Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

Betöltés...
A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. május 2., szombat

"Twilight 5. rész" 4. fejezet

Titkok napvilágon

Gyorsan feltakarítottam a törött üvegszilánkokat, majd elindultam Carliste-t követve egyenesen a dolgozó szobája irányába. Mikor odaértünk az ajtó elé Carlisle udvariasan nyitotta ki előttem, majd zárta rá kulccsal. Megkerült és óvatosan ült le az íróasztal mögötti fotelba. Egy darabig csak álltam ott előtte és el sem tudtam képzelni mi újat mondhatna nekem, amitől talán enyhülne ez a fájdalom. Majd hirtelen megszólalt.
„Ülj le Bella!” Mondta nekem kedvesen, még is éreztem a hangjában egy kis parancsot. Ez nem az a mondta volt, amitől megnyugodtam és a fájdalmam sem tűnt el, így még kíváncsibbá tett a meglepő kedvességével és a hatalmas türelmével. Leültem és csendben figyeltem rá.
„Bella, kérlek, mond el mi történt.” Kért rá. Tudtam, hogy el kell, mondjam neki, mindenki érdekében, de nagyon fájt róla beszélnem.
„Egy gyilkos vagyok.” Feleltem neki, nagyon tömören.
Carlisle megrázta a fejét majd így szólt: „Nem, Bella, nem vagy az. Vámpír vagy, sőt mi több újszülött, nem pedig gyilkos. Kérlek, mond el mi történt.” Kérlelt engem. Lejátszottam magamban párszor, hogy mit is kellene, mondjak, de egyik variáció sem tűnt alkalmasnak, így egy ideig csak hallgattam. Carlisle türelmesen várt válaszomra. Rászántam magam, és úgy döntöttem elmondom neki a teljes igazságot, még ha annyira keservesen is fáj a még be nem gyógyult seb, az emlék felidézése kapcsán.
„Kint voltunk a ház előtt. Jasper, Alice, Gabriel, Edward és Én. Jasper épp azt fejtette meg, hogy mi Gabriel képessége és ezt bizonyítani is akarta, saját erejét használva. Jasper és Gabriel egyszerre kezdték sugározni a szeretet, ám egyik pillanatról a másikra, ez az érzés átcsapott vérszomjba. Úgy éreztem találnom kell valamit vagy valakit, aki enyhíteni tudja ezt a fájdalmat, és akkor…” Szünetet tartottam, mert tudtam, hogy most jön az a rész, amitől a legjobban féltem. Amiről nem akartam többé beszélni, amire nem akartam visszaemlékezni. Tisztában voltam vele, hogy ahhoz, hogy túl tudjak lépni, beszélnem kell róla, de annyira nehéz volt és annyira fájt.
„És akkor?” Kérdezte türelmesen Carlisle.
„És akkor megpillantottam egy embert a mező közepén. Dolgozott bennem a méreg, a vére iránti vágy és képtelen voltam ellenállni.” Folytattam, majd megint megálltam. Nem tudtam el mondjam-e Carlisle-nek, ami utána jön. Ha elmondom neki, hogy a vérszomj, amit éreztem már nem a Gabriel által közvetített vágy volt, hanem a saját vérszomjam, mellyel nem tudtam megbirkózni, melynek nem tudtam ellenállni, számára is világossá válik majd, hogy nem vagyok az, akinek hitt, akinek gondolt, és akinek szeretett. Nem vagyok más, mint a többi vámpír, és nem tartozom közéjük, hiszen megöltem egy embert.
Nem tudtam mit kéne tennem, de döntenem kellett. Úgy döntöttem elmondom neki és vállalom a következményeket.
„Közelebb mentem az emberhez, ráugrottam és vérét ontva csillapítottam mindent elsöprő vérszomjam.” Még folytatni akartam, el akartam mondani neki, hogy hogy is történt ez valójában, de Ő szokatlanul félbevágott.
„Bella! Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy megöltünk egy embert, azt tett minket azokká, amik vagyunk. És ebben az esetben még csak nem is te vagy a hibás. Te erősebb vagy mindünknél. Ilyen újszülöttek, sőt vámpírral sem találkoztam még az évszázadok alatt, mint amilyen te vagy. Aki ellen tud állni az emberi vérnek, aki ennyit szenvedett, azért, hogy azokkal lehessen, akiket szeret. Akiben ennyi tisztelet és tartás van, mint benned.”
„Elég!” Dühösen szakítottam félbe. Nem bírtam elviselni, ahogy szinte már istenít engem, miközben én tudom, hogy Ő nem tudja rólam a teljes igazságot. Az igazságot, mely teljesen megváltoztat mindent.
„De, Bella?! Hidd el nekem ez így igaz.” Értetlenül, folytatta előző gondolat menetét.
„Nem Carlisle, ez nem igaz! Van még valami, amit el kell, mondjak.” Indokoltam kiborulásom és kis szünetet tartva folytattam.
„Ami előtt rá támadtam volna az emberre, a másodperc egy töredékére elmúlt a vére iránt érzett vágyam, majd hirtelen ismét visszatért. Akkor nem tudtam, hogy ez mitől van, de most már igen. Abban a pillanatban állt le Gabriel a vérszomj közvetítésével, amikor arra a kis időre elmúlt bennem a késztetés a vágyam csillapítására. Majd mikor ismét vágytam az ember vérére, az már a saját vérszomjam miatt volt. Én tehetek a haláláról, én öltem meg, saját magam akartam így. Nem hagytam ott az embert, nem futottam el, hanem megöltem. Pedig senki sem kényszerített.” Vallottam be az igazat. Úgy éreztem megkönnyebbültem, hogy most már nem egyedül kell cipelnem ezt a terhet, viszont a fájdalom most élesebb volt, mint eddig bármikor. Nagyon fájt maga a tudat, hogy bármikor bárkit bánthatok és megölhetek.
Carlisle tekintetét figyeltem és próbáltam ki olvasni belőle valamit, de csak a csalódottságot láttam az arcán semmi mást. Tudtam, hogy nem várhatok semmi jóra, ha elmondom az igazat, mégis kötelességemnek éreztem. Már épp feladtam és elindultam a kijárat felé, de váratlanul Carlisle szólt.
„Bella! Kérlek, maradj!” Hangja egyszerre volt lágy mégis kemény, megértő és csodálkozó, kíváncsi ugyanakkor félelemmel teli és tapasztalt azonban álmélkodó.
Nem tudtam mire véljem ezt, így csak szótlanul és mozdulatlanul álltam az ajtót bámulva.
„Én is így éreztem mikor vámpír lettem és embereket öltem. Bella, én megértem, hogy most mit érzel, és hogy mi játszódik le benned, de tudnod kell, hogy nem ítélünk el ez miatt. Itt vagyunk és segítünk, már te is a családunk része vagy és bármi történjen mindig is az maradsz.” Bocsájtott meg nekem Carlisle. Nagyon jól esett, amit mondott, de még akkor sem tudtam elhinni és elfogadni, amit tettem. Akár vámpírként akár emberként akár farkasként tettem volna ezt, akkor is gyilkosságnak számított volna. Én nem tudtam ilyen könnyen megbocsájtani magamnak, nem tudtam ilyen könnyen túl lépni ezen. Szükségem volt valami bizonyítékra, hogy tényleg elmúlik majd.
„Te, hogy léptél túl ezen? El fog múlni valaha is ez a fájdalom?” Kérdeztem Carlisle-t, remélve, hogy a második kérdésemre a válasza igen lesz.
„Kezdetben nekem is nagyon nehéz volt, mint mindenkinek. Meg akartam halni, nem akartam vámpír lenni, apám miatt sem, aki egész életét arra tette fel, hogy vámpírokat üldözött, próbálta őket leleplezni. Úgy éreztem, mintha az egész világ ellenem fogott volna össze, de tudtam, hogy nem adhatom fel. El kezdtem bujkálni, hogy ne kerüljek emberek közelébe, hogy ne legyek egy gyilkos szörnyeteg. Nagyon sokáig tartott mire beletörődtem, hogy mi is lettem. Nekem még nehezebb volt, hiszen kezdetben egyedül voltam. Majd úgy döntöttem, hogy attól, hogy vámpír vagyok, még nem kell gyilkosnak is lennem. Így elkezdtem állatok vérével táplálkozni és orvos lettem. Fokozatosan hozzászoktam az emberek jelenlétéhez és már nem vágytam rájuk. És akkor jött Edward. De gondolom, innentől már tudod a történetet. „ Mosolygott és pontot tett a mondata végére. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy beszélt nekem a múltjáról, az érzéseiről. Viszont a fájdalom, mely lelkemet égette, nem múlt el.
„Tudom, neked ez a helyzet szokatlan és váratlan fordulatot jelent. Azt is tudom, hogy te ezt valamiféle csalódásként éled meg. Hiszen eddig nem éreztél késztetést az emberi vér iránt, és most, hogy mégis megízlelted, nem bírod elfogadni a tényt, hogy embert öltét, és attól félsz, hogy ezt megteheted Charlie-val, édesanyáddal, vagy a régi barátaiddal is, de hidd, el nem fogod!”
Honnan tudhatja mindezt rólam? Mitől ilyen biztos benne, hogy nem fogom bántani Charliet vagy a többieket? Miért mondja nekem ezeket? Ezek a kérdések játszódtak le bennem szavait követően. Nem tudtam mit fogok tenni és azt sem, hogy mi fog még történni, de egy dologban teljesen biztos voltam: Edward, a lányom, Jacob és a Cullen család többi tagja sosem hagyja, hogy bármi őrültséget csináljak, és mindig itt lesznek nekem. Kezdtem elfogadni a tényt, hogy vámpír vagyok és a vámpírok néha embert ölnek, főleg ha az a vámpír történetesen még újszülött. Megpróbáltam ráfogni az ember halálát az újszülöttségemre, de már erre sem sokáig támaszkodhatok, hiszen már majd nem egy éve volt, hogy Edward átváltoztatott és Renesmee megszületett. Renesmee nagyon gyorsan fejlődött, főleg a születése utáni pár hétben. Most úgy néz ki, mint egy 5 éves kislány. Persze annál sokkal, de sokkal okosabb volt. Ahogy a családomon merengtem, eszembe jutott Charlie, akinek Gabriel miatt még tartozom egy magyarázattal.
„Nagyon köszönöm.” Csak ennyit mondtam Carlisle-nek, úgy gondoltam nem tudnék mást mondani, így csak azt mondtam, amit tiszta szívemből éreztem: köszönetet. Köszönetet, amiért nem utasított el, amiért segített túl lépni nekem életem ezen szakaszán, amiért mindig mellettem állt, emberi létemet is beleértve, és amiért gyakorlatilag már az apám volt.
„Ugyan Bella, egy család vagyunk.” Hárította köszönetem, és úgy tűnt kicsit zavarban is van őszinteségem hallatán. Nem maradt már sok időm, hiszen gondolnom kellett Charlie-ra is, ki most feltehetően teljesen magán kívül van, és azon gondolkozik. Hogy történhetett ez meg? Hogy juthattunk idáig?
Gyors léptekkel Carlisle felé közeledtem, majd átöleltem. Szükségem volt rá, a bíztatására, a megértésére és egy olyan emberre, aki apám helyett apám lehetett. Carlisle viszonozta az ölelésem és közben ezt mondta.
„Bella! Tudnod kell, hogy ránk mindig számíthatsz. Mi most már örökké itt leszünk veled. Hidd el, amit tettél, az nem érdemel büntetést. Mi vámpírok vagyunk és akár mennyire is próbálunk ellenállni, néha még velünk is megesik, hogy megbódulunk az emberi vértől. Te pedig egyáltalán ne hibáztasd magad emiatt, több akaraterő van benned, mint bármelyikünkben is valaha volt.” Suttogta Carlisle a fülembe, miközben még mindig védelmezően és buzdítóan karolt át. Egy lépést hátráltam, és lassan elindultam az ajtó felé. Még egyszer hátra néztem és elköszöntem tőle.
„Köszönöm” Kis szünetet tartva indokoltam távozásom. „El kell mennem Charlie-hoz és meg kell magyaráznom neki a történteket. Ez a legkevesebb, amit meg kell tennem érte.” Fejeztem be magyarázatom, és tovább indultam az ajtó felé, miután láttam Carlisle megértő és támogató bólintását. Kezem a kilincsre tettem, majd hirtelen szöget szúrt a fejemben valami, amitől nem tudtam szabadulni. Megint abban a lehetetlen helyzetben találtam magam, hogy nem tudtam mit is kéne tennem. Nem volt elég erőm elmenni válaszok nélkül. Váratlanul visszafordultam Carlisle felé. Hitetlenkedve meredt rám, hiszen nem tudhatta mi volt az oka tétovázásomnak. Minden előjel nélkül, szinte már akaratom ellenére tört ki a kérdés a számon, választ követelve.
„Mit akar Tanya Edwardtól?” Kérdeztem egyértelműen és félreérthetetlenül Carlisle-t.
Láttam, hogy Carlisle nem tudta mire vélni hirtelen kérdésem. Egy ideig értetlenül állt az íróasztal előtt, majd válaszát megfontolva egy egyértelmű kijelentést tett.
„Nem tudom.” Válaszolt őszintén, mégis tele kétséggel.
Teljesen tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tegyek, vagy mit ne tegyek. Már épp kezdtem ismét a kijárat felé venni irányom mikor Carlisle hirtelen utánam szólt.
„Bella! Miért kérdezed ezt tőlem?” Vont kérdőre kissé kemény hangon.
Gondolataim összevissza jártak fejemben, keresve a megfelelő választ a kérdésre. Féltem, ha elmondom az igazat Carlisle azt fogja hinni, hogy nem bízok meg Edwardban. Pedig ez nem így van. Én nem az Edwardban való bizalmamat vontam ezzel kétségbe, hanem a Tanya iránti bizalmatlanságom erősítettem fel. Arra jutottam, hogy elmondom Carlisle-nek a teljes igazságot, hiszen nagyon sok mindent tud a múltról és a Tanyával való viszonya is van olyan jó, hogy előre tudja, mikor mire készül.
„Pár nappal ezelőtt találtam egy levelet Edwardnak címezve. Egy titkos találkáról írt benne Tanya, melyet a tudtom nélkül akart megszervezni Edwarddal. Beszéltem már a levélről Edwarddal és biztosított róla, hogy semmi jelentősége. Bízom benne és tudom, hogy igazat mondott, de ugyanezt Tanyáról nem merném állítani. Ezért kértem ki a véleményed Tanya Edward iránti érzelmeiről. Tudnom kell, mire számítsak még.” Foglaltam össze röviden kérdésem okát.
Láttam Carlisle tétovázását, de azt nem tudtam eldönteni, hogy az miatt van-e mert nem tudja a kérdésemre a választ, vagy azért mert nagyon is tisztában van azzal, csak abban nem biztos, hogy, hogy mondja el nekem. Egy darabig én is a saját kérdésemen tanakodtam, majd ahogy az idő egyre gyorsabban múlt, nem bírtam várakozni. Egyre türelmetlenebb lettem, Carlisle bizonytalanságát látva. Tisztában voltam vele, hogy ha ki akarom deríteni Tanya rejtélyes látogatásának az okát, várnom kell. Ami pedig a legfontosabb, hogy még egyszer nem veszíthetem el a fejem és az önuralmam. Mikor már majdnem feladtam és úgy döntöttem, hogy Carlisle sem tudhat többet nálam, arckifejezéséből ítélve, ismét megszólaltam, megtörve azzal a mostanra kialakult szinte már kínos csendet.
„Hát jó. Úgy látom, tőled sem tudok meg semmi újat.” Mondtam Carlisle szemébe nézve, kissé durva, enyhén illetlen hangon.
Megfordultam, szétszakítva azzal a kettőnk közt kialakult kontaktust és elindultam az ajtó felé. Vártam rá, hogy Carlisle megint megállít, mint ahogy azt az előbb tette, és elmondja az igazat, de nem így történt. Hagyta, hogy kisétáljak az ajtón. Mikor átléptem a dolgozószoba küszöbét, még egyszer gyorsan, egy röpke pillanatra visszanéztem Carlisle-ra, majd mikor tekintetében semmi újat nem véltem felfedezni, csak a bizonytalanságot és a kétséget, bezártam magam mögött az ajtót és nagyon lassan indultam el Edward szobája felé. Lépteim egyre csak lassultak, miközben agyam azon járt, hogy Carlisle tényleg nem tud-e semmit, vagy csak velem nem akarja megosztani. Számtalan kétség futott végig elmémen, melyektől nem tudtam szabadulni.
Mit akarhat itt Tanya? Vajon tényleg Edwardot akarja elvenni tőlem? Szétszakítaná a családunkat a kis fellángolása miatt? Nekem ezt hagynom kéne a sok szenvedés után, avagy eszemet elvesztve kellene, küzdjek a még bizonytalan vetélytárs ellen? Valóban vetélytárs lenne? Mit érnék el vele, ha szembefordulnék Tanyával? Carlisle valóban semmit nem tud a váratlan látogatásról? Vagy többet tud, mint gondolnám, csak nem akarja elmondani nekem? Miért nem bízik meg bennem annyira, hogy megossza velem Tanya titkát?
Ennél sokkal több válaszolatlan kérdés szaladt át fejemen. Úgy határoztam, hogy addig, amíg nem látok Tanyában fenyegetést, veszélyt, hagyom, hogy élje a saját kis életét. De abban a pillanatban, mikor megpróbálja elvenni tőlem Edwardot vagy a családom bármelyik tagját, közbe lépek, és abban nem lesz köszönete. Ahogy gondolataim fokozatosan kezdtek letisztulni, egyre közelebb kerültem a lépcsőhöz, mely a földszintre vezetett. Oda ahol mindenki azon töprenghet, vajon most mi lehet velem. Úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha lemegyek hozzájuk és tisztázom velük a dolgokat. Most viszont Charlie az első. Muszáj elmennem hozzá és meg kell nyugtatnom. El kell mondanom neki, hogy mi is vagyok. Tudom, hogy Charlie döntése volt, hogy csak a legminimálisabb dolgokat osszuk meg vele, új életem tiktakiról, de ez most az a helyzet volt, melyben nekem kellett döntenem. Erről a kérdésről nem fogok vitát nyitni vele. Meg fog hallgatni ha, tetszik neki, ha nem. Ebből nem engedek. Nem tehetem ki még egy ilyen helyzetnek, veszélynek, mint amilyenek a közelmúlt eseményei voltak. Ahogy egyre közelebb kerültem a földszinthez vezető lépcsőhöz, meghallottam valami különös zajt. Először nem tudtam megállapítani, hogy honnan jött ez a furcsa zaj, ahogy azt sem, hogy mi avagy ki csinálhatta. Egy darabig egy helyben álltam és hallgattam az érdekes morajlást, közben pedig két dolgon járt az agyam. Az első az volt, hogy mi lehet ez és, hogy tényleg létezik-e a különleges hang, avagy csak a sok mostanában ért stressz miatt képzeltem be magamnak. A második pedig természetesen a családom, Edward, Renesmee és most mindenekelőtt Charlie volt. Úgy döntöttem nem foglakozom tovább a különös zajjal. Ismét elindultam a lépcső felé. Ahogy egyre közeledtem a földszinthez és a szeretett családomhoz az érzelmeim megint felkerekedtek. Úgy éreztem a szívem a torkomban ver, persze ez lehetetlen volt, hiszen szívem, abban a pillanatban leállt, mikor Edward testembe jutatta a mérget és mikor elkezdődött az átalakulásom. Szembe kellett nézzek félelmeimmel, jelen esetben a családomban kialakult rémülettel, mely miattam kezdett el fejlődni bennük. Belátom az utóbbi időben tényleg furcsa, számomra is szokatlan dolgok történtek velem. Tehát a Cullen-éknak minden okuk meg lett volna arra, hogy felkerekedjenek ellenem, szembe szálljanak velem, de nem tették. Kiálltak mellettem, támogattak, megértettek, sőt mi több, szerettek. Következésképpen nem tehetem meg velük azt, amit a földszinten tettem. Nem fordíthatok hátat nekik, ezek után. A sok megértés, támogatás után. Joguk van tudni az igazat. Bocsánatot kell, kérjek tőlük az előbb történt kirohanásom miatt. Gyorsítottam tempómon, oly annyira, hogy egyik pillanatról a másikra már a lépcsőnél is álltam. Hirtelen megint előjött a különös zaj. Megpróbáltam nem foglakozni vele, de egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Óvatosan elindultam a hang irányába. Azt vettem észre, hogy ahogy a hangot követtem, egyre közelebb kerültem Edward szobájához. Nem tétováztam tovább. Nagyon gyorsan berohantam a szobába, és ugyanabban a pillanatban ugyanolyan gyorsan ült ki a meglepettség és a düh kifejezése az arcomra. Először szóhoz sem jutottam, majd arra gondoltam, hogy mindenki érdekében, egyszer és mindenkorra meg kell, szabaduljak kétségeimtől. Vettem egy mély lélegzetet és megszólítottam a különös hang birtoklóját.
„Tanya?!” Erőteljesen ugyanakkor kíváncsian és meglepetten hagyta el ajkaimat a hang, jelenlegi és legnagyobb ellenségem nevét kimondva.
Miután megszólítottam egy röpke pillanatra rám nézett, majd szélesen vigyorogva hátat fordított nekem, mint ha ott sem lennék. Nagyon meglepett a viselkedése, mint ahogy az is, hogy Edward cuccai között matatott. Nem tudtam mire vélni magatartását.
„Te meg mit csinálsz itt?” Kérdeztem tőle kicsit erőteljesebben, mint az előbb. Kezdtem nagyon ideges lenni. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Hagyjam szó nélkül azt a tényt, hogy Edward holmija között turkált és, hogy szinte tudomást sem vett rólam? Vagy egyszerűen csak hagyjam ott és felejtsem el az egészet? Nem ezt már nem. Pontot kell, tegyek ennek az ügynek a végére. Meg kell tudnia Tanyának, hogy mik is itt a szokások és végre meg kell ismernie engem is. Tudnia kell, meddig mehet el. Tettem egy lépést felé, majd ismét megszólítottam, mivel még mindig nem felelt a kérdésemre.
„Tanya!” Szóltam rá, most már minden dühömet beleadva.
„Mit csinálsz te itt?” Hangom egyre erőteljesebbé és határozottabbá vált.
Tanya végre felém fordult, halva dühömet, arcáról hirtelen eltűnt az eddig oly szélesen elterülő mosoly. Egy lépést hátrált tőlem, majd megszólalt.
„Áh. Szia, Bella!” Hangja játékos, kicsit kihívó volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt azért csinálta-e, mert az őrületbe akart kergetni. Vagy azért, mert azt gondolja, hogy nem tudom, hogy mire készül, ahogy azt sem, hogy Edwardra, az én Edwardomra fáj a foga. Egyáltalán nem lettem nyugodtabb, válaszát követően, hiszen a kérdésemre még most sem válaszolt. Így feltettem neki ismét.
„Mit művelsz te itt Tanya?” Kíváncsian vártam válaszát, hiszen egyértelmű volt, hogy Edward holmija között matat és keres valamit, mégis nagyon gondolkodtatóba ejtett, hogy vajon miként fogja kimagyarázni magát, ebből a számára kínos helyzetből. Láttam rajta, hogy nagyon tanakodott a válaszon, amit nekem készült adni. Előre hátra lépkedett, kezét kínosan teste előtt keresztezte, majd a hosszú várakozás után végre megszólalt.
„Hát, mikor utoljára itt voltam, az esküvőtökön, itt hagytam valamit és azt hittem itt Edward szobájában lesz, de sehol sem találom.” Magyarázkodott szánalmasan. Azt hitte nem vettem észre azt a gúnyt és féltékenységet, melyet az „esküvőtökön” szóban érzékeltett. Akármilyen nagy volt is a kísértés nem akartam még kínosabb helyzetbe hozni, ezért arra jutottam, egy szó nélkül hagyom ott, mielőtt még olyat nem teszek, amit később megbánok. Hátat fordítottam neki és elindultam az ajtó felé. Mikor háttal álltam neki, arra gondoltam, most milyen könnyen rám támadhatna, akaratom ellenére, hirtelen nagyon mérges lettem, ismét erősebbek voltak érzelmeim, mint az eszem. Éreztem, ahogy a pajzs kitörni készül elmémből. Megpróbáltam visszaszorítani, de hirtelen eszembe jutottak azok, akik mindennél fontosabbak számomra. Renesmee, Edward, Alice, Carlisle, Emmett, Jasper, Rosalie, Esme, Jake, és az apám. Nem tudtam uralkodni elmémen. Érzelmeim irányították a pajzsom. Mikor képességem a tetőfokára hágott és a pajzs teljesen elhagyta elmém, belülről ordítani kezdtem, nem tudtam elviselni azt a tényt, hogy Tanya keresztezi számításaim és, hogy el akarja venni tőlem hűn szeretett családom, és életem szerelmét. Hirtelen eszembe jutott, hogy mivel a pajzs már nem védi, gondolataim Edward láthatja azokat. Megpróbáltam visszaszorítani a pajzsot elmémen belül, de még mielőtt az teljesen sikerült volna, Edward és Alice már ott állt mellettem. Még küzdöttem a pajzs helyreállításával és talán most nehezebb volt, mint eddig bármikor. A veszély ott állt a hátam mögött.
„Bella!” Edward szólt hozzám, nagyon feszülten. Hangja tele volt félelemmel. Nem tudtam neki válaszolni, mert még mindig a pajzs visszaszorításával voltam elfoglalva. Mikor már majdnem sikerült, valami meggátolta azt. Először fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az, majd mikor Edwardra pillantottam, azonnal világossá vált.
„Edward szállj ki a fejemből!” Szóltam rá, talán durvábban, mint kellett volna. Éreztem, hogy a pajzs úgy csattant vissza elmémbe, mint a gumi. Erőtlenül rogytam térdre. Még beszélni is nehéz volt.
„Drágám, Bella, jól vagy? Minden rendben?” Faggatott Edward. Bármennyire is szerettem volna válaszolni neki, nem tudtam. Úgy éreztem az ájulás szélén állok. Hallottam magam körül a hangokat, de nem teljesen értettem meg mindent.
„Hívd Carlisle-t” Üvöltött Alice, azt hiszem Tanyának. Meg akartam köszönni neki, hogy elküldte innen, de vámpír létemre, annyira erőtlen voltam, hogy egy hang sem hagyta el ajkam. Ahogy a padlón fekve körbenéztem egyre több kíváncsi egyben megijedt szempárt láttam magam felett. Tettem egy gyenge próbálkozást, és megpróbáltam felülni, de rögtön vissza is estem a padlóra. Vagyis visszaestem volna, ha Edward előtte nem kap el. Ott feküdtem Edward karjaiban. Arra az időre megint embernek éreztem magam. Oly törékenynek tűnhettem ott Edward karjai közt, akárcsak egy ember. Fel tőrt bennem megannyi régi emlék, melyek belülről melegséggel ugyanakkor némi múlt utáni vágyakozással öntöttek el. Arra az időszakra gondoltam, mikor Edward próbált távol maradni tőlem biztonságom érdekében. Én mégis oly makacs és önfejű voltam és nem engedtem meg, hogy ezt tegye. Arra a találkozásra gondoltam melyet már több mint 3 éve éltem át a Phoenix-i balett stúdióban James-el. Mikor Edward immáron már másodszor mentette meg életem. Arra gondoltam, mikor 18. születésnapomat követően Edward elhagyott. Arra gondoltam, mikor majdnem véget vetett életének Volterrában, miattam. Arra mikor Victoria meg akart gyilkolni engem és Edward megvédett, Jacobbal együtt az életük árán is. Arra gondoltam mikor hozzámentem feleségül. Arra mikor életem legszebb heteit töltöttem el vele Esme szigetén, a nászutunkon. Arra mikor kiderült, hogy Renesmee-t hordom a szívem alatt. Arra a fájdalomra melyet átváltozásomkor szenvedtem el. Arra az időre és boldogságra, melyet már vámpírként éltem át. És most pedig arra, hogy a sok emlék mely a Cullen családhoz kötött Tanya miatt elveszhet.
Úgy éreztem kezdtem visszanyerni erőmet, mégis nehéz volt felkelnem. Egyrészt a még teljesen el nem múlt gyengeség miatt. Másrészt pedig Edward karjai oly szeretettel és védelemmel öleltek, hogy fájt volna, ha ezt a melegséget ott kell hagynom. Miközben az emlékek magával ragadtak, Carlisle tenyere megérintette homlokom, majd arcom. Hallottam, hogy valamit mond a többieknek, de nem értettem mi volt az. A következő pillanatban egy lágy, bársonyos hang szólított meg. Azonnal megismertem, hiszen a hang tulajdonosa nem lehetett más, csak Alice.
„Bella! Kérlek, szólalj meg! Hogy érzed magad?” Hangja határozott volt, még is néha megremegett a félelemtől. Most már mindenki hangját hallottam, ahogy azok egytől egyik mind hozzám szóltak.
„Bella! Kicsikém jól vagy?” Aggódót értem Esme.
„Bella, kérlek, nézz a fény felé. Mit látsz?” Carlisle kérdezett, részben mint családtag, de inkább most az orvos beszélt belőle.
„Hé Bells jól vagy?” Érdeklődött irántam Jacob is.
„Bella, minden oké?” Szólalt meg szinte egyszerre Rose és Emmett. Majd a halk kuncogásból ítélve nekik is legalább annyira tetszett a közös felszólalásuk, mint nekem. Egyre jobban éreztem magam.
Hirtelen egy apró puha kéz simította végig arcom. Azonnal tudtam, hogy a lányom az. Hallottam Renesmee halk szipogását és a bársonyos arcán legördülő könnycsepp végigfolyt kezemen. Szemeim kipattantak a fájdalomtól, melyet Renesmee szenvedése miatt éreztem. majd lágyan megfogtam a kezét.
„Anya, anya! Jól vagy?” Kérdezett kissé félénken. Megpróbáltam válaszolni neki és sikerült is.
„Azt hiszem.” Mondtam halkan. Hirtelen mindenki arcára kiült a megkönnyebbülés és a boldogság. Edward is szorosabban ölelt át, mint az előtt. Alice hangja is boldogságot tükrözött. Jasper pedig szerintem akaratán kívül, sugározta a megnyugvást. Edward észrevette, hogy fel akarok kelni, így egy szó nélkül felsegített. Mikor már álltam, váratlanul hatalmas csend keletkezett. Egy hosszú hallgatás után ezt a csendet én törtem meg.
„Nagyon sajnálok mindent! Hogy ennyi problémát okozom. Nem tudom mi ütött belém. Az ember pedig…” Edward hirtelen félbeszakított, hogy megkíméljen a gyilkosság gondolatától. Nagyon hálás voltam érte, mégis úgy éreztem fontos lett volna, beszéljek róla.
„Ugyan Bella. Semmi baj. Ez mindannyiunkkal megtörtén.” Ez volt Edward mentő mondata.
„Szóval, tényleg nagyon sajnálom. Bocsássatok meg nekem!” Kértem ismét bocsánatot a történtek miatt.
„Bella, ne viccelj már!” Vígasztalt Emmett, majd odalépett hozzám és hatalmas mancsaival átölelt. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen ’testvéreim’ vannak. Emmett elengedett erős szorításából és tett egy lépést Rosalie felé. Azután Alice ugrott a nyakamba. Megmondom őszintén egyáltalán nem lepett meg. Őt követte Esme anyai ölelése. Majd Carlisle lépett közelebb hozzám. Először orvosként nézett rám, hogy minden rendben van-e. Még ha nem is értette az előző rosszul létem okát. Elvégre is vámpír vagyok… Miután mindenki kellőképpen kiölelgette magát, felvettem kislányom és átöleltem. Egy hatalmas puszit nyomtam puha, gyönyörű arcára, majd letettem. Észrevettem, hogy Jake is egyre közelebb került hozzám. Mivel Ő nem lépett, én tettem meg, hiszen tudtam, hogy mit szeretne. Ő is be akart állni az ölelőim közé. Tettem egy lépést felé, mire Ő is felbátorodott és egy hatalmas lépést téve, szinte úgy ugrott a nyakamba.
„Jajj, Bella! Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. Én nem tudom mit tettem volna, ha…” Láthatóan boldog volt, látva, hogy nincs semmi bajom.
„Nincs semmi baj. Jacob, jól vagyok!” Csitítottam el és nyugtattam meg egyben Jake-t.
A nagy családi hangulatban teljesen elfeledkeztem Charlie-ról és a magyarázatról. Gyorsan Edwardra pillantottam egy csak ennyit mondtam.
„Charlie” Úgy látszott Edward azonnal értette mire céloztam. Viszont nem nagyon tetszett neki az ötlet.
„Nem lenne jobb, ha inkább holnap mennénk?” Kérdezte tőlem Edward. Tudom, hogy csak meg akart óvni a további kellemetlenségektől, de tartoztam az igazsággal az apámnak.
„Nem. Most kell mennem.” Válaszoltam, kissé durván.
„Jó. Akkor veled megyek.” Jelentette ki Edward, olyan egyértelműen, hogy ne is álljak le vele vitatkozni.
„Jól van. Viszont Renesmee-t nem lenne célszerű magunkkal vinni.” Mondtam kicsit szomorúan.
„Majd én vigyázok rá.” Vágta rá szinte azonnal Rosalie.
„Köszönöm.” Válaszoltam neki.
„Ígérem, ha visszajöttem Charlie-tól, mindent megmagyarázok, de most mennem kell.” Ígértem meg a többieknek. Elindultam a kijárat felé Edward kezét fogva. Észrevettem, hogy Jacob jött utánunk. Mire szóltam volna neki, hogy ezt jobb szeretném Charlie és Edward között megbeszélni, Edward már le is állította, nem túl udvariasan.
„Hé, Jacob, jobb lenne, ha itthon maradnál. Azt hiszem, ez most nem tartozik rád.”
Jake visszafordult, én pedig folytattam utam a kijárat felé. Edward szorosan mellettem jött. Úgy döntöttünk, nincs szükségünk kocsira, hogy eljussunk Forks-ig. Eleinte nagyon gyorsan száguldottunk az erdőn keresztül, majd Edward hirtelen megállt. Nem tudtam mire vélni tétovázását, így én is megálltam, visszafutottam hozzá és mélyen a csodaszép szemeibe néztem. Ahogy Őt bámultam elöntött a vágyakozás a csókja után. Lassan végighúztam kezem az arcán, majd ujjaim az ajkát érintették. Éreztem, hogy már nem én voltam az egyedüli, aki vágyakozott. Én Edward iránt. Ő pedig én irántam. Ennél semmi sem lehetett volna egyszerűbb. Ujjaim leengedtem az ajkairól és végig simítottam azokkal izmos testét, majd kezeink összekulcsolódtak. Közelebb húzott magához, majd megcsókolt. Csókja ellenállhatatlanul édes volt. Eszembe jutott Charlie, de nem volt elég erőm ott hagyni Edwardot. Jobban vágytam a közelségére és a csókjaira a történtek után, mint valaha. A halványkék blúz, amit viseltem pár pillanat múlva mellettünk hevert a zöld tisztáson. Vágyaim egyre vadabbak lettek, hirtelen letéptem Edwardról a szürke, testhez álló pólóját. Edward arcán megjelent az a féloldalas mosoly, melyet annyira szerettem. Kezeim a kőkemény, izmos testét támasztották. Edward váratlanul a még harmatos fűre feküdt és magára rántott engem is. Tüzes csókcsata vette kezdetét a rét közepén. Teljesen összegabalyodva feküdtünk ott a természet lágy ölén.
Mikor már a kedélyeink lenyugodtak, felpattantam Edward mellől és elkezdtem keresni a ruháimat. Edward is ugyanezt tette. Nem kellett sokat keresnem és már meg is találtam a blúzom és a farmer nadrágom. Gyorsan felkaptam magamra és Edwardra pillantottam. Már Ő is összeszedte a ruháit, azonban neki nem voltak olyan állapotban, hogy használhatóak legyenek azok. Edward hatalmas mosollyal emelte fel a szürke pólóját, melyet már vétek volt pólónak nevezni. Úgy szét volt cincálva, mintha egy oroszlán vagy egy medve tépázta volna meg azt.
„Bella, tud hányadik pólóm ez már?” Még mindig hatalmas mosollyal az arcán tette fel a játékos kérdést nekem. Mivel tudtam, hogy a válasz nem az első vagy a második szó lett volna, így csak vele együtt nevettem.
Edward ezt követően pillanatok alatt felvette a nadrágját, viszont a pólóval nem tudott mit kezdeni. Mivel akárhogy is nézzük, mégis csak az apámhoz készülünk, nem állíthatunk be így, ezért gyorsan hazaszaladtunk átöltözni. Edward valami elegánsabb ruhát akart felvenni, de én lebeszéltem róla. Előkaptam valamit a szekrényből és már indultunk is. A mi tempónkkal nem kellett öt perc sem, míg odaértünk apám házához. Egy darabig csak álltam a fák árnyékában, majd mikor elhatároztam magam, Edward kezét fogva elindultam az ajtó felé. Egyet csengettem és Charlie már az ajtóban is termett.
„Szia, Bella. Edward?” Üdvözölt minket Charlie barátságosan. Talán túl barátságosan is a történtek után.
„Szia, apa” Köszöntem neki én is. Edward pedig bólintott egyet.
„Gyertek be!” Hívott beljebb minket. Egy szó nélkül követtűk Őt Edwardal. Leültetet minket a kanapéra, majd most következett az a kínos csend, amitől féltem. Mivel nem látogatóba jöttem, hanem az igazságot akartam elmondani, nem is tétováztam tovább.
„Azt hiszem, Charlie ideje lenne tudnod a teljes igazságot rólam és az új életemről.” Kezdtem bele mondandómba.
„De Bella. Én nem…” Próbált ellenkezni, de én nem hagytam.
„Nem Charlie, tudnod kell az igazat. Nem tehetlek ki még egy ilyen helyzetnek, mint a délelőtti volt.” Léptem fel kicsit erélyesebben.
„Jól van. Had halljam.” Egyezett bele Charlie.
„Nos, azt ugye tudod, hogy valami gyökeresen megváltozott az utóbbi egy évben. Azt is tudod, hogy mi a helyzet Renesmee-vel.” Tartottam egy kis szünetet, majd Edwardra néztem. Mikor láttam, hogy egyet értően bólint folytattam.
„Én… Charlie én vámpír vagyok.” Jelentettem ki. Hallottam, hogy Charlie mekkorát nyelt, majd megszólalt.
„Vámpír?” Hangja remegett. Azt nem tudtam, hogy a félelmétől a meglepődöttségtől vagy a csalódottságtól, de hangja egyértelműen remegett.
„Igen Charlie, vámpír.” Biztosítottam róla még egyszer.
„Vámpír.” Jelentette ki Charlie. Bár úgy tűnt, inkább magának mondja nem pedig nekünk. Megrázta a fejét, majd kezei közé rejtette azt.

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

23 megjegyzés:

Niky írta...

Nos!! Amint látjátok megérkezett a várva várt 4. fejezet!! Remélem tetszeni fog!! Várom a hozzászólásokat, megjegyzéseket!!
Puszy mindenkinek!!

juli írta...

Nagyon tetszett ez is!!
Várom a folytatást!

Niky írta...

=)

Judit írta...

Nekem is tetszett ez a feji is (ez nem valami nagy meglepetés, igaz? :)). Úgyis tudod, mi a véleményem, mert mindennap elmondom. De azért le is írom: Fantasztikus lett, és várom én is az ötödik fejezetet. Szegény Charlie, nem voltál vele kíméletes, de kíváncsi vagyok a reakciójára. Na szóval a lényeg annyi: Folytasd, lécci, minél hamarabb (tudod, ez nem fenyegetés:))!!!

Niky írta...

Köszike Juc'!! Hát nem meglepetés de azért örülök neki. Folytatni fogom ígérem, de azt még nem tudom pontosan mikor lesz 5. fejezet. Viszont ha lesz ígérem szólók!

Alice írta...

Én már meg sem lepődöm:D hát ez nagyszerű:D...uhh Tanya kiborítotXD..szal nagyóóóón jóóóóóó:D alig várom az 5.fejezetet:)+ majd utána a saját műveidet(remélem lesznek:D)

Niky írta...

=) Kösziii Alice!! Huh..saját művek...egyébként már gondolkodtam rajta hogy ha befejeztem az 5. részt, írok egy saját sztorit, de majd még meglátjuk!! Nah puszyy!!

juli írta...

Remélem te leszel Stephenie Meyer magyar utodja:)
(én hülyeségből irtam egy saját sztorit benne van edward és bella is)

Niky írta...

Köszi Juli, ezt egy nagyon nagyon nagyon jóó bóknak veszem...Egyébként szívesen elolvasnám a "saját sztoridat" Nem küldenéd el nekem E-mailben?

Lilla írta...

Huhh, hát én csak véletlenül akadtam rá erre az oldalra, de nagyon tetszett az a 2 fejezet, amit saját magad irtál....sok sikert a folytatáshoz! Csak igy tovább!!!

Niky írta...

Szijja Lilla!! Nagyon köszönöm!!

juli írta...

sajnos nincs begépelve:(
de majd egyszer rászánom magam kb 40 oldal
lenne vele munkám

Niky írta...

Akk legalább a tartalmát írd le!! =)

Alice írta...

igen írd le lécci(legalább a tartalmát)! énis kíváncsi vagyok!:D

juli írta...

Renden elküldöm:)
de sajnos csak a hétvégén lesz annyi időm

Niky írta...

nem baj, én megvárom!! =)

juli írta...

niky felvettelek msn-re
alice veled is szivesen msn-ezenék
ha adtok egy e-mail cimet elküdöm miről szól a történetem

Alice írta...

én is veled:D, juli az msn-em: hp-fan@hotmail.com
e-mail-em: ugyanez:D

Névtelen írta...

hello!tetszik a twilight 5.:):)ugy ttudtam h csak 4 részes?...kérlek mond el,h ez h van:S...köszi

Niky írta...

Nos igen csak 4 része van, az 5. részt én találtam ki, én írtam meg, szal ez egy olyan fanfolytatás féle dolog... de azért örülök, h tetszett!! =)

Névtelen írta...

Nagyon tetszik az oldal!!Itt olvastam el az Eclipse-t, a Breaking Dawn-t, és a Midnight Sun 12 fejezetétis.Most olvasom a Night Light-ot és ez is nagyon jó. Én is csak azt tudom mondani(írni) hogy folytasd.Most megyek a köv. fejezetre.

Niky írta...

=)... hát azért tettem fel őket, h aki szeretné elolvashassa... az pedig külön örömmel tölt el, h az általam írt Night Light-ot, is elolvassátok...
Folytatom, ígérem...
Köszii még 1x... jó olvasást!!

Névtelen írta...

Nem mondod komolyan, hogy ezt aaz egészet te írtad...?
Én azt hittem, hogy az eredeti "kiszivárgott" fejezetek...:S
De ha te írtad akkor gratulálok:)

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster