Breaking Dawn- második könyv 2/1
MÁSODIK KÖNYV
Jacob
Előszó
Az élet kiszív, aztán meghalsz.
Ja, bárcsak ilyen szerencsés lennék.
8. Várom, Hogy Elkezdődjön Az Az Átkozott Harc
- Istenem Paul, komolyan, nincs neked saját otthonod?
Paul, elnyúlva az én kanapémon, valami hülye baseballmeccset nézve az én szaros tévémen rám vigyorgott – nagyon lassan – kivett egy Doritot az ölében lévő zacskóból, és egyben betömte a szájába.
- Jobb lett volna, ha azt magaddal hozod.
Rop. – Nem – mondta, miközben rágott – A nővéred mondta, hogy csak nyugodtan, szolgáljam ki magam bármivel, amit akarok.
Próbáltam olyan hangon szólni, amiből nem süt, hogy mindjárt megütöm. – Itt van Rachel?
Nem működött. Meghallotta, hova megyek és ledobta maga mögé a zacskót. A zacskó csörögve landolt a kispárnán. A chips apróra morzsolódott. Paul kezei ökölbe szorulva felemelkedtek, közel az arcához, mint egy bokszoló.
- Gyerünk, kölyök. Nem kell Rachel, hogy megvédjen.
Felhorkantottam – Rendben. Mintha nem mennél hozzá sírva az első lehetséges alkalommal.
Felnevetett, és elengedte magát, ledőlt a fotelba. – Nem megyek pletykálni egy kislányhoz. Ha beviszel egy szerencsés ütést, az csak köztünk marad. És fordítva, nemde?
Kedves, hogy ad egy meghívást. Ellazítottam magam, mint aki feladja. – Rendben.
A szeme a tévére szegeződött.
Előrelendültem.
Kielégítő reccsenés hallatszott az orrából, amikor az öklöm odaért. Megpróbált elkapni, de eltáncoltam az útjából mielőtt fogást talál rajtam, bal kezemben a zacskónyi tönkrement Dorito.
- Eltörted az orrom, te barom!
- Csak köztünk marad, igaz, Paul?
Elindultam, hogy elrakjam a chipset. Amikor megfordultam, Paul éppen helyrerakta az orrát, hogy ne ferdén forrjon össze. A vérzés már elállt; úgy tűnt, mintha nem lenne forrása, ahogy végigfolyt az ajkán és az arcán. Káromkodott, s megrándult az arca, miközben a porcot a helyére húzta.
- Annyira kellemetlen vagy Jacob, esküszöm, szívesebben lógnék Leahval.
- Au. Wow, fogadok, hogy Leah imádni fogja, hogy szeretnél eltölteni egy kis időt az ő minőségi társaságában. Biztos megmelengeti a szívét.
- Úgyis elfelejted, hogy ilyet mondtam.
- Tuti. Biztos vagyok benne, hogy nem fog kicsúszni.
- Ugh. – nyögte, miközben visszaült a fotelba és letörlöte a maradék vért a pólója nyakáról. – Gyors vagy, kölyök. Ez tény. – Majd figyelmét ismét az unalmas játékra fordította.
Ott álltam egy pár másodpercig, aztán elsunnyogtam a szobám felé, idegen megszállásról motyogva.
Régebben bármikor számíthattál Paulra, ha harcról volt szó. Nem kellett megütni – bármilyen gyenge sértés is megtette. Nem kellett sok hozzá, hogy kihozd az önuralmából. Most persze, amikor szerettem volna egy igazi vicsorgós, morgós, zúzzuk-szét-az-összes-fát meccset, olyan lágy volt.
Nem volt ám eléggé rossz, hogy a falka egy újabb tagja bevésődött – ez már négy a tízből! Mikor lesz már vége? Annak a hülye mítosznak ritkának kellene lenni, a fenébe is! Ez az elrendelő szerelem első látásra dolog tisztára beteges!
Pont az én nővéremmel kellett? És pont Paul?
Amikor Rachel hazajött Washington Államból a nyári szemeszter végén – előbb végzett a kis stréber – a legnagyobb bajom az volt, hogy nehéz lesz megtartani előtte a titkot. Nem voltam hozzászokva, hogy az otthonomban bármit is eltitkoljak. Nagyon szimpatikussá váltak számomra azok a srácok, mint Embry és Colin, akiknek a szülei nem tudták, hogy a gyermekük vérfarkas. Embry anyukája azt hitte, hogy egy lázadó korszakon mehet át a fia. Szobafogságra volt ítélve állandó kilógás miatt, de persze nem sok mindent tudott ellene tenni. Minden este benéz a szobájába, és minden este üresen találja azt. Aztán ismét kiabál, Embry pedig csendben tűri ezt minden áldott nap. Megpróbáltunk Sammel beszélni, hogy adjon egy kis szünetet Embrynek, hogy beavathassa a melóba az anyját, de Embry azt mondta, őt nem zavarja. A titok túl fontos volt
Szóval teljesen fel lettem fokozva a titoktartásra. Majd két nappal azután, hogy Rachel hazatért, Sam összefutott vele a tengerparton. Bada bing, Bada bumm – igaz szerelem! Nincs szükség titoktartásra, amikor megtalálod a másik feled, meg az összes többi vérfarkasos bevésődéses szemét.
Rachel megkapta az egész történetet. Én meg majd megkapom egyszer Pault, mint sógor. Tudtam, hogy Billy sem örült neki annyira. De ő jobban kezelte, mint én. Természetesen gyakrabban látogatott el Clearwatersékhez ezekben a napokban. Nem láttam, hogy ez hol volt jobb. Kevesebb Paul, több Leah
Elgondolkoztam, hogy egy golyó a halántékomba vajon megölve, vagy csak egy eléggé nagy zűrt okozna?
Ledobtam magam az ágyra. Fáradt voltam – nem aludtam az utolsó őrjáratom óta – de tudtam, hogy nem fogok tudni aludni. Túl teli volt a fejem. A gondolatok úgy pattogtam a koponyámban, mint egy raj megzavart méh. Hangos. Néha-néha meg is csíptek. Inkább lódarazsak voltak. A méhek meghaltak egy csípés után. És engem a gondolatok engem újra és újra megcsíptek.
A várakozás örültté tett. Már majdnem négy hete. Vártam, hogy így vagy úgy, de mostanra már jönnek a hírek. Éjszakákon keresztül csak ültem, és elképzeltem, milyen alakot is vesz majd fel.
Charlie szipog a telefonon – Bella és a férje meghaltak egy balesetben. Repülőgép-szerencsétlenség? Azt nehéz lenne megjátszani. Kivéve, ha a vérszopók nem bánják, ha néhány ártatlan meghal, hogy hiteles legyen, nemde? Talán egy kisrepülőgép helyette. Valószínűleg volt nekik egy feláldozható.
Vagy a gyilkos egyedül jönne haza, elbukva a próbálkozásban, hogy eggyé tegye közülük? Vagy nem is menne olyan messzire. Lehet, hogy csak összetörte rohamában mint egy chipset, hogy kapjon valamennyit? Mert Bella élete nem olyan fontos, mint az ő élvezete…
A történet annyira tragikus lenne – Bella elveszett egy szörnyű balesetben. Egy rosszul elsült rablás áldozata. Megfulladt vacsora közben, mert félrenyelt. Egy autóbaleset, mint a mamám. Annyira gyakori. Mindig történik ilyesmi.
Vajon hazahozná? Itt temetnék el Charlienak? Zárt koporsós szertartás, természetesen. Az én anyám koporsója is be volt szögelve…
Csak azt remélhettem, hogy visszatér ide, ahová még elérek
Lehet, hogy nem is lenne semmilyen történet. Lehet, hogy Charlie felhívná apámat, hogy nem hallott-e valamit Fr. Cullenről, aki egyik nap csak úgy nem ment dolgozni. A ház elhagyatott. Senki sem veszi fel Cullenék telefonját. A rejtély valószínűleg benne lenne valamilyen másodrendű hírműsorban, becstelenség gyanújával…
Lehet, hogy földig égne az a nagy fehér ház, úgy, hogy mindenki bent ragadt. Persze ehhez kellenének testek. Nyolc ember, nagyjából a megfelelő méretben. Felismerhetetlenségig égve – fogvizsgálat sem segítene.
Ezek közül mind bajos lenne – legalábbis nekem. Nehéz lenne őket megtalálni, ha nem akarják. Bár, egy örökkévalóság állna rendelkezésemre, hogy megtaláljam őket. Ha ennyi időd van, minden szál szalmát lenne időd megnézni a kazalban, hogy megtaláld a tűt.
Most nem bánnám, ha szét kellene túrni egy kazlat. Legalább lenne mit csinálni. Utáltam arra gondolni, hogy elveszíthetem a lehetőséget. Időd adok a vérszopóknak, hogy elmeneküljenek, ha ezt tervezik.
Mehetnénk ma este. Megölhetnénk mindenkit, akit ott találunk.
Tetszett ez a terv, mert ismertem annyira Edwardot, hogyha bárkit is megölök a kis bandájából, rá is lenne lehetőségem. Jönne, hogy megbosszulja. És megadnám neki a lehetőséget – nem engedném a testvéreimnek, hogy levadásszuk, mint egy falka. Csak ő és én. Győzzön a jobbik.
De Sam hallani sem akart erről. Nem fogjuk megszegni az egyezményt. Engedjük, hogy ők szegjék meg. És mindez azért, mert nem volt rá bizonyítékunk, hogy bármit is tettek volna Cullenék. Még. Hozzá kell tennünk, hogy még, ugyanis elkerülhetetlen volt, hogy Bella vagy egyikükként tér vissza, vagy sehogy. Végül is egyre megy, egy emberi élet akkor is elveszett. És ezzel a játék elkezdődne.
A másik szobában Paul úgy nyerített, mint egy szamár. Lehet, hogy vígjátékra kapcsolt. Az is lehet, hogy a reklám volt vicces. Lényegtelen. Idegtépő volt.
Elgondolkoztam, hogy eltörhetném ismét az orrát. De nem Paul volt az, akivel harcolni akartam. Nem igazán.
Próbáltam más hangokra figyelni, a szélre a fák között. Nem volt ugyanolyan, nem emberi fülekkel. Sok millió hang volt a szélben, amit nem hallhattam ebben a testben.
De ezek a fülek eléggé érzékenyek voltak. Hallottam, mi zajlik a fákon túl, az úton, a közeledő autók hangját, ahogy az utolsó kanyar után rálátás nyílik a partra – a kilátás a szigetekre, a sziklákra és a nagy kék óceánra, mely elterül a láthatáron. A La pushi zsaruk szerettek itt lenni. A turisták sosem vették észre a sebességkorlátozó táblát az út szélén.
Hallottam a parti ajándékbolt előtt beszélgetőket. Hallottam a csengő csilingelését, ahogy nyílt és csukódott az ajtó. Hallottam, ahogy Embry mamája számlát nyomtat a pénztárgépnél.
Hallottam, ahogy a dagály utat keres magának a sziklák között. Hallottam a kiáltozó gyermekeket, akik nem voltak elég gyorsak, és a jeges víz utolérte őket. Hallottam az anyák panaszkodását a vizes ruhák miatt. És hallottam egy ismerős hangot…
Annyira figyeltem, hogy Paul hirtelen feltámadó szamárröhögése majdnem leugrasztott az ágyról.
- Menj el a házamból, - morogtam. Tudtam, hogy úgysem figyel. Követtem a saját tanácsomat. Kitártam az ablakomat, és kimásztam, így legalább nem kellett Pault ismét látnom. Oly nagy lenne a kísértés. Tudtam, hogy ismét megütném, Rachel meg már így is eléggé mérges lesz. Meglátja majd a pólón a vért, és rögtön engem okol anélkül, hogy megvárná a bizonyítékot. Persze igaza lenne, de akkor is.
Leballagtam a partra, ökleim a zsebemben. Senki sem nézett rám kétszer, amikor átsétáltam First Beach-en. Egy jó dolog volt a nyárban – senkit sem érdekelt, ha csak rövidgatya volt rajtad.
Követtem a hallott ismerős hangot, és hamarosan megtaláltam Quilt. Az öböl déli részén volt, elkerülve a turistatömeget. Folyamatos figyelmeztetésözönt folytatott.
- Maradj kint a vízből, Claira! Gyerünk! Ne má’. Oh. Ügyes, mondhatom. Te gyerek, komolyan azt akarod, hogy Emily kiabáljon velem? Nem hozlak többet a partra, ha nem - Oh, igen? Ne – ugh. Szerinted ez vicces, ugye? Hah! Ki is nevet most?
Amikor odaértem, egy nevető kisgyermeket tartott a bokájánál fogva. A lánynak egy vödör volt a kezében, s a farmerja teljesen átázott. Quilnek egy nagy vizes folt volt a pólója elején.
- Öt dolcsi a kiscsajra, - mondtam
- Szia Jake!
Claire felvisított, és nekidobta vödrét Quil térdének. – Le, le!
Óvatosan lerakta a kislányt, aki hozzám rohant. Átfonta karjait a térdem körül.
- Jay bácsi!
- Hogy vagy, Claire
Kacagott – Quil tittaaaaaa vííííz!
- Azt látom. Hol van anyukád?
- El, el, el, - énekelte – Claire edész nap Quillel játszik. Clairen sose begy haza. – elengedett, és odaszaladt Quilhez. Ő felkapta, és a nyakába ültette.
- Úgy hangzik, valakit elkapott a szörnyű kettes.
- Hármas, igazából. – javított ki Quil. – Kihagytad a partit. Hercegnős. Koronát kellett viselnem, és Emily javasolta, hogy kipróbálhatnák rajtam az új sminkkészletét.
- Wow, őszintén sajnálom, hogy nem voltam itt akkortájt.
- Ne aggódj, Emilynek vannak képei. Igazából eléggé izgató voltam.
- Akkora egy balek vagy.
Quil megvonta a vállát – Claire jól érezte magát. Ez a lényeg.
Megforgattam a szemeimet. Nehéz volt bevésődött emberek közelében lenni. Lényegtelen, hogy milyen szinten voltak – a szoros kapcsolatban lévő, mint Sam, vagy csak egy kihasznált dadus, mint Quil – a nyugalom és bizonyosság, ami sugárzott belőlük szinte már egyenesen hányingerkeltő volt.
Claire felsikított a nyakában, és lemutatott a földre. – Kityi kavity, Quil! Nekem, nekem!
- Melyiket szeretnéd, kölyök? A pirosat?
- Nem pijos!
Quil letérdelt – Claire sikított, és úgy húzta a haját, mint egy ló kantárját.
- A kék?
- Nem, nem, nem, - énekelte a kislány, élvezve új játékát.
A fura az volt, hogy Quil legalább annyira élvezte ezt az egészet, mint Claire. Arcán nyoma sem volt olyan kifejezésnek, mint oly sok turista anyukának és apukának – a mikor-van-már-szundi-idő? arc. Sosem láttál egy szülőt sem, aki ilyen szívesen belemenne mindenféle barom dologba, amit a gyereke kitalál. De úgy tűnt, hogy ez őt egyáltalán nem zavarja.
- Quil, gondolkoztál már rajta, hogy elkezdj randizni?
- He?
- Nem, nem sájga! – rikácsolta Claire.
- Tudod. Egy rendes lányt. Csak amíg… tudod. A bébiszitterős éjszakai kötelességed helyett.
Quil tátott szájjal bámult rám.
- Kityi kavity, kityi kavity – visította Claire, amikor nem ajánlott fel neki egy újat. Kicsi öklével jól fejbe is verte.
- Bocsi, Claire maci. Mit szólsz ehhez a csini lilához?
- Nem – kacagott – nem jija.
- Adj egy nyomot. Könyörgöm.
Claire végiggondolta – Zöjd – mondta végül.
Quil alaposan végigtanulmányozta a köveket, majd felvett különböző árnyalatokban, és felajánlotta neki.
- Eltaláltam?
- Iden
- És, melyik az?
- Mindeddik!
Kinyújtotta a kis kezét, s Quil belerakta a kis köveket. A kislány felnevetett, majd rögtön fejbe kólintotta velük. Drámaian felnyögött, majd felállt, és elkezdett sétálni a parkoló felé. Valószínű a miatt aggódott, hogy a kislány megfázhat a vizes ruhában. Rosszabb volt, mint bármilyen paranoiás, túlbuzgó anya.
- Bocs, ha előbb túl rámenős voltam ezzel a csaj dologgal. – mondtam.
- Nem, semmi baj. – válaszolta Quil – Csak meglepett, annyi az egész. Nem gondoltam rá ezelőtt.
- Lefogadom, hogy megértené. Mármint amikor felnőtt. Nem haragudna meg, hogy élted az életed, amíg ő pelenkában császkált.
- Tudom. Biztos vagyok benne, hogy megértené.
Nem mondott több dolgot.
- De nem fogod megtenni úgyse, ugye?
- Nem tudom – mondta halkan – Nem tudom elképzelni. Csak… nem látok senkit sem úgy. Már észre sem veszem a lányokat, tudod. Nem látom az arcukat.
- Ezt most tedd össze a fejdísszel és a sminkkel, és Clairenek másféle versengés miatt kell majd aggódnia.
Quil nevetett, és dobott egy csókot – Ráérsz pénteken, Jacob?
- Neked bármikor, - mondtam, majd vágtam hozzá egy pofát – Igen, szerintem rá.
Egy picit habozott, majd megkérdezte – És te gondolkoztál mostanában randiról?
Felsóhajtottam. Csak magamat okolhatom, hogy ez felkerült.
- Tudod, Jake, néha te is élhetnéd az életed.
Nem viccnek szánta. Szimpatikus volt a hangja. Ez rosszabbá tette.
- Én sem látom őket, Quil. Én sem látom az arcukat.
Quil is sóhajtott.
Messze, a hullámok miatt mindenki másnak hallhatatlanul, egy vonítás hallatszott az erdőből.
- Basszus, ez Sam – mondta Quil, majd megérintette Clairet, mintha ellenőrizné, hogy ott van-e még. – Nem tudom, merre lehet az anyja!
- Megnézem mi az. Ha kellesz, tudtodra hozom. – hadartam a szavakat. – Hé, mér nem viszed el őket Clearwatersékhez? Sue és Billy majd figyelnek rá, ha kell. Lehet, hogy már tudják is, hogy mi történik.
- Okés, most pedig sipirc, Jake!
Elkezdtem rohanni, nem a földúton a sövény mentén, hanem a rövidebb úton, az erdő felé. Átugrottam egy sor uszadék fát, aztán utat törtem a vadrózsa bokrok között, továbbra is futva. Éreztem a kis könnyeket, ahogyan a tüske a bőrömbe vájt, de nem érdekelt. A nyoma már régen beforr, mire a fákhoz érek.
Bevágtam a bolt mögé, majd átrohantam a főúton. Valaki rám dudált. A fák biztonságában gyorsabban futottam, hosszabbakat léptem. Az emberek megbámulnának a szabadban, Normális embereknek nem tudnak így futni. Néha elmerengtem, hogy vicces lenne benevezni egy versenyre – mint az Olimpia, vagy hasonló. Jó lenne nézni a sztár atléták kifejezésit, amikor elsuhanok mellettük. De biztos vagyok, hogy a doppingteszt kimutatná, hogy valami gáz van a véremmel.
Amint az erdő házaktól és utaktól mentes részére értem, megálltam, és lerúgtam a rövidnadrágom. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal feltekertem és odakötöztem a bokámhoz. Még éppen szorosra húztam, már átalakulóban voltam. A tűz végigfutott a gerincem mentén, görcsbe rántva a kezeimet és lábaimat. Csak egy másodperc volt. A hő elárasztott, és éreztem az enyhe pislákolást, hogy más voltam. Nehéz mancsaim dübögtek a kemény földön, és végre kinyújthattam a gerincem.
Az alakváltoztatás nagyon egyszerűen ment, amikor ennyire gyakorlatban voltam. Már nem volt probléma az idegességemmel sem. Kivéve, amikor mégis.
Egy fél pillanatra eszembe jutott az a szörnyű, kimondatlan vicc az esküvőn. Annyira haraggal teli voltam, hogy nem tudtam a testem irányítani. Csapdába estem, remegtem és égtem, de nem tudtam átváltozni és megölni az előttem álló szörnyeteget. Összezavaró volt. Meghalnék, hogy megölhessem. Félek, hogy bántom őt. Aztán amikorra nagy nehezen felvettem a kívánt formát, jött a parancs a vezetőnktől. Az Alfa rendelete. Ha csak Embry és Quil lett volna ott, és Sam nem… akkor képes lettem volna megölni a gyilkost?
Utálom, amikor Sam így parancsolgat. Utálom az érzést, hogy nincs választásom. Utálom, hogy kötelességem megtenni.
Aztán ráébredtem, hogy hallgatóságom akadt. Nem voltam egyedül az elmémben.
Mindig annyira belemerülsz önmagadba, gondolta Leah.
Semmi képmutatás, Leah, gondoltam vissza.
Megtennétek, srácok? csatlakozott Sam.
Elcsendesültünk, és éreztem, ahogy Leah megrándul a srcok szóra. Érzékeny, mint mindig.
Sam úgy tett, mintha észre sem venné. Hol van Quil és Jared?
Quil Clairrel vam. Clearwatersékhez viszi.
Jó. Sue majd vigyáz rá.
Jared Kimhez ment, gondolta Embry. Jó alkalom, hogy nem hall.
Halk morgás futott végig a falkán. Én is kivettem a részem Mikor Jared végre megérkezik, biztos Kimmel lesz teli a feje. És senkit sem érdekelt, hogy mit csináltak éppen.
Sam ismét leereszkedett a hátsó lábaira, és eleresztett egy vonítást. Ez egy jel és parancs is volt egyben.
A falka tőlem pár mérföldre keletre gyülekezett. Átszökelltem a sűrű erdőn feléjük. Leah, Embry, és Paul is oda tartott. Leah közel volt – hamarosan hallhattam a lépteit, nem messze az erdőben. Párhuzamos vonalban futottunk, az egyedüllétet választva.
Nem várhatunk rá egész nap. Majd később csatlakozik.
Mi az, főnök? Érdeklődött Paul.
Beszélnünk kell. Valami történt.
Éreztem, ahogy Sam gondolatai felvillannak – nem csak Samé, hanem Sethé, Colliné és Bradyé is. Collin és Brady – az új gyerekek – ma voltak őrjáraton Sammel, így biztos tudják, amit ő is tudott. Nem tudom, hogy Seth mit keresett már ott, és miért tudta már.
Seth, mondd el mit hallottál.
Felgyorsítottam, ott akartam lenni. Hallottam, hogy Leah is gyorsít. Utálta, ha lefutották. Egyetlen előnye a többiekkel szemben a gyorsasága volt. Ő volt a leggyorsabb.
Ezt kapd ki, idióta, sziszegte, majd rákapcsolt. Megkapaszkodtam az agyagban, majd kilőttem magam.
Úgy tűnt Sam nem volt olyan hangulatban, hogy eltűrje a hülyeségeinket. Jake, Leah, nyugi.
Egyikünk sem lassított.
Sam morgott, de végül lemondott róla. Seth?
Charlie addig hívott mindenkit, míg nálam meg nem találta Billyt.
Ja, beszéltem is vele, tette hozzá Paul.
Éreztem, ahogy átmegy rajtam egy lökés, amikor Seth Charlie nevére gondolt. Ez volt az. A várakozásnak vége. Gyorsabban futottam, kényszerítve magam a légzésre, annak ellenére, hogy nehéznek éreztem a tüdőm.
Vajon melyik történet lesz?
Teljesen kivan. Edward és Bella múlthéten értek haza és…
Megkönnyebbült a mellkasom.
Élt. Legalábbis nem volt halott.
Nem tűnt fel, mennyi különbséget is jelentene ez nekem. Eddig úgy gondoltam rá, mint egy halottra, és csak most láttam meg. Rájöttem, hogy sosem gondoltam volna, hogy élve hozza vissza. De mindegy is volt, úgyis tudtam mi következik.
Jaja, tesó, és most jönnek a rossz hírek. Charlie beszélt vele, és azt mondta, rosszul hangzott. Elmondta, hogy beteg. Carlisle folytatta, és közölte Charlieval, hogy Bella elkapott egy ritka betegséget Dél-Amerikában. Karanténba kellett rakni. Charlie megőrül, mert meglátogatnia sem szabad. Mondta, hogy nem bánja, ha ő beteg lesz, de Carlisle megrendíthetetlen. Nincs látogatás. Mondta Charlienak, hogy eléggé komoly, de mindent megtesz, amit tud. Charlie napokig izgult emiatt, és csak most mondta el Billynek. Azt mondta, ma még rosszabb volt Bella hangja.
Mélységes csend követte Seth szavait. Mind megértettük.
Szóval ebben a betegségben fog meghalni, legalábbis Charlie így tudta. Megengedik majd neki, hogy meg megnézze a holttestet? A sápadt, teljesen merev, hihetetlenül fehér testet? Nem engedhetnék meg neki, hogy megérintse a hideg bőrt – feltűnne neki, milyen kemény. Várniuk kell addig, amíg kibírja, amíg már meg bírja állni, hogy ne ölje meg Charliet és a többi gyászolót. Mennyi időbe kerülne ez?
Eltemetnék? Ő maga ásná ki magát, vagy a vérszopók jönnének érte?
A többiek csendben hallgatták a feltételezéseimet. Sokkal többet gondolkoztam erről, mint ők.
Leah és én majdnem egyszerre értünk a tisztásra. Biztos volt benne, hogy egy orrhosszal vezetett. Gyorsan letelepedett a bátyja mellé, amíg én előresiettem Sam jobbjára. Paul eddig körözött, és csinált nekem helyet.
Ismét legyőztelek, gondolta Leah, de éppen csak meghallottam.
Elgondolkoztam, hogy miért én voltam talpon egyedül. Felállt a szőr a vállamon, a nyugtalanságtól felborzolódva.
Mire várunk? Kérdeztem.
Senki sem válaszolt, de éreztem a habozásukat.
Oh, gyerünk már! Az egyezményt megszegték!
Nincs bizonyítunk. Lehet, hogy tényleg beteg.
JAJ, KÉRLEK!
Rendben, szóval a bizonyítékok a körülményekről eléggé erősek. De… Jacob. Sam gondolatai lassan, óvatosan jöttek. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Biztos, hogy ez a helyes döntés? Mindegyikünk tudja, mit szeretett volna.
Az egyezmény nem tesz említést az áldozat kívánságairól, Sam!
De vajon ő tényleg áldozat? Így minősítenéd?
Igen!
Jake, gondolta Seth, ők nem az ellenségeink.
Fogd be, kölyök! Azért, mert benned van egyféle hősi tisztelet az iránt a vérszopó iránt, az nem változtatja meg a törvényt. Ők az ellenségeink. A mi területünkön vannak. Elintézzük őket. Nem érdekel, hogy egykoron élvezted az Edward Cullen oldalán való harcot.
És, mit fogsz csinálni, amikor Bella velük harcol, Jacob? Ha? kérdezte Seth haragosan.
Ő többé nem Bella.
Talán te leszel az, aki elintézi?
Nem állhattam meg, hogy ne rázkódjam.
Nem, nem tennéd meg. Akkor? Kényszeríted egyikünket? Aztán örökké haragban leszel azzal, aki megtette?
Én nem…
Persze, hogy nem. Nem vagy kész erre a harcra, Jacob.
Az ösztön átvette az irányítást, és előre hajolva vicsorogtam a meddőhomok színű farkasra a kör túloldalán.
Jacob! figyelmeztetett Sam. Seth, fogd be egy percre!
Seth bólintott egyet a nagy fejével.
Ó hogy, mit hagytam ki? gondolta Quil. Teljes sebességgel szaladt a gyülekezőhelyünkhöz. Hallottam Charlie hívásásról…
Menni készülünk, mondtam neki. Miért nem ugrasz be Kimhez és rángatod el Jaredet a fogaiddal? Mindenkire szükségünk lesz.
Gyere egyenesen ide, Quil! parancsolta Sam. Még nem döntöttünk el semmit.
Morogtam.
Jacob, gondolnom kell rá, hogy mi a legjobb a falkának. Azt az utat kell választanom, amelyik a legjobban megvéd titeket. A dolgok megváltoztak, mióta az őseink megkötötték azt az egyezséget. Én… nos, őszintén hiszem, hogy Cullenék nem jelentenek ránk veszélyt. És tudjuk, hogy már nem sokáig lesznek itt. Biztosra veszem, hogy miután elmondták a történetüket, eltűnnek. Az életünk visszatér a rendes kerékvágásba.
Rendes?
Ha provokáljuk őket, Jacob, megvédik magukat.
Félsz?
Te ennyire kész vagy egy báty elvesztésére? megállt Vagy egy nővérére? Tette hozzá, mint egy kiegészítésként.
Nem félek meghalni.
Tudom, Jacob. Ez egy ok, amiért megkérdőjelezem az ítélőképességed ebben a dologban.
Belenéztem a fekete szemeibe. Szándékozod követni és tisztelni apáink egyezményét?
Én a falkámat tisztelem. Azt teszem, ami a legjobb nekik.
Gyáva.
A pofája megfeszült, visszahúzva száját fogai elől.
Elég, Jacob! Le vagy szavazva! Sam mentális hangja megváltozott, felvette azt a furcsa dupla hangszínt, amit nem tudtunk megtagadni. Az Alfa hangját. A körben mindenkivel találkozott a tekintete.
A falka nem támadja meg Cullenéket provokáció nélkül. Az egyezmény szelleme megmarad. Nem jelentenek veszélyt az embereinkre, Forks embereire. Bella Swan egy tájékozott döntést hozott, és nem fogjuk a szövetségeseinket megbüntetni az ő választása miatt.
Hurrá, hurrá! gondolta Seth lelkesen.
Úgy tudom, azt mondtam, hogy fogd be Seth.
Hopp, bocsi Sam.
Jacob, mit gondolsz, hová mész?
Elhagytam a kört, nyugatnak fordulva, így a hátamat mutathattam neki. Elbúcsúzom az apámtól. Kétségtelenül nem volt okom eddig maradni.
Aw, Jake, ne csináld már megint!
Kuss, Seth! gondolta egyszerre több hang is.
Nem akarjuk, hogy elmenj, mondta Sam, gondolata lágyabb, mint ezelőtt.
Akkor kötelezz, hogy maradjak, Sam. Vedd el az akaratomat. Tégy szolgává!
Tudod, hogy nem fogom megtenni.
Akkor nincs mit mondanom.
Elfutottam tőlük, próbáltam nem arra gondolni, hogy mit teszek ezután. Helyette a hosszú farkas hónapokra gondoltam, amikor hagytam, hogy az emberség szépen lassan elhagyjon, amikor már inkább voltam állat mint ember. A pillanatnak élve, akkor ettem, amikor megéheztem, akkor ittam, amikor megszomjaztam, és csak futottam – futottam a futásért. Egyszerű vágyak, egyszerű válaszok. A fájdalom könnyen kezelhető formában jelentkezett. Az éhség fájdalma. A hideg jég fájdalma a mancsaid alatt. A belém vájó karmok okozta fájdalom, amikor a vacsora bátrabb volt. Minden fájdalomra volt egy egyszerű válasz, egy egyértelmű reakció, amely megszűntette azt.
Nem embernek lenni.
Amikor a házam közelébe értem, visszaváltoztam emberré. Egyedül, magányban kellett gondolkoznom.
Lekötöttem a rövidgatyámat, és felrángattam, már futva a ház felé.
Sikerült. Elrejtettem, amit gondoltam, és most már késő volt Samnek, hogy megállítson. Már nem hallott.
Sam nagyon egyértelműen parancsolt. A falka nem támadja meg Cullenéket. Rendben.
Nem említette az egyedüli, önkényes cselekvést.
Nem, a falka ma senkit nem támad meg.
De én igen.
9. Olyan biztos, mint a pokol, hogy jön egy láthatatlan
Nem tervezetem el,hogy búcsút mondok apámnak. Minden után, egy rövid hívás Samtől és a játék elkezdődik. El akart vágni, és visszanyomni. Talán fel akart dühíteni, vagy talán bántani – valami erő azt súgta, hogy Sam új szabályokat fektethet le.
Billy már izgatottan várt, valamit tudott már. Egy mérföldre volt tőlem, ült a fehér fotelében, pontosan arra nézve amerről felbukkantam a fák közül. Láttam bíráló tekintetét, egyenes előreszegezve a fejemet egyenes az általam összetákolt garázshoz vettem az irányt.
„Van egy perced, Jacob?”
Tétován megálltam, felé, majd a garázs felé nézve.
„Gyere már kölyök. Legalább segíts bemenni.”
Összeszorítottam a fogaimat, de arra a következtetésre jutottam, hogy inkább, mint összefutni Semmel.
„Mióta szorulsz segítségre öreg ember?”
Reszelős hangján nevetett. „Fáradtak a kezeim. Egész ideáig hajtottam magam Suetól.”
„Ez lejtő, egész úton gurultál.”
Feltoltam székét a rámpán, amit én csináltam neki, és betoltam a nappaliba.
„Látnod kellett volna. Olyam 30km/h-val mehettem . Fantasztikus volt.”
„Teljesen tönkre fogod tenni ezt a széket, és majd húzhatod magadat a kezeddel a földön.”
„Semmi esetre. Az a te feladatod lesz, hogy vigyázz rám.”
„Nem mennél sok helyre.”
Billy kezeivel kormányozva a hűtőhöz gurult.
„Enni valamit?
„Megfogtál. Paul egész nap itt volt, így nem ettem semmit.”
Billy mosolygott. „Lassan el kell dugnunk a kaját,ha nem akarunk éhezni.”
„Mond meg Rachelnek, hogy maradjon a saját helyén.”
Billy vicces hangszíne eltűnt, szemei lágyak voltak. „Csak néhány hétig lesz itthon. Hosszú idő óta először jött haza. Nehéz – a lányok idősebbek voltak, mint te mikor elvesztették az anyukat. Nekik több fájó emlékük van ebben a házban.”
„Tudom.”
Rebecca csupán egyszer jött vissza,mióta férjhez ment, valószínű jó döntést hozott. Jó ajándék volt a repülőjegy Hawairól.Washington város elég zárt volt ahhoz, hogy Rachel ne érezze a különbséget. Külön osztályokba járt nyaranta, a kampuszon egy kávézóban 2 műszakban dolgozott. Ha nem talált volna Paulra, biztos még mindig így élne.Talán ezért nem akarta Billy kirúgni tőlünk.
„Nos, el kell intéznem pár dolgot…”indultam a hátsó ajtó felé.
„Várj egy kicsit Jake. Nem akarod elmondani, hogy mi történt? Hívjam fel inkább Semet?”
Lehajtott fejjel, háttal álltam neki.
„Semmi sem történt. Sem csak búcsút mondott nekeik. Mintha mindannyian egy nagy pióca szerető csoport lennénk.”
Jake…”
„Nem akarok beszélni róla.”
„Hamarosan viszont látlak?”
Hosszú ideig csend volt a szobában, míg azon gondolkodtam, hogy hogyan mondjam el.
„Rachel visszakaphatja a szobáját. Tudom utálja a huzatos helyét.”
„Inkább aludna a földön, semmint hogy elveszítsen téged.Tehát,látlak.”
Hallgattam.
„Jacob, kérlek, ha szükséged van időre…Rendben, de ne legyen olyan hosszú, mint legutóbb. Gyere vissza.”
„Talán. Talán a munkám eredménye esküvő lesz. Ott van Sem, meg Rachel, Jared és Kim, lesznek talán a következők. Talán kéne egy öltöny.”
„JAke nézz rám.”
Lassan megfordultam.”Mi az?”
Egy hosszú percig a szemembe nézett. „Hova mész?”
„Nincs pontos hely, amire gondolnék.”
Félredöntötte a fejét. „Nem tudod?”
Meredten néztük egymást.
„Jacob,”mondta. Hangja feszült volt. „Jacob,ne tedd. Nem éri meg.”
„Nem tudom, hogy pontosan miről beszélsz.”
„Hagyd Bellát és a Culleneket. Semnek igaza volt.”
Bámultam rá egy percig, majd két lépéssel a telefonnál voltam,felvettem a készüléket és kitéptem a falból a zsinórt.
„Viszlát apa.”
„Jake,várj,” – kiabált utánnam, de már kinnt voltam a szobából.
Motorral nem haladtam olyan gyorsan,mint futva, de sokkal diszkrétebb volt. Azon töprengtem,hogy mennyi időbe telik Billynek, hogy valahogyan üzenetet küldjön Semnek. Éreztem, hogy még mindig farkas. Akkor van baj, ha Paul korábban ér vissza. Pillanatok alatt értesítheti Semet, arról hogy mit tettem…
Nem aggódtam emiatt. Olyan gyorsan fogok menni,ahogyan csak tudok,ha pedig elkpanak akkor kötök velük valamilyen alkut.
Életet rúgtam a biciklibe, agy száguldottam lefelé a sáros, keskeny úton. Nem néztem magam után, ahogy elhagytam a házat. A fő út a turisták miatt zsúfolt volt, ide –oda cikáztam az autók között, néhányan rám dudáltak A rádiót a 101.17-re állítottam és nem foglalkoztam semmivel. A felező vonalon mentem, nem ez fog megölni, de könnyen leeshetek. Néhány törött csont – néhány nap alatt rendbe jönne, ha ne lenne ez a dolog. Egy irányba kicsit kitisztult, így arra hajtottam. Nem értem hozzá a fékhez,amíg le nem zárult a veszélyes manőver. Egy figura és megint és megint egyenesben voltam Sam itt már nem fog utánam jönni,már késő volt. Nem sokára eljött a pillanat – amikor,biztos voltam, hogy meg fogom tenni - hogy átgondoljam pontosan mit is akarok csinálni. Lassabbra vettem a tempót, jóval óvatosabb voltam, mint szükséges lett volna. Tudtam, hogy hallani fogják, hogy jövök , akár motorral, akár anélkül, így a meglepetés kilőve. Az álruhának sincs értelme. Edwárd hallaná a terveimet, amikor túl közel érnék hozzájuk. Ismertem az egóját, tudtam, hogy egyedül akar majd megküzdeni velem.
Így csak odasétálok, Samnek én leszek az indok, hogy kihívja Edwárdot.
Prüszköltem. A parazita olyan ütést kap, mint , még soha.
Amikor végeztem vele, próbálok majd minél többet elintézni közülük,mielőtt elkapnának. Hú –elképesztő, hogy Sem hogy tudta kezelni a halálos provokálásomat. Meg fogom tenni,amit elterveztem. Lassan elérem a leágazást, az arcom paradicsom színű lett,ahogy megéreztem a vámpírok szagát. Felfordult a gyomron.
Nem tudtam mire számíthatok, sehol nem volt senki a hatalmas fehér réten. Persze tudták, hogy itt vagyok.
Leállítottam a motort és hallgattam a csendet. Most már hallottam egy ideges morgást a kétszárnyú ajtó mögül. Valaki volt itthon. Hallottam a nevemet, és mosolyogtam,boldoggá tett a tudat, hogy feszültséget okoztam. Még nagyobb levegőt vettem, gondoltam bent még rosszabb lesz a szag és felugrottam a verandára. Mielőtt még hozzáérhettem volna, kinyílt az ajtó és a doktor állt a fényben komoly szemekkel.
„Hello, Jacob,”üdvözölt barátságosabban, mint vártam volna.”Hogy vagy?”
A számon keresztül egy mély levegőt vettem, a bentről kijövő szag erősebb volt. Meglepődtem,hogy Charlisle jött ki,azt vártam, hogy Edwárd nyit majd ajtót. Charlisle olyan…inkább emberi volt. Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy az arcába néztem tudva, hogy arra készülök, hogy őt is megöljem.
„Hallottam, hogy Bella élve jött vissza.”mondtam
„Nos JAcob ez nem pont a legjobb idő. A doki feszengett, de nem azért amiért vártam volna.”Elintézhetnék ezt később?”
Némán bámultam őt. Volt alkalmasabb idő a halálra?
És akkor meghallottam Bella hangját, durván kiabállt, nem tudtam másra gondolni.
„Miért ne?”kérdezte Bella valakitől. „Jacob előtt is őriznünk kell a titkot? Miért?”
Nem olyan volt a hangja amilyennek képzeltem. Megpróbáltam felidézni a hangját egy fiatal vámpírnak, akikkel a tavasszal találkoztunk, de nem olyan volt. Talán ennek az újszülöttnek, nem volt olyan éneklő hangja.Talán minden újszülött vámpírnak más a hangja.
Gyere be kérlek Jacob.”mondta Bella lágyabban.
Charlisle szemei összeszűkültek. Csodálkotam,ah Bella szomjas. Az én szemeim is összeszűkültek.
„Ne haragudj,”mondtam a dokinak,amikor elléptem mellette. Nehéz volt – minden ösztönöm tiltakozott,még akkor is ha ők biztonságos vámpírok voltak. Távolabb akartam állni Charlisletól, amikor elkezdődik a harc,pont elegen voltak ,nélküle is. A falnak nyomva hátamat beléptem a házba. A szeme körbepásztázta a szobát barátságtalan volt. Amikor legutóbb itt jártam minden fel volt díszítve. Most minden fényes és fakó volt, beleértve a 6 vámpírt is. Mind itt voltak, együtt, de nem ez zavart. A nyálam a padlóra csöpögött. Itt volt Edwárd,arcán számomra hihetetlen kifejezés ült. Láttam már dühösnek és arrogánsnak, de most először láttam rajta fájdalmat. Mintha félig halott lett volna. Nem nézett rám, meredten révedt maga elé,mintha valaki most akarná elégetni. Szorosan összefonta a karját maga előtt. Nem élveztem ezt. Csak egy dologra tudtam gondolna,ami ilyen állapotba hozhatta őt, és a szemem megkereste. Láttam, amint megéreztem az illatát. Meleg,tiszta, emberi.
Bella félig a kanapé mögött ült, karjaival átkulcsolva térdeit. Egy hosszú percig nem láttam mást, minthogy ő ugyanaz a Bella,volt, akit szerettem. Bőre lágy és tiszta, szemei régi csoki barnák. Szíve erősen vert ,azon merengtem, hogy ez biztos egy hazug álom,amiből hamarosan felébredek. És akkor megláttam. Mély árkok húzódtak a szeme alatt, arca beesett volt. Mintha lefogyott volna, mintha összetörte volna valami. Haja összekuszálva,néhol izzadt homlokához és nyakához tapadt. Borzalmasan törékenynek tűnt. Beteg volt,nagyon beteg. Nem volt hazugság a történet, amit Charlie mondott Billynek. Ahogy néztem a bőre szinte zöldnek látszott. A szőke vérszívó – Rosalie – odament hozzá és védelmezőn átölelte. Ez rossz volt. Tudtam, általában Bella hogy érzi magát ezektől – mintha a gondolatai a homlokára lettek volna írva. Nem kellett semmit mondania,hogy megértsem mi történik. Bella,nem kedvelte Rosaliet. Saját szájából hallottam mikor ezt mondta. Nem csak, hogy nem kedveli,de irtózott tőle. Vagy csak régen volt így. Nem volt félelem,amikor Bella felnézett rá. Arca olyan…
Védekező volt.Rosalie egy edényt emelt fel a padlóról,és Bella elé tartotta,még épp időben,hogy szó nélkül segíthessen neki. Edwárd Bella mellé térdelt – tekintete elgyötört – Rosalie a karjával figyelmeztette,hogy menjen vissza. Mindent hangok nélkül.
Ahogy fel tudta emelni a fejét,gyengéden rámosolygott,ami valahogy zavart.
„Sajnálom, ezt.”suttogta nekem.
Edwárd felsóhajtott. Feje Bella térdére borult. Bella kezeit a vállára tette. Mintha nyugtatgatná. Nem is éreztem, hogy a lábaim elindultak felé, amikor Rosalie el állta az utamat, közénk lépve. Mintha csak a tv-ből lépett volna elő. Nem foglalkoztam vele, nem tűnt valósnak.
„Rose,hagyd,” suttogta Bella.”Rendben lesz.”
A szőke ellépett az útból, de láttam mennyire nehezére esik.
„Bella mi a baj?” suttogtam. Anélkül hogy végig gondoltam volna, letérdeltem
A másik oldalára szembe a …férjével. Ő nem nézett rám, és én sem néztem rá. Megfogtam másik szabad kezét. Teste jéghideg volt.”Minden rendben?”
Ez egy hülye kérdés volt. Nem válaszolt.
„Annyira hálás vagyok, hogy meglátogattál engem ma, Jacob.”mondta
Habár tudtam, hogy Edwárd nem képes hallani az ő gondolatait, mégis mintha észlelt volna néhány gondolatot,amit én nem. A takaróba sóhajtott és arcát simogatta.
„Mi van Bella?” kulcsoltam össze ujjainkat
Mielőtt válaszolt volna körbenézett a szobában, mintha keresne valamit, szemében félelemmel. 6 pár sárga szempár nézett vissza rá. Aztán Rosalihoz szólt.
„Segítesz felkelni Rose?”kérdezte
Rosalien némán felszisszent, úgy nézett rám, mintha most azonnal képes lenne kint a torkomnak ugrani. Tudtam szívesen megtenné.
„Kérlek,Rose.”
A szőke kelletlenül, Edwárd mellé lépett,aki egy tapodtat sem mozdult. Óvatosan Bella mögé csúsztatta a kezeit.
„Ne.”suttogtam „Ne kellj fel…” annyira gyengén nézett rám.
„Válaszolok a kérdésedre,”mondta kicsit több szeretettel a hangjában,mint általában.
Roalie felhúzta Bellát a kanapéról. Edwárd ott maradt ahol volt,arcát a takaróba temetve,ami lassan Bella lábára hullott.
Bella teste puffadt volt, a törzse mint egy ballon. A szürke pulcsi,lógott a vállain és a karján. Alapvetően le volt fogyva, csak mintha egy nagy dudor nőtt volna rá. Beletelt pár percbe,míg rájöttem, mi okozza a deformálódást – addig nem is értettem meg,míg kezeivel át nem ölelte hasát,egyikkel fentről,a másikkal alulról, mintha bölcső lenne.
Láttam,de nem tudtam elhinni. Egy hónappal ezelőtt láttam,nem volt jele,hogy terhes lenne.
Pedig az volt. Nem akartam ezt látni,nem akartam erre gondolni. Nem akartam elképzelni, Edwárdot benne. Nem akartam tudni arról, ami annyira taszított,ami elvette a testet amit szerettem. A gyomrom felkavarodott, vissza kellett nyelnem undorom. Ez rosszabb volt mindennél,sokkal rosszabb. Az összetört teste, az arca színe. Csak így tudtam rágondolni – így terhesen,így betegen – mert bármi volt is benne, elveszi az életét,hogy megszerezze a sajátját…
Mivel egy szörny volt. Pont,mint az apja. Mindig tudtam,hogy meg fogja ölni. Felkapta a fejét, amikor meghallotta a hangokat felőlem. Aztán talpa ugrott, és kész volt megtámadni. Szeme fekete lett.
„Kint, Jacob.”harsogta.
Már én is álltam. Mögé néztem. Ezért voltam itt.
„Csináljuk.”acsarkodtam.
A nagydarab, Emmeltt Edwárd oldalára állt,éhes tekintettel, Jesper a másik oldalára. Nem érdekelt. Talán a falka majd feltakarít utánam, amikor végeznek velem. Talán nem. Nem számított.
Az első dolog amit a háttérben érzékeltem a két apró test volt, Esme és Alice. Apró és törékeny nők. Biztosra vettem, hogy a többiek meg fognak ölni, mielőtt bármit is csinálhatnék velük. Nem akartam megölni ezeket a lányokat…még ha vámpírok is voltak. Talán a szőkével kivételt tennék.
„Ne, zihálta Bella, majd elbotlott és Edwárd karjaiba zuhant. Rosalie árnyékként lépett utána.
„Csak beszélnem kell vele Bella,”mondta Edwárd lágy hangon, csak Bellának beszélve. Finoman megpaskolta Bella arcát. A szoba vörösben játszott, olyan voltam mintha tűzben égnék – ez minden, azok után amit tett vele, így megérinteni őt. „Ne izgasd fel magadat.” Kezdett védekezni.”Mind a ketten vissza jövünk pár perc múlva.”
Óvatosan nézte az arcát, mintha olvasni akarna Edwárd kifejezéséből. Majd hallgatagon vissza lépett a kanapéhoz. Rosalie segített neki elhelyezkedni. Bella kereste a tekintetemet.
„Viselkedj,”ragaszkodott”Majd gyere vissza.”
Nem válaszoltam. Nem akartam több ígéreted tenni mára. Félrenéztem és követtem Edwárdot ki az ajtón. Egy gyenge hang a fejemben azt súgta, hogy így elkülönítve nem lesz nehéz dolgom, ugye?
Úgy ment előttem, hogy hátra sem nézett ellenőrizni, hogy nem akarok-e ráugrani hátulról. Rájöttem nem is kell hátranéznie, a gondolataim elárulnak majd úgyis.Ami azt jelentette, hogy nagyon gyorsnak kell lennem.
„Még nem állok készen számodra, hogy megölhess engem, Jacob Black.”suttogta miközben gyors léptekkel távolodott a háztól. „Még legyél egy kis türelemmel.”
Mintha érdekelne a kérése. Gondoltban válaszoltam. „A türelem nem a fő erényem.”
Néhány száz méterre járhattunk a háztól. Egyre tüzesebb lettem, az ujjaim begörbültek. Vártam. Megállt, arcán sem félelem, sem provokáció nem volt. Arca meg fagyasztott engem.
Ebben a percben csak egy kölyök voltam – egy kölyök, aki egész életében csak egy kisvárosban élt. Csak egy gyerek. Mert tudtam, hogy sokkal többet kellett volna élnem és tapasztalnom, hogy megérthessem Edwárd szemében a szenvedést. Mintha egy verejték csepett akart volna letörölni emelte fel a kezét, aztán olyan erősen kaparta az arcát, mintha ki akarna belőle hasítani egy darabot. Fekete szemében a sokk volt, úgy nézett ki, mintha nem is itt lenne. Ajkai szétnyíltak, mintha sikítani akart volna, de nem jött ki hang a torkán. Ez volt az az emberi arc, amit akkor láthatunk, ha valakit forró karókkal nyársalnak fel. Egy pillanatig meg sem tudtam szólalni. Annyi igazi volt az arca – egy árnyat láttam belőle a házban, a szemében és ő maga is az volt. Az utolsó kapaszkodás a koporsójába.
„Megöli ugye? Meg fog halni.” Mondtam és tudtam, hogy minden vér kiszalad az arcomból, pont mint neki. A különbség, hogy a sokk engem még csak most ért el. Nem tudtam levenni a szememet róla. – annyira gyorsan történt. Neki volt ideje megszokni a helyzetet. És különböző, mert neki sosem kell igazán elveszítenie, éa más, mert ez nem az én hibám volt.
„Az én hibám,” suttogta Edwárd és térdre rogyott előttem, a legkönnyebb célponttá vált számomra.
De olyan hidegnek éreztem magam akár a hó – nem volt tűz bennem.
„Igen” suttogta a piszkos földön.”Ez megöli őt.”
Ez a megtörtsége dühített. Harcolni akartam nem kivégezni. Hol van most önelégült fölénye?
„Nos, miért nem csinált Charlisle valamit?” morogtam”Ő egy orvos, igaz? Vegye ki belőle.”
Megtört hangon rám nézve válaszolt. Mintha elképzelte volna. „Bella nem engedte meg nekünk.”
Hagytam hogy a szavak elérjenek a tudatomig. Igen, nem hazudtolta meg önmagát. Persze, hogy inkább meghal a szörny ivadék miatt. Ez volt Bella.
„Te is jól tudod,hogy milyen,” suttogta.”Milyen pontosan láttad …én nem láttam. Nem időben. Hazafelé nem akart velem beszélgetni, nem igazán. Azt hittem, hogy megijedt – ez lett volna a természetes. Azt gondoltam, haragszik amiért ilyen helyzetbe hoztam, hogy megváltoztattam az életét. Ismét. Sosem hittem volna,hogy valójában mire is gondol, hogy mennyire határozott volt. Egészen addig, amíg a családom kijött elénk a reptérre, és egyből Rosalie karjaiba vetette magát. Rosaliéba! ÉS akkor hallottam, hogy mit gondol Rosalie. Nem értettem, míg nem hallottam. Te egy perc alatt megértetted.” Félig felsóhajtott félig morgott.
„Várjunk csak egy percet. Ő nem akart elhagyni téged.”a gúny égette a torkomat
„Felfogtad valaha is, hogy ő olyan erős,mint több ezer lány együtt véve? Hogy lehet ilyen hülye vámpír? Fogd le, és altatásban vedd ki belőle.”
„Akartam,”sziszegte”Charlisle szerette volna…”
Milyen nemesek ezek?
„Nem. Nem nemesek. A testi épsége bonyolult dolog.”
Kicsit zavaros volt néhol a történet, de ez most beleillett a képbe. Ezért csinálta aszőke.Mire gondolt? A szépségkirálynő kérte Bellától, hogy ilyen rosszul haljon meg?
„Talán,”mondta Edwárd.”Rosalie nem gondolta végig teljesen.”
„Nos, akkor először a szőkét kell kiütni.Aztán együtt kivehetjük a gyerekedet,igaz? Küld ki a fák közé és foglalkozz Bellával.
„Emmett és Esme is támogatja őt. Emmett sosem hagyná nekünk… és Charlisle sem segítene Esmenél.” Sorolta fel reménytelenül.
„El kellett volna engedned Bellát velem.”
„Igen.”
Kicsit késő volt már ezen gondolkodni. Talán mindez nem következik be, ha feladta volna a szörny életét.”
Felállt velem szemben,de csak árnyéka volt önmagának, láttam , hogy egyetért velem.
„Nem tudtuk, „mondta a választ a gondolataimra.” Sosem álmodtam. Ezelőtt sosem történ ilyen,mint Bella és én köztem. Honnan tudhattuk volna, hogy egy embernek lehet a magunk fajtától gyereke –„
„Akkor egy embert darabokra tépne ez az eljárás?”
„Igen, „értett egyet fakó hangon.”Nincs róla sehol semmi, ez egy parázna lidércnoymás, amit nem él túl egy ember,mert ez csak a bevezetése az étkezésnek.”Rázta lázadóan a fejét. Mintha ő más lenne.
„Nem tudom, hogy van-e egy pontos kifejezés arra, mi is vagy te,”köptem
Rámnézett,most mintha ezer évvel idősebb lett volna.
„Amit akarsz JAcob Black, senki nem gyűlölhet annyira,amennyi én gyűlölöm magamat.”
Hiba, gondoltam, túl sok a düh a beszédhez.
„Ölj meg most, mentsd meg.” Mondta gyorsan.
„Mit jelentsen ez?”
„Jacon, tegyél meg nekem valamit”
„A pokolba is parazita, megteszem!”
Meredten nézett rám félig szomorú, féli őrölt tekintettel.”Érte?”
Szorosan összezártam a fogaimat.”Mindent megtettem, hogy távolt tartsam őt tőled. Minden
Egyes dolgot. Most már késő.” – mentegetőzni,túl későőő.
„Ismered, JAcob. Van veled egy kapcsolatod,amit én nem tudok megérteni. A része vagy, és ő is a részed. Nem akart rám hallgatni, mert azt gondolja, hogy alábecsülöm őt. Azt hiszi elég erős ehhez…”Elhallgatott és nyelt egyet.”Talán rád hallgatni fog.”
„Miért tenné?”
Lábai meginogtak, világos szemeiben az őrület táncolt. Eszüket tudják veszíteni a vámpírok?
„Talán,”válaszolta a gondolatomra.”Nem tudom. Úgy érzem.”lehajtotta fejét.”Megpróbáltam távol tartani ezt tőle, mert a feszültség még betegebbé teszi. Nem tud semmit tenni,amíg ez itt van. Nyugodt maradok,nem tudok keményebb lenni. De most már nem számít. Rád majd hallgatni fog!”
„Nem tudok mást elmondani, mint amit te elmondtál már neki. Mit akarsz mit tegyek? Mondjam,hogy hülye? Mostanra már biztos rájött. Mondjam hogy meg fog halni? Fogadni mernék, hogy tisztában van vele.”
„Bármit fel tudsz neki ajánlani, amit szeretne.”
Nem volt kétség. Ez az őrület határa?
„Bánom is én, csak maradjon életben”mondta Edwárd, véletlenül koncentráltan.”Ha ez a gyerek, amit akar,megkaphatja. Lehet még vagy fél tucat gyereke. Bármi amit szeretne.”várt.”Kaphat kiskutyákat, ha ez az ára.”
Egy pillanatra találkozott tekintetünk, arca feszült volt, de kontrollálta vonásait. A szívem vag táncba kezdett amint megértettem a szavai lényegét, letaglózott.
„De nem ezen az áron!”sziszegte,mielőtt bármit is válaszolhattam volna.”Nem így, hogy az élete, minden amiért vele vagyok elvesszen! Felejtsük el a betegségét, lássuk mennyire bántja őt.”olyan arcot vágott,mintha valaki az előbb megütötte volna.”Te meg tudod tenni,hogy belássa ezt, Jacob. Rám nem hallgat többé. Rosali mindig ott van, védi őt. Egyetlen könyörgésem sem volt Bellára hatással.”
Olyan hang jött fel a torkomból, mintha fuldokolnék.
Mit mondott?Hogy Bella mit tehetne?Lehetne gyereke?Tőlem?Mi?Hogyan?Elhagyná? Vagy azt hiszi, hogy nem lenne megosztva?
„Bármelyik. Bármi ami megmenti az életét.”
„Ez a legőrültebb dolog,amit valaha mondtál.”morogtam.
„Bella szeret téged.”
„Nem eléggé.”
„Kész meghalni egy gyerekért. Talán valami extrémebb dologban is hinne.”
„Ezeket tőle tudod?”
„Tudom, tudom. Ezért kell egy meggyőző dolog,és ezért van szükségem rád. Te tudod,hogyan gondolkodik. Alakítsd, hogy jól lásson.”
Nem hittem el, hogy mit ajánlott nekem. Ez túl sok volt. Hihetetlen. Hibás. Beteges.Raboljam el Bellát a hétvégén, és kezdjük úgy a hétfőt, mintha csak egy rémálom lett volna? Olyan zavaros. Olyan kísérteties.
Nem akartam elfogadni,nem akartam elképzelni, de a kép bekúszott. Annyiszor fantáziáltam Belláról így, de nagyon nehéz volt mindig elfogadni,hogy ez csak a képzelet, mert ez nem volt lehetséges, sosem volt az. Ezzel sem segítettem magamon. Nem tudtam leállítani magamat. Bella a karjaimban,Bella az én nevemet sóhajtja…
Rosszabb, ez az új kép, ami korábban nem volt, nem létező dolgok voltak ezek a számomra. Nem most. Tudtam tovább forgatnám a képet, ha nem lenne Edwárd a fejemben. De itt volt.Bella egészséges és izzó,teljesen más,mint most, de mégsem ugyanaz. A teste, sokkal természetesebb. Karjában a gyermekemmel.
Igyekeztem kiűzni a vámpírt a fejemből.”Mutasd meg neki?Milyen világban élsz?
„Először próbáld meg.”
Felkaptam a fejem. Várt, figyelmen kívül hagyva a fejemben hallható elutasítást.
„Milyen pszichés eszközzel akarod ezt elérni? Úgy intézzük el, hogy elmész?”
„Nem gondoltam semmi konkrétan, csak hogy megmeneküljön. Vagy,hogy mit fog tenni ő.De nem tudom,hogy fogok elérni. Úgysem hallgatnál rám. Hamarosan megtaláltam volna a módját, hogy el gyere, ha nem tetted volna meg ma. De nagyon nehéz elhagyni,akárcsak egy percre is.Az állapota…olyan gyorsan változik. A dolgok…romlanak.Gyorsan. Most nem hagyhatom magára.
„Tessék?”
„Senkinek nincs ötlete,de rosszabbul van, mint ahogy látszik. Biztosan.”
Láttam – láttam a puffadt szörnyet a fejemben, aki utat tör magának belülről.
„Segíts nekem, fejezd be,”suttogta.”Segíts, hogy ez ne következzen be.”
„Hogyan? Ajánljam fel szolgálataimat? „ nem mozdult ahogy ezt mondtam, de én igen.” Te tényleg beteg vagy. Bella soha nem fog belemenni ebbe.”
„Próbáld. Nincs mit veszíteni. Hogy bánthatná?”
Engem bántana. Nincs elég gondja Bellának ezen kívül is?
„Egy kis pánik,hogy megmentsd? Ez nagy ár?”
„Ez nem működne.”
„Talán nem. Talán megzavarja a gondolatait. Talán kihátrál a menedékéből. Egy pillantra van csupán szükségem.”
„És akkor te visszakozol az ajánlattól? Csak megviccelve Bellát?”
„Ha gyereket szeretne, akkor azt fog kapni. Nem fogok visszakozni.”
El sem hittem, hogy meggondolom ezt. Bella, be fog nekem mosni egyet – nem emiatt aggódtam, de megint eltörhet a keze. Nem kellett volna hagynom hogy beszéljen velem, elfoglalva a fejemet. Csak meg kellett volna ölnöm.
„Nem most,”suttogta.”Még nem. Helyes,vagy hibás, összetörné őt, és ezt te is tudod. Ez nem hiányzik senkinek. Ha hallgatni fog rád, meg lesz az esélyed. Amikor Bella szíve megáll, kérni foglak, hogy végezz velem.”
„nem kell sokáig könyörögnöd.”
Agyarai elővillantak szájából. „Nagyon szívesen eleget teszek majd ennek.
„Akkor megegyeztünk.”mondta , majd hideg kezét nyújtotta.
Figyelmen kívül hagyva undorom, elfogadtam a kezét. Az ujjaim körbezárták a fagyos kősziklát.
„Megegyeztünk.”ígérte.
10. Miért nem megyek el egyszerűen? Tényleg ekkora idióta vagyok?
Úgy éreztem – nem tudom hogyan éreztem magam. Mintha ez nem lenne valóságos. Mintha valami rémséges, rossz komédiában lennék, amiben az utolsó percbe érkező vérfarkas, aki megkérdezi a vámpír asszonykát, hogy összeköltözik-e és nemz-e gyermeket vele. Aranyos.
Nem,én nem akartam ezt csinálni. Ez szövevényes és téves. Megpróbáltam mindent elfelejteni a hallottakból. De beszélni fogok vele. Csak ahogy mindig.
Edwárd nem válszolt, vagy kommentálta a gondolataimat, ahogy visszafele mentünk a házhoz. Meglepett az ötlete, amivel megakarta állítani. Elég távol voltunk a háztól, hogy a többiek ne hallhassanak minket?Ez volt a lényeg?
Talán. Ahogy bementünk az ajtón, a többi Cullen szeme zavart, gyanakvást tükrözött. Senki nem nézett undorodva. Így biztos nem hallották,amit Edwárd az imént kért tőlem. Kicsit tébláboltam az ajtóban, nem tudván, hogy mit is tegyek. Jobb volt ott, a kintről bejövő friss levegőn.
Edwárd merev vállakkal sétált a zűrzavar közepébe. Bella nyugtalanul nézte, majd szemeit rám függesztette egy percre. Majd ismét őt nézte. Arca szürke lett, így láthattam, hogy értette Edwárd, hogy a stessz ront az állapotán.
„Menjünk, és hagyjuk hogy Jacob és Bella egy kicsit négyszemközt beszélhessenek. Hangjában nem volt jele görbítésnek. Szinte robotszerű volt.
„Csak a testemen keresztül.”sziszegte Rosalien vissza.Már ott is volt Bella fejénél, kezeivel védelmezően megfogva arcát. Edwárd nem nézett rá. „Bella.” Hangja ugyanolyan színtelen volt.”Jacob beszélni akar veled. Félsz egyedül maradni vele?”
Bella gondolkodva nézett rám, majd Rosaliera.
„Rendben lesz Rose.Jake nem fog minket bántani. Menj Edwárddal.”
„Lehet,hogy trükk.”mondta a szőke.
„nem tudom, hogy lehetne az,”válaszolta
„Charlisle és én mindig az oldaladon fogunk állni Rosalie,”mondta Edwárd. Hangjában az idegesség csendült.”Mi vagyunk azok, akiktől félnie kell.”
„Nem.”suttogta Bella. Szemei csillogtak, az önostorozástól,”Ne Edwárd.Nem vagyok…”
Megrázta a fejét és enyhén elmosolyodott. A mosoly tele volt félelemmel, ahogy ránézett.”Nem úgy gondoltam Bella. Jól vagyok. Miattam ne aggódj.”
Undorító. Edwárdnak igaza volt – Bella önmagát hibáztatta, hogy megbántja Edwárd érzéseit. A lány klasszikus mártír. Teljesen rossz századba született. Akkor kellett volna élnie, amikor felajánlhatta volna magát néhány oroszlánnak jó választásként.
„Mindenki.”mondta nyugodt monoton hangján Edwárd.”Kérem.”
A tartása,amit Bella előtt színlelt, nagyon nehezen ment neki. Tudtam,hogy amint kint lesz összeroppan ismét. Ahogy a többiek is. Csendben mentek keresztül a szobán, én pedig igyekeztem kitérni az útjukból. Gyorsan mozogtak, mire a szívem kettőt dobbant a szoba szinte teljesen kiürült,csak Rosalie téblábolt , és Edwárd aki az ajtónál várta.
„Rose.”szólt Bella lágyan.”Szeretném, ha kimennél.”
A szőke Edwárdra nézett és mutatta neki, hogy követni fogja. Edwárd eltűnt Rosalie pedig egy figyelmeztető pillantás kíséretében követte. Csak mi maradtunk,átmentem aszobán,és leültem Bella elé a földre. Hideg kezeit kezeim közé vettem, nagyon óvatosan.
„Köszönöm Jake.”Ez jól esik.”
„Nem fogok hazudni neked Bells. Förtelmesen festesz.”
„Tudom, sóhajtotta”ijesztően nézhetek ki.”
„mint a mocsári szörny”értettem egyet.
Nevetett.”Olyan jó hallani téged. Jó érzés mosolyogni. Nem tudom mennyi drámát tudok még elviselni.”
Felhúztam a szemeimet.
„Rendben, rendben,”értett egyet”Hozom a formámat.”
„Igen azt teszed.Mit gondoltál Bells?Hihetetlen!”
„Azt kérte, hogy ordíts velem?”
„Majdnem. Nem tudom miért gondolja, hogy hallgatsz rám.Sosem tetted.”
Sóhajtott.
„azt mondom,”-kezdtem hozzá.
„Tudod, hogy neked mennyi mindent elmondtam Jacob? Akár egy testvérnek.”kérdezte félbeszakítva engem.”úgy hívják.Hagyd a pokolba.”
„Jó.”
Grimaszolt. Bőre csontjaira feszült. „Nem veszíthetek a hitelemből – a Simpsonból vettem.”
„ezt elhibáztad.”
„Vicces volt”
Nem beszélt pár percig. Kezei kicsit felmelegedtek.
„Tényleg megkért, hogy beszélj velem?”
Hallgattam. „Mesélj valamit magadról. Van egy csata, ami azelőtt elveszett, hogy elkezdődött volna.”
„Nos,miért értesz egyet?”
Nem válaszoltam. Nem tudtam biztosan.
Nem tudom – minden perc, amit vele töltöttem, csak még nagyobb félelemmel töltött el. Később akartam elvenni tőle. Mint egy narkós, akinek megvonják az adagját. Az ellenállásom nőt, nagyobb volt mint korábban kint.
„Működni fog,tudod.” Mondta negyed perccel később.”Hiszek benne.”
Ettől vörös lettem. „Ez a téboly első jele?” csattantam fel.
Nevetett azon, hogy dühömben az öklömet ráztam mellette.
„Talán,”mondta.”Nem azt mondtam, hogy könnyű lesz, Jake. De hogy élhettem mindezt túl, ha nem hinnék a csodában, ezen a ponton?”
„Varázslat?”
„Különösen neked,”mondta Mosolygott. Egyik kezével felnyomta magát, majd megfogta a vállamat. Melegebb, mint korábban, de még így is hidegnek tűnt a bőre, mint a legtöbb halott dolog.”Jobban, mint bárki másnak, te mindig valami varázslatra vársz, hogy rendbehozzák a dolgaidat.”
„mire akarsz kilyukadni?”
Még mindig mosolygott.”Edwárd egyszer elmesélte nekem,hogy mi tetszett – a lenyomatodban. Azt mondta,hogy olyan, mint a Midsummer Night Dream’s,akár egy varázslat. Ki fogod találni, mit is akarsz valójában, Jacob és talán mindez értelmet nyer.”
Ha nem nézne ki ilyen törékenynek, , sikítottam volna.
Ahogy lenni szokott, rámorogtam.
„Ha azt hiszed, hogy ez a lenyomat valaha is értelmet ad…”hadartam egy szuszra.”Tényleg azt hiszed ez mind csak azért volt, hogy egyszer egy erősebb lenyomat igazolja ezt?” Megsimítottam fakó testét. „Mond csak milyen pont volt akkor az, Bella! Melyik volt az a pont, ami miatt beléd szerettem? Melyik volt az a pont, amiért ő belé belészerettél? Amikor meghalsz”- a szavak vicsorogva törtek elő – „hogy lehetne minden rendben újra? Enyém, tied, övé!” Őt is megölöd, de én nem ettől tartok.”Láttam hátrálna, de folytattam „nos akkor hol van a te csavargó szerelmi törtétedben az a pont,ami a végét jelenti? Ha van bármi igazolás,akkor mutasd meg Bella,mivel én nem látom.”
Bella felsóhajtott.”Most még nem tudok JAke. De én csak.. érzem..hogy mindez valami jó felé vezet, nehéz most ezt látni. Azt hiszem hívhatod bizalomnak.”
„A semmiért fogsz meghalni Bella”Semmi!”
Keze leesett az arcomról és hasára siklott, simogatva azt. Nem kellett kimondania a szavakat,hogy tudjam mire gondol. Érte fog meghalni.
„Nem fogok meghalni,” szűrte fogai között, majd megismételte korábbi szavait. „Megőrzöm a szívem verését. Elég erős vagyok hozzá.”
„Ez nagy hülyeség,Bella. Túlságosan sokáig voltál a természetfeletti erőkkel. Egyetlen normális ember sem élné túl ezt. Nem vagy hozzá elég erőd.” Kezeimbe fogtam arcát. Egyáltalán nem voltam szelíd. Mintha törékenységét sikította volna teste.
„Meg tudom csinálni, meg tudom csinálni,” motyogta, olyan hangon,mintha egy gyerekkönyvben egy aprócska motor lenne.
„Nekem nem úgy tűnik. Mi a terved? Remélem,hogy van.”
Nem válaszolt,kerülve tekintetemet. „Tudtad,hogy Esme leugrott egy szikláról? Amikor ember volt.”
„ÉS?”
„És elég halottnak tűnt, hogy ne foglalkozzanak vele, és levigyék a hullaházba. Még vert a szíve, amikor Charlisle megtalálta…”
Ez volt amire korábban utalt a szívverés megőrzésénél.
„Nem az a terved,hogy emberként éld túl.”állítottam tompán.
„Nem. Nem vagyok buta.”Találkozott tekintettemmel. „Úgy vélem meg van a saját elképzelésed ennél a pontnál.”
„Sürgősségi vámpirizálás.”mormogtam
„Ez működött Esménél, és Emmettnél, meg Rosalienál,és még Edwárdnál is. Egyiküknek sem volt olyan nagy formában. Charlisle csak azért változtatta át őket, vagy csak a halál várt rájuk. Nem fejezte be az életüket, megmentette őket.”
Éreztem a jó doktor bűnösségét, jobban mint korábban. Elhessegettem a gondolatokat, és az elején kezdtem.
„Hallgass rám Bella. Ne tedd ezt.” Mint korábban,mikor befutott Charlie hívása, éreztem mennyi ellentét van bennem. Tudtam, hogy életben kell tartanom, valamilyen formában. Vettem egy mély levegőt.” Nem várj, míg késő lesz Bella. Ne így. Élj. Rendben? Csak élj. Ne tedd ezt velem. Ne tedd ezt vele.” Hangom keményebb lett.”Tudod,mit fog tenni,ha meghalsz. Láthattad korábban. Azt akarod,hogy visszamenjen azokhoz az olasz gyilkosokhoz?” Meghajolt a kanapén.
Figyelmen kívül hagytam , hogy mennyire lehet ez most veszélyes. Gyengédebb hangom kérdeztem. „Emlékszel, amikor én szétmarcangoltam néhány újszülöttet? Mit mondtál nekem?
Vártam, de nem válaszolt. Összeszorította ajkait.
„Azt mondod, hogy legyek jó és hallgassak Charlira.,”emlékeztettem.”És mit tettem? Hallgattam a vámpírra. Érted.”
„Azért hallgattál rá,mert az volt a helyes döntés.”
„Rendben – nézzük máshonnan.”
Bella mély levegőt vett.” Most nem a helyes dologról van szó.”Megérintett hatalmas hasát,és kisziszegte a levegőt, „Nem akarom megölni a fiamat.”
A kezeim megint leestek. „Ó, nem hallottam a nagyszerű hírt. Az ivadék egy fiú, ha? Hozhattam volna néhány kék léggömböt.”
Elpirult. Annyira szép volt a színe – mintha kést szúrtak volna a gyomromba. Egy rozsdás, és barázdált kés.
Elvesztem. Ismét.
„Nem tudom,hogy fiú-e,” mondta szégyenlősen. Az ultrahang nem hatásos. A burok túl kemény a baba körül – mint a bőre. Ő egy apró rejtély. De a fejemben, mindig egy fiút látok.”
„Ő nem egy helyes baba, Bella.”
„Nos majd meglátjuk.”mondta,majdnem önelégültem.
„Nem fogod.” Vicsorogtam.
„Nagyon pesszimista vagy,Jacob. Minden esély meg van rá,hogy épp bőrrel megússzam.”
Nem tudtam válaszolni. Lenéztem és csak egy mély morgás jelezte dühömet.
„Jake,” mondta miközben végigsimított hajamon, majd megfogta arcomat.”Minden rendbn lesz.Csitt, semmi baj.”
Nem néztem fel. „ Nem. Nem lesz rendben.”
Valamit lesimított arcomról. „Sshhh.”
„Mi a tét Bella? A sápadt szőnyegen piszkos mezíttelen lábaimat bámulva. Jó. „A pont az volt,hogy te mindennél jobban akartad a te vámpírodat. És most egyszerűen eldobod? Ennek nincs értelme. Amióta elképzelted,hogy anya leszel. Ha ez az amit ennyire akarsz, akkor miért mentél hozzá,egy vámpírhoz?”
Nagyon féltem, hogy mit fog tenni ezért a kérdésért velem. Tudtam merre visznek a szavak, de nem tudtam megváltoztatni a jelentésüket.
Felsóhajtott. „Ez nem így van. Nem igazán foglalkoztam avval, hogy gyerekem legyen. Sosem gondoltam rá. Ez nem csak annyit jelent, hogy lesz egy baba. Ez..nos…az a bizonyos baba.”
„Egy gyilkos baba, Bella. Nézz magadra.”
„Nem ő. Én vagyok az. Én csak egy törékeny ember vagyok. De túl tudok lenni ezen, JAke, tudok-„
„Aj, gyerünk már! Fogd be a szádat, Bella. Ezt hagyd meg a vérszívódnak, de ne vezess félre engem. Tudod, hogy nem te okoztad.”
Rám morrant. „Nem tudhatom. Aggódom miatta, igaz.”
„Aggódsz miatta,”sziszegtem a fogaimat összeszorítva.
Zihálva fogta meg a hasát. A dühömet,mintha elfújták volna.
”Rendben vagyok,”felelte.”Semmiség.”
De nem hallottam,kezei felhúzták pulcsiját, és borzalmas dolgot láttam, a bőre foltos volt, Hasa úgy nézett ki, mintha tintapaca folyt volna rá. Látta döbbenetem, és visszahúzta felsőjét.
„Erős, ez minden.”mondta védekezően.
A lila foltok horzsolások voltak. Még mindig nem tértem magamhoz.
Úgy éreztem megőrülök.
„Bella,”mondtam.
Hallotta,hogy megváltozik a hangom. Hevesen lélegezve nézett fel.
„Bella, ne csináld ezt.”
„JAke,-„
„Hallgass rám. Nem kell most döntened. Rendben? Csak hallgass. Mi van ha…?”
„Mi van ha mi?”
„Mi van ha ez nem egy egylehetőséges döntés? Mi van ha nem lenne mindent vagy semmit?
Mi van , ha jó kislányként hallgatsz Charlislra,és életben tartod magad?”
„Nem akarom-„
„Nem kell most döntened. Maradj életben. Akkor túl lehetsz rajta. Nem fog kitudódni. Próbáld újra.”
Rosszallóan nézett. Megérintette összeráncolt homlokomat. Egy pillanatig simított egyet a homlokomon, mintha kiakarná simítani.
„Nem értem…Mit értesz azon, hogy újra megpróbálni?Nem gondolhatsz arra,hogy Edwárd el hagyna…?ÉS milyen különbség lenne?Biztos ,hogy másik baba-„
„Igen” csaptam le. „ Másik gyereket tőle, ugyanaz lenne.”
Meggyötört arca feszültebb lett.”Tessék?”
De nem tudtam többet mondani. Nem volt több pont. Sosem tudtam megmenteni őt önmagától. Soha nem is tenném. Majd felnézett és láttam,hogy rájött.
„ó, fúj ,Kérlek Jacob. Azt hiszed,hogy megölném a babámat, hogy kicseréljem néhány dologra? Mesterséges megtermékenyítés? „ Őrült volt.”Miért akarnák másik erőset babát? Elhiggyem,hogy az más lenne? Másik baba jó lenne?”
„Nem így értettem.” Motyogtam.”Nem erőset.”
Elnézett.”Akkor mi a francot akarsz mondani?”
„Semmit. Nem mondok semmit. Mint mindig.”
„Ki találta ezt ki?”
„Felejtsd el Bella.”
Rosszalló gyanúval nézett rám.” Ő mondta, hogy ezt mond?”
Hezitáltam meglepődve,hogy ilyen hamar rájött.”Nem.”
„Ő volt, ugye?”
„Nem teljesen. Nem mondott semmi konkrétat.”
Arca ellágyult és visszasüppedt a párnák közé.
Elnézett mellettem, ahogy beszélt. „Bármit megtenne értem. És én annyiszor bántom…De mit gondolhat?Hogy el fogom ezt fogadni –„ végigsimított hasán.”néhány erős…”
Motyogta a végét, hangja elcsuklott. Csillogtak szemei.
„Nem bántottad őt.” Suttogtam. A méreg égette a számat, koldultam , de tudtam ez lehet a legjobb lehetőségem,hogy életben tartsam.”Megint boldoggá tudnád tenni őt Bella. És tényleg azt hiszem, hogy elvesztette. Becsületes leszek.”
Mintha nem is hallana, ujjai a pocakján köröztek. Hosszúideig csend volt. Azon gondolkodtam,hogy a Cullenek milyen távol lehetnek. Hallgatták elkeseredett érzelmes csatámat vele?
„Nem erőset?”mormogta, magának. Hátráltam.”Mit akarhatott Edwárd ezzel mondani?”
„Semmit. Azt gondolta, talán rám hallgatni fogsz.”
„Ebben nem. Az újra kezdéssel.”
Szemei az enyémbe fúródtak, éreztem túl sokat mondtam el.
„Semmit.”
Ajkai kicsit szétnyíltak.”Váó,”
Néhány szívdobbanásnyi szünet jött. Ismét lenéztem a lábamra, kerülve tekintetét.
„Tényleg megtenne mindent,ugye?”suttogta.
„Mondtam megőrült. Szó szerint, Bella.”
„Meglep, hogy nem terelted a helyes útra. Kapd el még egyszer.”
Amikor felnéztem vigyorgott.
„Gondold el.”próbáltam vissza vigyorogni.
Tudta mit ajánlottam fel, és nem volt szándékában még egyszer átgondolni. Tudtam, hogy így lesz. De azért fájt.
„Nincs sok minden,amit ne tennél meg értem, ugye? „suttogta.”Nem értem miért vagy bosszús. Nem szolgáltam rá.”
„Nincs különbség nem igaz?”
„Nem most.”sóhajtotta. „Bárcsak megmagyarázhatnám ezt neked,hogy megértsd. Nem bánthatom,”- megérintette a hasát.”többé, így akár le is lőhetnélek. Szeretem őt.”
„Miért szereted mindig a rossz dolgokat,Bella?”
„Nem gondolom,hogy azt tenném.”
Megköszörültem a torkomat,hogy hangom keményebb legyen, ahogy szerettem volna.”Bízz bennem.”
Felálltam.
„Hova mész?”
„Semmi hasznom itt.”
Kezével visszafogott.”Ne menj.”
Éreztem a késztetést, hogy menjek, minél távolabb tőle.
„Nem maradhatok, vissza kell mennem.”
„Miért jöttél ma el?” kérdezte kíváncsian
„Csak hogy lássam tényleg élsz-e. Nem hittem el,hogy beteg vagy,ahogy Charlie mondta.”
Nem tudtam kiolvasni az arcából, hogy bántja-e ez.
„Vissza jössz még? Mielőtt…”
„Nem fogom végignézni a halálodat, Bella.”
Fanyargott.”Igazad van, igazad van. Menned kell.”
Elindultam az ajtó felé.
„Viszlát,” suttogta mögöttem.”Szeretlek Jake.”
Majdnem visszamentem. Majdnem letérdeltem a szőnyegre, hogy megint könyörögjek neki. De tudtam, hogy magára kell hagynom Bellát, mielőtt még megölne, inkább,mint hogy megölje őt.
„Persze,persze” motyogtam útban kifelé.
Nem láttam egy vámpírt sem. Az biciklim ott árválkodott a mezőközepén. Most nem volt elég gyors nekem. Az apám kikészül – és Sam is. Mit tenne a falka, ha nem hallanának rólam? Azt hinnék,hogy a Cullenek elkaptak mielőtt lehetőségem lett volna? Én meztelenül futásnak eredtem,nem törődve avval, hogy ki láthat meg. Majd átváltoztam farkassá. Vártak rám. Természetesen vártak. Jacob,Jake, szólított meg a 8 hang válaszra várva. Most azonnal gyere haza,utasított az Alpha hím hangja. Sam ideges volt. Hallottam hogy PAul kiszáll, és tudtam, hogy Billy és Rachel arra várnak, hogy híreket kapjanak, arról mi történt. Gondoltam Paul rohan,hogy elmondja neki a jó hírt, hogy nem lettem vámpír áldozat,elmondva az egész történetet.
Nem akartam ezt megosztani a falkával, láthatták, ahogy elmegyek az erdő mellett, útban haza felé. Nem akartam elmondani,hogy majdnem megőrültem. A bizonyíték a fejemben volt.
Láttak mindent, -Bella puffadt hasát, fakó hangját, ő kemény, ez minden, a fájdalmat Edwárd arcán, mindent,ahogy Rosalie átöleli Bella testét,de Bella élete nem jelentett számára semmit – senki nem tudta mit mondjon. Néma volt a döbbenetük a fejemben,szavak nélküli.
Félúton jártam, amikor valaki szólt volna. Aztán elindultak, hogy találkozzanak velem.
Már majdnem sötét volt a felhők eltakarták a lenyugvó napot. Átszaladtam a főúton ,nem törődve semmivel.
La PUshnál találkoztunk, egy félreeső,ék alakú részénél a hegynek, ahol senki nem láthatott minket. Paul is ránk talált ,így teljes volt a falka. Totális káosz volt a fejemben. Mindenki egyszerre beszélt. Sam úgy járt fel, le, mint egy patak amint összeszedi az apró darabokat. PAul és JAred árnyékként mozgott mögötte, füleik teljesen rálapultak a fejükre. Az egész kör izgatott volt. A dühük elsőre meghatározhatatlan volt, gondoltam, mert eltűntem. Teljesen elfelejtettem emiatt aggódni. Azt tehettek volna velem, amit csak akartak, hogy figyelmen kívül hagytam az utasítást.
Majd figyelmük egyszerre másra fókuszált.
„Hogy lehet ez?Mit jelent? Mi fog történni?”
„Nem biztonságos. Nem helyes. Veszélyes.”
„Természetellenes. Szörnyű. Utálatos.”
„Nem engedhetjük meg ezt.”
A falka egy véleményen volt most, hittek az azonos véleményben, mindenki kivéve én és még valaki. A testvéreim között álltam, mindenki túlságosan fel volt háborodva, hogy egymásra nézzen a körben.
Az egyezmény erre nem tér ki. Ez mindenkit veszélyeztet. Igyekeztem megérteni az összetekeredő szavakat, igyekeztem visszakövetni a gondolatokat, hogy melyik kihez tartozik, de nem igazodtam ki. A központi képek tőlem származtak – a legdühösebb közülük..
Bella sebzett teste, Edwárd égő arca. Túlságosan is féltek. De tudtak tenni semmit, amivel megvédhették volna Bella Swant. Ez befolyásolt minket. A családunk biztonsága, mindenkié itt, sokkal fontosabb, mit egyetlen emberé. Ha ők nem ölik meg, nekünk kell megtenni. Védeni a törzset. Védeni családunkat. Meg kell ölnünk, mielőtt késő lesz. Egy másik emlékem, Edwárd szavai jöttek elő. „Ez a dolog, növekszik. Sebesen.”
Küzdöttem, hogy felismerjem az egyéni hangokat. Nem volt kétség, JAred volt az.
„Ez harcot jelent,”gondolta Embry.”A legrosszabbat.”
„Készen állunk.” Mondta PAul
„Nos a meglepetés ereje a mi oldalunkon áll.”gondolta Sam.
„Ha meg tudjuk osztani őket, akkor egyenként könnyebben legyőzzük őket. Veszélyes, de győzelmet hozhat.”Gondolta JAred, vázolva fel a stratégiát.
Megráztam a fejemet, lassan felemeltem a lábamat. Értetlenséget éreztem – mintha a körben álló farkasok tébolyultnak hinnének. A mellettem lévő farkas is felállt. Testével vissza akart nyomni.
„Várj.” Gondoltam
A kör elcsitult egy percre, majd ismét beindultak.
„Van még egy kis időnk.”mondta Sam.
„De – mit gondoltok? Nem fogsz nekik esni, felrúgva az egyezményt ma délután. Azt tervezed, hogy akkor támadj, mikor már majdnem megszegik az egyezményt?”
„Ez nem az egyezmény idő előtti megszegéséről szól, „ mondta Sam.”Ez a veszélyről szól, ami minden embert érint itt a környezetünkben. Nem tudjuk, milyen teremtményt alkottak a Cullenek, de azt tudjuk, hogy erős, és sebesen növekszik. ÉS túl fiatal lesz ahhoz, hogy bármilyen szabályt kövessen. Emlékeztesselek azokra az újszülött vámpírokra akiket elkaptunk? Vad, erőszakos, a vágyaik vezéreltek voltak. Erre gondolj, és így védd a Culleneket.”
„Nem tudhatjuk” – próbáltam ellenkezni.
„Nem tudjuk”értett egyet.”És esélyt sem adhatunk, ennek az ismeretlennek.” „Nem lehetünk biztosak, hogy a Cullenek tudják majd kezelni. Ez most nem a bizalomról szól.”
„Ők sem örülnek neki jobban, mint mi.”
Sam kirángatta Rosalie arcképét, védelmemből és mindenki elé tárta.
Néhányan készen álltak megküzdeni, lényegtelen volt az ok.
„Ez csak egy baba.” Hangom sírós volt
„Nem sokáig.”sziszegte Leah.
„JAke, haver, ez egy hatalmas probléma”mondta Quil” Nem hagyhatjuk csak úgy figyelmen kívül.”
„Felfújjátok.” Vicsorogtam. „ Az egyetlen aki veszélyben van, az Bella.
„Ismét a saját döntésének köszönhetően.”mondta Sam.”De most a döntése ránk is hatással van. Nem így látom.”
„Nem halaszthatjuk el az esélyünket. Nem akarunk egy vérszívót a földünkön.”
„Akkor mondjátok, hogy menjen el,”mondta a farkas, aki támogatott. Seth volt az. Természetesen.
„És sodorjunk veszélybe másokat? Amikor a vérszívó keresztül megy a földünkön, megállítjuk, nem számít, hogy kit akart bántani. Mindenkit megvédünk, akit tudunk.”
„Ez őrület.”mondtam.” Ma délután még azért aggódtál, hogy az egyesség veszélybe kerül.”
„Ma délután még nem tudtam, hogy a családjaink veszélyben lehetnek.”
„Nem hiszem el! Hogy ölhetnéd meg ezt a teremtmény, hogy ne öld meg vele együtt Bellát is?”
Senki nem válaszolt, de a csönd beszédes volt.
Már üvöltöttem” Ő is egy ember! Nem dolgunk őt is védeni?”
„Ő haldoklik.” Elléptem Seth mellől és húga felé, fogaimat vicsorgatva. Már majdnem elkaptam bal hátsó lábát, amikor Sam fogai nyakon ragadtak és visszarántottak. Dühös fájdalommal ordítottam fel és fordultam felé.
„Elég!”utasított az Alpha hím.
A lábaim mintha alám hajlottak volna, el akartam lökni, de lábai lent tartottak.
Elfordult tőlem. „Kegyetlen voltál hozzá, Leah, most az ő Bellájáról van szó, ez nagyon nehéz ár, ezzel mind tisztában vagyunk, de az emberi életek mellett kell állnunk. Ma éjjel megtesszük, amit meg kell tennünk.”
„Ma éjjel?”Seth sokkolva kérdezett vissza. „Sam- /gondolod, hogy egy másik alkalommal kellene erről beszélnünk. Megbeszélve az Öregekkel, legalább.„
„Most nem követhetjük a megértésedet a Cullenek irányába. Nincs idő a vitára. Azt teszed, amit mondtam, Seth.”
Seth melső lábai követték feje hanyatlását az Alpha hímmel szavai után.
„Az egész falkára szükségünk van hozzá. JAcob, te vagy a legerősebb harcosunk. Velünk fogsz harcolni ma éjjel. Megértem mennyire nehéz ez most neked, így neked, majd az ő harcosaikra – Emmett és JAsper Cullenre kell figyelned. Nem kell, hogy a másik..részzel foglalkozz. Quil és Embry fognak veled harcolni.”
Térdeim reszkettek, erőlködnöm kellett, ahogy az Alpha hím hangja uralma alá akart vonni.
„PAul, JAred, és én fogunk foglalkozni Edwárddal és Rosalieval. A véleményem a hírről, amit JAcob hozott nekünk, lesznek akik majd óvják Bellát. Így Charlsile és Alice el lesznek vágva a többiektől, csak úgy, mint Esme. Brady, Collin, Seth és Leah velük fog foglalkozni. Hogy mindenkinek tiszta legyen – mind hallottuk a fejünkben Bella nevét, ahogy kimondta. –a teremtménynek el kell pusztulnia. Ez az elődleges dolog, a legfontosabb.”
A falka idegesen morgott. Az idegességtől, mindenkinek felállt a szőr a hátán. A karmok a sós homokba mélyedtek. Csak Seth és én maradtunk csendben, a viharban a vicsorgók között. Seth orra mindig megérintette a talajt, amint Sem parancsolt valamit. Fájdalmat éreztem közelgő hűtlenségem miatt. Számára ez elhagyás volt, - mivel egy nap Edwárd Cullen mellett való harc igazi vámpír baráttá tette őt. Nem volt választása, az engedelmesség bármennyire is bántotta.
És nekem milyen választásom volt? Ha az Alpha hím szólt, a falka követte. Sam ezelőtt sosem használta így befolyását, láttam mennyire gyűlöli Seth kényszerű meghajlását előtte. Nem élt volna ezzel a helyzettel, ha nem hitte volna, hogy ez az egyetlen lehetőség. Sosem tudna hazudni nekünk, így hogy elménk összekapcsolódott. Tényleg hitte, hogy a küldetésünk, hogy leromboljuk Bellát és a szörnyet akiért aggódott. Elhitte, hogy nincs időnk várni. Eléggé hitt benne, hogy kész legyen meghalni érte. Láttam, hogy Edwárdra ő maga akar majd figyelni, Edwárd képessége, hogy olvasni tudott a gondolatainkban a legnagyobb veszéllyé tette őt Sem gondolataiban. Sem nem hagyta volna, hogy más valaki nézzen szembe ezzel a veszéllyel.
Jaspert csak a második legveszélyesebb ellenségnek vélte, épp ezért adta őt nekem. Tudta, hogy a falkából nekem van a legnagyobb esélyem a győzelemre vele szemben. A legkönnyebb dolgot Leahra és a legfiatalabb farkasra bízta. A kicsi Alice nem jelentett nagy veszélyt tudása nélkül, és tudtuk, hogy a vámpírok közül Esme az, aki leginkább nem tud küzdeni. Charlisle sokkal cselesebb, de erőszak ellenessége nehezítette a dolgát a harcban.
Dühöt éreztem, akárcsak Seth ahogy Samre tervét néztem, próbált minél több információt megosztani a falkával, hogy növelje a túlélést. Minden eltűnt. Ezen a délutánon, meg akartam ütközni velük. De Sethnek igaza volt – az nem volt harc, az még csak most jön. Utálattal néztem magamra. Nem mertem magamba nézni, mert nem tudtam mit fogok találni.
Charlisle Cullen. Ahogy utálat nélkül néz a szemembe, nem tudtam azt mondani, hogy megölése nem lenne gyilkosság. Ő jó volt. Olyan jó, mint bármelyik ember, akit védtünk. Talán még jobb is. A többiek is, hittem, de nem éreztem annyira erősen velük kapcsolatban ugyanazt. Őket nem ismertem olyan jól. Charlisle volt az, gyűlölt visszatámadni, még ha az, az életét mentette is meg. Ez az, amiért megölhettük – mert ő nem volt ellensége a halálnak. Ez hiba volt. És nem csak azért, mert Bella megölése olyan volt, mintha engem ölt volna meg, akár az öngyilkosság.
”Tedd össze a kettőt,”mondta JAcob és Sam. „A törzs az elsődleges.”
„Rossz voltam ma Sam.”
„Az indokaid voltak hibásak. De most teljesítjük a kötelességünket.”
Sam vicsorgott és megállt velem szemben. Mély morgás tört elő fogai közül.
„Igen,” rendelkezett az Alpha hím, hangja visszhangzott a fejemben ellenkezést nem tűrően.
„Nincs kibúvó ma éjszaka. Te, Jacob, harcolni fogsz velünk a Cullenekkel szemben. Te, Quil és Embry, fogtok foglalkozni Jasperrel és Emmettel.”
„A te kötelességet a törzs védelme. Ezért lettél kiválasztva. Ezért létezel, hogy teljesítsd a kötelességedet.”
Vállam megrándult, lábszáraim összeomlottak és alatta találtam magamat.
A falka egyetlen tagja sem szállhat szembe az Alpha hímmel.
11. A két legnagyobb problémám, amit soha senkinek nem kívánok
Sam elkezdte felvetetni az alakzatot a többiekkel, miközben én még mindig a földön voltam. Embry és Quil a két oldalamnál volt, arra vártak, hogy lenyugodjak és visszanyerjem önmagam. Éreztem a késztetést, és a szükséget, hogy felkeljek és lábra álljak. A kényszer egyre nőtt, egyre nehezebben harcoltam ellene, miközben megalázkodtam a földön, ahol voltam. Embry csendben nyüszögött a fülembe. Nem akart olyan szavakra gondolni, félt, hogy megint felfigyel rám Sam. Éreztem az értem való szótlan könyörgését, ez több volt, mint amit elvárattam.
A csapatban félelem volt, nem csak miattam, az egész ügy miatt. Hogy is tudnánk leírni, hogy mi minden történt ma este. Melyik testvérünket veszíthetjük el? Melyik elménk hagyhat el minket örökre? Melyik gyászoló családot kellene vigasztalnunk reggel? Az én elmém is elkezdett az övékkel összhangban gondolkozni, ahogy ezeken gondolkoztunk, rájöttem, hogy ezek félelmek. Automatikusan felkeltem a földről és remegni kezdtem. Embry és Quil megkönnyebbülten morogtak. Quil óvatosan hozzányomta az orrát az oldalamhoz. Az emlékeiket a probléma töltötte be, a kihívásunk. Együtt emlékeztünk vissza azokra az éjszakákra, amikor végignéztük, hogy a Cullenek gyakorolnak az újszülöttek elleni harcra.
Emmett Cullen volt a legerősebb, de Jasper nagyobb gondot jelentett. Úgy mozgott, mint egy villámcsapás - hatalmat, sebességet és halált sugárzott egyszerre. Talán azért, mert a tapasztalatai századokra nyúlnak vissza? Mindent, ami a többi Cullen erőssége volt magába foglalt.
"Mindent pontosan kell csinálni, hogy oldalba tudjuk támadni." - aggódott Quil. Az ő elméjében sokkal több izgalom volt, mint bárki máséban. Amikor Quil azokon az éjszakákon Jaspert figyelte, nagyon szerette volna kipróbálni magát a vámpír ellen. Számára ez egy verseny volt. Ráadásul tudta, hogy valószínűleg az életébe kerül, legalábbis így gondolta. Paul hasonlóan érzett, és azok a gyerekek is, akik még soha nem harcoltak, Collin és Brady. Seth valószínűleg ugyanígy érzett volna, ha az ellenségek nem lettek volna a barátai.
"Jake?" - bökött meg Quil. "Mit akarsz tenni?"
Megráztam a fejem, nem tudtam összpontosítani - a késztetés, hogy az érzéseimre hallgassak megkötötte az elmémet és az izmaimat. Megmozdítottam az egyik lábamat előre, aztán a másikat. Seth mögém vánszorgott, ahogy Collin és Brady is - Leah is ott volt. Figyelmen kívül hagyta Sethet, amíg a többiekkel tervezett, de úgy láttam, hogy inkább csak ki akarta őt hagyni a küzdelemből. Anyai érzéseket táplált az öccse iránt. Azt kívánta, hogy bárcsak Sam hazaküldené. Seth nem törődött Leah kétségeivel. Úgy irányította a nővérét, mint egy bábút a madzaggal, nagyon is.
"Talán ha abbahagynád az ellenállást…," - suttogta Embry.
"Koncentrálj ránk. A csapatra. Le tudjuk győzni őket. Elintézzük őket!" - hergelte magát Quil - buzdító szavak egy csata előtt.
Láttam, hogy mennyire könnyű lehetne - nem gondolni csak egyvalamire. Durván ábrázolva megtámadni Jaspert és Emmettet. Azelőtt ez nagyon is közeli élmény volt. Nagyon hosszú ideig ellenségként gondoltam rájuk. Most megint ezt kell tennem. Csak éppen el kellene felejtenem, hogy ugyanazt védik, amit én is védenék. El kell felejtenem az okot, amiért azt akarom, hogy ők győzzenek.
"JAke," - figyelmeztetett Embry. "Tartsd itt a gondolataidat."
A lábaim lomhán mozogtak, ahogy közelebb vánszorogtam.
"Ne küzdj ellene" - suttogta Embry.
Igaza volt. Az a fontosabb, amit Sam parancsol, ha képes vagyok rá, hogy megtegyem. És így van. Nyilvánvalóan.
Jó oka van az Alpha parancsának. A csapat sem lett volna ennyire erős, egy erős vezető nélkül. Nekünk együtt kellett működnünk, hogy gondolkodhassunk, hogy fenntartsuk a rendet. És ez megkövetelte, hogy egyet értsünk. De mi van, ha Sam ezúttal téved? Nem volt semmi, amit tehetnénk, amit bárki tehetne. Senki nem vitathatja a döntését. Kivéve. ÉS ez volt az - soha nem hittem volna, soha nem gondoltam rá. De most hirtelen, minden világos lett, megkönnyebbültem ismertem fel a kivételt - több mint megkönnyebbülés, egy vad öröm. Senki nem tudta vitatni az Alpha döntését - kivéve.
Nem akartam ezt. De voltak olyan dolgok, amik velem születtek, dolgok amik bennem vannak. Soha nem akartam vezetni a csapatot. És még most sem akartam ezt. Nem akartam felelősséget vállalni a sorsukért, hogy az én vállamat nyomja. Sam ebben sokkal jobb volt, mint és valaha is leszek, de most téved. És nem arra születtem, hogy behódoljak neki. A kétségeim elszálltak belőlem és magamhoz öleltem a születési előjogomat. Éreztem, ahogy összegyűlt bennem, két érzés a szabadság és egy furcsa üres hatalom. Azért üres, mert egy Alpha hatalma a csapatból adódott, és nekem nem volt csapatom. Egy pillanatra elárasztott a magány. Nekem nem volt csapatom. De én egyenes és erős voltam, ahogy odasétáltam Samhez, aki Jareddel és Paullal tervezett. Megfordult a közeledésem hangjára és a szemei összeszűkültek.
"Ne," - mondtam megint.
Rögtön meghallotta, hallotta a választásomat, amit az Alpha hangján adtam a gondolataimban. Döbbenten hátrált, majd előrelépett.
"JAcob? Mit csináltál?"
"Nem foglak követni téged, Sam. Addig nem, amíg hibás a döntés."
Elkábultan bámult rám.
"Te….inkább az ellenségeidet választanád a családod helyett?"
"Ők nem" - ráztam a fejem, hogy kitisztuljon - "nem az ellenségeink. Ők soha."
Amíg arra gondoltam, hogy megsemmisítem őket, átgondoltam ezt, és nem éreztem úgy, hogy ellenségek.
"Ez nem róluk szól," - mordult rám. "Ez Belláról szól. Ő soha nem választott téged, de továbbra is neki szenteled az életed."
A szavai nagyon keményen csengtek, de igazak voltak. Nyeltem egy nagyot, miközben mély lélegzetet vettem.
"Talán igazad van. De meg fogod öletni a csapatot, Sam. Fogalmad sincs, hogy hányan élik túl közülük, hogy mennyi gyilkosság tapad majd a kezükhöz ma este."
"Meg kell védenünk a családjainkat!"
"Tudom, hogy eldöntötted Sam. De nekem már nem parancsolsz."
"JAcob - nem fordíthatsz hátat a törzsnek."
Hallottam, ahogy az Alpha hangja duplán visszhangzi a fejemben, de már nem volt rám hatással. Ez már nem vonatkozott rám. Összeszorította az állkapcsát, miközben kényszeríteni próbált, de nem hatot rám. A dühös szemeibe bámultam.
"Ephraim Black sem arra született, hogy Levi-t kövesse Uley."
"Mi lesz ezután Jacob Black?"
A szőre felborzolódott és kivillantotta fogsorát. Paul és Jared vicsorogtak és az oldalához léptek.
"Még akkor is, ha le tudsz győzni engem, a csapat soha nem fog téged követni!"
Hátratántorodtam és meglepődésemben nyüszítettem.
"Legyőzni téged? Nem fogok harcolni veled, Sam."
"És aztán mi a terved? Nem állok félre, hogy megvédd a vámpírt a törzs kárára."
"Nem mondom azt, hogy állj félre."
"Ha megparancsolod nekik, hogy kövessenek téged -"
"Soha nem kérném azt tőlük."
A farka suhant egyik oldalról a mársikra és visszatántorodott az elmarasztaló ítélettől a szavaimban. Akkor ugrott egyet és egészen a lábbujjaimig jött, a védtelen fogai egy centire az enyémektől. Eddig a percig nem vettem észre, hogy nála is magasabb vagyok.
"Nem lehet több egy Alphánál. A csapat engem választott. Ellenünk harcolsz ma este? A testvéreid ellen fordulsz? Vagy befejezed ezt az őrültséget, és csatlakozol hozzánk megint?" - minden szót parancsolva mondott, de ez nem hatott már rám. Már az alfa vér futott, hígítatlanul a vénáimban.
Mostmár látom, hogy miért nincs soha egy Alphánál több egy csapatban. A testem reagált a kihívásra. Éreztem az ösztönt, ami arra késztetett, hogy megvédjem a megemelkedett igényeimet. A farkas énem primitív ösztönei megfeszültek a felsőbbségért készülő csatáért. Minden fókuszomra és energiámra szükségem volt, hogy irányítani tudjam a reakcióimat. Nem akartam egy értelmetlen, gyilkos küzdelmet Sammel. A testvérem volt, bár én visszautasítottam.
"Csak egy Alpha lehet ezért a csapatért. Nem akarok versenyezni, csak a saját utam akarom járni."
"A szövetségesük vagy Jacob, vagy?"
Meghátráltam.
"Nem tudom, Sam. De azt tudom-""
Összerezzent, ahogy megérezte az Alpha súlyát a hangomban. Jobban hatott rá, mint ahogy ő hatott rám. Arra születtem, hogy én vezessem őt.
"Nem akarok választani közted és a Cullenek között. Épp csak nem leszek veletek, amíg a csapat ártatlanokat öl" - nehéz volt ezt a szót alkalmazni a vámpírokra, de igaz volt. - "A csapat ennél jobb. Vezesd őket a helyes irányba., Sam."
Hátat fordítottam neki, és az üvöltések kórusa vett körül. Beástam a körmeimet a földbe és elszáguldottam a zajtól, amit én okoztam. Nincs sok időm. Leah volt az egyetlen, aki aggódott miattam, és sietnem kellett. Az üvöltés a távolsággal elhalványult, és örltem, hogy a hang elhalkul és az éjszaka csendes lett. Még nem jönnek utánam. Nekem még azelőtt figyelmeztetnem kell a Culleneket, mielőtt a csapat utolérhetne és leállíthatna. Ha a Cullenek felkészülten várják őket, akkor talán Sam úgy dönt, hogy már késő a támadásra. Vágtattam a fehér ház irányába, amit gyűlöltem és elhagytam az otthonomat. Az otthonom már nem volt az enyém. Hátat fordítottam neki. A mai nap úgy kezdődött, mint bármelyik másik. Esős napkeltére tértem haza az őrjáratból, Billyvel és Rachellel reggeliztem, rossz műsort néztem, civakodtam Paullal. Hogyan változhat meg így minden, hogy lett minden ilyen szürreális? Hogy kuszálódott össze úgy minden, hogy én itt legyek összezavarodva és teljesen egyedül, egy vonakodó Alpha, akit elszakítottak a testvéreitől, és a vámpírokat választotta? A hang, amitől féltem, félbeszakította a kábult gondolataimat - puha ütközéséket hallottam a földön, mancsok hangja, követnek. Rákapcsoltam, és suhantam a fekete erdőn keresztül. Már elég közel kellett lennem, hogy Edward hallhassa a a figyelmeztetést a fejemben. Leah nem lenne képes rá, hogy egyedül visszatartson. Azután elcsíptem a gondolatok hangulatát, amik mögöttem voltak. Nem düh, hanem lelkesedés. Nem vadászik rám…csak követ. A lépéseim lelassultak egy kicsit. Két lépést tántorogtam, aztán meghallottam.
"Lassíts. A lábaim nem olyan hosszúak, mint a tieid."
"Seth! Mit gondolsz, megőrültél? Menj haza!"
Nem válaszolt, de éreztem az izgalmát, ahogy utánam rohan. Láttam a szemein keresztül, hogy milyennek lát engem. Az éjszakai színhely számomra sívár volt - teljes kétségbeesés. Ő viszont reményteljes volt. Észre sem vettem, hogy lelassultam, de hirtelen mellettem termett.
"Nem viccelek Seth! Semmi keresnivalód itt. Tűnés."
A nyakigláb barna farkas felhorkantott.
"Mellég állok Jacob! Úgy gondolom, hogy igazad van. És nem fogok Sam oldalán állni, amikor - "
"Oh, a pokolba is, menj és állj Sam mellé! Menj. Tedd azt, amit Sam mond, hogy tegyél!"
"Nem!"
"Menj Seth!"
"Ez paracs, Jacob?"
A kérdése felidegesített. Csúsztam megállás közben, a körmeim barázdákat véstek ki a sárban.
"Nem parancsolom meg senkinek, hogy mit tegyen. Éppen csak azt mondom neked, amit már tudnod kellene."
Megállt mellettem.
"Mond, hogy mit kellene tudnom - tudom, hogy rettenetes csönd van. Nem hallanak téged."
Pislogtam. A farkam idegesen suhogott, ahogy ráébredtem, hogy mit is mondott. Hogy hogyan értette a rettenetes csendet. Az üvöltéseket még mindig hallottam a távolban.
"Visszafogják magukat" - mondta Seth.
Tudom. A csapat most riadón van. Így viszont használják az elmét, hogy mindent világosan lássanak. De nem hallottam, amit mondtak, miközben gondolkodtak. Én csak Sethet tudtam hallani. Nincs senki más.
"A különálló csapatok nem kapcsolódnak össze. Hu. Azt hiszem, az apáinknak ezt nem volt alkalma megtapasztalni. Soha nem volt két vezető farkas. Ez igazán furcsa. Elég hátborzongató. De ez jó, nem? Lefogadom, hogy Ephraimnek, Quilnek, és Levinek így könnyebb volt. Nem egy egész csapattal kommunikálni, csak eggyel vagy kettővel."
"Hallgass, Seth."
"Igen uram!"
"Állj le. Nincs két csapat. Ott van a csapat és vagyok én. Ez minden. Úgyhogy menj haza most."
"Ha nincs két csapat, akkor miért csak egymást halljuk és a többieket nem? Úgy gondolom, hogy amikor hátat fordítottál Samnek, az egy elég jelentős lépés volt. Egy nagy változás. És amikor követtelek téged, azt gondolom, hogy az is egy nagy változást eredményezett."
"Ott a pont"- egyeztem bele. "De a változást vissza is tudjuk fordítani."
Felkelt és elkezdett kelet felé rohanni.
"Nincs idő ezen vitatkozni, most. Nekünk Sam előtt kell odaérnünk…"
Igaza van. Nincs idő arra, hogy ezt most vitassuk meg. Megint futottam, bár nem olyan keményen, mint az előbb. Seth a sarkamban maradt, miközben tartotta a távolságot, a hátsó lábaim környékén volt.
"Nem kell, hogy alakzatban fuss velem. Ott futhatsz, ahol akarsz."
"Ez nekem nem probléma, jó így."
Nem hallottunk üldözőket, de mindketten egyszerre gyorsítottunk. Gondterhelt voltam.
"Ha tudtam volna, hogy leválok a csapat elméjéről. Ez nehezebbé teszi a dolgokat. Nekem nem lesz több tudásom a támadásokról, mint a Culleneknek."
"Őrjáratozni fogunk." - javasolta Seth.
"És mit teszünk, ha a csapat hív minket?" - a szemeim összeszorultak. "Megtámadjuk a testvéreinket? A nővéredet?"
"Nem - riadót fújunk és elmegyünk."
"Jó válasz. De akkor mi? Nem hiszem…"
"Tudom" - értett egyet.
Kicsit magabiztos volt. Nem hiszi azt, hogy tudok harcolni bármelyikükkel is. De ők sem örülnek jobban a gondolatnak, hogy megtámadjanak minket, ha ellenségesek vagyunk.
"Lehet, hogy az is elég, ha csak eléjük állunk. Most csak nyolcan vannak."
"Hagyd abba…" - kellett egy perc mire megtaláltam a megfelelő szót. "Optimuizmus. Azt idegeimre mész."
"Semmi gond. Azt akarod, hogy legyek szomorú és pesszimistaa, vagy csak hallgassak."
"Csak hallgass."
"Megoldom."
"Igazán? Csendben tudsz maradni."
Végülis elhallgatott. Azután már csak a csendes erdőn keresztül száguldottunk a Cullenek háza felé. Edward vajon hallana már minket?
"Talán valami megnyugtatóval kellene kezdenünk. 'Békével jöttünk'."
"Hagyd ezt."
"Edward?" - gondoltam a nevére próbaképpen. "Edward, ott vagy?Oké, most nagyon hülyén érzem magam."
"Hülyén is hangzik"
"Gondolod, hogy hall minket?"
Kevesebb, mint egy mérföldre vagyunk. "Úgy gondolom. Hé, Edward. Ha hallasz engem - hahó, vérszopó. Van egy problémád."
"Nekünk van egy problémánk." - javított ki Seth.
Aztán áttörtünk a fákon a pázsitra. A ház sötét volt, de nem volt üres, Edward a tornácon állt Emmett és Jasper között. Hófehérek voltak a sápadt fényben.
"JAcob? Seth? Mi történt?"
Lassultam, aztán visszaléptem pár lépést. A szag annyira erős volt az orromban, égetett engem. Seth csendesen nyüszített, habozott, aztán visszaállt mögém. Hogy adjak választ Edward kérdésére. Végül hagytam, hogy az elmém megmutassa a konfliktust Sammal, hogy láthassa mi történt. Seth velem együtt gondolkozott és kitöltötte a réseket, valamint bemutatta egy másik szemszögből a történteket. Megálltunk, amikor odaértünk a gyűlöletről szóló részhez, mert Edward dühösen sziszegett és leugrott a tornácról.
"Meg akarják ölni Bellát?" - vicsorgott.
Emmett és Jasper azt hitte, hogy ez egy felkiálltás volt, nem kérdés, úgyhogy azonnal mellé ugrottak és a fogaikat láthatóvá tették.
"Hé" - gondolta Seth, miközben hátrált.
"Em, Jazz - nem ők. A csapat jön."
Emmett és Jasper egy kicsit hátrébb ment. Emmett Edwardhoz fordult, amíg Jasper rajtunk tartotta a szemét.
"Mi a problémájuk?" - követelte Emmett.
"Ugyanaz, ami a miénk." - sziszegte Edward. "De nekik van egy saját tervük, hogy hogyan oldják meg. Szólj a többieknek. Hívd Carlislet! Neki és Esmenek vissza kell jönniük azonnal."
Szorongva siránkoztam. "Talán már elválasztották őket."
"Nincsenek távol" - mondta Edward ugyanolyan hallott hangon.
"megyek rájuk nézek" - mondta Seth. És a nyugati kerület felé indult.
"Veszélybe akarsz kerülni, Seth?" - kérdezte Edward.
Seth és én váltottunk egy pillantást. "ne hidd ezt" - gondoltuk egyszerre. Aztán arra gondoltam. "Talán nekem mennem kellene. Elővigyázatosságból…"
"Kevésbé valószínű, hogy engem kihívnának" - mutatott rá Seth. "Én csak egy gyerek vagyok nekik."
"Te éppen nekem vagy gyerek, kölyök."
"Én rendben vagyok. Neked a Cullenekkel össze kell hangolódnod."
Megfordult és eltűnt a sötétségben. Nem akartam Sethnek parancsolni, úgyhogy megengedtem, hogy menjen. Edward és én álltunk és néztük egymást a sötétségen kersztül, hallottam Emmettet, amint a telefonjába motyog. Jasper a helyet figyelte, ahol Seth eltűnt a fák között. Alice hirtelen megjelent a tornácon, nyugtalan szemekkel rám meredt és odarepült Jasper mellé. Úgy gondolom, hogy Rosalie bent van Bellával. Megnyugtatott, hogy vigyáz rá - a rossz veszélyektől.
"Ez nem az első alkalom, hogy hálával tartozom, Jacob." - suttogta Edward. "Soha nem kértem volna ilyet tőled."
Arra gondoltam, hogy mit mondott korábban a nap folyamán. Hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tenne Belláért, minden olyan feszült. "Igen, tudom."
Elgondolkozott, aztán bólintott. "Feltételezem, hogy igazad van."
Nagyot sóhajtottam. "Szóval, ez nem az első alkalom, hogy nem miattad tettem."
"Igaz" - mormolta.
"Sajnálom, hogy nem tudtam ma semmi jót tenni. Mondtad, hogy nem hallgat rám."
"Tudom. Igazából sosem hittem. De…"
"Meg kellett próbálnod. Tudom. Jobban van?" - a hangja és a szemei üresek voltak.
"Rosszabbul." - nyögte.
Nem akartam belesüllyedni abba, amit mondott. Hálás voltam, amikor Alice megszólalt.
"Jacob, nem lenne ellen kifogásod, hogy beavass?" - kérdezte Alice. "Tudni akarom, mi történt."
Megráztam a fejemet, pont akkor amikor Edward válaszolt.
"Kapcsolatban kell maradnia Sethtel."
"Jó, akkor lennél olyan szíves és elmondanád nekem, hogy mi történt?"
"Rendben," - érzéketlen mondatokban magyarázott. "A csapat azt gondolja, hogy Bella problémát jelent. Potenciális veszélyt látnak…attól, amit hordoz. Úgy érzik, hogy el kell távolítaniuk a veszélyt. Jacob és Seth leváltak a csapatról, hogy figyelmeztessenek minket. A többinek az a terve, hogy ma este támad."
Alice sziszegett, miközben hátrahőkölt. Emmett és Jasper váltottak egy pillantást, és a szemeiket a fákra szegezték.
"Nincs itt senki" - jelentette Seth. "Minden csendes nyugat felé."
"Talán be akarnak keríteni"
"Csinálunk egy hurkot."
"Carlisle és Esme úton vannak" - mondta Emmett. "Legfeljebb húsz perc."
"El kell foglalnunk a helyeinket." - mondta Jasper.
Edward bólintott. "Maradjunk belül."
"Fuss a külső kerületre Sethtel. Ha túlságosan messzire mentek, akkor is maradjatok olyan távolságban, hogy az üvöltésetek kivehető legyen."
"Rendben"
Bementek a házba, láttam, ahogy szétszóródnak. Mielőtt még teljesen beértek volna, megfordultam és nyugat felé futottam.
"Még mindig nem hallom őket" - mondta Seth.
"Menjünk félkörben. Mozogjunk gyorsan - nem akarom, hogy legyen esélyük áthatolni rajtunk."
Seth előredőlt és még jobban gyorsított. Száguldottunk a csendben, és a percek teltek. Hallgattam a zajokat, mindent kétszer ellenőriztem.
"Hé - valami gyorsan közeledik!" - figyelmeztettet kb. negyed óra múlva. "Az utamba jön!"
"Tartsd a poziciód - nem hiszem, hogy a csapat az. Máshogy hangzik."
"Seth-"
De megfogta a közeledő illatot a szélben, és olvastam az elméjén át.
"Vámpír, fogadjunk, hogy Carlisle."
"Seth, vissza. Lehet, hogy valaki már."
"Nem, ezek ők. Felismerem az illatot, megyek, hogy megmagyarázzam mi történt."
"Seth, nem hiszem - "
De eltűnt. Aggódva végigszáguldottam a nyugati határ mentén. Mi lesz ha nem tudok gondoskodni Sethről még egy éjszakát sem? Mi van ha történik vele valami? Leah össze fog tépni. Legalább nem tartott sokáig a kín, két perccel később újra éreztem őt.
"Igen, Carlisle és Esme volt. Meglepődtek, hogy láttak. Valószínűleg már beértek. Carlisle köszöni. Ő egy jó srác."
"igen, ez az egyik oka, amiért itt vagyunk."
"Ne reménykedj ennyire."
"Mi a baj, Jake? Lefogadom, hogy Sam nem fogja idehozni a csapatot ma éjjel. Nem fog egy öngyilkossági küldetést indítani."
Sóhajtottam. "Nem tűnik úgy, hogy bármelyik út helyes lenne."
"Oh, ez nem csak Samről szól igaz?"
Az őrjáratom végén elkaptam Seth illatát, és felé indultam. Nem hagytunk semmilyen rést.
"Azt hiszed, hogy Bella mindenképpen meghal" , suttogta Seth.
"Igen, ezt hiszem."
"Szegény Edward. Bele fog őrülni."
"Szó szerint"
Edward neve felszínre hozott néhány emléket, amik ma történtek. Seth megdöbbenve olvasta őket. Azután ordított.
"Oh, ember! Semmiképpen! Nem hiszem el, hogy ilyen kőszívű lennél, Jacob! Nem hiszem el, hogy azt mondtad neki, hogy meg fogod ölni."
"Mi az? Neked el kell mondanod nekem."
"Hallgass, hallgass, te idióta! Azt fogják hinni, hogy jön a csapat!"
"Hoppá!" - üvöltötte halkabban.
Megfordultam és a ház felé rohantam.
"Maradj távolabb Seth! Az egész kört megteszem."
Seth morgott, de figyelmen kívül hagytam.
"Vaklárma, vaklárma," - gondoltam miközben rohantam. "Sajnálom, Seth még fiatal. Elfelejtette. Senki nem támad. Vaklárma."
Amikor a sötét réthez értem, láttam Edwardot, a sötét ablakon bámult kifelé. Átfutottam a pázsiton, úgy láttam megkapta az üzenetet. "Nincs kint senki - hallottad?"
Bólintott.
Sokkal könnyebb lenne, ha a kommunikációnak nem ez lenne a módja. Aztán örültem, hogy megint nincs senki a fejemben. A válla fölött benézett a szoba felé és láttam, ahogy az egész teste megrándul. Elküldött, anélkül, hogy rámnézett volna, aztán elment.
"Mi történt?"
Vártam a választ. Nagyon nyugodtan ültem a réten és hallgattam. Ezekkel a fülekkel hallottam a puha lépéseket, mérföldekre akár az erdőből is. Könnyű volt hallani a hangokat a sötét házban.
"Vaklárma volt," - magyarázta Edward ugyanabban a halott hangban. "Seth valami mástól volt feldúlt, és megfeledkezett róla, hogy ez a jel. Ő még nagyon fiatal."
"Ez történik, ha az erődöt totyogó csecsemők védik." - morgott Emmett
"Úgy gondolom, hogy ma este nagy szolgálatot tettek nekünk Emmett" - mondta Carlisle. "Nagy személyes áldozatot hoztak."
"Igen, tudom. Csak féltékeny vagyok. Jobb szeretnék odakint lenni."
"Seth nem hiszi, hogy Sam támadni fog ma este" - mondta Edward gépiesen. "Nem tudnak meglepni, és a csapat két tagja levált róluk."
"Jacob mit gondol?" - kérdezte Carlsle.
"Ő nem optimista."
Senki nem beszélt. Csak egy nyugodt csöpögő hangot hallottam, amit nem értettem. Hallottam egy alacsony légzést - és könnyedén megkülönböztettem Bellát tőlük. Érdesebb volt, küszködő. Furcsa ritmusban. Hallottam a szívét. Úgy éreztem…túl gyorsan ver. A saját szívverésemhez volt hasonló, de nem gondoltam úgy hogy ez idegen lenne. Nálam normális volt.
"Ne nyúlj hozzá! Fel fogod ébreszteni." - suttogta Rosalie.
Valaki sóhajtott.
"Rosalie," - morgott Carlisle.
"NE kezdj ki velem Carlisle. Megengedjük, hogy azt csináld most amit szeretnél, de ez minden, amit hajlandóak vagyunk megengedni."
Úgy láttam, hogy Rosalie és Bella mindig többes számban beszélnek,. Kialakították a saját csapatukat. Csendben lépdeltem a ház előtt. Mindig egy kicsit közelebb araszoltam. A sötét ablakok olyanok voltak, mintha egy TV-t néznék, - lehetetlen volt a szemem sokáig levenni róluk. Még mentem néhány percig, a bundám már a tornác oldalát simogatta. Beláttam az ablakon keresztül - láttam a plafont, és a mennyezetet, a kivilágított csillárt. Elég magas voltam, tudtam, hogy mit akarok tenni, egy kicsit megnyújtottam a nyakam…és talán felteszem az egyik mancsom a tornácra… Kukucskáltam a nagy nyitott utcai szobába, és arra gondoltam, hogy valami olyasmit látok majd, mint délután. De minden olyan más volt, hogy összezavarodtam. Egy pillanatra azt hittem, hogy rossz szobánál vagyok. Az üvegfal eltűnt - minden bútor félre volt húzva az útból, Bella ügyetlenül felkunkorodott egy keskeny ágyon, a szabad terület közepén. Nem egy normális ágy - olyan mint a kórházakban van. Kórházi monitorokat szíjaztak a testéhez és csövek is voltak benne. A fények villantak a monitoron, de nem volt hangjuk. Csak a csepegés zaját hallottam - egy kis folyadék, ami tiszta volt és fehér. Nyugtalanul aludt és Edward és Rosalie fölé hajoltak. A teste megrándult, és nyafogott egy kicsit. Rosalie megsimogatta Bella homlokát. Edward teste megmerevedett - háttal volt nekem, de nem kellett látnom a kifejezését, Emmett hirtelen közöttük termet, még pislantani sem volt időm. Lefogta Edward kezeit.
"Ne ma este, Edward. Most sokminden már miatt kell aggódnunk."
Edward elfordult tőlük, és megint láttam ahogy kínlódik. A szemei egy pillanatra találkoztak az enyémmel, aztán elengedtem a tornácot. Visszafutottam a sötét erdőbe, miközben futottam vissza Sethhez arra gondoltam, hogy mit láttam az imént.
"Rosszabbul. Igen, rosszabbul van."
12. Néhányan nem képesek felfogni, hogy nem látják őket szívesen
Az elalvás szélén voltam. A nap egy órája kelt fel – az erdő fekete helyett már szürke volt. Seth összekuporodott és egy körül elaludt, felébresztettem pirkadatkor, hogy járőrözzön. Még egy egész éjszakányi futás után is elég jó volt az időérzékem. Az agyam elég üres volt hozzá, hogy aludjak, de Seth ütemes futása még segített. Egy, kettő, három, négy, egy , kettő, három, négy – dum dum dum ugrás – a mancsai ütemesen puffantak a nyirkos földön, ahogy körbepásztázta a Cullenek földjét. Már nagyon jól ismertük a terepet. Seth gondolatai unalmasak voltak. Zöld és szürke foltokat látott, aik elrepültek mellette. Elég nyugodt volt. Ez segített abban, hogy nyugodt képekkel töltsem meg az elmémet, és pihenjek. Aztán Seth hirtelen metsző üvöltése törte meg a reggeli nyugalmat. Felkeltem a földről, és a mellső lábaim már indultak futni, amikor a hátsók még a talajon feküdtek. Rohantam a hely felé, ahol Seth megállt, és hallgattam vele a közeledő mancsok zaját, amik jól hallhatóak voltak.
„Jó reggelt, fiúk.”
Egy döbbent nyüszítés tört fel Seth fogain keresztül. Aztán mindketten vicsorogni kezdtünk, amíg nem olvastunk bele a gondolatokba.
„Oh, ember! Menj el Leah!” – sóhajtott Seth. Megálltam, amikor odaértem Seth fejéhez, aki megint ordítani készült – most panaszkodóan.
„Csend legyen, Seth!”
„Pfuj! Pfuj! Pfuj!” - nyöszörgött és a mancsait mélyen a piszokba túrta.
Leah befutott a látótérbe, a kis szürke teste az aljnövényzeten át kanyargott.
„Hagyd abba a siránkozást, Seth! Olyan gyerekes vagy!”
Morogtam rá, a füleimet a koponáymhoz lapítottam. Automatikusan ugrottam előre egy lépést. „Mit gondolsz, mit csinálsz Leah?”
Rámförmedt, egy mély sóhajjal. „Ez elég nyilvánvaló, ugye? Csatlakozom a nyavalyás kis áruló csapathoz. A vámpírok őrkutyáihoz.” – vonyította egy alacsony, szarkasztikus nevetésben.
„Nem, nem fogsz! Fordulj meg mielőtt kitöröm az egyik lábad.”
„Megpróbálhatnád.” – vigyorgott és harcra kész beállást vett fel. „Harc, merész vezető?”
Vettem egy mély lélegzetet, addig töltöttem a tüdőm, amíg az oldalaim teljesen kidudorodtak. Amikor üvölteni készültem, kilélegeztem egy hatalmas sóhajtásban.
„Seth, légy szíves szólj a Culleneknek, hogy csak az idióta nővéred,” – olyan élesen mondtam a szavakat, ahogy csak tudtam.
„Igenis.” – Seth boldog volt, hogy távozhat innen. Eltűnt a ház irányába. Leah siránkozott, és utána dőlt, a bundája felborzolódott.
„Te csak úgy megengeded neki, hogy egyedül menjen a vámpírok közé?”
„Inkább oda megy minthogy még egy percet veled töltsön.”
„Hallgass, Jacob!”
„Hoppá, bocsi.” – rájöttem, hogy megint az Alpha hangon szóltam.
„Mi a poklot keresel itt?”
„Azt hitted, hogy otthon fogok ülni, amikor az öcsém a vámpírok oldalán játszik önkéntest?”
„Sethnek nincs szüksége a védelmedre, vagy inkább nem akarja azt. Igazából senki nem akar téged itt.”
„Oh, jaj, de szörnyű. Ha, ha” – ugatott.”Megmondom én, hogy miért vagyok itt.”
„Ez nem Sethről szól igaz?”
„Természetesen arról, is. Éppen csak feleslegesnek érzem magam, nem az első eset. Nem igazán motiváló, ha tudod, hogy mit gondolnak rólad.”
Feldühödtem, de megpróbáltam lenyugodni.
„Sam küldött téged?”
„Ha Sam küldött volna, akkor nem tudnád hallani a gondolataimat. Már nem tartozom hozzá.”
Gondosan figyeltem a gondolatait, hogy mindent átlássak. Ha ez egy elterelés, vagy egy trükk, nagyon ébernek kell lennem, hogy átlássak a szitán. De nem volt semmi. Csak az igazat mondta. Vonakodó, majdnem kétségbe esett igazság.
„Te elhagytad a csapatot?” – mélységes szarkazmussal kérdeztem. „uh-öh.”
„A lehetőségeim korlátozottak. Azokkal a lehetőségekkel dolgozom amikoet kaptam. Hidd el a legkevésbé sem élvezem ezt a helyzetet.”
Ez nem volt igaz. Az elméjén átfutott egy idezes izgalom. Boldogtalan volt ettől, de volt benne valami furcsa érzés. Átkutattam az elméjét, hogy megpróbáljam felfogni. Ellenszegült és neheztelt a behatolás miatt. Általában megpróbáltam Leaht kikapcsolni a fejelmből – még sosem próbáltam megérteni őt. Seht félbeszakított minket, miközben Edwardot hallgattuk. Leah aggódva siránkozott. Edward arca, amit az utolsó éjszakán láttam, amikor találkoztunk ugyanabban az ablakban volt és ugyanolyan halott volt a kifejezése.
„Ne” – reagált a hírekre. Az arca továbbra is kiefejezéstelen.
„Hűha, nagyon rosszul néz ki”, motyogta Seth magának. A vámpír nem mutatott reakciót, de bárki láthatta. Eltűnt a házban. Seth megfordult és elindult vissza hozzánk. Leah egy kicsit pihent.
„mi történt?” – kérdezte Leah, hirtelen.
„Nem maradhatsz.”
„Voltaképpen Mr. Alpha, nagyon is maradok. Mert úgy érzem, hogy hozzátok kell tartoznom – és nem gondolom, hogy megpróbálnék bármit tenni ez ellen, vagy hogy egyedül kellene maradnia bármelyikünknek. Téged választottalak.”
„Leah, te nem kedvelsz engem.”
„Nem kedvellek téged.”
„köszönöm, hogy őszinte vagy. De ez nekem nem számít. Megszállok Sethnél.”
„Nem kedveled a vámpírokat. Nem gondolod, hogy kicsit ellentmondásos a dolog? Egyiküket sem kedveled.”
„De én ehhez a szövetséghez akarok tartozni.”
„igazán?”
„Tartani fogom tőlük a távolságot. Éppen csak itt fogok Sethhel őrjáratozni.”
„Azt hiszed, hogy megbízom benned?”
Nyújtotta a nyakát, a lábujjaira állt, próbált nyújtózkodni, hogy a szemünk egy magaságba kerüljön.
„Nem fogom elárulni a csapatodat.”
Ordítani akartam, mint Seth. „Ez nem a te csapatod! Ráadásul nem is csapat. Ez éppen csak én vagyok, egyedül! Mik ezek a Clearwaterek? Miért nem tudtok egyedül hagyni?”
Seth már mögöttünk volt, és siránkozott, megsértettem őt. Nagyon.
„Segítőkész voltam, nem, Jake?”
„Egyedül te nem jelentesz kellemetlenséget, kölyök, de ha te és Leah már csapatban gondolkodtok – ha az az egyetlen mód, hogy megszabaduljak tőle, akkor haza kell menned….”
„Te engem okolsz amiatt, hogy itt van? U, Leah, tönkreteszel mindent!”
„Igen, tudom” – mondta és a gondolatai tele voltak kétségbeeséssel. Éreztem a fájdalmat a szavaiban, és ez több volt mint amit el tudtam viselni. Nem akartam ezt érezni. Nem akartam rosszul érezni magamat. Persze a csapat durva volt, de az egész keserűség megfertőzte őt, minden amit gondolt és csinált kész rémálom volt. Seth pedig bűnösnek érezte magát emiatt.
„JAke….nem fogsz elküldeni, vagy igen? Leah nem olyan szörnyű. Igazán. És vele még jobban ki tudnánk tolni a kerületet. És Sam csapata még kisebb. Nincs lehetősége, hogy támadjon, mert a mi számunk nagyobb. Ez azt hiszem egy jó dolog….”
„Tudod, hogy nem akarok egy csapatot vezetni Seth”
„Akkor ne vezess minket, „ – ajánlotta Leah.
Felhorkantam, ez jól hangzik. „Fuss végig a határ mentén.”
„Jake.” – gondolta Seth. „Ide tartozom. Én a vámpírokkal vagyok. Illetve a Cullenekkel. Kedvesek nekem és védeni fogom őket, megteszem értük, amit tudok.”
„Talán ide tartozol, de a nővéred nem bár bárhová megy ahol te vagy-„
Megálltam egy pillanatra mert éreztem valamit, amikor ezt mondtam. Valami, amire Leah megpróbál nem gondolni. Leah nem ment sehova. Azt mondta ez Sethről szól, gondoltam savanyúan. Meghátrált.
„Természetesen itt vagyok, mivel Seht.”
„És elmenekülni Samtől”
Azt állkapcsa összeszorult.
„Hadd ne magyarázkodjak neked. Én csak teszem, amit mondanak. A te csapatodban, Jacob. Ez a lényeg.”
Odébb lépdeltem tőle miközben morogtam. A fenébe soha nem fogok megszabadulni tőle. Pont annyira nem kedvelt engem, ahogy Cullenéket is utálta, boldog lenne, ha most megölhetné az összes vámpírt, és idegesíti, hogy helyette védenie kell őket, - de ez semmi nem volt ahhoz képest, amit érzet, amiatt, hogy szabad volt és Sam távol volt tőle. Leah nem kedvelt engem, úgyhogy nem volt nagy probléma, hogy azt kívánjam, hogy bárcsak eltűnne innen. Szerette Samet. Nyugalom. Csak annyit kíván, hogy tűnjön el a fájdalom, hogy éljen és legyen választása. Bármilyen megoldás érdekelte. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy a Cullenek őrkutyái közé kell, hogy tartozzon.
„Ne tudd meg, hogy hogy vágyom a távolságra.” – gondolta.
A szavait próbálta agresszívnek mutatni, de éreztem rajta, hogy van egy-két hiba az elhangzottakban.
„Persze rugalmas vagyok, tehetek pár öngyilkossági kísérletet előbb.”
„Várj egy pillanatot, Leah…”
„Nem, nézd Jacob. Hagyd abba a vitatkozást velem, mert hiába próbálkozol. El fogom kerülni az utadat, rendben? Bármit megteszek, amit csak akarsz, csak ne kelljen visszamennem Sam csapatához, nem akarok az a szánalmas ex-barátnő lenni, amitől nem tudok megszabadulni. De ha azt akarod tőlem, hogy távozzak – leült és a szemeimbe nézett – elfogadom.”
Egy hosszú percig dühösen vicsorogtam. Elkezdtem érezni egy cseppnyi együttérzést Sam felé, annak ellenére, hogy mit tett értem Seth.
Nem csoda, hogy a csapat keménnyé tette. Máskülönben, hogyan tudott volna vezetni, és a dolgát tenni?
„Seth dühös leszel, hogy megölöm a nővéredet?”
Egy percig úgy tett, mintha nagyon is az lenne.
„Szóval…valószínűleg igen.”
Sóhajtottam.
„Oké, ha már itt vagy miért nem teszed magadat hasznossá? Elmondhatnák, amit tusz. Mi történt, miután tegnap éjszaka távoztunk? Hallottam, hogy ordítanak, de nem sok mindent hallottam már. Annyira hangos volt, hogy eltartott egy ideig, amíg felfogtuk, hogy mostmár nem tartozunk az elméhez.”
„Sam azt mondta….hogy cserbenhagytad őt, de láttuk a fejünkben is.”
Seth és én is megalázkodtam, ez elég keményen hangzott, át kellett gondolnunk a dolgokat.
„Sam azt tervezi, hogy beszél a vénekkel, ez az első dolga ma reggel. Rólunk úgy gondolják, hogy kigondolunk egy titkos tervet. Úgy hiszem, hogy nem készül egy másik támadást tervezni, legalábbis most azonnal nem. A vámpírokra vigyázni veled és Sethtel lehet, hogy öngyilkosság. Persze nem vagyok biztos benne, hogy mi a tervük, de ha pióca lennék nem merészkednék egyedül az erdőbe.”
„Vadászidény van a kalandorokra? Úgy döntöttél, hogy ma reggel kihagyod a gyűlést?” – kérdeztem.
„Amikor tegnap éjszaka vége lett az őrjáratnak, engedélyt kértem, hogy hazamehessek, hogy elmondjam anyának mi történt.”
„A francba. Elmondtad anyunak!” – morogta Seht.
„Seth, a testvérviszályt, majd később. Folytasd Leah.”
„Úgyhogy amikor újra ember lettem, átgondoltam a dolgokat. Voltaképpen ez egy egész éjszakát igénybe vett. Szerintem azt gondolják a többiek, hogy elaludtam. De az egész ketté válik a csapat és szétválik az elme dolgot is átgondoltam. A végén úgy döntöttem, hogy Seth biztonsága a fontos, és megküzdöttem az árulásra való elképzelésemmel. És bár gyűlölöm a vámpírokat, akkor is így döntöttem. Hagytam egy cetlit anyunak. Azt hiszem, hogy hallani fogjuk, amikor Sam megtudja mit tette…”
Leah nyugat felé fordította a fülét.
„Igen, azt hiszem így van”
„Szóval ez minden. Mit csinálunk most?” – kérdezte.
Ő és Seth várakozva rám tekintett. Ez egy olyan dolog volt, amit nem akartam, hogy vezetnem kelljen.
„Úgy gondolom, hogy egy ideig még távol lesznek. Mi mind biztonságban vagyunk. Valószínűleg aludnod kéne egyet Leah.”
„Szerintem nem kéne most aludni.”
„Szerinted azt fogják tenni, amit mondtak?”
„Amit a vének mondanak” – mormogott, majd ásított. „Bármit megteszek. Mindegy mit. Végigfutok a határon, Jake. Nem vagyok fáradt, egyáltalán.”
Seth annyira boldog volt, hogy nem kell haza mennie., bármit megtett volna.
„Persze, persze. Én megyek bejelentkezek a Culleneknek.”
Seth futni kezdett az úton, és a nyirkos földet hallottam a mncsai alatt. Leah elgondolkozva nézett.
„Talán egy kör vagy kettő…hé Seth akarod látni, hogy hányszor tudlak lekőrözni?”
„Nem” – ugatott egy alacsony hangban, Leah berontott utána a fák közé. Hiába morogtam békéért és nyugalomért. Leah próbált – Leah, próbálta halkra venni a gúnyolódásait, ahogy körbefutott, de nem tudtam nem hallani azt az önelégültséget. Gondoltam, most kiadja magából a két év gyötrelmét. Ez igazán nem kellett volna ,hogy számítson, de mégis sok volt az elmémnek. De ha már hárman vagyunk nehéz volt arra gondolnom, hogy ki lehetne még rosszabb.
„Paul?” – javasolta. És nevetett magában, és arra gondoltam, hogy milyen felszabadult most Leah, hogy kitért Sam elöl. „Az lesz a célom, hogy kevésbé legyek bosszantó, mint Paul.”
„Igen, dolgozz ezen.”
Visszaváltoztam emberré, amikor már csak néhány méterre voltam az udvar pázsitjától. Nem terveztem, hogy sokáig maradjak itt emberi alakban. De Leaht sem akartam hallani a fejemben. Felvettem a ruháimat és átsétáltam a pázsiton. Az ajtó kinyílt, mielőtt odaértem volna, és meglepődtem, hogy Carlisle az, Edwardot vártam, - az arca kimerült volt és legyőzöttnek tűnt. Egy pillanatra megfagytam. Odabotladoztam hozzá, de nem tudtam megszólalni.
„Jól vagy Jacob?” – kérdezte Carlisle.
„Bella?” – fuldokoltam.
„Ő…ugyanúgy, mint éjjel. Megijesztettelek? Sajnálom. Edward mondta, hogy emberi alakban jöttél, és azért jöttem, hogy üdvözöljelek téged, mert ő nem akarta otthagyni őt. Most ébren van. És Edward egy pillanatot sem akar elveszíteni, amit vele lehet.”
Carlisle nem mondta ki hangosan a szavakat, de azt hiszem értettem mire gondol. Egy ideje nem aludtam – az utolsó őrjáratom előtt aludtam utaoljára. Ezt csak most éreztem igazán. Odabaktattam a tornáchoz, és lerogytam a korlát mellé. Örültem, hogy a vámpírok legfeljebb nyugodtan suttogtak, Carlisle leült mellém a másik korláthoz.
„Tegnap éjjel nem volt lehetőségem, hogy megköszönjem, Jacob. Tudom, hogy milyen sokba került ez neked…sajnálom. Tudom, hogy meg akartad védeni Bellát, de a családomat is megvédted ezáltal és nagyon hálás vagyok. Edward elmondta nekem, hogy mit tettél…”
„Említésre sem méltó” – motyogtam.
„Ha így gondolod.”
Csendben ültünk. Hallottam a többieket a házban. Emmett, Alice, és Jasper fent volt az emeleten halkan és komolyan beszlt. Esme éppen dallamtalanul dúdolt valamit egy másik szobában. Rosalie és Edward a közeli szobában voltak – nem tudtam megállapítani, hogy melyik melyik a légzésük alapján. De Bellát tisztán hallottam, ő inkább zihált, nem lélegzett. A szíverését is hallottam. Egészen egyenlőtlennek tűnt.Úgy éreztem, hogy most mindent meg kell tennem, amit valaha megígértem, akár 24 órában is. Itt voltam és vártam, hogy meghaljon. Nem akartam már tovább hallgatni ezt és erre gondolni. A beszéd jobb, mint a hallgatás.
„Ő is a család része?” – kérdeztem Carlislet. Megfogott, hogy az előbb úgy említette, mint a családja részesét.
„Igen. Bella már a lányom. Egy kedves gyermekem.”
„De mégis hagyni fogod, hogy meghalljon.”
Sokáig nem válaszolt, úgyhogy felnéztem. Az arca nagyon-nagyon elkeseredett volt. Tudtam, hogy mit érez.
„El te tudom képzelni, hogy mit gondolsz rólam, emiatt.” – mondta végül. „De nem tudom figyelmen kívül hagyni az akaratát. Nem lenne helyes, ha kényszeríteném őt.”
Dühös akartam lenni rá, de nem tudtam. Pont úgy gondolkodott, ahogyan én. Azelőtt úgy gondoltam, hogy nem cselekednek helyesen., de mostmár megértettem. Kivéve Bella haldoklását. Nyugalom…emlékeztem rá, hogy hogyan éreztem magam a földön, Sam előtt – hogy nem akartam részt venni valaki meggyilkolásában, és választanom kellett. De ez nem volt ugyanaz. Sam rosszul gondolkodott. De Bella mindig azokat a dolgokat szerette, amit nem kellett volna.
„Elgondolkodtál, hogy mik a lehetőségek? Mármint vámpírként. Elmondta nekem…elmondta, hogy Esme.”
„Azt hiszem egyenlő esélyei lehetnek” – mondta csendben. „Láttam már, hogy miféle csodákra képes a mérgünk, de vannak olyan esetek, amikor még a mérgünk sem segíthet. A szíve most túlságosan nehézkesen dobog, ha ez még jobba nromlik…akkor nem tehtek már semmit.”
Bella szívverése dobogott és botladozott, és egy kínzó hangsúlyt adott ezáltal Carlisle szavainak. Talán az egész bolygó elkezdett elpusztulni. Talán ez magyarázza, hogy minden felfordult, ami tegnap még jó volt – hogy reménykedhetnénk, amikor minden rossz a világban.
„Mit tesz vele az a dolog?” – suttogtam. „Láttam, hogy tegnap éjjel még rosszabbul volt. Láttam…a csöveket és mindent. Azt ablakból.”
„A magzat nem egyenértékű a testi adottságaival. Egyrészt túl erős, de ezt még egy ideig el tudta viselni. A nagyobb probléma az, hogy nem enged semmilyen táplálékot bevinni a testébe. Minden egyes táplálást visszautasít. Próbálom intravénásan táplálni, de még ezt sem nyeli el. Minden funkciója felgyorsult. Nézem őt – és nem csak ő, de a magzat is – minden órával közelebb vannak a éhhalálhoz. Nem tudom ezt megállítani és lelassítani sem.. Nem tudom mit kellene tennem,” – a hangja hirtelen elcsuklott.
Ugyanazt éreztem, amit tegnap, amikor megláttam a hasát a sötét foltokkal – dühöt és őrületet. Ökölbe szorítottam a kezeimet, hogy irányítsam a remegést. Utáltam, hogy ez a valami bántja őt. Nem volt elég a szörnyetegnek, hogy belülről veri őt, még ki is éheztette. Valószínűleg csak azzal van elfoglalva, hogy a fogait belemélyessze. Miután nem tudott megölni valaki mást, ezért Bella életerejét szívta ki. Pontosan tudtam, hogy mit akar: halált és vért, vért és halált. A bőröm még jobban felforrósodott és remegett. Lessan lélegeztem és megpróbáltam lenyugodni.
„Bárcsak lenne bármilyen ötletem, hogy hogyan segíthetnék” – mormolta Carlisle. „A magzat jól védett. Nem tudtam ultrahangos képet készíteni. És nem tudom, hogy képes lennék-e legalább valami tűt bejuttatni a vizsgálathoz, az amciotic sachoz, de Rosalie nem engedi meg, hogy megpróbáljam.”
„Egy tű?” – motyogtam. „Mire jó az?”
„Azzal többet megtudnék a magzatról, hogy milyen a felépítése. A magzatvízből sokmindent megtudnék. Esetleg még kromoszomális számolást is végezhetnék….”
„Elvesztettem a fonalat Doki. El tudod magyarázni?”
Felkuncogott – de még ez is fáradtnak hangzott.
„Rendben. Mennyi biológiát tanultál? Kromoszomális párokat tanultál?”
„Ha jól gondolom, nekünk huszonhárom van. Legalábbis az embereknek. Nektek mennyi van?”
„Huszonöt.”
Egy pillanatig összeszorítottam az ökleimet. „Ez mit jelent?”
„Azt jelenti, hogy a mi fajaink majdnem teljesen különböznek. Kevesebb az összefüggés, mint egy oroszlánnál és egy házi macskánál. De ez az új élet – nos ez talán genetikailag összeegyeztethető.” – szomorúan sóhajtott. „Nem tudtam őekt figyelmeztetni.”
Én is felsóhajtottam. Könnyű volt ezért a tudatlanságért gyűlölni Edwardot. Megnyugatott a gyűlölet. Csak nehéz volt, hogy Carlisle ugyanazt érezte. Talán mert Carlislehoz máshogyan viszonyultam.
„Lehet, hogy segítene, ha megszámolhatnám – azt, hogy a magzat hozzánk, vagy hozzá van e közelebb. Tudni, hogy mire számítsak.” – vállat vont. „ÉS lehet, hogy nem is segítene. Azt hiszem éppen csak azt kívánom, hogy legyen valamim, amiből tanulhatnék, bármi.”
„Kíváncsi vagyok, hogy milyenek a kromoszómáim.” – motyogtam. „Gondolkodtam, hogy tesztelhetnénk a dolgot. Esetleg DNS letapogatás?”
Carlisle öntudatosan felköhögött. „Neekd huszonnégy párod van, Jacob. „
Lassan felé fordultam, hogy ráemeljem a szemöldököm. Úgy láttam, hogy zavarban van.
„Kíváncsi….voltam. Vettem a bátorságot, amikor júniusban kezeltelek.”
Egy pillanatra elgondolkodtam. „Azt hiszem, hogy haragudnom kellene, de nem igazán izgat.”
„Sajnálom. Meg kellett volna kérdeznem.”
„Rendben van, Doki. Nem gondoltad, hogy árthatna.”
„Nem, valóban nem árthatott neked. Ez éppen…felfedeztem, hogy milyen lenyűgöző a fajod. Azt hiszem, hogy a természet elemei bizonyos mértékig vámpírszerűvé tettek a századok alatt. A családod sokkal több, mint emberi. Szinte bűvös.”
„Hűha” – motyogtam.
„Ezzel a varázslatos szemléletével kicsit olyan volt, mint Bella.”
Carlisle felnevetett, egy fáradt nevetés. Aztán hallottuk, hogy Edward mond valamit a házban, és szünetet tartottunk, hogy hallhassuk.
„Talán igazam lesz, Bella. Beszélnem kell Carlislelal. Voltaképpen, Rosalie, nem kísérnél el engem?” – Edward izgatottnak hangzott. Éreztem egy kis életet a hangjában. Egy szikrányit. Nem teljesen reményteljes, de reménykedő.
„Mi az Edward?” – kérdezte Bella rekedten.
„Nem kell, hogy bármiért is aggódj, szerelmem. Csak egy pillanat az egész. Kérlek, Rose?”
„Esme?” – hívta Rosalie. „Bellával tudnál maradni? – Esme lerepült a lépcsőn.
„Persze” – mondta.
Carlisle megfordult és várakozva az ajtó felé tekintett. Edward jött ki először, a sarkában Rosalieval. Az arca mint a hangja már nem volt olyan halott. Úgy láttam koncentrál. Rosalie gyanakodóan nézett. Edward becsukta az ajtót.
„Carlisle” – mormolta.
„Mi az Edward?”
„Talán rosszul gondolkodtunk. Hallgattalak téged és Jacobot, és amikor arról beszéltél, hogy vajon mit akar a magzat…JAcobnak volt egy érdekes gondolata.”
„Nekem? Mit gondoltam? A nyilvánvaló gyűlöleten kívül?”
Legalább nem egyedül érzek így. Ezt annak tudtam be, hogy Edwardnak nehéz időszaka van és egy kicsit már megőrült.
„mi voltaképpen rossz szögből néztük a dolgot.” – folytatta Edward. „Megpróbáltuk Bellának megadni, amire neki szüksége van. De lehet, hogy a teste most azt fogadja el, amit a mienk. Talán nekünk elsősorban most a magzat szükségeit kellene..elsősorban figyelembe venni. Talán ha kielégítjük őt, akkor tényleg tudunk neki segíteni.”
„Nem egészen értelek Edward” – mondta Carlisle.
„Gondolkozz Carlilse. Ha az a teremtmény inkább vámpír, mint ember, akkor kitalálhatjuk, hogy mire vágyik – mit nem kapott? Jacob.”
„Én?”
Gyorsan végigfutottam a beszélgetésünkön, és próbáltam átgondolni, hogy mit gondoltam, amit nem mondtam ki. De Carlisle már felfogta.
„Oh” – mondta döbbenten. „Úgy gondolod, hogy…szomjas?”
Rosalie felszisszent. Már nem gyanakodott. Felháborító arcot vágott, felsugárzott és a szemei széles izgalommal teltek meg. „Természetesen” – motyogta.
„Carlisle, nekünk egészen másra van szükségünk, mint Bellának. Ez egy jó ötlet” – tette hozzá.
„Hmm” – mondta Carlisle, miközben a keze az állán volt, és gondolkodott. „Azon töprengek…hogy mi lenne a legjobb mód, hogy megadjuk neki….”
Rosalie megrázta a fejét. „Nekünk nincs időnk arra, hogy kreatívak legyünk. A hagyományos utat kéne megpróbálni.”
„Várjunk csak egy percet” – suttogtam. „Te éppen. Te éppen arról beszélsz, hogy Bella igyon vért?”
„A te ötleted volt, kutya” – mondta, miközben mogorván meredt rám.
„Rosalie ez elég durve.”
Figyelmen kívül hagytam és Carlislere néztem. Ugyanaz a remény volt az arcán, ami Edwardén is. Összehúzta az ajkait, miközben spekulált. Igazából….nem találtam a kellő szavakat.
„Szörnyű?” – javasolta Edward. „Visszataszító?”
„Eléggé.”
„De mi van ha ez segít?” – suttogta.
Dühösen ráztam a fejemet. „Mégis hogy gondolod, lenyomsz egy csövet a torkán és beleadagolod?”
„Azt terveztem inkább, hogy megkérdezem őt, hogy mit gondol. Éppen csak előbb meg akartam beszélni Carlisleval.”
Rosalie bólintott. „HA azt mondod, hogy ez segíthet a babának, akkor bármit hajlandó lesz megtenni. Még akkor is ha nekünk egy csövön keresztül kell táplálnunk őket.”
És akkor rádöbbentem – mikor meghallottam, hogy a hangja hogyan kapott egy szerete hullámot, amikor azt mondta, hogy baba – a szőke bármit megtenne a kis élet-szívó szörnyért. Talán ezért segített? Rosalie a babát akarta? A szemem sarkából láttam, ahogy Edward egyszer bólint, hogy választ adjon a kérdéseimre. Hu, nem gondoltam volna, hogy van anyai oldala, inkább egy jég hideg barbinak néz ki. Annyira nem törődik Bellával – valószínűleg akár saját kezűleg is lenyomná a torkán a csövet. Edward összeszorította a száját, és tudtam, hogy már megint helyes a feltételezés.
„Szóval, nincs időnk itt üldögélni, és vitatkozni” – mondta türelnetlenül Rosalie.
„Mit gondolsz Carlisle? Megpróbáljuk?” – Carlisle vett egy mély lélegzetet, aztán felállt.
„Kérdezzük meg Bellát.”
A szőke önelégülten mosolygott – persze, ha Bellán áll, akkor menni fog. Feltápászkodtam és követtem őket a házba. Nem voltam benne biztos, hogy akarom tudni. Csak valami morbid kíváncsiság hajtott. Olyan volt, mint egy horrorfilm. Szörnyek és vér mindenhol. Talán éppen csak nem tudtam ellenállni az adrenalinnak. Bella a kórházi ágyon feküdt, és egy hegy dudorodott ki a lepedője alól. Úgy nézett ki, mint a viasz – színtelen és eléggé átlátszó. Azt hittem volna, hogy halott ha a mellkasa egy kicsit nem mozgott volna. Azután a szemei gyanakodva felénk fordultak. A többiek már az oldalnál voltak, miután átrepültek a szobán, nagyon gyorsan. Hátborzongató volt látni. Tovább baktattam lassan.
„Mi történt?” – követelte Bella suttogva. A viasz keze felrebbent és megérintette hatalmas hasát védelmezően.
„Jacobnak volt egy olyan gondolata, ami lehet, hogy segít neked,” – mondta Carlisle.
El akartam süllyedni. „Nem javasoltam semmit. A vérszopó férjedé az elismerés.”
„Ez nem egy….kellemes dolog, de-„
„De ez segíteni fog a babának” – szakította félbe mohón Rosalie. „Úgy gondoljuk, hogy lenne jobb mód táplálni őt. Talán.”
Bella pislogott párat. „Nem kellemes?” – suttogott. Aztán egy gyenge kuncogásban köhögött. „A mindenit, micsoda változás lesz.” – szeme a csövekre rebbent, amikkel mindkét karja tele volt. A szőke vele együtt nevetett. A lány úgy nézett ki, mint akinek alig van már ideje, és fájdalomban kell azt eltöltenie, de még most is viccel. Ez annyira Bellára vall.
Megpróbálja enyhíteni a feszültséget, és jobbá a tenni a dolgokat a többieknek. Edward lépett Rosalie mellé, és figyelte. Én vagyok a felelős ezért. Egy kicsit azért segített, hogy még nálam is jobban szenvedett. Megfogta a kezét, nem azt amivel még mindig a hasát védte.
„Bella, szerelmem, meg fogunk kérni, hogy tegyél valami szörnyűt” – mondta ugyanazokat a szavakat használva, amiket nekem ajánlott. „Visszataszítót.”
Nos legalább őszintén elmondta. Vett egy mély lélegzetet, aztán egy nagy sóhajtás.
„Milyen rossz?”
Carlisle válaszolt neki. „Azt gondoljuk, hogy lehet, hogy a magzat étvágya közelebb van a mi ízlésünkhöz, mint a tiédhez. Szóval, azt gondoljuk, hogy szomjas.”
A szeme fennakadt. „Oh, Oh…”
„Az életfunkciói – az életfunkcióitok – gyorsan romlanak. Nincs vesztegetni való idő, hogy mi egy kíméletesebb módot találjunk. A leggyorsabb az lenne, hogy teszteljük az elméletet.-„
„Igyam meg a…” – suttogott.
Kissé bólintott, bár a fejét nagyon nehezen mozdította meg. „Képes vagyok rá. A jövőben is ez lesz.” – színtelenül egy kis vigyort erőltetett az arcára, ahogy Edwardra nézett. Nem mosolygott vissza. Rosalie elkezdte türelmetlenül megütögetni a lábát. A hang bosszantó volt. Azon töprengtem, hogy mi lenne, ha most kidobnám őt a falon keresztül.
„Tehát, akkor ki fog nekem egy grizlyt?” – suttogta Bella.
Carlisle és Edward összenéztek. Rosalie kezei megálltak.
„Mi van?” – kérdezte Bella.
„Hatásosabb teszt kell, nem tehetünk ilyen kísérleteket, Bella.” – mondta Carlisle.
„A magzat vérre vágyik” – magyarázta Edward, ez nem állati vért jelent.
„Nem lesz semmi baj Bella. Ne is gondolj erre,” - bíztatta Rosalie.
Bella szemei tágra nyíltak. „Ki?” - kérdezte, aztán rám nézett.
„Nem donornak vagyok itt Bells.” – motyogtam.
„Emberi vér kell és nem gondolom, hogy az enyémet akarnák alkalmazni.”
„Nekünk van kéznél emberi vér.” – mondta Rosalie., még mielőtt befejezhettem volna a mondandóm, eléggé bosszantott.
„Elővigyázatosságból. Ne aggódj semmi miatt. Ez rendben lesz. Jó érzéseim vannak ezzel kapcsolatban Bella. Szerintem a babának ez nagyon jó lesz.”
Bella kezei megint megérintették a hasát.
„Rendben” – mondta alig hallhatóan. „Én éhezem és ő is éhezik. Nehéz lenne ezt nem észrevenni. Próbáljuk meg! Az első vámpírtettem.”
13. Jó dolog, hogy erős a gyomrom
Charlisle és Rosalie, mint a villám, szökkentek fel az emeletre. Hallottam, ahogy vitatkoznak, vajon felmelegítik azt neki. Fúj. Az ördög tudja mennyi rémségek-háza dolgot tartottak itt. Vérrel teli hűtő, ellenőrizni. Mi még? Kínzó szoba? Koporsó szoba?
Edwárd ott maradt, fogta Bella kezét. Mintha megint halott volna. Nem úgy nézett ki, hogy van még egy kis energiája, fenntartani a reményt, mint korábban. Egymás szemébe néztek, de ez nem egy érzelmes tekintet volt, inkább egy párbeszéd. Ez nagyon emlékeztetett Sam és Emily nézésére.
Nem, ez nem volt érzelmes, de ez csak erősebbé tette a nézést.
Tudom, hasonló mint Leahnak, ezt látni mindig. Hallani róla Sem fejében. Természetesen mind éreztük a fájdalmát, nem voltunk szörnyek – ebben az értelemben semmiképp. De állítom, tanulhattunk volna tőle, ahogy kezelte. Mindenkit kiosztott, igyekezve olyan szánalmassá tenni minket, mint ő volt.
Soha többé nem fogok szemrehányást tenni neki. Hogyan tudott bárki is segíteni ilyen szenvedések közepette? Hogyan tudott valaki egy kis darabot félrelökni ebből a fájdalomból másra? És ha ez azt jelenti, hogy a falkához tartozom, hogyan tehetnék neki szemrehányást, hogy elvette a szabadságomat? Ugyanazt fogom tenni. Ha volt egy út, ami segített túlélni ezt, én is alkalmazni fogom.
Egy perccel később Rosalie egy szökkenéssel lejött a földszintre, átrepülve az egész szobán, akár egy erős széllökés, felkavarva az erős szagot. A konyhában megállt és hallottam a konyhaszekrény ajtajának nyikorgását.
„Hallgass, Rosalie,” mormogta Edwárd. Összehúzta szemeit. Bella kíváncsian nézett rá, de Edwárd csak megrázta a fejét neki. Rosalie visszalibbent, keresztül a szobán és ismét eltűnt.
„Ez a te ötleted volt?”suttogta Bella, hangja durva és feszült volt, elég hangos, hogy halljam. Csak jó, ha elfelejtem, hogy hallok. Nem tudom hogyan, de a hosszú idő ellenére is úgy tűnt, hogy elfelejti, hogy nem vagyok teljesen emberi. Közelebb mentem, hogy ne kelljen olyan keményen dolgoznia.
„Ne rajtam kérd ezt számon. A vámpírod hazugságokat olvasott ki a fejemből.”
Kissé elmosolyodott. „ Nem hittem, hogy foglak még látni.”
„Igen, én sem.”Mondtam.
Idegesítő volt tétlenül állni itt, de a vámpírok már összetoltak minden bútort, hogy helyet csináljanak az orvosi műszereknek. Jobbnak véltem nem zavarni őket – ülni vagy állni nem jelent olyan nagy különbséget amikor egy kő vagy. Már nem zavart annyira, többet már nem, elfogadva kimerültségemet.
„Edwárd elmondta, hogy mit kellett tenned. Sajnálom.”
„Rendben van. Csak addig számított, amíg nem láttam Sem fejében, hogy mit akar tenni velem.”hazudtam.
„És Seth,”suttogta.
„Ő most nagyon boldog, hogy segíthetett.”
„Utálom, hogy bajt okoztam neked.”
Felnevettem.
Sóhajtva levegőt vett.”Gondolom nincs semmi új, ugye?”
„Nem , nem igazán.”
„Nem kell, hogy itt maradj és nézd,” Szinte alig kimondva a szavakat.
Elmehettem volna. Alapvetően ez jó ötlet volt. De ha megtenném, azt amit most helyesnek gondolt, elvesztettem volna az utolsó 15 percet az életéből.”
„Nincs igazán kedvem máshova menni.”mondtam, miközben igyekeztem az érzelmeimet visszafogni. „A farkasos dolog kicsit vesztett a bájából, mióta Leah csatlakozott.”
„Leah?”kérdezte
„Nem mondtad el neki?”kérdeztem Edwárdtól.
Csak megrázta a fejét anélkül, hogy akár egy percre is levette volna szemét Bella arcáról. Láttam ez nem volt egy nagyon érdekes hír Edwárdnak, nem volt fontosabb dolog jelen pillanatban a számára, mint amit véghez akartunk vinni. Bella nem vette ezt olyan könnyen. Látszott, hogy érzékenyen érinti a hír.
„Miért?” lehelte.
Nem akartam az egész történeten végig menni.”Hogy egyik szemét Sethen tarthassa.”
„De Leah utál minket,”suttogta.
Minket, kedves. Láttam, hogy megijedt a gondolattól.
„LEah nem kedvel senkit.”feleltem.”A falkámban van” – elfintorodtam a szavaktól – „így követi az utasításaimat.”Fúj.
Bellán látszott, hogy nem igen győztem meg.
„Tartasz Leahtól, de a legjobb haverod a pszihopata szőke?”
Sziszegés jött le fentről. Remek, ő is hallott engem.
Bella rosszallta ezt. „Ne . Rose….érti.”
„Igen,”röfögtem.”Megérti, hogy kész vagy meghalni, és nem aggódik addig, míg az ő mutáns élősködője megússza.”
„Fejezd be a bunkóságot, Jacob.”suttogta.
Túl gyengének látszik, hogy aggódnom kellene kitörésén. Inkább megpróbáltam mosolyogni. „Te mondtad, hogy ez megtörténhet.”
Bella igyekezett nem visszamosolyogni, de a végén nem tudta visszafojtani mosolyát. Aztán Charlisle és a szóban forgó pszihopata megérkeztek. Charlisle egy fehér műanyag csészét hozott egyik kezében – valami fedővel és kanyargós szívószállal. Oh – nem volt tiszta , de már leesett. Edwárd nem akarta, hogy Bella rájöjjön, hogy amit most tesz, az sokkal több, mint ami szükséges. Nem láthatták, hogy mi van az edényben, de én éreztem.
Charlisle habozott, a keze mely a csészét tartotta kissé megremegett. Bella észrevette, ismét rémülten nézett.
„Megpróbálhatnánk máshogy,” mondta nyugodtan.
„Nem.”suttogta Bella.”Előbb így akarom megpróbálni. Nincs időnk…”
Először azt hittem, hogy észhez tért, és most már maga miatt aggódik, de aztán kezei védelmezően a hasára siklottak.
Bella félrenézett és elvette a csészét tőle. Kezei enyhén remegtek, és hallottam a lényt benne. Megpróbálta kezével felnyomni magát, de a fejét is alig tudta megmozdítani. Forrón leheltem, próbáltam lenyugtatni magamat, amikor megláttam hogy mennyivel törékenyebb, mint egy nappal korábban. Rosalie átkarolta őt, megtartva a fejét is, pont mint ahogy egy babát fogna. A szőke minden vágya a baba volt.
„Köszönöm.” Suttogta Bella. Szeme végigsiklott rajtunk. Még érzékelte a dolgokat. Ha nem nézett volna ki ilyen ramatyul, azt mondtam volna, hogy elpirult.
„Ne foglalkozz velük.”mormogta Rosalie
Kínosan éreztem magamat. Az első alkalommal , amikor Bella felajánlotta el kellett volna mennem. Nem akartam itt lenni, nem akartam a részese lenni. Kislisszolhattam volna, de éreztem ez csak felzaklatná Bellát – megnehezítve, hogy átmenjen ezen az egészen. Ahogy kinézett, undorított attól, hogy maradjak. Melyik volt az igaz.
Maradni.
Bella az arcához húzta a csészét és a szívószálon keresztül beleszagolt. Egy percre hátrahőkölt, majd arca teljes elszántságot tükrözött.
Edwárd és én egyszerre léptünk előrébb. Edwárd megfogta az arcát. A hátam mögött összekulcsoltam a kezeimet.
„Bella szerelmem-„
„Rendben vagyok,”suttogta. Kinyitotta a szemeit és ránézett. Arca egyszerre volt védekező, kérlelő, félelmet tükröző.”Jónak tűnik.”
Ezalatt gyomrom felfordult, összeszorítottam fogaimat.
„Ez jó,” válaszolta a szőke.”Jó jel.”
Edwárd az arcához nyomta kezeit, ujjai törékeny csontjaira fonódott. Bella felszisszent és ajkait szorosan összeszorította. Ez a mutatvány nem volt olyan gyenge, mint minden más benne. Mintha valami ösztön hajtaná.
„Hogy van a gyomrod? Émelyegsz?”Kérdezte Charlisle.
Bella megrázta a fejét.”Nem érzem rosszul magam.”suttogta.”Ez az első, ha?”
Rosalie sugárzott.”Kiváló.”
„Szerintem még korai Rose.”mormogta Charlisle.
Bella kortyolt még egy kis vért. Villám gyorsan Edwárda nézett.
„Ez teljesen be fog pörgetni?”suttogta.”Innentől számítjuk vámpírságom?”
„Ez nem számít Bella. Semmi esetre, ezért nem halt meg senki.” Mosolygott élettelenül.”Még mindig tiszta a rekordod.”
Lemaradtam.
„Később megmagyarázom,”mondta Edwárd, a szavak olyan lágyak voltak, mint a lélegzet.
„Tessék?”kérdezte Bella.
„Csak magammal beszéltem.”hazudta.
Ha értette volna, ha Bella túléli, nem akarta , hogy érzékei ennyire erősek voltak. A legbecsületesebben akarta csinálni. Edwárd szája harcolt a mosoly ellen. Bella megivott pár decit, igyekezve kibámulni az ablakon, mintha mi nem is lennénk ott. Vagy csak én nem. Senki más nem undorodna attól, amit most tett. Talán igyekeztek nem kirángatni kezéből a csészét.
Edwárd összehúzta szemeit.
„JAke borzalmasan festesz.”krákogta
„No nézd csak kibeszél.”
„Amúgy – mikor volt, hogy utoljára aludtál?”
Gondolkodtam rajta egy percig. „Á, nem vagyok teljesen biztos benne.”
„Na Jake. Most a te egészségedért is aggódhatok. Ne légy buta.”
Felhúztam ajkaimat. Pont ő volt, az aki, megölné magát egy szörny miatt, de nem fogom a következő néhány éjszakát elszalasztani az alvás miatt, hogy megnézzem mit csinál magával?
„Pihenj egy kicsit, kérlek.”monda.”Van pár ágy fent az emeleten – vendége vagy bármelyiknek.”
Rosalie tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy egynél nem vagyok szívesen látott személy. Csodálkoztam, hogy miért van szüksége egy ágyra az alvást nem igénylő szőkének. Védte a tulajdonát?
„Köszi Bells, de inkább alszom a földön. Távol a bűztől, tudod.”
Elhúzta a száját. „Igaz.”
Charlisle visszaért és Bella kiitta a vért, mintha azt hinné, hogy valami más volt. Majd ugyanazon őrült arckifejezéssel letette.
Tényleg jobban nézett ki. Fel tolta magát, óvatosan felült. Rosalie ösztönösen nyúlt felé, hogy megtartsa, ha elvesztené az egyensúlyát. De Bellának nem volt szüksége rá. Mély levegőt vett, mielőtt megitta volna a következő csészével.
„Most hogy érzed magad?”kérdezte Charlisle
„Nem érzem betegnek magam. Kicsit éhesen…csak abban nem vagyok biztos, hogy éhes vagy szomjas vagyok, értitek?”
„Charlisle csak nézz rá.”mormogta Rosalie önelégült arccal, mint egy macska aki egy kanári madarat tart a szájában.”Ez pontosan az, amit a teste igényel. Innia kellene még.”
„Ő még ember , Rosalie. Ételre is szüksége van. Előbb hagyjunk egy kis szünetet, hogy meglássuk a hatását, aztán talán megpróbálhatunk adni még egy kis vért. Ez így megfelelő neked Bella?”
„Rántotta,”mondta rögtön, majd mosolyogva nézett Edwárd szemeibe. Edwárd mosolya törékeny volt, de több élet volt arcán, mint korábban.
Pislogtam, mindig elfelejtve, hogyan nyissam ki ismét őket.
„Jacon,” motyogta Edwárd.”Aludnod kellene egy kicsit. Ahogy Bella mondta, itt is szívesen látunk, de lehet, hogy számodra kint kényelmesebb volna. Ne aggódj semmi miatt – ígérem, hogy meg foglak találni kint, ha itt a szükség.”
„Persze, hogyne.”motyogtam. Most, hogy Bellának van még pár órája elhagyhatom a házat. Menj és dőlj le egy fa alatt, ahol a szag már nem érhet el. A vérszívó fel fog kelteni, ha valami rosszra fordul. Edwárd tartozik nekem.
„Megteszem,”ígérte Edwárd.
Hallgattam, majd kezeimet Belláéra tettem. Jéghidegek voltak kezei.
„Sokkal jobb.”mondtam.
„Köszi JAcob.”kihúzva kezeit az enyémek alól és megsimogatott. Éreztem, ahogy gyűrűje lazán forog elvékonyodott ujján.
„Hozzatok neki egy takarót, vagy valamit.”motyogtam az ajtó felé indulva.
Mielőtt megtettem volna, kétszer üvöltöttem, a hang átszakította a hajnali levegőt. Nem volt semmi sürgető hangomban. Félreérthetetlen volt ezúttal.
„Francba.” Vicsorogtam, miközben átléptem az ajtón. A tűz égette a testemet.A ruha szétrepedt testemen. Ezek voltak az egyetlen ruhadarabjaim. Már nem számított.Mancsaimra érkeztem és eltűntem nyugatra.
„Mi volt ez?”kiáltottam a fejemben.
„Jönnek”mondta Seth, „legalább hárman.”
„Elszakadtak?”
Seth mögött futottam egy vonalban, olyan tempóban , hogy LEah követhessen. Láttam hogy feszül meg tüdejében a levegőben, ahogy hihetetlen sebességet diktál magának. Az erdő összecsúszott mellette. Eddig nem volt jele támadásnak.
„Seth ne akard kicselezni őket. Várd meg a formalitást.”
„Lassúak. Fúj – bezárultak, képtelenség hallani őket. Azt hiszem…”
„Mit?”
„Úgy hiszem megálltak.”
„Várnak a falka többi tagjára?”
„Csend. Érzitek?”
Megérintettem gondolatát. Bizonytalanság úszott a levegőben.
„Valaki összeáll?”
„Úgy tűnik”értet egyet Seth.
LEah a Seth melletti kis szabad helyre állt, karmaival gereblyézve a földet, akár egy versenyautó a futam előtt.
„Menj vissza, tesó.”
„Jönnek,”mondta Seth idegesen.”Lassan. Sétálva.”
„Arra felé.”mondtam nekik. Úgy akartam repülni, mint Leah. Borzalmas volt így elszeparálva Sethtől és Leahtól, a lehetséges összehozott minket még jobban. Hiba. Velük kellene lennem, közöttük, bármi jött is.
„Fejben van a játék,Leah.”
„négy,”állapította meg Seth. A kölyöknek jók a fülei. „3 farka És egy férfi.”
Megpróbáltam tisztán látni, majd gyorsan a találkozási pont felé indultam. Seth felsóhajtott, majd kiegyenesedett, már a vállam mellett. Leah a balomon kisebb lelkesedéssel követte.
„Nos így Seth alatt állok.”mormogta Leah önmagának.
„Jön az első, az első szolga,” gondolta Seth.”Szerintem, te sosem voltál korábban egy Alpha alatt hátommal. Eddig, helyesbít.”
Az alattam levő kistestvérnek nem kell helyesbíteni.”
„Sshh!”válaszoltam.”Ne foglalkozz vele, hogy hogy ki ki alatt van. Fogd be és kezd el.”
Néhány perccel később feltűntek, sétálva, ahogy Seth gondolta. Jared volt lelegöl, emberi alakjában, feltartott kezekkel. PAul és Quil, valamint Collin egy vonalban mögötte. Semmi támadásra utaló jel nem volt rajtuk. Óvatosan, felemelt fülekkel jöttek JAred mögött. De… nem volt tiszta, hogy Sam miért küldte volna Collint Embry helyett. Én nem ezt tettem volna, ha nekem kellett volna tárgyalókat küldenem egy ellenséges területre. Sosem küldtem volna egy gyereket. A legjobb harcosokat küldtem volna.
„Szórakozás?”gondolta Leah.
„Sam, Embry és Brady egyedül vannak? Ez tűnik jónak. Szeretnéd, hogy leellenőrizzem? Elfuthatok a vonalig és vissza mindössze két perc alatt.”
„Figyelmeztetnem kellene a Culleneket?”csodálkozott Seth
„Mi van ha a lényeg, hogy megosszanak minket?”kérdeztem.”A Cullenek tudják, hogy történik valami, készen állnak.”
„Sam nem lehet ilyen hülye…”Suttogta hangjában félelemmel Leah, kutakodott elméjében. Elképzelte, ahogy Sem megtámadja a Culleneket a másik kettő kíséretében.
„Nem, nem lehet,” biztosítottam. Kicsit betegesnek találtam a képet, amit Leah fejében láttam.
Ez alatt, Jared és a három farkas csak áll és várt. Hátborzongató volt, hogy nem hallottuk a fejükben beszélgetésüket, mintha üres lett volna. Jared megköszörülte a torkát, majd hozzám beszélt. „ Fehér béke zászló, Jack. Azért jöttünk, hogy beszéljünk.”
„Ez igaz?”kérdezte Seth.
Készítettem érzékemet, de…
„Igen,” értett egyet Leah.”De.”
Nem engedtük el magunkat.
Jared rosszallotta. „ Talán könnyebb lenne beszélni, ha hallanálak.”
Lebámultam rá. Nem akartam vissza alakulni, amíg nem éreztem úgy, hogy megtehetem. Amíg nem érzem. „Miért Collin?” Ez volt a legaggasztóbb rész számomra.
„Rendben. Megígérem, hogy akkor csak én fogok beszélni,”mondta Jared.”Jake azt szeretnénk, ha visszajönnél.”
Quil egy halványan felsírt mögötte. Alátámasztva az állítást.
„Elszakadtál a családodtól. Nem szükséges, hogy ezt az utat válaszd.”
Nem teljesen éreztem ellenkezést ezzel, de ez nehezebb volt ennél. Volt pár nézetbeli különbség ebben a pillanatban Seth és köztem.
„Tudjuk, hogy mit érzel… erősen, a Culleneket érintő témában. Tudjuk, hogy ez aprobléma. De ez akkor is túl reagálás.”
Seth vicsorgott.”Túlreagálás?”És letámadni őket figyelmeztetés nélkül nem az?”
„Seth muszáj ilyen póker arcot vágnod? Higgadj le.”
„Bocsánat.”
Jared szeme köztem és Seth között járkált. „Sem akarata, hogy oldjuk meg békésen, Jacob. Visszahív, hogy megbeszéljük az Öregekkel. Rájött, hogy nem olyan égető a támadás, és nem ez a legjobb választás.”
Lefordítva : Már lecsúsztak a meglepetés erejéről.” Gondolta LEah.
Hátborzongató volt,ahogy gondolataink egyesültek. A falka, már Sem falkája volt, akik már „ŐK” voltak a számunkra. Valami kívül van és más. Hátborzongatóak voltak Leah gondolatai ebben – hogy őt a mi felünkön tudhattuk.
„Billy és Sue egyetért veled, Jacob, várhatunk Bellára…el legyen különítve a problémától. Az ő megölése számunkra sem kényelmes megoldás.”
Nem tudtam visszatartani egy apró morgást.
Szóval kényelmetlenül érinti őket a gyilkosság, Hú.
Jared ismét felemelte kezeit.”Nyugo Jake.Tudod, hogy értettem. A lényeg,hogy megvárjuk mi lesza történet vége. Mert talán később problémát okozhat…ez a dolog.”
„Ha.”gondolta Leah.”Micsoda teher.”
„Nem veszed be?”
„Tudtam, hogy mit gondolnak, Jake. Ugyanazt,amit Sam. Fogadtak, hogy Bella úgyis haldoklik. És akkor te úgyis megőrülsz…
„Akkor majd magam ellen vezetek támadást.”A füleim fejemre lapultak. Leah találgatása érzékenyen pontom volt.És nagyon is elképzelhető. Amikor…ez a valami megöli Bellát, nagyon nehéz lesz észbentartani, hogy mit érzek Charlisle családja iránt ebben a pillanatban. Akkor nem lesznek mások,mint mocskos vérszívók – számomra ismét.
„Én emlékeztetlek majd,”suttogta Seth.
„Tudom, hogy megteszed kölyök. A kérdés csak az, hogy én hallgatni dogok-e rád.”
„JAke?”kérdezte Jared.
Rosszkedvűen sóhajtottam.
„Leah tegyél egy kört,- csak a biztonság kedvéért. Elmegyek,hogy beszéljek vele,és biztos akarok lenni, hogy semmi nem fog történni,amíg távol vagyok.”
„Állítsd le magad Jacob. Eddig a legnagyobb erőlködés az volt, hogy nem is olyan régen meztelenül láttalak – többé ne tedd,most ne aggódj.
Nem próbálom meg védeni szemed ártatlanságát, a hátsónkat igyekszem óvni. Menj innen.
Leah prüszkölt egyet, majd a fák közé vetette magát. Hallottam , ahogy körmei belevájnak a földbe, ahogy egyre gyorsabban futott. A meztelenség egy terhes,de elkerülhetetlen oldala volt a falka életének. Nem is gondolkodtunk ezen, amíg Leah nem jött közénk. Aztán kínos lett,Leah zavarba jött – általában több időbe tellett neki átváltozni, mert gondosan ügyelt ruháira. Mindannyian elkaptuk a tekintetét. Nem mintha aggódott volna a látvány miatt,inkább azért aggódott, hogy később rajtakap valakit a gondolaton.
Jared és a többiek egyhelyben álltak, ahol Leah izgatottan eltűnt.
„Hova megy?”kérdezte JAred.
Figyelmen kívül hagytam őt, behunyva szemeimet összekötni magunkat ismét. Éreztem ahogy a szél hasít testem mellett, enyhén terelve. Felemeltem magamat a hátsó lábaimra, elkapva a pillanatot, mintha átúsznék az emberi alakomba.
„Oh,”mondta Jared.”Hé, Jake.”
„Hello,Jared.”
„Kösz, hogy beszélsz velem.”
„Igen.”
„Szeretnénk, ha visszajönnél barátom.”
Quil megint vonyított.
„Nem tudom, hogy ez mennyire lehet könnyű,Jared.”
„Gyere haza,”mondta és lépett egyet.”Megoldjuk ezt. Nem tartozol ide. Kérd Sethet és Leaht, hogy ők is jöjjenek haza.”
Nevettem.”Helyes. Mintha már nem kértem volna meg őket óránként erre.”
Seth prüszkölt mögöttem.
Jared óvatosan figyelt, „Nos, akkor most,már?”
Erre gondoltam percekkel ezelőtt, mialatt várt.
„Nem tudom. De nem hiszem, hogy a dolgok olyan egyszerűen visszazökkenének a normális kerékvágásba, Jared. Nem tudom, hogy működhet-e – nem érzem, hogy így lenne nme hiszem,hogy ez hangulatnyi ellenszegülés az Alpha hím akarával szemben, ez valahogy tartós.”
„Még hozzánk tartozol.”
Felvontam a szemöldökömet. „Két Alpha nem fér meg egyazon helyen, Jared. Emlékezz, hogy zárult tegnap éjjel? Az ösztön túlságosan versengő.
„Nos, mindent eldobnál ezért a parazitáért, elveszítenéd az életedet? Hangja követelő volt.”Itt nem találhatsz otthonra. Már levetted a ruháidat,” mutatott rá.”Most már örökre farkas akarsz maradni? Jól tudod,hogy Leah nem szeret ilyen alakban enni.”
„ Leah bármit tehet,amit csak szeretne, amikor megéhezik. A saját döntése alapján van itt. Én nem mondom meg senkinek, hogy mit csináljon.”
Jared sóhajtott.”Sam nagyon sajnálja amit veled tett.”
Hallgattam.”Nem vagyok dühös senkire.”
„De?”
„De, nem jövök vissza, most nem. Most maradunk és megvárjuk, hogy mi fog történni.
És vigyázni fogunk a Cullenekre, amíg szükség lesz rá. Mivel,annak ellenére,amit gondolsz, ez nem csak Belláról szól. Mi vagyunk a védők, azokkal szemben, akit ez a dolog érint. És ez bevonja a Culleneket is.” Nem utolsó sorban számukat tekintve.
Seth lágyan egyetértett.
Jared megrázkódott” akkor azt hiszem, hogy nincs mint mondjak neked.”
„Most nincs. Majd meglátjuk,hogy alakul.”
Jared Seth felé fordult,rá koncentrálva most, elzárkózva tőlem.
„Sue kért,hogy mondjam el neked – nem, hogy könyörögjek – hogy gyere haza. Megszakadt a szíve,Seth. Teljesen egyedül. Nem tudom, hogyan tudod te és LEah ezt tenni vele. Erre az útra kényszeríteni, amikor apád nem is olyan régen halt meg- „
Seth felnyögött.
„Fogd vissza magad, Jared,” figyelmeztettem.
„Csak hagyd, hogy megtudja, mi a helyzet.”
Felhorkantam. „Igaz.” Sue erőszakosabb volt,mint bárki Erőszakosabb,mint az apám. Erőszakosabb,mint én. Elég erőszakos ahhoz, hogy a gyerekei érzelmeivel zsaroljon, ha ez volt ami hazavitte őket. De nem volt igazságos Sethet ilyen helyzetbe hoznia.”Sue mióta tudja ezt? És ez idő alatt egyfolytában Billyvel, az öreg Quillel és Sammel töltötte? Igen, biztos vagyok,hogy nagyon elhagyatottan,magányosan érzi magát.Természetesen szabadon elmehetsz, ha akarsz Seth. Jól tudod.”
Seth szipogott.
Majd egy perccel később, a füleit észak felé kapta. Leah megfordult. Atyám, milyen gyors volt. 2 km-er, és Leah annyi idő alatt megfordult, mintha csak már méter lett volna.Megérkezett,közvetlenül Seth mellé. Orrát a levegőbe emelte, nagyon határozottan kerülve tekintetével. Becsültem ezt.
„Leah?”kérdezte Jared.
Találkozott a tekintetük, és LEah kivillantotta fogait. Jared nem lepődött meg.”Leah, jól tudod,hogy nem kellene itt lenned.”
Rávicsorgott. Küldtem felé egy óvatos pillantást, de nem vette észre. Seth nyafogott és megbökte őt.
„Sajnálom,”mondta JAred.”Kitalálhattam volna. De téged semmi nem fűz a vérszívókhoz.”
Leah nagyon akaratosan nézett testvérére, majd rám.
„Nos azt akarod,hogy Seth szem előtt legyen, megértem,”mondta Jared.Szemei megérintették az arcomat, majd visszanézett Leahra. Mindketten meglepődtünk az utolsó pillantáson – mintha csak én lennék.”DeJake nem fogja hagyni,hogy bármi is történjen vele, és ő nem fél itt lenni.”Jared elhúzta száját.”Bárhogy is, kérlek Leah. Vissza akarunk kapni. Sam akar téged visszakapni.”
Leah farka megremegett.
„Sam kérte, hogy könyörögjek. Szó szerint azt mondta, hogy boruljak térdre, ha az kell. Otthon akar tudni,Lee-lee,ahova tartozol.”
Láttam,hogy hátrál Leah, ahogy Jared kimondta a Sam általhasznált régi becenevet. És akkor, amikor kimondta az utolsó három szót, körmeivel a földet gereblyézve, vad csaholásba kezdett, ínyét felhúzva. Nem hallhattam a fejébe, hogy hallhattam volna ahogy szitkozódik, de biztosra vettem, hogy teszi. Hallhattad a szavakat,amiket használni szokott.
Vártam,míg befejezi. „Leah oda tartozik, ahova szeretne.”
Leah morgott, de, amikor Jaredre meredt,azt hiszem ez egy egyesség volt.
„Nézd Jared, mi mind egy család vagyunk,rendben? A viszály végén megint azok lehetünk,de addig talán jobb lenne a saját területeden maradni. Csak,hogy elkerüljük a félreértéseket. Senki nem akar egy családi viszályt,igaz? Sam sem szeretné,vagy igen? „
„Persze,hogy nem,”vágott vissza Jared,”A mi oldalunkon maradunk. De hol van a te oldalad,Jacob? A vámpíroknál?
„Nem,Jared. Jelenleg hajléktalan vagyok. De ne aggódj – ez nem lesz így örökre.” Levegőt vettem.”Már nincs olyan sok idő… hátra. Rendben? akkor a Cellenek valószínűleg elmennek, és Seth és Leah haza megy.
Leah és Seth összenéztek, majd teljes összhangban felém fordították az orrukat.
„És mi lesz veled Jake?”
„Visszamegyek az erdőbe,gondolom. Nem tudok La Push környékén maradni. Két Alpha túl sok egy területen belül. Azt hiszem nincs más lehetőség.”
„Mi van ha mi beszélni akarunk?”kérdezte Jared.
„Persze-de figyeld a határt,rendben? El fogunk jönni hozzád. És Samnek nem kell ennyieteket küldeni. Nem akarunk harcolni.”
Jared haragos volt,de hallgatott. Nem tetszett neki,hogy megmondom,hogy mit kellene tennie Samnek.”Nézz körbe, JAke. Vagy ne.”mondta félig keményebben.
„Várj,Jared. Embry jólvan?”
Meglepettség suhant át az arcán. „Embry? Persze,jól van. Miért?”
„Csak csodálkozom, hogy Sam miért Collint küldte.”
Néztem a reakcióját, izgatottan,hogy valami történt. Láttam egy ismerős villanást a szemében, de nem az volt,amire számítottam.
„Ez többé már nem igazán a te dolgod, Jake.”
„Nem hiszem. Csak kíváncsiság.”
Láttam,ahogy balszeme sarka rángatózik,de nem ismertem ezt a nézését. A tárgyra tért.
„Be fogok számolni rólad Samnak… a tanácsaidról. Viszlát,Jacob.”
Felsóhajtottam.”Igen, viszlátJared. Hé,mond el apámnak,hogy jól vagyok,megteszed? És,hogy sajnálom,valamint hogy szeretem.”
„Átadom.”
„Köszönöm.”
„Gyertek fiúk,”mondta Jared. Elment mellőlünk, nem gondolva semmire,mivel LEah itt volt. Paul és Collin mellette álltak, de Quil hezitált. Lágyan csaholt,és egy lépést felé léptem.
„Igen,nekem is hiányzol,testvér.”
Quil felém lépett, szomorúan lehorgasztva fejét.
„Rendben lesz.”
Vonyított.
„Mond meg Embrynek, hogy mind a kettőtök hiányzik.”
Hallgatott,majd majd orrát homlokomhoz nyomta. Leah prüszkölt. Quil felnézett,de nem rá, hanem vállai felett a többiek irányába,ők már eltűntek.
„Igen,menj haza.”mondtam neki.
Quil ugatott,majd a többiek után eredt. Fogadni mertem volna,hogy JAred nem épp megértően várakozik. Amilyen gyorsan eltűntek, testemben szétáradt a hő,és ismét négy lábon álltam. „Azt hittem kidobod őket,”Vihogott LEah.
Nem vettem tudomásul.
„Jó ez így?”kérdeztem tőlük. Aggódtam beszélni velük erről, amikor nem hallhattam a gondolataikat. Nem akartam feltételezni bármit. Nem lennék szívesen JAred helyében most. Mondtam valamit,amit nem kellett volna? Nem mondtam el valamit,amit pedig el kellett volna?”
„Nagy voltál,Jake!”bátorított Seth.
„Megüthetted volna JAredet,” gondolta Leah / nem kéne gondolni rá.
„Azt hiszem,tudjuk,miért nem volt itt Embry”mondta Seth.
„Nem értem,miért nem.”
„JAke,láttad Quilt? Nagyon erőlködött. Akkor gondoldcsak meg, hogy mi lenne Emryvel, akinek még olyan indoka sincs,mint Quilnek,Claire.Quil számára nincs más lehetőség, mint követni a falkát és La pushnál sétálni. Talán Sem nem akart lehetőséget adni Embrynek, hogy elhagyja a határt. Nem szeretné,ha a falkánk nagyobb lenne a jelenleginél.”
„Tényleg? Így látod?Én arra gondolta,talán bántana néhány Cullent.”
„De hisz ő a legjobb barátod,JAke. Emry és Quil bármikor készekmögédállni egy harcban.”
„Nos,örülök, hogy Sam otthon tartotta. Ez a falka már így elég nagy. Seth arra gondoltál, hogy a fél szemünket rajta kellene tartani a dolgokat,miért? Lehanak és nekem is szükségem van az ütközetre. Ez emelte a szintet,de ki tudhatta? Talán csak játék volt.”
Nem voltam mindig ilyen gyanakvó,de emlékeztem a Sam irántielkötelezettség érzetére. Csak egy irányba nézve,mindent lerombolva, amit ő veszélyesnek tart. Kihasználta volna ezt az előnyét,hogy tud nekünk hazudni?
„Nincs probléma!” Seth nagyon is égett a vágytól, hogy megtehesse, amit tud.”Szeretnéd,hogy beszámoljak a Culleneknek? Ők talán még mindig feszültek.”
„Majd én. Egyébként is ellenőriznem kell a dolgokat.”
Elkaptam a fejemben lévő képeket.
Seth meglepődve nyöszörgött.”Pfúj.”
Leah úgy rázta a fejét előre –hátra,mintha ki akarná rázni fejéből a képet. Ez a legundorítóbb, leggroteszebb dolog,amit eddig láttam. Ha most lenne valami a gyomromban,biztos feljönne.”
„Ők vámpírok,”magyaráztam, Seth egy perc múlva követett,kompenzálva Leah reakcióját. Ez egy képesség, és ha ez segít Bellának, akkor az egy jó dolog,igaz?”
Leah és én is rámeredtünk.
„Tessék?”
„Anya leejtette jó párszor, amikor gyerekvolt.”mondta LEah.”nyilvánvalóan fejre.”
„Az ágy rácsot is mindig megrágta.”
„Leah festesz?”
Ez Seth gondolatának tűnt.
Seth viccesen prüszkölt. „ Miért nem tudod egyszerűen befogni és aludni?”
14. A dolgok rosszak, amikor bűnösnek érzed magad a vámpírok miatt
Amikor visszatértem a házhoz, senki nem várt kint. Talán lefújták a riadót? Minden nyugodt, gondoltam fáradtan. A szemeim gyorsan felkaptam, amikor megláttam az ismerős helyet. A tornác legalsó fokán megláttam egy kis kupacát a tiszta világos szövetnek. Odamentem, hogy megnézzem. Visszatartottam a lélegzetem, mert a szövetnek vámpírszaga volt, az orommal meglökdöstem a ruhákat. Valaki ruhákat készített ide. Hm. Edward biztos elcsípte a pillanatot, hogy olyan ingerülten távoztam legutóbb. Érzésre. Az jó…volt. És furcsa. Óvatosan a fogaim közé vettem a ruhákat - ugh – és visszavittem őket a fák közé. Elővigyázatosságból, nehogy a szőke valami viccet forgasson a fejében és én legyek a célpont. Lefogadom, hogy tetszett volna a neki a szituáció, amikor ott állok meztelenül, emberként, egy adag ruhát tartva. A fák árnyékában leejtettem a büdös halmot egy fára, hogy a szag egy részét legalább eltüntessem. Határozottan a nagy fickó ruhái voltak – barna nadrág és egy nagy fehér gombos ing. Egyik sem volt igazán a méretem, de úgy néztek ki, mintha jók lennének rám. Valószínű, hogy Emetté. Begomboltam a mandzsettákat az ing ujján, de az nadrággal nem nagyon tudtam mit kezdeni. Oh, mindegy. Be kell, hogy ismerjem tiszta ruhában nagyon is jól éreztem magam, még akkor is, ha ilyen büdös is. Nagyon nehéz volt a helyzet, olyan tekintetben, hogy hazaszaladjak és kivegyek valamit a szekrényből, pár öreg nadrágot, amik kellett. Már megint az otthontalanság ténye – nem tudok hova menni. Nincs semmim, és ez most annyira nem zavart, de valószínűleg bosszantó lesz. Kimerülten, lassan sétáltam a Cullenek tornáclépcsőin az új, használt ruháimban, de haboztam, amikor az ajtóhoz értem. Kopogjak? Hülye, úgyis tudják, hogy itt vagy. Azon töprengtem, hogy miért nem várt rám senki kint, hogy információkat kapjon. Vállat vontam és bementem. Minden megváltozott. A szoba megint normálisan nézett ki – majdnem – az utolsó húsz perchez képest. A nagy ablakok megint nyitva voltak, minden olyan nyitott volt, nem úgy nézett ki, mintha bárki félne. Carlisle és Esme a hátsó ablaknál voltak, ami a folyóra nézett. Alice, Jasper, és Emmett nem láttam hol van, de hallottam, hogy fent mormoltak valamit. Bella a kanapén volt, amin tegnap, egy csővel, ami még mindig infuzió volt, és egy IV-vel, ami a háta mögött volt a kanapén. Betekerték pár vastag paplanba, mint egy burritot, nem hallottak engem. Rosalie előtte ült keresztbe tett lábakkal a földön. Edward Bella bebugyolált lábainál ült a kanapé másik végén. Felnézett, amikor bejöttem és rám mosolygott - csak egy picit rándította meg a száját – valami boldoggá tette. Bella nem hallott engem. Csak akkor pilantott fel, aztán ő is mosolygott. Az egész arca energikusan ragyogott. Nem is emlékeztem, hogy mikor láttam utoljára ennyire izgatottnak, amikor látott. Mi történt vele? Hangosan sírt az esküvőn. Boldog volt, hogy házas – nem volt kérdés, hogy szereti a vámpírját, még az épelméjűség határain túl is. És elképesztően terhes, mérhetetlenül.
Akkor meg miért örül annyira mégis, hogy itt vagyok és láthat? Egészen boldoggá tettem pusztán azzal, hogy keresztül sétáltam az ajtón, ha ezt akarta….vagy valami több van e mögött – igazán nem értem. Annyival könnyebb volna, ha távol maradhatnék. Edward úgy tűnt egyet ért a gondolataimmal - manapság nagyon is egy hullámhosszon vagyunk. Összeráncolta a szemöldökét, miközben az arcát nézte, ami sugárzott, ahogy rám nézett.
„Beszélni akartam veled” – motyogtam, a hangom, kimerült volt. „Nem történt semmi lényeges.”
„Igen” – válaszolta Edward. „Hallottam.”
Ettől egy kicsit magamhoz tértem. Mi jó három mérföldre voltunk. „Hogyan?”
„Elég világosan tárgyaltál – ez csak megszokottság és gyakorlás kérdése. Valamint a gondolataidat könnyebb követni, hogyha emberi alakban vagy.Tehát koncentráltam és hallgattam a beszélgetést”
„Oh” – egy kicsit dühített a dolog, de annyira nem bántam. „Jó. Úgy is utálom ismételni magam.”
„szerintem menj, és aludj egy kicsit” – mondta Bella”úgy nézel ki, mint aki pár másodpercen belül összeesik a padlón, és valószínűleg így is lesz.”
Bámulatos volt, hogy mennyivel jobban nézett ki, menniyvel erősebbnek tűnik. Éreztem a friss vért, ami már megint a kezében volt. Menniy vért kell innia, hogy kielégítse? Mikor kezdenek a szomszédok feldühödni emiatt? Az ajtó fellé sétáltam, miközben számoltam, hogy ne aludjak el. Egy Mississippi, két Mississippi…
„Hol van árvíz, hülye?” – kérdezte Rosalie.
„tudod hogyan fojtasz meg egy szőkét, Rosalie?” – kérdeztem anélkül, hogy megálltam, vagy ránéztem volna. „Ragassz egy tükröt a medence aljára.”
Hallottam Edwardot kuncogni, ahogy kinyitottam az ajtót. Úgy láttam, hogy a hangulata úgy javult, ahogy Bella jobban lett.
„Ezt már hallottam” – kiáltott Rosalie.
Lecammogtak a lépcsőkön, az egyetlen célom az volt, hogy elég mesze elvonszoljam magamat a tiszta levegőre. Azt terveztem, hogy kényelmes távolságban majd leveszem a ruhákat, ha már elég távol leszek. A jövőben valószínűleg semmit nem fogok akarni ettől a háztól, minden büdös, nem akarom érezni. Ahogy harcoltam az inggombokkla azon gondolkodtam, hogy a gombos ing nem éppen a vérfarkasok stílusa. Hallottam a hangokat, amíg végigcammogtam a pázsiton.
„Hova mész?” – kérdezte Bella.
„Valamit elfelejtettem elmondani.”
„Hagyd aludni Jacobot, ez várhat.”
„Igen, hagyom aludni. Épp csak egy pillanat.
Lassan megfordultam. Edward már az ajtón kívül volt. Egy bocsánatkérő arccal meredt rám, és közeledett felém.
„Jézusom, mi van?”
„Sajnálom” – mondta és aztán habozott, nem tudja, hogy mondja el, amit akart.
„Mit szeretnél, gondolatolvasó?”
„Amikor beszéltél Sammel nem régen” – mormolta.”én kitalálam valamit, Carlisle Esme és a többiek kedvéért. Ők mind érintettek-„
„Nem lankad a figyelmünk. Nem kell elhinned azt, amit Sam mond. A biztonság kedvéért figyeljük őket.”
„Nem, nem Jacob. Nem arról van szó. Bízunk az ítéletedben. Inkább Esme, amiatt aggódott, hogy ti elhagytátok a csapatot. Megkért engem, hogy beszéljek veled bizalmasam.”
Ez váratlanul engem. „Nehézségek?”
„Mindent elvesztettél. Nagyon ideges, hogy annyi mindentől megfosztottak…titeket.”
Felhorkantam. „Vámpíranya” – bizarr. „Mi erősek vagyunk. Mondd neki azt, hogy ne aggódjon.”
„Még mindig nem mondott el mit szeretsz. Úgy érzem, hogy Leah inkább a farkas alakjában eszik?”
„ÉS?” – követeltem.
„Nos nekünk van itt normális emberi ételünk., Jacob. Nektek tartjuk és természetesen Bellának. Leaht is szívesen látjuk, ha bármire szüksége van. Vagy bármelyikőtöknek. Nem fogom ezt tovább fokozni.”
„LEah gyűlöl titeket.”
„Ennyire?”
„ennyire, nem igazán akar kapcsolatba kerülni veletek, ha nem muszáj. Megteszem, amit tudok.”
„Aztán ott van a ruhakérdés.”
Ránéztem arra, amit éppen viseltem. „Oh, igen. Köszi. Valószínűleg illetlen lenne közölni, hogy büdös.”
Egy kicsit mosolygott. „Nos könnyen lehet, hogy mi el tudunk látni benneteket. Alice ritkán engedi meg nekünk, hogy kétszer felvegyük ugyanazt. Állandóan ruhahegyeket kapunk „Godwill” mániásak, és úgy gondolom, hogy Leah kb. egy méret Esmével…”
„Nem tudom, hogy hogyan fog reagálni, lehet, hogy eldobja. Ő nem olyan gyakorlatias, mint én. Remélem, hogy sikerül az ajánlatot pozitív fényben feltüntetni. Jó lenne, ha élnétek az ajánlattal, lehet az bármi, amire szükségetek van. És ez a zuhanyra is vonatkozik, mivel mindig kint alszol. Kérlek…fontold meg az ajánlatot, nem kell az otthon hasznai nélkül lennetek.”
Az egészet olyan lágyan – és nyugodtan mondta, igazi érzelemmel. Egy pillanatig csak bámultan, aztán álmosan pislogtam.
„Kedves tőled. Szóval Esmétől, de uh, az a helyzet, hogy a kerületen átvág a folyó és így könnyedén megoldjuk a tisztálkodást.”
„Azért továbbadnád az ajánlatot?”
„Persze. Persze.”
„Köszönöm.”
Csak egy pillanatra fordultam el tőle, amikor hallottam a hangos, bánatos kiáltást a házból. Mire megfordultam, már eltűnt. Mi történhetett? Utána azonnal utána indultam, mint egy zombi. Legalábbis, most kb. annyi agysejtett használtam. Ez a helyzet nem tetszett nekem, nem én akartam így. Valami baj van. ÉS látni akartam, hogy mi történt. Bár tudtam, hogy semmit sem tehetek. És még rosszabbul fogom érezni magam. Ez elkerülhetetlennek tűnt. Megint bementem. Bella zihált, és teljesen összegöngyölte magát. Rosalie tartotta őt, amíg Edward, Carlisle és Esme fölé hajoltak. Egy kis mozgás fogta meg a szemem. Alice volt a lépcső tetején, és a kezeit ökölbe szorítva bámult lefelé. Ez furcsa volt – valahogy szimpatikus volt nekem.
„Adj egy pillanatot Carlisle” – zihálta Bella
„Hallottam valamit reccsenni. Meg kellene néznem.” – mondta Carlisle
„Attól tartok – lihegte - egy borda volt. ÁÚ. Aha. Pont itt.” – mutatott a bal oldalára és inkább nem érintette meg.
„Attól tartok valóban eltört. Meg kellene röntgenezni. Lehet, hogy szilánkos. Nem akarjuk, hogy bármi belső sérülés legyen.”
Bella vett egy mély lélegzetet. „Rendben”
Rosalie óvatosan felemelte Bellát. Edward vitatkozni akart vele, de Rosalie rávicsorgott és morgott, „Már fogom!”.
Úgyhogy Bella most erősebb volt, de a valami is benne. Hiába éheztek ki egyik a másik után, a gyógyulás egyszerre történt. Nem tudnak győzni. A szőke Carlisleval és Edwarddal a lépcsőház felé vitte Bellát, senki nem szólt hozzám, hiába álltam ott a kapualjban. Nekik nemcsak véradó központjuk van, hanem még röntgengépük is? A doki elég sok munkát hozott haza. Túl fáradt voltam, hogy kövessem őket, túl fáradt voltam, hogy mozogjak. A falnak dőltem és a földre csúsztam. A fejemet az ajtófélfához támasztottam. Az ajtó még mindig nyitva volt, így mélyeket szippantottam a friss levegőből. Fent hallottam a röntgengépet. Vagy legalábbis úgy gondoltam, hogy azt. Aztán hallottam a lépéseket a lépcsőn lefelé. De nem néztem fel, hogy lássam melyik vámpír az.
„Kérsz egy párnát?” – kérdezte Alice.
„nem” – motyogtam. „Mi ez a heves vendégszeretet?” - csúszott ki a számon.
„Csak nem tűnik kényelmesnek itt” – jegyezte meg.
„Nem vészes.”
„Miért nem mész utánuk?”
„Fáradt vagyok. Miért nem vagy a többivel?” – kérdeztem vissza.
„Fejfájás” – válaszolta. Ránéztem és összeráncoltam a szemöldököm. Alice egy pici jelentéktelen dolog volt. Mint az egyik karom, akkora volt. Most, pedig még kisebbnek tűnt. A kis szemei összeszűkűltek.
„A vámpíroknak fáj a fejük?”
„Nem a normálisoknak.”
Felhorkantam. „Normális vámpírok.”
„Miért nem vagy soha Bellával, mostanában?” – kérdeztem, miközben inkább vádnak hangzott. Ez nekem nem jutott eszembe előbb, túl sok mindennel volt tele a fejem., de furcsa volt, hogy Alice soha nincs Bellával mióta itt vagyok. Talán Alice ha többet lenne vele, akkor Rosaliet hanyagolná.
„Úgy gondoltam, hogy jóban vagytok.” – mondtam miközben az ujjaim tördeltem.
„Így van” – összekuporodott előttem a lábait felhúzta és a fejét a térdén pihentette. – „Fejfájás”
„Bella okozza a fejfájást?”
„Igen”
Összeráncoltam a szemöldököm. Persze túl fáradt voltam már a rejtvényekhez. A fejemet hagytam, hogy hátradőljön a friss levegő felé és becsuktam a szemem.
„Igazából nem Bella” – módosított. „A magzat” Nem látom őt.” – mondta nekem, bár lehet, hogy magával beszélt. „Rólad sem látok semmit. Nem látok róla sem semmit. Ez most pont jó nekem.”
Hátráltam, aztán a fogaimon keresztül annyit mondtam. „Nem szeretem, ha összehasonlítanak azzal.”
„Bella is homályban van. Minden olyan bizonytalan…homályos. Mint a rossz fogadások a TV-ben. Próbálsz koncentrálni, de hiába. Teljesen tönkreteszi a fejemet, ahogy próbálok koncentrálni. És nem látok előre, legfeljebb csak pár percet. A….magzat része a jövőnek. Mikor úgy döntött…amikor tudta, hogy akarja, akkor elmosódott minden. Halálra rémít a helyzet.”
Egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta. „Be kell ismernem, megkönnyebbülés, hogy nem látlak téged – a vizes kutya szagod ellenére is. Mindegy, elviselhető.” A szemei bezárultak. „Ez elmulasztja a fejfájást.”
„Örülök, hogy szolgálatára lehetek, hölgyem.” – motyogtam.
„Azon töprengek, hogy mi a köze ennek hozzád….miért vagy olyan, mint ő.”
Hirtelen meleg nyílalt a csontjaimba. Összeszorítottam az ökleimet, hogy késleltessem a reszketést.
„Nem hasonlítok semmiben, ahhoz az izéhez.” – szűrtem a fogaimon át.
„Nos valamiben igen” – nem válaszoltam. A meleg már lenyugodott. Túl fáradt voltam, hogy dühös legyek.
„Nem zavar téged, hogy itt ülök melletted?” – kérdezte.
„Nem igazán. A szagod ellenére sem.”
„Köszi” – mondta. „Ez a legjobb megoldás, amióta nem tudok aszpirint szedni.”
„Folytathatjuk később? Elalszom.”
Nem válaszolt, azonban csönd lett. Másodpercek alatt kint voltam. Azt álmodtam, hogy nagyon szomjas vagyok. ÉS volt egy nagy pohár víz mellettem – minden hideg, és sűrű, ahogy az oldalamhoz ért. Megragadtam a csészét és csak egy hatalmas kortyot ittam, de nem víz – ez fehérítő volt. Megpróbáltam visszatartani az öklendezést, de kijött az orromon át. Égetett. Az orrom égett… A fájdalom az orromben gyorsan felébresztett és eszembe jutott, hogy hol aludtam el. A szag elég vad volt, tekintve, hogy az orrom nem teljesen volt bent. „Fúj.” Ez hangos volt. Valaki hangosan nevetett. Egy ismerős nevetés, de nem passzolt a szaghoz. Nem ide tartozott. Sóhajtottam és kinyitottam a szemeimet. Az ég unalmas, és szürke volt – nappal, de nem tudom, hogy mikor. Talán napnyugta –elég sötét volt. Néha a szőke motyogott valamit, nem messze. Egy kicsit még fáradt voltam. Átfordultam és felültem. Azon gondolkodtam, hogy a szag honnan jött, valaki egy tollpárnát csúsztatott a fejem alá. Biztos, hogy kényelmesebben feküdjek, gondoltam. Hacsak nem Rosalie volt. Amint levettem az arcom a párnáról, már más illatokat is éreztem. Szalonna és fahéj, ami összekeveredett a vámpír szaggal, megfigyeltem a szobát. A dolgok nem sokat változtak, kivéve, hogy Bella ült a kanapé közepén, és az IV eltűnt. A szőke a lábainál ült és Bella térdén pihentette a fejét. Még mindig kirázott a hideg a látványtól, hogy egyáltalán hozzáér. Bár úgy vélem az agya halott volt a csinoskának, állandóan gondolkozott. Edward Bella egyik oldalán ült és a keze Bellán pihent. Alice a padlón volt, mint Rosalie. Az ő arcát nem láttam most. És könnyű volt látni, hogy miért – talált egy másik fájdalomcsillapítót.
„Hello, Jake!” – kukorékolt Seth. Bella másik oldalán ült, a karja Bella vállán és az ölében egy nagy tál étel.
„Mi a fene?”
„Téged keresett” – mondta Edward, amíg odaértem hozzájuk. „ÉS Esme meggyőzte, hogy maradjon reggelire.”
Seth látta a kifejezésemet és gyorsan magyarázni kezdett.
„Igen, Jake – azért jöttem, hogy megkeresselek, hogy rendben vagy-e, rég nem hallottunk felőled. Leah ideges volt. Mondtam, hogy biztos alszol, de tudod milyen. Egyébként rengeteg étel van itt, és képzelt Edward egy igazi szakács.”
„Köszönöm” – mormolta Edward.
Lassan belélegeztem, nehéz volt nyugodtnak maradnom. Nem tudtam levenni a szemem Seth karjáról.
„Bella fázott” – mondta Edward csendesen.
„Értem. Rendben van. Én nem voltam itt.”
Seth halotta, Edward megjegyzését az arcomra nézett, és hirtelen mindkét keze kellett, hogy egyen. Levette a karját Belláról és mekilátott. Odasétáltam a szobán át, hogy közelbb lehessek.
„Leah őrjáratozik?” – kérdeztem Sethet. A hangom még elég álmos volt.
„Igen” – mondta rágás közben. Seth új ruhákat viselt. Jobban állnak neki, mint nekem.
„Semmi baj. Ne aggódj. Üvölt, ha baj van. Kerestünk éjfél körül. Tizenkét órát futottam.”
Büszke volt rá láthatóan, hogy milyen ügyes volt.
„Éjfél? Várj egy percet – mi van most?”
„Alkonyat” Az ablak irányába pillantott.
„Jesszus. Egy egész éjszakát és a nap nagy részét átaludtam. Leesett az állam. A fenébe. Sajnálom Seth. Igazán. Fel kellett volna ébresztened.”
„Ugyan ember, neked szükséged volt egy kiadós alvásra. Mióta is nem aludtál? Az utolsó őrjárat óta még Sam előtt? Negyven óra? Ötven? Nem vagy gép, Jake. ÉS semmit sem szalasztottál el.”
„Tényleg semmit?” – pillantottam gyorsan Bellára. A színe normális volt, mint régen. Sápadt, de egy picit rózsaszín. „Hogy van a bordád?” – kérdeztem.
„Jó szorosan bekötözve, nem is érzem.”
Összeráncoltam a szemöldököm, és hallottam, hogy Edward is felszisszent, és megértettem, hogy ez a hozzáállás pont annyira piszkálta őt is, mint engem.
„Mi a reggeli?” – kérdeztem kisség szarkasztikusan. „0 negatív, vagy AB pozitív?”
Kiöltötte rám a nyelvét. Teljesen olyan, mint régen. „Omlett” – mondta, de a szemei lerepültek, és láttam, hogy egy csésze vér van az ő és Edward lábai között.
„Menj egyél egy kis reggelit, Jake” – mondta Seth. „Van a konyhában rengeteg étel. Biztos éhes vagy.”
Megvizsgáltam az ételt az ölében. Úgy nézett ki mint egy sajtos omlett, és egy nagy fahéjas tekercs. A gyomrom korgott, de nem törődtem vele.
„Leah, mit reggelizett?” – kritikusan kérdeztem Sethet.
„Hé” – vittem neki ételt természetesen. Védekezett.
„De azt mondta, hogy inkább megeszik valami dögöt, de fogadok, hogy átgondolja a helyzetet. Isteni a fahéjas tekercs.”
Láttam, hogy nem találja a szavakat. Seth felsóhajtott, amikor látta, hogy távozni készülök.
„Egy pillanat Jacob!” – Carlisle volt, megint megfordultam, mert nem akartam tiszteletlen lenni, valószínűleg az arcom is ezt tükrözte, sokkal inkább mintha más szólított volna meg.
„Igen?”
Carlisle közelebb jött hozzám, Esme pedig elsurrant a másik szobába. Egy kicsit messzebb állt meg, mint két ember beszélgetés közben szokott. Értékeltem, hogy hagyott nekem teret. Vadászatról kezdett beszélni egy komor hangban.
„A családommal kapcsolatos kérdés, vadásznunk kellene. Értem, hogy az előző fegyverszünetünknek vége, tehát a tanácsodat kérném. Sem várni fog ránk a kerületen túl? Nem akarjuk kockáztatni, hogy a családodból bárkit is bántanunk kellene – vagy közülünk valakinek baja essen. Ha te lennél a helyünkben mit tennél?”
Egy kicsit hátrahököltem, mikor ezt mondta. Honnan tudhatnám, hogy milyen egy vérszopó cipőjében? De értettem Sam álláspontját.
„Van némi kockázat” – mondtam miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a többi rám meredő szempárt. „Sam megszegett egy-két dolgot, de a megállapodás még érvényben van. Amíg úgy gondolja, hogy a törzs vagy bárki veszélyben van, nem fog kérdezni mielőtt cselekszik ez biztos, ha érted mire gondolok. De leginkább La Push a felségterülete. Nem hiszem, hogy a vadászati területeket figyelné. Inkább az otthonunk környékén marad a csapattal.”
Carlisle elgondolkodott és bólintott.
„Úgyhogy szerintem elővigyázatosságból együtt kellene mennetek.” – mondtam. „És inkább nappal kellene menni, mert ők arra számítanak, hogy éjjel mész. Mint hagyományosan a vámpírok. Te gyors vagy – átnézheted a hegyeket és elég messze kéne vadászni, amilyen távolra már senkit sem küldene.
„És hagyjuk Bellát védtelen?”
Felhorkantam. „Mi miért vagyunk itt, resztelt májnak nézel?”
Carlisle nevetett, aztán az arca megint komoly volt. „JAcob te nem harcolhatsz a testvéreiddel.”
A szemeim összeszűkűltek. „Nem mondom azt, hogy nem lenne nehéz megtenni, de ha ők mégis eljönnek megölni őt – képes volnék megállítani őket.”
Carlisle nyugtalanul rázta a fejét. „Nem, nem hittem, hogy te…képtelen lennél. De ez nem lenne helyes. Nem viselné el a lelkiismeretem. Nem, Jacob. Meg kell győződnünk róla, hogy ez nem lehet szükséges.”
Rosszallóan nézett elgondolkozva, és pár pillanat után döntött.
„Vagyis a legjobb lehetőség.”
„Nem tudom mi az Doki. Talán kettéoszolni nem a legjobb stratégia.”
„Bevethetünk pár extra képességet, ami megoldja a problémát. Ha Edward képes lesz rá, hogy adjon nekünk pár mérföldnyi biztonságot. „
Mindketten Edwardra pillantottunk. A kifejezése miatt Carlilsle gyorsan átgondolta.
„Biztos vagyok benne, hogy van más út is” – mondta Carlisle. „Természetesen Edward még nem olyan szomjas, hogy el kellene vállnia Bellától. Alice, tudnád látni az útvonal hibákat?”
„Azok, amelyeket nem látok tisztán, van egy” – mondta Alice. „Egyszerű”
Edwardból kiment minden feszültség, amikor Carlisle változtatott a terven. Bella sajnálkozva Alicere tekintett, egy kis ránc jelent meg a szemei között.
„Oké, aztán” – mondtam. „HA elrendeződik, akkor megyek én is. Seth számítok rád, úgyhogy alkonyatkor, valahol szundíts egyet, rendben?”
„Persze, Jake Én már megyek is mindjárt, ahogy kész vagyok. Hacsak nem…” habozva Bellára tekintett. „Szükséged van rám?”
„Vannak takarók és itt vagyok”
„Én jól vagyok” – mondta gyorsan. „Köszönöm neked Seth.”
Aztán Esme visszarepült a szobába, egy nagy lefedett tállal a kezében. Carlisle könyöke mögött állt meg. Határozatlan volt, a széles sötét arany szemei az enyémbe néztek. A tálat felém nyújtotta és tett egy lépést félve.
„JAcob” – mondta halkan. A hangja nagyon lágy volt a többiekhez képest. „Én tudom, hogy neked…..gusztustalan, az ötlet, hogy itt egyél, ahol ilyen kellemetlen szagok vannak számodra. De sokkal jobban érezném magam, ha egy kevés ételt magaddal vinnél, ha elmész. Tudom, hogy nem tudsz hazamenni, és ez a mi hibánk. Kérlek – nem lenne akkora bűntudatom. Vigyél valamit, hogy egyetek.” Kitartotta az ételt felém, és puhán nézett a szemembe. Nem tudom, hogy csinálta, mert nem nézett ki többnek húsz évesnél, és nagyon sápadt is volt, de a kifejezése hirtelen anyukámra emlékeztetett. Jézusom.
„Uh, persze, persze” – motyogtam. „Gondolom. Leah lehet, hogy még mindig éhes vagy ilyesmi.”
Egy kézzel elvettem a tálat a kezéből, de távol tartottam magamtól egy karhossznyira. Majd kirakom egy fa alatt. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát. Aztán eszembe jutott Edward.
„Nem mondasz neki semmit. Engedd meg neki, hogy azt higgye, hogy megettem.” Gondoltam.
Nem néztem rá, hogy lássam, hogy mit reagál. De biztos azt fogja tenni. A vérszívó tartozott nekem.
„Köszönöm Jacob.” – mondta Esme és rám mosolygott. A kő arcán megjelent egy gödröcske.
„Köszönöm neked, nagyon kedves vagy” – mondtam. Az arcom forrónak tűnt – forróbb mint általában. Ez a probléma ezekkel a vámpírokkal – hozzájuk szoktam. Elkezdtem a világot más oldalról is látni. Elkezdtem barátaimként kedvelni őket.
„Később visszajössz, Jake?” – kérdezte Bella, mielőtt még elrohanhattam volna.
„Uh, én nem tudom.” – az ajkait összeszorítottam és próbált elfojtani egy mosolyt. „Kérlek? Lehet, hogy fázni fogok.”
Vettem egy mély lélegzetet az orromon át, aztán úgy éreztem, hogy túl késő azt mondani, hogy ez egy rossz ötlet. Összerezzentem. „Talán.”
„Jacob?” – kérdezte Esme. Az ajtó felé tettem pár lépést, utánam lépett pár lépést.
„Otthagytam a tornácon egy kosár ruhát. Leahnak szánom. Mind frissen mosott – megpróbáltam annyira keveset hozzáérni, amennyire csak tudtam.” Összeráncolta a szemöldökét. „Elvinnéd neki őket?”
„Persze” – motyogtam, aztán kimentem az ajtón és belém hasított némi bűntudat.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése