Eclipse 16-20. fejezet

16. KOR

Nincs mit felvennem! –sóhajtottam.
Minden ruhámat, amim csak van kipakoltam az ágyra, a fiókjaim és a beépített szekrényem üresek voltak. Néztem az üres zugokat, hátha hirtelen meglátok valami alkalmasat. Khaki szoknyámat külön raktam a hintaszék karfájára, vártam hátha meglátok valami, ami passzol hozzá. Valami amiben gyönyörűen festek és felnőttnek. Valami azt súgja, hogy ez egy különleges alkalom. Tanácstalan voltam. Majdnem itt volt az ideje, hogy induljak, és még mindig a régi kedvencem van rajtam. Kivéve, hogyha találok valami jobbat – ennél a pontnál nem láttam jobbat – mégiscsak érettségi. Haragosan bámultam a ruhahalmot az ágyamon. Tudtam, hogy nekem volt egy darabom, még a gyerekkoromból, ami nem volt kopott és megfelelő lenne – a vörös blúzom. Beleütöttem a falba jó kezemmel.
„Hülye, tolvaj, bosszantó vámpír!” – morogtam.
„Mit csinálsz?” – követelte Alice
Áthajolt a nyitott ablakomon keresztül, mintha egész idő alatt ott lett volna.
„Kop, kop!” – hozzáadta egy vigyorral.
„Valóban nehéz lenne megvárni az ajtóban, amíg odaérek?”
Egy lapos, fehér dobozt dobott az ágyamra. „Futólag arra gondoltam, hogy lehet hogy valamire szükséged van.”
Néztem a nagy csomagot, ami ott feküdt a ruhahalmom tetején, elégtelen ruhatáram és fintorogtam.
„Elismerem” – mondta Alice „életmentő vagyok!”
„Életmentő vagy” – motyogtam. „Köszi”
„Szóval, gondoltam szeretnél valami nagyon csinosat a változatosság kedvéért. Nem tudod, hogy mennyire izgatnak az eltűnt dolgok., oda vagyol. Hasztalanak érzem magam. Olyan…normálisnak” – megrázkódott ettől az utolsó szótól.
„El se tudom képzelni milyen szörnyen érezheted magad. Normális teremtmény? Pfuj!”
Erre nevetni kezdett. „Szóval, legalább azt tudjuk, hogy a bosszantó tolvajod eltűnt – most éppen nem látom Seattleben.”
Amikor így kimondta ezeket a szavakat – a két dolgot egy mondatban egyszer csak bekattant. A meghatározhatatlan dolog, ami zavart engem az utóbbi napokban, a fontos kapcsolat, ami most hirtelen összeállt, hirtelen minden világos. Bámultam rá, arcomra fagyott a felismerés.
„Miért nem nyitod ki?” – kérdezte. Sóhajtott, amikor nem moccantam és unottan levette a doboz tetőt ő maga. Kirántott egy ruhát a dobozból és feltartotta, de nem tudtam koncentrálni, hogy mi az.
„Csinos, nem gondolod? Kékeket válogattam mert tudom, hogy Edwardnak ez a kedvenc színe rajtad.” – Én nem hallgatóztam.
„Ez majdnem ugyanaz.” – suttogtam.
„Mi?” –követelte. „Neked nincs semmi ilyesmid. Mi bajod, neked csak egy szoknáyd van!”
„Nem Alice! Felejtsd el a ruhákat, figyelj!”
„Nem tetszik ugye?” – Alice arca csalódott volt.
„Hallgass, Alice, nem látod? A kettő ugyanaz! Az aki összetörte és ellopta a dolgaimat, és az új vámpír Seattleben. A dolgok összefüggnek!”
A ruha kicsúszott az ujjai közül és visszazuhant a dobozba. Alice fókuszált, hangja hirtelen ijedt lett. „Miből gondolod ezt?”
„Emlékszel mit mondott Edward? Valaki kihasznál egy lyukat a képességedben, hogy ne lásd az újszülöttet? És akkor az előbb te azt mondtad, hogy az időzítés túlságosan is tökéletes – a bosszantó tolvajom nincs kapcsolatban, mintha tudta volna, hogy te most Alice túl sok mindenre koncentrálsz. Úgy gondolom, hogy túlságosan is jól használta a rést. És ha még a két dolgot nem is feltétlenül kell összekapcsolni, de pontosan ugyanabban az időben történne? Semmiképp. Ez egy személy. Ugyanaz. Az, aki hadsereget csinál magának és aki ellopta az illatom.”
Alice nem szokott meglepődni a történéseken. Megfagyott, és míg csak báámult előre elkezdtem számolni a fejemben, amíg vártam. Nem telt el két perc és újra visszatért. Akkor rám nézett ijedt szemekkel.
„Igazad van!” – mondta rémült hangon. „Hát persze, hogy igazad! És mikor fogod ezt….”
„Edward rosszul gondolja,” – suttogtam. Ez egy próba…látni akarja az eredményt. Ameddig nem teljesen biztos benne, hogy tökéletes a terv figyel. Biztosan meg akar ölni engem…és ő a dolgaimat amiket talált elvitte. Ellopta az illatom….így bármelyikük meg tud találni engem.”
Szemeibe kiült a megdöbbenés. Tudtam, hogy igazam van, és abban is biztos voltam, hogy ő is tudja, hogy igazam van.
„Oh, nem” – elkeseredett
Amíg vártam az érzelmeimet próbáltam elrendezni. Feldolgozni a tényt, hogy valaki létrehozott egy vámpír hadsereget – a hátborzongató gyilkosságokkal Seattleben,, aminek az egyetlen célja, hogy elpusztítson, aztán úgy éreztem, hogy kicsit enyhül a görcs bennem. Végül egy kicsit feloldódtam, úgy éreztem van még itt valami fontos. Valami teljesen más.
„Szóval” – suttogtam. „mindenki nyugodjon meg. Senki sem akarja a Cullen családot megsemmisíteni.”
„Gondolj arra, hogy a dolgok változnak, lehet hogy teljesen rosszul gondolod”, mondta Alice a fogain keresztül.
„Valaki közülük, miért akarnának rajtad keresztül megkapni.”
„Köszi Alice! De legalább mi már tudjuk, hogy mit akarnak. Ez segíthez!”
„Talán” – motyogta. Sétálni kezdett fel-alá a szobában.
Puffanás, puffanás – ökölcsapásokat mérve az ajtómra. Ugrottam egyet, de azt hiszem Alice nem vette észre.
„Még nem vagy kész? Nem akarunk elkésni!” – Charlie panaszkodik, a hangja éles.Charlie gyülölte az ilyen alkalmakat, esetében a kiöltözés mindig körülményes.
„Majdnem. Adj egy percet!” – mondtam rekedten.
Csendben volt egy fél pillanatig. „Te sírsz?”
„Nem. Ideges vagyok. Menj el.”
Hallottam lemenni a lépcsőn.
„Én is megyek” – suttogta Alice.
„Miért?
„Edward közeledik. Ha ő ezt meghallja….”
„Menj, menj!” – azonnal rámtört a kényszer. Edward dühöngő őrültté fog változni, ha ezt megtudja. Nem tudom ezt sokáig eltitkolni, de talán a bizonyítványosztó ünnepség nem a legjobb időpont erre.
„Készülj” – mondta Alice, aztán kirepült az ablakon.
Megtettem, amit Alice mondott, öltözködtem, bár kábultan. Próbáltam kihozni valamit a hajamból, de nem volt idő, úgyhogy egyenesen és unalmasan hagytam mint mindig az összes többi napon. Nem nagy dolog. Nem néztem még tükörbe sem, így fogalmam sem volt róla, hogy hogy festek Alice szoknyájában és felsőjében. Nem érdekelt. A karomra dobtam a csúnya sárga poliészter díszruhámat és lesiettem a lépcsőn.
„Jól nézel ki”- mondta Charlie, mogorva elnyomott érzelmekkel. „Ez új?”
„Igen” – motyogtam, nehéz koncentrálni. „Alice adta nekem. Köszi.”
Edward néhány perccel azután érkezett, hogy nővére elment. Nem volt elég időm, hogy az arcom lenyugodjon. De, mi a cirkálóban utaztunk Charlieval, neki nem volt eélye megkérdezni, hogy mi a baj. Charlie makacs volt a múlt héten, amikor együtt tanultunk és elmondtam, hogy Edwarddal szeretnék a bizonyítványosztó ünnepségre menni. Láttam rajta – szülői jogait akarja érvényesíteni ezen a napon. Bájosan beleegyeztem, és Edward vidáman javasolta, hogy mind egymáshoz tartozunk. Carlislenak és Esmenek ez nem jelent gondot, Charlie nem tudta kikényszeríteni az ellenvetéseit, megbékélt egy silány udvariassággal. És most Edward Charlie rendőrautója mögött utazott, néztem a tükörből – arckefejezésem talán annak köszönhető, hogy apa szórakoztatni próbált, és mindig vigyor támadt az arcára, amikor Edwardra pillantott a visszapillantóból. Ez biztosan azt jelenti, hogy Charlie képzel bizonyos dolgokat, amiket ha hangosan is kimondana úgy gondolja rosszalnám.
„Jól vagy?” – suttogta Edward, amikor kisegített a kocsiból az iskolai parkolóban.
„Idegesen” – válaszoltam, és ez nem volt teljesen hazugság.
„Gyönyörű vagy” – mondta.
Úgy láttam, hogy többet akart mondani, de Charlie egy nyilvánvaló manőverrel közénk került, vállat vont és a karját a vállamra tette.
„Izgatott vagy?” – kérdezte
„nem igazán” – válaszoltam.
„Bella, ez egy nagy dolog. Te leérettségiztél a középiskolában. Most kezdődik a valódi életed. Főiskola. Egyedül….többé már nem vagy a kicsi lányom.” – Charlie hangja egy kicsit elcsuklott a végén.
„Apa” – sóhajtottam. „Kérlek nehogy elsírd magad!”
„Nem sírok” – morgott. „Te miért nem vagy ilyen izgatott?”
„Nem tudom Papa. Talán azért mert még soha nem történt velem ilyesmi.”
„Jót fog tenni neked Alice partyja! Szükséged van egy kis felfrissülésre!”
„Persze. Pontosan egy party az, ami nekem kell!”
Charlie nevetett a hangsúlyomon és megölelte a vállam. Edward bosszúsan nézett, szeme kötelességtudó. Apám hagyott minket elmenni a tornaterem bejárata felé és ő a főbejárat felé ment, amerre a többi szülő. Óriási zűrzavar volt, amíg Ms Cope és Mr. VArner a matektanár megpróbált mindenkit betűrendbe helyezni.
„Ah, Mr. Cullen,” – mondta Mr. Varner Edwardnak.
„Hey, Bella!”
Felnéztem a hang felé, és láttam Jessica arcát egy nagy mosollyal az arcán.
Edward gyorsan megcsókolt, sóhajtott és ment a C betűs iskolatársak közé. Alice nem volt ott. Mit akar? Még jobban fokozni a helyzetet? Ez egy kedvezőtlen időzítés. Meg kell várnunk míg ennek vége lesz.
„Lefelé Bella!” – hívott újra Jessica.
Sétáltam lefelé, hogy elfoglaljam a helyemet Jessica mögött, kicsit kíváncsi voltam, hogy hirtelen miért lett ilyen barátságos. Jess dudorászta, amikor hallótávolságon belül voltam.
„….ez olyan különleges. Látod, mi éppen itt találkoztunk először, és most mi együtt érettségizünk” – ömlengett.
„El tudod ezt hinni? Kedvem lenne sikoltozni!”
„Így van” – motyogtam.
„ez egészen hihetetlen. Emlékszel arra a vasárnapra? Mi azonnal barátok lettünk, kezdetektől fogva láttuk egymást. Különleges. És én most a Kaliforniára megyek, te pedig az Alaskara, annyira fogsz hiányozni! Ígérd meg, hogy néha összefutunk majd. Úgy örülök, hogy party is lesz. Ez tökéletes. Mi nem töltöttünk eddig így túl sok időt együtt….”
Egyre csak magyarázta, és hirtelen biztos voltam benne a barátságunk visszatérése a nosztalgiának köszönhető és, hogy meghívtam a partyra, nem mitha bármi közöm lenne a dologhoz. Figyeltem rá ahogy csak tudtam, néha megvontam a vállam a díszruhámban. Boldog voltam, hogy tudtunk beszélgetni Jessicával. Ez mert valaminek a vége volt, mindegy ,hogy Eric arról zeng ódákat, hogy ez valami kezdete „kezdet” és minden hasonló elcsépelt közhely. Talán többet jelent nekem, mint hittem, de mi ma mind elmegyünk innen. Ez így túl gyors. Éreztem, hogy átjár az érzés. Milyen gyorsan eltelt az idő azóta a március óta?
És akkor Eric egyszer csak sebesen kezdett beszélni idegességében, a szavak végigfuttatak rajtam. Greene igazgató sorban hívott bennünket, egyiket a másik után egy elég hosszú szünettel a nevek között, az elülső része a tornateremnek más lement. Szegény Ms. Cope nagyon koncentrált, hogy a diplomának helyesen kiossza. Néztem Alicet, ahogy hirtelen megjelent, keresztül táncolt a színpadon, az arca mélyen koncentrált. Edward követte őt, kifejezése zavaros volt, de nem ideges. Csak kettőjüknek állt valahogy ez a borzalmas sárga tallár. Kitűntek a tömegből, szépségük és bájuk mintha egy másik világból jöttek volna. Csoda, hogy az emberek elhitték a meséjüket. Két angyalt állt ott, éppen csak szárnyak nélkül, egészen nyilvánvaló, hogy mások.
Hallottam, hogy Mr. Greene engem hívott, felálltam a székemből, és keresztül sétáltam a tömegen. Határozottan felvidított a tornaterem, amikor körülnéztem és láttam Jacobot és Charliet, amint bátorítóan kiabáltak. Láttam, hogy Billy is ott volt Jake könyökénél ült. Sikerült egy határozott mosolyt villantanom feléjük. Mr. Greene befejezte a lista felolvasását, és akkor folytatta a diplomák kiosztását egy szégyenlős vigyorral, amíg nagyon hivatalos volt.
„Gratulálok, Ms Stanley” – motyogta míg Jess elvette tőle.
„Gratulálok, Ms Swan” – motyogta nekem, és a diplomát a jobb kezembe nyomta.
„Köszönöm” – morajlottam.
Mentem Jessica mellé és egymáshoz fordítottuk a diplománkat. Jess szeme vörös volt, és az arcát a díszruhájába temette. Egy pillanat kellett mire felfogtam, hogy sír.
Mr. Greene mondott valamit, amit nem hallottam, és mindenki körülöttem kiáltozott és sikoltozott. A sárga kalapok a földre zuhantak. Lerángattam a fejemről, de már késő volt, eg már füstbe ment.
„Oh Bella!” – Jess hirtelen kiabált felém. „Nem tudom elhinni, hogy vége!”
„Én sem tudom elhinni!” – motyogtam.
Karjait a nyakam köré dobta. „Ígérd meg, hogy nem felejtesz el. Jó volt együtt.”
Visszaöleltem, egy kicsit ügyetlen fortélynak éreztem amit mondott. „Boldog vagyok én is Jessica. Ez jó két év volt.”
„Így van” – sóhajtott és szipogott. Akkor a karjai leestek. „Lauren!” – rikoltotta, áthullámzott a tömegen a sárga köntösében. A családok kezdtek egymásra találni, a tömegek összeszűkültek.
Megláttam Angelat és Ben, de a családjaik körülfogták őket. Én majd később gratulálok neki. Nyújtózkodtam, hogy lássam Alice-t.
„Gratulálok!” – Edward suttogta a fülembe, karjait a derekam köré fonta. A hangja teljesen leigázott, mindig meg tud lepni valami újjal.
„Um, kösz”
„Úgy látom, hogy te még mindig ideges vagy!” – jegyezte meg.
„Még egy kicsit”
„Mi miatt aggódsz? A party? Nem lesz borzasztó!”
„Talán így lesz jó”
„Mit nézel?”
Keresésem nem volt egészen finom, mivel észrevette. „Alice – hol van?”
„Elment, ahogy megkapta a diplomáját!”
Hangja egy új hangszínt vett fel. Láttam az aggódó kifejezést a szemében, miközben a tornaterem ajtaja felé bámult, és hirtelen döntöttem – inkább kétszer is meg kellett volna gondolnom, de ritkán csináltam ilyet.
„Aggódsz Alice miatt?” – kérdeztem.
„Ööö…” – nem akart válaszolni.
„Mit láttál a gondolataiban, egyébként? Tartasz valamitől.”
Szeme villant az arcomra egy hirtelen gyanúban. „Ő lefordította Battle Himn, Republic Arabicba, tényleg. És amikor befejezte, mozgatott Korean jelbeszéd.”
Idegesen nevettem. „Feltételezem nem akarja, hogy tud mi jár a fejében.”
„Te tudod, hogy miért rejtőzködik előlem!” – vádolt meg.
„Hát.” – mosolyogtam, gyenge mosoly. „Feljött hozzám!”
Várt, a tekintete zavaros volt. Körülnéztem. Charlie próbált átjutni a tömegen.
„Ravasz Alice” – suttogtam gyorsan. Talán megpróbálja megtartani magának a party végéig. De a party érvénytelen lesz – nos kérlek ne vadulj meg, vagy ne légy figyelmetlen, rendben? Ezt még mindig jobb tudni, amennyire csak lehet. Ez segít rajtunk valahogy.”
„Miről beszélsz?”
Láttam Charlie fejét felbukkanni a többi fej felett, ő engem keres.
Ő zavart és izgul.
„Csak maradj nyugodt, rendben?”
Bólintott egyszer, szája egy vonallá szűkült. Gyorsan suttogva elmagyaráztam neki, hogy milyen következtetésre jutottunk.
„Úgy gondolom, hogy hibás az a feltételezésed, hogy a baj több oldalról közelít. Úgy gondolom, hogy mindenről egy csoport tehet… és úgy gondolom, hogy valójában ellenem irányul. Minden összefügg valahogyan. Ez csak egyetlen egy személy, akit Alice lát. Az idegen a szobámban, azért volt mert valaki oda küldte. Ugyanaz változtatta át az újszülött vámpírokat, és lopatta el a ruháimat – ez az egész egyvalaki műve. Az illatom kellett.”
A szeme teljesen kifehéredett és egy nagyon kemény arckifejezést vett fel.
„De nem ellened jön, nem látod? Ez jó – Esme, Alice és Carlisle, senki sem akarja bántani őket!”
Szemei voltak hatalmasak, egy széles pánikkal, kábulat és rémület. Tudtam, hogy érzi, hogy igazam van, olyan arcot vágott, mint Alice amikor elmondtam neki. „Nyugalom!” – ismételtem.
„Bella” – Charlie kukorékolt, ellökdöste az útból az embereket.
„Gratulálok drágám!” – mintha sikoltotta volna, a szája a fülemnél volt. A karjaival körbe bugyolált, Edward ravaszul elmenekült a legtávolabbi oldalra.
„Köszi” – motyogtam, belefeledkezve Edward arcába. Ő még tudta magát kontrollálni.
Kezeit félig felém nyújtotta, úgy nézet ki mint aki fel akar kapni és elrohanni velem. Csek én némileg jobban tudtam magam mégiscsak kontrollálni, mint ő. Ez egy rossz ötletnek tűnt nekem.
„Jacob és Billy már elment – láttad hogy itt voltak?” – kérdezte Charlie, egy lépést hátrált, de a kezeit a vállamon hagyta. Visszanézett Edwardra – nehéz volt őt figyelmen kívül hagyni, akárcsak egy pillanatra is. Edward szája kicsit nyitva volt, szeme tele félelemmel.
„Igen” – biztosítottam róla, nehéz figyelnem rá is. „Hallottam őket, nagyon is!”
„Szép előadás volt!” – mondta Charlie.
„Mm-hmm”
Rendben, így elmondani Edwardnak tényleg nagyon rossz ötlet volt. Alice jól tette, hogy a gondolatait elrejtette. Várnom kellett volna, ameddig egyedül maradunk, talán a családjával. És nem lett volna semmi törékeny egészen közel – például ablakok…autók…iskola épületek. Szemében csak félelem, félelem és félelem. Noha most a félelem hirtelen átfodult – egyszerre csak tiszta düh váltotta fel.
„Hol szeretnél ebédelni?” – kérdezte Charlie. „Határ a csillagos ég!”
„Tudok főzni valamit!”
„Ne butáskodj. Akarsz menni a Lodgeba?” – kérdezte egy buzgó mosollyal.
Nem különösebben szerettem Charlie kedvenc éttermét, de ezen a ponton, mi a különbség? Én úgy sem tudok most enni egyébként.
„Persze, a Lodge, szuper!” – mondtam.
Charlie szélesebben mosolygott, és akkor sóhajtott. A fejét félig Edward felé fordította, de igazából nem látta.
„Velünk jössz, te is, Edward?”
Ránéztem és a szemeim könyörögtek. Edward megrángatta a kifejezését közvetlenül az előtt, hogy Charlie felé fordult volna a válaszért.
„Nem, köszönöm.” – mondta Edward mereven, szeme keémny és hideg.
„Terved van a szüleiddel?” – kérdezte Charlie, a hangja rosszaló volt. Edward mindig udvariasabb, mint Charlie megérdemelné, a hirtelen rosszindulat meglepte.
„Igen, kérlek bocsáss meg…” – Edward hirtelen megfordult és gyorsan keresztül fojt a tömegen. Csak egész keveset láttam belőle, túlságosan gyorsan mozgott, nagyon felfordult a rendszerint tökéletes álcája.
„Mit mondtam?” – kérdezte Charlie, arcán egy bűnös kifejezéssel.
„Ne aggódj emiatt Papa.” – nyugatattam meg. „Ne gondolj rá!”
„Valami bajotok van megint?”
„Semmi baj. Törődj a magad dolgával.”
„A te dolgod!”
Összehúztam a szemem. „Gyerünk enni!”
A Lodge zsúfolt. A hely szerintem egy kissé felbecsült és ragadós, de ez volt az egyetlen formálisnak mondható étterem a városban, így mindig népszerű volt nagy események alkalmával. Rosszkedvűen bámultam egy lahangoló-kitömött jávorszarvas fejet, mialatt Charlie ette a bordáját és közben Tyler Crowley szüleivel beszélgetett. Zajos volt – mindenki boldog volt, és rengetegen csacsogtak a folyosón keresztül és a telefonnál.
Néztem ki az ablakokon, és nagyon nehéz volt ellenállnom a belső kényszernek, hogy körbenézzek és a figyelő szemeit keressem, tudom, hogy engem figyel valahonnan. Tudtam, hogy nem fogom látni. Épp annyira tudtam, mint azt, hogy semmi esély nincs rá, hogy egy pillanatra is őrizetlenül hagyjon. Ezek után biztosan nem.
Az ebéd unalmas. Charlie, foglalt és beszélget, nagyon lassan eszik. Én lassan haraptam a burgeremből és a leharapot darabot a szalvétámbe tömtem, amikor nem figyelt oda. Az egész olyan sokáig tartott, de amikor az órára néztem – amit gyakrabban tettem, mint kellett volna – a mutató mintha nem is mozgott volna.
Végül Charlie befejezte és visszafordult felém az asztalhoz. Felálltam.
„Ennyire sietsz?” – kérdezett.
„Szeretnék segíteni Alicenek felállítani a dolgokat,” - mondtam
„Rendben”. Elfordult tőlem és mindenkinek jó éjszakát kívánt. Kimentem, hogy a kocsinál várjak rá. Rádöltem az utasajtóra a sötét parkolóban, a felhőréteg nagyon vastag volt, napos időre semmiképp nem számíthatunk egy ideig. A levegőt nagyon nehéznek éreztem, mintha esni készülne. Egy árnyék mozgott. Zihálva megfordultam, de egy sóhaj lett belőle, amikor láttam, hogy csak Edward jelenik meg a homályból. Egy szót sem szólva szorosan a mellkasához húzott. Az egyik hűvös kezét az állam alá csúsztatta, és az arcom felemelte annyira…hogy meg tudjon csókolni. Éreztem a feszültséget az állkapcsában.
„Hogy vagy?” – kérdeztem, amikor hagyott szóhoz jutni.
„Nem túl jól,” – morajlotta. „De türtőztetem magam. Sajnálom, hogy ott elveszítettem a türelmemet.”
„Az én hibám. Várnom kellett volna vele.”
„nem” – ellenkezett. „Ezt tudnom kell. Nem tudom elhinni, hogy nem jöttem rá!”
„Sok dolgon kellett járnia az eszednek!”
„És neked nem?”
Hirtelen újra megcsókolt, nem hagyva, hogy válaszoljak. Egy pillanattal később elengedett.
„Charlie jön!”
„Elvisz engem hozzátok!”
„Követlek odáig!”
„Ez nem szükséges!” – próbáltam mondani, de már eltűnt.
„Bella?” – Charlie szólt hozzám az étterem kapujából, bandzsított a sötétben.
„Itt vagyok kint!”
Charlie sétál az autó felé és a türelmetlenségem miatt morgott.
„Hogy érzed magad?” – kérdezett, miközben északnak hajtottunk az országúton. „Ez egy nagy nap!”
„Remekül vagyok!” – mondtam.
Nevetett, könnyedén keresztüllátott rajtam. „Aggódsz a party miatt?” – találgatott.
„Igen” – mondtam megint.
Ez alkalommal nem viccelődött. „Sose voltál partyn.”
„Nem festek csodásan!” – mondtam.
Charlie kuncogott. „Szóval, valóban csinos vagy. Bár vettem volna neked valamit. Sajnálom.”
„Ne butáskodj Papa!”
„Nem butáskodom. Mindig mindent meg kellene adnom neked.”
„Ez nevetséges. Te fantasztikus vagy. A világ legjobb apukája. És…” Nem volt könnyű beszélgetni Charlieval az érzéseim felöl, de én kitartó voltam és folytattam. „És valóban boldog vagyok, hogy idejöttem élni – hozzád Papa, Ez a legjobb ötletem volt egész életemben. Ne aggódj – túlságosan borúsan látod néha a dolgokat.”
Prüszkölt. „Talán. De biztos vagyok benne, hogy elkövettem néhány hibát. Például nézd meg a kezed!”
Lenéztem a bekötött kezemre. Bal kezem könnyedén pihent a sötét kapocsban, ritkán jutott eszembe. Törött ujjpercem nem sok gondot okozott.
„Soha nem gondoltam, hogy meg kellett volna tanítanom ütni téged. Ezért hibás vagyok!”
„Azt hittem Jacob oldalán állsz?”
„Mindegy kinek adok igazat, ha valaki megcsókol az engedélyed nélkül tudnod kell kifejezni az érzéseid sérülések nélkül. Nem tartottad a hüvelykujjad az öklödön belül, igaz?”
„Nem Papa. Ez így eléggé hátborzongató, de nem hiszem, hogy a leckék segítettek volna rajtam. Jacob igazán keményfejű.”
Charlie nevetett. „Legközelebb kibelezem.”
„Legközelebb?” – kérdeztem hitetlenül.
„Aw, nem olyan kemény az a kölyök. Ő fiatal még.”
„ellenszenves!”
„Attól még a barátod.”
„Tudom” – sóhajtottam. „Tényleg nem tudom, hogy lenne helyes ez ügyben Papa.”
Charlie lassan bólintott. „Igen. A helyes dolog nem mindig nyilvánvaló. Néha a helyes dolog talán az ami valaki más szerint helytelen. Így…..sok szerencsét hozzá.”
„Köszi” – motyogtam szárazon.
Charlie nevetett újra, és akkor rosszalt. „ez a parti nem lesz túlságosan vad……”- kezdte.
„Ne aggódj emiatt Papa. Carlisle és Esme ott lesz. De biztosan szívesen látnak, hogyha szeretnél jönni.”
Charlie fintorgott, és kikancsalított a szélvédőn át az éjszakába. Charlie pont annyira élvezi a partykat, mint én.
„Akkor megint forduljak be?” – kérdezte. „Anyagilag tönkre kellene menniük ennyi benzint használva – és ezt lehetetlen sötétben megtalálni.”
„A következő kanyar környékén lesz, azt hiszem!” – összezártam a számat. „Tudom, igazad van – lehetetlen megtalálni. Alice azt mondta, hogy tesz térképet a meghívókhoz, de lehet, hogy ennek ellenére is mindenki eltéved.” – némi vidámság futott át rajtam az ötlettől.
„Talán” – Charlie mondta míg kelet felé fordult. „vagy talán nem”
A fekete bársony sötétséget megszakította a fény, éppen ahol a Cullen föld kezdődött. Valaki a fák mindkét oldalára ezer pislákoló lámpát akasztott, lehetetlen volt.
„Alice” – mondtam savanyúan.
„Wow”, mondta Charlie miközben tovább mentünk. A fasorok közötti lámpák nem az egyetlen fényforrás volt. Körülbelül minden húszadik lábfej után további ragyogó jelzőtüzek voltak, amik a nagy fehér házak felé vezettek. Az egész úton végig – három mérföldön keresztül.
„Nem csinál félmunkát?” – Charlie motyog félve.
„Biztos, hogy nem akarsz bejönni?”
„Egészen biztos. Szórakozz jól, kölyök!”
„Köszi, Papa”
Nevetett magán, amikor becsuktam az ajtót. Néztem, ahogy elhajt, és mosolyogtam. Sóhajtottam és elindultam a lépcső felé, hogy túlessek a partyn.

17.SZÖVETSÉG

„Bella?”
Hallottam Edward gyengéd hangját a hátam mögül. Megfordultam, hogy lássam, amint végigtáncol a veranda lépcsőjén, haját összekuszálta a szél futás közben. Rögtön a karjaiba húzott, mintha már régóta várt volna rám, és ismét megcsókolt.
Ez a csók megijesztett. Túl feszült volt, túl erős, ahogy az ajkait az enyémekre tapasztotta – mintha attól félne, hogy már nem maradt túl sok időnk.
Próbáltam nem belegondolni. Nem, ha emberként akartam viselkedni az elkövetkezendő hét órában.
Eltoltam magamtól.
„Gyerünk, legyünk túl ezen a hülye bulin” morogtam, kerülve a tekintetét.
A kezeivel átfogta az arcom, várva, hogy felnézzek rá.
„Nem engedem, hogy bármi is történjen veled.”
Megérintettem az ajkát az ép kezemmel. „Nem aggódom túlságosan magam miatt.”
„Hogy miért nem lepődöm meg ezen?” suttogta magának. Vett egy mély levegőt, aztán könnyedén mosolygott.
„Készen állsz az ünneplésre?”
Morogtam. Kinyitotta nekem az ajtót, miközben kezét védelmezőn a derekamon tartotta. Egy percig megkövülten álltam, aztán lassan megráztam a fejem.
„Hihetetlen”
Edward vállat vont. „Alice már csak Alice.”
A Cullen ház belsejét egy nightclubbá alakították – olyasfajtává, ami a valóságban nem létezik, csak a TV-ben.
„Edward” Alice kiabált bentről egy gigantikus hangszóróból. „Szükségem van a tanácsodra” A CD halom felé intett. „Megszokott és vidám zenét adjunk? Vagy”- kezével egy másik rakás felé intett „műveljük a zenei ízlésüket?”
„Maradjunk a vidámnál,” ajánlotta Edward. „Csak vízbe tudod vezetni a lovat”
Alice komolyan bólintott, és elkezdte oktató jellegű CD-ket egy dobozba dobálni. Észrevettem, hogy átöltözött, egy felsőt, és piros bőr nadrágot viselt. Csupasz bőre furcsának tűnt az erőteljes piros és bíbor fényekre.
„Azt hiszem, alulöltözött vagyok.”
„Tökéletes vagy” ellenkezett Edward.
„Tökéletesen csinálod majd” javította ki Alice.
„Köszi” sóhajtottam. „Tényleg azt hiszed, hogy eljönnek majd?” Bárki hallhatta a reményt a hangomban.
Alice grimaszolt.
„Mindenki eljön.” válaszolta Edward. „Majd’ meg halnak, hogy láthassák belülről a visszahúzódó Cullen-ék titokzatos házát.”
„Csodás.” nyögtem.
Semmiben nem tudtam segíteni. Kételkedtem benne – hogy miután nem lesz szükségem alvásra, és gyorsabban is mozgok majd – vajon képes leszek valaha úgy csinálni a dolgokat, ahogy Alice.
Edward nem volt hajlandó egy percre sem elengedni, magával húzott miközben Jaspert aztán Charlisle-t kereste, hogy elmondja nekik a felismerésemet. Csendes rémülettel hallgattam, ahogy megvitatták a támadásukat a hadsereg ellen Seattle-ben. Elmondhatom, Jasper nem volt elragadtatva attól, ahogy a létszámok álltak, de Tanya vonakodó családján kívül senkivel nem tudtak kapcsolatba lépni. Jasper nem próbálta úgy elrejteni a kétségbeesését, mint Edward. Látható volt, hogy nem szeretett ilyen magas tétekben fogadni.
Nem maradhattam hátul, várva és remélve, hogy hazajönnek. Nem tehettem. Megőrültem volna.
Megszólalt a csengő.
Egyszerre csak minden szürreálisan normális lett. Egy tökéletes mosoly, őszinte és meleg váltotta fel a feszültséget Charlisle arcán. Alice feltekerte a hangerőt, aztán az ajtóhoz táncolt.
A barátaim egész sora volt az, túl idegesek, túl ijedtek, hogy egyedül érkezzenek. Jessica volt az első az ajtóban, Mike-kal mögötte. Tyler, Conner, Austin, Lee, Samantha…
Még Lauren is utolsóként, kritikus szemeiben égő kíváncsisággal. Mind nagyon kíváncsiak voltak, aztán ámultak, amint beléptek a hatalmas, sikkesen feldíszített szobába. A szoba nem volt üres, minden Cullen elfoglalta a helyét, készen, hogy tökéletesen emberként viselkedjenek. Ma éjjel úgy éreztem, mintha ugyan úgy színlelnék, mint ők.
Üdvözöltem Jess-t és Mike-ot, remélve, hogy a hangom éle jó értelmű izgatottságnak hangzik.
Mielőtt bárki máshoz odaérhettem volna, a csengő ismét megszólalt. Beengedtem Angelát és Bent, nyitva hagyva az ajtót, mert Eric és Katie még csak a lépcsőnél jártak.
Nem volt alkalmam újabb pánikra. Mindenkivel beszélnem kellett, koncentráltam, hogy derűs és házias legyek.
Habár a buli Alice, Edward és az én közös eseményemként lett tálalva, le se lehetett volna tagadni, hogy én voltam a gratulációk és köszönetek legnépszerűbb célpontja. Talán azért, mert a Cullenek kissé rosszul néztek ki Alice party fényei alatt. Talán azért, mert azok a fények homályossá és titokzatossá tették a szobát.
Nem olyan légkör, ami egy átlagos embert megnyugtat, ha olyasvalaki mellett áll, mint Emmett. Láttam, ahogy Emmett az ebédlő asztal felett vigyorog Mike-ra, a piros fények megvillantak a fogain, és láttam, amint Mike önkéntelenül hátralép.
Talán Alice e célból csinálta ezt, hogy engem a figyelem középpontjába kényszerítsen – egy olyan helyre, amit szerinte jobban kellett volna élveznem. Mindig próbált olyan emberré tenni, amilyenek szerinte az emberek.
A buli teljes siker volt, a Cullenek jelenléte miatti ösztönös idegesség ellenére – vagy talán egyszerűen ez adott borzongást a légkörnek. A zene ragadós volt, a fények majdnem hipnotikusak. Ahogy az étel eltűnt, bizonyára annak is jónak kellett lennie. A szoba hamarosan zsúfolttá vált, de nem fojtogatóvá. Úgy tűnt, az egész végzős osztály itt van, a legtöbb alsóbb évessel együtt. A testek a zene ritmusára mozogtak, amit a lábukkal ütöttek, a buli a táncban való feloldódásból állt.
Nem volt olyan nehéz, mint hittem. Követtem Alice tanácsát, hogy vegyüljek el és diskuráljak mindenkivel egy percet. Úgy tűnt elég egyszerű örömet szerezni nekik. Biztos voltam benne, hogy ez a buli messze a legkirályabb, mint ami valaha is volt Forksban. Alice majdnem dorombolt – senki nem fogja elfelejteni ezt az estét.
Egyszer körbejártam a szobát, és visszamentem Jessica-hoz. Izgatottan csacsogott, és nem kellett nagyon figyelnem rá, mert tény, hogy nem várt tőlem választ mostanában.
Edward mellettem volt – még mindig nem volt hajlandó elengedni. Egyik kezét védelmezőn a derekamon tartotta, most közelebb húzott, aztán válaszolt egy gondolatra, amit feltehetőleg nem akartam hallani.
Így azonnal gyanút fogtam, amikor leengedte a kezét és elsomfordált mellőlem.
„Maradj itt” suttogta a fülembe. „Mindjárt visszajövök.”
Elegánsan áthaladt a tömegen, anélkül, hogy bárkihez hozzáért volna a szorosan összezáródó testekből, olyan gyorsan, hogy meg sem tudtam kérdezni, miért megy el. Összeszűkült szemmel bámultam utána, amíg Jessica buzgón énekelte a dal szövegét, belekarolva a könyökömbe, figyelmen kívül hagyva a szórakozottságomat.
Néztem, ahogy megérint egy sötét árnyékot a konyhaajtóban, ahol a fények szakaszosan világítottak. Valaki fölé hajolt, de nem láttam át a tömegen kettőnk között.
Lábujjhegyre álltam, kinyújtottam a nyakam. Aztán a piros fények keresztülvillantak a hátán és visszatükröződtek Alice piros felsőjéről. A fény csak egy fél pillanatig érte az arcát, de annyi elég volt.
„Bocsáss meg egy percre Jess,” dörmögtem elhúzva a karom. Nem vártam a reakciójára, még ha láthatólag meg is sértettem az érzéseit a faragatlanságommal.
Átvágtam a tömegen, kicsit odébb lökve őket. Most kevés ember táncolt. Siettem a konyhaajtóba.
Edward elment, de Alice még mindig a sötétben állt, üres arccal – olyan kifejezéstelen tekintettel, amit olyasvalaki arcán látsz, aki épp tanúja egy szörnyű balesetnek. Egyik kezével megragadta az ajtókeretet, mintha támogatásra lenne szüksége.
„Mi az Alice? Mit láttál?” összeszorítottam a kezeim magam előtt – könyörögtem.
Nem nézett rám, a távolba bámult. Követtem a tekintetét és láttam, hogy elkapta Edward tekintetét a szoba másik oldalán. Az arca üres volt, akár egy szikla. Megfordult és eltűnt a lépcső alatti árnyékben.
Aztán megszólalt a csengő, órákkal az utolsó után, Alice zavart kifejezéssel pillantott fel, ami gyorsan undorba váltott.
„Ki hívta meg a vérfarkast?” elégedetlenkedett.
Dühösen ránéztem „Én vagyok a bűnös.”
Azt hittem visszavontam a meghívást – nem, mintha ennek ellenére valaha is azt gondoltam volna, hogy Jacob idejön.
„Nos, akkor te gondoskodsz róla. Beszélnem kell Carlisle-lal.”
„Ne, Alice várj!” próbáltam elkapni a karját, de elment és a kezeim csak az üres levegőt markolták.
„A francba!” morogtam.
Tudtam, hogy ez volt az. Alice látta, amire várt, és őszintén, úgy éreztem, ki nem állhatom ezt a bizonytalanságot, még addig sem, amíg kinyitom az ajtót. Ismét csengettek, túl sokáig, valaki lenyomva tartotta a gombot. Határozottan hátat fordítottam az ajtónak, és Alice után kutattam a sötét szobában. Semmit nem láttam. A lépcső felé indultam.
„Hé, Bella!”
Jacob mély hangja áttört a zenén, és minden ellenére felkaptam a fejem a nevemre.
Grimaszoltam.
Nem csak egy vérfarkas volt, hanem három. Jacob beengedte magát, Quil-lel és Embry-vel a két oldalán. Mindketten borzasztóan feszültnek tűntek, szemükkel úgy járták végig a szobát, mintha csak egy kísértet járta kriptába léptek volna be. Embry remegő keze, még mindig az ajtót tartotta, félig felé fordult, hogy kifusson.
Jacob integetett, nyugodtabb volt, mint a többiek, habár undorodva ráncolta az orrát. Visszaintegettem – elköszöntem – és elfordultam, hogy megkeressem Alice-t. Áttörtem Conner és Lauren között.
A semmiből jött elő, a vállaimnál fogva a konyha sötétjébe húzott. Kibújtam a szorítása alól, de megragadta az ép csuklóm és a kirántott a tömegből.
„Barátságos fogadtatás” jegyezte meg.
Kirántottam a karom, és mogorván rámeredtem „Mit keresel te itt?”
„Te hívtál meg, nem emlékszel?”
„Abban az esetben, ha a jobb horgom túl szövevényes neked, hagy fordítsam le: azt jelentette nem vagy hivatalos.”
„Ne légy rossz barát. Érettségi ajándékot is hoztam, meg minden.”
Keresztbe fontam a karomat a mellkasomon. Nem akartam most Jacobbal vitázni. Tudni akartam, mit látott Alice és miről beszél Edward és Charlisle. Őket keresve, a kezemmel odébb toltam Jacobot.
„Vidd vissza a boltba, Jake. Dolgom van…”
Elém lépett, igényt tartva a figyelmemre.
„Nem vihetem vissza. Nem boltból van – én magam csináltam. Elég sok időt is vett igénybe.”
Ismét elhajoltam mellette, de egy Cullen-t sem láttam. Hová mentek? A szemeim a sötét szobát kutatták.
„Oh, ugyan már Bell. Ne tégy úgy, mintha itt sem lennék!”
„Nem teszek úgy.” sehol nem láttam őket. „Nézd Jake. Most nagyon sok minden jár a fejemben.”
A kezét az állam alá tette és felhúzta az arcom.”Kérem, kaphatnék néhány percet a teljes figyelméből Miss Swan?”
Elrántottam az arcom az érintéséből. „Tartsd távol a kezeidet Jacob.” sziszegtem.
„Sajnálom!” mondta azonnal, bocsánatkérően feltartva a kezeit.”Tényleg sajnálom. A minapra is értem. Nem kellett volna így megcsókolnom téged. Tévedem. Azt hiszem,…nos azt hiszem félrevezettem magam, azt hittem, hogy te is akarsz engem.”
„Félrevezetted – milyen tökéletes megfogalmazás!”
„Légy kedves. Tudod, hogy elfogadhatod a bocsánatkérésem.”
„Rendben. Bocsánatkérés elfogadva. Most, ha megbocsájtasz egy pillanatra…”
„Oké,” morogta, de a hangja annyira más volt, mint azelőtt, így megálltam és megvizsgáltam az arcát. A földet bámulta, elrejtve a szemeit. Egy picit biggyesztette az alsó ajkát.
„Úgy sejtem inkább az igazi barátaiddal vagy” mondta ugyanazon a legyőzött hangon. „Felfogtam.”
Morogtam „Ajj Jake, tudod, hogy ez nem fair.”
„Tudom?”
„Kéne.” előrehajoltam, próbáltam a szemébe nézni. Aztán felnézett, át a fejem fölött, kerülve a pillantásom.
„Jake?”
Nem volt hajlandó rám nézni.
„Hé, azt mondtad készítettél nekem valamit, nem igaz?” kérdeztem „Vagy csak duma volt? Hol az ajándékom?”
A próbálkozásom, hogy kicsaljak egy kis lelkesedést, elég szánalmas volt, de működött. Forgatta a szemeit, aztán grimaszolt.
Fenntartottam a béna színlelést, és nyitott tenyérrel magam elé nyújtottam a kezem. „Várok.”
„Rendben” morogta gúnyosan. De már be is nyúlt a farmerja fekete zsebébe egy lazán szőtt anyagú, többszínű zsákért. Bőr zsinórral volt összehúzva. A tenyerembe tette.
„Hé, ez szép, Jake. Köszi!”
Sóhajtott. „Az ajándék benne van Bella.”
„Oh.”
Volt egy kis gondom a zsinórokkal. Újra sóhajtott, és elvette tőlem, kibontotta a csomókat egyetlen rántással a megfelelő oldalon. Kinyújtottam érte a kezem, de ő fejjel lefelé fordította a zsákot, és egy kis ezüst valamit rázott a kezembe. Fém láncszemek ütköztek halkan egymásnak.
„A karkötőt nem én csináltam,” tette hozzá „Csak a medált.”
Az ezüst karkötő egyik láncszemére egy apró fafaragvány volt erősítve. Az ujjaim közé fogtam, hogy közelebbről megnézzem. Meghökkentett a részletek pontossága a kicsi szobrocskán – a miniatűr farkas teljesen élethű volt. Még olyan vöröses-barna fából is volt kifaragva, ami passzolt az ő színéhez.
„Ez gyönyörű.”suttogtam. „Ki csinálta ezt? Hogyan?”
Vállat vont. „Ez olyasvalami, amire Billy tanított. Ő jobb benne, mint én.”
„Ezt nehéz elhinni,” suttogtam, körbe-körbe forgatva az apró farkast az ujjaim között.
„Tetszik?”
„Igen! Ez hihetetlen, Jake.”
Mosolygott, először boldogan, de aztán a kifejezése mogorvává vált. „Hát, arra gondoltam, talán ez majd emlékeztet rám egyszer. Tudod, hogy megy ez, mihelyt nem látod, már nem is gondolsz rá.”
Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.”Gyerünk, segíts feltenni.”
Kinyújtottam a bal csuklóm, mivel a jobb még merevítőben volt. Gyorsan bekapcsolta, habár elég aprónak tűnt ahhoz, hogy boldoguljon vele a nagy ujjaival.
„Viselni fogod?” kérdezte.
„Persze, hogy fogom.”
Rám vigyorgott – ez az a boldog mosoly volt, amit szerettem.
Egy pillanatig viszonoztam, de aztán a szemeim reflexszerűen körbejárták a szobát, idegesen kutatva Alice és Edward után.
„Miért vagy ilyen zavarodott?” tűnődött Jacob.
„Semmiség,” hazudtam, próbáltam koncentrálni. „Köszi az ajándékot, tényleg. Imádom.”
„Bella?” összeráncolta a szemöldökét, sötét árnyékba húzva ezzel a szemeit. „Valami folyik itt, ugye?”
„Jake, én …nem, nincs semmi”
„Ne hazudj nekem, bénán hazudsz. El kellene mondanod, mi folyik itt. Tudni akarjuk ezeket a dolgokat.” mondta, becsúsztatva a többes-számot a végére.
Nyilvánvalóan igaza volt, a farkasok biztosan érintettek lennének abban, ami történt. Csak még fogalmam sem volt, mi is az. Nem tudhattam pontosan, amíg meg nem találom Alice-t.
„Jacob, el fogom mondani. Csak engedd, hogy rájöjjek mi történik, oké? Beszélnem kell Alice-el.”
A megértés sütött az arcáról „A szellemlátó látott valamit.”
„Igen, akkor, amikor feltűntetek.”
„A vérszívóval kapcsolatos, aki a szobádban járt?” suttogta, a hangját a zene alá halkítva.
„Azzal kapcsolatban” ismertem be.
Egy percig gondolkodott, oldalra hajtva a fejét, ahogy olvasott az arcomról. „Tudsz valamit, amit nem mondasz el….valami nagy dolgot.”
Hogy is volt a hazugsággal? Túl jól ismert. „Igen.”
Egy rövid pillanatig Jacob rám meredt, aztán megfordult, hogy pillantást váltson a falka testvéreivel, akik kínosan és kényelmetlenül álltak a bejáratnál. Amikor ránéztek az arckifejezésére, megindultak, keresztül a bulizókon, mintha csak ők is táncolnának. Egy fél pillanattal később Jacob két oldalán álltak, felém tornyosulva.
„Most. Magyarázd,” követelte Jacob.
Embry és Quil zavarodottan és óvatosan oda-vissza nézték az arcunkat.
„Jacob, nem tudok mindent.” tovább kutattam a szobát, most már menekülésért. Minden értelemben sarokba szorítottak.
„Akkor mit tudsz?”
Mindannyian ugyanabban a pillanatban tették keresztbe a kezüket a mellkasuk előtt. Egy picit vicces volt, de inkább fenyegető.
Aztán láttam Alice-t lefelé jönni a lépcsőn, a fehér bőre ragyogott a bíbor fényben.
„Alice!” vinnyogtam megkönnyebbülten.
Azonnal rám nézett, amint kimondtam a nevét, annak ellenére, hogy a dübörgő basszus elnyomta a hangom. Buzgón integettem, és néztem az arcát, ahogy észreveszi, hogy három vérfarkas hajol felém. A szemei összeszűkültek.
De, ezelőtt a reakció előtt a szemei tele voltak aggodalommal és félelemmel. Az ajkamba haraptam, ahogy mellém szökdelt.
Jacob, Quil és Embry nyugtalan ábrázattal távolabb léptek tőle. Karját a derekam köré fonta.
„Beszélnem kell veled,” suttogta a fülembe.
„Ööö, Jake, később találkozunk…” motyogtam, miközben megkerültük őket.
Jacob a falnak támasztotta a hosszú kezét, hogy lezárja előlünk az utat. „Hé, ne olyan gyorsan.”
Alice elkerekedett és hitetlen szemekkel bámult rá. „Tessék?”
„Mondjátok el nekünk, mi folyik itt,” követelte morogva.
Jasper a szó szoros értelmében a semmiből tűnt elő. Egy pillanattal ezelőtt csak Alice és én voltunk a fal mellett, Jacob lezárta a kiutat, aztán Jasper ott állt Jacob karjának másik oldalán, rémisztő ábrázattal.
Jacob lassan visszahúzta a karját. Ez tűnt a legjobb döntésnek, azzal a feltétellel, hogy meg akarja tartani a karját.
„Jogunk van tudni,” suttogta Jacob, még mindig dühösen Alicre meredve.
Jasper közéjük lépett, és a három vérfarkas megmerevedett.
„Hé, hé,” mondtam, hozzá adva egy enyhe hisztérikus kuncogást. „Ez egy buli, emlékeztek?”
Senki nem figyelt rám. Jacob dühösen nézett Alicre, miközben Jasper mereven Jacobot nézte. Alice arca hirtelen elgondolkodó volt.
„Minden rendben Jasper. Tulajdonképpen igaza van.”
Jasper nem enyhített a testtartásán. Biztos voltam benne, hogy a bizonytalanságtól körülbelül egy percen belül felrobban a fejem. „Mit láttál Alice?”
Egy percig Jacobra bámult, aztán felém fordult, nyilvánvalóan eldöntötte, hogy hallhatják-e.
„A döntést meghozták.”
„Seattle-be mentek?”
„Nem.”
Éreztem, ahogy a szín kifut a arcomból. A gyomrom felfordult. „Ők jönnek ide,” nyögtem ki.
A Quileute fiúk csendesen figyeltek, leolvasva minden tudatalatti indulatot az arcunkról. A földbe gyökereztek, de mégsem teljesen mozdulatlanul. Mind a hármuk keze remegett.
„Igen.”
„Forks-ba,” suttogtam
„Igen.”
„Hogy…?”
Bólintott, megértette a kérdésem. „Az egyiknél ott van a piros blúzod.”
Próbáltam nyelni.
Jasper rosszalló arckifejezést vágott. Elmondhatom, hogy nem szerette ezt megbeszélni a vérfarkasok előtt, de valamit el kellett mondania. „Nem engedhetjük őket ilyen messzire. Nem vagyunk elegen, hogy megvédjük a várost.”
„Tudom,” mondta Alice, az arca hirtelen sivárrá vált. „De nem számít hol állítjuk meg őket. Még mindig nem vagyunk elegen, és néhányan idejönnek majd keresni.”
„Ne!” suttogtam.
A buli zaja elnyomta a tagadásom hangját. Mindenki körülöttünk, a barátaim, a szomszédaim és kicsinyes ellenségeim ettek, nevettek és ringatóztak a zenére, nem voltak tudatában, hogy borzalommal néznek szembe, veszéllyel, és talán halállal. Miattam.
„Alice,” mondtam. „El kell mennem, el kell tűnnöm innen.”
„Az nem segít. Ez nem olyan, mint, amikor a nyomkövetővel foglalkoztunk. Akkor is idejönnek keresni.”
„Akkor eléjük kell mennem.” a hangom nem volt olyan rekedt és feszült, sikoltásnak kellett volna lennie. „Ha megtalálják, amit keresnek, talán elmennek, és nem bántanak mást.”
„Bella!” tiltakozott Alice.
„Várj,” parancsolta Jacob halk, erőteljes hangon. „Mi jön?”
Alice felé fordította fagyos pillantását. „A mi fajtánk. Sokan.”
„Miért?”
„Belláért. Ennyit tudunk.”
„Olyan sok van belőletek.?” kérdezte.
Jasper megfékezte. „Van néhány előnyünk, kutya. Sima küzdelem lesz.”
„Nem,” mondta Jacob, és egy szokatlan, vad félmosoly futott át az arcán. „Nem lesz sima”
„Kiváló!”sziszegte Alice.
Még mindig megfagyva a borzalomtól, Alice új arckifejezését bámultam. Az arca diadalittas lett, minden kétségbeesés eltűnt a tökéletes vonásairól.
Jacobra vigyorgott, ő pedig vissza rá.
„Minden eltűnt természetesen,”mondta önelégült hangon. „Kellemetlen, de minden tényt figyelembe véve, elfogadom.”
„Össze kell dolgoznunk,” mondta Jacob „Ez nem lesz könnyű nekünk. De ez még mindig inkább a mi dolgunk, mint a tiétek.”
„Nem megyünk olyan messzire, de szükségünk van a segítségre. Nem leszünk válogatósak.”
„Várj, várj, várj, várj,” szakítottam félbe őket.
Alice lábujjhegyen állt, és Jacob lehajolt felé, mindkettejük arcáról sütött az izgalom, és mindketten ráncolták az orruk a szag miatt. Türelmetlenül néztek rám.
„Összedolgozni?” ismételtem a fogaimon keresztül.
„Nem gondoltátok komolyan, hogy kihagytok ebből minket?” kérdezte Jacob.
„Kimaradtok ebből!”
„A szellemlátód nem így gondolja.”
„Alice - mondj nekik nemet.” ragaszkodtam hozzá. „Meg fogják ölni őket.”
Jacob, Quil és Embry hangosan nevettek.
„Bella,” mondta Alice nyugtató, békítő hangon. „külön mindannyiunkat megölnek. Együtt –”
„Nem lesz semmi gond,” fejezte be Jacob a mondatot. Quil újra nevetett.
„Mennyi?” kérdezte mohón Quil.
„Nem!” kiabáltam.
Alice még csak rám sem nézett. „Változik – ma huszonegy, de a szám csökken.
„Miért?” kérdezte kíváncsian Jacob.
„Hosszú történet,” mondta Alice, hirtelen körbenézett a szobában. „És ez nem a legalkalmasabb hely.”
„Később ma éjjel?” erőltette Jacob.
„Igen,” válaszolt neki Jasper. „Már tervezünk egy…hadi gyűlést. Ha velünk fogtok harcolni, szükségetek lesz pár utasításra.”
Mindhárom farkas elégedetlen arcot vágott az utolsó részre.
„Nem!” nyögtem.
„Ez páratlan alkalom,” mondta Jasper elgondolkodva. „Soha nem gondolkodtam rajta, hogy együtt dolgozzunk. Ez az első.”
„Semmi kétség,” értett egyet Jacob. Most már sietett. „Vissza kell mennünk Samhez. Mikor?”
„Mikor van túl késő nektek?”
Mindhárman forgatták a szemüket. „Mikor?” ismételte Jacob.
„Háromkor?”
„Hol?”
„Körül-belül tíz mérföldre északra a Hoh Forest vadőr állástól. Nyugat felől gyertek, így követni tudjátok majd az illatunk.”
„Ott leszünk.”
Aztán elindultak.
„Várj, Jake!” kiabáltam utána. „Kérlek! Ne tedd ezt!”
Megállt, megfordult és rám vigyorgott, amíg Quil és Embry türelmetlenül az ajtó felé indultak.
„Ne légy nevetséges, Bells. Sokkal jobb ajándékot adsz nekem, mint amit én adtam.”
„Ne!” kiabáltam ismét. Egy elektronikus gitár hangja elnyomta a sírásom.
Nem reagált, sietett, hogy utolérje a barátait, akik már elmentek. Tehetetlenül néztem, ahogy Jacob eltűnik.

18. fejezet
Utasítás

-Ez volt a világ leghosszabb party-ja- panaszkodtam a hazaúton.
Edward nem úgy tűnt, hogy ne értene velem egyet -.Most már vége van- mondta miközben megnyugtatóan dörzsölte a karomat.
Én voltam az egyetlen akinek nyugalomra volt szüksége. Edward jól volt — a Cullenek közül mindenki jól volt.
Mindannyian nyugtatgattak engem; Alice megpaskolta a fejem ahogy távoztam, Jasper jelentőségteljesen nézett ugy éreztem mintha a békéjének a víze, ami körülölelne , Esme megcsókolta a homlokomat és megigérte nekem hogy minden rendben lesz, Emmett féktelenül nevetett és megkérdezte, hogy miért én voltam az egyetlen, akinek megengedték, hogy harcoljak a vérfarkasokkal.. . . Jacob javaslatától mind teljesen megnyugodtak, majdnem eufórikusan, a feszültségekel teli hosszú hetek után.
A kétséget lecseréltek bizalomra. A party véget ért az igaz ünneplés miatt.
De nem számomra.
Elég rossz — szörnyű — hogy a Cullenek miattam harcolnának. Azmár túl sok volt számomra hogy nekem kellett megengednem mindezt.Éreztem hogy ez már mint több mint amit kibírtam volna.

És ott volt Jacob. Meg a bolond, lelkes testvérei — ők még fiatalabbak mint én. Ők csak túlméretezett, izmos gyerekek voltak, és túl haladónak tűntek ehhez,meg kellett volna érteniük hogy ez nem csak egy piknik volt a strandon. Én tettem ki őket is ennek a veszélynek. Az idegeimet elkopottnak és védtelennek éreztem. Nem tudtam milyen sokkáig tudom visszatartani a késztetést, hogy hangosan sikítsak.
Most is csak suttogtam hogy kontrollálni tudjam a hangomat.- Vigyél magaddal ma este-
-Bella, kimerültél.-
-Azt gondolod, hogy tudnék aludni?-
Ráncolta a szemöldökét. -Ez egy kísérlet. Nem vagyok biztos benne, hogy mindannyian eggyütt tudunk majd működni. Én nem akarlak téged belekeverni ebbe.
Nem mintha ettől nyugodtabb lettem volna.
.-Ha nem viszel el engem, hívni fogom Jacobot.-
A szemei összehúzódtak. Ez egy aljas támadás volt, és tudtam ezt jól. De nem volt más út.
Nem válaszolt ; már Charlie házánál voltunk. A külső fények fel voltak kapcsolva.
-Fent látlak-molytogtam
Lábujjhegyen álltam a bejárati ajtóban. Charlie a nappali szobában aludt lefordulva a kicsi kanapéról, és annyira hangosan horkolt hogy ha szaggathattam volna egy láncfűrészt is akkor sem ébred fel.
Megráztam a vállát.
-Apu! Charlie!-
Morgott, a szemei még mindig csukva voltak.
-Itthon vagyok —meg fogod húzni a hátadat alvás közben.Gyerünk, mozogj már.-
Megráztam még néhányszor, és a szemei egész úton végig csukva voltak, de sikerült útnak indítanom őt hogy lefeküdjön. Elsegítettem az ágyáig, ahol rádölt a takaróra, teljesen felöltözve és újra horkolni kezdett.
Nem készült engem keresni egy jó ideig.
Edward a szobámban várt rám, amíg megmostam az arcomat és átöltöztem egy farmerbe és egy flanelingbe. Ő sajnálkozva nézett engem a hintaszékből ahogy felakasztottam a szerelést a szekrénybe, amit Alice adott nekem.
-Gyere ide- mondtam miközben a kezembe vettem a kezét és lehúztam őt az ágyamba.
Letoltam az ágyamra azután összekuporodtam a mellkasán. Talán neki volt igaza volt és tényleg elég fáradt voltam az alváshoz. Nem akartam megengedni neki, hogy nélkülem elsettenkedjen.
Körémcsavarta a paplanomat, azután közel húzott magához.
-Kérlek lazulj el.-
-Persze.-
-Menni fog, Bella. Érzem.-
A fogaimat összeszorítottam.
Még mindig megkönnyebbülést sugározott. Senki,egyedül csak én törődtem azzal, hogy Jacobot és a barátait megsebzik-e. Nem csak Jacobot és a barátait. De különösen őket ne.
Majdnem megbolondultam-. Figyelj rám, Bella. Ez könnyű lesz. Az újszülöttek meg lesznek lepve. Nekik nincs semi új ötletük,ráadásul a vérfarkasok érted léteznek.Én láttam, hogy hogyan cselekednek egy csoportban.. Én igazán hiszek abban hogy a farkasok vadászati technikája hibátlanul fog működni ellenük. És velük, megosztjuk és megzavarjuk őket, és ez elég lesz hogy mi többiek cselekedjünk.
-Részekre bomlotok,- motyogtam hangtalanul a mellkasának
-Shhh,- megsimogatta az arcomat.- Látni fogsz még. Ne aggódj emiatt-
Elkezdte dúdolni az altatódalomat, de most az egyszer ez nem csendesített le engem.
Emberek— rendben, vámpírok és vérfarkasok igazából, de akkor is — olyan emberek, akiket szerettem, fognak megsebesülni miattam. Megint. Azt kívántam, hogy a balszerencsém kicsit óvatosabban öszpontosítson. Kedvem lett volna ahhoz, hogy az üres égbe ordísak:Engem akarsz!Csak engem!Itt vagyok!

Megpróbáltam egy olyan módszerre gondolni, amit pontosan meg tudnék csinálni, kényszeríteni a balszerencsémet hogy rám koncentráljon..Ez nem volt könnyű. Várnom kellene, ki kellene várnom az időmet .
Nem aludtam el. A percek gyorsan teltek, meglepetésemre, és még mindig éber és feszült voltam mikor Edward felállított mindkettőnket ülő pozítcióba.
-Biztos vagy benne hogy nem akarsz maradni és aludni?-
Savanyúan pillantottam rá.
Sóhajtott, és felemelt a karjaiban, mielőtt kiugrott velem az ablakomon.
Keresztülszáguldott velem a hátán a fekete, csendes erdőn, és még a futás közben is érezhettem a lelkesedést.
Futott azt uton, amit azért tett, mert így csak mi voltunk,csak az élvezetért, csak hogy érezze ahogy a szél belekap hajában . Ez az a fajta dolog volt, ami kevésbé nyugtalan időkben boldoggá tett volna engem.
Amikor odaértünk a nagy nyílt területhez, a családja már ott volt, nyugodtan, mellékesen beszélgettek. Emmett nevetése néha visszhangzott a széles réten át. Edward letett engem és kéz a kézben sétáltunk feléjük.
Kellett nekem néhány perc, annyira sötét volt mert a hold, elrejtőzőtt a felhők mögött, de aztán rájöttem hogy a baseball-tisztáson voltunk. Ez ugyanaz a hely volt hol, több mint egy évvel ezelőtt, ahol az első gondatlan estét a Cullenekkel James és a bandája szakított félbe. Furcsa volt itt lenni megint— mintha ez az összejövetel nem lenne teljes, amíg James és Laurent és Viktória megint nem csatlakozna hozzánk.
De James és Laurent soha nem térnek vissza. Ez a szokás soha nem fog megismétlődni. Talán minden szokás megszűnik.
Igen, valaki megtörte a szokást. Lehetséges hogy a Volturik rugalmasak ebben az ügyben? Kételkedtem benne.
Viktória mindig a természet egy erejének látszott számomra — mint egy hurrikán ami a part irányába mozog egyenes vonalban — elkerülhetetlen, engesztelhetetlen de megjósolható. Talán hiba volt úgy korlátozni őt. Ő talán tudna alkalmazkodni.
-Tudod, hogy mit gondolok?- Kérdeztem Edwardot.
Nevetett.- Nem.-
Majdnem mosolyogtam.
-Mit gondolsz?-
Azt gondolom, hogy minden összefügg. Nem csak az a kettő, hanem mind a három.
-Elvesztettél engem.-
Három rossz dolog történt, mióta visszatértél. Számoltam őket az ujjaimon. Az
újszülöttek Seattle-ben. Az idegen a szobámban. És — először is — Victoria elérte, hogy engem keressenek.-
A szemei összeszűkültek, ahogy erre gondolt.- Miért gondolkodsz annyit erre?-
-Mert egyetértek Jasperel — a Volturi szereti a szabályait. Valószínűleg jobb munkát végeznének amúgy is. És én halott lennék, ha holtan akarnának látni engem, szellemileg ráadásul. Emlékszel, hogy te mikor követted tavaly Victoriát?-
-Igen.- rosszallóan nézett-. Nem voltam nagyon jó ebben-.
-Alice azt mondtula, hogy Texasban voltál. Követted őt ott is?-
A szemöldökei összeértek-. Igen. Hmm .
-Nézd — Ott kaphatta az ötletet. De nem tudja, hogy mit tegyen, és az újszülöttek nincsenek kontról alatt.-
Elkezdte rázni a fejét. -Csak Aro tudja pontosan, hogy Alice látomásai hogyan működnek.-
-Aro tudná a legjobban, de Tanya és Irina és a Denaliban levő barátaid többi része nem tudhatnak eleget? Laurent velük élt elég sok ideig. És ha ő Viktóriával még mindig elég jó barátságban volt hogy szivességeket tegyen neki miért nem mondott volna el neki, mindent, amit tudott?-
Edwardot rosszallóan nézett rám-. Nem Viktória volt a szobádban.
-Nem tud új barátokat csinálni? Gondolj erre, Edward. Ha eztVictoria tette ez Seattle-ben, ő nagyon sok barátot gyűjtött Seattleben. Létrehozta őket.-
Megfontolta amit mondtam, a homlokán ránc jelent meg a koncentrálástól.
-Hmm, mondta végül. Ez lehetséges. Még mindig azt gondolom hogy a Volturit vagy …
Az elméleted tökéletesen illik a személyiségéhez. Ő megmutatta hogy figyelemre méltó tehetség az önfentartásban— talán ez a tehetsége. Mindenesetre, ez a terv
nem veszélyeztetné őt, ha biztonságban ül és a hagyja hogy a pusztítást az újszülöttek kövessék el.És talán kicsi veszély a Volturinak. Talán győzelemre számít felettünk, bár természetesen nem a halálos áldozatok nélkül.
De nem lesznek túlélők a kis hadseregéből aki tanuskodhatna ellenes.Valójában- folytatta átgondolva- ha maradnának túlélők valószínüleg ő maga semmisítené meg őket. Hmm. Legalább egy barátjának kell lennie aki kicsit többet jelent neki,aki idősebb és tapasztaltabb mint az újjak…nincs olyan újszülött aki otthagyta volna az apádat élve.-
Egy hosszú pillanatig ráncolta szemöldökét, azután hirtelen rám mosolygott miközben visszatért, az álmodozásából-. Határozottan lehetséges. Mindezek ellenére,nekünk fel kell készülnünk mindenre amire csak tudunk.- Ma nagyon figyelmes vagy,- tette hozzá.- Ez lenyűgöző.-
Sóhajtottam.- Talán éppen igy reagálok erre a helyre.Arra késztet engem, hogy úgy érezzem hogy itt van –és figyel engem.-
Az álkapcsa megfeszült ettől az ötlettől.- Soha nem fog hozzádérni, Bella,- mondta.
A szavai ellenére a szemei gondosan söpörtek végig a sötét fákon keresztül. Amíg a fák árnyékait kutatta, a legfurcsább kifejezés suhant át az arcát. Visszahúzta a fogait és a szemeiben valami furcsa fény fénylett— egy vad formája a reménynek.
-Mit nem adnék hogy végezzek vele-, mormolta-. Viktóriával, és bárki mással aki valaha
arra gondolt, hogy bántson téged. Ha alkalmam lesz rá a saját kezemmel vetek véget ennek.-
Remegtem a vad vágyódástól a hangjában, és összefontam az újjait az enyémmekkel miközben azt kívántam hogy elég erős legyek hogy állandóan összezárjam a kezeinket.
Mi majdnem a családjánál voltunk már, és azt vettem észre először, hogy Alice nem olyan optimistán nézett mint a többiek.Kissé félreállt miközben végignézte, ahogy Jasper kinyújtja a karjait, hogy bemelegítsen az edzésre, és lebiggyesztette az ajkait.
-Valami baj van Alice-szel? -suttogtam.
Edward megint magában kuncogott- A vérfarkasok úton vannak úgyhogy nem látja hogy éppen mi történik. Elég kénylemetlen neki hogy olyan mintha vak lenne.
Alice, bár elég messze állt tőlünk, hallotta a halk hangját. Kiöltötte a nyelvét Edwardra.
Ő megint nevetett.
-Hé, Edward- üdvözölte őt Emmett.- Hé, Bella. Meg fogja engedni neked, hogy te is gyakorolj?
Edward sóhajtott a testvérének-. Kérlek, Emmett, ne adj tippeket neki!-
-A vendégeink mikor érkeznek meg? - kérdezte Carlisle Edwardot.
Edward koncentrált egy pillanatra, azután sóhajtott. -Egy és fél perc. De nekem kell majd tolmácsolnom. Nem bíznak bennünk eléggé ahoz hogy használják az emberi alakjukat.
Carlisle bólintott. -Ez nekik elég nehéz. Hálás vagyok hogy egyáltalán eljönnek.-
Bámultam Edwardot, a szemeimet megfeszítve
.- Farkasokként jönnek?-
Elővigyázatosan bólintott a reakcióm miatt. Nyeltem egyet közben emlékeztem arra a két időre, amikor láttam Jacobot farkasként, — az első alkalommal Laurentel, az erdőben lévő réten, második alkalommal pedig amikor Paul dühös lett rám. . . . Ezek szőrnyű emlékek voltak. Egy furcsa ragyogást láttam Edward szemeibe, mintha valami éppen most jutott volna az eszébe, valami ami volt nem mindent egybevéve kellemetlen. Gyorsan elfordult, mielőtt bármit láthattam volna háttal Carlislenek és a többieknek.
-Készüljetek fel-valamit elhallgatnak előlünk-
-Hogy érted ezt?-követelte Alice.
-Shh,-figyelmeztette, és a sötétséget kezdte el kémlelni.
A Cullenek fesztelen köre hirtelen Jasperrel és Emmett-tel azt élen egy laza vonalat alkotott. Melletük álltunk Edwardal, és tudtam hogy azt kívánja bárcsak mögöttük állhatna ő is. A kezemet a karja köré fontam.
Bandzsítottam az erdő irányába miközben nem láttam semmit.
-Átkozottak- motyogta Emmett miközben levegőt vett-. Láttál már valakit aki kedvelte ezt?
Esme és Rosalie váltottak egy hosszú pillantást.
-Mi ez? -Suttogtam amilyen csendben tudtam-. Nem látok semmit.
-A falka nagyobb lett- mormolta Edward a fülembe.

Nem mondtam el neki, hogy Quil csatlakozott a falkához? Erőlködtem, hogy lássam a hat farkast a homályban. Végül, valami felragyogott a feketeségben, — a szemeik, magasabban voltak mit ahogy álltalában. Elfeledkeztem hogy milyen nagyon magas farkasok voltak. Hatalmas izmokkal és nagy bundával rendelkeztek mint amilyen a lovaknak van csak talán vastagabb és hosszabb — és a fogaik mint a kés éle olyan veszélyes és éles volt volt.
Csak a szemeit láthatnám. És ahogy pásztáztam őket miközben erőlködtem, hogy minél többet lássak, eszembe jutott az hogy ott több mint hat párt látok miközben szembenéztem velünk.egy, kettő, három . . . Serényen számoltam a párokat a fejemben. Kétszer.
Volt közülük tíz.
-Lenyűgöző,- mormolta Edward csendesen
Carlisle tett előre lassú, előre megfontolt lépést. Ez egy előrelátó mozgás volt, tervezte hogy megnyugtatja a kedélyeket.
-Isten hozott titeket- üdvözölte a láthatatlan farkasokat.
-Köszönjük nektek- válaszolt Edward furcsán lassú hangon, és rájöttem azonnal, hogy a szavak Samtől jöttek. A szemeit, kerestem, amik fénylettek a körvonal központjában, a legmagasabbikét, mert ő volt mindközűl a legmagasabb. Lehetetlen volt megkülönböztetni a nagy fekete farkasalakját a többi közűl. Edward ugyanabban a különálló hangnemben beszélt megint miközben közvetítette Sam szavait.
- Mi figyelni és hallgatni fogunk de ez minden. Vagyis a legtöbb, amit elvárhatunk az önuralmunktól.
-Vagyis több mint amit várhatunk- válaszolt Carlisle. -A fiam, Jasper —,arra felé intett ahol, Jasper állt feszülten és készen — tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. Meg fogja tanítani nekünk, hogy hogyan harcolnak, és hogyan tudjuk őket legyőzni. Én biztos vagyok benne, hogy ezt alkalmazni tudjátok majd a saját vadászati stílusotokban.
-Különböznek tőletek? -Kérdezte Edward Sam hangján.
Carlisle bólintott- Ők mind nagyon újak — egy hónaposak az új életükben.Gyerekek még, bizonyos szempontból. Nekik nincs semmijen gyakorlatuk vagy stratégiájuk, egyedül az állati erő. Ma este a számuk húsz körűl van… Tíz a miénk, tíz a
tietek — ez talán nem lesz nehéz. A számok csökkenhetnek. Az újak egymással is harcolnak.
Egy moraj, futott végig a farkasok sorában, valaki morgott eggyett, ami valahogy boldogultnak és lelkesnek hangzott.
-Hajlandóak vagyunk arra, hogy a saját részünknél többet vállaljunk, ha szükséges,- fordította Edward,a hangja kevésbé volt közömbös.
Carlisle mosolygott- Látni fogjuk, hogy ez hogyan működik majd.-
-Tudod mikor és azt, hogy hogyan fognak megérkezni?-
- Négy nap alatt jönnek át a hegyeken, késő reggelre érnek ide. Ahogy közelednek, Alice segíteni fog megmondani az útvonalat-

-Köszönet az információért. Figyelni fogunk.-
Egy halk sóhajjal a szemek összezárultak.
Két szívdobbanásnyi ideig csend volt, azután Jasper a vámpírok és a farkasok közötti üres területre lépett. Nem volt nehéz látnom őt, — a bőrét, ahogy fénylett a sötétségben ugy mint ahogy a farkasok szemei. Jasper dobott egy óvatos pillantást Edward felé, aki bólintott, azután Jasper hátat fordított a vérfarkasoknak. Kényelmetlenül sóhajtott eggyet.
-Carlislének igaza van.- Jasper csak nekünk beszélt; úgy tűnt, hogy megpróbálja figyelmen kívül hagyni a mögötte lévő közönséget.
-Mint a gyerekek úgy fognak harcolni. Az a két legfontosabb dolog, amire nektek emlékeznetek kell, hogy ne hagyjátok hogy a karjuk közé szorítsanak titeket, második pedig hogy,ne döljetek be a nyilvánvaló gyilkolási szándéknak. Ez minden, amire ők fel vannak készítve.
Amíkor rájuk támadsz oldalról és ellenállásból miközben mozogsz, túl zavartak lesznek, hogy válaszoljanak a támadásra. Emmett?-
Emmett egy hatalmas mosollyal kilépett a sorból.
Jasper hátrált egy pár lépést észak felé, a szövetséges ellenségek felé. Ő előre intett Emmettnek. -Rendben, Emmett, először. Ő egy újszülött támadásának legjobb példája.
Emmett szemei összeszűkültek.- Megpróbálom semmidet sem eltörni,-motyogta.
Jasper vigyorgott- Amint azt gondoltam, Emmett számít az erejére. Ő nagyon egyenesen támad. Az újszülöttek közűl egyik sem fog kipróbálni semmi finomat és semmi bonyolultat.
Gyere a könnyű zsákmányért Emmett.-
Jasper tett még néhány lépést, a teste megfeszűlt.
-Rendben, Emmett — próbálj meg elkapni engem.-
És már nem láttam Jaspert — már csak egy folt volt, ahogy Emmett üldözte őt mint egy medve miközben vigyorgott, amí Emmettet vicsorgásra késztette. Emmett szintén lehetetlenül gyors volt, de nem olyan gyors mint Jasper. Úgy nézett ki, mintha Jasper nem lett volna több
egy szellemnél, — mikor Emmett azt hitte hogy elkapta őt, az újjai között csak az üres levegőt markolászta. Én, Edward mellett álltam, aki szándékosan elém állt, a szemei a harcot figyelték,Azután Emmett lefagyott.
Jasper mögötte volt, a fogai egy hüvelykre a torkától.
Emmett komiszkodott.
Az őket néző farkasokból elismrés moraja szaladt ki.
-Újra –bizonygatta Emmett, a mosolya eltűnt.
-Én következek,-tiltakozott Edward. Az ujjaimat az övé köré csavartam.
- Csak egy perc-. Vigyorgott Jasper miközben hátralépett
-Bellának is mutatni akarok valamit-
Nyugtalanul néztem ahogy előrehúzza Alice-t.
-Tudom, hogy aggódsz miatta- magyarázta nekem,miközben Alice vidáman betáncolt középre.
- Meg akarom mutatni miért nem kell aggódnod miatta.
Bár tudtam, hogy Jasper soha nem fogja megengedni, hogy Alice megsérüljön, még mindig nehéz volt nézni ahogy ő lesüllyed hogy guggolva szembenézzen vele. Alice mozdulatlanul állt, Emmett után abró babának tűnt, miközben magában mosolygott.Jasper megmozdult, és a bal oldalára lopakodott.
Alice lehunyta a szemeit.
A szívem hangosan dobogott mikor Jasper arrafelé osont ahol Alice állt.
Jasper felugrott és eltünt. Hirtelen Alice másik oldalán volt. Ő nem mozdult meg.
Jasper ellőkte magát és gördítette őt megint csak mögötte guggolt a földön mint első alkalommal; egész idő alatt Alice állt miközben rá mosolygott, a szemeit becsukta.
Most figyelmesebben néztem Alice-t.
Mozgott — éppen elszalasztottam ezt, annyira megzavart Jasper támadása. Tett egy kis lépést és pontosan egy másodperc múlva, amikor Jasper teste keresztülrepült egyenesen oda ahol ált. Tett egy másik lépést, amíg Jasper megfogta a kezeivel azt a részt ahol a dereka volt.
Jasper megfogta őt és Alice gyorsan kezdett el mozogni. Táncolt — csigavonalban és szlalomban mozgott mint egy jégtáncos.Jasper társult hozzá miközben előrelendült ugy mozgott mint Alice, de soha nem érintette meg őt, mintha valami táncot koreografáltak volna.
Végül Alice nevetett.
Végül Jasper újra földön volt Alice ajkai pedig a nyakánál.
-Megvagy-mondta, miközben megcsókolta a nyakát.
Jasper kuncogott miközben a fejét rázta.- Igazán kis ilyesztő szörny vagy.
A farkasok megint motyogtak. A hangjuk ezúttal óvatos volt.
-Legalább tanulnak egy kis tiszteletet-mormolta Edward szórakozottan. Azután hangosabban mondta-Én jövök-
Megszorította a kezem mielött elengedte volna.
Alice helyet cserélt vele és mellém ált.- Jó volt mi?, -kérdezte tőlem önelégülten.
-Nagyon-, értettem eggyet, miközben nem néztem félre Edwardtól, ahogy hangtalanul siklott Jasper felé, a mozgása hajlékony volt mint egy élénk nagymacskáé.
-Rajtad tartom a szemem Bella- suttogta hírtelen Alice, a hangja annyira halk volt,hogy alig hallottam, bár az ajkai a fülemnél voltak.
Rápillantottam azután vissza Edwardra. Ő teljesen belemerült Jasperbe, mindketten a másikkal cselezgettek ahogy fogyott a távolság közöttük. Alice arckifejezése tele volt szemrehányással.
-Figyelmeztetni fogom őt, ha elhatározod magad a terveidet illetően -fenyegetett meg ugyanolyan halkan.- Egyátalán nem segít ha veszélybe sodrod magadat. Azt gondolod, hogy bármelyikük is feladná, ha te meghalnál?Amig tudnánk mindannyian harcolnánk. Nem tudsz megváltoztatni semmit tehát legyél jó rendben?-
Grimaszoltam, miközben megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őt.
-Figyellek-ismételte.
Edward most körülzárta Jaspert, és ez a küzdelem egyenletesebb volt, mint bármelyik másik.Jasper évszázados tapasztalattal irányította őt, és megpróbált egyedül az ösztöneire hagyatkozni ahogy csak tudott, de a gondolatai mindig megmutatták neki hogy mire készült és a másodperc egy töredéke alattcselekedett. Edward kissé gyorsabb volt, de
azok a lépések, amiket Jasper használt, ismeretlenek voltak neki. Újra és újra egymásra támadtak, egyik sem tudott előnyt szerezni, ösztönösen vicsorogtak,
Nekem túl gyorsan mozogtak hogy hogy igazán felfogjam hogy mit is csinálnak. Aztán a farkasok szemei és alakja vonta magukra a figyelmemet.Nekem volt egy olyan érzésem hogy a farkasok többet értettek és láttak ebből mint én-talán többet mint nekik kellene.

Végül Carlisle megköszörülte a torkát.
Jasper nevetett, és hátrált egy lépést. Edward felegyenesedett és vigyorgott ő is.
-Vissza dolgozni-járult hozzá Jasper-. Egy fogásnak fogjuk nevezni ezt.
Mindenki megfordult, Carlisle, azután Rosalie, Esme, és Emmett is. Bandzsítottam a szempilláimon át, mikor Jasper elkezdte megtámadni Esme-t. Ezt volt a legnehezebb nézni.
Akkor nyugodtan lelassult nem eléggé ahhoz hogy értsem a mozdulatait, és közben utasításokat adott.
-Látod, amit csinálok itt? -kérdezne. Igen épp mint az előbb,- bátorította.- Koncentrálj az oldalakra. Ne felejtsd el, hogy a céljuk mi lesz. Folyamatosan mozogj.
Edward mindig összpontosított miközben figyelt és szintén hallgatta azt, amit mások nem láthattak.
Egyre bonyolultabb lett hogy kövessem, ahogy a szemeim nehezebbek lettek. Régóta nem aludtam, körübelül ugy huszonnégy órája, aludtam utoljára. Edward oldalának dőltem,
és engedtem a szemhéjaimnak, hogy lecsukódjanak.
-Végeztünk.-suttogta.
Jasper megerősítette ezt miközben először fordult a farkasok felé, a kifejezése kényszerefett volt megint.
-Holnap ezt fogjuk csinálni.Kérlek tartsátok be ezeket.-
-Igen, -válaszolta Sam hűvös hangján Edward.- Itt leszünk.-
Azután Edward sóhajtott, megpaskolta a karomat, és ellépett tőlem. A családjához fordult.
-A falka azt gondolja, hogy segítene ha ismerné mindannyiunk illatát —nem akarnak késöbb hibát elkövetni hogy összekeverjék az újszülöttekével. Ha nagyon nyugodtak tudtunk maradni, ez nekik könnyen menni fog.
-Természetesen mondta Carlaisle Samnek- Bármi amire szükségetek van-
A farkascsordából egy komor, rekedt morgás, hangzott fel ahogy ők felálltak.
A szemeim megint élesek voltak, elfelejtettem hogy kimerültem.
Az tintafekete éjszaka kezdett enyhülni , —a nap felkelni látszott ahogy keresztülhatolt a felhőkön,bár még messze volt, túl a hegyek gerince mögött. Ahogy közeledtek, hírtelen lehetséges volt kivenni az alakjukat, és a színeiket.
Sam ment legelől természetesen. Hihetetlenül hatalmas, fekete mint az éjszaka, a szörny a rémálmaimból — szó szerint; miután első alkalommal láttam Samet és a többieket a réten, ők voltak legtöbbször a rémálmaim főszereplői.
Most hogy mindannyiukat láttam, így meg tudtam számolni hány szempár meredt felénk.A falka hatalmas volt.
A szemem sarkából láttam hogy Edward engem nézett hogyan reagálok.
Sam megközelítette Carlislét, ahogy legelölt állt, egy hatalmas csomaggal a farkán.
Jasper megmerevedett, de Emmett, Carlisle másik oldalán vigyorgott és ellazult.
Sam megszagolta Carlislénét miközben úgy tűnt, hogy kissé összerezzentek mindketten.
Azután továbbment Jasper felé.
Végre elég jól láttam a farkasok óvatos menetét. Biztos voltam benne hogy megismernék az új farkasok közűl néhányat. Volt egy olyan világos szürke farkas, aki a másoknál sokkal kisebb volt, nyaktollazat volt a nyaka körül, és undor ült ki az arcára.
Volt egy másik, akinek sivatagi homok színe volt, aki nyakiglábnak látszott és koordinálatlannak a többihez képest. Egy alacsony nyüszítés kiört a homokszínű farkasból, amikor Sam elhaladt előtte és Carlaise és Jasper közé szorult.
Épp Sam mögött állt egy farkas. A bundája pirosas-barna és hosszabb volt mint a többieké, és összehasonlítva bozontosabb is volt. Ő majdnem olyan magas volt, mint Sam, második legnagyobb a csoportban. Az állása hivatalos volt, valahogy nemtörődömség áradt felőle, ami a többieknek nyilvánvalóan nagyobb megpróbáltatás lett volna.
Az óriási rőt szín színű farkas úgy tűnt, hogy megérezte a tekintetemet, és ismerős fekete szemével nézett vissza rám.
Bámultam rá miközben megpróbáltam elhinni azt, amit már eddig is tudtam. Éreztem a csodálkozást és az elragadtatást az arcomon.
A farkas pofája kinyílik miközben visszahúzódtak a fogai. Ez egy ijesztő kifejezés lett volna,
ha az egyik oldalon nem lógott volna ki a nyelve ahogy farkas módjára vigyorgott.
Kuncogtam.
Jacob vigyorgása elterült az éles fogai fölött. A sorben maradt a helyén miközben figyelmen kívül hagyta a falkája szemeit, ahogy követték őt. Ügetve elindult miután elhagyta Edwardot és Alice-t hogy odaálljon, alig két lábra tőlem. Megállt ott, és a odapillantott Edward felé.
Edward mozdulatlanul állt,mint egy szobor, a szemei nyugodtak voltak miközben figyelték a reakciómat.
Jacob leguggolt az elülső lábaira és lehúzta a fejét, hogy az arca ne legyen magasabb, mint az enyém,rám bámult és felmérte hogy a válaszom hogyan hat Edwardra.
-Jacob?-lehetlem
A mély morgás ami feltört a torkából kuncogásra emlékeztetett.
Elérte a kezemet és megfogta, miközben kissé remegett, és megérintettem a piros-barna bundát az oldalánál.
A fekete szemei lecsukódtak, és Jacob megtámasztotta a hatalmas fejét a kezembe. Egy mély zümmögés szakadt fel a torkából.
A bundája puha és selymes volt, és melegítette a bőrömet. Különös volt ahogy átfuttattam az ujjaimat miközben tanulmányoztam a hogy a nyakánál mélyül a bundája színe.
Nem ébredtem rá, hogy milyen közel volt hozzám; és minden figyelmeztetés nélkül, Jacob hirtelen megnyalta az arcomat.
-Fújj, Jake! -Panaszkodtam miközben visszaugrottam és megpofoztam, mintha csak ember lenne.
Félreugrott az útból, és köhögő hangot hallatott ami nyilvánvalóan nevetés volt.
Megtöröltem az arcomat az ingújjamba és képtelen voltam megállni hogy ne nevessek vele.
Aztán rájöttem hogy mindenki minket néz, a Cullenek és a vérfarkasok is, — a
Cullenek zavarodott és némileg undorodó arckifejezéssel.. Nehéz volt a farkasok arcáról bárm terit is leolvasni de úgy tűnt hogy Sam boldogtalan.
Legelől Edwardon világosan látszott hogy csalódott volt. Rájöttem, hogy más reakciót várt tőlem.Szerettem volna sikítani és elfutni a szenvedések elől.
Jacob nevetése újra felhangzott.
A többi farkas hátrált, levették a szemüket Cullenékről, ahogy elindultak. Jacob
nekemtámaszkodott miközben nézte, ahogy elmennek. Hamarosan eltűntek a sötét erdőbe. Csak kettő habozott a fák alatt, nézték Jacobot, a testtartásuk, aggodalmat sugározott.
Edward sóhajtott, és — figyelmen kívül hagyt Jacobot — elérte, hogy a másik oldalamon álljon miközben megfogta a kezemet.
-Kész vagy indulni?- Kérdezte tőlem.
Mielőtt válaszolhattam volna, Jacobra bámult a fejem fölött.
-Még nem dolgoztam ki minden egyes részletet- válaszolt Jacob gondolatban feltett kérdésére.
.A farkas mogorván bólintott.
-Ez annál bonyolultabb,-mondta Edward.- Ne érdekeljen téged. Először arról fogok meggyőződni hogy biztonságos e.-
-Miről beszélsz? -követeltem
-Csak egy stratégiát vitatunk meg-, mondta Edward.
Jacob feje visszafordult az arcom felé. Azután hirtelen elmenekült az erdőbe. Ahogy
elrohant, észrevettem hogy egy fekete szövet van felkötve a hátsó lábára.
-Várj-, kiáltottam, de egy kéz, ami automatikusan megállított hogy utána terjedjek.
Másodpercek alatt eltünt a fák között, a másik két farkas pedig követte őt.
-Miért ment el?- Kérdeztem sértődötten
-Visszajön-, mondta Edward. Sóhajtott. –Vissza kell változnia.-
Visszanéztem, az erdőnek arra a részére, ahol Jacob eltűnt,aztán megint nekidöltem Edward oldalának.
Kezdtem végleg kimerülni, de harcoltam ellene.
Jacob ekkor már két lábon tért vissza. A széles mellkasa csupasz volt, a haja összekuszálódott és bozontos volt. Csak egy fekete alsónadrágot viselt, a lábai csupaszak voltak . Most egyedül volt, de gyanítottam hogy a barátai, láthatalanul vártak rá a fák között.
Nem sokáig vesztegette az időt, keresztülvágott a mezőn, bár a Cullenéknek elég nagy helyet adott, akik közben csendesen beszélgettek a körben.
-Rendben, vérszívó,-mondta Jacob aztán amikor csak néhány lábnyira volt tőlünk folytatta abeszélgetést.Melléálltam.
-Mi annyira bonyolult ezen?-
-Nekem meg kell fontolnom minden lehetőséget, -mondta Edward,- higgadtan. -Mi van, ha valaki keresztüljut rajtad?-
Jacob felhorkant erre az ötletre.- Rendben, hagyd őt a rezervátumba. Elérjük, hogy Collin és Brady hátul maradjanak. Ott biztonságban lesz.-
Mogorván ránéztem.- Rólam beszéltek?-
-Éppen azt akarom tudni, hogy hogy tervezi te kivel leszel a küzdelem alatt- magyarázta Jacob.
-Hogy én kivel leszek?-
-Nem maradhatsz Forksban, Bella.- Edward hangja békítő volt.-Tudják, hogy hol lehet téged megtalálni.Mi van, ha valaki átcsússzan alattunk?
A gyomrom összehúzodott és a vér kifutott az arcomról.- Charlie? -ziháltam.
-Ő Billyvel lesz,- biztosított gyorsan Jacob-. Ha apámnak gyilkosságot kell elkövetnie hogy ott legyen akkor meg fogja tenni. Valószínűleg ez nem lesz olyan nehéz ügy. Szombat igaz?akkor meccs van.
-Ez a szombat? -Kérdeztem, a fejemet forgatva. A gondolatok vadul száguldoztak a fejemben.Szemöldökömet ráncoltam Edward felé-. A fenébe! Akkor megyek a diplomázási ajándékodért!
Edward nevetett.- Ez most nem számít-, emlékeztetett engem.-egyébként is majd valakinek odaadod a jegyeket.
Az ihlet gyorsan jött. Angela és Ben,- döntöttem azonnal. Legalább igy elmennek a városból arra az időre.
Megérintette az arcomat. -Nem tudsz evakuálni mindenkit,- mondta finom hangnemben. Elrejteni téged, nagyon elővigyázatosan kell. Megmondtam neked, —nem lesz semmi baj. Nem tudunk mindenkit elrejteni akit akarunk.-
-De mi lesz azzal hogy La Push-ban tartjuk őt? -vágott közbe Jacob türelmetlenül.
-Visszajött és túl sokat tud-, mondta Edward. -Mindenhol nyomokat hagyott. Alice csak
nagyon fiatal vámpírokat lát, akik jönnek a vadászni, de nyilvánvalóan valaki létrehozta őket. Valaki aki tapasztaltabb van a háttérben. Bárki — Edward szünetet tartott hogy rám nézzen, — aki bármit megtud tenni elég zavaró dolog. Alice látni fogja, ha úgy dönt, hogy leleplezi magát de túl elfoglalt ahoz hogy döntést hozzon. Talán valaki számít erre. Nem hagyhatom bellát addig egyedül.Őt nehéz lenne megtalálni. Ez egy hosszú folyamat lenne és nem veszíthetem el a lehetőségeket-
Bámultam Edwardot, miközben magyarázott, ahogy a homloka gyűrődőtt. Megpaskolta a karomat.
-Óvatosak leszünk-, igérte
Jacob elnézett a mély erdőbe tőlünk keletre, az olimpiai hegyek hatalmas kiterjedéséhez.
-Rejtsd el őt ott-, javasolta. Ott egy millió lehetőség van, — olyan helyek,ahová bármelyikünk egy perc alatt ott tudna lenni ha szükség van ránk.
Edward a fejét rázta.
- Az illata túl erős és,kombinálva az enyémmel különösen felismerthető. Még akkor is, ha elviszem őt és elfedünk minden nyomot,de Bella illata ránk vonná a figyelmüket. Nem tudnák pontosan hol vagyunk hiszen még ők se tudják merre felé jönnek.Ha azelőtt megéreznék az illatát, megtalálnának minket .
Mindkettőjük ugyanakkor grimaszolt, a szemöldökeik összehúzódtak
-Látod a nehézségeket.-
-Kell lennie egy módszernek, ami beválhat-, Jacob motyogott. Az erdőt fixírozta, miközben összehúzta az ajkait.
Megroggyantak a lábaim. Edward a derekam köré tette a karját miközben közelebb húzott magához, és ránehezedtem a testsúllyommal.
- Haza kell vinnem téged — kimerült vagy. És Charlie hamarosan fel fog ébredni.-
-Várj egy percet-, mondta Jacob miközben odajött hozzánk.Szemeiben fény égett.- Az illatomat undorítónak tartod iagz?
-Hmm, nem rossz.- Edward kettőt léppett előre.- Ez lehetséges. A családjához fordult.
-Jasper?-szólt oda neki.

Jasper különösen nézett ránk. Alice-szel átsétált felénk. Az arca megint frusztrált volt..
-Rendben, Jacob.- bolintott Edward
Jacob az érzelmei furcsa keverékével az arcán fordult felém. Világosan látszott hogy izgatott volt az új tervét illetően,de még mindig nyugtalan volt az új szövetségesei miatt.Azután rajtam volt a sor hogy óvatos legyek ahogy kinyújtotta akarjait felém.
Edward vett egy mély lélegzetet.
-Látni fogjuk, hogy össze tudom-e zavarni az illatod eléggé hogy elrejtse a nyomodat,-magyarázta Jacob.
Gyanúsan bámultam a kitárt karjait.
-enged meg neki hogy elvigyen téged, Bella,- mondta nekem Edward. A hangja nyugodt volt, de én tudtam hogy allig bírja legyőzni az ellenszenvét.
Rosszallóan néztem.
Jacob égenk emelte a szemeit, türelmetlenkedett, és átkarolta engem az izmos karjaival.
-Ne viselkedj ugy mint egy kisbaba-,motyogta
De a szemei épp mint az enyémek Edward felé pislogtak. Edward arca higgadt és sima volt. Jasperhez beszélt.
Bella illata nagyon intenzív nekem— azt gondoltam, hogy sokkal tisztességesebb ha valaki más teszteli le.
Jacob elfordult tőlünk és besietett velem a fák közé. Nem mondtam semit, ahogy a sötétség bezárult körülöttünk.Lebiggyesztettem az ajkaimat.Kényelmetlen volt Jacob karjai között lenni.
Ez túl bizalmasnak tűnt nekem — nem hiszem hogy neki ennyire szorosan kellett volna tartania engem — és nem tudtam hogy ez hogyan hathatott rá.
Visszaemlékeztem az utolsó délutánomra La Pushban, és nem akartam erre gondolni. Bosszúsan toltam el a karját amikor még szorosabban fogott engem.
Nem mentünk messze; csinált egy széles ívet és másik iránybóljött vissza a tisztásra.
Edward egyedül volt ott és Jacob felé ment.
-Most már letehetsz-
- Nem akarok esélyt adni arra hogy összekuszálódjon a kísérlet.-
A sétája lelassult és a karjai összeszorultak.
-Annyira bosszantó vagy,- motyogtam.
-Köszi-
Jasper és Alice álltak egyedül Edward mellett. Jacob több lépést tett, azután megállított engem
egy tucat lábra Edwardtól.
Anélkül hogy ránéztem volna Jacobra odamentem Edwardhoz és megfogtam a kezét.
-Rendben van?- kérdeztem
-Amíg nem érintesz meg semmit Bella, én nem tudom elképzelni hogy valaki rájönne hogy ez a te illatod.- mondta Jasper miközben grimaszolt.
-Ezek az illataiok most majdnem teljesen összemosódtak.-
-Egy határozottan sikeres volt, értett egyet Alice miközben az orrát ráncolta.
-És ez nekem adott egy ötletet.-
-Amelyik működni fog,- tette hozzá Alice magabiztosan.
-Ügyes, -értett eggyett Edward.
-Hogyan birtad ki? –motyogta nekem Jacob.
Edward figyelmen kívül hagyta Jacobot és rám nézett, amíg magyarázott. Mi — rendben te — itt vagyunk és ez a hamis nyom a tisztáson marad. Az újszülöttek amikor vadásznak, az illatod fel fogja izgatni őket, és jönni fognak pontosan ahogy ezt a akarja az aki megteremtette őket. Alice már látja, hogy ez működni fog.Amikor megfogják az illatunkat, kettészakadnak majd és megpróbálnak ránk támadni két oldalról. Az egyik fele keresztül fog menni az erdőn ahol Alice látomásaiban látni fogja.
-Igen! –sziszegte Jacob.
Edward rá mosolygott, mint egy igazi bajtársra.
Hányingerem volt. Hogyan lelkesedhetnek ezért ennyire? Hogyan állhatnék egy helyben miközben veszélyben van mindkettőjük?
Nem voltam rá képes.
Nem leszek.
-Nem ez az egyetlen lehetőség,- mondta hirtelen Edward, a hangja undorodó volt. Ez arra késztetett engem, hogy elugorjak miközben arra gondoltam hogy biztos hallja amit gondolok, de a szemei Jaspert nézték.
-Tudom, tudom, -mondta gyorsan Jasper. Ráadásul nem fontoltam meg igazán-
Alice a lábán toporgott.
-Ha Bella ténylegesen itt volt a tisztásban, ez hajtaná őket,- magyarázta neki Jasper.-ettől megőrülnének. Nem lennének képesek,koncentrálni másra csak rá. Ez túl könnyű lenne.
Edward Jaspert fixíriozta egy ideig.
-Természetesen ez túl veszélyes számára. Ez csak egy eltévedt gondolat volt, -mondta gyorsan.
De a szeme sarkából engem nézett, a pillantása sóvárgó volt.
-Nem, -mondta Edward. A hangja végleges volt.
-Igazad van,- mondta Jasper. Megfogta Alice kezét és elindult a többiek felé . -Legjobb kettő
a háromól?- Hallottam amikor ezt kérdezte, mikor újra gyakorolni mentek.
Jacob undorodva bámult utána.
Jasper katonai szemszögből zézi a dolgokat-, Edward csendesen védte meg a testvérét.
-Ő mindegyik lehetőséget megnézi-ez nem érzéketlenség hanem alaposság.-
Jacob horkantott eggyet.
Öntudatlanul közelaraszolt hozzám. Csak három lábnyira állt Edwardtól és, miközben álltam ott közöttük, érezhetem a testi feszültséget a levegőben.
Ez olyan volt mint valami légköri zavar.Elég kényelmetlen.
Edward visszatért a feladathoz.- Péntek délután el fogom őt ide hozni hogy lefektessük a hamis nyomot.Akkor tudunk találkozni, és elvinni őt egy olyan helyre amit ismerek. Teljesen eltér az úttól, és könnyen védhető, nem fognak könnyen odatalálni. -
-És aztán mi lesz? Egy mobillal otthagyod őt? -Kérdezte kritikusan Jacob.
-Van jöbb ötleted?-
Jacob hirtelen önelégült lett.
-Voltaképpen, van.-
-Oh. . . már megint, kutya, ez egyátalán nem rossz.-
Jacob gyorsan hozzám fordult, ahogy elhatározta hogy játsza majd a jó fejet és igy engem is bevont a beszélgetésbe.
-Megpróbálom rábeszélni Sethet és a másik két fiatalt hogy maradjon hátra,ők még elég fiatalok de erősek, és makacsul ellenálnak. Tehát ez egy új kinevezés lenne neki, — a mobiltelefonra, gondoltam természetesen.-
Megpróbáltam kedvet kapni a dologhoz.Igy senki nem lesz rászedve.
-Amíg Seth Clearwater a farkasalakjában van, neki jó kapcsolatai lesznek a falkával,- mondta Edward.- A távolság nem probléma? Tette hozzá amikor Jacobhoz fordult.
-Nem.-
-Háromszáz mérföld?-kérdezte Edward-. Az lenyűgöző.-
Jacob megint jó fejnek tünt.- Ez a leghosszabb amit valaha kikisérleteztünk, -mondta nekem. Nyugodj meg Bells.
Szórakozottan bólintottam; rosszul voltam a tudattól hogy a kicsi Seth Clearwater voltis egyike volt a vérfarkasoknak,és ez a tény mindent nehezebbé tett. A mosolya olyan volt mint a fiatalabb Jacobévolt, még a 15öt se töltötte be. A lelkesedése a tanácsülés-örömtűznél hirtelen új jelentést adott.
-Ez egy jó ötlet. -Edward vonakodóan vallotta ezt be- Sethtel jobban fogom érezni magamat ott,és még a kommunikáció is meglesz. Nem tudom, hogy képes lennék e Bellát egyedül hagyni ott.Ugy tűnik ez sikerölhet! Bízom avérfarkasokban!-
-A vámpírokkal harcolok ahelyett hogy ellenük harcolnék!- Jacobon is tükröződött Edward undorodó hangja.
-Nos még mindig sikerülhet harcolnod néhányunk ellen, -mondta Edward.
Jacob mosolygott.
-Ezért vagyok itt!-

19. ÖNZÉS

Edward a karjaiban vitt haza, tudván másképp nem menne.
Elaludhattam az úton. Amikor felébredtem, a szobámban feküdtem az ágyamban, az ablakon át gyenge fény szűrődött be. Mintha délután lett volna.
Ásítva nyújtózkodtam, s közben kezeimmel kerestem őt, de csak ürességet találtam.
„Edward?” motyogtam.
Kereső kezeim rátaláltak valami hidegre és simára. A keze.
„Tényleg fel akarsz kelni? - dörmögte.
„Mmm, „ beleegyezően sóhajtottam fel. „Sok téves riasztás volt?”
„Nagyon nyugtalan voltál, egész nap beszéltél.”
„Egész nap?” Felpillantottam, majd ismét az ablakra néztem.
„Hosszú volt az éjszakád, mondta nyugtatóan.” Egész nap ágyban voltál.”
Ahogy felálltam megszédültem. A lenyugvó nap fénye volt, ami bevilágított az ablakomon.”hűha.”
„Éhes vagy?” kérdezte. Szeretnél ágyban reggelizni?
„Megyek, megcsinálom” nyögtem fel nyújtózkodva. Szükségem van rá, hogy felkeljek és kinyújtóztassam magamat.”
Amíg leértünk a konyhába, végig fogta a kezemet, óvatosan kémlelt, mintha attól tartana, hogy bármelyik percben leeshetek. Vagy szimplán azt hitte, hogy alva járok.
Egyszerűen beledobtam a pár toast a pirítóba. Egy futó pillantást vetettem a króm gépen visszatükröződő arcomra.
„Au, de rosszul nézek ki.”
„Ez egy hosszú este volt” mondta ismét. „Talán maradnod kellett volna, és aludni inkább.”
„Igaz és elveszíteni mindent. Tudod ideje lenne elfogadnod a tényt, hogy én is családod része vagyok.”
Mosolygott. „Talán meg tudom szokni ezt a gondolatot.”
Leültem a reggelim kíséretében, ő pedig mellém ült. Amikor az első falatot a számhoz emeltem, láttam, hogy a kezemet nézi. Lenéztem és láttam, hogy még mindig rajtam volt Jacob ajándéka.
„Szabad?” kérdezte, és az apró farkas után nyúlt.
Halkan válaszoltam.”Persze, természetesen.”
A lánc alá csúsztatta a kezét, és hűvös kezébe fogta az apró medált.
Egy múló pillanatig, tartottam tőle, hogy egyszerűen szétmorzsolja ujjaival. De természetesen Edwardnak esze ágában nem volt ezt tenni. Zavart voltam a gondolattól. Egyszerűen elengedte a farkast, hagyta hogy visszaessen. Az lágyan hintázva esett le a csuklómra. Próbáltam olvasni a tekintetéből, mindent elrejtett, ha volt is bármi más.
„Jacob Black adhat neked ajándékot.”
Ez nem kérdés volt, de még csak vád sem. Csak egy ténymegállapítás. Tudtam, hogy az előző születésnapomra utal, arra hogyan reagáltam az ajándékokra, hogy nem akartam kapni semmit sem. Különösképpen nem Edwardtól. Ez abszolút logikátlannak tűnt, természetesen, bárki más figyelmen kívül hagyott…
„Kaptam tőled ajándékot, emlékeztettem. Tudod, hogy mennyire szeretem a saját kezű ajándékot.”
Egy pillanatra lebiggyedt az ajka. „Mi van ezzel? Ez elfogadható?”
„Mit akarsz mondani ezzel?”
„Ez a karkötő.” Ujjaival körbe simította a csuklómat. „Sokat fogod hordani?”
Megrándítottam a vállamat.
„Nem akarod megbántani az érzéseit,” mondta csípősen.
„Természetes, gondolom.”
„Nem gondolod, hogy akkor jogos, hogy,” beszéd közben a kezemet nézte, majd megfogta és ujjaival ismét végigsimította a csuklómat, „van ez ellen egy csöpp kifogásom?”
„Kifogásod?”
„Az amulett, valamit jelent a szemedben.”
„Te vagy minden gondolatom, nem kell emlékeztető.”
„Ha adnék neked valamit , hordanád?
„Valami személyeset?”
„Igen, ami már korábban is megvolt nekem.” angyalian mosolygott rám.
Ha ez az egyedüli reakció, amit Jacob ajándéka kiváltott, szívesebben vettem volna el. „Bármi, ami boldoggá tesz.”
„Érzed az egyenlőtlenséget?” kérdezte vádlóan. ”Mivel én igen.”
„Milyen egyenlőtlenséget?”
Szeme elsötétült. „Rajtam kívül, mindenki megtalálja a módját, hogy ajándékot adjon neked. Szerettem volna odaadni az érettségi ajándékodat, de nem tettem. Tudtam jobban kiakasztana, mint bárkim mást. Ez teljesen tisztességtelen. Hogyan magyarázod ezt?”
„Nagyon könnyen.” Mondtam.” Te mindenki másnál fontosabb vagy a számomra. És tőled az ajándékom te magad vagy. Ez már most több, mint amit valaha is kérhetnék, és bármiféle ajándék, csak még inkább felborítaná az egyensúlyt köztünk.”
Fontolgatta a hallottakat,majd felhúzott szemöldökkel mondta. „Nevetséges a magyarázatod.”
Csöndben ettem a reggelimet. Tudom nem hallotta volna meg, hogy ő is ezt teszi.
Megrezzent a telefonja. Megnézte a számot,mielőtt felvette. „Mi történt Alice?”
Várakozva figyeltem a reakcióját, kicsit idegesen. De bármi, amit Alice mondott neki nem lephette meg. Néha felsóhajtott.
„Kitalálok valamit” mondta neki, miközben felhúzott szemöldökkel a szemembe nézett. „Beszélt álmában.”
Elképedtem. Mit mondhattam?
„Vigyázni fogok rá.” ígérte.
Áthatóan nézett, ahogy letette a telefont. „Van valami, amiről szívesen beszélnél velem?”
Óvatosan vártam egy percig. Alice figyelmeztetése volt ez tegnap éjjel. Eltudtam képzelni miért hívta. Akkor eszembe jutott az egész álmom, ami kísért egész nap, miközben aludtam. Álmomban igyekeztem követni Jaspert, hogy megtalálhassam Edwardot… Edwardot és a szörnyet, aki megakart ölni, de nem kellett már félnem tőle, mert meghoztam a döntésemet. El tudtam képzelni, mit hallhatott Edward, miközben aludtam.
Egy percre összeszorítottam az ajkaimat, és kitértem a tekintete elöl. Várt.
„Tetszik Jasper ötlete.” mondtam végül.
Felhördült.
„Segíteni akarok. Tennem kell valamit.” bizonygattam.
„Az nem segít, ha tudom, hogy veszélyben vagy.”
„Jasper nem így látja. És ez az ő szakterülete.”
Edward haragosan nézett rám.
„ Nem vihetsz el.” Fenyegetőztem. „Nem fogok az erdő mélyén bujkálni, amíg te kockáztatod magad miattam.”
Harciasan mosolygott. „Alice nem látott tisztán téged Bella. Azt látta, hogy elveszel az erdőben. Nem tudsz megtalálni minket, nekem pedig sok időbe telik, hogy rád találjak.”
Próbáltam hűvös maradni. „Pont ezért nem számít Alice Seth Clearwaterrel kapcsolatban, mondtam politikusan. „Ha neki volt, természetesen akkor sem látna semmit. De ez most úgy hangzik,hogy Seth szeretné ha ott lennék, pont mint én. Nem hiszem, hogy nehéz lenne meggyőzni, hogy mutassa az utat nekem.” Düh cikázott keresztül az arcán, majd vett egy mély levegőt, majd összeszedte magát.”Talán kivitelezhető…ha nem mondod el nekem.”Most csak meg kell kérnem Samet, hogy adjon utasítást Sethnek. Bármennyire is szeretné, Seth nem ellenkezhet majd.”
Kellemesen elmosolyodtam. „De miért mondana Sam ilyet? Ha elmondanám,hogy tudna nekem ott segíteni?Azt hiszem Sam szívesebben tesz nekem szívességet,mint neked.”
Ismét összeszedte magát. „Talán igazad van. De abban biztos vagyok, hogy Jacob nagyon is buzgón adna utasítást.”
Megrökönyödtem”Jacob?”
„Jacob a másodvezető. Sosem mondta neked? A falka őt is követi.”
Megfogott, és a mosolyából tudtam, hogy ezzel ő is tisztában van. Lüktetett a fejem. Tudtam,hogy ilyen helyzetben Jacob azt szeretné ha az ő oldalán lennék. - Biztos voltam benne. És Jacob ezt sosem mondta el nekem.
Edward kihasználva pillanatnyi előnyét, gyanúsan lágy hangon folytatta.
Tegnap éjjel egy elbűvölő gondolatmenetet láttam a falka agyában.” Komolyan mondom jobb,volt mint egy szappanopera. Sosem hittem, hogy ilyen összetett dinamikájú egy ekkora falka. A közösségi érdek elnyomja az egyénit. Nagyszerű.”
Meg akart zavarni, áthatóan néztem rá.
„Jacobnak rengeteg titka van.” Mondta fogait csikorgatva.
Nem válaszoltam. Figyelmesen néztem,nyitottan egy vitára.
„Például tudod egyáltalán ki volt tegnap este a legkisebb szürke farkas?”
Sóhajtottam”Rendben. Miről akarsz pontosan beszélgetni?”
„Kérdés nélkül elfogadnak mindent, hogy csak az eredeti farkas leszármazottaknak van erejük az átalakulásra.”
„Volt valaki,akinek nincs a felmenői között farkas és mégis átalakult?”
„Nem. A lány egyenesági leszármazott,az biztos.”
A szemeim kitágultak. „Egy lány?”
Biccentett. „Ő tud rólad. Leah Clearwaternek hívják.”
„Leah egy vérfarkas?”sikoltottam. „Hogyan?Mióta?Ezt miért nem mondta el nekem Jacob?”
„Vannak dolgok, amiket nem osztott meg – például hogy hányan vannak. Mintha korábban azt mondtam volna, amikor Sam lett a vezér nem mellőzhette az egyességet. Jaboc nagyon óvatos mindig másra gondolt,amikor a közelemben volt. Természetesen a tegnap éjszaka után ,már nem számít.”
„Nem tudom elhinni. Leah Clearwater” Természetesen emlékeztem, amikor JAcob mesélt Leah és Sam esetéről, a cselekedeteiről,aztán meg mintha túl sokat mondott volna-Miután mondott valamit Samről,mélyen Leah szemébe nézett és rájött,hogy megszegte minden ígéretét.. Leah olyan volt, mint egy szikla, egy csillogó könnycsepp gördült le az arcán, amikor az öreg Quil azokról a terhekről beszélt,amit a Quilet indiánok a vállukon cipelnek… És Bill sok időt töltött Sueval, hiszen az ő gyerekéért is aggódott…az aggódás jogos volt, hiszen mostanra belőlük is vérfarkas lett!
Nem gondoltam sokat Leah Clearwaterre, csak miután megtudtam, hogy eltűnt, amikor Harry meghalt, majd nagyon szántam, amikor Jacob elmesélte a történetét, hogy milyen nehéz lehettet neki látni az erős nyomot sam és a saját unokahúga között,ami összetörte Lah szívét.
És most Sam falkájába tartozik, hallja a hangját…és nem hagyhatják magára.
Utáltam ahogy ezt Jacob mondta. Minden ami vagy, kívül esik azon,amit mások látnak.

„Szegéyn Leah,”suttogtam
Edward felhorkantott.”Ő kivállóan kezeli az életét,hogy közöttük lehessen.””Nemhiszem, hogy kiérdemelte a szimpátiádat.”
Ez meg mit jelentsen?”
„Épp elég nehéz így is nekik,hogy hallják egymás gondolatait. Néhányan próbálnak összedolgozni, hogy könnyebb legyen.”Ha van valamilyen szándékos,fájdalmas emlék, az mindenkit bánt.”
„Elég oka van rá.”motyogtam, pártját fogva.
„O,igen tudom, „mondta”Ez a lenyomat okozta kényszer az egyik legfurcsább dolog, amivel valaha is találkoztam, pedig láttam már néhány különös dolgot.”Rázta meg fejét csodálkozva.
„Az út,ahogy Sam elérte, hogy Emily az övé legyen leírhatatlan- vagy fordítva is mondhatnám. Samnek nem volt választása. Ez emlékeztetett a Midsummer Night’s Dreamre, az összes zavarosságával és elsöprő szerelmével…mint egy varázslat.”mosolygott.” Ez nagyon is közel van ahhoz, hogy számomra milyen nehéz megérteni,hogy mit érzek irántad.”
„Szegény Leah,” mondtam ismét.”De mit értesz azon, hogy bűnös?”
„Folyamatosan látott olyan dolgokat, amikre korábban nem is gondolt,”magyarázta.”Például Embry.”
„Mi van Embryvel?”kérdeztem meglepetten
„Az anya A Makah rezervátumba ment 17 évvel ezelőtt, amikor terhes volt vele. Ő nem Quil indián. Mindenki úgy gondolta,hogy az asszony elhagyta Makah indián férjét.De aztán csatlakozott a falkához.”
„Így?”
„Így valószinüsíthetően az apja vagy Quil Ateara, vagy Joshua Uley, vagy Billy Black, akik akkoriban mind házasok voltak természetesen.”
„Nem”ziáltam.Edwardnak igaza volt, ez tényleg olyan mint egy szappanopera.
„Most Sam, Jacob és Quil azt találgatja közülük kinek van féltestvére. Mindenki szeretné azt hinni, hogy Samnek, mióta az apja,már nem volt az apja. De a kétely mindig ott lesz.JAcob sosem kérdezte erről Billy-t.
„Ez ige. Hogy derítettél ki ennyi mindent egyetlen éjszaka alatt?”
„A falka gonolatai igézőek. Mind együtt gondolkodnak, majd egyszerre elkülönülnek. Annyi minden van, amit ki lehet olvasni.”
Olyan izgatott volt a hangja, mint annak,aki épp most tett le egy izgalmas könyvet, épp a tetőpont előtt. Nevettem.
„ A falka magávalragadó.” Érettem vele egyett. „Ugyanolyan elbűvölő, amikor te próbálsz összezavarni engem.”
Teljesen kiolvashatatlan lett az arca. –tökéletes póker arc.
„Igyekszem elmagyarázni Edward.”
„Nem” hangja olyan volt,mint aki befejezte.
Nem volt sok kedvem befejezni törölgetést. Csak ott akartam lenni,ahol Edward volt.
Kegyetlen, ostoroztam magam.Önző,önző,önző” Ne tedd!
Figyelmen kívül hagytam, amit az eszem diktált. Nem tudtam ránézni,amíg beszéltem. A szemeimet bűnösen az asztalra szegeztem.
„Rendben Edward, suttogtam.”Van valami…egyszer már majdnem megőrültem. Tudom mik az értékeim, és nem viselném el még egyszer ha elhagynál.”
„Nem néztem fel, hogy megnézzem hogyan reagál a hallottakra, tudván mennyi fájdalmat elevenítek fel. Hallottam ahogy kifújja a levegőt, majd csend lett.
Meredten néztem a sötét asztallapot és azt kívántam bárcsak nem mondtam volna semmit. De tudtam, hogy ki kellett mondanom. Mivel számított.
Hirtelen a kezeivel körbeölelt, megcirógatta az arcomat, a kezemet. Vigasztalt. A bűntudat keringett bennem. De a túlélési ösztön erősebb volt. Nem volt kérdése, hogy ő az én túlélésem kulcsa.
„Tudod, hogy ez nem ugyanaz, Bella,” mormogta”Nem leszek messze,és hamar ismét itt leszek.”
„Nem fogom kibírni,”szegeztem le a tekintetemet.”Nem tudni,hogy mikor, vagy egyáltalán valaha vissza jössz-e. Hogy tudnám az túlélni?
Mosolygott”Ez sokkal könnyebb lesz Bella,Nincs benne kockázat.”
„Senkinek?”
„Senkinek.”
„És mindenki jól lesz?”
„Mindenki,”ígérte
„Akkor semmi esély, hogy átváltozzak?”
„Természetes nincs. Alice mondta nekem, hogy ő is elmúlt 19. Mi is könnyen kezelni tudjuk majd ezt.”
„Igaz-úgy mondod, minta ez lenne a legkönnyebb dolog” Megismételtem a tegnapi szavait.”Tényleg így gondolod?”
„Igen.”
Olyan egyszerűnek látszik-látta, hogy megtörténik.
„Olyan egyszerű, hogy akár ki is hagynád?”
Egy hosszú csend után, felnéztem az arcába.
A póker arc visszatért.
Mély levegőt vettem. „Így csak két lehetőség van. Egyrészt vagy annyira veszélyes, hogy nem akarod, hogy tudjak róla, amelyik esetben úgy lenne helyes, hogy én is ott legyek és segítsek. Vagy annyira könnyű, hogy könnyűszerrel elintézhetik nélküled is. Melyik igaz?”
Nem szólalt meg.
Tudtam mit gondol-ugyanazt, amit én. Carlisle, Esme, Emmett, Rosalie,Jasper and… persze Alice
Csodálkoztam volna ha szörny lettem volna. Nem a gondolat bántott, hanem a dolgok igazi háttere. A dolgok, amik megsebeztek más embereket. Tudni,hogy nincs esélyük, ha eljön amit szeretnének. Én csak őt szerettem volna biztonságban magam mellett. Tudtam hol a határ annak amit szeretnék, amit feláldoznék érte? Nem voltam biztos benne.
„Azt kéred tőlem,hogy hagyjam őket magukra a harcban?”kérdezte csendesen.
„Igen”meglepődtem mennyire nyugodt maradt a hangom,miközben olyan nyomorultul éreztem magam belül.”Vagy hogy vigyél magaddal.”Mind a két út ugyanolyan, ha együtt lehetünk.”
Vett egy mély levegőt,majd lassan kifújta. A kezei közé fogta az arcomat,kényszerítve, hogy az arcába nézzek. Mélyen a szemembe nézett, csodálkoztam mit kutathat bennük, és mit találhatott. A gyomron vadulkavargott- undorít engem?
Valami ismét átfutott rajta, egy érzés, nem tudtam mi volt az. Egy kézzel felvette a telefonját.
„Alice, mondta.Tudnál jönni kicsit vigyázni Bellára?”Felhúzta a szemöldökét, hogy megértettem-e a szavait. „Beszélnem kell Jasperrel.”
Egyetértett. Elrakta a telefonját, majd ismét fürkészni kezdte az arcomat.
„Mit akarsz mondani Jespernek?” sziszegtem
„Megbeszélni…hogyan lesz nélkülem.”
Könnyű volt észrevenni rajta,hogy mennyire nehéz most neki.
„Sajnálom.”
Tényleg sajnáltam. Utáltam, hogy ezt csinálom vele. De azért annyira nem,hogy mosolyogva azt mondjam neki, ne is törődjön velem. Minden bizonnyal nem annyira.
„Ne kérj elnézést, mondta enyhén elmosolyodva.”Soha ne félj elmondani nekem, hogyan érzel valójában,Bella. Ha neked erre van szükséged…”vonta meg a vállát.”Számomra te vagy a legfontosabb.”
„Nem gondolnám, hogy az út- amit választottál a családod elé helyezne.”
„Jól tudom ezt. Nem ez volt a kérésed. Felajánlottál két lehetőséget, ami elfogadható a számodra, és én kiválasztottam azt az egyet, ami számomra elfogadható. Nagyon nehéz kompromisszumot találni.”
Fejemet a hideg mellére szorítottam. ”Köszönöm.”suttogtam
„Bármikor,”mondta miközben megcsókolta a hajamat.”Bármit.”
Sokáig így maradtunk. Az arcomat a pólójába rejtettem. Két hang szólalt meg bennem. Az egyik jó akart lenni, a másik le akarta zárni az ajkait.
„Ki a harmadik feleség? Kérdezte csendesen
„Tessék?”kérdeztem meglepetten. Nem emlékeztem, hogy megint álmodtam volna erről.
„Mormogtál valamit a harmadik feleségről múlt éjjel.
Éreztem a nyugalmat,de aztán elvesztettél.”
„Ó igen. Ez volt az egyike a sztoriknak, amit az örömtűz éjszakáján hallottam. sóhajtottam”Valahogy bennem maradt”
Edward az oldalára feküdt , és megpróbálta kiszűrni a hangomból a kellemetlenséget.
Mielőtt bármit is kérdezhetett volna, Alice kopogtatott a konyha ajtaján savanyúan.
„Azt akarod, hogy elveszítsem minden humorérzékemet?”morogta
„Hello Alice,” üdvözölte. Egy ujjal megemelte az államat, hogy búcsúzóul megcsókoljon.
„Később este visszajövök.”ígérte nekem. „Megoldjuk, hogy nélkülem is menjen ez a dolog.”
„Rendben.”
„Nincs sok minden amit el kéne intézned,”mondta Alice.”Már mindent elmondtam nekik. Emmett örült.”
Edward felsóhajtott”Persze,hogy örült.”
Kiment az ajtón egyedül hagyva Aliccel.
Alice fürkészve nézett rám.
„Sajnálom, kértem ismét elnézést.”Gondolod, hogy ez még nagyobb veszélyt fog okozni?”
Prüszkölt egyet.”Túl sokat aggódsz Bella. Idő előtt szürke leszel.”
„Mit akarsz ezzel mondani?”
„Edward nagyon durcás, ha nem engedik, hogy a saját útját járja. Csak épp elképzeltem a következő hónapokat vele.”Grimaszolt. „Gondold át józanul. Szeretném, ha jobban uralnád a borúlátásodat, Bella.”Annyira nem szükséges.”
„Elengednéd Jaspert nélküled?” kérdeztem
Alice fintorgott .”Az teljesen más.”
„Persze,hogy az.”
„Menj frissítsd fel magadat,”utasított.”Charlie 15 perc múlva hazaér, és ha ilyen ramatyul fogsz kinézni, legközelebb nem fog elengedni.”
Tényleg elment az egész nap. Mintha elvesztegettem volna, annak örültem, hogy nem kell minden alkalmat alvással töltenem.
Alapvetően jól néztem ki, mikor Charlie hazaért, felöltöztem, megfésülködtem, és a vacsorát készítettem a konyhában. Alice odaült, ahol Edward is szokott, és a napja felől kérdezte Charliet.
„Hello Alice! Hogy vagy aranyom?”
„Jól vagyok Charlie, köszönöm.”
„Látom, azért a nap végére kikászálódtál az ágyból”mondta nekem, mikor mögé álltam, mielőtt visszafordult Alicehez. „Mindenki a partiról beszél, amit a szüleid adtak tegnap éjjel. Fogadni mernék, hogy nagy takarítás áll előtted.”
Alice megvonta a vállát. Ismerve őt, már minden rendben volt.
„Nehéz volt,mondta”nagy parti volt.
„Hol van Edward? kérdezte Charli kissé kelletlenül.”Segít takarítani?”
Alice tragikusan felsóhajtott. Mintha csak egy színészt látnék, de számomra túlságosan is tökéletes volt,hogy elhiggyem.”Nem. A hétvégét Emmettel és Carlisle-al tölti.”
„Megint kirándulnak?”
Alice hallgatott, arcán az elveszettség látszódott.”Igen. Engem is nagyon megleptek. Minden iskolaév végén összejövünk,csapunk egy kis ünneplést, de idén én inkább vásárolni akartam túrázás helyett, és senki nem akart itt maradni velem. Olyan elhagyatott vagyok.”
Láttam, ahogy Charlie azon gondolkodik, hogyan tudna segíteni Alicnek, miközben én azon gondolkodtam mit akar elérni ezzel a színjnátékkal.
„Alice aranyom, miért nem jössz addig hozzánk?”ajánlotta Charlie”Utálom még a gondolatát is,hogy egyedül legyél egy akkora házban.”
Mosolygott. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt.
„O”ellenkeztem.
Charli rám nézett.”Mi van?”
Alice csalódottan nézett rám. Tudom, azt gondolta,hogy nagyon lassú vagyok ma este.
„Valami kaparja a torkomat.”motyogtam
„Aha”majd ismét Alicre nézett.”Nos mi ez a harc?”
Rálépett a lábamra, kicsit finomabban ez alkalommal.
„Nos, apa, tudod, nincs olyan sok lehetőség itt nálunk, Alice biztos nem érezné magát jól, hogy a földön kell aludnia…”
Charlie összeszorította a száját. Alice ártatlan várakozással nézett felfelé.
„Talán Bella,ott maradhatna veled, ajánlotta”csak amíg a többiek visszajönnek.”
„O, Bella, megtennéd?”mosolygott rám győztesen Alice.”Nem gond ha vásárolgatnod kell velem ugye?”
„Persze,helyeseltem”a vásárlás rendben van.”
„Mikor mennek el?kérdezte Charlie
Alice arca megváltozott.”Holnap.”
„Mikor lenne rám szükséged?kérdeztem
„Vacsora után, azt hiszem.”ujjaival tartotta az állát, mintha nagyon gondolkodna.”Ugye nincs semmi dolgod szombatra?Szeretnék bemenni a városba vásárolni, és ez egész napos program nálam.”
„Csak nem Seattlebe.mondta Charlie szemöldökét felhúzva.
„Természetesen oda nem,”értett vele azonnal egyett Alice,habár mindkette tudtuk,hogy szombaton semmi baj nem történhetne ott sem. „Olimpiára gondoltam talán…
„Tetszeni fog neked Bella.Charlie egész izgatott lett tőle.”Menj és fedezd fel a várost!”
„Igen apa”Ez nagyszerű lesz.”
Alice még csacsogott a tervekről, majd Edward is visszaért nem sokkal később.
Meglepetés nélkül fogadta Charlie jó kíváságát a kiránduláshoz. Mivel korán indulnak,ezért korábban elbúcsúztak, mint szokott. Alice is vele ment.
Amilyen hamar csak tudtam én is kimentettem magam Charlinál.
„Biztos fáradt vagy.”mondta Charlie
„Egy kicsit.” Hazudtam.
„Nem csodálom, hogy ki akartad hagyni a partit, morogta”sok időbe telik,míg kipihened magad.”
Mire felértem Edward, már az ágyamban feküdt.
„Mikor találkozunk a farkasokkal?”morogtam, miközben csatlakoztam mellé.
„Egy óra múlva.”
„Az jó. Jakenek és a többieknek is szükségük van egy kis alvásra.”
„Feleannyira sem, mint neked.”mutatott rá a lényegre.
Igyekeztem lendületben tartani a témát, nehogy rábeszéljen az otthonmaradásra.
„Elmondta Alice,hogy megint elrabol?”
Vigyorgott.”Pontosan, nem ő.”
Zavartan néztem rá, miközben ő jót szórakozott ezen.
„Én vagyok az egyetlen, akinek engedélye van, hogy fogságban tartson. Emlékszel?”mondta. Alice elmegy velük vadászni.”sóhajtott.” Megígértem, hogy nem kell most ezt csinálnom.”
„Te fogsz elrabolni?”
Biccentett.
Charlie már nem szokott olyan gyakran hallgatózni lentről.
És szerencsére volt egy mindent halló vámpír is a közelben. Csak ő és én.-tényleg egyedül.
„Rendben van ez így?kérdezte félreértve hallgatásom
„Persze… biztos, egy dolgot leszámítva.”
„Mi az a dolog?” kérdezte nyugtalan tekintettel.
„Miért nem mondta el Alice Charlienak, hogy elmész ma éjjel?kérdeztem
Megkönnyebülten nevetett.
Élveztem a gondolatot, hogy tisztábban látok, mint múlt éjjel. Még voltak félelmeim, de nem rettegtem semmitől. Működtem. Láttam mi fog történni, és valahol mindig éreztem, hogy nem lesz baj. Edward kétségtelenül nem repesett az örömtől,hogy kihagyja a harcot… épp ezért esett nehezemre elhinni,amikor azt mondta,hogy könnyű lesz. Sosem hagyná el a családját,ha nem bízna magában. Talán Alicnek igaza volt,és túlságosan is sokat aggódom.
Végül elindultunk.
Jasperés Emmett éppen birkóztak, nevetésük messze elhangzott. Alice és Rosalie a távolt kémlelték. Esme és Carlisle néhány méterrel távolabb egymásra koncentráltak. Jóval világosabb volt az éjszaka, mint előzően, így tisztán láttam a három farkast a távolban egy körben, ahogy figyelmesen vártak. Könnyen felismertem Jacobot, akkor is megismertem volna,ha most láttam volna így előszőr.
„Hol van a többi farkas?” csodálkoztam
„Nincs szükség rájuk.” Egyikük elvégzi majd a munkát, de Sam nem bízik meg bennünk annyira,hogy csak Jacobot küldje, pedig ő benne lett volna. Quil és Embry általában együtt van…
„Jacob hisz neked.”
Edward hallgatott. „annyira bízik bennünk,hogy ne öljük meg.De erről ennyit.”
„Osztoztok ma éjszaka?kérdeztem óvatosan. Tudtam ez legalább annyira nehéz volt a számára,mint nekem a háttérben maradni. Lehet,hogy nehezebb.
„Segíteni fogok Jaspernek, ha szükséges. Ki akar próbálni néhány támadást,ilyen helyzetekben. Vonta meg a vállát.
Rövid pánikhullám tört rám. Túlerőben vannak.
Igyekeztem elrejteni az érzéseimet, visszatartani a reakciómat.
Rossz volt nézni,ahogy igyekeztem hazudni magamnak, hogy minden működik, ha én is mindent megteszek. Ahogy elsiklott a tekintetem a Cullenekről- el az ő játékos harcukról,ami igaz is lehetett, halálos épp csak pár napja. Jacob a szemembe nézett és mosolygott.
Ugyanaz a szürke farkas volt, mint korábban, a szemei az utat pásztázták, amikor még ember volt.
Még mindig képtelen voltam elhinni,hogy nem is olyan régen, láttam egy vérfarkas küzdelmet- ami miatt volt néhány rémálmom.
Tudtam, kérdés nélkül,melyikük Embry és melyikük Quil. Mivel Embry volt a legtisztább szürke farkas sötét folttal a hátán, és Quil mélycsokibaran, fényesen világító szemekkel- úgy nézett ki mintha élvezné a harcot. Nem voltak szörnyek,még így sem. Barátok voltak. Barátok, akik nem voltak elpusztíthatatlanok, mint Emmett és Jasper, gyorsabban mozogtak, mint egy kobra, ahogy a holdfény megcsillan kemény gránit bőrén. Barátok, akik nem is igen fogták fel a veszélyt. Barátok, akik valaha emberek voltak,barátok,akik olykor véreztek, barátok, akik akár meg is hallhattak…
Edward nyugodt volt,mivel ő nem igen tartott attól, hogy a családját bármi baj érhetné. De vajon az zavarná, ha a farkasok megsérülnénk? Ténylegesen zavarná őt bármilyen veszély is? Edward bizalma csak még inkább erősítette az aggodalmamat.
Próbáltam visszamosolyogni Jacobra, legyűrve a gombócot a torkomban. Nem voltam biztos, hogy sikeülni fog.
Jacob könnyedén ugrott a lábaival, oda ahol Edwarddal várakoztunk.
„Jacon,”üdvözölte Edward udvariasan.

Jacob nem vett róla tudomást, sötét szemeivel engem figyelt. Velem egymagaságba hajtotta a fejét, ahogy tegnap is. Egy vámpir gyengéden megfogta az orrát.
„Semmi baj.” Mondtam, szavak nélkül is megértettem Edwardot.”Csak aggódom, tudod.”
Jacon figyelmesen nézett.
„Szeretné tudni,hogy miért.” Morogta Edward
Jacob felmordult, -olyan bosszantóan- és Edward ajkai összezárultak.
„Tessék?”kérdeztem.
„Úgy gondolja, nem fordítottam pontosan. Amire valójában gondolt,
„Ez tényleg nagy hülyeség. Mitől kellene tartani? Vágtam közbe,mivel úgy gondoltam, hogy goromba volt.
Félig elmosolyodtam, mert mulattatott a dolog. „Elég sok minden miatt lehet aggódni,” magyaráztam Jacobnak.” Például ha egy csapat farkas ölre megy.”
Jacob ugatva nevetett.
Edward sóhajtott.”Jasper segítségre szorul. El leszel tolmács nélkül?”
„Megbirkózom vele.”
Edward egy percig kétkedve nézett rám, megfejthetetlen volt az arca, majd elindult Jasper felé. Leültem. A föld hideg és kényelmetlen volt. Jacob megfordult,majd visszanézett rám, majd tett még pár lépést.
„Menj nélkülem.”mondtam”Nem akarom látni.”
Ismét előre kapta a fejét , majd morogva letelepedett mellém.
„Tényleg,menjél csak.”biztosítottam. Nem mozdult,fejét mancsaira tette.
A csillogó ezüst felhőket néztem, nem vágytam harcot látni. Elképzelni éppen elég volt. Egy szellő simította végig testemet,megborzongtam. Jacob közelebb húzódott hozzám, körbeölelve meleg testével.
„Oh,köszönöm.”motyogtam
Néhány perccel később nekidőltem puha testének. Sokkal kényelmesebb volt így. A felhők lassan úsztak az égen, olykor eltakarva a holdat. Ujjaimmal a nyakánál levő szőrt simogattam. Furcsa hangot hallatott, valahogy úgy hangzott, mint mikor egy macska elégedetten dorombol.
„Tudod sosem lehetett kutyám- méláztam el – Mindig szerettem volna egyet, de Rene allergiás a szőrre”
Jacob teste rázkódott a nevetéstől.
„Nem aggódsz a szombat miatt?kérdeztem.
Keskeny fejét felém fordította, így láttam, hogy szűkül össze a szeme.
„Bárcsak jónak érezném ezt.”
Visszatette a fejét a lábam mellé és megint elégedett hangot hallatott. Ettől valahogy egy kicsit jobban éreztem magamat.
„Akkor holnap túrázunk,”találgattam.
Lelkesen morgott.
„Lehet,hogy egyedül túrázom majd,”néztem rá”Edward nem épp szokványos módon szokott közlekedni.”
Jacob ugatva nevetett.
Közelebb simultam meleg testéhez, amíg a fejem egészen a nyaka mellé nem került. Erős volt. Az a bizarr érzetem támadt, hogy ez sokkal járhatóbb út számunkra- egy könnyű, természetes barátság-mint az utóbbi pár találkozás,amikor Jacob ember volt. Valahogy a farkas visszaadtad azt az érzést, amit elveszettnek hittem, pont a farkas dolog miatt.
A gyilkos játék folytatódott, én pedig csak néztem a holdat.

20. Kompromisszum
Minden elérhető

Összepakoltam a kétnapos látogatásomhoz „Alicnál”, és a csomagjaim a kocsim utasülésén vártak rám. A koncertjegyeket odaadtam Angelának, Bennek és Mikenak. Mike úgy döntött Jessicát fogja elhívni magával, ahogy reméltem. Billy kölcsönkérte az öreg Quil Altera hajóját,és meghívta Charliet hogy horgásszanak délután, még a meccs előtt. Collin és Brady, a két legfiatalabb vérfarkas La Pushban maradt, hogy őrködjenek- annak ellenére, hogy még szinte gyerekek voltak, mindketten csak 13 évesek voltak. Azóta, Charlie még jobban figyelt, nehogy valaki megint eltűnjön Forksból.

Mindent megtettem , amit csak tudtam. Igyekeztem elfogadni ezt, és figyelmen kívül hagyni azokat a dolgokat, amiket nem tudtam kontrolálni,legalábbis ma este. Így , vagy úgy 49 óra múlva eldől majd minden. A gondolat valahogy megnyugtatott.

Edwárd megkért, hogy pihenjek, és azon voltam hogy hozzam legjobb formámat.

„Kivételesen egyetlen éjszakára nem lehetne, hogy elfelejtsünk minden mást, és csak mi ketten számítsunk?”
„Nekem úgy tűnik, mi soha nem lehetünk együtt úgy, mit most elégszer.”Szükségem van a közelségedre. Csak rád van szükségem.”

Nem volt nehéz ezzel egyetérteni, tudtam a félelmeimet ez nem mulasztja el olyan könnyen, mondani könnyebb volt, mint megtenni. Más dolgok is jártak a fejemben, tudván, hogy ezt az éjszakát kettesben töltjük el, talán ez segíthet.

Néhány dolog megváltozott.

Például, hogy kész voltam. Kész voltam csatlakozni a családjához , az ő világához. A félelem, a bűn és a kín jobban elért, mint akartam. Szerettem volna odafigyelni ezekre – ahogy a felhőkőn keresztül felbukkanó holdat néztem és egy vérfarkas mellett pihentem – és tudtam soha többé nem fogok félni. A következő alkalommal, történik velünk valami, készen fogok állni rá. Egy előny, nem teher. Sosem kell választania köztem és a családja között. Igazi társak leszünk, pont mint Alice és JAsper. Következő alkalommal, megteszem amit kell.

Vártam, hogy a fejem felett lebegő kard eltűnjön, hogy Edwárd büszke legyen rám. De ez nem volt szükséges. Készen álltam.

Csak egy dolog hiányzott.

Egy darab, mert egy dolog nem változott, ez magába foglalta a reménytelenséget, hogy mennyire szeretem őt. Sok időt töltöttem avval,hogy Jasper és Emmett fogadásán gondolkodtam- kikalkulálva azon emberi dolgokat, amiket elveszíthetek, és ezzel együtt nem akartam feladni. Tudtam melyik emberi arcomat akarom megőrizni mielőtt halhatatlan leszek.

Volt néhány dolog amit át kellett gondolnunk ma este. Mindenek után, amiket az elmúlt 2 évben láttam, már nem hittem a lehetetlenben. Többnek kell ahhoz történnie, hogy leállítson engem.

Oké, őszintén szólva ennél voltak bonyolultabb dolgok is. De megpróbáltam. Amilyen eltökélt voltam, nem lepődtem meg, hogy azért volt bennem egy csöpp félsz,ahogy végigmentem a keskeny ösvényen a háza felé. – Nem tudtam hogy tegyem meg,amit megszerettem volna tenni, és ez izgalommal töltött el. Az anyósülésen ült, csendes arcom felé küldött egy mosolyt. Meglepett,hogy nem erőszakoskodott,hogy ő vezessen, de ma este úgy látszik eldöntötte, hogy a mai este az én tempómban fog eltelni.

Sötétedés után értünk a házhoz. Ennek ellenére, a rét fénylett az ablakokból kiszűrődő lágy fények miatt. Amint leállt a motor, már nyitotta is az ajtómat. Egy kézzel kiemelt az autóból, kidobta a csomagomat a furgonból másik kezével. Az ajkai azonnal rátaláltak az enyémre, ahogy hallottam becsukódni a kocsi ajtaját mögöttem.
Anélkül, hogy megszakadt volna a csókunk magához emelt és a karjaiban ringatva, óvatosan bevitt a házba.
Nyitva volt a bejárati ajtó? Nem tudnám megmondani. Bent voltunk ,gondoltam, és megszédültem. Emlékeztetnem kellett magamat rá, hogy levegőt is venni kell. Ez a csók nem ijesztett meg engem. Ellenkezőleg, azt kaptam amire vágytam, csak nem olyan körülményesen ahogy azt korábban elképzeltem.
Persze csak most kezdett a dolog bonyolódni. Csöndesen kuncogva tolt el magától, gyengédebben tartva a kezében.
„Isten hozott itthon,”mondta őszinte melegséggel a szemében.
„Ez nagyon kedves.”mondtam izgatottan.
Gyengéden lerakott a lábaimra. Mindkét kezemmel átkaroltam, elutasítva mindenfajta távolságot köztünk.
„Van valamim a számodra.” Mondta csevegő hangnemben
„Igen?”
„Személyes, emlékszel? Azt mondtad, az elfogadható.”
„Oh, igaz. Azt hiszem mondtam ilyet.”
Kuncogott az ellenállásomat hallva.
„Fent van a szobámba. Lehozhatom?”
A hálószobájában? „Természetesen” egyeztem bele, kényszerítve magamat,hogy görcsös ujjaim elengedjék.
„Most mehetsz.”
Buzgón igyekezett odaadni a nem ajándékomat, a normál emberi sebesség nem volt elég gyors neki. Egy határozott mozdulattal felkapott megint, és felrohant a közelben lévő lépcsőkön egészen a szobájáig. Az ajtónál letett, majd egy szökkenésnél a szekrénynél termett. Vissza is ért, mielőtt még akárcsak egyet is léphettem volna, de ezt figyelmen kívül hagyva leültem a hatalmas arany ágy sarkára, majd becsúsztam középre. Magamhoz húztam egy párnát, majd a kezeimmel átkulcsoltam felhúzott térdeimet.
„Rendben.” Motyogtam. Most hogy már ott voltam, ahol lenni akartam, kissé idegesebbnek éreztem magamat. Edwárd nevetett.
Behuppant közvetlenül mellé, mire a szívem össze-vissza kezdett kalimpálni. Szerencsére ezt az ajándék tényének is betudhatta. „ A házi ajándék,” emlékeztetett. Bal kezemet lefejtette a térdemről, és egy pillanatra megérintette az ezüst karláncomat. Majd visszatette a kezemet. Alig hittem el. A farkas másik oldalán , most már egy briliánsokkal kirakott kristály szív lógott. Ezer fénnyel ragyogott, ahogy a lámpa fénye megvilágította. Hosszú időre elakadt a lélegzetem.
„Az édesanyámé volt.”mondta elutasítást nem tűrően”Van még néhány hasonló csecsebecsém.
„Adtam belőle Esmenek és Alicnek is. Így ez nem számít olyan nagy dolognak.” Bánatosan mosolyogtam magabiztosságán.
„ De biztos vagyok benne, hogy ez egy jó ajándék.”mondta” Kemény és hideg.” Nevetett.
„És a napsütésben szivárványt rajzol.”
„A legfontosabbról megfeledkeztél.”motyogtam.”Ez gyönyörű”
„A szívem csöndes”, búgta”és olyan, mint a tied.”
Megforgattam a csuklómat,hogy a szív ragyogott. „Köszönöm, még egyszer.”
„Nem én köszönöm neked.” „Hogy ilyen könnyen elfogadtad az ajándékomat Egy hasznos praktika hozzád.”
Vigyorogva,elővillantak a fogai.
Felé dőltem, a fejemet a karja alá csúsztattam és magamhoz öleltem. Majdnem olyan érzés,volt,mintha csak Michelangelo Dávid szobrához simultam volna,avval a kivétellel, hogy tökétesen karjaival, még inkább magához szorított. Ez jó kezdésnek tűnt. „Megbeszélhetünk valamit?” Szeretnék tisztán látni, amíg még tiszta a fejem.”
Egy pillanatig hezitált, „A legjobb formámat fogom hozni,” mondta óvatosan.
„Nem fogom áttörni a szabályokat,”ígértem”Ez kettőnket érint” próbáltam kitisztítani a torkomat.”Nos…az érdekelne,hogyan fogunk megegyezni a másik éjszakáról.”
Arra gondoltam, pont így vélekednék más esetben is.” Csodálkoztam, magamon, hogy ennyire hivatalos voltam. Biztos az idegesség miatt.
„Pontosan mit szeretnél ajánlani?” kérdezte vidám hanggal.
Igyekeztem megtalálni a megfelelő szavakat.
„Hallgasd, hogy ver a szíves”mormogta”Úgy verdes, mint egy csapdába esett kismadár. Biztos jól vagy?”
„Remekül vagyok.”
„Akkor kezd el, amit mondani szeretnél”unszolt.
„Nos, elsőként is, szeretnék veled beszélni erről a nevetséges házassági feltételről.
„Csak nevetséges számodra? Mi történt?”
„Azon gondolkodtam… még mindig áll az ajánlatod?”
Edwárd komolyan rosszallóan nézett. „ A lehető legnagyobb engedményt adtam, amit csak lehetett.” A legjobb döntést akarjuk hozni, ami az életedet érinti. Ebben kellene szerinted egyeztetnünk a te feltételeid alapján.”
„Nem.”ráztam meg a fejem, igyekezve megtartani a kontrollt.”Ez most nem alku.”
Még nem beszéltük meg az én… egészen idáig. Ki szeretnék zárni, néhány dolgot.”
Feszülten nézett rám”Pontosan milyen részletre gondolsz?”
Haboztam” először is tisztázzuk a te feltételeidet.”
„Pontosan tudod,hogy mit szeretnék.”
„Házasság.” A hangom olyan volt,mintha valami illetlenről beszélnénk
„Igen.” Mosolygott szélesen.”Azzal kezdve.”
Áramütésként ért a döbbenet.”Van más is?”
„Nos, az arca gondolkodó volt.”Ha a feleségem leszel,akkor ami az enyém az a tiéd is…így a pénz is. Így már nem lesz gond a Dartmouthra járni.”
„Még valami?” Miért vagy mindig ennyire abszurd?”
„Máskor nem szoktam.”
„Nem , máskor nem. Ez egy jó megállapítás.”
Mosolyogva válaszolt „ Csak évente egyszer vagy kétszer.”
Megráztam a fejemet és elhúztam a számat. „Rukkolj ki a következővel.”
„Ez az. Ha szeretnél autókról beszélgetni…”
Kajánul vigyorgott,ahogy meglátta a grimaszt az arcomon, majd elkapta a kezemet és játszadozni kezdett az ujjaimmal.
„Nem hiszem, hogy lett volna még valami,amit szerettél volna, mielőtt átváltoztatnád magad. Biztos vagyok benne. „ A hangja lágy volt.
Vártam, míg a kezét a kezembe vettem. Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Éreztem, hogy engem néz,de féltem felnézni. A vér az arcomba tódult. Hideg ujjaival megemelte az államat.”Zavarban vagy?” kérdezte meglepetten. Lesütöttem a szemeimet.
„Kérlek, Bella, nem bírom ezt a feszültséget.”
Beharaptam az ajkamba.
„Bella. A hangja ráébresztett, hogy mennyire nehezen viseli, hogy nem képes hallani a gondolataimat.
„Nos, csak egy kicsit félek…. Az utána következő dologtól.” Mondtam, miközben végül ránéztem.
Éreztem a teste merevségét, de a hangja lágy maradt.” „Mitől félsz?”
„Van egy dolog,amit még azelőtt szeretnék megtapasztalni, mielőtt átalakulnék.” Éreztem, hogy megrándul a lehetőségtől. „És attól tartok,hogy a házasság után, nekem már nem lesz lehetőségem…ezt nem akarom…a másikféle képen is szeretnélek, most.”
„Bella, ez nem tart örökké,”bizonygatta.
Elvesztette a fonalat.
„Edwárd” idegesen néztem egy pontot a csuklómon”egy dolog van, amit azelőtt szeretnék megtenni, mielőtt átalakulok.”
Várta,hogy folytassam. Nem tettem. Az egész arcom égett.
„Bármi amit szeretnél, „mondta
„Megígéred?” motyogtam, mivel tudtam, hogy szavaim nem voltak értelmezhetőek számára.
„Igen,”mondta. Felnéztem láttam a szemében a komolyságot. „Csak mond el,hogy mit szeretnél, és teljesítem.”
El sem hittem, hogy érezhetem magam egyszer ennyire idiótának. Annyira összetett volt – hogy pontosan miről is beszélünk. Nem találtam semmilyen jó lehetőséget,hogy kimondjam amire pontosan gondolok. „Te.”motyogtam zavarosan.
„a tiéd vagyok.”mosolygott,miközben igyekezett megtalálni a tekintetemet. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam és felkönyököltem az ágyon. Majd a nyaka köré csúsztattam a karjaimat és megcsókoltam. Visszacsókolt, zavartan, de beleegyezően. Szája lágyan simult az enyémre, miközben biztosra vettem,hogy azt találgatja, hogy mire gondolhatok. Úgy éreztem szüksége van egy kis célzásra.
Kezeim remegtek,miközben a nyakáról lejjebb csúsztak, le az ing nyakán. A remegés nem segített, mikor kiakartam gombolni az ingjét. Az ajka megmerevedett, és szinte hallottam, ahogyan összeállnak fejében a szavaim.
Azonnal eltolt magától s szemében láttam a kifogását.
„Legyél észnél Bella.”
„Megígérted-bármi,amit szeretnék,” emlékeztettem reménytelenül.
„Nem pont erről beszéltünk.”mondta miközben visszagombolta az ingjét.
Összeszorítottam a fogaimat.
„De igen.” makacskodtam. Elindultam, hogy kigomboljam a felső gombokat az ingemen.
Elkapta a kezeimet, és vissza fektette őket mellém.
„Azt mondtam, hogy nem.” Mondta határozottan
Haragosan néztünk egymásra.
„Tudnod kellett.” Erősködtem
„Az hittem valami hihetetlen dolog lesz.”
„Így, te bármit kérhetsz- mint pl. az esküvő-de az nem számít, amit én szeretnék.”
Ezalatt összeszorította a kezeimet egyik kezével, míg a másikkal megpróbált elhallgattatni.
„Nem.”arca kemény volt.
Vettem egy mély levegőt, hogy kicsit megnyugodjak. Ahogy csillapodott a dühöm, egy másik érzés kerített a hatalmába. Magamra néztem, elpirultam, miért fájt a gyomrom mindig, miért égtek könnyek a szememben, s miért akartam kirohanni a szobából.
A visszautasítás keményen érintett engem. Tudtam irracionális volt. Hogy csak egy dolog van, amiért nem enged, az pedig az én biztonságom. Sosem éreztem magam ennyire sebezhetőnek azelőtt. Kívántam bárcsak megcáfolna az érzéseimet, amit az elutasítása vált ki belőlem. Edwárd sóhajtott. Lassan megemelte az államat, hogy a szemébe nézzek.
„Most mi van?”
„Semmi.”motyogtam.
Hosszú ideig vizsgálta az arcomat, majd összeráncolta a homlokát és borzalmas arcot vágott.
„Megbántottam az érzéseidet?” kérdezte megütközve.
„Nem.”hazudtam.
Pontosan nem is tudom, hogyan történt, a karjaiban voltam, az arcomat a keze és a teste közé fogta, miközben lágyan cirógatta a nyakamat.
„Tudod, miért mondtam nemet.” Mormogta.”Tudod, hogy én is ugyanúgy szeretném.”
„Szeretnéd?” suttogtam elfúló hangon.
„Természetesen, te butus, gyönyörű ,érzékeny lány. Nevetett fel feketén. „Ki ne szeretné?” Úgy éreztem mintha egy vonal húzódott volna mögöttem, várva, hogy elkövessek valami hibát…Túlságosan is kívánatos vagy.”
„Ki az ostoba most?” az egész olyan volt,mintha egy könyvben olvastam volna.
Körbeküldjek egy kérdőívet, hogy higgy nekem?” Elmondjam, kiknek a neve szerepelne a listán? Néhányat te is tudnál mondani, de lenne aki meglepne.
Megráztam a fejemet, miközben grimaszoltam.”Csak zavarba akarsz hozni. Térjünk inkább vissza a tárgyra.”
Sóhajtott. „Szólj ha valamit rosszul mondanék, igyekeztem higgadt maradni” a te feltételed az esküvő” fizeted a tanulmányaimat,és venni akarsz nekem egy gyorsabb autót. ”Felhúztam a szemöldököm. ”Kifelejtettem valamit? Ez a teljes lista.”
„Csak az első,a többi kérés csupán.”Úgy látszott nehezére esik uralkodni a vonásain.
„Nekem csak egy követelésem van,csak egy kicsi.”
„Követelés?” vált bosszússá
„Igen,követelés.”
Elsötétült a szeme.
„ A házasság egy ajánlat. Nem adom meg, míg nem kapok cserébe valamit.”
Lehajtott fejjel suttogta.”Nem.” „Nem lehetséges, most.”
„Később, ha átalakultál. Kérlek légy belátó Bella.”
Igyekeztem nyugodt hangon beszélni.”Pontosan ez a problémám. Már nem lesz ugyanaz, ami után átalakulok. Nem leszek a régi! Fogalmam sincs milyen leszek.”
„Akkor is te leszel Bella.” Ígérte
Bosszús lettem.”ha oda jutok,hogy szomjazom Charlie,vagy Jacon,vagy Angela vérére, hogy lehetnék ugyanaz?”
„El fog múlni. És remélem nem akarsz majd egy kutya véréből inni. Annál minden jobb .”
Nem vettem figyelembe az elterelést. „De ez lesz,amit mindennél jobban szeretnék majd,vagy nem? Vér,vér és még több vér.”
„Nem lesz így egész életed alatt.”
„80 évvel később,”emlékeztettem” ha jól gondolom, de akkor sem leszek újra önmagam.
„De fizikálisan mindennél jobban szükségem lesz rá.”
Nem válaszolt.
„Így más leszek,most fizikailag nincs más ,amit jobban szeretnék. Jobban,mint pl. vér, víz,levegő. Érzelmileg persze vannak igényeim,de testileg…”

Elforgattam a fejemet,hogy egy csókot leheljek kezére.
Mély levegőt vett. Meglepődtem a bizonytalanságot hallva a hangjában.
„Bella, meg is ölhetlek.”suttogta
„Nem hinném, hogy tudnád.”
Edwárd szeme összeszűkült. Elhúzta a kezét az arcom előtt, és a háta mögül elővett valamit. Nem láttam jól mi volt az.
Egy kattanást hallottam és az ágy megremegett alattunk. Valami sötét volt a kezében, egy kovácsoltvas rózsa,olyan ami a postaládákon és baldahinokon volt látható. Újra összezárta a kezét,egy röpke percre,majd ismét kinyitotta. Szavak nélkül mutatta,hogyan morzsolja szét tenyerében a kemény vasat,mígnem csak apró por marad belőle.
„Nem erre gondoltam.”Pontosan tudom, hogy milyen erős vagy. Nem kell szétmorzsolnod az egész bútort.”
Akkor ez mit jelent?”kérdezte sötéten,amíg engedte,hogy a vaspor a földre hulljon,mintha csak homok lett volna.
Figyelmesen nézte az arcomat,várva magyarázatom.
„Nem arra, hogy fizikálisan bánthatnál, ha akarnál… Többre, nem bántanál…ebben annyira biztos vagyok, mint még soha másban eddig.”
Még mielőtt befejezhettem volna, már rázta is a fejét.
„Talán nem ez itt a gond, Bella.”
„Talán,” gúnyolódtam”Már nem is tudod, hogy miről is beszélünk”
„Pontosan. Gondolod, hogy valaha is képes lennék kockáztatni veled kapcsolatosan?”
Hosszú percig bámultam a szemébe. Semmi jele nem volt annak, hogy meg tudnánk állapodni, semmi jelzés, ami eloszlatta volna a bizonytalanságot.

„Kérlek, próbálkoztam egy utolsó könyörgéssel.”Ez minden amit szeretnék, kérlek.” Várakozóan hunytam le a szemeimet, felkészülvén a nemleges válaszra.
De nem válaszolt azonnal. Hitetlenkedve éreztem, ahogy megváltozik a levegővétele.
Kinyitottam a szemeimet, az arca feldúlt volt.
„Kérlek?”suttogtam újra és szívem vadul kalapálni kezdett. A szavak gyorsan jöttek a számra, hogy kihasználjam pillanatnyi megingását.
„Nem kell megígérned semmit. Ha nem működik, akkor annyi, nem próbálkozunk. Csak próbáljuk meg…csak megpróbálni. És én minden kérésedet teljesítem.”ígértem elhamarkodottan”Hozzád megyek feleségül. Engedem, hogy fizesd a tanulmányaimat, nem fogom vesztegetésnek tekinteni. És persze vehetsz nekem egy gyorsabb autót, ha ez téged boldoggá tesz!Csak…kérlek.”

Karjai szorosan fontak körbe, az ajkai a fülemet súrolták, hideg lehelete megborzongatott. „Ez kibírhatatlan. Annyi mindent szeretnék adni neked – és te meg csak ezt kéred tőlem. Van róla fogalmad, milyen nehéz ellenállni bárminek is,amikor így kérsz engem?”
„Akkor ne utasítsd vissza.” Ajánlottam izgatottam .
Nem felelt.
„Kérlek,”próbáltam újra.
„Bella…” Lassan megrázta a fejét, de most nem láttam az arcán az elutasítást,ajkai nyakamra siklottak. Nagyobb megadást éreztem. A szívem már össze-vissza vert izgalmamban.
Igyekeztem megint kihasználni előnyömet. Ahogy arca bizonytalanul távolodott, gyorsan magamhoz húztam és számat az övére tettem. Kezeivel az arcomat fogta,és éreztem hogy a következő percben el fog tolni magától. Rossz voltam.
Az ajkai nem voltak gyengédek, teljesen új, kétségbeesett módon mozgott a szája. Nyaka köré zártam karjaimat, felhevült testemet az övéhez préseltem, ami most minden korábbinál hidegebbnek tűnt. Reszkettem, de nem a teste hidegétől.
Nem akarta abbahagyni a csókot. Elsőként én húzódtam el, hogy levegőt vehessek. Ajkai ez alatt végig a bőrömet cirógatták, végig finoman a nyakamon. A győzelem hatalmas erőt adott,
Energiabombaként hatott rám. Kezeim bátortalansága eltűnt, gyengéden küzdöttem ingjének gombjaival, majd ujjaim végre megtalálták tökéletes jeges mellkasát. Hihetetlenül gyönyörű volt. Milyen szót is használt? Kibírhatatlan - igen ez volt. Szépsége felfoghatatlan volt.

Visszanyomtam száját az enyémre, hozzám hasonló izgatottságot éreztem rajta is. Egyik kezével lágyan megemelte a fejemet,másik kezével szorosan magához húzott. Kissé nehezen tudtam így elérni a blúzom elejét,de nem lehetetlen.
Vasbilincsként zárultak kezei csuklómra, majd hirtelen a fejem fölött átemelve egy párnára estek.
Ajkai ismét fülemet cirógatták. „Bella,mormogta meleg bársonyos hangon.”Befejeznéd a próbálkozást, hogy megszabadulj a ruháidtól?”
„Te szeretnéd csinálni?”kérdeztem zavartan
„Nem ma este, „mondta lágyan. Most ajkai állkapcsom minden négyzetcentiméterét felfedezték, minden érzékeny pontot.
„Edwárd,kérlek,”- kezdtem ellenkezni
„Nem azt mondtam, hogy nem”előzött meg válasza”Csak, hogy nem ma este.”
Lélegzetem lelassult.
„Csak egyetlen jó okot mondjál,hogy miért nem jó a ma esete annyira,mint bármelyik másik.” Hangomban nem tudtam palástolni a kétségbeesést.
„Nem tegnap születtem.”kuncogott a fülembe”Kettőnk közül, szerinted kinek a kérése a fontosabb?Még csak most ígérted meg, hogy hozzám jössz, mielőtt bármiben is változnál, de ha én megadom neked ma éjjel,amit szeretnél, mi a garancia, hogy nem fogsz elfutni Charlihoz hajnalban? Én – természetesen – nem vonakodom attól,hogy megadjam amit szeretnél. Előtte viszont…”
Kitaláltam mire gondolt.”Először megesküszünk?”kérdeztem hitetlenkedve.
„Ez a javaslatom – fogadd el, vagy utasítsd el. Kompromisszum, emlékszel?”
A karjai szorosan körém fonódtak és nem éppen visszafogott módon csókolt.
Túlságosan meggyőző volt ez a kényszer. Próbáltam kitisztítani a fejemet…teljesen elbuktam.
„Ez egy nagyon rossz ötlet” mondtam,amikor levegőhöz jutottam.
„Nem lep meg,hogy így gondolod.”vigyorgott”A te agyad mindig egy iránya mozog.”
„Hogy történt mindez?”morogtam”Úgy hittem ez az én estém lesz –végre – és most hirtelen-„
„Foglalt vagy,”fejezte be helyettem
„Huh! Kérlek ne mond ki így.”
„Meggondoltad magadat?”kérdezte”Elhúzódott,hogy olvasson az arcomról. Szórakoztatott mókás arckifejezése.
Visszamosolyogtam rá, igyekezvén figyelmen kívül hagyni mosolyát, ami megdobogtatta a szívemet.
„Vagy?”bökött meg
„Pfúj!” nyögtem.” Nem. Nem gondoltam meg magam, boldog vagy?”
Fényes volt a mosolya. „Kivételesen.”
Felnyögtem.
„Te nem vagy boldog?”
Megcsókolt mielőtt válaszolhattam volna. Ez egy nagyon is csábító csók volt.
„Egy kicsit”sóhajtottam, amint tudtam beszélni”De nem az esküvőtő.”
Ismét megcsókolt.”Úgy érzed mindent magad mögött hagysz?”nevetett a fülembe.
„Muszáj formálisan is egymás oldalán állnunk?”
„A formalitás nem szól másról,csak rólad és rólam.”
„Igaz.”
Újra megcsókolt, a szívem vad táncba kezdett, forrt a vérem.
„Nézd Edwárd,” motyogtam, elakadt a hangom, amikor befejezte a tenyerem csókolgatását.”Azt mondtam, hozzád megyek, és úgy is lesz. Ígérem.. Esküszöm. Ha gondolod aláírom a véremmel.”

„Ez nem vicces, „morogta a csuklómba.
„Azt akarom ezzel mondani – nem fogok trükközni. Ezt jobban tudod nálam. Tényleg nincs okunk, hogy várjunk. Nagyon ritkán vagyunk így magunkban, hányszor is volt erre példa? És itt van ez a nagyon kényelmes, hatalmas ágy…”
„Ma este nem,”mondta ismét
„Nem bízol bennem?”
„Természet,hogy bízom benned.”
Azzal a kezemmel, amit az imént még cirógatott, felemeltem a fejét, hogy lássam az arcát.
„Akkor mi a probléma? Nem tűnik úgy,hogy ne lennél tisztában vele, hogy a végén úgy is te fogsz győzni.”sóhajtottam.”Te mindig győzöl.”
„Csak a legjobbat akarom nyújtani.”mondta melegen
„Van valami más is, „találgattam sötét szemekkel. Volt valami ellentmondás az arcán, mintha rejtegetni akart volna valamit.
„Meggondoltad magad?”
„Nem,”ígérte lágyan.”Esküszöm neked,hogy meg fogjuk próbálni. Miután összeházasodtunk.”
Megráztam a fejemet, és halkan felnevettem.”Olyan érzésem van,mintha egy gazembert lennél egy drámából- pödröd a bajszod, amíg azon vagy, hogy ellopd szegény lány erényét.”
Nagyon áthatóan nézte az arcomat,majd ajkait a kulccsontomra szorította.
„Ez az, ugye?”A rövid nevetése teljesen meglepett.”Véded az erényeidet!” Igyekeztem kezemmel visszafojtani a számból előtörő kacajt. A szavak olyan… régimódiak voltak.
„Nem butuskám.”motyogta a vállamhoz hajolva. „Igyekszem a te erényeidet védeni. És őszintén, nagyon megnehezíted ezt nekem.”
„Ez nevetséges.”
„Had kérdezzek tőled valamit”könyökölt fel hirtelen. Már beszéltünk róla, csak mindig elvicceltük. Hány embernek van ebben a szobában lelke? Esély a mennyre, vagy bármi legyen is az, a halála után?”
„Kettő”mondtam tüzesen
„Rendben. Talán ez is igaz. Ebben a hatalmas világban vannak eltérő vélemények erről,de abban mindenki egyetért,hogy van valami a halál után.”
„A vámpírok léte nem elég neked?” Még az emberekért is aggódsz?”
„Nem bánthat.”mondta”Csak tételezzük fel.”
Sötét szemekkel néztem rá.
„Nos, természetesen, valószínű már késő a számomra, még akkor is ha igazad van a lelkemet illetően.”
„Ez nem igaz” bizonygattam mérgesen.
„A legtöbb esetben az emberölés nem elfogadott. És én megöltem párembert,Bella.”
„Csak aki rossz volt.”
Megrándította a vállát.”Talán számít, talán nem. De te sosem öltél meg senkit-„
„Legalábbis nem tudsz róla”morogtam
Mosolygott, de figyelmen kívül hagyta amit mondtam.”És én azon vagyok, hogy legjobb tudásom szerint megóvjalak téged ettől.”
„Rendben. De nem mindig tudunk harcolni a gyilkos ösztön ellen.” Emlékeztettem
„Hasonló elven – de van egy különbség, van amiben én is tapasztalatlan vagyok, pont mi te. Nem tudnék átugorni egy szabályt?”
„Egyet?”
„Tudod,hogy elvesztem, hazudtam, sóvárogtam… Az egyetlen dolog az erényem.”vigyorgott
„Egész idő alatt hazudtam.”
„Igen , de te rosszul hazudsz,szóval nem számít. Senki nem hiszi el neked.”
„Nagyon remélem, hogy tévedsz – mert ha Charlie rájön a dolgokra,biztos, hogy egy töltött puskával fog ajtót nyitni.”
„Charlie boldog, hogy elhiszi a történetedet. Ő is hazudik saját magának, azért olyan zárkózott. Vigyorgott rám.
„De mire vágysz?kérdeztem kétkedve”Hisz megvan mindened.”
„Rád vágyom, mosolygott sötéten. „Nem helyes, hogy akarlak - de elértelek, és elviszlek. És most nézd meg mi lett veled. Fáradhatatlanul igyekszel elcsábítani egy vámpírt.” Gúnyosan rázta meg fejét.
„ Nyugodtan vágyhatsz arra, ami már úgy is a tiéd”tájékoztattam őt.”Mondtam már,hogy emiatt nem kell aggódnod.”
„De az. Mivel nekem már késő…átkozottak leszünk- ez nem vicc – ha hagyom hogy te is odakerülj.”
„Számomra a pokol az a hely, bárhol is legyen,ahol nem vagy velem.” Mondtam.
Egyébként is lesz bőven időnk rágódni rajta: sosem halunk meg,nem igaz?”
„Egyszerűen hangzik. Miért nem gondoltam erre korábban?” mosolygott,miközben feladtam a harcot.”Akkor ez minden. Nem fogsz velem aludni,míg össze nem házasodtunk.”
„Technikailag, sosem tudok veled aludni.”
Lehunytam a szememet.”Nagyon vicces Edwárd.”
„De a másik értelemben,így van ahogy mondod.”
„Azt hiszem van még egy hátsó szándékod.”
Szeme összeszűkült.”Még valami?”
„ Ez fel fogja pörgetni az eseményeket.”állítottam.
Megpróbált nem mosolyogni. „Egyetlen dolgot akarok meggyorsítani, a többi akár örökké várhat…de azt el kell ismernek, hogy a az erős emberi hormonjaid, kívánják tőlem a legtöbb erőt ezen a ponton.”
„Nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok. Ha Charliera,vagy Reneere, gondolok. El tudod képzelni,hogy mit fog gondolni Angela? Vagy Jessica? Au. Hallom is a gúnyos hangjukat.
Felhúzott szemöldökkel nézett rám, tudtam miért. Mit számít mit gondolnak rólam, ha nem sokára úgy is elmegyek, és nem is fogok visszajönni? Ez tényleg ennyire érzékenyen érintette engem?
Talán nem is fognak pletykálni a hátam mögött, ha csak nem hinnék hogy más valami miatt megyek férjhez a nyáron.
Grr. Házasság a nyáron! Sóhajtottam.

Talán jobb lesz, ha nem fogok ennyire berzenkedni a házasság gondolatától. Edwárd megszakította a gondolatmenetemet.
„Nem kell nagy felhajtás. Nincs szükségem ünneplésre. Nem kell hogy bárkinek is elmond, vagy megváltozz. Egyszerűen elmegyünk Vegasba – egy régi farmerben bemegyünk a templomba. Csak azt akarom,hogy hivatalos legyen. - hogy csak hozzám tartozzál, senki máshoz.”
„Ennél hivatalosabb már nem is lehetne”vigyorogtam De az ajánlata nem hangzott rosszul. Csak Alice lesz csalódott.
„Majd meglátjuk.”mosolygott bölcsen.”Feltételezem, nem szeretnéd viselni a gyűrűdet?”
Nyeltem egyet,mielőtt bármit is mondtam volna.”Jól gondolod.”
Nevetett az arcomat látva.”Rendben. Úgyis hamarosan felhúzom az ujjadra.”
Felkacagtam”Úgy beszélsz, mintha már megvetted volna.”
„Igen. mondta lágyan. „Azonnal, amikor először láttam rajtad,hogy gyengül az ellenállásod.”
„Hihetetlen vagy.”
„Szeretnéd látni?”kérdezte. Szeme úgy ragyogott akár a drágakő.
„Nem.” Jött az első ösztönös válaszom. Az arca annyira lágy volt.
„Nos, ha nagyon szeretnéd,megmutathatod nekem.”ajánlottam Összeszorítottam a fogaimat, nehogy feltörjön belőlem akaratlanul egy sóhaj.
„Semmi gond,tudok várni. Vont vállat.
Felsóhajtottam.” Mutasd már meg azt az átkozott gyűrűt, Edwárd”
Megrázta a fejét.”Nem”
Figyelmesen néztem az arcát.
„Kérlek?”kérdeztem gyorsan, tudván új erőmről. Lágyan megsimogattam ujjaimmal fénylő arcát.”Kérlek, láthatnám?”
Szeme elsötétült.”Te vagy a legveszélyesebb teremtés, akivel valaha is találkoztam. mormogta
De felállt és letérdelt a kicsi éjjeliszekrénye mellé. Pillanatokon belül vissza is ült az ágyba mellém, kezével átkarolva engem. A másik kezében egy aprócska fekete dobozt tartott. Egyensúlyozva tette a bal térdemre.
„Vedd el, és nézd meg.”mondta nyersen.
Idegesebb voltam ahhoz,hogy ki képesnek éreztem volna magamat arra , hogy kinyissam a kis dobozt, de semmiképp nem akartam megbántani,így megpróbáltam leállítani a kezem remegését. A dobozka felszíne finom fekete szaténselyemmel volt borítva. Bizonytalanul futattam végi ujjaimat rajta.
„Ugye nem költötté el sok pénzt,hogy megvedd? Inkább hazudj,ha igen.”
„Nem került semmibe.”bizonygatta”Ez egy másik személyes tárgy. Ezt a gyűrűt még édesapám adta annak idején édesanyámnak.”
Oh”mondtam meglepett hangon. Megpróbáltam ügyetlen ujjaimmal felnyitni a zárat,de sehogy sem sikerült.
„Azt hiszem egy kicsit ódivatú.”mondta védekezően”Pont olyan ódivatú, mint én. Ha szeretnéd vehetek neked valami divatosat. Valamit a Tiffanyban?”
„Én nagyon szeretem az ódivatú dolgokat”motyogtam, miközben óvatosan felnyitottam a tetejét. A fekete selyemdobozban egy Elizabeth Masen gyűrű sziporkázó fénye tűnt elő. Egy hosszú ovális alapon ferdén helyezkedtek el a kövek, vékony arany szegély futott körbe, az arany kiemelte a drágakő csillogását. Sosem láttam még ehhez foghatót.
Elbűvölten simogattam végig a felületén.
„Ez annyira gyönyörű.” Motyogtam inkább magamnak meglepetten
„Tényleg tetszik?”
„Ez nagyon szép” majd a meglepődés hangja szakadt ki belőlem.”Miért ne tetszene?”
Felkacagott „Nézzük meg jó-e.”
A Bal kezem ökölbe szorult.
„Bella, sóhajtotta”Nem akarom rád erőszakolni, csak próbáld fel, hogy lássuk,kell –e állítatni rajta. Utána azonnal le is húzhatod.”
„Rendben.”morogtam
Kivettem a gyűrűt, de ujjai megállítottak. Kezébe vette bal kezemet, és lassan felhúzta a gyűrűt a harmadik ujjamra. Eltartotta a kezemet, mindketten megbabonázva néztük, ahogy megvilágítja a gyűrű a bőrömet. Olyan volt,mintha direkt nekem készítették volna.
„Tökéletes.” Mondta elfogultan. „Rendben- így legalább nem kell elmennem az ékszerészhez.”
Valami hatalmas érzést tört ki a hangjából, ezért az arcára néztem. Volt a szemében valami undor.
„Tényleg szeretnéd ugye?” kérdeztem izgatottan, mozgatva ujjaimat, és arra gondoltam, hogy mennyire kár, hogy nem törtem el a bal kezemet.
Megvonta a vállait.”Persze.” mondta csendesen.”Nagyon szépen mutat a kezeden.”
Megpróbáltam kiolvasni a gondolatait. Visszanézett, és az undor hirtelen eltűnt a szemeiből. Mosolygott, angyali arca örömet és győzelmet sugárzott. Annyira gyönyörű volt,hogy szinte elfelejtettem levegőt venni.

Mielőtt levegőt vehettem volna, megcsókolt diadalittasan. Teljesen elfehéredtem amikor elhúzta az ajkait,hogy a fülembe súghasson – de ugyanolyan izgatott volt,mint én.
„Igen, szeretném. Nem is tudod mennyire.”
Diadalittasan felnevettem „Hiszek neked.”
„Zavarna, ha tennék valamit?mormogta, karjaival átölelve.
„Semmi amit szeretnél.”
De ott hagyott,és felkelt.
„Mindent, csak ezt ne.”magyaráztam
Figyelmen kívül hagyta amit mondtam, megfogta a kezemet, visszanyomott az ágyra. Velem szemben állt, komoly arccal, fogva testemet.
„Nos, Jól akarom ezt csinálni. Kérlek,kérlek, tarts vissza a haragodat, és ne fuss el.”
„O, ne.” Motyogtam, mikor térdre ereszkedett előttem.
„Légy jó.”mormogta

Mély levegőt vettem.”Isabella Swan? Felnézett rám, hihetetlen hosszú szempilláin keresztül, aranyló szeme lágy volt.”Ígérem, hogy mindig szeretni foglak-minden egyes nap,örökké. Hozzám jönnél feleségül?”
Annyi mindent szerettem volna mondani, nem mindegyik volt kedves, de voltak ott romantikus gondolatok is, álmok. Végül csak annyit tudtam suttogni”Igen.”

„Köszönöm.”mondta egyszerűen Kezébe vette bal kezemet, minden ujjamat végig csókolta, mielőtt megcsókolta volna a gyűrűt,ami immár az enyém volt.