egymás mellett. Ha ellenség közelített, a szellemharcosok elűzték őket."

„A nemzedékek váltották egymást. Ekkor jött el utolsó nagy Szellem Törzsfőnökünk, Taha Aki. Ismert volt bölcsességéről és hogy a békére törekedett. Az ő gondoskodása alatt az emberek jól és elégedetten éltek."

„De volt egy ember, Utlapa, aki nem volt elégedett."

A tűz körül ülők közül valaki halkan felszisszent. Túl lassú voltam, nem vettem észre, kitől jött. Billy sem vett róla tudomást és folytatta a legendát.

„Utlapa egyike volt Taha Aki Törzsfőnök legerősebb szellemharcosainak - erős ember volt, de nagyravágyó is. Úgy gondolta, az embereknek arra kellene használniuk varázserejüket, hogy kiterjesszék területüket, hogy leigázzák a Hoh és Makah törzset és birodalmat építsenek."

„Na most, amikor a harcosok szellemalakban voltak, ismerték egymás gondolatait. Taha Aki látta, miről álmodozik Utlapa és megharagudott rá. Megparancsolta Utlapának, hogy hagyja el népét és soha többé ne használja szellem alakját. Utlapa erős ember volt, de a törzsfőnök harcosai túlerőben voltak. Nem volt más választása, mint elmenni. A kitaszított haraggal a szívében rejtőzött el a közeli erdőben és a lehetőséget leste, amikor bosszút állhat a törzsfőnökön."

„A Szellem Törzsfőnök még békés időkben is éberen őrködött népe fölött. Gyakran ellátogatott egy titkos, szent helyre a hegyekben. Ilyenkor testét hátrahagyva átfésülte az erdőt és a partvonalat, hogy megbizonyosodjon róla, nem közelít fenyegetés."
„Egy napon, mikor Taha Aki elment ellátni feladatát, Utlapa követte. Először Utlapa egyszerűen meg akarta ölni a törzsfőnököt, de ennek a tervnek voltak hátrányai. A szellemharcosok biztosan megkeresték volna, hogy végezzenek vele és gyorsabban tudták volna követni, mint ahogy ő menekül. Miközben elrejtőzött a sziklák között és azt figyelte, ahogyan a törzsfőnök arra készül, hogy elhagyja testét, másik terv jutott az eszébe."

„Taha Aki elhagyta testét a szent helyen és a szelek szárnyán szállt, hogy népére vigyázzon. Utlapa kivárta, míg biztos lehetett benne, hogy a törzsfőnök szellem alakjában már elég messze jár."

„Taha Aki amint átlépett a szellemvilágba, látta, hogy Utlapa követte őt oda és látta Utlapa gyilkos tervét is. Száguldott vissza a szent hely felé, de még a szelek sem voltak elég gyorsan ahhoz, hogy megmentsék. Mire visszaért, teste már eltűnt. Utlapa teste is elhagyatott volt, de nem hagyott visszautat Taha Aki számára - saját testének torkát Taha Aki kezével vágta át."

„Taha Aki követte testét a hegyoldalán lefelé. Rákiáltott Utlapára, de ő semmibe vette, mintha csak a puszta szél lenne."

„Taha Aki kétségbeesetten nézte, amint Utlapa törzsfőnökként átveszi helyét a Quileute-ok élén. Pár hétig Utlapa semmi mást nem tett, csak arról gondoskodott, hogy mindenki elhiggye, ő Taha Aki. Aztán megkezdődtek a változások - Utlapa első rendelete az volt, hogy megtiltotta minden harcosának, hogy a szellemvilágába lépjen. Azt állította, veszélyt látott, de valójában félt. Tudta, hogy Taha Aki várja a lehetőséget, hogy elmondhassa a történetét. Utlapa maga is félt átlépni a szellemvilágba, mivel tudta, hogy Taha Aki azonnal visszavenné testét. így álmai, hogy a szellemharcosok seregével hódít majd, szertefoszlottak és abban keresett elégedettséget, hogy uralkodik törzse fölött. Teherré vált - olyan előjogokra tartott igényt, melyekre Taha Aki korábban sosem, kivonta magát a harcosaival közös munka alól, feleségül vett még egy fiatal nőt, aztán egy harmadikat is, miközben Taha Aki felesége tovább élt - ilyesmiről még csak nem is hallottak addig a törzsben. Taha Aki pedig mindezt tehetetlen haraggal figyelte."

„Végül aztán Taha Aki megpróbálta megölni önnön testét, hogy megvédje törzsét Utlapa mértéktelenségétől. Egy vérszomjas farkast hozott le a hegyekből, de Utlapa elrejtőzött harcosai mögött. Mikor a farkas végzett egy fiatal harcossal, aki a hamis törzsfőnököt védte, Taha Aki rettenetes bánatot érzett. Elküldte a farkast."

„Minden történet beszámol róla, hogy nem volt könnyű szellemharcosnak lenni. Inkább ijesztő, mint boldog érzés volt elhagyni az embernek a testét. Ezért használták ezt a varázslatos képességet csak szükség esetén. A törzsfőnök magányos útjai, melyek során őrködött, terhet és önfeláldozást jelentettek. A testnélküliség felkavaró, kényelmetlen és félelmetes volt. Taha Aki ekkor már annyi időt töltött testén kívül, hogy rettenetesen szenvedett. Úgy érezte, elátkozták - sosem tud átlépni az örök vadászmezőkre, ahol ősei várták, hanem örökre a kínzó semmiségben ragad."

„A hatalmas farkas követte Taha Aki szellemét, amint fájdalmában tekergett és kínlódott az erdőn át. A farkas hatalmas volt fajtársaihoz képest és gyönyörű. Taha Aki hirtelen irigyelni kezdte az egyszerű állatot. Neki legalább volt teste. Neki legalább volt élete. Még állatként is jobb élni, mint ebben a szörnyű, üres tudatállapotban."
„Ekkor támadt Taha Akinak az a gondolata, ami mindent megváltoztatott. Taha Aki megkérte a hatalmas farkast, hogy adjon neki helyet, hogy osztozzanak meg testén. A farkas beleegyezett. Taha Aki megkönnyebbüléssel és hálával lépett be a farkas testébe. Nem az emberi testében volt, de mégis jobb volt, mint a szellemvilág üressége."

„Az ember és a farkas mint egyetlen lény visszatértek a faluba a kikötőben. Az emberek rémületükben elrohantak és a harcosokért kiáltottak. A harcosok lándzsákkal siettek a farkas elé. Utlapa persze biztonságban elrejtőzött."

„Taha Aki nem támadt harcosaira. Lassan hátrált előlük, a tekintetével beszélt és próbálta a törzsi dalokat vonyítani. A harcosok lassan rájöttek, hogy a farkas nem hétköznapi állat, hogy egy szellem hatása alatt áll. Egyik öreg harcos, a neve Yut volt, úgy döntött, megszegi a törzsfőnök parancsát és megpróbál a farkassal kapcsolatba lépni."

„Amint Yut átlépett a szellemvilágba, Taha Aki elhagyta a farkast, hogy beszéljen vele - az állat szelíden várta, hogy visszatérjen. Yut egy pillanat alatt megtudott mindent az igazságról és üdvözölte a valódi törzsfőnököt."

„Ekkor jött Utlapa, hogy megnézze, legyőzték-e már a farkast. Mikor meglátta Yut élettelenül földön fekvő testét, melyet védelmezőén vettek körbe a harcosok, rájött, mi történt. Előkapta kését és Yut felé rontott, hogy végezzen testével, mielőtt még visszatérne belé."

„Áruló!" - ordította és a harcosok nem tudták, mitévők legyenek. A törzsfőnök tiltotta meg az utazásokat a szellemvilágba és a törzsfőnök döntött arról, mi legyen a büntetése annak, aki ellenszegül."

„Yut visszatért testébe, de Utlapa már a torkának nyomta a kést, és száját befogta kezével. Taha Aki teste erős volt, Yut pedig már legyengült a kortól. Yut egyetlen szóval sem tudta figyelmeztetni társait, mert Utlapa örökre elhallgattatta."

„Taha Aki figyelte, amint Yut szelleme elszáll az örök vadászmezőkre, ahonnan Taha Aki örökre ki volt zárva. Iszonyú haragot érzett, erősebbet, mint korábban bármikor. Ismét a nagy farkas testébe lépett, hogy elharapja Utlapa torkát. Viszont amint a farkas testébe lépett, megtörtént a legnagyobb varázslat."

„Taha Aki haragja egy ember haragja volt. A népe iránt érzett szeretete és az elnyomójuk iránti gyűlölete túl erős volt a farkas testének, túl emberi. A farkas összerázkódott és rémült harcosai és Utlapa szeme láttára emberré alakult át."

„Az új ember nem hasonlított Taha Aki testére. Sokkal pompásabb volt. Taha Aki szellemének testi megfelelője volt. A harcosok mégis azonnal felismerték, mert Taha Aki szellemével együtt szálltak.

„Utlapa megpróbált elmenekülni, de Taha Aki már a farkas erejével rendelkezett új testében. Elkapta a tolvajt és kipusztította belőle szellemét, mielőtt az még elmenekült volna a lopott testből."

„A nép ünnepelte, mikor megértették, mi történt. Taha Aki mindent gyorsan rendbetett, megint együtt dolgozott az emberekkel és visszaadta az ifjú feleségeket a családjaiknak. Az egyetlen változás, amit megtartott, a szellemi utazások vége volt. Tudta, hogy túl veszélyes lenne, mert már felmerült a gondolat, hogy más élete ellopható. A szellemharcosok nem léteztek többé."

„Ettől kezdve Taha Aki több volt az embernél és a farkasnál is. Vagy úgy nevezték: Taha Aki a Nagy Farkas, vagy úgy, hogy Taha Aki a Szellem Ember. Hosszú, hosszú éveken keresztül vezette törzsét, mivel nem öregedett. Ha veszély fenyegetett, újra farkas-mivoltába alakult, hogy legyőzze vagy megfélemlítse az ellenséget. Népe békében élt. Taha Aki sok fiat nemzett, akik közül páran, mikor átléptek a férfikorba, kiderült, szintén farkassá tudnak alakulni. A farkasok különböztek, mert szellemfarkasok voltak és a bennük rejlő embert tükrözték."

„Akkor hát ezért teljesen fekete Sam" - dünnyögte maga elé Quil vigyorogva - „Fekete szív, fekete szőr."

Annyira belemerültem a történetbe, hogy megrázó volt visszatérni a jelenbe, a kihunyó tüzet övező körbe. Egy másik megrázkódtatás az volt, hogy rájöttem, a kört Taha Aki ük-ük... (ki tudja, hanyadfokú) -ükfiai alkotják.

A tűz egy sor remegő és táncoló szikrát hányt az ég felé, melyek majdhogynem kivehető alakokká álltak össze.

„És a te csokiszínű szőröd mit tükröz?" - súgta vissza Sam Quilnek - „Hogy milyen édes vagy?"

Billy nem vett tudomást a gúnyolódókról. - „A fiak közül néhányan harcosokká váltak Taha Aki mellett és nem öregedtek tovább. Mások, akik nem szerettek átalakulni, nem akartak a farkasemberek csapatához csatlakozni. Ok megint idősödni kezdtek, így a törzs felfedezte, hogy a farkasemberek is megöregedhetnek, mint bárki más, ha lemondanak farkas szellemükről. Taha Aki annyit élt, mint három idős ember együttvéve. Harmadszorra is megnősült, miután első két felesége meghalt és benne találta meg valódi szellem feleségét. Bár a korábbiakat is szerette, ez más volt. Úgy döntött, lemond szellem farkasáról, hogy akkor halhasson meg, amikor felesége."

„így jutott el hozzánk a varázslat, de a történet itt még nem ér véget.

Az Öreg Quil Aterára nézett, aki megigazította székét és kihúzta gyenge vállait. Billy ivott egy üveg vízből és megtörölte homlokát. Emily tolla egy pillanatra sem állt meg, mintha mérgében folyamatosan firkált volna a papírra.

„Ez volt a szellemharcosok története." - kezdte az Öreg Quil vékony tenor hangján - „Most pedig a harmadik feleség önfeláldozásának története következik."

„Sok évvel azután, hogy Taha Aki lemondott szellem farkasáról és már öregember volt, gondok kezdődtek északon, a Makah törzzsel. Sok fiatal nő tűnt el a törzsből és ők a szomszédos farkasokat hibáztatták, akiktől féltek és akikben nem bíztak. A farkasemberek továbbra is tudtak egymás gondolataiban olvasni, amíg farkas formájában voltak, mint ahogy őseik is képesek voltak rá szellemalakjukban. Tudták, hogy közülük senki nem hibás. Taha Aki próbálta megbékíteni a Makah törzsfőnököt, de azok túlságosan féltek. Taha Aki nem akarta, hogy háború törjön ki vezetése alatt. Már nem volt harcos, aki vezethetné népét. Megbízta legidősebb fiát, Taha Wi-t, hogy találja meg az igazi bűnöst, mielőtt a viszály kitörne."
„Taha Wi a csapatába tartozó öt másik farkassal együtt keresésre indult a hegyekbe, hogy valamiféle bizonyítékot találjanak az eltűnt Makahok nyomában. Valami olyasmivel találkoztak, amivel korábban sosem - egy különös, édes illattal az erdőben, amely annyira égette orrukat, hogy már fájt."

Egy kicsit közelebb húzódtam Jacob oldalához. Láttam, hogy szája sarkában mosoly bujkál, karjával szorosan átfogott.

„Nem tudták, miféle teremtmény hagyhat ilyen illatnyomot maga után, de követték." -Folytatta az Öreg Quil. Remegő hangjában nem volt olyan uralkodói csengés, mint Billy-ében, volt benne azonban valami különös, félelemkeltő él. A szívem gyorsabban vert, ahogy a szavak gyorsabban követték egymást.

„Emberi illat és emberi vér halvány nyomait találták, ahogy követték a nyomokat. Biztosak voltak benne, hogy az általuk keresett ellenség volt az."

„Útjuk oly távolra vitte őket északra, hogy Taha Wi a csapat felét, a fiatalabbakat visszaküldte a kikötőbe, hogy beszámoljanak Taha Akinak."

„Taha Wi és két testvére nem tértek vissza."

„A fiatalabb testvérek kutatni kezdtek idősebb testvéreik után, de csak a csendet találták. Taha Aki fiait gyászolta. Meg kívánta bosszulni fiainak halálát, de öreg volt már. Gyászruhát viselve elment a Makah törzsfőnökhöz és elmondott neki mindent, ami történt. A Makah törzsfőnök hitt gyászának és a feszültség a két törzs között véget ért."

„Egy évvel később, ugyanazon éjszaka alatt két Makah lány tűnt el otthonából. A Makahok azonnal hívták a Quileute-okat, akik ugyanazt az édes bűzt találták az egész faluban. A farkasok megint vadászatra indultak."

„Csak egyikük tért vissza. Yaha Uta volt az, Taha Aki harmadik feleségének legidősebb fia, a csapat legifjabb tagja. Hozott magával valamit, amit a Quileute-ok még sosem láttak - egy különös, hideg, kőszerű holttestet, melyet darabokban hozott. Taha Aki családjából mindenki, még azok is, akik sosem voltak farkasok, érezték a halott lény átható szagát. A Makahok ellensége volt az."

„Yaha Uta beszámolt róla, mi történt: ő és testvérei megtalálták a lényt, aki olyan volt, mint az ember, de kemény volt a teste, mint a gránit - vele volt a két Makah lány is. Az egyik lány már halott volt, fehéren és vértelenül hevert a földön. A másikat a lény a karjában tartotta, szája a lány torkára tapadt. 0 talán még életben volt, mikor megtalálták a rejtekhelyen, de a lény gyorsan eltörte a nyakát és a földre lökte élettelen testét, mikor megközelítették. Fehér ajkait vér borította, szemei vörösen izzottak."

„Yaha Uta leírta a lény kegyetlen erejét és sebességét. Egyik testvére hamar áldozatává vált, mikor alábecsülte ez az erőt. A lény úgy tépte szét, mint valami játékbabát. Yaha Uta és másik testvére óvatosabbak voltak. Összedolgoztak, két oldalról közelítették meg a lényt, a manőverrel kijátszották. Farkas erejük és gyorsaságuk határáig el kellett menniük, amire addig még sosem kényszerültek. A lény teste kemény volt, mint a kő és hideg, mint a jég. Kiderült, hogy csak fogaikkal tudják elpusztítani. Kis darabokat kezdtek kihasítani a lényből, miközben harcoltak."
„De a lény gyorsan tanult és hamarosan kivédte manővereiket. Yaha Uta testvére a kezébe került. Yaha Uta meglátta, hogy a lény torka védtelen és előre lendült. Fogaival letépte a lény fejét, annak kezei azonban továbbra is szorították testvérét."

„Yaha Uta felismerhetetlen cafatokra szaggatta a lényt, kétségbeesett igyekezetében tépte ki a darabokat, hogy megmentse testvérét. Elkésett, bár végül a lény elpusztult."

„Legalábbis azt hitték. Yaha Uta kiterítette a bűzlő darabokat, hogy az idősebbek megvizsgálhassák. Az egyik letépett kéz a lény gránitkemény karja mellett feküdt. A két testrész összeért, mikor az idősebbek megpiszkálták egy bottal, a kéz pedig kinyúlt a kardarabért, hogy megpróbálja összerakni magát."

„Az idősebbek elborzadva vetették tűzre a maradványokat. A levegőt ekkor nagy felhőnyi fullasztó, gonosz füst szennyezte be. Mikor már semmi nem maradt, csak hamu, kis zsákokba osztották a hamvakat és messze, nagy területen szórták szét - egy részét az óceánba, egy részét az erdőbe, másik részét a sziklák üregeibe. Taha Aki egy zacskót a nyakára kötve tartott, hogy megtudja, ha a lény bármikor is megpróbálná összerakni önmagát.

„Az Öreg Quil szünetet tartott és Billyre nézett. Billy egy keskeny bőrszíjat tekert le a nyaka körül. Ennek a végén egy kis zacskó lógott, mely az időtől már megfeketedett. Páran levegőért kapkodtak. Talán én is közöttük voltam.

„Úgy nevezték, a Hideg, a Vérivó és abban a félelemben éltek, hogy nem volt egyedül. Már csak egy farkas védelmezőjük volt, a fiatal Yaha Uta."

„Nem kellett sokáig várniuk. A lénynek volt egy társa, egy másik vérivó, aki bosszút keresve eljött a Quileute-okhoz."

„A történetek úgy szólnak, hogy a Hideg Nő volt a leggyönyörűbb lény, amit emberi szem valaha látott. Olyan volt, mint a hajnal istennője, mikor belépett a faluba akkor reggel; a nap egyszerre kisütött és csillogva verődött vissza fehér bőréről, térdéig érő aranyszín haja lángolt. Arca varázslatosan gyönyörű volt, szemei feketék fehér arcában. Páran térdre hullottak előtte, hogy imádkozzanak hozzá."

„Magas, átható hangján olyan nyelven kérdezett valamit, amit senki nem értett. Az emberek megdöbbentek, nem tudták, hogyan válaszoljanak neki. Taha Aki vérvonalából senki nem volt a szemtanúk között, csak egy kisfiú. Édesanyjába kapaszkodott és sikoltott, hogy orrát bántja a szag. Az idősek közül az egyik, aki épp a tanácsba tartott, meghallotta a kisfiút és rájött, mi jött közéjük. Rákiáltott az emberekre, hogy meneküljenek. Őt ölte meg először."

„Húsz tanú látta a Hideg Nő érkezését. Ketten élték túl, de csak azért, mert a vér elterelte a nő figyelmét és az megállt csillapítani szomját. Taha Akihoz rohantak, aki a tanácsban ült más idősekkel, fiaival és harmadik feleségével."

„Yaha Uta szellemfarkas alakját vette fel, amint meghallotta a híreket. Egyedül indult a vérivó elpusztítására. Taha Aki, harmadik felesége, fiai és az idősek mögötte jöttek."

„Először még nem látták meg a lényt, csak támadásának nyomait. Széttépett testek, páran vérbe borulva, szétdobálva az úton, ahol a nő feltűnt. Aztán meghallották a sikolyokat és a kikötőbe siettek."

„A Quileute-ok közül páran már a hajókhoz futottak, hogy meneküljenek. Cápaként úszott utánuk, hihetetlen erejével áttörte a hajó orrát. Mikor a hajó elsüllyedt, elkapta azokat, akik megpróbáltak elúszni és őket is széttépte."

„Mikor meglátta a parton a hatalmas farkast, elfeledkezett az úszva menekülőkről. Olyan gyorsan úszott, hogy elhomályosult, és egyszerre ott volt, hogy víztől csöpögőn és ragyogón álljon Yaha Uta elé. Rámutatott egy ujjával és megint kérdezett valamit érthetetlen nyelvén. Yaha Uta várt."

„Kemény küzdelem volt. A nő nem olyan harcos volt, mint korábban a társa. De Yaha Uta egyedül volt - és a nő dühét senki sem terelte el róla."

„Mikor Yaha Uta veszített, Taha Aki kihívást kiáltott. Előre bicegett és egy öreg, fehér orrú farkassá alakult. A farkas öreg volt, de ő volt Taha Aki a Szellem Ember, akit haragja erőssé tett. Megint elkezdődött a harc."

„Taha Aki harmadik felesége éppen előtte látta saját fiát meghalni a nőtől. Most pedig a férje küzdött, és nem remélte, hogy győzhet. Korábban minden szót hallott, amit a mészárlás tanúi elmondtak a tanácsnak. Hallott már Yaha Uta első győzelméről és tudta, hogy testvérét az átalakulás mentette meg."

„A harmadik feleség előhúzott egy kést egyik, mellette álló fiának övéből. Mind fiatal fiúk voltak, még nem férfiak, és az asszony tudta, meghalnak ők is, ha apjuk elbukik."

„A harmadik feleség magasra emelt tőrrel rohant a Hideg Nő felé. A Hideg Nő mosolygott, nem fordította el figyelmét az öreg farkassal vívott küzdelemről. Nem félt sem a gyenge emberi nőtől, sem a késtől, amely meg sem tudná karcolni bőrét és már a halálos csapásra készült Taha Aki ellen."

„Ekkor a harmadik feleség olyasmit tett, amire a Hideg Nő nem számított. Térdére hullott a vérivó előtt és a kést saját szívébe döfte."

„Vér lövellt ki a harmadik feleség ujjai közül és ráfröccsent a Hideg Nőre. A vérivó nem tudott ellenállni a friss vér csábításának, ami a harmadik feleség testéből folyt. Ösztönösen a haldokló nő felé fordult, egy másodpercre teljesen úrrá lett rajta a szomj."

„Taha Aki fogai összezárultak nyaka körül."

„A harc még nem ért véget, de Taha Aki már nem volt egyedül. Két fiatal fia, akik végignézték anyjuk halálát, olyan haragot éreztek, hogy szellemfarkas alakban ugrottak előre, pedig még nem értek férfivá. Apjukkal együtt végeztek a lénnyel."

„Taha Aki soha többé nem tért vissza a törzshöz. Nem változott már vissza emberré. Egy napig még ott feküdt harmadik felesége teste mellett, morgott, ha bárki megpróbálta az asszonyhoz nyúlni, aztán az erdőbe ment és soha többet nem tért vissza."

„A hidegekkel onnantól fogva ritkán volt baj. Taha Aki fiai vigyáztak a törzsre, amíg az ő fiaik is elég idősek nem lettek ahhoz, hogy átvegyék helyüket. Akkortól kezdve soha nem volt egyszerre háromnál több farkas. Ennyi elegendő volt. Időnként egy-egy vérivó áthaladt a területükön, de meglepték őket, mert nem számítottak a farkasokra. Előfordult, hogy egy-egy farkas meghalt, de soha többé nem tizedelték meg őket annyira, mint akkor először. Megtanulták, hogyan harcoljanak a hidegek ellen, és a tudást továbbadták, farkas ész a farkas észnek, szellem a szellemnek, apa a fiának."

„Telt az idő és Taha Aki leszármazottai már nem váltak farkassá a férfikor elérésekor. Csak hosszú idő elteltével, ha egy hideg a közelben járt, akkor tértek vissza a farkasok. A hidegek egyedül vagy párban jöttek és a csapat kicsi maradt."

„Jött egy nagyobb csapat és a ti dédnagyapáitok felkészültek rá, hogy leszámoljanak velük. De vezetőjük úgy beszélt Ephraim Black-kel, mintha ember lenne, és megígérte, hogy nem bántja a Quileute-okat. Különös sárga szemei némi bizonyítékul szolgáltak arra, amit állított, hogy ők nem olyanok, mint más vérivók. Többen voltak, mint a farkasok; a hidegeknek nem lett volna szükségük arra, hogy megállapodást kössenek, ha le akarták volna győzni a farkasokat. Ephraim beleegyezett. Azok betartották ígéretüket, bár jelenlétük kezd másokat is idevonzani."

„Számuk pedig nagyobb csapatot hívott életre, mint amit a törzs valaha látott." - mondta az Öreg Quil, és egy pillanatra fekete, ráncok között megbúvó szeme mintha megpihent volna rajtam. - „Kivéve persze Taha Aki időszakát" - mondta, aztán felsóhajtott. - „így aztán fiaink megint hordozzák a terhet és megosztják az áldozatot, amit apáik viseltek előttük."

Egy hosszú pillanatig mindenki hallgatott. A varázs és a legenda leszármazottai a tűz fölött egymásra bámultak, szemükben szomorúsággal. Mindegyikük, egyet kivéve.

„Teher." - gúnyolódott halkan. - „Szerintem klassz." - Quil alsó ajkát egy kicsit lebiggyesztette.

Az elalvó tűz túloldalán Seth Clearwater egyetértőleg bólintott, szemében csodálattal a törzs védelmezőinek testvérisége felé.

Billy felnevetett, halkan és hosszan, és úgy tűnt, a varázs fénylő parázsdarabokká halványul. Hirtelen megint csak egy baráti kör ült a tűz körül. Jared egy kis kődarabot dobott Quilre, és mindenki nevetett, mikor az felugrott. Halk beszélgetés mormogása hallatszott körülöttünk, hétköznapin és viccelődve.

Leah Clearwater nem nyitotta ki szemét. Azt hittem, látok valami csillogást az állán, mint egy könnycsepp, de egy pillanattal később, mikor odanéztem, már nem volt ott.

Sem Jacob, sem én nem szólaltunk meg. Olyan csendes volt mellettem, lélegzete mély és egyenletes, hogy azt hittem, közel állhat az alváshoz.

Gondolataim ezer év távolságában jártak. Nem Yaha Útára vagy a többi farkasra gondoltam, nem is a gyönyörű Hideg Nőre - őt nagyon is könnyen magam elé tudtam képzelni. Nem, olyasvalakire gondoltam, aki az egész varázslaton kívül volt. Próbáltam elképzelni a névtelen nőnek az arcát, aki az egész törzset megmentette - a harmadik feleségre.

Csak egy emberi nő, akinek nem volt semmi különös tehetsége vagy hatalma. Fizikailag gyengébb és lassabb is, mint a történetben szereplő bármelyik szörny. De ő volt a kulcs, a megoldás. Megmentette férjét, fiait, a törzset. Bárcsak emlékeznének a nevére... Valami megrázta a karomat.
„Gyerünk, Bells." - mondta Jacob a fülembe. - „Megérkeztünk."
Megzavarodva pislogtam, mert úgy tűnt, a tűz kialudt. Bámultam a váratlan sötétségbe, próbáltam érzékelni a környezetemet. Kellett egy perc, mire felfogtam, hogy már nem a sziklán vagyok. Jacob és én egyedül voltunk. Még mindig a karja alatt voltam, de már nem a földön ültem.

Hogy kerültem én Jacob autójába?

„0, a fenébe!" - sóhajtottam, mivel rájöttem, hogy elaludtam. - „Mennyire van késő? A francba, hol az a hülye telefon?" - Dühösen tapogattam zsebeimet - üresek voltak.

„Nyugi. Még éjfél sincs. És már elhívtam őt érted. Nézd - ott vár."

„Éjfél?" - ismételtem ostobán, még mindig megzavarodva. A sötétségbe bámultam és szívdobogásom felgyorsult, mikor szemmel ki tudtam venni a Volvo alakját 30 méterrel arrébb. Az ajtó kilincse felé nyúltam.
„Tessék" - mondta Jacob és egy kis tárgyat adott a kezembe. A telefont. „Te hívtad fel Edwardot helyettem?"
Szemem már eléggé hozzászokott a sötéthez, hogy meglássam felvillanó mosolyát. -„Rájöttem, hogy hajói viselkedem, több időttölthetek veled."

„Koszi, Jake." - mondtam meghatottan. - „Komolyan köszönöm. És koszi a meghívást az estére. Ez olyan..." - Nem találtam a szavakat. - „Hú. Ez nagyon más volt."

„És még azért sem maradtál fenn, hogy megnézd, amint lenyelek egy marhát." - Nevetett. -„Nem, én örülök, hogy tetszett. Nekem... jó volt. Hogy ott vagy velem."

Valami mozgás volt a sötét távolban - valami halványan a fekete fák előtt. Valaki járt ott?

„Hát igen, nem is olyan türelmes, ugye?" - mondta Jacob, mikor észrevette, hogy másfelé nézek. - „Menj csak. De gyere vissza hamarosan, jó?"

„Persze, Jake" - ígértem és kinyitottam a kocsi ajtaját. A hideg levegő körbefolyt lábaim körül és megremegtem.
„Aludj jól, Bells. Ne aggódj semmit - ma én őrködöm feletted."
Megálltam, fél lábbal már kilépve a földre. - „Nem, Jake. Pihenj csak, én jól leszek."
„Persze, persze" - mondta, de inkább hangzott leereszkedőnek, mint egyetértőnek.
„Jó éjt, Jake. Köszönöm."
„Jó éjt, Bella." - suttogta, ahogy elsiettem a sötétbe. Edward a határvonalon ért el.
„Bella!" - mondta komoly megkönnyebbüléssel hangjában, karjaival szorosan átölelt. „Szia, Ne haragudj, hogy ilyen későn jövök. Elaludtam és.
„Tudom. Jacob elmondta." - Elindult az autó felé, én mereven támolyogtam mellette. -„Fáradt vagy? Vihetlek is."

„Jól vagyok."

„Menjünk csak haza és feküdj le. Jól érezted magad?"

„Igen - elképesztő volt, Edward. Bárcsak eljöhettél volna. El sem tudom mondani. Jake apja a régi legendákat mesélte el és olyan volt... mint a varázslat."
„Mesélj majd el mindent. Miután már aludtál."
„Én nem tudom majd úgy." - mondtam és egy hatalmasat ásítottam.
Edward kuncogott. Kinyitotta nekem az ajtót, beemelt és bekapcsolta rajtam a biztonsági övet.
A fényszórók villantak fel és söpörtek át rajtunk. Intettem egyet Jacob fényszórói felé, de nem tudom, látta-e a mozdulatomat.

Miután Charlie-n is túljutottam, akivel nem volt annyi gondom, mint vártam, mert Jacob őt is felhívta, akkor éjjel ahelyett, hogy rögtön bezuhantam volna az ágyba, kihajoltam a nyitott ablakon, míg Edward visszatérésére vártam. Az éjszaka meglepően hideg volt, majdnem télies. A szeles sziklákon ez egyáltalán nem tűnt fel; úgy gondoltam, ez nem annyira a tűztől, mint attól van, hogy Jacob mellett ültem.

Jeges cseppek csapódtak arcomnak, amint esni kezdett az eső.

Túl sötét volt ahhoz, hogy a fenyőfák szélben hajlongó és rázkódó háromszögein hívül sokkal többet lehessen látni. De erőltettem a szememet, más alakok után kutattam a viharban. Egy halvány sziluett, amint szellemként vág át a sötéten... vagy talán egy hatalmas farkas árnyékos körvonala... Szemeim túl gyengék voltak.

Aztán közvetlenül mellettem mozdult valami az éjszakában. Edward csusszant be az ablakon, keze hűvösebb volt, mint az eső.
„Jacob van ott kint valahol?" - kérdeztem, borzongtam, amint Edward karjaiba zárt. „Igen... valahol. Esme pedig hazafelé tart."
Felsóhajtottam. - „Hideg és esős idő van. Ez olyan ostobaság." - megint megborzongtam. „Csak neked van hideg, Bella." - nevetgélt.
Almomban is hideg volt aznap éjjel, talán mert Edward karjaiban aludtam. De azt álmodtam, kint vagyok a viharban, a széltől lobog a hajam és nem látok semmit. A First Beach sziklás körívén álltam és próbáltam kivenni a gyorsan mozgó alakokat, akiket csak halványan láttam a sötétben a part szélén. Először nem volt ott semmi, csak egy fekete és egy fehér villanás, amint egymásnak ugranak, majd eltáncolnak. Aztán, mintha a hold hirtelen áttört volna a felhőkön, már mindent láttam.

Rosalie volt az, nedves haja nyirkosán és aranyszínűn lengett hátul a térdéig és egy óriási farkasnak támadt - a farkas pofája ezüstös volt, és ösztönösen Billy Blacket ismertem fel benne.

Futásnak eredtem, de ez az álmokban látott idegesítően lassú mozgás volt. Próbáltam kiáltani feléjük, hogy megmondjam, hagyják abba, de kiáltásomat elvitte a szél és nem tudtam hangot kiadni. Karjaimmal hadonásztam, hátha felhívom magamra figyelmüket. Valami megvillant a kezemben és akkor először vettem észre, hogy jobb kezem nem üres.

Egy hosszú és éles pengét tartottam, mely ősi volt és ezüstszínű, bevonatot formált rajta a rászáradt, megfeketedett vér.

Eltávolodtam a késtől és szemeim tágra nyíltak hálószobám nyugodt sötétjében. Először azt fogtam fel, hogy nem vagyok egyedül és oldalra fordultam, hogy arcomat Edward mellkasának szorítsam, mivel tudtam, hogy bőrének édes illata jobban elűzi a rémálmot, mint bármi más.

„Felébresztettelek?" - suttogta. Papír hangját lehetett hallani, az oldalak susogását, aztán egy könnyű puffanást, mint amikor valami leesik a fapadlóra.

„Nem." - motyogtam és elégedetten felsóhajtottam, amint karjai szorosabbra fonódtak körülöttem. - „Rosszat álmodtam."
„El akarod mesélni?"
Megráztam a fejemet. - „Túl fáradt vagyok. Talán majd reggel, ha nem felejtem el."
Ereztem, ahogy a csendes nevetéstől rázkódik.
„Akkor reggel." - egyezett bele.
„Mit olvastál?" - motyogtam félálomban.
„Az Üvöltő szeleket." - mondta.
Álmosan ráncoltam a homlokomat. - „Azt hittem, nem szereted azt a könyvet."
„Elöl hagytad." - dünnyögte és lágy hangja az öntudatlanság felé sodort engem. -„Azonkívül... Minél több időt töltök veled, annál több emberi érzés válik számomra érthetővé. Azt vettem észre, hogy jobban együtt tudok érezni Heathcliffel, mint azt eddig lehetségesnek gondoltam."

„Mmmm." - sóhajtottam.

Mondott még valamit, valamit halkan, de már aludtam.

A következő reggel gyöngyszürke és csendes világosodással érkezett. Edward az álmomról kérdezett, de nem tudtam rá visszaemlékezni. Csak arra emlékeztem, hogy fáztam és hogy örültem, hogy ott van, mikor felébredtem. Megcsókolt, elég hosszan ahhoz, hogy szívem szaporán verjen, aztán hazaindult átöltözni és elhozni a kocsiját.

Gyorsan felöltöztem, nem sokat válogathattam. Bárki is fosztotta ki a szennyesemet, alaposan megrövidítette a ruhatáramat. Ez nem annyira volt ijesztő, viszont komolyan bosszantó volt. Mikor épp reggelizni indultam volna, felfedeztem rongyos könyvemet, az Üvöltő szeleket a földön nyitva, ahova Edward dobta le éjjel - ott maradt nyitva, ahol Edward tartott, mint ahogy nálam is ott szokott nyitva maradni a tönkrement kötésnek köszönhetően. Kíváncsian emeltem fel, próbáltam visszaemlékezni rá, mit is mondott. Valami olyasmit, hogy együtt érez Heathcliffel, mindenkivel. Ez nem lehetett igaz, ez a része biztos csak álom volt.

A nyitott oldalon megakadt a szemem három szón, közelebb hajtottam fejemet, hogy alaposabban elolvassam a bekezdést. Heathcliff beszélt, ezt a részletet jól ismertem.

És itt láthatja, mennyire különböznek egymástól érzéseink: ha Linton volna az én helyemben és én az övében, noha úgy gyűlölöm, hogy ez a gyűlölet egész életemet megmérgezte, sohasem emelnék kezet rá. Hiába vág hitetlen arcot! Sohasem fosztottam volna meg Catherine-t a társaságától, ha ö, Catherine, ragaszkodott volna hozzá. De abban a percben, mihelyt Catherine érdeklődése megszűnt volna iránta, kitéptem volna a szívét, és felittam volna a vérét. Addig is azonban, nem ismer, ha nem hisz most nekem, addig is inkább engedtem volna, hogy lassú tűzön süssenek meg, mint hogy csak egy haja szálát is meggörbítsem.

A szavak, melyeken megakadt a szemem: felittam volna a vérét. Megborzongtam.
Igen, azt biztosan csak álmodtam, hogy Edward bármi jót mondott volna Heathcliffről. Ez az oldal pedig valószínűleg nem az volt, amit épp olvasott. Bármelyik oldalnál kinyílhatott a könyv, mikor leesett.



12. Idő

"előre látotam"
"Birság"morgott.
"Edward eléri,hogy ezt tegyem.De előre láttam, hogy nehezebb lesz ha megleplek téged"
Suli után a kocsihoz sétáltunk és fogalmam sem volt miről beszél.
"Magyarul?" kértem.
"Ne legyél gyerek.Semmi dühroham."
"Már előre félek."
"Annyira átlagos vagy. Csak egy éretségi buli.Nem nagy dolog. Nem kell ezen kiakadni.
De láttam,hogy ki fogsz borulni ha meglepetésnek szánom." áttáncolt az uton Edward utána nyult, hogy összekócolja a haját.
"És Edward mondta hogy mondjam el.De ez semmi, igérd meg."
Nagyott sóhajtottam" Van egyáltalán értelme ezen vitatkozni?"
"nincs"
"Rendben, Alice. Ott leszek, de minden percét utálni fogom.Igérem"
"Ez egy érzés. Erről jut eszembe imádom az ajándékom.Neked is azt kéne."
"Alice, Én nem."
Oh, tudom ezt, de majd fogod."
Rémület kinzott miközben megprobáltam emlékezni hogy mi váltotta ki ezt belőle...
"Bámulatos"motyogta Edward."Hogy lehet valaki ilyen kicsi mégis ennyire boszantó?"
Alice nevetett"Ez tehetség"
"Nem várhattál volna még pár hetet ezzel hogy elmond?"Kérdeztem ingerülten."Most hosszabb ideig leszek emiatt ideges.".
"Bella"mondta lassan."Tudod hogy melyik nap ez?"
"Hétfő?"
A szemeit forgatta..."Igen.Hétfő...negyedike"Megragata a kezemet és a féluton lévő körbe mutatott egy nagy sárga poszter a
tornaterem ajtón. Nagy betükkel volt kiemelve az éretségi dátuma pontosan mától egy hétre.Nem válaszoltak. Alice csak
szomorunak tette magát,Edward felhuzta a szemöldökét.
Én nem...! Hogy történt ez? Fáradt voltam ahoz hogy megszámoljam az eltelt napokat.Annak az egésznek a közepén hogy a
kinzó idő fölött, az időm elveszett.A világ szükülni kezdett mintha valaki kirugta volna alólam az időt. A feszült
hetek,agodalom,a terveim mind elvesztek. Kifutottam az időből.
Nem áltam készen.Nem tudtam hogy csináljam ,hogy köszönjek el Charlie-tól,Renée-től...Jakobtól és az emberi mivoltomtól.
Pontosan tudtam ,hogy mit akarok de rettegtem attól ,hogy mi árán akarom ezt.
Elméletben nyugtalan voltam de mégis lelekes hogy halandóságom cserélem a halhatatlaságra tudván hogy ez az Edwarhoz
tartozásom egyetlen kulcsa.Aztán ott volt az a tény is ami vadászott rám ismert és ismeretlen "dolgok."Inkább nem itt kéne
üldögélnem elesetten arra várva hogy valami elkapjon.
Elméletben mindennek volt értelme.Gyakorlatban... Embernek lenni mindaz volt amit tudtam. A jővő azon túl egy nagy,sötét
szakadéknak tünt amit nem tudok meg addig még bele nem ugrok.
Ez az egyszerű ismeret, a mai nap dátuma-nyilvánvaló volt öszötönösen elnyomtam ezt tudat alatt-határidőt képezve
türelmetlenül számoltam visszafele a dátumig,a "kivégzésemig".
Homályosan tudatában voltam annak ,hogy Edward nekem nyitotta ki a kocsi ajtót,Alice csacsog a hátsó ülésen és az eső
kopog a kocsi szélvédőjén.Edward úgy tünt rájött ,hogy csak testben vagyok itt és a gondolataim valahol máshol de nem
zaravart meg ebben.Vagy talán tudta, és én túl voltam a megjegyzésen.Mindez végetért a házunknál ahol Edward a
kanapéhoz vezetett és lehuzzott maga mellé.Kifele bámultam az ablakon bele a kellemes szürke homályba és megprobáltam
megtalálni hogy az elhatározásom mivé lett.
Miért rémíszt meg? Tudtam, hogy eljön a határidő.Ennek miért kell megijesztenie hogy itt van?
Nem tudom meddig hagyta hogy bámuljak kifele. De az eső eltünt a sötétségben amikor elege lett ebből.
Hideg kezeit az arcomra tette és arany színű szemeivel a szemembe nézett.
"Lennél kedves elmondani nekem min gondolkodsz?Mielőtt dühös leszek?"
Mit mondhatnék neki?Gyáva lennék? Kerestem a szavakat.
"Az ajkaid fehérek,beszélj Bella"-mondta.
"Ez a dátum váratlanul ért engem"-sutogtam."Ez minden"
Várt, Az arca megtelt angodallommal és szkepticizmussal.
Megprobáltam megmagyarázni" Nem vagyok biztos abban hogy mit kellene tennem....hogy mondjam el Charlie-nak....mit
modjak..." A hangom elcsuklott.
"Nem a buli maitt?"
Megráncoltam a szemöldököm"Nem,de kösz hogy emlékeztettél rá!"
Az eső hangosabb volt ahogy az arcomba nézet....
"Nem állsz készen" sutogta.
"készen állok" Egy hirtelen reakcoió volt.Tudtam ,hogy átlát ezen úgyhogy vettem egy mély lélegezetett és elmondtam az
igazságot" Készen fogok állni"!
"Nem állsz készen semmire"
Éreztem ahogy a szemeimben agodalom látszódik ahogy hangsulyoztam az okokat"Victora,Jane,Caius, bárki volt is a
szomámban....
"Várd meg hátha több ok merül fel"
"Annak nincs értelme,Edward!"
Szilárdan odarakta a kezeit az arcomhoz és lassu megfontoltsággal beszélt.
"Bella,közülünk senkinek se volt választása.Láttad mit tett Rosalivel.Mind küzdöttünk ,hogy megprobáljuk azzal ami felett nem
volt hatalmunk.Nem fogom neked engednin neked van választásod."
"Már választottam."
"Nem fogod ezt végig csinálni mert egy kard lebeg a fejed felett.Figyelni fogunk erre és gondoskodni fogunk
rólad."megfogadta"Amikor már tul vagyunk ezen és semmi kényszerítő nem lesz a kezedben azután majd nyugodtan dönteni
hogy csatlakozol e hozzám.De most rémült vagy, ne erőltesd ebbe bele magad."
"Carlise megigérte"motyogtam"Éretségi után"
"Nem mielőtt nem állsz készen"mondta biztosnak érzezve magát"És határozzottan addig nem még fenyegetve érzed magad"
Nem válaszoltam.Nem voltam képes vitatkozni.Pillanatnyilag ugy tünt nem találom az elkötelezetségeimet.
"Ott"Megcsókolta a homlokomat."Ne aggódj emiatt"
Kacagtam egy bizonytalan kacaj"Semmi csak a küszübün álló katasztrófa"
"Értem"
Még mindig az arcom nézte várva h mikor oldodok fel.
"Kérdezhetnék valamit?mondtam.
"Bármit"
Haboztam beleharaptam az ajkamba aztán megkérdeztem azt ami még agasztott.
"Mit kapok éretségire Alicetől?"
Kuncogott"Úgy néz ki szerzett nekünk két hangverseny jegyet."
"ez jó" Annyira megkönnyebbültem ,majdnem elis mosolyodtam."Tacomaban van a koncert,egy lapon láttam múlt héten,azt
gondoltam hogy ez tetszene emlékszem amikor mondtad hogy az egy jó CD volt."
"Ez egy jó ötlet , köszönöm!"
"Remélem még nem kelt el minden jegy."
"Azt gondoltam ezzel számoltam.Tudnom kellett volna."
Sóhajtottam.
" Van még valami amit meg szerettél volna kérdezni?"mondta.
-Te aztán tudsz mindent…- sóhajtottam újra.
-Kiválóan tudok olvasni az arcodból, sokat gyakoroltam. Kérdezz.
Lehunytam a szemem, s szorosan Edward mellkasához bújtam, hogy ne lássa az arcom.
-Nem akarod, hogy vámpír legyek.
-Persze, hogy nem akarom-mondta ki gyengéden- Ez nem kérdés volt.
-Hát…nagyon aggódom… hogy miért nem akarod?
-Aggódsz?- kérdezte csodálkozva.
-Elmondod nekem az igazat? Nem fogok megsértődni.
Síri csend támadt, éreztem, hogy gondolkodik a válaszon.
-Ha válaszolok a kérdésedre, akkor elmondod nekem, hogy miért érdekel?
A mellkasába bólintottam.
Nagyot sóhajtott a válasza előtt:
-Bella, a te életed sokkal jobban is alakulhatott volna. Tudom, hogy hiszel abban, hogy van lelkem, de én egyáltalán nem
vagyok erről meggyőződve.
Nem kockáztathatom a te…-lassan becsukta a szemét- Ha ezt megengedném neked… hogy az legyél ami én vagyok… csak
azért, mert sose akarlak elveszíteni…
ez egy nagyon önző cselekedet lenne a részemről, a legönzőbb, amit csak el tudok képzelni.
Mindennél jobban, szeretném, szeretnélek magamnak, de neked többre van szükséged. Neked többet szeretnék. Megadni
magam a saját önzőségemnek… az bűn lenne.
Ez lenne életem legönzőbb döntése, még ha örökké is fogok élni. Ha… létezne számomra akármilyen módszer, hogy
emberként élhessek veled, bármit megtennék, bármi áron.
Továbbra is mozdulatlanul ültem, s próbáltam feldolgozni az előbb hallottakat.
Edward úgy gondolta, hogy önzően viselkedik…
Éreztem, ahogy széles mosoly ül ki az arcomra.
-Akkor… nem attól félsz, hogy nem fogsz…engem szeretni úgy, mint ahogy most szeretsz… tudod, amikor már nem leszek se
ilyen puha, se ilyen meleg… és az illatom is megváltozik? Te tényleg velem akarsz lenni attól függetlenül, hogy mivé válok?
Hangos sóhajtást hallottam.
-Te komolyan azért aggódtál, hogy nem fogsz nekem többé tetszeni?-háborodott fel.
De elnevette magát, mielőtt válaszolhattam volna. "Bella, ahhoz képest, hogy jó megérzőképességgel rendelkezel egy
emberhez képest, néha olyan butaságokat tudsz mondani!"
Tudtam, hogy az ő szemében butaságnak tűnik, de nagyon megkönnyebbültem. Ha tényleg velem akar lenni, akkor akármin át
tudok menni…valahogy. Az ’önző’ szócska hirtelen olyan káprázatosan szépnek tűnt. -
"Nem hinném, hogy el tudod képzelni, mennyire könnyebb lesz nekem minden, Bella" – mondta egy hajszálnyi jókedvvel a
hangjában- "amikor nem kell majd minden erőmmel arra koncentrálnom, hogy nehogy véletlenül megöljelek. Mondjuk,
természetesen lesznek olyan dolgok is, amiket biztosan hiányolni fogok. Például ezt…"
Mélyen a szemembe nézett és hihetetlenül lágyan megsimogatta az arcomat. Éreztem, ahogy lassan kezdek elpirulni. Edward
lágyan nevetett.
-" És a szíved dobogását.-" komolyra fordította a szót, azonban még láttam az arcán halvány mosolyát- "Ez életem
legcsodálatosabb hangja. A hallásom annyira megszokta, hogy meg merek neked esküdni, hogy kilométerekről is könnyen
felismerném. De mindez nem fontos. Csak ez,"-mondta, s két hideg kevével az arcomhoz ért- "Te. Téged akarlak megtartani.
Te mindig az én Bellám maradsz, még ha egy kicsit kevésbé halandóvá is válsz…"
Sóhajtottam és megelégedetten csuktam be szemeimet a kezeiben.
"Most válaszolsz a kérdésemre?Az igazságot ne kiméld az érzéseimet?" kérdezte.
"természetesen"vágtam rá rögtön szemeim kipattantak.Mit akarhat?!
Lassan mondta a szavakat"Te nem akarsz a feleségem lenni."
A szivverésem megállt,előtőrt egy érzés.Egy hideg verejték cseppet éreztem a nyakamon és a kezeim jéggé dermedtek.
Várta és figyelte a reakciómat.
"Ez nem kérdés"Suttogtam végül.
Lesütötte a szemeit,hosszu árnyékokat hajított és leeresztette kezeit.
"Aggódtam amiatt miért éreztem olyannak a tekintetét.Megprobáltam nyelni egyet.
"Semelyiksem egy kérdés volt"Suttogtam.
"kérlek Bella."
"Az igazság?"kérdeztem hansulyozzva a szavakat.
"Természetesen.Tudni akarom bármi is legyen az."Vettem egy mély lélegzetet."Nevetni fogsz rajtam"
A szemei velvillantak, megrázkodtam. " Nevetni?"Ezt nem tudom elképzelni."
"Majd megérted"Motyogtam aztán egy nagyot sóhajtottam.Az arcom fehérből hirtelen vörös lett, lángolt a bosszuságtól.
"Rendben,Lehet neked viccnek fog hangzani de igazán! ez annyira igazságos...annyira...(soembarrassing !) Ismertem be és
ismét az arcom a mellkasába temettem.
Volt egy röpke szünet...
"Nem én következtem"
Hátradöntöttem a fejem és dühössen néztem rá, zavart ami arra késztetett engem hogy kitörjek.
"Én nem az a lány vagyok,Edward.Aki amint kikerül a középiskolából rögtön férjhez megy az épp aktuális barátjához mint
valamennyi kisvárosi fajankó.Tudod milyen emberek gondolják ezt?Ráébredsz már hanyadik században vagy?Az emberek
nem házasodnak 18 évesen.Nem az okosak,felelősek,érett emberek! Én nem az a lány készülök lenni.Ez nem az aki
vagyok..."Elcsuklott a hangom ahogy engedtem ki a gőzt.
Edward arcán lehetelen volt olvasni ahogy gondolkodott a válaszomon.
"Ez minden?"kérdeze végül.
Pislogtam"Ez nem elég?"
"Ez nem te vagy...Lelkesebb vagy a halhatalanságért mint én?"
Azután bár éreztem , hogy nevetni fog miközben én idegrohamot kapok.
"Edward!!"Ziháltam."És itt...mindig....azt gondolom....te....annyira...okosabb vagy mint én!"
A karjaiba vont és éreztem ahogy nevet rajtam.
"Edward!"Mondtam miközben sikerült világossabban kicsit több erőfeszítéssel beszélnem.
"Nincs örökké nélküled.Nem szeretnék egy napot se nélküled.
"Nos ez megkönnyebbülés."
" Azért jó érteni.És értem a perspektivád,Bella, tényleg azt teszem.De nagyon tetszene ha megprobálbál tapintatos lenni.
Akkora kijózanodtam,úgyhogy bólintottam és igyekeztem hogy távol tartsam rosszalló tekintetét.
Arany szemei hipnotikusak lettek ahogy birtokoltak engem.
"Látod Bella,én mindig az a fiu voltam.Az én világomban már férfi voltam.Nem kerestem a szerelmet"-"Nem Túlzottan lelekes
voltam a katonaságtól a háboru dicsőségére gondoltam csak amikor leendő újonc voltam.-De ha megtaláltam volna..."
Szünetett tartott miközben oldalra döntötte a fejét.
"Készültem volna megmondani ha találtam volna valakit de nem tettem. Ha megtaláltalak volna téged ez nem lett volna
kérség hogy jártam volna el. Az a fiu voltam aki-amint felfedezett rájött mit keresett-a térdére tette a kezeit.
"Ráadásul örökkévalóságig akartalak volna téged a szavak nem is tudják kifejezni mennyire."rám mosolyodott.
Szemmeimmel bámultam fagyos tekintetét.
"Lélegezz, Bella." Emlékeztetett miközben mosolygot.Lélegeztem.
"Látod az én oldalam mostmár egy kicsit is ,Bella?"
Néhány másodperc után, tudtam.Láttam magam egy hosszú szoknyában és egy magas nyaku bluzban feltüzött hajjal.Láttam
Edwardot öltönyben kezében egy csokor vadvirággal ült mellettem a tornácon.Megráztam a fejem és nyeltem egyet.
" A dolog, Edward."mondtam remegő hangon elkerültem a kérdést."Az gondolataimban, A házasság és az örökkévalóság nem
feltétlen kölcsönös. És mióta az én világomban élünk talán haladnunk kellenne a korral ha érted mire gondolok...."
" De másfelől"szegült ellen."Hamarosan magad mögött hagyod az időt.Ugyhogy egy helyi kultura mulandó vámja ennyire
befolyásolná a döntésed?"
Összehuztam az ajkaim."Mint amikor Rómában?"
Nevetett rajtam" Nem kell igent vagy nemet mondanond ma, Bella. Jó megérteni mind a 2 oldalt, nem úgy gondolod?"
" A feltételeid?"
"Valójában lenyugszom.Látom az álláspontod Bella, De ha azt kérded tőlem hogy változtassalak olyanná mint amilyen én
vagyok..."
"lá,lá,la-lá" dudoltam egy mély lélegzetvétel alatt. Meg fogok házasodni márciusban, de ez inkább ugy hangzott mint egy
gyászmenet.
Az éjszaka álmatalnul telt , majd reggel az éretségi nyilvánvalóvá vált számomra.Egy halom tanulnás vár még a végéig,tudtam
nem állhatok meg féuton az elvesztett napok miatt.Mire lementem reggelizni Charlie már elment.Hagyot egy lapot az asztalon
amin emlékeztetett hogy mit is kell vegyek. Reméltem ,hogy a hirdetés a koncertről még futott, kellett a telefonszám hogy
megszerezzem azokat a hülye jegyeket.Ez nem látszott meglepetésnek csak egy ajándéknak inkább.Természetesen,
megprobáltam meglepni.Alice miatt ez nem volt a legfényesebb terv.Átlapoztam a szorakozás rovatba de egy vastag kiemelt
főcím megragadta a tekintetem.
Elfogott a félelem ahogy közelebb hajoltam hogy elolvassam a címlap sztorit.
TERRORBAN TARTJÁK SEATTLE-T A GYILKOSSÁGOK
Ez kevesebb mint egy évtizede mióta Seattle városa volt a vadászterülete a legtermékenyebb sorozat gyilkosnak aki valaha is
előfordult az Egyesült Államok történelmében.Gary Ridgway , a zöld folyói gyilkos, akit 48 nő megnyilkolásán találtak
bünösnek.És most Seattle-nek szembe kell néznie egy újabb rémísztő szörnnyel.A rendőrség nem nevezi egy újabb keletű
sorozat gyilkos munkájának az ember őléseket és eltünéseket.Nem még,legalábbis.Vonakodnak hogy a mészárlást egy egyén
vitte volna véghez.
Ez a gyilkos-ha valóban egy személy -Egyedüli felelőssé tehetnék az elmult 3 hónap eltünéseiért és 39 összekapcsolt
gyilkosságért.Összehasonlítva Ridgway 48 emert ölt meg 21 éves szakasza alatt.
Ha a gyilkosságokat egy emberrel kapcsolják össze akkor ő az amerikai történelem legveszedelmesebb gyilkosa.
A rendőrség azt is feltételezi hogy banda tevékenységek is szerepet jétszanak.Ez az elmélet támogatja az áldozatok számát de
ugy tünik nem minta alapján követik el őket. Jack a Rippertől egészen Ted Bundy-ig a sorozat gyilkoságokat csatolják egy
hármas kombinációhoz kor,nem ,faj.Ebben a bünözési hullám áldozatai 15 éves kitüntetett diák Amanda Redd egészen a 67
éves visszavonult postásig Omar Jenksig.Áldozatok közt 18 nő és 21 férfi van.Az áldozatok faji szempontból
különbözöek:kaukáziusi,afrikai, amerikaiak,spanyolok és ázsiaiak.A kiválasztás véletlen szerünek tünik.
Ugy tünik az idniték a gyilkosságokra nem más okok miatt van csak vadászat.Tehét miért nem utal semmilyen
előzmény,elképzelés a sorozat gyilkossra?Elég hasonlóság van a "modus operandi"ban hogy kilehessen zárni a rokon
bünteteket.
Minden áldozat égett volt és csak fogminta alapján sikerült azonosítani őket.Valamit használt a gyorsítháshoz, mint benzin vagy
alkohol de nincsenek nyomok erre utalóan még.A testeket nem rejtették el mindet gondatlanul kisérlet nélkül otthagyták.
Borzalmasabb hogy az áladozatok maradványai mutatják a brutális erőszak bizonyítékait-a csontok összekuszálva
,eltörve-amit a birósági orvosszakértők hiszik azelőtt történt ami rámutat a sorozatosságra minden bizonyíték mentes kivéve a
nyomokat.
Nincs újlenyomat, gumi abroncs nyom, hajszál.Nem voltak az eltünésekben gyanús észlelések.Ott vannak az eltünések
maguk-az áldozatok egyikét se nézték könnyű célpontnak.Egyikük se szökevény vagy hajléktalan akik könnyen eltünnek és
nem hiányoznak senkinek.Az áladozatok eltüntek otthonaikból, négy emeletes lakásból, egészség klubból és esküvői
fogadásról.Talán a leg meghökkentőbb:A 30 éves amatőr bokszoló Robert Walsh aki moziba ment a ranidján a film kezdés
után a nő szembesült hogy Rob már nincs mellette. A testét mindössze 3 óra mulva megtalálták miko a tűzoltókat hívták az
égő szemét szinhelyére Drumpster-be 20 mérföldre onnan.Egy másik példa a gyilkosságokra: minden áldozatt éjjel tünt el.
És a legagasztóbb példa?Gyorsulás. Az ember ölések közül 6 az első hónapban majd 11 a második hónapban történt.Egyedül
az utolsó 10 napban 22 gyilkosság történt.A rendőrség nem került közelebb az első test megvizsgálása után se a felelős
társasághoz.A bizonyítékok ellentmondóak, a darabok elborzasztóak.Egy gonosz banda vagy egy vadul élénk sorozatgyílkos?
Vagy valami más amire még a rendőrség nem gondolt még?
Csak egy következtetés vitathatatlan: Valami visszataszító csekészi be Seattle-t.
Háromszor probáltam elolvasni az utolsó mondatot a remegő kezeim miatt.
"Bella?"
Öszpontosítottam Edward hangjára bár csendes ámde nem volt váratlan mégis zihálni kezdtem.Az ajtófélfának
dőlt,szemöldökei összetartottak.Akkor hirtelen az oldalamon termett és megfogta a kezem.
"Megdöbbentetttelek? Sajnálom. Kopogtam..."
"Nem ,nem" mondtam gyorsan." Ezt láttad már?" kérdeztem rámutatva a papírra.
Megráncolta homlokát ....
"Nem láttam még a mai híreket.De tudtam hogy ez rosszabb volt.Tennünk kell valamit....gyorsan"
Nem tetszett ez.Utáltam mindent ami lehetőséget add rá, bárki vagy bármi is volt Seattle.-ben, kezdett megijeszteni.
De az elképzelés arról hogy a Volturi jött az rémített meg csak igatán.
"Alice mit mond?"
"Ez a baj" keményebben megráncolta szemöldökét." Alice nem lát semmit... Bármit is csinált fél tucatan vagyunk
átvizsgálni.Kezdi elveszteni a bizalmat. Ugy érzi már el is vetsztette.
A szemeim tágra nyiltak"Ez megtörténhet?"
" Ki tudja?"Senki se tanulmányozta....de kételkedem ebben.Ezek a dolgok nem tünnek el idővel.Nézd Aro-t és Jane-t.
"Akkor mi a baj?"
"Önmagát valóra váltó jóslat, gondolom...Megprobálunk addig várni még Alice nem lát valamit....de ő nem lát semmit de mi
nem fogunk addig menni még ő nem lát valamit.Nem tud minket ott látni.Talán vakon fogjuk csinálni."
Remegtem"NE"
"Ragaszkodsz hozzá hogy ma menj suliba? Pár nap van már csak hátra a végéig.nem mondanak nekünk semmi újat."
"Azt hiszem kibirok egy napot suli nélkül.Mit fogunk tenni?"
"Beszélnem kell Jasper-rel."
Megint Jasper.Ez furcsa volt.A Cullen családban Jasper mindig háttérben volt nem a középpontban.Ez volt a feltevésem ,hogy
csak Alice miatt volt ott.Azt éreztem hogy bárhová követné Alice-t de ez az életvitel nem az első választása volt.MIindenesetre
nem láttam még Edwarot Jaspertől függeni.Azon töprengtem mit jelenthet Jasper szakvéleménye.Nem igazán tudtam valamit
is Jasper történetéről,csak hogy valamerről délről érkezett mielőtt megtalálta Alice.Néhány okból Edward mindig megijedt
mikor feltettem kérdéseket az legujabb testvéréről.És mindig megvoltam félemlítve a magas,szőke vámpír által aki úgy nézett
ki mint egy tünődő filmcsillag akit nyiltan kérdeztek.
Amikor a házba mentünk ott ott találtuk Carlise-t ,Esme-t és Jaspert aki híreket olvasta ,de olyan halkan beszélt , hogy
számomra érthetetlen volt.Alice szökkent a lépcső alsó fokára arckifejezése elkedvtelenített.
Ahogy besétáltunk, Emett baklatott a konyha ajtón keresztül és külsőleg nem látszott nyugtalannak.Emettet semmi se
zaklathatta fel.
"Hé,Edward.Lógsz Bella?' vigyorgott rám.
"Mindketten azok vagyunk". Emlékeztette Edward.
Emett nevetett"Igen, de neki ez az első középiskolája, még a végén valamit kihagy."
Edward szemeit forgatta de különben figyelmen kivül hagyta kedvenc testvérét.Odadopta a papírt Carlise-nak.
"Láttad,hogy fontolgatják hogy sorozat gyilkos -e?"
Carlise sóhajtott." Két specialista vitatja minden reggel a CNNen ezt a lehetőséget."
"Nem engedhetjük meg hogy ez folytatódjon"
Egy sziszegész vizhangozott az emelettről a lépcső irányába.
"Ő olyan pesszimista" Emett magában motyogta.
Edward egyetértett Emettel." Muszály lesz mennünk valamikor"
Rosalie a megjelent és lassan ereszkedett le.Az arca kifejezéstelen és sima volt. Carlise megrázta a fejét.
"Érintett vagyok.Azelőtt soha nem kevertük bele magunkat efajta dolgokba.Ez nem a mi ügyünk.Nem a Volturi vagyunk."
"Nem akarom hogy idejöjjön a Volturi" Mondta Edward."Sokkal kevesebb reakcióidőt add nekünk".És azok az ártatlan Seattle-i
emberek mind." mormogta Esme."Nem lenne helyes hagyni őket így meghalni."
"Tudom" sóhajtotta Carlise.
"Oh" mondta élesen Edward miközben megfordította fejét hogy Jasper-re nézzen.
"Nem gondoltam arra.Értem."
"Igazad van, ennek így kell lennie. Az megváltoztatna mindent."
Én voltam az egyetlen aki zavartan bámulta őt de én voltam az egyetlen aki nem nézett ki bosszusnak.
"Azt gondolom, jobb lenne ha elmagyaráznád a többieknek."Mondta Edward Jaspernak." Mi lehet ennek a célja?"
Edward elindult miközben a padlóra nézett,belemerült a gondolatba.Nem láttam felkellni, de Alice ott volt mellettem.
"Miért kószál?" Kérdezte Jasper-t.
"Min gondolkodsz?"
Nem úgy tünt ,hogy Jasper élvezi a rivaldafényt.-Habozott ,minden arcot megfigyelt a körben.-mindenkiét.
Mozdultam hogy haljam mit szeretne mondani-és akkor a szemei megálltak az arcomon.
"Zavart vagy."mondta nekem csendesen mély hangján.Nem kérdése volt a feltevésben.Jasper tudta mit érzek, mit érez
mindenki...
"Mind zavartak vagyunk" vigyorgott Emett.
"Adj nekik időt hogy türelmesek legyenek."mondta Jasper.'"Bellának szintén értenie kellene.Ő most egy közülünk."
Meglepetés ként értek a szavai.Az utolsó szülinapom óta mikor megprobált megölni, nem fogtam fel hogy törödik velem.
"Mennyit tudsz rólam,Bella?"kérdezte Jasper.
Emett szinészien sóhajtott,és lehuppant a kanapéra hogy eltulzott türelmetlenséggel várjon.
Jasper Edwardot bámulta aki felnézett hogy találkozzon tekintetük.
"Nem" válaszolta Edward a gondolatára."
"Biztos vagyok benne hogy értem miért nem mondtad el neki a történetet.De azt feltételezem ,hogy most hallania kell ezt."
Jasper elgondolkodva bólintott,aztán elkezdte tekergetni elefántcsont szinű pulloverjének újját.
Néztem, kiváncsian zavarosan, megprobáltam kitalálni mit csinál.A mellette lévő lámpához nyomta a csuklóját és a villanykörte
fényébe és egy domború félhold alaku jegy lett sápadt bőrén.
Beletelt pár percbe mire megértettem hogy ez a jegy miért tünt nekem ismerősnek.
"Oh" ütésszerűen lélegeztem."Jasper neked pontosan ugyan olyan sebhelyed van mint nekem."
A kezemmel kecsegtettem,az ezüstös félhold akiemelkedőbb volt az én krémbőrömön mint az ő sápadt bőrén.
Jasper halványan mosolygott."Nekem sok ilyen sebhelyen van mint a tied.Bella."
Jasper arca olvashatatlan volt ahogy pulóvere újját egyre csak feljebb huzta.
Előszőr a szemeim nem értették a a szövet jelentését ami vastagon rétegzödött a bőrén.Görbe fél holdak cikkcakkos tollas
mintában ugymond fehér fehér alapon ami csak akkor volt láttható ha az izzó lámpa fénye kiemelte és árnyékot vettett
bőrére.És akkor megfogtam amaz egyéni félhold alaku mintát a csuklóján...a kezemben.
Visszaemlékeztem a saját kicsi,magányos sebhelyemre.-és eszembe jutott hogy szereztem ezt.Engem bámultak James fogai
örökre a bőrömön.
Ziháltam miközbe rá bámultam"Jasper mi történt veled?"....



13.fejezet Az újszülött

„Ugyanaz, mint a te kezeddel" - mondta Jasper halkan. - „Ezerszer egymás után." - szomorúan nevetett egy kicsit. - „A mérgünk az egyetlen, ami sebhelyet hagy."
„Miért?" - leheltem elszörnyedve. Tapintatlannak éreztem magamat, mégsem tudtam tekintetemet elfordítani hegekkel tönkretett bőréről.
„Nem éppen ugyanabban a... neveltetésben volt részem, mint itt a fogadott testvéreimnek. Velem egészen másképp kezdődött minden." - hangja keménnyé vált, ahogy befejezte.
Szájtátva néztem rá a borzalomtól.
„Mielőtt elmesélném neked a történetemet," - mondta Jasper - „meg kell értened, Bella, hogy vannak olyan területek a mi világunkban, ahol az örökifjak élettartamát hetekben mérik, nem évszázadokban."
A többiek már hallották ezt korábban. Carlisle és Emmett figyelmét megint a tévé felé fordította. Alice halkan odaült Esme lábaihoz. Edward figyelme azonban éppolyan éber volt, mint az enyém - éreztem tekintetét az arcomon, amint az érzelmek minden nyomát leolvassa róla.
„Hogy valóban megértsd, miért, más megvilágításban kell a világra tekintened. El kell képzelned, milyennek látják, akik erősek, akik mohók... és akik szüntelenül szomjaznak."
„Tudod, vannak helyek a világon, melyek kívánatosabbak számunkra, mint mások. Olyan helyek, ahol kevésbé kell fékeznünk magunkat, és mégis elkerülhetjük a lelepleződést."
„Képzeld magad elé például a nyugati félteke térképét. Jelölj meg rajta minden emberi életet egy piros ponttal. Minél sűrűbben vannak piros pontok, annál könnyebb számunkra - illetve azok számára, akik így léteznek - táplálkozni anélkül, hogy a figyelmet felhívnánk magunkra."
A fejemben megjelenő képtől és a „táplálkozni" szótól megborzongtam. De Jaspert nem aggasztotta, hogy megrémít, nem vitte túlzásba a kíméletességet velem szemben úgy, ahogy Edward. Szünet nélkül folytatta.
„Nem mintha a déliek csoportját különösebben foglalkoztatná, mire figyelnek fel az emberek és mire nem. A Volturik azok, akik féken tartják őket. A déliek senki mástól nem félnek. A Volturik nélkül a többiek igen hamar lelepleződnének."
Homlokomat ráncoltam annak hallatán, ahogy kiejtette ezt a nevet - tisztelettel, szinte már hálával. Nehéz volt elfogadni azt a gondolatot, hogy a Volturik bármilyen értelemben is pozitív szereplők lennének.
„Az észak ehhez képest nagyon civilizált. Legtöbbünk itt olyan nomád, aki nappal és éjjel is aktív, aki megengedi, hogy a gyanútlan emberek kapcsolatba kerüljenek velünk - az anonimitás nagyon fontos itt mindnyájunk számára."
„Délen egészen más világ van. Ott a halhatatlanok csak éjszaka jönnek elő. A nappalt azzal töltik, hogy eltervezik következő lépésüket, illetve elképzelik az ellenség lépését. Délen ugyanis háború van, már évszázadok óta állandó háború, egy pillanatnyi fegyverszünet nélkül. Az ottani csapatok alig vesznek tudomást az emberek létezéséről - illetve csak annyira, amennyire a katonák az útmenti tehéncsordáról: élelem, ami elvehető. Csak a Volturik miatt rejtőznek el a csorda szeme elől."
„De miért harcolnak?" - kérdeztem.
Jasper elmosolyodott: - „Emlékszel a térképre a piros pontokkal?"
Várt, így hát bólintottam.
„Azért harcolnak, hogy a legsűrűbb piros pontokkal jelölt területet uralmuk alá hajtsák."
„Tudod, egyszer valakinek eszébe jutott, hogy ha ő lenne az egyetlen vámpír, mondjuk, Mexikóvárosban, akkor minden éjjel ehetne kétszer vagy háromszor is és soha senki nem venné észre. Terveket szőtt, miként tudna a megszabadulni riválisaitól."
„Ez másnak is eszébe jutott. Egyesek hatékonyabb taktikát dolgoztak ki, mint mások. De a leghatékonyabb taktikát egy fiatal vámpír találta fel, akit Benitonak hívtak. Amit először hallott felőle bárki is, az volt, hogy valahonnan Dallas északi részéről jött és lemészárolt két olyan csoportot, akik a Houstonhoz közeli terület felett osztoztak. Két éjszakával később rátámadt arra a sokkal erősebb, szövetségbe tömörült klánra, amely Monterrey-re tartott igényt Észak-Mexikóban. Ismét ő győzött."
„Hogyan győzött?" - kérdeztem óvatos kíváncsisággal.
„Benito az újszülött vámpírokból hozott létre egy sereget. Ez neki jutott először eszébe és kezdetben megállíthatatlan volt. A nagyon fiatal vámpírok instabilak, vadak és csaknem irányíthatatlanok. Egy újszülöttre még lehet észérvekkel hatni, meg lehet tanítani az önuralomra, de tíz vagy tizenöt együtt, az egy rémálom. Éppolyan könnyen fordulnak egymás ellen, mint a kijelölt ellenség ellen. Benitonak mindig újabbakat kellett létrehoznia, mert egymás között is harcoltak és mert az általa megtizedelt csapatok, mielőtt elveszítették a csatát, elpusztították haderejének több, mint a felét."
„Hogy értsd, bár az újszülöttek veszélyesek, le lehet őket győzni, ha az ember tudja, mit tesz. Nagyjából egy évig hihetetlen fizikai erővel rendelkeznek, és ha engedik, hogy az erő legyen a döntő, akkor könnyedén legyőznek egy idősebb vámpírt. Ugyanakkor azonban az ösztöneik rabjai, így kiszámíthatóak. Általában nem rendelkeznek harci képzettséggel, csak az izmokkal és kegyetlenségükkel. És ebben az esetben, elsöprő túlerővel."
„A Dél-Mexikói vámpírok tudták, mi vár rájuk és azt tették, amire Benito ellen egyedül gondolni tudtak. Maguk is hadsereget teremtettek..."
„Elszabadult a pokol - és ezt én sokkal inkább értem szó szerint, mint azt te valószínűleg el tudnád képzelni. Nekünk, halhatatlanoknak is van történelmünk és erre a bizonyos háborúra mindig emlékezni fogunk. Persze ebben az időszakban nem volt jó embernek sem lenni Mexikóban."
Összerázkódtam.
„Mikor aztán az áldozatok száma járványos méreteket öltött - és valóban, a ti történelmetek egy betegség rovására írja a népesség zuhanását - a Volturik végre közbeléptek. A teljes őrség összegyűlt és minden egyes újszülöttet felkutattak Észak-Amerika alsó felében. Benitot Pueblában vették körül, ő azon igyekezett, hogy a tőle telhető leggyorsabban hadsereget hozzon létre, hogy övé legyen a fődíj: Mexikóváros. A Volturik vele kezdték, aztán folytatták a többiekkel."
„Bárkit, akit az újszülöttekkel együtt találtak, azonnal kivégeztek, és mivel mindenki próbálta magát Benitotól megvédeni, Mexikóvárosból egy időre eltűntek a vámpírok."
„A Volturik csaknem egy éven át takarítottak. Ez szintén olyan fejezete történelmünknek, mely sohasem fog feledésbe merülni, bár már csak nagyon kevés tanú maradt, aki elmondhatná, milyen volt. Egyszer beszéltem valakivel, aki távolról figyelte, mi történt, mikor Culiacánba látogattak."
Jasper megborzongott. Ráébredtem, hogy még sohasem láttam őt sem félni, sem elborzadni. Ez volt az első alkalom.
„Elég az hozzá, hogy a hódítási láz nem terjedt tovább délről. A világ többi része józan maradt. Tartozunk a Voltunknak azért, hogy jelenlegi életmódunkat élhetjük."
„Miután azonban a Volturik visszatértek Olaszországba, a túlélők gyorsan kijelölték igényeiket délen."
„Nem telt bele sok idő és a csoportok között megint viták alakultak ki. Nagyon sok rossz vér volt, ha szabad így kifejeznem. Vérbosszú vérbosszút követett. Az újszülöttek ötlete már ismert volt és páran nem tudtak ellenállni. A Volturikat ugyanakkor nem felejtették el, a déli csoportok pedig ezúttal óvatosabban jártak el. Nagyobb körültekintéssel válogatták ki az emberek közül, ki legyen újszülött, és több képzést is kaptak. Körültekintőbben használták fel őket és az emberek többnyire gyanútlanok maradtak. Teremtőik nem adtak okot a Voltunknak a visszatérésre."
„Újjáéledtek a harcok, de kisebb mértékben. Időnként volt, aki túl messzire ment, ilyenkor találgatások jelentek meg az emberi újságokban, aztán a Volturik visszatértek és kitakarították a várost. Másoknak viszont, akik óvatosabbak voltak, engedték, hogy folytassák.
Jasper a levegőbe bámult.
„így változtattak át téged." - suttogtam a felismerést.
„Igen." - ismerte el. - „Míg ember voltam, Houstonban, Texas államban éltem. Majdnem betöltöttem a tizenhetet, mikor 1861-ben csatlakoztam a Szövetséges Haderőkhöz. A toborzóknak hazudtam, azt mondtam, húsz éves vagyok. Elég magas voltam hozzá, hogy megússzam."
„Katonai pályafutásom rövid volt, de nagyon ígéretes. Az emberek mindig... kedveltek engem, meghallgatták a mondandómat. Édesapám ezt karizmának nevezte. Persze most már tudom, hogy valószínűleg több volt ez annál. De, bármi legyen is az oka, gyorsan haladtam
előre a ranglétrán, túlhaladtam idősebb, tapasztaltabb férfiakon is. A Szövetséges Haderő még új volt és azzal küszködött, hogy megszervezze önmagát, ami lehetőségeket is rejtett magában. Az első galvestoni csata idejére - mely valójában csak egy összetűzés volt - már én voltam a legfiatalabb őrnagy Texasban, és még valós életkoromat sem ismertem el."
„Mikor az Egyesült Államok ágyúnaszádja elérte a kikötőt, engem bíztak meg azzal, hogy kimenekítsem a nőket és a gyerekeket a városból. Egy napba telt felkészíteni őket, aztán elindultam az első civil csoporttal, hogy Houstonba kísérjem őket."
„Arra az éjszakára nagyon tisztán emlékszem."
„Sötétedés után értük el a várost. Csak addig maradtam, amíg megbizonyosodtam róla, hogy a teljes csoport biztonságban elhelyezkedett. Amint ezzel végeztem, új lóra ültem és visszaindultam Galvestonba. Pihenésre nem volt idő."
„Alig egy mérföldre a városon kívül három gyalogos nőt találtam. Feltételeztem, hogy elmaradtak a csoporttól és azonnal leszálltam a lóról, hogy segítségemet ajánljam nekik. Ám amikor megláttam arcukat a hold sápadt fényében, megnémultam a döbbenettől. Minden kétséget kizáróan ez volt a három leggyönyörűbb nő, akit valaha is láttam."
„Emlékszem, elámultam, milyen sápadt bőrük van. Még annak a kis fekete hajú lány is, aki egyértelműen mexikói vonásokkal rendelkezett, porcelánszínű volt a holdfényben. Mind fiatalnak tűntek, elég fiatalnak ahhoz, hogy lánynak nevezhessük őket. Tudtam, hogy nem a mi csoportunk eltévedt tagjai. Emlékeztem volna, ha őket hárman látom."
„Egy szava sincsen" - mondta a legmagasabb lány gyönyörű, finom hangján - mintha a szél és csengettyűk szóltak volna. Szőke haja volt, a bőre pedig hófehér."
„A másik még szőkébb volt, bőre éppolyan krétafehér. Arca mint egy angyalé. Félig lehunyt szemmel felém hajolt és egy mélyet lélegzett."
„Mmmm - sóhajtotta - Nagyon finom."
„A kisebbik, az apró barna hajú megfogta a lány karját és gyorsan beszélni kezdett. Hangja túl puha és dallamos volt ahhoz, hogy szigorú legyen, de úgy tűnt, szándékosan ilyen."
„Koncentrálj, Nettie. - mondta."
„Mindig is jó érzékem volt ahhoz, hogy megállapítsam, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek és rögtön világossá vált, hogy valahogy a barna hajú volt felelős a másik kettőért. Ha katonák lettek volna, úgy mondanám, rangban felettük állt."
„'Megfelelőnek tűnik - fiatal, erős, tiszt...' - A barna hajú elhallgatott én pedig sikertelenül próbáltam megszólalni. - 'És van itt még valami... érzitek?' - kérdezte a másik kettőt. -'Valahogy... lenyűgöző.'"
„'Igen, igen' - értett egyet vele gyorsan Nettie, miközben felém hajolt."
„'Türelem' - figyelmeztette a barna hajú. - 'Őt meg akarom tartani.'"
„Netti a homlokát ráncolta, úgy tűnt, bosszús."
„'Jobb lenne, ha te tennéd meg, Maria.' - szólt megint a magasabbik szőke. - 'Ha fontos a számodra. Én kétszer olyan gyakran ölöm meg őket, mint ahogy életben tartom.'"
„'Igen, megteszem én." - egyezett bele Maria. - 'Ez tényleg tetszik. Elvinnéd innen Nettie-t? Nem akarom, hogy a hátamat is figyelnem kelljen, miközben koncentrálni próbálok.'"
„Felállt a szőr a hátamon, bár semmit nem értettem abból, amit a gyönyörű teremtmények beszéltek. Ösztöneim azt súgták, veszélyben vagyok, hogy az angyal komolyan gondolta, mikor ölésről beszélt, de józan eszem felülbírálta az ösztöneimet. Nem arra tanítottak, hogy féljek a nőktől, hanem hogy megvédjem őket."
„'Gyerünk vadászni!' - egyezett bele lelkesen Nettie, és megfogta a lány kezét. Sarkon fordultak - annyira kecsesen mozogtak! - és a város felé siettek. Majdhogynem repültek, olyan gyorsak voltak - fehér ruhájuk szárnyként lebegett mögöttük. Pislogtam egyet megdöbbenésemben, mire már el is tűntek."
„Megfordultam és Maria felé néztem, aki kíváncsian figyelt."
„Soha életemben nem voltam babonás. Addig a másodpercig sohasem hittem a szellemekben vagy hasonló ostobaságokban. Akkor hirtelen elbizonytalanodtam."
„'Mi a neved, katona?' - kérdezte Maria."
,,'Jasper Whitlock őrnagy, hölgyem.' - dadogtam. Képtelen voltam udvariatlan lenni egy nővel, még ha szellem is."
„'Őszintén remélem, túléled, Jasper.' - mondta kedves hangon. - 'Jó érzéseim vannak veled kapcsolatban.'"
„Egy lépéssel közelebb jött, fejét félrehajtotta, mintha meg akarna csókolni. Kővé dermedten álltam, bár ösztöneim azt sikították, hogy meneküljek."
Jasper eltűnődve elhallgatott. - „Pár nappal később," - mondta végül, és nem tudtam eldönteni, az én kedvemért vette rövidebbre a történetet, vagy az Edwardból áradó feszültség miatt, amit még én is érzékeltem. - „megkezdődött új életem."
„Maria, Nettie és Lucy volt a nevük. Nemrégen voltak együtt - Maria gyűjtötte össze a másik kettőt - mindhárman elveszített csaták túlélői voltak. Kényelemből fogtak össze."
„Maria bosszút akart állni és vissza akarta szerezni a területeit. A másik kettő mohón növelni akarta... a legelőiket, mondhatjuk így, azt hiszem. Hadsereget állítottak össze és a szokásosnál óvatosabban bántak vele. Maria ötlete volt. Különb haderőt akart, így olyan embereket választott ki, akikben volt lehetőség. Aztán sokkal több figyelmet fordított ránk és sokkal többet képzett bennünket, mint bárki más tette volna. Megtanított bennünket harcolni, láthatatlanná válni az emberek szemei számára. Ha jók voltunk, megjutalmazott bennünket..."
Megint elhallgatott, ismét részleteket ugrott át.
„Ugyanakkor sietett is. Maria tudta, hogy az újszülöttek hatalmas ereje az egy éves időtartam elteltével gyengülni kezd, így addig akart cselekedni, amíg még erősek voltunk."
„Hatan voltunk, mikor Maria csapatához csatlakoztam. Két hét alatt még négy főt hozott. Mind férfiak voltunk - Maria katonákat akart - és ez némileg megnehezítette a belső harcok elkerülését. Első harcaimat új fegyvertársaimmal vívtam. Gyorsabb voltam másoknál és jobban értettem a harchoz. Maria elégedett volt velem, bár zavarta, hogy pótolnia kellett azokat, akiket elpusztítottam. Gyakran jutalmazott és ez megerősített."
„Maria jó emberismerő volt. Úgy döntött, engem bíz meg a többiek vezetésével - mintha előléptettek volna. Pontosan ez volt a természetemnek való. Az áldozatok száma drasztikusan csökkent, számunk pedig húsz körülire duzzadt."
„Ez figyelemre méltó volt abban az időben, amikor óvatosan kellett élnünk. Meghatározatlan képességem arra, hogy a körülöttem lévő érzelmek légkörét irányítsam, életbevágóan hatékonynak bizonyult. Nem sokkal később már oly módon dolgoztunk együtt, ahogyan újszülött vámpírok előtte sohasem működtek együtt. Még Maria, Nettie és Lucy is könnyebben tudtak együtt dolgozni."
„Maria eléggé megkedvelt engem, kezdett tőlem függeni. Én pedig valahogy a lába nyomát is megcsókoltam volna. Fogalmam sem volt róla, hogy másféleképpen is lehetséges élni. Maria azt mondta, így mennek a dolgok, mi pedig hittünk neki."
„Megkért, szóljak neki, amint a testvéreim és én készen állunk a harcra, én pedig égtem a bizonyítási vágytól. Végül huszonhárom fős sereget gyűjtöttem egybe - huszonhárom hihetetlen erővel rendelkező új vámpírt, akik olyan szervezettséggel és felkészültséggel rendelkeztek, mint előtte soha senki. Maria el volt ragadtatva."
„Monterrey, Maria korábbi otthona felé lopakodtunk és rászabadított bennünket az ellenségeire. Nekik akkor csak kilenc újszülöttjük volt és két idősebb vámpír, akik felügyelték őket. Könnyebben győztük le őket, mint Maria hitte volna, csak négy főt veszítettünk közben. Ez példátlan arányú győzelem volt."
„Mi pedig jó kiképzést kaptunk. Anélkül tettük, hogy felhívtuk volna magunkra a figyelmet. A város úgy került más kézre, hogy az embereknek erről fogalmuk sem volt."
„A siker mohóvá tette Mariát. Nem sokkal később már más városokra is szemet vetett. Még ugyanabban az évben kiterjesztette uralmát Texas és Észak-Mexikó nagy részére is. Ekkor jöttek mások délebbről, hogy elmozdítsák őt."
Két ujjával megdörzsölte a halvány hegeket a karján.
„Kemény harcok folytak. Sokan aggódni kezdtek, hogy a Volturik visszatérnek. Az eredeti huszonhárom főből csak én éltem túl az első tizennyolc hónapot. Nyertünk és veszítettünk is, Nettie és Lucy végül Maria ellen fordult - de őket legyőztük."
„Maria és én meg tudtuk tartani Monterreyt. Egy kicsit megnyugodtak a kedélyek, bár a harcok folytatódtak. A hódítás gondolata kiveszőben volt, többnyire bosszúról és viszálykodásról volt szó. Rengetegen veszítették el társukat, ez pedig olyasmi, amit a mi fajtánk sohasem bocsát meg.
„Maria és én mindig készenlétben tartottunk körülbelül egy tucatnyi újszülöttet. Számunkra keveset jelentettek - ők voltak a gyalogosok, a feláldozható szereplők. Amikor pedig már nem hoztak hasznot, mi szabadultunk meg tőlük. Életem ugyanebben az erőszakos mederben haladt, az évek pedig múltak. Már sokkal azelőtt elegem lett az egészből, hogy bármi megváltozott volna..."
„Évtizedekkel később összebarátkoztam egy újszülöttel, aki három évet is túlélt és másokkal szemben hasznos is maradt. Péternek hívták. Kedveltem Pétert; ő olyan... civilizált volt - azt hiszem, ez a helyes szó. Nem élvezte a harcot, bár értett hozzá."
„Azt a feladatot kapta, hogy az újszülöttekkel foglalkozzon - hogy pesztrálja őket, mondhatni. Teljes munkaidős feladat volt."
„Aztán megint eljött a tisztogatás ideje. Az újszülöttek kinőtték erejüket, ki kellett cserélni őket. Péternek segítenie kellett volna nekem ebben. Egyenként hívtuk félre őket, érted, külön-külön... Ezek mindig nagyon hosszú éjszakák voltak. Ezúttal meg akart róla győzni, hogy néhányukban még van lehetőség, de Maria azt az utasítást adta, hogy mindegyiktől szabaduljunk meg. Nemet mondtam neki."
„A felén már túl voltunk és megéreztem, hogy Péter számára ez nagyon nagy terhet jelent. Azt próbáltam eldönteni, elküldjem-e vagy ne, aztán fejezzem be magam, mikor a következő áldozatot szólítottam. Meglepetésemre hirtelen haragra gerjedt, dühbe gurult. Felkészültem mindenre, amit a hangulata előre vetíthetett -jó harcos volt, de soha nem ért fel velem."
„Az újszülött, akit előhoztam nő volt, éppen elmúlt egy éves. Charlotte-nak hívták. Péter érzései megváltoztak, mikor a nő megjelent, és elragadtatta magát. Odakiáltott neki, hogy meneküljön, aztán ő is utána vetette magát. Üldözőbe vehettem volna őket, de nem tettem. Valahogy... vonakodtam elpusztítani őket."
„Maria ezért megharagudott rám..."
„Öt évvel később Péter visszalopakodott értem. Jókor érkezett."
„Mariát megzavarták szellemi képességeim. Korábban soha egy pillanatnyi csüggedést sem érzett és azon kezdtem gondolkodni, miért vagyok én más. Kezdtem észrevenni, hogy megváltozik a hangulata, mikor a közelemben van - néha félelem volt benne... és gyűlölet -ugyanazok az érzések, amik előre figyelmeztettek, mielőtt Nettie és Lucy támadtak. Már arra készültem, hogy elpusztítom egyetlen szövetségesemet, létemnek központját, mikor Péter visszatért."
„Péter mesélt nekem új életéről Charlotte-tal, olyan lehetőségekről beszélt, melyekre álmomban sem gondoltam. Már öt éve egyszer sem harcoltak, bár északon sokakkal találkoztak. Másokkal, akik állandó viszálykodás nélkül tudtak egymás mellett létezni."
„Egy beszélgetés során meggyőzött. Készen álltam az indulásra és némileg megkönnyebbültem, hogy nem kell Mariát megölnöm. Már annyi éve voltam a társa, mint ahogy Carlisle és Edward együtt élnek, kötődésünk mégis messze nem volt olyan erős. Ha valaki a harcért és a vérért él, csak gyenge és törékeny kapcsolatokat alakít ki. Úgy távoztam, hogy vissza sem néztem."
„Pár éven át Péterrel és Charlotte-tal utazgattam, ezzel az új, békésebb világgal ismerkedtem. De letörtségem nem múlt el. Nem is értettem, mi velem a baj, amíg Péter fel nem fedezte, hogy vadászat után mindig rosszabb."
„Ez elgondolkodtatott. A sok-sokévi mészárlás és vérontás alatt szinte minden emberi kiveszett belőlem. Kétségkívül egy rémálom voltam, egy szörnyeteg a legfélelmetesebb fajtából. Mégis, bármikor, ha emberi áldozatra akadtam, halványan felvillant bennem annak a másik életnek az emléke. Miközben azt figyeltem, amint szemük elkerekedik szépségem csodálata láttán, belül megjelentek előttem Maria és a többiek, amilyennek azon az utolsó éjszakán láttam őket, amikor még Jasper Whitlock voltam. Erősebb volt számomra mindez, ez a kölcsönbe kapott emlék, mint bárki más számára, mert én is éreztem mindent, amit áldozatom érzett. És átéltem érzelmeiket, mikor megöltem őket."
„Azt már tapasztaltad, miként tudom a körülöttem lévő érzelmeket manipulálni, Bella, de nem tudom, érted-e, miként hatnak rám a szobában jelenlévő érzelmek. Minden napomat az érzelmek légkörében élem. Életem első évszázadában a vérszomjas bosszú világában éltem. A gyűlölet állandó társam volt. Valamivel könnyebb lett, mikor elhagytam Mariát, de továbbra is át kellett éreznem áldozataim félelmét és iszonyatát."
„Kezdett ez túl sok lenni."
„A csüggedésem még rosszabb lett és más utakon bolyongtam, mint Charlotte és Péter. Bármilyen civilizáltak voltak is, nem érezték ugyanazt az idegenkedést, amit én kezdtem érezni. Ők csak a harcokkal szemben kerestek békét. Én viszont a gyilkolásba fáradtam bele -bárki meggyilkolásába, az egyszerű emberekébe is."
„Mégis folytatnom kellett a gyilkolást. Volt más választásom? Próbáltam ritkábban ölni, de aztán túl szomjas lettem és feladtam. Egy évszázadnyi azonnali szomjoltást követően az önuralmat... nagy kihívásnak találtam. Még mindig nem fejlesztettem tökélyre."
Jasper belemerült a történetbe, ahogy jómagam is. Meglepetésként ért, mikor lesújtott arckifejezése békés mosollyá alakult.
„Philadelphiában jártam. Vihar volt és a szabadban voltam nappal - ez olyasmi volt, ami egy kicsit még zavart. Tudtam, hogy ha az esőben állok, magamra vonom a figyelmet, úgyhogy egy kis félig üres étkezőbe húzódtam be. Szemeim elég sötétek voltak ahhoz, hogy senkinek ne tűnjenek fel, bár ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy szomjazom, ami kissé aggasztott."
„Ő már ott volt - és rám várt természetesen." - felnevetett. - „Amint beléptem, lepattant a pultnál álló bárszékről és egyenesen felém jött."
„Megdöbbentett. Nem voltam benne biztos, hogy támadni akar-e. Viselkedését a múltból adódóan csak így tudtam értelmezni. Ő viszont mosolygott. A belőle áradó érzelmek pedig olyanok voltak, amiket korábban sosem éreztem."
„'Elég hosszan megvárattál' - mondta nekem."
Észre sem vettem, hogy Alice már mögöttem állt.
„Te pedig jó déli úriemberként lehajtottad a fejedet, és azt mondtad: - 'Elnézést, hölgyem.'" Alice felnevetett az emléktől.
Jasper rámosolygott. - „Kinyújtottad a kezedet, én pedig megfogtam, anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodtam volna, mit is teszek. Csaknem egy évszázad elteltével először éreztem reményt."
Jasper beszéd közben megfogta Alice kezét.
Alice szélesen rámosolygott. - „Egyszerűen megkönnyebbültem. Már azt hittem, sohasem bukkansz fel."
Egy hosszú pillanatig egymásra mosolyogtak, aztán Jasper továbbra is ellágyult arckifejezéssel ismét felém fordította tekintetét.
„Alice elmesélte, amit Carlisle és a családja esetében látott. Alig tudtam elhinni, hogy így is lehet létezni. De Alice optimizmussal töltött el. Úgyhogy elindultunk megkeresni őket."
„Őket is halálra rémítették." - mondta Edward, miközben Jasper felé intett a szemével, majd hozzám fordult, hogy elmagyarázza. - „Emmett és én éppen vadászni voltunk. Megjelent Jasper, akit harcban szerzett hegek borítottak, és ezt a kis csodabogarat hozta magával," -bökte oldalba játékosan Alice-t - „aki mindenkit a nevén üdvözölt, mindenkiről tudott mindent és érdeklődött, melyik szoba lesz az övé."
Alice és Jasper, a szoprán és a basszus szép összhangjával kacagtak.
„Mire hazaértem, minden holmim a garázsban volt." - folytatta Edward.
„A te szobádból volt a legjobb a kilátás." - vonogatta vállát Alice.
Most már mindannyian együtt nevettek.
„Szép történet." - mondtam.
Három szempár is kétségbe vonta épelméjűségemet.
„A legvégére értettem." - védekeztem - „A happy end-re Alice-szal."
„Alice mindent megváltoztatott." - értett egyet Jasper. - „Ebben a légkörben jól érzem magam."
De a feszültség közepette adódott pillanatnyi enyhülés nem tartott sokáig.
„Egy hadsereg." - suttogta Alice. - „Miét nem mondtad el eddig?"
A többiek megint elszántnak arckifejezést öltöttek és Jasperre szegezték tekintetüket.
„Azt hittem, bizonyára rosszul értelmezem a jeleket. Mert hol itt az indíték? Miért teremtene bárki is hadsereget Seattle-ben? Ott nincs ilyen történelem, nincs vérbosszú. Területhódítás szempontjából nincs semmi értelme; senki nem követeli magának. Nomádok átutaznak rajta, de senki nem akar harcolni érte. Nincs ki ellen megvédeni."
„De már láttam ilyesmit korábban, és nincs rá más magyarázat. Seattle-ben egy újszülött vámpírokból álló hadsereg van. Kevesebben vannak húsznál, azt hiszem. A nehézség az, hogy semmi képzést nem kaptak. Bárki is teremtette őket, egyszerűen csak szabadjára engedte mindet. Csak egyre rosszabb lesz a helyzet, és már nem kell sokat várni, hogy a Volturik közbelépjenek. Ami azt illeti, meg is lep, hogy ennyi ideig is engedték. "
„Mit tehetünk?" - kérdezte Carlisle.
„Ha el akarjuk kerülni, hogy a Volturik belekeveredjenek, nekünk kell elpusztítanunk az újszülötteket, mégpedig igen hamar." - Jasper vonásai megkeményedtek. Története ismeretében már el tudtam képzelni, mennyire bántja őt ez a helyzetértékelés. - „Meg tudlak rá tanítani benneteket, hogyan kell. A városban nem lesz könnyű. A fiatalok nem törődnek vele, hogy titokban maradjanak, nekünk viszont muszáj lesz. Ez minket korlátozni fog, őket azonban nem. Talán ki tudjuk őket csalogatni."
„Talán nem lesz rá szükség." - Edward hangja színtelen volt. - „Arra nem gondol egyikőtök sem, hogy az egyetlen fenyegető tényező ezen a területen, aki miatt bárki is hadsereget akarhat teremteni... mi vagyunk?"
Jasper szemei összeszűkültek, Carlisle-é viszont tágra meredtek a döbbenettől.
„Tanya családja is a közelben van." - mondta lassan Esme, aki vonakodott Edward véleményét osztani.
„Az újszülöttek nem Anchorage-ban tombolnak, Esme. Azt hiszem, figyelembe kell vennünk az eshetőséget, hogy a célpontok mi vagyunk."
„Nem miattunk vannak itt." - makacskodott Alice, aztán elhallgatott. - „Vagy... legalábbis ők nem tudnak róla. Még nem."
„Mi az?" - kérdezte Edward feszült kíváncsisággal. - „Mi jutott az eszedbe?"
„Csak foszlányok." - mondta Alice. - „Nincs előttem tiszta kép, mikor azt próbálom látni, mi folyik itt, semmi konkrétum. De egy ideje látom ezeket a foszlányokat. Ez túl kevés ahhoz, hogy értelmezni lehetne. Olyan, mintha valaki mindig meggondolná magát, és olyan gyorsan váltogatná egyik cselekedetét a másikra, hogy nem láthatom tisztán.
„Határozatlanság?" - kérdezte Jasper kétkedéssel.
„Nem is tudom..."
„Nem határozatlanság." - mordult fel Edward. - „Tudás. Valaki, aki tudja, hogy nem fogsz semmit látni, amíg a döntés meg nem születik. Valaki, aki előlünk rejtőzik. A látomásaid hiányosságaira játszik."
„Ki tudhat erről?" - kérdezte hitetlenkedve Alice.
Edward tekintete jéghideg volt. - „Aro éppolyan jól ismer téged, mint te önmagadat."
„De azt látnám, ha úgy döntenének, idejönnek...."
„Hacsak nem mással akarják elvégeztetni a piszkos munkát."
„Szívesség." - vetette fel Rosalie, aki most szólalt meg először. - „Valaki délen... aki már bajba keveredett a szabályok miatt. Valakinek, akit el kellett volna pusztítani, felajánlottak még egy esélyt - ha ezt a kis problémát elintézik... Ez megmagyarázná, miért reagálnak a Volturik ilyen nehézkesen."
„Miért?" - kérdezte a még mindig döbbent Carlisle. - „A Voltunknak nincs semmi okuk, hogy..."
„De van." - vitatkozott vele halkan Edward. - „Meglep, hogy ilyen hamar eljött az ideje, mert a többi gondolat sokkal erősebb volt. Aro gondolataiban egyik oldalán engem látott, a másik oldalán pedig Alice-t. A jelen és a jövő, szinte mindentudás. Az elképzelés ereje megmámorosította. Azt gondoltam, sokkal több időre lesz szüksége, hogy mindent feladjon ezért a tervért - túlságosan vágyott rá. De az a gondolat is ott motoszkált, hogy te, Carlisle és a családunk egyre erősebb és nagyobb lesz. Féltékenység és félelem: az, hogy neked... ha nem is több van, mint neki, de mégis olyasmi, amit ő akar. Próbált nem gondolni erre, de nem tudta teljesen elfojtani. A versengés gondolata már gyökeret eresztett; az övéken kívül a miénk a legnagyobb csapat, akikre valaha is ráakadtak.
Elborzadva néztem az arcába. Ezt sohasem mondta még el nekem, és azt hiszem, tudom, miért. Megjelent előttem a kép, Aro álma. Edward és Alice hullámzó, fekete palástban, amint Aro oldalán vonulnak, szemük hideg és vérvörös...
Carlisle szakította félbe a kirajzolódó rémálmot. - „Ők túlzottan elkötelezettek a küldetésük iránt. Sohasem szegnék meg a szabályokat ők maguk. Ellene való lenne mindennek, amiért dolgoztak."
„Majd utána feltakarítanak. Kettős árulás." - mondta Edward komoran. - „Nem lesz belőle káruk."
Jasper előrehajolt és fejét rázta. - „Nem, Carlisle-nak igaza van. A Volturik nem szegik meg a szabályokat. Amellett ez így túlságosan hanyag munka lenne. Ez a... személy, a fenyegetés -fogalmuk sincs, mit tesznek. Ez egy kezdő, meg mernék rá esküdni. Nem tudom elhinni, hogy a Volturiknak köze lenne hozzá. De majd lesz."
Feszült merevséggel bámultak egymásra.
„Hát akkor gyerünk." - mondta Emmett szinte morogva. - „Mire várunk?"
Carlisle és Edward hosszan összenéztek. Edward bólintott egyet.
„Meg kell, hogy taníts minket, Jasper," - mondta Carlisle. - „hogyan kell őket elpusztítani." -Carlisle állkapcsa megfeszült, de láttam szemében a fájdalmat, ahogy a szavakat kiejtette. Carlisle-nál jobban senki nem gyűlölte az erőszakot.
Valami nyugtalanított, de nem tudtam pontosan megmondani. Megdöbbentem, megrémültem és halálosan rettegtem. És mégis, valahol mélyen, volt egy olyan érzésem, hogy elsiklottam valami fontos fölött. Valami fölött, ami értelmet vinne az egész káoszba. Ami megmagyarázná.
„Segítségre lesz szükségünk." - mondta Jasper. - „Szerintetek Tanya és családja hajlandóak lennének...? Még öt érett vámpír hatalmas előrelépés lenne. Kate és Eleazar különösen nagy előnyt jelentene az oldalunkon. Majdhogynem könnyű lenne a segítségükkel."
„Meg kell kérdezni." - felelte Carlisle.
Jasper felé nyújtotta a telefont. - „Igyekeznünk kell."
Még sohasem láttam, hogy Carlisle természetes nyugalma ennyire megingott volna. Elvette a telefont és az ablak felé lépett. Egy számot tárcsázott, füléhez tartotta a készüléket, másik kezével az üvegnek támaszkodott. Fájdalommal és vegyes érzelmekkel bámult a ködös reggelbe.
Edward megfogta a kezemet és a fehér ülőkére húzott maga mellé. Melléültem és az arcát figyeltem, miközben ő Carlisle arcát nézte.
Carlisle halkan és gyorsan beszélt, nehéz volt hallani. Hallottam, amint üdvözli Tanyát, aztán olyan gyorsan hadarta el a helyzetet, hogy nem sokat értettem belőle, bár azt ki tudtam venni, hogy az alaszkai vámpírok is tudatában voltak annak, mi történik Seattle-ben.
Aztán valami megváltozott Carlisle hangjában.
„Ő!" - mondta hangját a meglepetéstől felemelve. - „Nem tudtuk... hogy Irina így érez."
Edward felmordult mellettem és behunyta szemét. - „A fenébe! A pokolba is azzal a nyavalyás Laurent-nal, ahová tartozik!"
„Laurent?" - suttogtam és a vér kiszaladt az arcomból, de Edward nem válaszolt, csak Carlisle gondolataira összpontosított.
Larent-nal kora tavasszal történt rövid találkozásom emléke nem halványult vagy tűnt el emlékezetemből. Még mindig emlékeztem minden szavára, mielőtt Jacob és csapata közbe nem avatkozott.
Valójában szívességet teszek neki azzal, hogy idejövök...
Victoria. Laurent volt az első manővere - azért küldte előre, hogy megfigyelje, mennyire lenne nehéz hozzám férni. Nem élte túl a farkasok támadását, hogy beszámolhatott volna róla.
Bár megtartotta régi kapcsolatát Victoriával James halála után is, közben új kapcsolatokra is szert tett. Tanya - az eperszőke Tanya - családjához költözött Alaszkába, akik a Cullen család legközelebbi barátai voltak a vámpírok világában, gyakorlatilag a tágabb értelemben vett családhoz tartoztak. Laurent halálát megelőzően már csaknem egy éve velük élt.
Carlisle még mindig beszélt majdhogynem kérlelő hangon. Meggyőzően, de éllel. Aztán ez az él hirtelen a meggyőző hangnem fölé kerekedett.
„Ez nem lehet kérdés." - mondta Carlisle szigorú hangon. - „Megállapodást kötöttünk. Ők nem szegték meg, és mi sem fogjuk. Ezt sajnálattal hallom... Természetesen. Magunknak kell megtennünk, ami tőlünk telik."
Carlisle válaszra sem várva csukta össze a telefont. Továbbra is a ködöt nézte.
„Mi a baj?" - mormogta Emmett Edward felé.
„Irina erősebben kötődött Laurent barátunkhoz, mint gondoltuk. Gyűlöli a farkasokat, amiért megölték őt, hogy Bellát védjék. Azt akarja..." - elhallgatott és rám nézett.
„Mondd csak." - mondtam olyan nyugodt hangon, amennyire tudtam.
Szemei összeszűkültek. - „Bosszút akar állni. Ki akarja irtani a csapatukat. A segítségükért cserébe az engedélyünket kérik."
„Ne!" - kapkodtam levegőért.
„Ne aggódj!" - mondta Edward színtelen hangon. - „Carlisle soha nem menne bele." - kicsit tétovázott, aztán felsóhajtott. - „És én sem. Laurent már csaknem megtette," - ez már szinte dörmögés volt - „és ezért még mindig a farkasok adósa vagyok."
„Nem lesz ez így jó." - mondta Jasper. - „Túl egyenlőek az esélyek. Az ügyességünk mellettünk szól, de a számunk nem. Győznénk, de milyen áron?" - feszült tekintete Alice-ra vetődött, aztán tovább siklott.
Hangosan fel akartam sikoltani, amint felfogtam, mire gondol Jasper.
Győznénk, de veszteségeink lennének. Páran nem élnék túl.
Végignéztem a szobában jelenlevő arcokon - Jasper, Alice, Emmett, Rose, Esme, Carlisle... Edward - a családom tagjainak arca.

14. Kihirdetés


-„Nem lehetsz komoly”, - mondtam szerda délután. –„ teljesen elveszíted önmagad.”

-„Mondj bármit, amit szeretsz bennem”, - Alice válaszolta. -„A parti még áll”.

Hosszasan néztem rá, a szemeim olyan tágak a kételytől, szinte éreztem, amint kihullhatnak és az ebéd tálcámon landolnak.

-„Ó , higgadj le, Bella! Nincs ok végig ne csinálni. Mellesleg, már a meghívók elküldve.”

-„De ... a ... te ... én ... őrült!” hadartam.

-„Már megvetted az én ajándékomat”, - emlékeztet engem. -„Nem kell csinálnod semmit, de jelen kell lenned”.

Erőfeszítést tettem, hogy lecsendesítsen magam. –„Mindennel, ami épp most történik, egy parti alig
megfelelő”.

„Diplomaátadás az, ami folyamatban van épp most, és egy parti az, így megfelelő, majdnem divatjamúlt”.

„Alice ”!

Sóhajtott, és próbált komoly lenni. –„Van néhány dolog , amit most sorra kell vennünk, és ez egy kicsi időt fog igénybe venni. Egészen addig, amíg itt ülünk rá várva, megünnepelhetjük a jó cuccot. Csak érettségizni fogsz - első ízben - , egyszer. Nem lehetsz ember újra, Bella. Ez "egyszer az életben" van.”

Edward, csendesen a mi kicsi vitatkozásunkon keresztül, villantott rá egy figyelmeztető pillantást. Alice kiöltötte a nyelvét rá. Igaza volt, az ő lágy hangja sohasem kiabálta túl a büfé csacsogását. És senki sem értené meg az ő szavai mögötti jelentést mindenesetre.

-„Mi az a kevés dolog, amit rendbe kell szednünk”? - kérdeztem, nem akartam, hogy mellékvágányra toljanak.

Edward halkan válaszolt . „Jasper gondolja, hogy használhatunk némi segítséget. Tanya családja nem az egyedüli választás, amink van . Carlisle próbál felkutatni néhány régi barátot, és Jasper felkeresi Peter-t és Charlotte-t . Megfontolja, hogy beszéljen Mariával, de senki sem akarja igazán bevonni a délvidékieket.

Alice finoman remegett.

-„Nem kellene túl keménynek lenni meggyőzni őket , hogy segítsenek ”, folytatta. „Senki nem akar egy látogatást Olaszországból”.

-„De ezek a barátok - - nem lesznek ...vegetáriánusok, igaz?” - Tiltakoztam, használva Cullenék élcelődő becenevét magukra.

-„Nem”, - Edward válaszolt, hirtelen kifejezéstelenül.

-„Itt? Forks-ban?”

-„Barátok”, - Alice nyugtatott engem. -„Minden jó lesz. Ne aggódj. Aztán, Jaspernek tanítania kell nekünk néhány folyamatot az újonnan született kiiktatására ...”

Edward szemei kiderültek akkor, és egy kurta mosoly átvillant az ő arcán. A gyomrom hirtelen olyan volt, mintha jég markáns kicsi szilánkjaival lenne tele.

-„Mikor mész?” - üres hangon kérdeztem. Nem tűrhetem ezt, a gondolat, hogy valaki nem jöhet vissza. Mi van, ha Emmett az, annyira bátor és meggondolatlan, hogy nem kockáztat semmit sohasem? Vagy Esme, annyira édes és anyai, ráadásul nem tudtam elképzelni őt egy harcban? Vagy Alice, annyira apró, annyira törékeny-kinézetű? Vagy ... de nem gondolhattam a névre, nem vehettem fontolóra a lehetőséget.

-„ Egy hét ”, - Edward futólag mondta, -„ Annak elég időt kellene adnia nekünk.”.

A jeges szálkák kényelmetlenül csavarodtak a gyomromban.. felkavarodott a gyomrom hirtelen.

-"Elég zöldnek tűnsz, Bella, " -Alice magyarázott.

Edward körém tette a karját , és szorosan magához húzott engem .

-„Rendben lesz , Bella . Bízz bennem”.

-„Biztos,” - gondoltam magamban. Bízok benne.

Nem ő volt az egyetlen, akinek hátra kellett dőlnie és csoda vagy nem az élete haza fog-e jönni.
Aztán felmerült bennem. Talán nincs szükségem rá, hogy hátra dőljek. Egy hét az elegendőnél bőven több idő volt .

-„Segítséget keresel ”, - lassan mondtam.

-„ Igen ”. - Alice fejét oldalra fordította, amint feldolgozta a változást az én hangomban.

Csak rá néztem, miközben válaszoltam. Az hangom alig volt hangosabb, mint egy suttogás.
–„ Segíthetek.”

Edward teste hirtelen megmerevedett, az karja túl szoros volt körülöttem. Kilélegzett, és a hang egy sziszegés volt.

De Alice volt az, még nyugodtan, aki válaszolt. -„ Ez nem igazán lenne segítőkész . ”

-„ Miért nem ”? - Vitatkoztam ; hallhattam a kétségbeesést a hangomban. - „ Nyolc jobb , mint hét.Ez több, mint elég idő ”.

„ Ez nem elég idő , hogy tégy téged segítőkésszé tegyünk , Bella ”, - hűvösen ellenkezett. – „Emlékszel , hogyan írta le Jasper a fiatalokat ? Nem lennél jó a küzdelemben . nem tudnád szabályozni ösztöneidet , és ez téged egy könnyű célponttá tenne . Azután Edwardot megsebeznék miközben megpróbál megvédeni téged.„ - Keresztbe tette karját a mellkasán, elégedett volt a megtámadhatatlan logikájával .

És tudtam , hogy igaza van , amikor ezt tette . Lerogytam az én ülésemben , az én hirtelen reményem legyőzött. Mellettem , Edward pihent .

Megsúgta az emlékeztetést .- „ Nem , mert félsz ”.

-„ Ó”, Alice mondta , és egy üres arckifejezés suhant át az arcán .Majd az ő kifejezése mogorvává vált. „Utálom az utolsó pillanatban adódó visszavonást. Így ez a partin résztvevők névsorát hatvanöt alá dobja ...”

-„Hatvanöt ”! - A szemeim újra kidülledtek .Nem volt ennyire sok barátom .Ismertem egyáltalán azt a rengetegen embert ?

-„ Ki mondta vissza ”?- Edward csodálkozott , ügyet sem vetve rám .

-„ Renée ”.

-„ Mi?” - torkomon akadt a szó .

-„Úgy volt hogy meg fog lepni téged a diplomaátadásodon , de valami elromlott . Lesz egy üzeneted , amikor majd hazaérsz ”.

Egy pillanatig , csak engedtem magamnak élvezni az megkönnyebbülést . Bármi , volt , ami elromlott az én édesanyámnak , hálával voltam az iránt . Ha ide jött volna Forks-ba most ... nem akartam erre gondolni. A fejem felrobbanna .

Az üzenet fény villogott , amikor hazaértem . Az én enyhülés érzése újra ragyogott , miközben hallgattam az édesanyámat ahogy leírja Phil balesetét a labda mezőn - - amíg szemléltetett egy csúszást , összebogozott a fogójátékossal , és eltörte a lábcsontját ; teljesen függött tőle , és semmi szín alatt nem volt út , hogy ott hagyhatja őt . Anyum még bocsánatot kért , mikor az üzenet hirtelen félbeszakadt.

-„ Nos, ez egy ”,- sóhajtottam .

-„ Egy , mi ”?- Edward kérdezett .

-„ Egyvalaki ,akinek a halottá válása miatt nem kell aggódnom ezen a héten ”.

Forgatta szemét .

-" Te és Alice mért nem veszítek ezt komolyan? "- Követeltem .- „ Ez komoly .

Mosolygott .- „ Bizalom ”.

-„ Csodálatos ”,- morgolódtam. Felvettem a telefont , és feltárcsáztam René számát. Tudtam , hogy egy hosszú beszélgetés lenne , de szintén tudtam , hogy nem kellene sokat mondanom.

Csak hallgattam, és nyugtattam őt minden alkalommal, amikor be tudtam ékelni egy szót: Nem okoztak csalódást, nem haragudtam , nem sérültem meg. Neki koncentrálnia kellene arra, hogy segítsen Philnek jobbul lenni. Philnek üzentem„ gyógyulj meg hamar” , és megígértem , hogy felhívom őt minden egyes Forks High általános diplomaátadás részleteivel . Végül , használnom kellett az én kétségbeesett szükségemet, hogy tanulni kell záróvizsgára, hogy leszálljak a telefonról .

Edward türelme végtelen volt . Udvariasan várt az egész társalgás alatt , csak játszott a hajammal , és mosolyogott, akárhányszor felnéztem rá. Valószínűleg felszínes volt ilyen dolgokat észrevenni, amíg nekem annyira sok fontosabb dolgom volt, hogy azok körül gondolkodjak, de a mosolya még mindig kiütötte belőlem a lélegzetet. Ő annyira gyönyörű volt , hogy ez néha nehézzé tette azt , hogy bármi másra gondoljak, keményen koncentráltam Phil bajaira , vagy Renée bocsánatkérései vagy ellenséges vámpír hadseregekre. Én csak ember voltam.

Amint a beszélgetést befejeztem , lábujjhegyen nyújtózkodtam , hogy megcsókoljam őt . A kezeit a derekam köré tette , és felemelt engem a konyha pultra , így nem kellett olyan messze elérnem.
Ez nekem segített. Összezártam a karjaimat a nyaka körül , és az ő hideg mellkasa ellen megolvadtam .

Idő előtt , mint máskor , elhúzódott .

Éreztem ,hogy az arcom egy ajakbiggyesztésbe csúszik. Nevetett a kifejezésemen , miközben kivonta magát az én karjaim és lábaim alól . Mellettem nekidőlt a pultnak , és könnyen a vállaim köré tette az egyik karját .

-„Tudom ,hogy azt gondolod , hogy ura vagyok önmagamnak, de ez nem ténylegesen van így ”.

-„ Gondolom ”,- sóhajtottam .

És sóhajtott ,ő is .

-„ Iskola után holnap ”, - mondta , más irányba terelve a témát , -„elmegyek Carlisle-val , Esmével , és Rosalie-val vadászni. Csak néhány órán át - - közel fogunk maradni . Alice , Jasper , és Emmett-nek képesnek kellene lennie, hogy megóvjon téged”.

-„ brr ”, morgolódtam .Holnap volt záróvizsgának az első napja , és csak egy fél nap volt.
Volt számtanom és történelmem - - a csak két kihívás az én felállásomban - , és majdnem egész nap nélküle ,és semmi, amit csinálhatnék, de aggodni. -" utálom a gyermekőrzést ”.

-„Ez ideiglenes ”,- ígérte .

-„ Jasper unatkozni fog . Emmett csúfot fog űzni belőlem.”

-„A legjobb magaviseletükön lesznek ”.

„ Rendben ”, - morogtam .

Aztán felmerült bennem akkor, hogy van egy alternatíva bébiszittereken kívül . –„Tudod , hogy ... a máglya óta nem voltam La Push-ban ”.

Néztem az arcát óvatosan ,bármilyen változásért kifejezésében . Szemei apró darabbá szűkültek.

-„Eléggé biztonságban lennék ott ”, - emlékeztettem őt.

Néhány másodpercen keresztül átgondolta . -"Valószínűleg igazad van ”.

Az arca nyugodt volt , de egy cseppet túl sima . Majdnem megkérdeztem , jobban szeretné-e , ha itt maradnék , de akkor az ugratásra gondoltam , amit Emmett nyilván kiosztana , és más irányba tereltem a témát .
-„Szomjas vagy már? ” - Kérdeztem , cirógatva nyúlva a világos árnyékhoz a szeme alatt . Az íriszei még mély aranyak voltak .

-„ Nem igazán ”.- Vonakodónak látszott hogy válaszoljon, és az meglepett engem. Vártam egy magyarázatra .

-„Olyan erőse akarunk lenni, amennyire lehetséges”,- magyarázta , változatlanul vonakodóan .
-„Valószínűleg újra vadászni fogunk útközben , nagyvadat keresve ”.

-„ Az erősebbé tesz téged? ”?

Fürkészte az arcomat valami után , de nem talált mást csak kíváncsiságot .

-„ Igen ”,- mondta végül. -„ Az embervér tesz minket a legerősebbé , ámbár csak töredékesen .Jasper gondolkozott a csalásról - - kedvezőtlen az ötlet , ő semmi , ha nem megvalósítható - , de nem fogja javasolni. Tudja mit fog Carlisle mondani ”.

-„Az segítene ”?- csendesen kérdeztem .

-„ Ez nem számít . Nem fogjuk megváltoztatni azt, akik mi vagyunk. ”.

Ráncoltam a szemöldökömet . Ha valami segítene még az esélyeket is ,... aztán megborzongtam ,miközben rájöttem, hogy én hajlandó voltam, hogy egy idegen meghaljon, hogy védje őt.. Szörnyülködtem magamon , de nem teljesen tudtam letagadni sem .

Visszaváltotta a témát , -„ Ez az , miért ilyenek erősek , egyértelmű . Az újszülöttek tele vannak embervérrel - - az ő saját vérükkel , miközben reagál a változásra, A szövetekben időzik , és megerősíti őket . Lassan az ő testeik felhasználják azt , ahogy Jasper mondta , a kezdeti erő egy év után fogyatkozik meg”.

-„ Én milyen erős leszek”?

Fintorgott . -„ Erősebb , mint én vagyok ”.

-„ Erősebb , mint Emmett ”?

A vigyorgás nagyobb lett . -„ Igen . Tégy egy szívességet meg nekem és hívd ki őt egy kar-leteperő meccsre . Ez egy jó tapasztalat lenne számára ”.

Nevettem .Annyira nevetségesen hangzott .

Majd sóhajtottam , és leugrottam a pultról , mert tovább tényleg nem napolhatom el azt . Magolnom kellett , és keményen magolnom. Szerencsére nekem Edward segített , és Edward kiváló tanár volt - , amióta mindent teljesen tudott. Megállapítottam, hogy az én legnagyobb problémám csak a tesztekre való összpontosítás. Ha nem figyeltem magamra,lehet, hogy a történelem esszémet a déli vámpírháborúival fejeztem be. .

Szünetet tartottam , hogy felhívjam Jakabot , és Edward ugyanúgy kényelmesnek látszott, mikor Renééval telefonáltam. A hajammal játszott megint .

Ámbár a délután közepe volt , a hívásom felébresztette álmából Jakabot és rosszkedvű volt legelőször . Jókedvre derült , amikor megkérdeztem ,hogy vajon meglátogathatom-e holnap . Már vége volt az Quileute iskolának is a nyárra , így mondta nekem ,hogy olyan korán menjek át, amilyen korán csak tudok. Örültem hogy van egy választható lehetőségem bébiszittelés mellett. Nyúlfarknyi több méltóság volt abban ,hogy Jacob-bal töltöm a napot. .

Az a méltóság közül egy bizonyos rész elveszett , amikor Edward újra erősködött ,hogy odaszállít engem a határvonalhoz és mintha gyerek módjára cserélne a gondos gyámokkal .

-„Tehát hogy érzed, hogy sikerültek a vizsgáid? ”? - Edward kérdezte útközben , bájcsevegve .

-„ A történelem könnyű volt , de nem tudok a számtanról . Úgy tűnt , mintha lett volna értelme , ez valószínűleg az jelenti, hogy megbuktam ”.

Nevetett . -" Biztos vagyok, hogy jól csináltad." Vagy , ha aggódsz , csúszópénzt adhatok Varner úrnak , hogy adjon neked egy A-t (ötöst)”.

-"Öö, nagyon köszönöm de nem kell, köszi”.

Újra nevetett , de hirtelen abbahagyta , amikor az utolsó kanyarba befordultunk, és láttuk a piros autó várni. Az összpontosításban ráncolta a homlokát , aztán, amint leparkolt a kocsival , sóhajtott .

-„ Mi a baj”? -kérdeztem , a kezem az ajtón .

Megrázta a fejét. -„ Semmi ”.- Összeszűkültek a szemei , miközben a szélvédőn keresztül nézett a másik autó irányába. Láttam azt a tekintetet régebben .

-„Nem hallgatod Jakabot , ugye ”?- vádoltam .

-„Nem könnyű nem venni figyelembe valakit , mikor kiabál ”.

-„ Ó ”.- gondoltam át egy másodpercen keresztül. -„ Mit kiabál? „ - suttogtam.

-„Határozottan tudom ,hogy szóba fogja hozni ezt önmaga ”, - Edward mondta egy fanyar hangban .

Kipréseltem volna a kérdést , de hát Jakab megnyomta a dudát - - két gyors türelmetlen dudálás .

-„ Udvariatlan ”,- Edward morgott .

„ Ez Jacob”, sóhajtottam , és kisiettem , mielőtt Jakab csinált valamit,amitől Edward fogai rátámadnának.

Integettem Edwardnak , mielőtt bejutottam a Rabbit-ba , és abból a távból , úgy tűnt , igazán feldúlt a dudálás dolog miatt . . . vagy akármit is gondolt Jacob. De az én szemeim gyengék voltak és hibát követtek el mindvégig .

Akartam Edwardot , hogy hozzám érjen.Ki akartam szállítatni mindkettőt az autóikból , és hogy kezet rázzanak , és hogy barátok legyenek - - hogy Edward és Jacob legyenek , ahelyett, hogy vámpír és vérfarkas . Olyan volt ez , mintha két makacs mágnest tartanék a markomban újra,
és együtt tartottam őket , próbáltam rákényszeríteni a természetet , hogy félretegye önmagát ...

Sóhajtottam , és bemásztam Jacob autójába .

-„ Szia, Bella ”.- Jake hangszíne vidám volt , de a hangja vontatott volt. Megvizsgáltam az arcát , miközben elindult az úton lefelé, egy kicsit gyorsabban vezetve , mint én szoktam, de lassabban , mint Edward , a hazavezető úton vissza La Push-ba .

Jacob másnak látszott , talán még beteg . A szemhéjai ványadtak , és az arca elcsigázott .
A gubancos haja véletlen irányokba áll kifelé; majdnem az álláig ért helyenként .

-„Minden rendben, Jake? ”

-„ Csak fáradt vagyok ”,- sikerült kimondania , mielőtt egy masszív ásítást legyűrt .
Mikor végzett , megkérdezte , „ Mit , akarsz csinálni ma ”?

Egy pillanatig megnéztem őt . –„Csak lógjunk együtt a helyeden mostantól ”,- javasoltam .
Nem úgy nézett ki, mint aki sokkal korábban ébredt volna fel, mint akkor. -„Motorozhatunk később ”.

„ Persze, persze ”, mondta , újra ásítva .

Jacob háza üresen állt , és ez furcsának tűnt. Rájöttem , hogy egy majdnem állandó elemként gondoltam Billy-re .

-„ Hol van apud ”?

-„ Clearwater-éknál .Sokat van ott mióta Harry meghalt . Sue magányossá válik ”.

Jacob leült az öreg díványra , ami nem volt nagyobb , mint egy szeretet-hely , és oldalra csúszott, hogy helyet adjon nekem .

-„ Ó. Ez kedves . Szegény Sue”.

-„ Igen ... van néhány problémája ... "- tétovázott - "a gyerekeivel ."

-„Hát igen , nehéz lehet Seth-tel és Leah-val , elveszítették az apujukat ...”

-„ Igen ”,- egyetértett , gondolataiba mélyedve . Felvette a távirányítót , és kapcsolt a tévén , anélkül, hogy látszana , hogy mit gondol arról . Ásított .

-„ Mi van veled , Jake? Olyan vagy, mint egy zombi ”.

-„Két órát aludtam az elmúlt éjjel , és négyet az azelőtti éjszakán”,- mondta nekem . Nyújtogatta a hosszú karjait lassan , és hallhattam,ahogy az ízületek ropogtak , amint megfeszítette őket . Letette bal karját a kanapé hátulja mentén mögém , és vissza esett hogy nyugovóra hajtsa fejét a falnak . -„Elfáradtam ”.

-„ Miért nem alszol ”?- kérdeztem .

Grimaszt vágott . -„ Sam bonyolult. Nem bízik meg a te vérszopóidban . Dupla műszakokat futottam két héten át , és senki se érintett meg engem még , de még nem veszi be ezt. Úgyhogy egyedül vagyok most. „

-„ Dupla műszakok ? Azért van, mert próbálsz figyelni rám ? Jake , ez rossz ! Aludnod kell . Jól leszek ”.

-"Nem nagy ügy."- Az ő szemei hirtelen éberebbek voltak .- „ Hé, már megtudtátok ki volt a szobádban ? Van bármi új? ”

Nem vettem figyelembe a második kérdést. - " Nem, nem jöttünk rá semmire akörül ,az én , izé , látogatómról ”.

-„ Majd közelben leszek ,”- mondta , miközben a szemei becsukódtak .

-"Jake . . . , " - kezdtem siránkozni.

-„ Hé , a legkevesebb, amit megtehetek - - felajánlottam végtelen rabságot , emlékezz . Élethossziglan rabszolgád vagyok ”.

-„Nem akarok egy rabszolgát! ”

A szemei nem nyíltak ki . -„ Mit akarsz , Bella ?”

-„A barátomat akarom Jacob --- , és nem félholtan akarom őt , néhány félrevezetett próbálkozásban megsérülve --- ”

Hirtelen félbeszakított engem. -„ Nézd ezt így - - remélem, hogy felkutathatok egy vámpírt , és engedélyezik nekem ,hogy megöljem , oké? ”

Nem válaszoltam . Nézett rám azután , a reakciómat kukucskálva .

-„ Viccelek , Bella ”.

Hosszasan néztem a tévét .

-„ Tehát , valamilyen speciális tervek a jövő hétre? Diplomázol. Ejha. Ez nagy. ”- A hangja sivárrá változott,és az arca , már elcsigázott , kétségtelenül rossz színben volt ahogy szemei lecsukódnak újra ---
nem a kimerültségtől ezúttal , hanem a tagadástól . Ráébredtem, hogy a diplomaátadásnak volt még egy szörnyű jelentősége számára , habár a szándékaimat most széttörték.

-„ Semmi speciális terv”, óvatosan mondta , remélve , hogy hallja a megnyugtatást a szavaimban ,egy részletesebb magyarázat nélkül . Nem akartam most belemenni ebbe . Először is , nem pillantott fel semmilyen bonyolult beszélgetésekre . Másodszor, tudtam , hogy bele fog magyarázni az én kétségeimbe.
-„ Nos , tartok egy diplomaátadási partit . Enyém ”.- undorodtam. -„ Alice szereti a partikat , és meghívta az egész várost magához, éjszaka .Szörnyű lesz ”.

A szeme kinyílt miközben beszéltem , és egy felszabadult mosolyt vágott,amitől kevésbé látszott viseltnek az arca .-„Nem kaptam egy meghívást sem . sértve érzem magam , incselkedett .”

-„ Fontolóra veszem, hogy meghívjalak . Állítólag az én partim , tehát meg lehetne kérdezni , kit akarok ”.

-"Nagyon köszönöm "- gúnyos hangon mondta , a szemei megint becsukódtak .

-„Bárcsak jönnél ”, mondtam remény nélkül. -" Mókásabb lenne. Számomra , jelentem ”.

„ Persze, persze ”, mormogta , „ Ez nagyon ... okos ...lenn.” - A hangja elhalkult .

Néhány másodperccel később horkolt .

Szegény Jacob . tanulmányoztam az álmodó arcát , és tetszett , amit láttam . Amíg aludt , minden ,védelem és keserűség nyomai, eltűnt , és hirtelen az a fiú volt , aki az én legjobb barátom volt , mielőtt az összes vérfarkas képtelenség utamba nem állt . Sokkal fiatalabbnak látszott. Úgy nézett ki, mint az én Jacob-om.

Elhelyezkedtem a heverőben, hogy kivárjam a szundítását , remélve hogy tud aludna egyet és bepótolja a néhányat, amit kihagyott . Átnéztem a csatornákat , de nem volt sok minden.
Megelégedtem egy konyhai előadással , tudva , miközben figyeltem ezt, hogy sohasem csinálnám ennyire igyekezve Charlie vacsoráját . Jacob folytatta a horkolást , hangosabban. A tévé felé fordultam .

Különösen ellazult , majdnem álmos voltam ,én is . Ezt a házat biztonságosabbnak éreztem, mint a sajátomat , valószínűleg azért , mert senki sem jött ide, keresni engem. Összegömbölyödtem a kanapén , és azon gondolkodtam, szundítok egyet magam is. Talán bírnék , de Jacob horkolásának hangját lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Így , alvás helyett , hagytam ,hogy máson járjon az eszem.

Végül készen volt , és nagy része egy sütemény-séta volt . Számtan , az egy kivétel , ami mögöttem volt , átmentem vagy megbuktam. A középiskolai oktatásom véget ért , És tényleg nem tudtam , hogyan érzek erről. Nem nézhetek arra tárgyilagosan , átkötött, mint ahogy ez emberéletemmel véget ért. .


Azon töprengtem, hogy Edward milyen sokáig tervezte azt, hogy használja ezt a "nem ,mert félsz " mentséget. Régebben kellett volna a gázra lépnem. Ha gyakorlatiasan gondolkodtam, tudtam értelme volt annak, hogy megkérjem Carlisle-t, hogy változtasson át engem,másodszor megcsináltam a diplomaátadást soron kívül. Forks közel olyan veszélyessé vált, mint egy hadi övezet.
Nem, Forks egy háborús övezet volt. Nem is említve... lenne egy jó kifogás, hogy kihagyjam a diplomaátadás partit. Magamba mosolyogtam, miközben a legjelentéktelenebbre okokból gondoltam az átváltoztatásra. Ostoba... mégis ellenállhatatlan.

De Edwardnak igaza volt - - nem voltam egészen kész még.

És nem akartam gyakorlatias lenni. Azt akartam Edwardtól, hogy ő legyen az. Ez nem volt egy ésszerű vágy. Én biztos voltam abban, - - hogy körülbelül két másodperccel azután,hogy valaki tényleg megharapott engem és a méreg elkezdett égni az ereimben - - már tényleg nem törődnék azzal , hogy ki csinálta. Tehát ennek nem kell tennie különbséget.

Nehéz volt meghatározni, még magamnak is,hogy miért számított. Ott pont valami róla szólna, hogy meghozza a választást - - hogy eléggé meg akar tartani engem, hogy csak nem engedné meg nekem, hogy átváltoztassanak, azon volna, hogy megtartson engem. Gyerekes volt , de tetszett az ötletet ,hogy az ő ajkai lennének az utolsó jó dolgok , amiket éreznék . Még kínosabb valami ,amit fennhangon sohasem mondanék ki , akartam, hogy a mérge megfertőzze a szervezetemet . Akartam, hogy tapintható, mennyiségileg meghatározható módon az övé legyek.

De tudtam , hogy rendületlenül meg fog maradni az ő házassági sablonja mellett, mintha odaragasztották volna - mert a halasztás volt az , amin nyilvánvalóan eddig dolgozott. Próbáltam elképzelni hogy megmondom a szülőimnek , hogy megházasodom ezen a nyáron . Megmondani Angela-nak , és Ben-nek , és Mike-nak . Nem tudtam. Nem tudtam gondolni a szavakra , amit mondanék . Könnyebb lenne megmondani nekik,hogy vámpírrá változtam . És legalább abban biztos voltam,hogy az én édesanyám - - elmondanám neki az igazság minden részletét--- határozottan jobban ellenezné , hogy megházasodtam , mint hogy vámpír leszek . Magamba fintorogtam , amint elképzeltem az ő elborzadt kifejezését .

Akkor , csak egy másodpercre , láttam ugyanazt a különös látomást , Edward és én egy tornácon ringatózunk,egy másik fajta világ ruháit viselve. Egy világ , ahol nem meglepne senkit sem , ha viselném a gyűrűjét az ujjamon . Egy egyszerűbb hely , ahol a szerelmet egyszerűbb utakon fogalmazták meg . Egy plusz egy egyenlő kettő. . . .

Jacob felhorkantott , és az oldalára gurult. A karja lengett a kanapé háta mellett és nekiszorított engem a testének.

Szentséges ég , de nehéz volt. És forró. Csak néhány másodperc után tikkadt.

Megpróbáltam kicsúszni a karja alól anélkül, hogy felébreszteném őt,de egy keveset furakodnom kellett
és amikor a karja leesett rólam, a szemei hirtelen kinyíltak. Talpra szökkent , miközben aggódva körbenézett.

-„ Mi ? Mi? ”- kérdezte , összezavarodva .

-„Csak én vagyok, Jake . Bocs,hogy felébresztettelek téged ”.

Megfordult,hogy rám nézzen, pislogott és zavart volt. -„ Bella? ”

-„ Hé , álomszuszék ”.

-„ Ó , ember ! Elaludtam , bocsánat ! Mennyi ideig voltam kiütve”?

-„ Néhány Emeril . Abbahagytam a számolást”.


Visszaroskadt a kanapéra mellém. - „ Ejha. Sajnálom ezt , tényleg. ”

Megcirógattam a haját , próbálva lesimítani a vad ziláltságot. –„Ne érezd rosszul magadat. Örülök ,hogy aludtál egy kicsit ”.

Ásított , és nyújtózott egyet . –„Mostanság semmire se vagyok való. Nem csoda,hogy Billy mindig elmegy. Annyira fáradt vagyok ”.

-„ Jól vagy ,” - biztosítottam őt .

-„ Brr, menjünk ki. Sétálnom kell egyet, vagy el fogom veszíteni az eszméletemet megint ”.

-„ Jake , menj vissza aludni. Jól vagyok. Hívni fogom Edwardot , hogy jöjjön értem és hogy vigyen haza”. Megpaskoltam a zsebeimet ,miközben beszéltem , és rájöttem, hogy üresek .-„ Hallod , kölcsön kell vennem a telefonodat. Gondolom , hogy az övét biztosan az autóban hagytam el.” - Kezdtem el, hogy megmagyarázzam magamnak.

-„ Ne! ”- Jacob erősködött , megragadva a kezemet .- „ Ne, maradj! Szinte soha sem vagy itt. Nem hiszem el, hogy elpazaroltam minden időt ”.

Lehúzott engem a kanapéról , miközben beszélt , aztán előrement kifelé , lehúzva a fejét elmenőben az ajtótok alatt . Sokkal hűvösebb lett, amíg Jacob aludt; a levegő időszerűtlenül hideg volt — úton kell lennie egy viharnak. Ez februárnak hatott , nem májusnak.

A télies levegő úgy tűnt , hogy éberebbé teszi Jacobot. Egy percen át oda-vissza lépdelt a házzal szemben, magával húzva engem.

-„Egy idióta vagyok” ,- motyogott magának .

-„ Mi a baj , Jake ? Legalább elaludtál.” - vállat vontam.

-„ Beszélni akartam veled. Nem tudom elhinni ezt. ”

-„ Beszélj velem most ”,- mondtam.

Jacob egy másodpercen át találkozott a szemeimmel, aztán gyorsan elnézett a fák irányába. Majdnem úgy tűnt, mint aki elvörösödött, de nehéz volt ezt az ő sötét bőréből megmondani.

Hirtelen emlékeztem , amit Edward mondott , amikor kitett engem - - hogy Jacob valamit elmondana, amit bekiáltott a fejébe. Elkezdtem a rágcsálni az ajkamat .

-„ Nézd ”,- mondta Jacob. -„Azt tervezem , hogy kicsit másképp csinálom.” - Nevetett és ez úgy hangzott , mintha magán nevetett volna. -„Egyszerűbben”,- fűzte hozzá. -„ Azon voltam, hogy feldolgozzam eddig , de ” - - és felnézett a felhőkre , tompábbak, ahogy a délután továbbhaladt - - „Kifogytam az időből, hogy feldolgozzam ”.

Újra nevetett , idegesen. Még mindig lassan lépdeltünk.

-„Miről beszélsz? ” - követeltem.

Vett egy mély lélegzetet. -„El akarok mondani valamit neked. És már tudod azt, de azt gondolom , hogy nekem hangosan is ki kellene mondanom. Csak így nem volt soha zavar a témában”.

A földbe gyökerezett a lábam, és ő megállt. Elvettem a kezemet, és a mellkasomon keresztbe fontam a karjaimat . Hirtelen biztos voltam abban, hogy nem akartam tudni azt, amit felépített magában.

Jacob szemöldökei lehúzódtak miközben árnyékba dobták a mély-ülő szemeit. Szurok feketék voltak,miközben befúródtak az enyémbe .

-„Én szerelmes vagyok beléd, Bella ”,- mondta egy erős, biztos hangon Jacob. -„ Bella, Szeretlek. És azt akarom,hogy válasz engem helyette. Tudom, hogy te nem érzel így , de szükségem van az igazságra,hogy kimondjam, hogy tudd a lehetőségeidet. Nem akarnám azt,hogy egy félrekommunikálás az utunkba álljon.

15. FOGADÁS

Egy hosszú percig csak bámultam rá, némán. Semmire nem tudtam gondolni, amit mondhatnék neki. Ahogy a döbbent arcomra nézett, a komolyság elhagyta az övét.

„Oké”mondta vigyorogva. „Ez minden.”

„Jake-„ úgy éreztem, mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkomban. Megpróbáltam eltávolítani. „Én nem tudok…úgy értem nem …el kell mennem.”

Elfordultam, de megragadta a vállam, és visszafordított.

„Ne, várj. Tudom, Bella. De, nézd, válaszolj, rendben? Azt akarod, hogy elmenjek, és soha többé ne is láss? Légy őszinte.”

Nehéz volt a kérdésére koncentrálni, így igénybe vett egy percet mire válaszolni tudtam. „Nem, nem ezt akarom.” ismertem be végül.
Jacob ismét vigyorgott. „Értem.”

„De én nem úgy akarlak téged, ahogy te engem.” célozgattam.

„Akkor mondd el, hogy pontosan hogy akarsz engem.”

Óvatosan átgondoltam. „ Hiányzol, amikor nem vagy ott. Amikor boldog vagy,” folytattam óvatosan „az engem is boldoggá tesz. De ugyanezt elmondhatnám Charlie-ról is Jacob. Számomra családtag vagy. Szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes”

Bólintott „De azt akarod, hogy a közeledben legyek.”

„Igen.” sóhajtottam, lehetetlen volt lebeszélni.

„Te a munka megszállottja vagy.” morogtam.

„Jah.” végig simogatta az ujjhegyeivel az arcomat. Elütöttem a kezét.

„Gondolod képes lennél legalább egy kicsit is viselkedni?” kérdeztem bosszankodva.

„Nem, nem hiszem. Te döntesz, Bella. Elfogadsz úgy, ahogy vagyok – beleértve a rossz viselkedésemet- vagy egyáltalán nem.”

Dühösen rábámultam. „ Ez önző dolog.”

„Te is az vagy.”

Megfagytam, és tettem egy önkéntelen lépést hátrafelé. Igaza volt. Önző voltam – és kapzsi is – Azt kellett volna mondanom, hogy nem akarok a barátja lenni, és elsétálni. Rossz ötlet volt megpróbálni barátnak maradni vele, ami csak bántaná. Fogalmam sem volt mit keresek ott, de hirtelen biztos voltam benne, hogy nem helyes.

„Igazad van” suttogtam.

Nevetett. „Megbocsájtok. Csak próbálj meg nem túl dühös lenni rám. Mert mostanság elhatároztam, hogy nem adom fel. Tényleg van valami ellenállhatatlan egy veszett ügyben.”

„Jacob.” Felnéztem a sötét szemeibe, próbáltam rávenni, hogy komolyan vegyen. „ Szeretem őt, Jacob. Ő az egész életem.”

„Engem is szeretsz,” emlékeztetett. Felemelte a kezét, amikor tiltakozni kezdtem. „Nem ugyan úgy, tudom. De ő sem az egész életed. Többé nem. Talán egyszer az volt, de elhagyott. És most viselnie kell a döntése következményeit – engem.”

Megráztam a fejem. „Lehetetlen alak vagy.”

Hirtelen komollyá vált. Megfogta az arcom, olyan szorosan tartva, hogy képtelen voltam levenni a szemem az elszánt tekintetéről.

„Amíg csak ver a szíved Bella, „ mondta. „Itt leszek – küzdök. Ne felejtsd el, hogy van más lehetőséged.”

„Nem akarok más lehetőséget,” ellenkeztem, próbáltam kiszabadítani az arcom, sikertelenül. „És a szívveréseim meg vannak számlálva, Jacob. Már majdnem itt az idő.”

Összeszűkültek a szemei. „Még több ok, hogy küzdjek – erősebben harcoljak, amíg tudok,” suttogta
Még mindig fogta az arcom – az ujjai olyan erősen tartottak, hogy már fájt – és láttam a hirtelen elhatározást a szemeiben.

„Ne..” ellenkezni kezdtem, de már késő volt.

Az ajkát az enyémre tapasztotta, belém fojtva az ellenkezésem. Dühösen csókolt, a másik kezével szorosan megmarkolta a tarkóm, lehetetlenné téve a menekülést. Minden erőmmel ellöktem a mellkasát, de még csak észre sem vette. A szája lágy volt, ellentétben a dühével, az ajkai ismeretlen módon olvadtak az enyémre.
Megragadtam az arcát, próbáltam eltolni, ismét sikertelenül. Habár úgy tűnt, ez alkalommal észrevette, és bosszantotta. Az ajka szétfeszítette az enyémet, éreztem a forró lélegzetét a számban.
Az ösztönömre hallgattam, leeresztettem a kezem magam mellé és megmerevedtem. Kinyitottam a szemem és nem harcoltam, nem éreztem…csak vártam, hogy leálljon.
Működött. A haragja úgy tűnt, elpárolgott, és hátrébb húzódott, hogy rám nézzen. Az ajkát lágyan az enyémre tapasztotta ismét, egyszer, kétszer…és harmadszor. Szoborként álltam és vártam. Végül elengedte az arcom, és ellépett.

„Végeztél már?” kérdeztem kifejezéstelen hangon.

„Igen,” sóhajtotta. Mosolyogni kezdett, és behunyta a szemét.

Hátrahúztam a kezem majd előrelendítettem, és a szájba vertem, akkora erővel, amekkorával csak bírtam.
Reccsenést hallottam.

„Au! AU!” sikoltottam, eszeveszetten ugráltam fel és le, miközben a mellkasomhoz szorítottam a kezem.
Éreztem, hogy eltört.

Jacob megdöbbenve bámult rám „Jól vagy?”

„ Nem, a fenébe is! Eltörted a kezem!”

„Bella, te törted el a saját kezed. Most pedig hagyd abba az ugrálást, és hagyd, hogy megnézzem.”

„Ne érj hozzám! Most rögtön hazamegyek!”

„Megyek a kocsimért” mondta csendesen. Még csak nem is dörzsölgette az állát, mint ahogy azt a filmeken szokták. Milyen szánalmas.

„Nem, kösz.” sziszegtem „Inkább sétálok.” az út felé fordultam. Csak pár mérföld a határig. Amint távol kerülök tőle, Alice látni fog. Értem küld majd valakit.

„Csak engedd, hogy hazavigyelek,” ragaszkodott hozzá Jacob. Hihetetlen, még volt pofája átkarolni a derekam. Eltaszítottam magam tőle.

„Rendben!” morogtam „Legyen! Alig várom, hogy lássam, mit fog tenni veled Edward! Remélem átharapja a torkod, te erőszakos, idegesítő, hülye KUTYA!”
Jacob forgatta a szemeit. Odakísért az anyós üléshez, és besegített a kocsiba. Amikor beszállt a vezető oldalon, fütyörészett.

„Egyáltalán nem okoztam fájdalmat?” Kérdeztem dühösen és bosszúsan.

„Viccelsz? Ha nem kezdesz el sikoltozni, talán észre sem veszem, hogy megpróbáltál behúzni egyet. Talán nem vagyok kőből, de nem is vagyok olyan puha.”

„Utállak Jacob Black”

„Az jó. A gyűlölet egy szenvedélyes érzés.”

„Majd adok én neked szenvedélyt,” morogtam az orrom alatt „Gyilkosság, a szenvedély legalapvetőbb bűne.”

„ O, ugyan már” mondta teljesen vidáman, és úgy tűnt ismét fütyörészni fog. „Biztos jobb volt, mint egy csókoló kődarab.”

„Még csak a közelébe sem ért,” feleltem hidegen.

Összeszorított az ajkát. „ Csak azért is ezt mondod.”

„ De nem.”

Ez úgy tűnt zavarja egy pillanatig, aztán felvidult. „Csak dühös vagy. Nincs tapasztalatom az efféle dolgokban, azt gondoltam meglehetősen hihetetlen vagyok.”

„Uhh,” morogtam.

„Ma éjjel erre fogsz gondolni. Amikor majd azt hiszi alszol, te a választási lehetőségeidre fogsz gondolni.”

„Ha ma éjjel rád gondolok, csak azért mert rémálmom lesz.”

Lelassította az autót, felém fordult és rám nézett a sötét, tágra nyitott és komoly szemeivel. „Csak gondod át, hogyan is lehetne, Bella,” unszolt gyengéd, buzgó hangon. „Nem kellene semmin változtatnod értem. Tudod, hogy Charlie boldog lenne, ha engem választanál. Meg tudlak védeni, ugyan úgy, ahogy a vámpírod – talán jobban is. És boldoggá tennélek Bella. Olyan sok mindent adhatnék neked, amit ő nem tud. Fogadok, hogy még csak nem is tud így megcsókolni – mert megsebesíthetne. Én soha, de soha nem bántanálak Bella.”
Feltartottam a sérült kezem.
Sóhajtott. „Az nem az én hibám volt. Jobban kellett volna tudnod.”

„Jacob, én nem lehetek boldog nélküle.”

„Soha nem próbáltad,” ellenkezett „Amikor elment, minden erődet arra használtad, hogy várj rá. Boldog lehettél volna, ha elengeded. Boldog lehettél volna velem.”
„Soha nem leszel képes olyan biztos lenni benne, mint amilyen biztos bennem vagy. Egyszer elhagyott, újra megteheti.”

„Nem, nem fogja,” Sziszegtem a fogaimon keresztül. Az emlék fájdalma ostorcsapásként ért. Cserébe én is bántani akartam. „Te elhagytál egyszer.” emlékeztettem hideg hangon, arra a hetekre gondolva, amikor bujkált előlem, a szavakra, amiket az otthona mögött az erdőben mondott nekem…

„Soha nem hagytalak el,” vitatkozott dühösen. „Azt mondták, nem mondhatom el neked – nem biztonságos számodra ha együtt vagyunk. De soha nem hagytalak el, soha! A házad körül futkostam – mint ahogy most is. Csak, hogy megbizonyosodjam róla, hogy jól vagy.”
Nem hagyhattam, hogy rosszul érezzem magam miatta.

„Vigyél haza. Fáj a kezem.”
Sóhajtott, és normál sebességre gyorsított, az utat figyelve.

„Csak gondold át Bella.”

„Nem.” mondtam makacsul.

„Át fogod. Ma éjjel. És én majd rád gondolok, miközben te rám gondolsz.”

„Ahogy mondtam, rémálom.”

Rám vigyorgott. „Visszacsókoltál.”
Levegő után kapkodtam, meggondolatlanul ökölbe szorítottam ismét a kezem, felszisszentem, amikor a törött kezem reagált.

„Jól vagy?” kérdezte.

„Nem csókoltam vissza.”

„Azt hiszem meg tudom különböztetni.”

„Nyilvánvalóan nem tudod – az nem visszacsókolás volt, próbáltalak lerázni magamról te idióta.”

Halkan, rekedten nevetett. „Ingerlékeny. Úgy mondanám túlságosan is védekező.”

Vettem egy mély levegőt. Nem volt értelme vitatkozni vele, bármit kifordított, a kezemre koncentráltam, próbáltam kinyújtani az ujjaimat, hogy megállapítsam valóban eltörtek-e.
Szúró fájdalom nyilallt az ujjperceimbe. Felnyögtem.

„Tényleg sajnálom a kezed,” mondta Jacob, majdnem őszintén hangzott. „Legközelebb, amikor meg akarsz ütni használj baseball ütőt, vagy feszítővasat, jó?”

„Ne hidd, hogy elfelejtem,” morogtam.
Nem vettem észre, hogy merre tartunk, amíg az utcánkba nem értünk.

„Miért hozol ide?” kérdeztem.

Kifejezéstelenül nézett rám. „Azt hittem azt mondtad, haza akarsz menni?”

„Ugh. Gondolom, nem tudsz Edwardékhoz vinni, ugye?” csalódottan csikorgattam a fogam.

A fájdalom eltorzította az arcát, és láttam, hogy ez rosszabbul esett neki, mint bármi, amit eddig mondtam.

„Ez az otthonod Bella.” mondta csendesen.

„Igen, de lakik itt orvos?” kérdeztem, újra feltartva a kezem.

„Oh.” Egy percig átgondolta. „Elviszlek a kórházba. Vagy Charlie is el tud.”

„Nem akarok kórházba menni. Kínos, és felesleges.”

Üresbe tette a Rabbit-ot a ház előtt, óvatos és bizonytalan arckifejezéssel. Charlie cirkálója a felhajtón állt.

Sóhajtottam. „Menj haza, Jacob.”

Esetlenül kimásztam a kocsiból, a ház felé tartottam. A motor leállt mögöttem, kevésbé meglepő, inkább idegesítő volt, hogy Jacob megint mellettem volt.

„Mit akarsz tenni?” kérdezte.

„Lejegelem a kezem, aztán hívom Edwardot és megmondom neki, hogy jöjjön el értem, és vigyen el Charlisle-hoz, aki rögzíteni tudja a kezem. Aztán, ha még mindig itt leszel, keresek egy feszítővasat.”
Nem válaszolt. Kinyitotta a bejárati ajtót, és tarotta.
Lassan végigsétáltam az előszobán ahol Chalie a kanapén hevert.

„Hey srácok,” mondta előredőlve, „Jó, hogy látlak Jake.”

„Hey Charlie”, válaszolta lezseren Jacob, szünet. Méltóságteljesen bevonultam a konyhába.

„Mi a baja?” tűnődött Charlie.

„Azt hiszi eltörte a kezét,” hallottam, ahogy Jacob elmondja neki. A hűtőhöz mentem és elővettem egy tálca jégkockát.

„Hogy csinálta?” kérdezte apám, azt hittem Charlienak egy kicsit kevésbé szórakozottnak és kicsit aggodalmasabbnak kellett volna lennie.

Jacob nevetett. „Megütött.”
Charlie is nevetett, én meg mogorván néztem miközben a tálcát a mosogató szélének ütöttem, a jég szétszóródott a kagylóban, megragadtam belől egy marékkal az ép kezemmel és a kockákat egy törlőbe tekertem.

„Miért ütött meg?”

„Mert megcsókoltam,” mondta Jacob szégyentelenül.

„Jó neked kölyök,” gratulált neki Charlie.
Csikorgattam a fogam és a telefonhoz mentem. Tárcsáztam Edward számát.

„Bella?” az első csöngésre felvette. Megkönnyebbültebbnek tűnt- el volt ragadtatva. Hallottam a volvo motorját a háttérben, már a kocsiban volt – remek „ Itt hagytad a telefont a…
„Sajnálom, Jacob hazavitt?

„Igen,”dörmögtem, „Eljönnél értem kérlek?”

„Már úton vagyok” mondta azonnal, „Mi a baj?”

„Szeretném ha Charlisle megnézné a kezem. Szerintem eltört.”
Elmentem az előszoba előtt és azon tűnődtem vajon mikor szökik meg Jacob. Kegyetlenül mosolyogtam, elképzelve a kényelmetlenségét, amit érez.

„Mi történt?” követelte Edward, a hangja elsötétült.

„Bevertem Jacobnak” ismertem be.

„Jó,” mondta Edward ridegen „Habár sajnálom, hogy megsérültél.”
Nevettem, mert ez annyira kedvére volt, akárcsak Charlienak.
„Bárcsak bántottam volna.”sóhajtottam csalódottan. „De egyáltalán nem okoztam neki fájdalmat.”

„Ezen segíthetek” ajánlotta.

„Reméltem, hogy ezt mondod.”

Egy pillanatig csend volt. „ Ez nem vall rád.” mondta immár óvatosan. „Mit tett?”

„Megcsókolt” morogtam.
Csak annyit hallottam, ahogy a vonal másik végén a motor felgyorsul. A másik szobában Charlie ismét megszólalt.

„Szerintem le kéne lépned Jake,” ajánlotta.

„Azt hiszem maradnék, ha nem bánod”

„ A te temetésed” motyogta Charlie.

„Ott van még a kutya?” Edward végül újra megszólalt.
„Igen.”
„A sarkon vagyok,” mondta sötéten, és a vonal megszakadt.
Ahogy letettem a telefont, mosolyogtam, hallottam ahogy az autója végigszáguld az utcán. Hangosan csikrgott a fék, amikor megállt a ház előtt. Kinyitottam az ajtót.

„Hogy van a kezed?” kérdezte Charlie, ahogy elsétáltam. Charlie feszültnek tűnt. Jacob elnyújtózott mellete a kanapén, tökéletesen nyugodtan.

Levettem róla a jég pakolást, hogy megmutassam. „Bedagadt.”

„Talán a saját súlycsoportodból kéne választanod,” ajánlotta Charlie.

„Talán” értettem egyet. A nyitott ajtóhoz léptem. Edward várt.

„Hadd nézzem,” mormolta.

Gyengéden megvizsgálta a kezem, olyan óvatosan, hogy egyáltalán nem fájt. A kezei olyan hidegek voltak, akár a jég, ami jó érzés volt a bőrömnek.

„Azt hiszem igazad volt a töréssel kapcsolatban.” mondta „Büszke vagyok rád. Volt némi erő emögött.”

„Amennyi erőm csak volt.” sóhajtottam. „Nem elég, nyilvánvalóan.”
Lágyan megcsókolta a kezem. „Majd én gondoskodom róla,” ígérte. „Jacob,” a hangja még mindig csendes és nyugodt volt.

„Most, most.” Charlie figyelmeztette.
Hallottam, ahogy Charlie is felemelkedik a kanapéról. Jacob ért az előszobába először, és sokkal csendesebben, Charlie nem sokkal mögötte jött. Jacob arca óvatos és mohó volt.

„Nem akarok verekedést, megértettétek?” Charlie csak Edwardot nézte miközben beszélt.
„Elővehetem a jelvényem, hogy a kérést még hivatalosabbá tegyem.”

„Nem szükséges,” mondta Edward visszafojtott hangon.

„Miért nem tartóztatsz le engem apa?” Ajánlottam. „Én vagyok, aki osztogatja az ütéseket.”

Charlie felvonta a szemöldökét. „Akarsz feljelentést tenni, Jake?”

„Nem” vigyorgott Jacob javíthatatlanul. „Bármikor elfogadok ilyen cserét.”
Edward grimaszolt.

„Apu, nincs itt valahol egy baseball ütő? Kölcsönkérném egy pillanatra.”

Charlie nyugodtan nézett rám. „Elég Bella.”

„Menjünk, és mutassuk meg Carlisle-nak a kezed, még mielőtt egy cellában végzed.” mondta Edward. Átkarolt, és az ajtó felé tolt.

„Rendben,”mondtam, nekitámaszkodva. Nem voltam többé dühös, most hogy Edward velem volt, jól éreztem magam, és a kezem sem bosszantott annyira.
Lesétáltunk a járdán, amikor hallottam Charlie aggódó suttogását magam mögött.
„Mit csinálsz? Megőrültél?”

„Adj egy percet Charlie.” válaszolta Jacob „Ne aggódj. Mindjárt itt leszek.”
Visszanéztem, Jacob követett minket, megállt bezárni az ajtót Charlie meglepett és nyugtalan arca előtt.
Edward először nem törődött vele, az autóhoz kísért. Besegített, bezárta az ajtót, aztán szembefordult Jacobbal a járdán. Aggódva hajoltam ki a nyitott ablakon. Charlie látható volt a házban, ahogy elhúzza függönyt az előszobában.
Jacob testhelyzete közömbös volt, keresztbe fonta a kezét a mellkasán, de az izmok az állkapcsán megfeszültek.
Edward olyan békés és gyengéd hangon beszélt, hogy az furcsamód még fenyegetőbbé tette a szavait.

„Most nem öllek meg, mert az felidegesítené Bellát.”

„Hmph,” morogtam.

Edward kissé megfordult és rám mosolygott. Az arca még mindig nyugodt volt. „Reggel már zavarna,” mondta, megcirógatva ujjaival az arcom.

Aztán visszafordult Jacob felé. „De ha még egyszer sérülten hozod vissza – nem érdekel, hogy kinek a hibája volt, nem érdekel ha csak elesett, vagy hogy egy meteor zuhant az égből a fejére – ha kevésbé tökéletes állapotban hozod vissza, mint ahogy itt hagytam, három lábbal fogsz futni. Megértetted, korcs?
Jacob forgatta a szemeit.

„Ki megy vissza?” morogtam.
Edward folytatta, mintha nem is hallott volna. „És ha még egyszer megcsókolod, eltöröm az állkapcsod neki.” ígérte, a hangja még mindig gyengéd volt, bársonyos és halálos.

„Mi van, ha ő is akar engem?” kérdezte Jacob vontatottan és arrogánsan.

„Hah!” felhorkantam.

„Ha ez az, amit akar, nem ellenkezem,” Edward zavartalanul megrántotta a vállát.„

„Talán várnod kéne, amíg kimondja, ahelyett, hogy testbeszéd értelmezésedben bízol – de a te arcod.”
Jacob vigyorgott.

„Csak szeretnéd,” morogtam.

„Igen, szeretné,” mormolta Edward.

„Nos, ha végeztél a fejemben való turkálással,” mondta Jacob elég bosszúsan „miért nem mész és gondoskodsz a kezéről?”

„Még valami,” mondta lassan Edward. „Én is harcolni fogok érte. Csak, hogy tudd. Semmit nem veszek készpénznek, és kétszer olyan kemény fogok harcolni, mint te.
„Rendben,” dörmögte Jacob, „Nincs semmi vicces abban, ha legyőzöl valakit, aki utána megbüntet.”

„Ő az enyém,”Edward halk hangja hirtelen komorrá vált, nem volt olyan higgadt, mint előtte. „Nem mondtam, hogy tisztességesen fogok harcolni.”

„Ahogy én sem.”

„Sok szerencsét.”

Jacob bólintott. „Igen, győzzön a jobb.”

„Ez jól hangzik…kutyuska.”
Jacob röviden vigyorgott, aztán elrendezte az arcát, elhajolt Edward mellett és rám mosolygott. Dühösen rámeredtem.

„Remélem hamarosan jobban leszel. Tényleg sajnálom, hogy megsérültél.”

Gyerekesen elfordítottam tőle a fejem.
Nem néztem ismét fel, amíg Edward megkerülte az autót, és beült a vezető oldalon, így nem láttam vajon Jacob visszament-e a házba, vagy még mindig ott állt és nézett.

„Hogy vagy?” kérdezte Edward miközben elhajtottunk.

„Ingerülten.”

Kuncogott. „A kezedre értettem.”

Vállat vontam. „Volt már rosszabb is.”

„Ez igaz,” értett egyet szemöldök ráncolva.

Edward körbehajtott a házon, be a garázsba. Emmett és Rosalie ott voltak, Rosalie tökéletes lábai, még farmerben is felismerhetőek, kilógtak Emmett hatalmas dzsipje alól.
Emmett mellette ült, egy kézzel a dzsip alá nyúlva. Igénybevett egy percet, mire rájöttem, hogy ő volt az kocsiemelő.
Emmett kíváncsian nézte, ahogy Edward óvatosan kisegít a kocsiból. A szemeit a kezemen tartotta, amit a mellkasomnak szorítottam.

Emmett vigyorgott. „Megint elestél Bella?”

Vadul rámeredtem „Nem Emmett. Bevertem egy vérfarkasnak.”

Emmett pislogott, aztán hangos nevetésben tört ki.”
Ahogy Edward elvezetett mellettük, Rosalie megszólalt a kocsi alól.

„Jasper fogja megnyerni a fogadást,” mondta önelégülten.
Emmett nevetése abbamaradt, és méregetve tanulmányozott.

„Milyen fogadás?” kérdeztem, csend lett.

„Mutassuk meg Carlislenak,” sürgetett Edward. Emmettre bámultam. Kicsit megrázta a fejét.

„Milyen fogadás?” ragaszkodtam hozzá felé fordulva.

„Kösz Rosalie,” mormogta, ahogy szorosabban átkarolta a derekam és a ház felé tolt.

„Edward…,” morogtam.

„Gyerekes,” vonta meg a vállát. „Emmett és Jasper szeretnek hazárdírozni.”

„Emmett majd elmondja.” Próbáltam megfordulni, de a karja vasként tartott.

Sóhajtott. „Fogadtak, hogy hányszor…fogsz hibázni az első évben.”

„Oh” grimaszoltam, megpróbáltam elrejteni a hirtelen rémületet, amint rájöttem mit is jelent ez. „Fogadta, hogy hány embert fogok megölni?”

„Igen,” ismerte el vonakodóan. „Rosali azt hiszi, a vérmérsékleted Jaspernek kedvez.”

Kicsit gőgösnek éreztem magam. „Jasper fogad többre.”

„Jobban érezné magát, ha nehéz lenne megküzdened ezzel. Unja már, hogy ő a leggyengébb láncszem.”

„Értem. Persze, hogy fogok. Szerintem elkövetek néhány extra gyilkosságot, ha ez Jaspert boldogabbá teszi, miért ne?” gagyogtam üres és monoton hangon. Magam előtt láttam a névsort az újságból…

Megszorított. „Emiatt most nem kell aggódnod. Tény, hogy soha nem kell emiatt aggódnod, ha nem akarsz.”

Felnyögtem, és Edward aki azt hitte fáj a kezem, a ház felé húzott.
A kezem eltört, de nem ez volt a legnagyobb baj, ez csupán egy apró repedés volt az ujjpercemen. Nem akartam gipszet, és Carlisle azt mondta rendbe jön egy merevítővel is, ha megígérem, hogy vigyázok rá. Megígértem.
Edward elmondhatná, hogy magamon kívül voltam, amíg Carlisle a kezem rögzítésén dolgozott. Párszor hangosan aggódott, hogy fájdalmaim vannak, de biztosítottam, hogy nincsenek.
Mintha szükségem lett volna még egy dologra, ami miatt aggódhatok.
Jasper történetei az újszülött vámpírokról a fejemben keringtek, mióta csak elmondta őket. Most azok a történetek élesen a középpontba kerültek Emmett fogadásának hírével.
Azt találgattam, vajon mennyire fogadtak. Mi volt az motiváló ár, ha egyszer mindened megvan?
Mindig tudtam, hogy én más leszek. Azt reméltem olyan erős leszek, ahogy azt Edward mondta. Erős, gyors, és mindezek felett gyönyörű. Olyasvalaki, aki megállhat Edward mellett és éreztetheti, hogy hozzá tartozik. Próbáltam keveset gondolni a többi dologra. Vadság. Vérszomj.
Talán képtelen leszek megállni, hogy ne öljek embereket. Idegeneket, akik soha sem bántottak. Embereket, mint például a növekvő létszámú áldozatok Seattle-ben, akiknek családjuk volt, barátaik, jövőjük.
Emberek, akiknek életük volt. És én szörny lehet, aki elveszi tőlük.

De, igazság szerint, tudom kezelni ezt a részt - mert megbíztam Edwardban, teljesen megbíztam benne, hogy távol tart majd mindentől, amit később megbánnék. Tudtam, hogy elvinne az Antarktiszra és pingvinekre vadászna, ha ezt kérném tőle. És én bármit megtennék, hogy jó ember legyek. Egy jó vámpír. Ez megmosolyogtatott volna, ha nem lenne ez az aggodalmam.
Mert ha tényleg ilyen lennék – mint a újszülöttekről szóló rémálmaim, amiket Jasper ültetett a fejembe – lehetnék ténylegesen saját magam? És ha majd embereket akarnék ölni, mi lenne azokkal a dolgokkal, amiket most akarok?

Edward megszállottja volt, hogy ki ne hagyjak semmit, amíg ember vagyok. Általában úgy tűnt hülyeség. Nem volt túl sok emberi élmény, amit hiányolnék. Mindaddig, amíg Edwarddal lehetek, mi mást is kérhetnék?
Az arcát néztem, amíg ő nézte, ahogy Carlisle rögzíti a kezem. Semmi nem volt a világon, amit jobban akartam volna, nála. Meg tudna ez változni?
Ez volt az az emberi élmény, amit nem szeretnék feladni?

0 megjegyzés:

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster