Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. május 20., szerda

Breaking Dawn- második könyv 2/2

15. Tik Tak Tik Tak Tik Tak

Hé, Jake, úgy volt, hogy szürkületkor kellek. Mi az, hogy nem ébreszttettél fel Leahval mielőtt összeomlott?

Nem volt rád szükség. Még jó vagyok.

Máris a kör északi felén volt. Valami?

Nem. Semmi és semmi.

Csináltál egy kis felderítést?

Megpillantotta az egyik mellékjáratomat. Elindult az új nyomon.

Igen – futottam egy kicsit. Tudod, csak ellenőrzés. Ha Cullenék elmennek egy vadásztúrára.

Jó ötlet.

Seth visszaügetett a fő területre.

Könnyebb volt vele futni, mint ugyanezt megtenni Leahval. Annak ellenére, hogy próbálkozott – nagyon keményen – mindig volt valami él a gondolataiban. Nem akart itt lenni. Nem akarta érezni az ellágyulást a vámpírok felé, amely bennem zajlott. Nem akart foglalkozni Seth meghitt barátságával a vámpírokkal, ami egyre csak erősebb lett.

Vicces, hogy azt gondoltam, a legnagyobb baja én leszek. Mindig a másik idegeire mentünk, amikor Sam falkájában voltunk. Felém már nem voltak ellenséges érzései, csak Cullenék és Bella iránt. Elcsodálkoztam, hogy miért. Lehet, hogy csak a hála, amiért nem üldöztem el. Megeshet, hogy azért mert mostanra már jobban megértettem a viszályait. Akármelyik is, a Leahval való futás sem volt olyan rossz, mint vártam.

Természetesen annyira nem engedett fel. Az étel és ruhák, amit Esme küldött neki éppen úton voltak lefelé a folyón. Még azután is, hogy megettem a saját részem – nem azért, mert szinte ellenállhatatlan illata volt eltekintve a vámpírszagtól, hanem hogy jó példát állítsak Leah előtt önfeláldozásból – továbbra is visszautasította. A dél körül levadászott jávorszarvas sem elégítette ki étvágyát. Rosszabb lett tőle a hangulata. Leah utált nyersen enni.

Talán tehetnénk egy szemlét kelet felé. javasolta Seth. Egy jó alaposat, hogy megnézzük, hogy ott várnak-e.

Én is gondoltam erre, értettem egyet. De akkor tegyük, amikor mind ébren vagyunk. Nem akarok lazítani a védelmen. Az viszont biztos, hogy azelőtt kell megtenni, mielőtt Cullenék elindulnak. Hamarosan.

Rendben.

Ez elgondolkoztatott.

Ha a Cullenék biztonságosan el tudnák hagyni a veszélyes zónát, tényleg menniük kellene. Már akkor meg kellett volna tenniük, amikor jöttünk őket figyelmeztetni. Biztos meg tudnának finanszírozni még egy lakást. És voltak barátaik északon is, nem? Fogják Bellát, és gyerünk. Egyértelmű megoldásnak tűnt a bajukra.

Ezt javasolnom kellene nekik, de félek, hogy hallgatnának rám. És nem akartam, hogy Bella eltűnjön – hogy soha ne tudjam meg, túlélte-e vagy sem.

Nem, ez hülyeség. Mondom neki, hogy menjenek. Nincs értelme, hogy maradjanak, és jobb is lenne – nem kevésbé fájdalmas, de egészségesebb – nekem, ha Bella elmenne.

Könnyű így mondani, hogy nincs itt mellettem, olyan izgatottnak látni, amikor láthat, és nézni, ahogy éppen csak kapaszkodik az életébe.

Oh, én már megkérdeztem Edwardot ezzel kapcsolatban, gondolta Seth.

Mi?

Megkérdeztem, hogy miért nem mentek még el. El Tanyaékhoz, vagy valami. Valahova, ami túl messze van Samnek, hogy utánuk menjen.

Emlékeztetnem kellett magam, hogy most döntöttem úgy, hogy ezt tanácsolom Cullenéknek. Hogy ez a legjobb. Szóval nem szabad haragudnom Sethre, amiért átvette tőlem ezt a feladatot. Egyáltalán nem.

És mit mondott? Várnak még egy picit?

Nem. Nem mennek el.

És ez nem úgy hangzott, mint egy jó hír.

Miért nem? Ez egyszerűen hülyeség…

Igazából nem, válaszolta Seth, immár védekezően. Kell egy kis idő, mire az ember felépít egy ilyen szintű orvosi jogosultságot, amilyen Carlislenak van itt. Megvan az összes felszerelése, amivel gondoskodhat Belláról, és a szükséges iratok is, ha több kellene. Ez az egyik ok, amiért akarnak egy futóvadászatot. Carlisle szerint több vér kell majd Bellának nemsokára. Felhasználja az össze 0 negatívot, amit felhalmoztak neki. Nem szereti, ha kiürül a készlete. Venni fog még. Tudtad, hogy vehetsz vért? Ha doktor vagy.

Nem voltam még befogadó a logikára. Akkor is hülyeség. Nagy részét magukkal tudnák vinni, nem? És ellopják ami kell, akárhová is mennek. Kit érdekel a legális szarság, ha élőhalott vagy?

Edward nem akar kockázatot vállalni Bella elköltöztetésével.

Jobban van, mint volt.

Igaz, értett egyet Seth. A fejében összevetette Belláról az én emlékeimet azzal, amikor ő látta utoljára, csövekre kötve. Mosolygott és integetett Sethnek. De nem mozoghat sokat, tudod. Az a dolog teljesen kikészíti.

Visszanyeltem a gyomorsavat a torkomban. Igen, tudom.

Eltörte még egy bordáját, mondta komoran.

Tétovázva léptem egyet, majd megtántorodtam, mielőtt visszatértem az ütemembe.

Carlisle ismét összefoldozta. Azt mondta, egy újabb repedés. Aztán Roaslie mondott valamit arról, hogy a rendes emberi babák is néha eltörnek bordákat. Úgy tűnt, Edward menten letépi a fejét.

Kár, hogy nem tette meg.

Seth teljesen átállt jelentés módra – tudta, hogy ezek nekem életbevágóan fontosak. Sosem kértem volna, hogy halljam. Bellán ma átfutott egy láz. Csak enyhe – izzadás és hidegség. Charlie nem tud vele mit kezdeni – lehet, hogy tényleg beteg. Nem lehet most a csúcson az immunrendszere.

Igen, biztos, hogy ez csak véletlen.

Viszont jó hangulatban van. Beszélt Charlieval, nevetgélt meg minden…

Charlie! Mi?! Hogy érted, beszélgetett Charlieval?

Most Seth irama ingott meg; a dühöm meglepte. Gondolom minden nap hívja, hogy beszélhessen vele. Néha az anyja is felhívja. Bella már annyival jobban hangzik, így megnyugodott, hogy már gyógyulóban van…

Gyógyulóban? Mi a fenét gondolnak ezek? Megújítják Charlieban a reményt, csak hogy még rosszabb legyen, amikor meghal? Azt hittem, éppen felkészítik rá! Megpróbálják! Miért idegesítené fel ő ennyire?

Nem biztos, hogy meghal, gondolta halkan Seth.

Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak. Seth, ha át is vészeli, nem mint ember. Ő ezt tudja jól, a többiekkel egyetemben. Ha nem hal meg, eléggé élethűen fog utánozni egy hullát, kölyök. Vagy az, vagy eltűnik. Azt hittem, könnyebbé akarják tenni Charlie számára. Miért…?

Szerintem ez Bella ötlete. Senki nem mondott semmit, de Edward arca olyan érzelmeket árult el, mint a tieid.

Ismét azonos hullámhosszon a vérszopóval.

Néhány percig csendben futottunk. Elindultam egy új útvonalon, dél felé.

Ne menj túl messzire.

Miért?

Bella megkért, hogy állítsalak meg.

Összezárultak a fogaim.

Alice is téged akar. Azt mondja, hogy unja már a padláson való életet, olyan mint egy kótyagos denevér. Seth felnevetett. Egymást váltottuk Edwarddal, megpróbálva stabilan tartani Bella hőmérsékletét. Hideget melegre, ahogyan épp szükséges volt. Ha nem akarod te csinálni, visszamehetek…

Nem, megyek, válaszoltam.

Oké, Serth nem fűzött hozzá többet. Nagyon erősen koncentrált az üres erdőre.

Folytattam a déli utamat, keresve bármi újat. Visszafordultam, amint megláttam a lakottság első jelét. Még nem voltam a város közelében, de nem akartam ismét egy farkasos pletykát. Eléggé láthatatlanok voltunk már egy ideje.

Keresztülvágtam az egész területen a ház felé. Amennyire tudtam, ez egy hülye ötlet, de nem tudtam megállni. Valamiféle mazochista lehetek.

Semmi gáz nincs veled, Jake. Ez nem éppen egy hétköznapi helyzet.

Légy szíves, fogd be, Seth.

Befogtam.

Ezúttal nem tétováztam az ajtónál; egyszerűen besétáltam, mintha enyém lenne a hely. Rájöttem, hogy Rosaliet ez bosszantani fogja, de elpazarolt próbálkozás volt. Se Bella se Rosalie nem volt sehol. Vadul körbenéztem, hátha nem vettem őket észre, közben kellemetlenül szorongott a szívem a bordáim fogságában.

- Jól van – suttogta Edward – Legalábbis nem rosszabbul.

Edward a kanapén volt, arca a kezében; nem nézett fel, miközben beszélt. Esme melette ült, karjai szorosan ölelték Edward vállait.

- Hello, Jacob – mondta – Annyira örülök, hogy visszatértél.

- Én is – mondta Alice egy mély sóhajtással Büszkén jött le a lépcsőn, és úgy nézett rám, mint aki elkésett egy találkozóról.

- Uh, szia! – mondtam. Fura volt udvariasnak lenni. – Hol van Bella?

- Fürdőszoba – válaszolt Alice. – Nagyrészt folyékony diéta, tudod. Plusz ez az egész terhesség dolog ezt teszi veled, úgy hallottam.

- Ah.

Ott álltam félszegen, előre hátra hintázva a sarkamon.

- Oh, csodás. – morogta Rosalie. Megfordítottam a fejem, és láttam, hogy jön egy, lépcső mögötti félig rejtett folyosóról. Hozta Bellát gyengéden a kezeiben, arcán egy gúnyos mosoly számomra. – Éreztem én, hogy valami bűzlik.

És, mint ezelőtt, Bella arca hirtelen felragyogott, mint egy kisgyermeké karácsonykor. Mintha én hoztam volna neki élete legnagyobb ajándékát.

Ez annyira nem volt fair.

- Jacob, - lehelte – hát eljöttél.

- Szia, Bells.

Esme és Edward felálltak. Néztem, hogy milyen gyengéden fekteti le Rosalie Bellát a kanapéra. Néztem, hogy ennek ellenére Bella elfehéredett és visszatartotta a lélegzetét – mintha meg lenne neki parancsolva, hogy akármennyire is fáj, ne adjon ki hangot.

Edward végighúzta kezét Bella homlokán, majd a nyakán. Megpróbálta úgy beállítni, mintha csak a haját tűrné hátra, de inkább úgy tűnt, mint egy orvosi vizsgálat.

- Fázol? – mormogta.

- Jól vagyok.

- Bella, tudod, mit mondott Carlisle. – mondta Rosalie. – Ne játssz meg semmit. Ez nem segít egyikkőtökön sem.

- Ok, picit fázom. Edward, odaadnád azt a takarót?

Megforgattam a szemeimet. – Nem azért vagyok én itt?

- Te csak besétáltál. – mondta Bella. – Egy egész napos futás után, gondolom. Pihenj egy kicsit. Pár pillanat, és újra felmelegszem.

Semmibe vettem, odamentem, és leültem a fotel mellé, miközben ő még mindig mondta, mit tegyek. Akkor valahogy… nem tudom, olyan törékenynek tűnt, féltem megmozdítani, vagy akár a kezem is köré rakni. Így csak óvatosan nekidőltem az oldalának, engedve, hogy a karom az övé mellett legyen, és megfogtam a kezét. A másik kezem az arcára tettem. Nehéz volt megmondani, hogy hidegebb volt-e, mint általában.

- Kösz, Jake – mondta, és éreztem, ahogy remeg.

- Nincs mit. – válaszoltam.

Edward leült a fotel szélére Bella lábához, szeme az arcán.

Túl nagy remény volt, így, hogy a szobában mindenkinek szuper hallása volt, hogy ne hallják meg, ahogy korog a gyomrom.
- Rosalie, miért nem hozol Jacobnak valamit a konyhából? – kérdezte Alice. Most nem lehetett látni, ugyanis csendesen üldögélt a fotel mögött.

Rosalie hitetlenkedve nézett arra a helyre, ahonnan Alice hangja jött.

- Kösz, Alice, de nem akarok olyat enni, amibe Szőkécske beleköpött. Nem hiszem, hogy túl jól reagálna a testem a méregre.

- Rosalie sosem alázná meg Esmet azzal, hogy ilyen vendégszeretet hiányosságot mutatna.

- Persze, hogy nem. – mondta Szőkécske édes hangon, ami gyanakvásra késztetett. Felkelt és kilibbent a szobából.

Edward felsóhajtott.

- Elmondod, ha mérget rak bele, ugye? – kérdeztem.

- El. –ígérte Edward.

És valamiért hittem neki.

A konyhából hangos csattogás és – furcsán – a rongálás ellen tiltakozó fém hangja hallatszódott ki. Edward ismét felsóhajtott, de egy picit mosolygott is. Aztán Rosalie visszatért, mielőtt időm lett volna gondolkozni rajta. Egy önelégült mosollyal egy ezüst tálat tett le elém a földre.

- Nesze, korcs.

Egyszer talán egy mixer tál lehetett, de addig hajtotta vissza, mígnem szinte teljesen úgy nézett ki, mint egy kutyatál. Lenyűgözött a szaktudása. És hogy még a részletekre is figyelt. Belekarcolta az oldalába a Fido szót. Kiváló kézírás.

Mivel jól nézett ki az étel – vagdalt, nem kevesebb, és egy nagy, hajában sült krumpli minden hozzávalóval – megköszöntem Szőkécskének.

Felhorkantott.

- Hé, tudod, hogy hívják azt a szőkét, amelyiknek agya van? – kérdeztem, aztán folytattam rögtön – Golden retriever.

- Már ezt is hallottam – mondta, immár mosolytalanul.

- Akkor még próbálkozom – ígértem, aztán nekiálltam.

Undorodott fejet vágott és megforgatta a szemeit. Aztán leült az egyik karosszékbe, és olyan gyorsan kezdte el váltogatni a nagy TV-n az adásokat, hogy nem hittem el, bármit is igazán keresne.

A kaja jó volt, még a vámpírszaggal a levegőben is. Igazán kezdtem hozzászokni. Nem mintha akartam volna…
Amikor végeztem – megfordult a fejemben, hogy kinyalom a tányért, csak hogy legyen Rosalinek mi miatt panaszkodni – éreztem, ahogy Bella hideg ujjai gyengéden végigfutnak a hajamon. Megpróbálta a nyakamnak szorítva lelapítani.

- Ideje levágatni, mi?

- Kezdesz kicsit bozontos lenni – mondta. – Talán…

- Engedd meg, hogy kitaláljam. Valaki itt a közelünkben egy párizsi hajszalonban vágatta a haját.

Felkacagott. – Megeshet.

- Nem, kösz, - mondtam, mielőtt komolyan felajánlja. – Jó vagyok így még néhány hétig.

Eltűnődtem, meddig van még ő jól. Megpróbáltam udvariasan rákérdezni.

- Szóval… izé… mikor van az… ö… napja? Tudod, mikor esedékes a kis szörnyeteg?

Rácsapott a tarkómra, körülbelül olyan erővel, mint egy hulló tollpihe, de nem válaszolt.

- Komolyan, - mondtam. – Tudni akarom, meddig leszek még itt. – Meddig leszel még itt. Tettem hozzá fejben. Odafordultam, hogy ránézzek. A szeme gondterhelt volt; az idegességét jelző vonal ismét megjelent a két szemöldöke között.

- Nem tudom, – motyogta – Pontosan nem. Nyilvánvaló, hogy nem a tipikus 9 hónapos modellel van dolgunk, és ultrahangos képet sem csinálhatunk, így Carlisle a méretemből következtet. Normális embereknek itt negyven centiméteresnek kell lennie, - végighúzta az ujját kidomborodó hasán – amikor a baba teljesen kifejlődött. Hetenként egy centi. Én harminc voltam ma reggel, és naponta kábé kettő centit növök, néha többet.

Két hét egy naphoz képest, a napok csak úgy repültek. Az élete olyan volt, mint egy gyorsított felvétel. Hány napja volt még, ha negyvenig számolta? Négy? Egy percembe került, mire rájöttem, hogyan nyeljek.

- Jól vagy? – kérdezte.

Bólintottam, nem voltam biztos, hogy kijönne akár egy hang is.

Edward elfordította az arcát, ahogy a gondolataimat hallgatta, de láttam a tükörképét az üvegfalban. Ismét az égő ember.

Vicces, hogy egy határidő mennyivel nehezebbé tette az elhagyását vagy távozását. Örülök, hogy Seth már felhozta, így legalább tudom, hogy maradnak. Elviselhetetlen lenne nem tudni, hogy elmennek-e, elvéve egy, két, vagy akár három napot abból a négyből. Az én négy napomból.

Az is vicces volt, hogy már majdnem vége volt, a hozzám való ragaszkodását egyre nehezebb volt megtörni. Majdnem olyan, mintha arányos lenne a növekvő pocakjával – minél nagyobbra nőtt, annál erősebb gravitációs erőre tett szert.
Egy percre megpróbáltam távolról nézni, hogy elválasszam magam a húzástól. Tudtam, hogy nem a képzeletem játszott csak velem, hogy egyre nagyobb szükségem volt rá. Miért? Mert haldoklott? Vagy mert tudtam, ha mégsem – legjobb esetben – átváltozna valamivé, amit nem ismerek és nem értek?

Végighúzta ujjait az arccsontomon, a bőröm nedves lett, ahol hozzáért.

- Minden rendben lesz, - mondta szinte dúdolva. Nem számított, hogy a szavak nem jelentettek semmit. Úgy mondta, mint amikor az emberek azokat az értelmetlen óvodás dalokat a gyermeküknek. Ints búcsút, baba.

- Rendben – motyogtam.

Átölelte a karomat, fejét a vállamon pihentette. – Nem gondoltam volna, hogy el fogsz jönni. Seth is bizonygatta, Edward is megmondta, de nem tudtam elhinni nekik.

- Miért nem? – kérdeztem rekedten.

- Nem vagy itt boldog. Mégis eljössz.

- Azt akartad, hogy itt legyek.

- Tudom, de nem kellett volna jönnöd, mert nem fair, hogy azt akarom, hogy itt legyél. Megértettem volna.

Egy percig csend volt. Edward arcára visszatért a szokásos kifejezés. Ránézett a TV-re, amit Rosalie még mindig veszettül kapcsolgatott. Már hatszáznál tartott. Elgondolkoztam, hogy mikorra ér vissza az elejére.

- Köszönöm, hogy jöttél – suttogta Bella.

- Kérdezhetek valamit? – kérdeztem.

- Persze.

Edward nem úgy tűnt, mint aki figyel ránk, de tudtam, hogy már tudja, mit fogok kérdezni, engem nem sikerült átvernie.

- Miért akarod, hogy itt legyek? Seth is melegen tudna tartani, és vele valószínű könnyebb együtt lenni, amilyen vidám kissrác. De amikor én sétálok be az ajtón, úgy mosolyogsz, mintha én lennék a kedvenced az egész világon.

- Te vagy az egyikük.

- Ez gáz, ugye tudod…

- Igen – sóhajtott. – Sajnálom.

- De miért? Még mindig nem válaszoltál.

Edward ismét a másik irányba nézett, mintha az ablakon bámulna ki. A tükörképén azonban üres volt az arca.

- Az egész… teljes, ha itt vagy, Jacob. Mintha együtt lenne az egész családom. Úgy értem, képzeld el milyen ez nekem – sosem volt nagy családom ezelőtt. Ez olyan jó. – elmosolyodott egy fél pillanatra – De nem egész, ha nem vagy itt.

- Sosem leszek a családod tagja, Bella.

Lehettem volna. Jó lett volna nekem ott. De ez csak egy távoli jövőkép volt, amely még azelőtt meghalt, hogy esélyt kapott volna az életre.

- Mindig is tagja voltál a családomnak. – ellenkezett.

Csikorgó hangot adtak ki a fogaim. – Ez rossz válasz.

- Akkor mi a helyes?

- Mit szólsz a „Jacob, elegem van a fájdalmadból”-hoz?

Éreztem, hogy megrándul.

- Jobban szeretnéd azt? – suttogta.

- Legalább könnyebb lenne. Elfogadná, megbirkóznék vele.

Ismét lenéztem az arcára, oly közel az enyémhez. Be volt csukva a szeme és ráncolta a homlokát. – Letértünk az útról, Jake. Kibillentünk az egyensúlyból. Az életem része kell, hogy legyél… érzem, és te is érzed – egy másodpercre megállt, anélkül, hogy kinyitná a szemét – mintha arra várna, hogy letagadjam. Amikor nem szóltam semmit, folytatta. – De nem így. Valami rosszat tettünk. Nem. Tettem. Én tettem valami rosszat, ami miatt letértünk az útról…

A hangja elhalt, a szemöldökráncolása alábbhagyott, arca ellazult, amíg csak egy aprócska ránc maradt a szája sarkában. Vártam, hogy még több savanyúságot csempésszen a napomba, de aztán egyszer csak halk horkolást hallottam a torkából.

- Kimerült – dörmögte Edward – Hosszú nap volt. Nehéz. Azt hittem, hamarabb elalszik, de várt téged.

Nem néztem rá

- Seth azt mondta, eltörte még egy bordáját.

- Igen, nehézzé teszi a légzését.

- Csodás.

- Majd szólj, ha ismét forró lesz.

- Ok.

Még mindig libabőrös volt a karja, amelyik nem ért hozzám. Alig emeltem fel a fejem, hogy körbenézzek a takaróért, amikor Edward benyúlt a fotel mögé, és beterítette vele Bellat.

Alkalmanként a gondolatolvasás időt spórolt meg. Például lehet, hogy nem kell nagy problémát csinálnom abból, hogy megvádolom őket ezzel a Charlie ellenességgel. Az az összevisszaság. Edward egyszerűen meghallaná mennyire dühös is…

- Igen – értett egyet. – Szerintem sem jó ötlet.

- Akkor miért? – Miért mondta Bella az apjának, hogy gyógyulóban van, amikor ezzel csak még rosszabb lesz neki később?

- Nem tudja elviselni az aggodalmát.

- És így jobb…

- Nem. Nem jobb. De nem fogom kötelezni semmire sem, ami elveheti most a boldogságát. Akármi is történik, ettől jobban érzi magát. A többivel majd utólag ráérek foglalkozni.

Ez sem hangzott helyesnek. Bella nem próbálná Charlie fájdalmát elhalasztani egy kséőbbi alkalomra, amikor másnak kell szembenézni vele. Még ha haldoklik is. Ez nem ő volt. Ahogy Bellát ismerem, biztos van egy másik terve.

- Nagyon biztos venne, hogy élni fog. – mondta Edward.

- De nem emberként. – tiltakoztam.

- Nem, nem emberként, de reméli, hogy láthatja még Charliet.

Oh, ez egyre jobb.

- Láthatja Charliet – végül ránéztem, rosszalló szemekkel. – Később. Meglátogatni Charliet, amikor csillogó fehér, és a szemei pirosak. Nem vagyok vérszopó, szóval lehet, hogy nem értek valamit, de Charlie eléggé furcsának tűnik első vacsorának.

Edward felsóhajtott. – Tudja, hogy képtelen lesz a közelében lenni legalább egy évig. De tudja, hogy ki fogja bírni. Elmondja Charlienak, hogy egy különleges kórházba kell mennie a világ túlsó végén. Majd telefonon érintkeznek.

- Ez örültség.

- Az.

- Charlie annyira nem hülye. Ha nem is öli meg, a változást észre fogja venni.

- Részben erre számít.

Tovább bámultam, várva a folytatást.
- Nem öregszik majd, természetesen, szóval ez egy időkorlátot állít fel, még akkor is, ha Charlie elfogadja, akármilyen kifogást is hoz a változásokra. – Halványan elmosolyodott – Emlékszel, amikor megpróbáltál beszélni neki az átalakulásodról? Hogyan segítettél neki rájönni?

A szabad kezem ökölbe szorult. – Elmondta neked?

- Igen. – adott igazat ismét.

Ez gyengeség volt tőle, hogy hagyja, hogy mindezt megtegye, csak hogy boldognak tudhassa. Ez nem fog jól elsülni.

Ami meg azt a feltételezést vette fel bennem, hogy nem bízik benne, hogy még élni fog örült terve végigvivéséhez. Kiengeszteli, hogy kicsit hosszabb ideig lehessen boldog.

Például még négy napig.

- Megbirkózok vele, bármi is jöjjön – suttogta, és elfordította az arcát, hogy ne lássam az arckifejezését. – Nem okozok neki fájdalmat most.

- Négy nap? – kérdeztem

Nem nézett fel. – Körülbelül.

- Aztán?

- Mire gondolsz pontosan?

Arra gondoltam, amit Bella mondott. A dologra, ami szépen, vámpírbőr keménységű burokba csomagolva növekedett benne. Hogyan is működik ez? Hogy fog onnan kikerülni?

- A kutatásból, amit végeztünk, az derül ki, hogy az ilyen lények a fogukat használják ahhoz, hogy kijussanak a méhből.

Meg kellett állnom, hogy visszanyeljem az epét.

- Kutatás? – kérdeztem gyengén.

- Ezért nem láttad Jaspert és Emettet a környéken. Ez az, amin Carlisle is éppen dolgozik. Próbálunk megfejteni ősi legendákat és történeteket, amennyit tudunk a rendelkezésre álló dolgokkal, keresünk mindent, ami segíthet megjósolni a teremtmény viselkedését.

Történetek? Ha vannak mítoszok, akkor…

- Ez nem az első ilyen eset? – kérdezte Edward, előre látva a kérdésemet. – Talán. Az egész nagyon vázlatos. A legendák lehetnek a félelem és képzelet művei. Habár… - habozott – a ti legendáitok is igazak, nem? Úgy tűnik, helyhez kötöttek, kapcsolatban állnak egymással…

- Hogyan találtatok…?

- Volt egy nő, akivel összeakadtunk Dél-Amerikában. A saját embereinek hagyományában nevelkedett. Ő hallott figyelmeztetéseket ilyen teremtményekről, régi történetek, amelyek szájhagyomány útján terjedtek.

- Mik voltak a figyelmeztetések?

- A teremtményt rögtön meg kell ölni. Mielőtt túl sok erőt szerez.

Ahogyan Sam gondolta. Vajon igaza volt?

- Természetesen a legendáik ránk is ezt mondják. Hogy el kell minket pusztítani. Hogy lélektelen gyilkosok vagyunk.

Kettőből kettő.

Edward egy pillanatra keményen felnevetett.

- Mit mondanak a történetek az… anyákról?

Kín terült szét az arcán, és mikor meghátráltam a fájdalmától, már tudtam, hogy nem fog válaszolni. Kétlem, hogy meg tudna szólalni.

Rosalie volt az – aki oly mereven és csendben ült azóta, hogy Bella elaludt, hogy majdnem elfeledkeztem róla – aki válaszolt.

Megvető hangot hallatott, majd belekezdett. – Természetesen nem voltak túlélők. – mondta. Nincs túlélő, nyersen és törődés nélkül. – Szülni egy fertőzésekkel teli mocsár közepén, miközben egy sámán lajhárköpettel keneget, hogy elűzze a gonosz szellemeket, nem éppen a legbiztonságosabb módszer. Még a normális szülések fele is rosszul sült el. Egyiküknek sem volt meg, amije ennek a babának megvan – gondviselők, akik tudják, hogy mik a szükségletei, és teljesítik is azt. Egy doktor, egyedülálló ismerettel a vámpírok természetéről. Egy terv, hogy olyan biztonságosan hozzuk ki onnan a babát, amennyire csak lehet. Méreg, ami megjavít mindent, ha valami rossz irányba menne el. A baba jól lesz. És azok a másik anyák is túlélték volna valószínűleg – már ha léteztek. Egyetlen, amiről nem vagyok meggyőződött. – szusszantott lenézően.

A baba, a baba. Csak az számított. Bella élete egy aprócska részlet volt számára csupán – lényegtelen.

Edward arca hófehér lett. Keze ökölbe szorult. Teljesen egocentrikusan és változatlanul, Rosalie ledobta magát a székbe, háttal neki. Edward előre dőlt, guggolásba ereszkedve.

Engedd meg nekem, javasoltam.

Megállt, felhúzva egy szemöldökét.

Hangtalanul felemeltem kutyatálszerű edényemet a földről. Aztán egy gyors, erőteljes csuklómozdulattal olyan keményen Szőkécske tarkójához vágtam, hogy – egy fülsértő csattanással – kilapult, majd átpattanva a szobán letörte a vastag korlátpillér gömbölyű tetejét a lépcső alján.
Bella megrándult, de nem ébredt fel.

- Buta szőke – dörmögtem.

Rosalie lassan felénk fordította a fejét, szeme lángolt.

- Kaját. Dobtál. A. Hajamba.

Megtette.

Felpattantam, elhúzódtam Bellától, hogy ne ébredjen fel a rázkódásra, és annyira elkezdtem nevetni, hogy kifolyt a könnyem. A fotel mögül hallottam Alice csilingelő nevetését becsatlakozni.

Meglepett, hogy Rosalie nem támadott meg. Pedig arra számítottam. Aztán rájöttem, hogy a nevetésem felébresztette Bellát, pedig a leghangosabb részt átaludta.

- Mi olyan vicces? – motyogta.

- Kaját dobtam a hajába, - mondtam neki, majd ismét röhögtem.

- Ezt nem felejtem el, kutya. – sziszegte Rosalie.

- Nem nehéz törölni egy szőke memóriáját, – vágtam vissza. – csak fújj a fülébe.

- Keress új vicceket. – mondta élesen.

- Ne már, Jake. Hagyd már Rose… - Bella félbeszakította a mondandóját, és egy nagy levegőt vett. Abban a másodpercben Edward áthajolt fölöttem, kitépve a takarót az útjából. Úgy tűnt rázkódik, a háta kidomborodott a kanapéból.

- Csak – lihegte – nyújtózkodott.

Az ajkai fehérek voltak, fogait szorosan összezárta, mint aki megpróbál visszafojtani egy sikolyt.

Edward kezei közé fogta Bella arcát.

- Carlisle – szólt halk, feszült hangon.

- Itt vagyok – mondta a doktor. Nem hallottam bejönni.

- Minden rendben – mondta Bella. – Szerintem vége. Szegény gyermek, nincs elég helye, csak annyi. Olyan nagyra nő.

Nehéz volt elhinni, hogy ilyen imádattal tud arról a dologról beszélni, ami éppen széttépi. Főleg Rosalie érzéketlensége után. Azt kívántam, bárcsak Bellahoz is hozzávághatnék valamit.

Nem háborodott fel a hangulatomon. – Tudod, rád emlékeztet, Jake – mondta – gyengéd hangon – még mindig levegőért kapkodva.

-Ne hasonlíts ahhoz a valamihez. – köptem a fogaim között.

- Csak a növekedési hajrádra értettem. – mondta, úgy tűnt, bántom az érzéseit. Jó. – Te is csak nőttél. Nézhettem, ahogy minden perccel magasabb és magasabb leszel. Ő is olyan. Gyorsan növő.

Megharaptam a nyelvem, hogy ne mondjam, amit akartam – eléggé erősen ahhoz, hogy érezzem a vért a számban. Persze begyógyul, mielőtt lenyelhetném. Ez kellett Bellának. Hogy olyan erős legyen mint én, hogy gyorsan gyógyuljon.

Könnyebben lélegzett, és visszaereszkedett a kanapéra, teste erőtlenné vált.

- Hm… - mormogta Carlisle. Felnéztem, a szemei engem fürkésztek.

- Mi az? – követeltem.

Edward feje oldalra dőlt, mintha arra reagálna amit Carlisle gondol.

- Tudod, csak elgondolkoztam a magzat genetikai felépítésén, Jacob. A kromoszómáin.

- Mi van vele?

- Hát, ha a hasonlóságokat figyelembe vesszük…

- Hasonlóságokat? – morogtam, nem díjazva a többes számot.

- A felgyorsult növekedés, és hogy Alice egyikkőtöket sem látja.

Az arcom üres lett. Erről elfeledkeztem.

- Nos, gondolom, ez azt jelenti, megvan egy válasz. Ha a hasonlóságok génszintűek.

- Huszonnégy pár. – dörmögte Edward magának.

- Ezt nem tudhatod.

- Nem. De érdekes feltételezés. – mondta Carlisle megnyugtató hangon.

- Ja. Egyszerűen fenomenális.

Bella halk horkolása ismét elkezdődött, szépen kiemelve a szarkazmusomat.

Egy olyan szintű beszélgetésbe kezdtek a génekről, amiből a szavak, amiket megértettem az a-az és az és volt. És az én nevem, persze. Alice csatlakozott, néha hozzáfűzve valamit csicsergő hangján.

Hiába beszéltek rólam, nem próbáltam kitalálni az általuk levont következtetéseket. Máson járt az eszem, tényeken, amibe megpróbáltam belenyugodni.

Első tény, Bella mondta, hogy a lényt egy burok védi, mely olyan kemény, mint a vámpírbőr, nem hatol át rajta se az ultrahang se a tű. Második tény, Rosalie mondta, hogy van egy biztos tervük a lény kiszedésére. Harmadik tény, Edward szerint – legendákban – a szörnyek, mint ez, kirágták magukat az anyjukból.

Megrázkódtam.

Ez eléggé betegesen nyert értelmet, ugyanis, negyedik tény, nem sok dolog tudott átjutni olyan dolgokon, mint a vámpírbőr. A fél-lény fogai – a mítoszok szerint – Elég erősek voltak. Az én fogaim is elég erősek voltak.

És a vámpírfogak voltak még eléggé erősek.

Nehéz volt nem látni az egyértelműt, mégis jobb szerettem volna. Mert van egy eléggé erős gyanúm, hogyan szándékozik Rosalie „biztonságosan” kiszedni onnan azt a dolgot.

16. A túl sok információ riaszt

Korán felkeltem, mielőtt napfelkelte lett volna. Csak egy kevés kényelmetlen alvás jutott nekem a dívány oldalának hajolva. Edward ébresztett, amikor Bella arca kipirult, és átvette a helyem, hogy visszahűtse. Kinyújtóztam és eldöntöttem, hogy elég pihent vagyok, hogy munkába álljak.
"Köszönöm, "mondta Edward csendesen, látva a terveim. "Ha tiszta az út, ők ma elmennek."
"Tudatni fogom veled."
Jó érzés visszatérni az állati énembe. Merevvé váltam a sok üléstől. Hosszú lépéseket nyújtottam, kisimítani a csomókat.
Jó reggel, Jacob, üdvözölt Leah.
Jó, hogy fent vagy. Milyen rég van kint Seth?
Még nem kint, gondolta Seth álmosan. Majdnem. Mire van szükséged?
Gondolod, szereztél egy másik órát magadban?
Biztos dolog. Nem probléma. Seth rögtön a lábaihoz ért, miközben felrázta a bundáját.
Gyerünk, tegyünk egy mély futás, mondtam Leah-nek. Seth, vedd a kerületet.
Megvagy. Tört be Seth egy könnyű kocogásba.
Egy másik vámpír megbízás, morgott Leah.
Problémád van ezzel?
Természetesen nem. Én csak szeretem dédelgetni azokat a kedves piócákat. Jó. Lássuk, milyen gyorsan rohanunk.
Jól van, feltétlen benne vagyok!
Leah a kerület messzi nyugati felén volt. Inkább, minthogy közel vágjon a Cullen házhoz. Ragaszkodott a körhöz, ahogy körbeért, hogy találkozzunk. Én egyenesen kelet felé vágtattam tudva, hogy még a vezető kezdéssel is hamarosan lehagyna engem, ha akár egy másodpercét is könnyedén venném.
Szaglászd a talajt. Leah. Ez nem egy verseny, ez felderítő küldetés.
Mindkettőt meg tudom tenni és még mindig fenéken tudlak billenteni.
Ebben az egyben igazat adtam. Tudom.
Nevetett.
Tettünk egy kanyaruló utat a keleti hegyeken keresztül. Ez ismerős út volt. Ezeken a hegyeken rohantunk egy évvel ezelőtt, amikor elmentek a vámpírok, létrehozva egy részt az őrjáratutunkkból, hogy megvédjük itt az embereket. Aztán visszahúztuk a vonalat, amikor a Cullen-ek visszatértek. Ez az ő szerződés szerinti földjük volt.
De ez a tény most Sam-nem valószínűleg semmit nem jelentett.
Az egyezmény halott volt. A kérdés ma az volt, hogy mennyire vékonyan volt hajlandó terjeszteni az erejét Elkóborol Cullen-eket keresett, hogy vadászik-e a földjükön, vagy nem?
Vajon Jared az igazat mondta vagy kihasználta a kettőnk közötti csendet?
Egyre mélyebben és mélyebben jártunk a hegyekben anélkül, hogy bármilyen nyomot találtunk volna a falkából Fakuló vámpír nyomok voltak mindenhol, de az illatok most ismerősek voltak. Egész álló nap ezeket lélegeztem be.
Nehéz volt számomra, némileg újfajta figyelmet, egy egyéni nyomrészletet, ami tőlük származott jövés-menésnél, kivéve Edwardot.
Valami oka kellet legyen ennek az összejövetelnek, bár azt sem lehet elfelejteni, amikor Edward visszahozta a haldokló terhes feleségét. Csikorgattam a fogaimat. Akármi volt az, semmit nem tehet velem. Leah nem tudott elhúzni tőlem, bár ezt most már ő is tudta. Több figyelmet szenteltem minden egyes új illatra, amint a száguldó versenyen voltam. Elhaladt a jobb oldalamnál, inkább velem futva, mint versenyezni megint.
Mi itt meglehetősen messze jutottunk, kommentálta.
Igen. Ha Sam elkóboroltakra vadászott, akkor most kereszteznünk kellett volna a nyomát.
Most számosabb érzést tesz, hogy lent La Push-ban raktározzon, gondolta Leah. Tudja, hogy három pár extra szemet és lábat adunk a vérszívóknak. Nem lesz képes meglepni őket. Ez valójában csak elővigyázatosság volt.
Nem akarná az értékes élősködőinknek megragadni a fölösleges lehetőséget.
Nem, értettem egyet, figyelmen kívül hagyva a szarkazmust.
Olyan sokat változtál, Jacob. Beszélni egy nyolcvan évekről.
Te sem vagy ugyan az, Leah, mint akit mindig ismertem és szerettem, Igaz. Most kevésbé idegesítelek, mint Paul?
Bámulatos…igen.
Ah, édes siker.
Gratulálok.
Majd újra csendesen futottunk. Valószínűleg ideje volt megfordulni, de egyikünk sem akarta.
Kellemesnek éreztem így a futást. Túl sokáig bámultunk ugyan annak a nyomnak a kis körvonalára. Jobbnak tűnt megfeszíteni az izmainkat, és megragadni a barátságtalan terepet. Nem siettünk annyira, így arra gondoltam, talán vadászhatunk visszafele jövet. Leah meglehetősen éhes volt.
Nyam, nyam, gondolta savanyúan.
Ez mind a fejedben van, mondtam neki. Ez am módja a farkasok evésének. Ez természetes.
Ítletes. Ha nem gondolkodsz az emberi kilátásról-
Felejtsd el a buzdító szavakat, Jakob. Fogok vadászni. Nem kell szeretnem.
Persze, persze, értettem egyet könnyedén. Nem az én dolgom volt, ha ő meg akarta magának
nehezíteni a dolgokat.
Nem tett hozzá semmit néhány percen keresztül; elkezdtem gondolkodni a visszafordulásról.
Köszönöm, mondta hirtelen Leah egy egészen más hangon.
Miért?
Hogy hagytál engem. Hogy hagytál maradni. Te kedvesebb voltál, mint amennyit reméltem
volna, Jakob.
Öhm, nem probléma. Voltaképpen, azt gondolom. Nekem nincs kifogásom ellene, hogy itt
légy, azt gondolom, szeretném.
Felhorkant, de ez egy játékos hang volt. Mint egy sugárzó dicséret!
Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon.
Jól van, ha te sem hagyod a tiedre menni. Egy másodperc szünetet tartott.
Én azt gondolom, te jó Alfa vagy.
Nem azon a módon, mint Sam, de a te sajátos módodon. Megéri követni, Jacob.
Az elmém üres lett a meglepetéstől. Egy másodpercbe telt magamhoz térni eléggé, hogy válaszoljak.
Öhm, köszönöm. Nem vagyok teljesen biztos, hogy képes leszek megakadályozni, hogy ez a fejembe szálljon, mégis. Ez honnan jött?
Nem válaszolt azonnal, és én követtem a szótlan gondolatai irányát. A jövőn gondolkodott, arról, mit mondanék Jared-nak másik reggel. Arról, hogy hamarosan lejár az idő, és akkor visszamennék az erdőbe. Arról, hogy hogyan ígértem meg, hogy ő és Seth visszatérnének a falkához, amint a Cullenek eltűnnek…
Veled akarok maradni, mondta nekem.
A sokk a lábaimon át száguldott, miközben bezárta az ízületeimet. Mögém fújt, aztán fékezett. Lassan visszasétált oda, ahol én helyben megfagytam.
Nem fogok pánikolni, szitkozódtam. Nem foglak körbe követni téged. Oda mehetsz, ahova akarsz, és én megyek oda, ahova én akarok. Csak akkor kell elviselned, amikor mindketten farkasok vagyunk. Oda vissza lépkedett velem szemben, idegesen suhogtatva a hosszú, szürke farkát. És, ahogy tervezem a távozást, amint el tudom intézni… talán nem lesz olyan gyakran.
Nem tudtam, mit mondani.
Boldogabb vagyok most, hogy a te falkád tagja vagyok, mint az elmúlt évben voltam.
Én is maradni akarok, gondolta csendesen Seth. Nem gondoltam, hogy figyel ránk, amikor a kerületen rohan. Szeretem ezt a falkát.
Hé, most! Seth, ez nem lesz sokáig falka. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, így azok meggyőznék őt. Nekünk most volt egy tervünk, de amikor… miután ennek vége, én csak farkas leszek, Seth, neked szükséged van egy tervre. Te jó gyerek vagy. Olyan fajta ember vagy, akinek mindig van egy harca. És semmiképp nem út, hogy most elhagyd La Push-t.
Végzős leszel a középiskolában, és kezdened kell valamit az életeddel. Vigyáznod kell Sue-ra.
Az én dolgaim nem fogják beszennyezni a te jövődet.
De – Jacobnak igaza van, segített Leah.
Egyetértesz velem?
Természetesen. De ezekből egyik sem vonatkozik rám. Én a saját utamat jártam, mindenesetre. Munkát fogok szerezni valahol távol La Push-tól. Talán részt vesznek néhány tanfolyamon a közösségi főiskolánál. Jógázni és meditálni fogok, hogy dolgozzam a vérmérsékletem ügyén…És ennek a falkának maradok a tagja a mentális jólétem kedvéért.
Jakob – láthatod, hogy ez érthető, igaz? Én nem haragszom rád, te nem haragszol rám, mindenki boldog.
Hátat fordítottam és nyugat lassan nyugat felé kezdtem ügetni.
Ez egy kicsit több, hogy foglalkozzunk vele, Leah. Had gondolkodjam erről, rendben?
Persze. Ragadd meg az alkalmat.
Több időt vett igénybe, hogy visszafussunk. Nem próbálgattam a sebességet. Csak próbáltam kellően koncentrálni, hogy ne szántsak bele fejjel előre egy fába.
Seth egy kicsit zúgolódott hátul a fejemben, de képes voltam figyelmen kívül hagyni. Tudja, hogy igazam van. Nem fogja elhanyagolni a mamáját. Vissza szeretne menni La Push-ra és megvédeni a törzset, ahogy tudja.
De nem láthattam Leah-t ezt csinálni. És ez csak egyszerűen ijesztő volt.
Egy falka kettőnkből? Nem számít a fizikai távolság, nem tudtam elképzelni a… a helyzet bensőséges viszonyát. Csodálkoztam, hogy ő ezt igazán átgondolta, vagy csak elszántan szabat akart maradni.
Leah nem mondott semmit, amikor ezen töprengtem. Olyan volt, mintha azt próbálná bizonyítani, milyen könnyű lenne, ha csak mi lennénk.
Egy csorda fekete-farkú rőtvad felé rohantunk csak, amint a nap felkelt, egy kicsit kitisztítva mögöttünk a felhőket. Leah belül sóhajtott, de nem tétovázott. A támadása egyaránt volt tiszta és hatékonyan kecses. Az egyik legnagyobbat fogta le, egy bakot, mielőtt még az ijedt állat teljesen felfogta volna a veszélyt.
Nem múlt felül, elragadtam a következő legnagyobb rőtvadat, elkapva gyorsan a nyakát az állkapcsommal, így nem érzett szükségtelen szenvedést. Érezhetem Leah ellentétes undorát az éhségével és megpróbáltam megkönnyíteni neki azáltal, hogy hagytam a farkast lenni a fejemben. Elég sokáig éltem egészen farkasként, hogy tudjam, hogyan kell teljesen állatiasnak lenni, látni az ő útját és gondolni az ő útját. Hagytam átjárni az ésszerű állatias ösztönöket, engedve neki is, hogy ezt érezze. Egy másodpercig tétovázott, de azután próbaképpen, úgy tűnt kiterjeszti az elméjét és próbálja látni az én utamat.
Nagyon idegennek éreztem – a tudatunk még szorosabban voltak összekapcsolódva mint bármikor máskor ezelőtt, mert mindketten próbáltunk együtt gondolkodni.
Ismeretlen, de ez segített neki. A fogait keresztülvágta a szőrön, és a gyilkos vállának a bőre, messzire gyötrődve egy vastag darabot a folyó húsból. Inkább, mint hogy távol rezzenjen, ahogyan azt az emberi gondolatai akarták, engedte a farkas-énjét ösztönösen reagálni. Ez egyfajta érzéketlen dolog volt, átgondolatlan dolog. Ez hagyta, hogy békében egyen.
Nekem könnyű volt ugyan azt tenni. És örültem, hogy ezt nem felejtettem el. Ez lesz hamarosan újra az életem Leah ennek az életnek a része lett? Egy héttel ezelőtt, ezt az ötletet túl megdöbbentőnek találtam. Nem lettem volna képes elviselni. De most már jobban ismerem őt. És, megkönnyebbülve az álladó szenvedéstől, nem volt ugyanaz a farkas. Nem ugyanaz a lány.
Együtt ettünk, amíg mindketten tele nem lettünk teljesen.
Köszönöm, mondta később, amint megtisztította a száját és mancsait a nedves fűre tette.
Nem háborgattam, csak épp elkezdett szitálni az eső és megint keresztülúsztuk a folyót, hogy újra a visszafelé vezető úton legyünk. Eléggé tiszta lettem. Nem volt olyan rossz, a te szemszögödre gondolni.
Szívesen.
Seth elhúzott, amikor elértük a határt. Mondtam, hogy aludjon egy kicsit; Leah és én átvállaltuk az őrjáratot. Seth elméje csak nem egy másodperccel később öntudatlanságba homályosodott.
Igyekszel vissza a vérszopókhoz? Kérdezte Leah.
Talán.
Nehéz neked, hogy itt legyél, de távol lenni is nehéz. Tudom, milyen érzés.
Tudod, Leah, talán gondolkodhatnál egy kicsit a jövőről, arról, hogy valójában mit is akarsz.
Az én fejem nem lesz a legboldogabb hely a földön. Egyenesen velem fogsz szenvedni.
Azon gondolkodott, hogyan válaszoljon nekem.
Wow! Ez rosszul fog hangzani. De őszintén, könyebb lesz a saját szenvedéseddel törődni, mint szembenézni az enyémmel
Jó elég.
Tudom, hogy neked ez rossz lesz, Jacob. Ezt értem – talán jobban, mint azt gondolnád. Én nem szeretem őt, de… ő a te Sam-ed. Ő minden, amit akartál, ő a mindened.
Nem tudtam válaszolni.
Tudom, hogy neked rosszabb. Legalább Sam boldog. Legalább ő életben van és jól van.
Eléggé szeretem ahhoz, hogy ezt akarjam. Azt akarom, ami a legjobb neki. Sóhajtott. Én csak nem ragaszkodom a figyeléshez.
Szükség van rá, hogy erről beszéljünk?
Úgy gondolom, igen. Mert azt akarom, hogy tudd, nem fogom rosszabbul csinálni miattad.
Pokolba, talán egyenesen segíteni fogok. Nem születtem egy kegyetlen házsártos asszonynak.
Szoktam néha kedves lenni, te tudod.
A memóriám nem tud olyan régre emlékezni.
Mindketten egyszerre nevettünk.
Bocsánat ezért, Jakob. Bocsánat, hogy szenvedsz. Bocsáss meg, hogy ez rosszabb lesz és nem
jobb.
Köszönöm, Leah.
Azokra a dolgokra gondolt, amik rosszabbak voltak, a fekete képekre a fejemben, mialatt próbáltam áthangolni kevés sikerrel. Képes volt látni őket, néhány különbséggel, néhány távlattal, és elismertem, hogy ez segítőkész volt. El tudtam képzelni, hogy talán képes én is leszek ezen a módon látni, néhány év múlva.
A mókás oldalát nézte a napi kiborulásomnak, ami azért volt, mert vámpírokkal voltunk körülvéve. Szerette a heccelésemet Rose irányába, belül kuncogott és még lefuttatott néhány szőke-nős viccet a fejében, hogy talán használni tudom. De aztán a gondolatai komolyra fordultak, elidőzve oly módon Rosalie arcán, ami zavarba ejtett.
Tudod, mi az őrültség? kérdezte.
Nos, most majdnem minden őrültség. De, mire gondolsz?
A szőke vámpír, akit úgy gyűlölsz – teljesen látom az perspektíváját.
Egy másodpercig azt gondoltam viccel, hogy ez egy rossz ízlés volt. És aztán, amikor rájöttem, hogy komoly volt, nehéz volt kontrollálnom a dühöt, ami átjárt.
Jó volt, hogy széthúztunk a látásunkat futásnál.
Ha ő metsző távolságon belül volt…
Fogd vissza! Engedd meg, hogy elmagyarázzam!
Nem akarom hallani. Nem vagyok itt.
Várj! Várj! Esedezett, miközben próbáltam lenyugtatni magam eléggé hogy visszaformálódjak.
Gyerünk, Jake!
Leah, ez nem a legjobb módja, hogy meggyőzz, hogy több időt akarjak a jövőben veled tölteni.
Igen! Micsoda túlreagálás. Egyáltalán nem tudod, miről beszélek.
Úgy, szóval miről beszélsz?
Aztán hirtelen a fájdalomban-keményedett Leah volt, mint azelőtt. A genetikai halál zsákutcájáról beszélek, Jakob.
A szavainak gonosz éle bukdácsolásra késztetett. Nem számítottam rá, hogy a dühömet aduval üti.
Nem értem.
Értenéd, ha éppen nem volnál olyan, mint a többi. Ha a „női- dolgom”- keményen gondolt a szavakra, keserű gúnyos hanggal – nem küld rohanva feltárni, csak mint egy hülye hímet, akkor valójában szentelhetnél figyelmet arra, hogy mit jelent mindez.
Ó.
Igen, tehát senki nem gondolt közülünk arra, hogy mi van vele. Ki akarta? Természetesen emlékszem Leah pánikjára, ami az első hónapban volt, miután csatlakozott a falkához – és emlékszem meghátrálni ez elől, mint mindenkik más. Azért, mert nem eshet teherbe – hacsak nem folytatódott egy kevés igazán furcsa vallási szeplőtelen vacak. Sam óta nem volt senkivel. És aztán, hetek húzódtak, és nem fordult semmi többé semmibe, rájött, hogy a teste nem követi a normál mintákat.
Horror – ő most mi volt?
Azért változott meg a teste, mert vérfarkassá vált? Vagy azért vált vérfarkassá, mert a teste rosszul működött? Az egyetlen női vérfarkas a történelemben örökké. Azért volt ez, mert nem volt annyira nő, mint amennyire lehetett volna?
Egyikünk sem akart ezzel a sikertelenséggel foglalkozni. Nyilvánvalóan ez olyan volt, amivel együtt tudtunk volna érezni.
Tudod, hogy Sam miért gondolja, hogy nekünk lenyomatunk volt, gondolta, most nyugodtabban.
Persze, vinni a vonalat.
Igen. Csinálni egy nagy adag kicsi vérfarkast. egy púp új kis farkasemberekből. A fajok túlélése, genetikai felül bírálat. Vonzódsz ahhoz a személyhez, aki a legjobb esélyt nyújtja továbbadni a farkas géneket.
Vártam, hogy elmondja, hová akar ezzel kilyukadni Ha akármennyire is jó voltam ebben, Sam vonzódott volna hozzám.
A szenvedése elég volt, hogy megszakítsam a lépésem ezalatt.
De én nem vagyok. Valami baj van velem. Nincs képességem továbbadni a gént, nyilvánvalóan a ragyogó vérvonalam ellenére. Így lett a furcsaság – a lány farkas – semmi másra nem jó. Én egy genetikai zsákutca vagyok, és ezt mindketten tudjuk Mi nem tesszük, ellenkeztem. Ez csak Sam teóriája. Lenyomat történhet, de nem tudjuk, miért. Billy azt gondolja, hogy ez valami más.

Tudom, tudom. Azt gondolja, a lenyomat erősebbé teszi a farkast. Mert te és Sam olyanhumongous szörnyek vagytok – nagyobbak, mint az ősapáink. De bármelyik módon, én mégsem vagyok jelölt.
Én… Én menopauzázok.
Húsz éves vagyok, és menopauzások.
Fúú. Én annyira nem akartam ezt a beszélgetést. Te nem tudod ezt, Leah. Talán csak az egészfagyott – dolog - időzített. Ha elhagyod a farkas éned és elkezdesz öregedni megint, gondolom biztosan kezdenek a dolgok… öhm… jobbá válni Én is ezen töprengek – kivéve, hogy senkivel nem lesz lenyomatom, a lenyűgöző családfám dacára. Tudod, adta hozzá figyelmesen, ha nem lennél mindenfelé, valószínűleg Seth-nek lenne a legjobb igénye Alfának lenni, a vérén keresztül, legalábbis. Természetesen engem nem venne figyelembe senki…
Tényleg lenyomatot akarsz, vagy valaki által azzá lenni, vagy bármelyik? követeltem. Mi rossz van, ha ez történik és szerelembe esni, mint egy normál ember, Leah? A lenyomat csak egy másik módja, hogy elvegyék tőled a választást.
Sam, Jared, Paul, Quil…Nem úgy tűnik, hogy bánják. Egyiküknek sincs gondolata a sajátjáról.
Nem akarsz lenyomatot?
Pokolba, nem!
Ez csak azért van, mert már szerelembe estél vele. Ez el fog tűnni, tudod te, ha lenyomatod lesz.
Neked nem fog fájni többet.
El akarod felejteni az érzéseidet Sam-mel?
Egy pillanatig átgondolta. Azt gondolom, igen.
Sóhajtottam. Egészségesebb helyzetben volt, mint én.
De visszatérve az eredeti pontomra, Jakob. Értem, miért olyan hideg a szőke vámpírod – jelképes értelemben. Összpontosított. Felfogta az árat, igaz? Mert mindig azt akarod a legjobban, amit soha nem tehetsz meg.
Hasonlóan cselekednél, mint Rosalie? Megölnél valakit – mert ez az, amit tesz, biztosra menni, senkit sem zavar Bella halála – hogy lehessen egy babád? Mióta lettél te tenyésztő?
Én csak választást szeretnék, amim nincs, Jakob. Talán, ha nem lenne semmi baj velem, soha nem gondolkodnék ezen.
Ölnél ezért? Követeltem, nem hagytam, hogy kitérjen a kérdésem elől.
Ez nem az, amit ő tesz. Azt gondolom, inkább olyan, mintha helyettesítőként élne. És.. ha Bella megkérne, hogy segítsek neki ebben… szünetet tartott, megfontolva. Még akkor is, ha nem gondolok róla túl sokat, valószínűleg azt tenném, amit a vérszopó.
Egy hangos vicsorgás tört ki a fogaimon keresztül.
Mert, ha ez fordítva lenne, azt akarnám, hogy Bella is ezt tegye értem.
És így akarta Rosalie. Mindketten ilyen módon tennénk.
Fúú! Olyan rossz vagy, mint ők.
Komikus dolog, tudni arról, hogy nincs meg valamid. Ez reménytelenné tesz téged.
És… ez az én korlátom. Így igaz. Ennek a beszélgetésnek vége.
Helyes.
Nem volt elég, hogy egyetértett a befejezéssel. Erősebb lezárást akartam, mint ez.
Egyetlen egy mérföldre voltam onnan, ahol a ruháimat hagytam, így visszaalakultam emberré és sétáltam. Nem gondoltam a beszélgetésünkre. Nem, mert nem volt semmi, amire gondolhattam, de mert ki nem állhattam. Nem akartam ezen a módon látni – de nehezebb volt ettől tartózkodni, amikor Leah egyenesen a fejembe teszi a gondolatokat és érzelmeket Igen, nem futottam vele, amikor ennek vége lett. Szerencsétlen lehetne La Push-ban. Egy kis Alfa parancs, mielőtt jóvá hagytam volna, hogy bárkit is megöljenek.
Igazán korán volt, amikor a házhoz értem. Valószínűleg Bella még aludt. Az a gondolat ütött a fejembe, látom mi történt, zöld utat adok nekik, hogy elmenjenek vadászni, és aztán találni egy darabka zöld füvet, még az emberként aludni. Én nem tudtam koncentrálni ameddig Leah aludt De sok mormolás hallatszódott a házon belül, tehát talán Bella nem aludt. Azután hallottam újra a gépezet hangját fentről – röntgen? Remek. Úgy nézett ki, négy nap volt a visszaszámlálásból, kezdődött egy nagy csattanással.
Alice nyitott ajtót, mielőtt besétálhattam volna. Bólintott.
"Hé, farkas."
"Hé, röviden. Mi történik odafent?”A nagy szoba üres volt – az összes mormolás a második emeleten volt.
Megvonta az apró pontnyi kis vállait. „Talán egy másik törés” Próbálta a szavakat alkalomszerűen mondani, de láttam a lángot nagyon a szemei mögött. Edward és én nem voltunk az egyedüliek, akiket ez megégetett. Alice is szerette Bellát
"Másik borda?"Kérdeztem rekedten.
"Nem. most a medence."
Furcsa, ahogyan ez érintett engem, mintha minden új dolog meglepés lett volna.
Mikor fejeződik be, hogy meglepődjek? Minden újabb katasztrófa egy fajta nyilvánvaló utólagos bölcsességnek tűnt.
Alice a kezeimre bámult, nézte ahogyan azok reszketnek.
Ezután Rosalie hangját hallottuk odafenn.
„Látod, mondtam neked, hogy én nem halottam a törést. Ellenőriztetned kéne a füleidet, Edward.”
Nem volt válasz.
Alice grimaszolt. "Edward abbahagyta a véget nem érő hasítását Rose-nak apró darabokra, gondolom. Meg vagyok döbbenve, hogy ő ezt nem látja. Vagy talán azt gondolja, Emet képes megállítani őt.”
"Kézbe veszem Emmet-et, "ajánlottam fel. "Segítenél Edwardnak az szétválasztással."
Alice félig mosolygott.
A menet lejött a lépcsőn, majd Edward Bellával, ez alkalommal. Mindkét kezével megragadva a vérrel teli csészéjét, és az arca fehér volt Láthattam ezt, bár egyensúlyozta teste minden apró mozgását, hogy tartózkodjon attól, hogy lökdösse, sérült volt.
"Jake, "suttogta, és mosolygott a fájdalmán keresztül. Rábámultam, nem mondva semmit.
Edward óvatosan helyezte Bellát a díványra és a földre ült a feje közelében. Azon töprengtem, vajon miért hagyták fent, aztán azonnal arra jutottam, hogy csakis a Bella ötlete lehetett. Úgy akart viselkedni, mintha a dolgok normálisan mennének, elkerülni a kórházi berendezést.
És az ő kedvéért.
Természetesen.
Carlisle lassan jött le, utolsónak, az arca aggodalommal ráncolódott.
Ezzel elég idősnek látszott, hogy először doktornak tűnjön.
"Carlisle, "mondtam. "Félútig mentünk Seattle felé. Nem volt nyoma a falkának. Rendben mehettek.
"Köszönöm, Jacob. Ez jó időzítés. Ez még több mint amire szükségünk van."
A fekete szemei a csészén libegtek, amit Bella olyan szorosan tartott "Őszintén, azt gondolom hogy eléggé biztonságos, hogy háromnál többen menjetek.
Meglehetősen pozitív vagyok ebben, hogy Sam La Push-ra koncentrál."
Carlisle beleegyezően bólintott. Meglepett, mennyire szívesen veszi a tanácsom. „Ha így gondolod. Alice, Esme és én megyünk. Aztán Alice vihetné Emmet-et és Rosa-t – "
"Semmi esélye, "sziszegte Rosalie. "Emmet most mehet veled."
"Vadásznod kéne, "mondta Carlisle nyugodt hangon.
A hangja nem lágyította meg őt. "Akkor fogok vadászni, amikor ő is ", morgott, a fejét Edward felé biccentve és a haját hátra lökte.
Carlisle sóhajtott.
Jasper és Emmet villámgyorsan a lépcső hosszában voltak, és Alice ugyan abban a másodpercben csatlakozott hozzájuk az üvegajtónál. Esme Alice oldalához repült.
Carlisle a karomra tette a kezét. A jéghideg érintés nem esett jól, de nem távolodtam el. Nyugodt meredtem, félig mert meglepődtem, félig pedig, mert nem akartam megsérteni az érzéseit.
"Köszönöm, "mondta újra, aztán kicsúszott az ajtón s másik néggyel. A szemeim követték őket, amint átrepültek a gyepen, aztán eltűntek, mielőtt egy újabb lélegzetet vehettem volna.
A szükségük sokkal sürgetőbb lehetett, mint azt képzeltem Egy percig nem hallatszódott semmi. Érezni tudtam, hogy valaki rám bámul és tudtam, ki lehetett az. Azt terveztem, hogy elkapok, és leveszek valamennyi Z’z, de az esély, hogy tönkretegyem Rosalie reggelét, úgy tűnt jó, hogy megtörténik
Így oda barangoltam a túlsó karosszékhez, ami Rosalie mellet volt és ahhoz szokott, elterültem benne úgy hogy a fejemet Bella irányába billentettem, a bal lábam pedig közel volt Rosalie arcához.
"Ew. Valaki tegye ki a kutyát, "mormogott, felhúzva az orrát.
"Hallottad már azt, Psyho? Hogy halnak meg a szőke agysejtjei?"
Nem mondott semmit.
"Nos?"Kérdeztem. "Ismered a találó beszólást, vagy nem?"Egyenesen nézte a TV-t, semmibe véve engem.
"Hallotta?"Edwardot kérdeztem.
Semmi humor nem volt a feszült arcán – nem mozdultak el a szemei Belláról. De azt mondta, „Nem”
"Döbbenetes. Úgyhogy élvezni fogod, vérszopó – a szőke agysejtek egyedül halnak meg."
Rosalie még mindig nem nézett rám. "Százszor többet öltem már nálad, te undorító vadállat.
Ezt ne felejts el."
"Majd egyszer, Szépség Királynő, belefáradsz majd abba, hogy csak fenyegess. Igazán várom már azt a percet."
"Elég, Jacob, "mondta Bella.
Lefelé néztem, és ő savanyú képet vágott rám. Úgy tűnt, mintha a tegnapi jó hangulata hosszan eltűnt volna.
Nos, nem akartam, hogy hallja "Akarod, hogy elmenjek?"Ajánlottam. Mielőtt remélhettem – vagy féltem volna – hogy végül elfárad tőlem, hunyorított, és eltűnt a rosszalló tekintete. Úgy tűnt teljesen megrémisztette, hogy ezt a beszélgetést előhoztam. „Nem! Természetesen nem.”
Sóhajtottam, és hallottam Edward csendes sóhaját is. Tudtam, hogy ő is azt kívánja, hogy túljusson rajtam. Túl rossz, soha nem kérne tőle, hogy olyat tegyen, ami talán boldogtalanná teheti.
"Fáradtnak tűnsz, "jegyezte meg Bella.
"Teljes kiütés, "ismertem be.
"Inkább lenne az ütés halálos, "motyogta Rosalie, túl halkan ahhoz, hogy Bella meghallja.
Épp mélyebben belerogytam a székbe, kényelmes volt. A csupasz lábam Rosalie-hoz közel lóbáltam, és ő megmerevedett. Néhány perc múlva Bella kérte Rosalie-t, hogy töltse után a poharát. Éreztem a fuvallatot, amit Rosalie kilélegzett a felfelé vezető lépcsőn, hogy még több vért szerezzen neki. Ez igazán csendes volt. Akár egy szundítás, gondoltam.
Ezután szólt Edward, "Mondtál valamit?"a hangja zavart volt.
Furcsa. Mivel senki nem mondott semmit és, mert Edward hallása olyan jó volt, mint az enyém. Ezt ő is tudhatta.
Bellát bámulta, ő pedig visszabámult rá. Mindketten összezavartnak tűntek.
"Én?"kérdezte egy másodperc múlva. "Nem mondtam semmit."elmozdult a térdeire, továbbhajolva felé, a kifejezése hirtelen más módon volt élénk. A fekete szemei az ő arcára fókuszáltak.
"Mire gondolsz most?"Üresen bámulta őt.
"Semmire. Mi történik?"
"Mire gondoltál egy perccel ezelőtt?"kérdezte.
"Csak…Esme szigetére. És a tollakra."
Nekem teljesen üres fecsegésnek hangzott, de akkor elpirult és úgy gondoltam jobb ez így, hogy nem értem.
"Mondj valami más, "suttogta.
"Mint mi? Edward, mi történik?"
Az arca újra megváltozott, és tett valamit, amitől tátva maradt a szám. Hallottam egy zihálást mögöttem, tudtam, hogy Rosalie visszajött és most épp olyan megdöbbent volt, mint én.
Edward, nagyon finoman mindkét kezét Bella hatalmas kerek pocakjára helyezte.
"A f… "elnyelte. "A… baba hangja olyan, mint a te hangod.
Rövid győzelme volt a teljes csendnek. Egy pillanatig nem tudtam mozgatni az izmaimat.
Akkor…
"Szent Isten, te hallod őt!"kiáltotta Bella. A következő másodpercben megremegett.
Edward keze a hasa legfelső csúcsához mozdult és finoman megsimította a pontot, ahol megrúghatta.
"Shh, "suttogta. "megijesztetted ezt…őt."
A szemeit szélesre tárta és teli volt csodálattal. Megpaskolta a hasa oldalát. "Sajnálom, baba."
Edward erősen odafigyelt, a feje a kidudorodás irányába billent.
"Mit gondol most ő (he… kisfiú)?"mohón követelte.
"ő vagy kisfiú vagy kislány"Szünetet tartott és felnézett a szemeibe. Az ő szemei is tele voltak hasonló félelmekkel- csupán óvatosabbak és nehezteltek voltak.
"Boldog, "mondta Edward kételkedő hanggal.
A lélegzete elakadt, és lehetetlen volt nem érzékelni a megszállott ragyogást a szemeiben. Az imádat és a rajongás. Nagy, kövér könnycseppek árasztották el a szemeit és csendesen futott az arca hosszában és a mosolygó ajkai fölött.
Amint bámulta őt, az arca nem volt ijedt, vagy dühösen égő vagy bármilyen más kifejezés, amit viselt amióta visszajöttek.
Vele együtt csodálkozott.
"Természetesen boldog vagy, bájos baba, természetesen az vagy, "dúdolta, miközben könnyben úszott arccal simogatta a hasát. "Hogyan tudnál nem az lenni, teljes biztonságban, melegben és szeretetben? Annyira szeretlek téged, kicsi EJ, persze, hogy szeretlek."
"Hogyan hívtad?"kérdezte érdeklődve Edward.
Megint elpirult "Én elneveztem. Nem gondoltam, hogy te akarod, nos, tudod."
"EJ?"
"Az édesapád neve Edward."
"Igen, az volt. Mi?"tartott egy szünetet, aztán mondta, "Hmm."
"Mi az?"
"Az én hangomat is szereti."
"Természetes, hogy szereti."a hangja most majdnem vágyakozó volt.
"Neked van a leggyönyörűbb hangod a világegyetemben. Ki ne szeretné?”
"Van biztonsági terved?"kérdezte akkor Rosalie, miközben odahajolt a kanapé mögé, ugyanazzal a csodálkozó tekintettel nézve Bellára.
"Mi van, ha ő kislány?"
Bella a kézfejével letörölte a nedvességet a szemeiről.
"Néhány dolgot körüljártam. Eljátszva a Renee-val és Esme-vel. És azt gondoltam… Ruh-nezmay
"Ruhnezmay?"
"R-E-N-E-S-M-E-E. Túl furcsa?"
"Nem, nekem tetszik, "biztosította Rosalie. A fejük közel volt egymáshoz, arany és mahagóni.
"Ez gyönyörű. És egy- egy fajta , hogy összeilljen."
"Még mindig azt gondolom, hogy ő egy Edward."
Edward bámult egy távoli helyre, az arca fakó volt, mintha figyelne.
"Mi az?"kérdezte Bella, az arca a távolba izzott. "Mit gondol most?
Először nem válaszolt neki, aztán mi mindannyian újra megrendültünk, azután három különböző és különálló sóhaj- a fülét gyöngéden ráfektette a hasára.
"Szeret téged, "súgta Edward, mélységesen elkábulva. "Ő teljesen imád téged”
Abban pillanatban tudtam, hogy egyedül vagyok. Meg akartam rúgni magam, amikor rájöttem, mennyi mindent tartottam számon azon az utálatos vámpíron Mekkora hülyeség – ha valaha megbízol egy piócában!
Természetesen a végén elárul.
Számítottam rá, hogy az én oldalamon legyen. Számítottam rá, hogy jobban szenved, mint amennyire én szenvedtem.
És mindenek felett, számítottam rá, hogy jobban gyűlöli azt a felháborítóan dolgot, ami megöli Bellát, mint én.
Bíztam benne ezzel a dologgal kapcsolatban.
Még most együtt voltak, a ketten közülük hajlottak a sarjadó fölött, a láthatatlan szörny a szemeikkel felragyogott, mint egy boldog család.
És én teljesen egyedül voltam a gyűlöletemmel és azzal a fájdalommal, ami annyira rossz volt, mintha kínoztak volna.
Mintha lassan a borotvapenge éle ágyást húzott volna keresztül.
A fájdalom annyira rossz volt, hogy mosolyogva venném a halált, csak kijussak innen.
A forróság feloldotta a fagyott izmaimat, és a lábra álltam.
Mind a három fej felemelkedett, és láttam a szenvedésemet Edward arcán keresztül fodrozódni, amint ismét benne volt a gondolataimban. (szó szerint: birtokot háborított a fejemben…hmmm) "Ahh, „fojtotta el.
Nem tudtam, mit csinálok; ott álltam; remegve, készen a menekülésre, a legelső szökésre, amire gondolhattam.
Úgy mozogva, mintha kígyóra akadtam volna, Edward odarepült a kicsi asztal végéhez és kirántott valamit a fiókból. Nekem dobta, és én reflexből elkaptam a tárgyat.
"Menj, Jacob. Menj el innen.” Nem élesen- hajítva mondta a szavakat nekem, mintha ezek életbevágóak lettek volna. Segített nekem megtalálni a menekülésemet, amiért majd meghaltam.
A tárgy a kezemben egy készlet autókulcs volt.

17. Minek nézek ki? A varázslónak az Ózból? Szükséged van egy… agyra? Szükséged van egy szívre? Szerezz egy fejet. Vedd el az egyémet. Vedd elm mindenemet, amim van.

Valahogy kibontakozott egy terv, ahogy átfutottam Cullenek garázsán. A másrészről a vérszívók autóin múlott.
Zavarban voltam, ahogy összepréseltem a gombot a kulcscsomón, és nem az ő Volvoja kezdett el villogtatva sípolni felém. Egy másik autó volt – amely az egymás mellett álló autók hosszú vonalában állt – várva saját útjukra.
Tényleg úgy gondolta, hogy az Aston Martin Vanquis kulcsát adja nekem, vagy elhibázta? Nem álltam meg gondolkodni rajta, hogy ez mennyiben változtat a terv második részén. Bepréseltem magamat a kényelmes bőrülésbe, beindítottam a motort, miközben térdeimet ropogtatva nyomtam a kormánykerék alá. Más alkalommal a motor hangja megigézett volna, de most épp elég nehéz volt koncentrálni a vezetésre.
Megtaláltam az ülés mozgató karját, és lábaimmal addig löktem magam hátra, hogy hozzáférjek a pedálokhoz. Az autó, mintha a levegőben úszott volna, ahogy elhajtottam.
Csak percek kellettek, hogy áthajtsak a réten. Az autó úgy ment, mintha nem is kezeimmel,hanem a gondolataimmal irányítottam volna. Ahogy kiértem a fák közülés ráhajtottam a főútra, mintha Leah kényelmetlen szürke arcát pillantottam volna meg egy páfrány mögött. Fél percig arra gondoltam, hogy ő vajon mit hisz most, majd eldöntöttem,hogy nem izgat. Gyorsan haladtam délnek, mivel arra nem kellett ellenőrzéstől tartanom,vagy egyéb más zavaró dologtól,így nem éreztem szükségét,hogy levegyem a lábam a pedálról. Ez volt az én szerencse napom. Ha a szerencsés azt jelenti, hogy több,mint 200km/h-val repesztek egy fő úton anélkül,hogy rendőrbe botlanék. Micsoda eresztés. Egy kis üldözés talán jó lenne, a rendszámtábla persze lebuktatná őket. Biztos,hogy nem igen vették ezt számításba, és talán csak egy kicsit érintené őket kellemetlenül. Az egyetlen mozgójel, mellettem futott, keresztül az erdőn, ugyanolyan sebesen,mint én végig Forks mentén. Úgy nézett ki,mintha Quil lett volna. Biztos meglátott ős is, mivel párperccel később eltűnt anélkül,hogy riasztotta volna a többieket. Ismét, mindig meglepődtem, hogy mit jelentett korábban a története,még mielőtt emlékeztettem volna magam,hogy nem aggódom.
Átszáguldottam az U alakú úton, a legnagyobb városra gondolva, amit találhattam. Ez volt a terv első része. Úgy tűnt örökké tart, talán mert még a penge élén táncoltam, de valójában nem telik bele 2 órába és észak felé Tacoma és Seattle közötti részen voltam. Akkor lassítottam, mert igazán nem akartam megölni egy ártatlan közlekedőt. Ez egy hülye terv volt. Nem fog működni. De ahogy megpróbáltam másik lehetőségek után kutatni a fejemben,berobbant, amit Leah mondott ma.
„Ez elmúlhat, tudod, ha megtalálod a lenyomatod. Már nem fogsz az ő biztonsága miatt aggódni, soha többé.”
Úgy tűnt , hogy az,hogy elveszik tőlem a döntés lehetőségét nem lenne a legrosszabb dolog a világon. Talán szerettem volna, ha ez lett volna a legrosszabb dolog a világon. De én nem láttam a többi lányt La Pushban és a Makahi rezervátumtól Forksig. Szélesebb körben kellene vadásznom.
Így hogyan találhatnék rá véletlenszerűen a társamra a tömegben? Először is kell egy tömeg. Akkor koncentrálhatok a következő lépésre. Elsétálnék néhány ösvényen, ahol szép, korombeli lányok tűnhetnek fel, de nem tudtam leállni. Szeretnék egy olyan társat lenyomatomként,aki egész nap,csak sétálgat?
Északnak tartottam , és több és több tömeget találtam. Rátaláltam egy hatalmas parkra, tele gyerekekkel, meg családokkal, voltak deszkások, bringások, piknikezők. Nem figyeltem még semmire – szép nap volt. Mindenhol sütött a nap. Az emberek mind kijöttek a szabadba,hogy kiélvezzék a kék eget. Leparkoltam, megvettem a jegyem, és csatlakoztam a tömeghez. Körbesétáltam,hogy kissé otthonosabban érezzem magamat. Elég sokáig ahhoz, hogy a nap az égbolt másik oldalára kerüljön. Minden lányra ránéztem, aki a közelemben megfordult, igyekezve a lényeget meglátni, megállapítottam,hogy ki volt csinos, kinek volt kék szeme,ki nézett ki jól nadrágtartóban és,hogy ki viselt túl sok sminket. Próbáltam valami érdekeset keresni az arcokban, így tudhattam , hogy tényleg próbálkozom. Mintha : ennek tényleg egyenes az orra, annak a szeméből ki kellene fésülni a haját, ennek egy rúzs reklámban kellene szerepelnie,olyan tökéletes az ajka…
Valamikor visszanéztek. Néha idegesek lettek – mintha azt gondolnák, ki ez a nagy pasi,aki elvakít? Néha úgy éreztem,mintha érdeklődve néztek volna, de lehet,hogy ezt csak beképzeltem nagyképűen. Amúgy semmi. Amikor találkozott a tekintetem a lánnyal,aki – nem vitás – a legtüzesebb lány a parkban, talán a városban, bámult vissza rám gondolkodva, mintha érdeklődne, én nem éreztem semmit. Csak a vágyat,hogy kilépjek a fájdalmamból. A pillanat elszállt, megjegyeztem minden hibát. Bella dolgokat. Haja ugyanolyan árnyalatú volt. Szeme is hasonló alakúnak látszott. Álla vonala ugyanúgy keretezte arcát,mint Belláé. Szemei között ugyanolyan apró ráncok ültek. – ami meglepett, hogy vajon miért aggódik… Itt adtam fel. Bolond voltam, hogy azt hittem ez a megfelelő hely és idő, hogy egyszerűen szembesétáljak lelki társammal, csak azért mert annyira akartam. Nem éreztem, hogy itt találnám meg. Ha Samnek igaza volt,az én társam La Pushban volt. És tisztában voltam vele, hogy ott nem vonzott senki. Ha Billynek volt igaza, honnan tudja? Mit csinálna egy erősebb farkassal?
Visszaballagtam a kocsihoz,miközben ujjaimmal a kulccsal játszottam. Talán az voltam,amit Leah gondolt,hogy ő az. Néhány dolog meghalt és ez nem illett össze a másik generációval. Vagy csak annyi volt,hogy az én életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem volt szabadulásra lehetőségem.
„Hé,te,rendben vagy? Szia? Te ott a lopott autónál.”
Eltelt egy kis idő,míg felfogtam,hogy a hang hozzám beszél, és a másik pillanatban,hogy fejemet arra fordítsam. A barátságos nézésű lány mellettem állt, kicsit türelmetlenül. Tudtam miért volt ismerős az arca – már számításba vettem őt. Fénylő,vöröses-szőke haj, szép bőr, néhány szeplő volt állán és orra hegyén,és a szem fahéj színű volt.
„Ha bűnbánatot érzel az autó miatt,”mondta,mosolyogva,amitől egy aprógödröcske jelent meg az állán.”mindig van lehetőség,hogy magadba nézz.”
„Ez kölcsönzött, nem lopott,”vágtam vissza. Hangom borzalmas volt – mintha sírnék,vagy valami. Kínos.
„Hogyne, ez majd felment a bíróságon.”
Haragosan néztem.”Szeretnél valamit?”
„Nem igazán. Csak aggódtam az autó miatt,tudod. Csak az van,hogy … nagyon zaklatottnak tűnsz valami miatt. Ja amúgy Lizzinek hívnak.” Nyújtotta felém a kezét.
Néztem,míg leesett a keze.
„Amúgy..” kérdezte.”Azon gondolkodtam, hogy talán segítségre szorulsz, és tudnék-e segíteni. Mintha kerestél volna valakit az előbb.” A park irányába intett,majd megvonta a vállát.
„Igen.”
Várt. Felsóhajtottam. „ Nincs szükségem segítségre. A lány nincs itt.”
„Ó,sajnálom.”
„Én is.”motyogtam.
Megint ránéztem. Lizzie. Csinos volt. Elég helyes ahhoz, hogy megpróbáljon segíteni egy zsörtölődő idegenen,aki olyan,mit egy dió. Miért nem lehet ő az?Miért volt minden ennyire komplikált? Helyes lány, csinos, és ráadásként még vicces is. Miért ne?
„Ez egy gyönyörű autó,”mondta.” Szégyen,hogy már nem készítenek ilyet. Úgy értem, hogy a Vantage karosszériája is pompás, de éppen ezért van benne valami…”
Helyes lány, aki még az autókhoz is ért. Hűha. Erősebben koncentráltam az arcára, kívánva, hogy működjön. Gyerünk,Jake – lenyomat,most.
„Milyen vezetni?”kérdezte.
„Úgysem hinnéd el,”válaszoltam.
Félig elmosolyodott, azon, hogy végre adtam neki egy normális választ. Visszamosolyogtam rá. Dea mosolya nem hasított belém, szakítva szét testemet és taglózott volna le. Nem számít,hogy mennyire akartam, az életembe még nem lépett be a másik személy. Nem ugrottam fejest bele,ahogy Leah. Nem tudtam beleszeretni egy normális személybe. Nem,mivel már epekedtem valaki után. Talán – ha már10 évvel később lenne és Bella szíve hosszú ideje halott lenne, én pedig át vonszoltam volna magam az egész fájdalmon – talán akkor felajánlanám Lizzinek,hogy vezesse a gyors kocsimat ,majd elbeszélgetnénk a modellekről,és megtudnék róla többet,láthatnám,hogy kedvelném-e. De ez most nem fog megtörténni. A csoda sem segíthet megmenteni engem. Még csak most kezdtem elfogadni a kegyetlen tortúrát elviselni,mint férfi. Szívódjon fel.
Lizzie várt,talán reménykedett,hogy felajánlok neki egy utat. Vagy talán nem.
„Jobb lesz,ha vissza viszem az autót a srácnak,aki kölcsön adta.”motyogtam.
Megint elmosolyodott. „Öröm hallani,hogy jó útra térsz.”
„Igen, meggyőztél.”
Rám nézett,ahogy az autóhoz mentem, és beszálltam. Talán úgy nézhettem,ki mint aki egy sziklának akarja vezetni az autót. Ezt talán megtettem volna,ha működött volna egy vérfarkas estében. Még egyszer a távolodó autó után nézett. Először is ,józanabbul vezettem visszafelé. Nem rohantam. Nem akartam oda menni,ahova tartottam. Vissza a házba,vissza abba az erdőbe. Vissza a fájdalomba,ami elől futottam. Vissza a teljes magányba. Na jó ez melodramatikus. Nem leszek teljesen egyedül,de ez rossz volt. Leah és Seth ugyanúgy szenvedni fog velem. Hálás voltam Sethnek, hogy nem szenved sokáig. A kölyök nem értette a lelki romjaim. Leaht annyira nem érdekelte,de volt valami,amit megértett. Leah számára nem volt semmi új ebben a fájdalomban. Hatalmasat sóhajtottam, ahogy arra gondoltam,hogy mit szeretne tőlem Leah,mivel most már tudtam,hogy azon van, hogy megkapja. Még megrészegült voltam tőle,de nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt, hogy ez megkönnyítheti az életét. És – már jobban tudtam nála – megtenné értem,ha a helyzetünk nem változna.
Érdekes lenne, a nagyon távoli jövőben, ha Leah lenne a társam – a barátom. Sokszor mennénk egymás idegeire, ebben biztos vagyok. Nem habozna,hogy helyrerakjon,de ez jó dolog. Talán pont arra van szükségem,hogy valaki néha jól fenéken billentsen. De amikor ez bekövetkezik, ő volt az egyedüli igaz barát,aki tudja,hogy most min megyek keresztül . A reggeli vadászatra gondoltam, és hogy mennyire zárt volt a gondolatunk abban az egyetlen pillanatban. Nem lesz egy rossz dolog. Különböző. Egy kicsit ügyetlen, egy kicsit ijesztő. De a maga módján kedves.
Nem akartam mindig egyedül lenni. És tudtam, hogy LEah elég erős ahhoz,hogy kitartson mellettem azokban a hónapokban, amik előttünk állnak. Hónapok és évek. Megpróbáltam átgondolni. Úgy éreztem,mintha készülnék átúszni az óceánt, méterről-méterre úszva,mielőtt újra bízni tudnék. Olyan sok idő jön még, magányos idők,mielőtt elkezdődne. Mielőtt belevetném magam az óceánba. Valamivel több,mint három és fél nap,és itt voltam, elpocsékolva a maradék kis időt. Megint gyorsan kezdtem vezetni.
Láttam Samet és Jaredet, az út egyik oldalán, őrszemként, ahogy ráhajtottam a Forksba vezető útra. A vastag ágak rejtekében álltak, de tudtam mit keressek. Bólintottam feléjük, nem zavarva, hogy vajon mit gondolhatnak a mai utamról.
Bólintottam Leahnak és Sethnek is, ahogy behajtottam a Cullenek útjára. Lassan sötétedett, a felhők egyik oldalon eltakarták a napot,de én láttam,ahogy szemük izzik a fényszórók fényében. Elmondhatom nekik később. Nem volt alkalmas az idő rá. Meglepetten láttam, hogy Edwárd vár rám a garázsban. Napok óta nem láttam,hogy elmozdult volna Bella mellől. Láttam az arcán, hogy semmi rossz nem történt vele. A gyomrom összerándult a gondolattól, ahogy emlékeztem, honnan jöhet ez a béke. Ez annyira rossz volt – az összes ivadékommal – elfelejtettem összetörni az autót. Nos, oké. Alapvetően nem állt szándékomban tönkretenni az autóját. Talán ezt jobban tudta nálam, és ezért adta kölcsön ezt az autót.
„Néhány dolog jacob,”mondta amint leálltam.
Vettem egy mély levegőt, és bent tartottam pár percig. Aztán lassan kifújtam és kiszálltam az autóból és odadobtam neki a kulcsokat.
„Köszi a kölcsönt, „mondtam fanyarul. Nyilvánvalóan törlesztett.
„Mit akarsz most?”
„Először …tudom, hogy mennyire idegenkedsz használni jogosultságodat a falkáddal szemben,de…”
Hitetlenkedve néztem rá,nem számítottam,hogy erről akar beszélni velem.
„Tessék?”
„HA nem tudod,vagy nem akarod szabályozni LEaht, akkor én-„
„Leah?” szakítottam félbe, a szót fogaim között préselve.”Mi történt?”
Edwárd arca kemény volt. „Fel jött megnézni,hogy miért mentél el így.Megpróbáltam elmagyarázni. Azt hiszen nem igazán sikerült.”
„Mit csinált?”
„Átalakult az emberi alakjára,és –„
„Tényleg?”szakítottam félbe ismét, meghökkenve ezúttal. El tudtam képzelni. Leah elhagyta az őrhelyét,és bement a lények közé?
„Ő beszélni akart…Bellával.”
„Bellával?”
Edwárd egy szuszra kezdte hadarni.”Nem akarom még egyszer ennek kitenni Bellát. Nem érdekel, hogy Leah mennyire gondolja ezt indokoltnak! Nem akarom bántani – természetesen,nem fogom – de megígérem, hogy kidobom a házból ha ez megint megtörténik. Egyenesen a folyóba fogom hajítani-„
„Higgadj le. Mit mondott?” Nem éreztem semmit evvel kapcsolatban.
Edwárd vett egy mély levegőt, összeszedve magát.” Leah feleslegesen volt kemény. Azt nem akarom megmagyarázni,hogy Bella miért állt le veled, de azt tudom, hogy nem akarta ez tenni veled, nem akart bántani. Neki így is nagy fájdalmat okoz,hogy kettőnk között áll, hogy megkérdezze,hogy maradj. Amit Leah mondott,az teljesen értelmetlen volt,de elég ahhoz,hogy megríkassa Bellát-„
„Várj – Leah miattam kiabált Bellával?”
Élesen bólintott.” Te nagyon indulatos voltál,bajnok.”
Huh. „Nem kértem tőle,hogy ezt tegye.”
„Tudom.”
Összehúztam a szemeimet. Persze,hogy tudja. Tud mindent.
De valami tényleg történt LEahval. Ki hitte volna? LEah simán besétál a vérszívók házába, mint ember, csakhogy reklamáljon az eljárás miatt.
„Ígérem, hogy ellenőrzöm Leaht.”mondtam.”Nem akartam ezt. De beszélni fogok vele,rendben? És nem hiszem , hogy meg fog ismétlődni. LEah sem egy titkolózós fajta, így valószínű mindent elmondott ma ,amit akart.”
„Így is mondhatjuk.”
Akárhogy is,beszélni fogok erről Bellával is. Nem kell,hogy rosszul érezze magát. Ez csak rámtartozik.”
„Már elmondtam neki.”
„Persze,hogy megtetted. Rendben van?”
„Most alszik. Rose mellette van.”
Akkor az pszihopata „Rose”volt soron. Keresztezte a sötét oldalt.
Nem vett tudomást a gondolatomról, egy sokkal átfogóbb választ adott.
„Bella… jobban van, általában. Leah szóáradata,viszont bűnösséget keltett benne.
Jobb. Mivel Edwárd hallotta a szörnyet, és minden rózsás volt most. Fantasztikus.
„Ennél azért egy kicsivel több,” mormogta. „most,hogy tudom hallani őt, tapasztaltam,hogy mennyire fejlett mentálisan. Megérti amit mondunk.”
Akaratlanul szétnyílt a szám. „Megőrültél?”
„Igen. Tudja, hogy mennyire fáj Bellának, most,hogy mennyire bántja. Megpróbálja ezt elkerülni,amennyire csak tudja. Ő…szereti Bellát. Már most.”
Úgy bámultam Edwárdra,hogy azt hittem kiesnek a szemeim a döbbenettől. Hihetetlen, jól láttam, hogy ez egy kritikus tényező. Ez volt, ami megváltoztatta Edwárdot – hogy a szörny kezdte megszerezni szeretetét. Nem tudta gyűlölni azt,ami szerette Bellát. Pontosan ezért nem tudott engem sem gyűlölni. De volt egy nagy különbség, én nem öltem meg Bellát.
Edwárd folytatta, mintha nem hallotta volna a gondolataimat. „A tény, hiszem, hogy ez több,hogy ítélkezhessünk róla, Amikor Charlilse visszajön – „
„Még nem ért vissza?”vágtam közbe élesen. Láttam magam előtt,ahogy Sam és Jared az utat figyeli. Kíváncsiak lettek,hogy mi történik?
„Alice és JAsper igen. Charlisle hazaküldte az összes vért,de nem volta annyi, amennyire számított – Bella ezt pár nap alatt feléli, az étvágya megnőtt. Charlisle ott maradt,hogy kitaláljon valamit. Nem hiszem,hogy ez szükséges most, de fel akar készülni minden eshetőségre.”
„Miért nem szükséges?Ha több kell Bellának?”
Láttam, óvatosan várta a reakciómat arra, amit el akart magyarázni.
„Próbálom rábeszélni Charlislet,hogy amint visszaér vegye ki a babát.”
„Tessék?”
„A gyermek próbál nem mozogni, de ez nehéz. Túl nagy lesz. Nem lehet várni,hogy teljesen kifejlődjön, ahogy Charlisle javasolta. Bella túl törékeny a kísérletezéshez.”
Lábaim majdnem kicsúsztak alólam. Először, elfogadni,hogy Edwárd megkedvelte ezt az izét. Most, döbbentem rá,hogy elszalasztok pár napot. Bíztam bennük.
Az óceán partmenti hullámai már elkezdtek körbezárni.
„Azt gondolod,hogy megcsinálja?”suttogtam.
„Igen, Ez volt a másik dolog, amiről beszélni akartam veled.”
Nem tudtam semmit sem mondani. Egy perc múlva tovább ment.
„Igen” mondta ismét.”Várunk,amíg lehet, hogy a gyermek kész legyen, ez így nagyon veszélyes. Bármelyik percben késő lehet. De ha elébe megyünk, ha gyorsan cselekszünk, nem látom esélyét, hogy baj legyen. Tudva, hogy a gyermek segíteni akar. Hálásan, Bella és Rose is egyetért velem. Most,hogy megbeszéltem velük, hogy biztonságos a gyermeknek is a beavatkozás, nincs mitől tartanunk.”
„Mikor fog Charlisle visszaérni?”kérdeztem suttogva. Nem tartottam vissza a levegőt ezúttal.
„Holnap délben.”
A térdeim összecsuklottak,az autóban kellett megkapaszkodnom,hogy megtartsam magam. Edwárd segítőkészen nyújtotta felém kezeit, majd úgy gondolta ez talán mégsem egy olyan jó ötlet, így leengedte őket.
„Sajnálom,”suttogta.”Tényleg sajnálom, hogy ez ennyire fájdalmas a számodra,Jacob. Tudom, hogy gyűlölsz engem, el kell, hogy fogadjam, de én nem tudom ezt érezni irántad Jacob. Úgy gondolok rád akár…akár a testvéremre, sok estben. Egy bajtárs a seregben, a legnagyobb. Jobban megértem a fájdalmadat,mint hinnéd. De Bella túléli”-Amikor ezt modta hangja szinte erőszakos lett – „és tudom, hogy számodra ez a legnagyobb dolog.”
Alapvetően igaza volt. Nehéz volt elmondani. Zúgott a fejem.
„Nos,utálom,most ezt tenni, amikor te már ennyire elfogadtad,de tisztázzuk,kevés időnk van. Kérdeznem kell tőled valamit – könyörögni,ha muszáj.”
„Nem akarok lemaradni valamiről.” Ismét felemelte a kezét ,hogy a vállamra tegye, majd mielőtt elért volna sóhajtva leengedte kezeit.
„Tudom,mennyi minden adtál,”mondta gyorsan.”De ez valami olyan,amit csak te tehetsz meg,senki más. Megkérdeztem az igazi Alpha hímet,Jacob.Akkor kérdeztem meg,amikor Ephram itt volt.”
Felidéztem a múltat.
„Azt szeretném ha engedélyeznéd, hogy eltérjünk attól, amit ígértünk nektek. Szerteném, ha engedélyeznéd, hogy változtassunk. Szeretném, ha engedélyeznéd, hogy megmentsük az életét. Tudod, valahogy megteszem, de nem akarom megszegni a neked adott szavaimat, ha nem lesz más lehetőségünk. Soha nem szándékoztuk visszavonni szavunkat, ezért nehéz ez most ennyire. Szeretném, ha megmaradna a szövetség családjaink között,ha ennek vége lesz.’
Megpróbáltam nyelni egyet. Samre gondoltam. Ez amit Sam szeretne.
„Nem. Sam jogosultsága feltételezett. Ez tőled függ. Sosem fog elvenni tőle, de senki nem tudja igazságosabban megítélni nálad, amit most mondtam.”
Ez nem az én döntésem.
„De az Jacob, és ezt te is tudod. A te szavad dönti el,hogy elítélnek minket, vagy elfogadnak.”Csak te tudod ezt megadni nekem.”
Nem tudtam gondolkodni. Nem tudom.
„Nincs már sok időnk.”mondta a ház felé intve.
Nem , nincs több idő. A néhány napomból csupán néhány óra lett. Nem tudom. Had gondoljam át. Csak adj nekem pár percet magamban,rendben?”
„Igen.”
Elindultam befelé, Edwárd követett. Bolondság, mennyire egyszerű volt ez, sétálni a sötétben nyomomban egy vámpírral. Nem éreztem,hogy ne lennék biztonságban, de még kényelmetlenül sem éreztem magamat, igazán. Úgy éreztem, hogy sétálok valakivel az oldalamon. Nos, valaki akinek rossz szaga van.
„Szia, kölyök,” motyogtam.
Lehajtotta fejét, én meg megveregettem a vállát.
„Egész jól.”mondtam”El fogok mesélni,később. Sajnálom,hogy kizárlak így belőle.”
Vigyorgott.
„Hé, mond meg a nővérednek, hogy higgadjon le,rendben? Elég.”
Seth biccentett egyet.
Megint megveregettem a vállát. „Menj vissza a munkába. Nem sokára követlek.”
Seth rám nézett,majd hátra és eltűnt a fák között.
„Neki van a legtisztább, legőszintébb, leggyermekibb tudata, amit valaha hallottam.”mormogta Edwárd, ahogy eltűnt előlünk Seth.”Szerencsé vagy, hogy megtudod osztani vele a gondoltait.”
„Tudom!” Röfögtem.
Elindultunk megint a ház felé, mindketten felkaptuk a fejünket, amikor hallotuk hogy valaki egy szívószálon keresztül iszik. Edwárd neki iramodott. Felszökkent az előcsarnok lépcsőin és már el is tűnt.
„Bella szerelmem, azt hittem alszol.”hallottam a szavait.”Sajnálom. Nem szabadott volna itt hagynom téged.”
„Ne aggódj. Csak megszomjaztam – ez keltett fel. Azért az jó, hogy Charlisle hozott még. Ennek a gyereknek szüksége lesz rá, amikor kint lesz. „
„Igaz. Ez egy jó dolog.”
„Csodálkozni fogok, ha mást is szeretne majd,”elmélkedett.
„Azt hiszem majd kitapasztaljuk.”
Átsétáltam az ajtón.
„Végszóra” mondta Alice, és Bella szemei felém siklottak. Dühített, ellenállhatatlan mosoly terült szét arcán egy percig. Majd eltűnt és szomorú lett a kifejezés az arcán. Ajkai megremegtek, mintha igyekezne visszatartani a sírást.
Legszívesebben lekevertem volna egyet Leahnak,pontosan a buta szájára.
„Szia,Bella,”mondtam gyorsan.”Hogy vagy?”
„Jól.”mondta.
„Nagy nap a mai, ha? Sok az újdonság.”
„Nem kell ezt csinálnod,Jacob.”
„Nem tudod miről beszélsz.” Mondtam,miközben leültem a kanapé karfájára a feje mellé. Edwárd a padlón ült, már. Bella szemrehányóan nézett rám.
„Én annyira s – „kezdte mondani.
Ujjammal lezártam ajkait.
„JAke,”motyogta, igyekezve félre tolni kezemet. Annyira gyöngén, hogy nehezemre esett elhinni, hogy tényleg ezt próbálta tenni. Megráztam a fejemet.
„Csak akkor beszélhetsz,ha nem fog butaságokat összehordani.”
„Rendben , nem fogok olyat mondani.” Úgy hangzott, mintha dörmögne.
Elvettem a kezemet.
„Sajnálom!”fejezte be gyorsan,majd vigyorgott.
Összehúztam a szemeimet,majd visszamosolyogtam rá.
Ahogy a szemeibe néztem, olyan dolgot láttam, ami után a parkban kutattam. Holnap valaki más lesz. De remélhetőleg élő, és ez számított igaz? Ugyanazzal a tekintettel nézett rám, valahogy . Ugyanaz a száj mosolygott , majdnem. Nála jobban senki nem tudta mi van bennem. Leah egy érdekes társ, talán még igaz barát is – valaki aki mellettem maradna. De ő nem volt az én legjobb barátom, az aki Bella volt számomra. Hihetetlen szerelmet éreztem Bella iránt, olyan kötelék volt köztünk, ami a bensőmig hatolt. Holnaptól az ellenségem lesz. Vagy mindenem. És ez a nyilvánvaló különbség volt számomra.
Felsóhajtottam.
„Remek!”gondoltam, feledve az utolsó gondolataimat. Felkészültem az üresség érzésére. Mentsd meg őt. Mint Ephraim örököse, engedélyezem neked, a szavamat adom, ez nem fogja felrúgni az egyességet. A többiek majd szemrehányást tesznek nekem. Igazad volt – nem tudják tagadni jogosságom, el kell ,hogy fogadják.
„Köszönöm.”suttogta Edwárd, eléggé halkan ahhoz, hogy Bella ne halja meg. Szavai felforrósították a többi vámpírt, láttam a szemem sarkából.
„Nos,”kérdezte Bella.”Hogy telt a napod?”
„Remekül. Elmentem kocsikázni. Lógtam kicsit a parkban.”
„Jól hangzik.”
„Persze, biztosan.”
Majd Rose felé küldött egy tekintetet. „Rose?”kérdezte.
A szőke kuncogott.”Megint?”
„Azt hiszem az utóbbi pár órában 2 gallont ittam meg.”magyarázta Bella.
Edwárd és én is inkább félrehúzódtunk,amíg Rosalie felemelte Bellát a kanapéról hogy a fürdőbe vigye.
„Mehetek a lábamon?”kérdezte Bella. „A lábaim megmerevedtek.”
„Biztos vagy benne?”kérdezte Edwárd.
„Rosalie majd elkap, ha nem bírnának el a lábaim. Ami könnyen megtörténhet, mióta nem használtam már őket.”
Rosalie finoman letette Bellát a lábaira, kezeit Bella derekán nyugtatva. Bella kezeit előrenyújtva, kicsit megingott.
„Ez jólesik,”sóhajtotta.”Pfúj,mekkora vgyok.”
Tényleg az volt. Hatalmas pocakja feltűnő volt.
„Egy napig még.”mondta,majd megsimogatta a hasát.
Elfogott a rémület,de igyekeztem megtartani magamnak az érzést, hogy ne láthassák arcomon. Már csak egy napig kell tartanom magamat,igaz?
„Minden rendben. Hoppá – ó,ne!”
A csésze,amit Bella az egyik karfára tett, leborult, mindent beborítva sötét vérrel. Automatikusan lendült egyszerre három különböző kar, Bella lehajolt,hogy elkapja. Ez volt a legrosszabb, félelmetes hang tört elő hasából.
„Ó!” sikította.
Aztán egészen puha lett, zuhant a padló felé. Rosalie még épp időben elkapta,mielőtt a padlóra esett volna. Edwárd is ott állt mellette,kinyújtott karokkal.
„Bella?” kérdezte, majd zavart lett tekintete, és megijedt a rá várójövőtől.
Egy fél perccel később, Bella sikított.
Ez nem csak egy sikoly volt, ez egy vérfagyasztó haldokló sikoly volt. A borzalmas hang hörgésbe fulladt,szemei fent akadtak, feje hátrahanyatlott. Teste megfeszült, Rosalie védő karjai között,majd mint egy szökőkútból,tört elő torkából a vér.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Nikkky!Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy a Breaking Down második könyv 1. része... nem igazán nem ,hogy hogyan kapcsolódik az első könyvhöz.Lehet, hogy én nézem rosszul.De ha mégkérlek akkor elmondanád, hogy ez most hogyan van?

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster