Szavazz!!

Szavazz, h a mi országunk szereti a legjobban a Twilight-ot!!

http://tweeter.faxo.com/Top_Twilight_Nation/2010/01


Szijjasztok!!

Előszőr is szeretném megköszönni, a rengeteg szavazónak, h részt vett a közvéleménykutatásban!!
Külön köszönet azoknak, akik segítettek abban, h kicsit tisztábban lássam, olvasóim korban vélhető rétegződését!!
Nem tagadom meglepett, h ennyien szavaztak.. és persze a korhatárok eloszlása is okozott meglepetéseket /legalább is számomra/.. Ezzel természetesen nem azt mondom, h nem örülök a szavazás alakulásának, mert arról szó nincs.
Abban az esetben, ha /szintén a korcsoportos szavazásra gondolok most/ a végeredmény valóban reális, értem ez alatt azt, h mindenkii akii szavazott valóban azt a korcsoportot jelölte meg, amibe tartozik, akk viszont úgy érzem, tényleg megéri írnii. Hihetetlen boldoggá tesz, h a Twilight Sagát kedvelő réteg egyre szélesedik. Az meg, h blogommal én is hozzájárulhatok ehhez a folyamathoz, ismételten örömmel és elégedettséggel tölt el. És, h még 1x megköszönjem, most azokhoz szólok, akik olvassák a Night Light-ot.

Tudom ócska kifogásnak hangzik, hiszen az elmúlt hetekben már valaki a fejemhez vágta, de tényleg nem sok időm marad az iskola és az egyéb elfoglaltások mellett sajnos a blogra, és a Nigth Light-ra!! Ahogy azt a chat-en is megemlítettem, bejutottam egy országos média, filmes versenyre, vetélkedőre, melyen 2. helyet értem el. /Egyébként ha valaki kíváncsi lenne a döntőre, akk azt 2010. február 6.-án (szombat) a Duna Tv-n 15:10 perckor megtekintheti/ de a lényeg, h ezek a versenyek, mert van még egy, ami szintén erre áll rá.. komolyan szükségesek a jövőm szempontjából. Tehát kérek mindenkit, nézzék el nekem, ha csúszok a fejezetekkel...

Jah és még valamii. Egy hónappal ezelőtt kiírtam egy versenyt.. melyre eddig 6-an vagy 7-en jelentkeztek. Azért találtam ki, mert tisztában vagyok vele, h az utóbbi időben elhanyagoltam a blogot, és ezzel szerettem volna, kicsit összehoznii a látogatókat, olvasókat!! Szerettem volna kis életet vinni az egészbe. De sajnos versenyzők nélkül, ez nem lehetséges!! Természetesen nem kényszer, de én 2010 február 28.-áig továbbra is bizalommal várom a játékosok jelentkezését!! Az általam összeállított kérdések egy Twilight Saga rajongóó számára nem jelenthetnek majd akadályt.

Minden kedves látogatónak, és olvasónak köszönöm az itt létet!! További kellemes időő töltést!

Niky

Keress a blogon!!

A szerelemben, ötvözzük a vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.




Kattints és nézd meg mire gondol Edward /a szöveg angol lesz/

Újabb New Moon Trailer

Erről a vidiről Tarantino-tól kaptam infót... Köszönöm...=) /Niky/

Twilight kocka

2009. július 31., péntek

New Moon videók

Szijjasztok!!

Egy újabb meglepit hoztam! 2 darab New Moon videó részletet... a minőség nem a legjobb... és a sikításoktól, a beszéd sem vehető ki kellőképpen, de sztem azért megteszi... nekem tetszett!!



/Niky/

2009. július 25., szombat

Night Light ("Twilight 5. rész") 12. fejezet

Renesmee / Nessie/

12, A tökéletes ajándék

Az idő múlik. Én pedig, egyre bizonytalanabb vagyok. Anya és apa, mióta Tanya eltűnt, ismét olyan boldogok, mint régen voltak. Bő három hónapja a Cullen család békében éli az életét. Nagypapa, mióta Anya megvédte Őt, Tanyától, mindennapos vendég nálunk. Alice-t eddig is kedvelte, de most még inkább. Alice nagyon sokat foglalkozott vele. Bevezette a vámpír élet apró-cseprő titkaiba, amire nem mellesleg Charlie kérte meg. Szorosabb barátságot kötött Carlisle-vel illetve Esme-vel. Az én imádott nagyszüleimmel. Rosalie és Emmett bepótolták a Franciaországi kiruccanást, amit még Anya miatt halasztottak el. Jasper és Alice, hetente látogatják Gabriel-t. Megbeszélték a Volturi-vel, hogy találkozhassanak egymással. A Volturi pedig, mindenki csodálatára belement az ajánlatba. Jacob még mindig naponta látogat meg minket, engem. Van úgy, hogy haza sem megy. Aminek nagyon szoktam örülni. Már kicsi korom óta, mindig itt volt velem, és ez most sem változott. Most nagy a nyüzsgés a Cullen házban. Mindenki a holnapután tartandó bulira készül. Mivel nagyon gyorsan nőttem fel, nem igazán lehetett számon tartani a szülinapjaim időpontját, illetve az épp aktuális koromat sem. Carlisle – aki megkért, hogy ne papázzam, ahogy Esme és Charlie is, azt kérte tőlem, hogy ne öregítsem meg őket annyira, hogy nagyszüléknek nevezem őket. Próbáltam tartani magam, az ígéretemhez, de néha akaratom ellenére is kicsúszik a számon, egy papi, vagy egy mami szócska. – tehát a napokban megvizsgált, és bejelentette, hogy már nem fogok biológiai értelemben idősödni, nőni. Ami egyben azt is jelenti, hogy elértem a tizenhét éves kort. Éppen ez miatt, készülődik mindenki oly hevesen. A születésnapomat rendezik. Alice nagyon otthon érzi magát, ebben a dologban, így nyugodt szívvel bíztam rá a dolgot. Anyát rég láttam már ilyen boldognak és nyugodtnak. Charlie elrendezte Jessica rokonának halálát illetően a dolgokat. Az ügy lezártnak volt tekintve, állattámadás címszó alatt. Tanya távozása után, rendbe jöttek a dolgok. Apa rendszerint minden hónapban elviszi Anyát valahová. Addig pedig vagy Alice-ékkel vagyok a Cullen házban, vagy Jake vigyáz rám otthon. Nem szerettem, hogy a Cullen-ok, Alice és Emmett kivételével, annyira vigyázni akartak rám, és elmondhatatlanul féltettek. Szinte sehová nem mehettem kíséret nélkül. Nekem pedig sokszor magányra, és szabadságra van szükségem. Ezért is örülök annyira, mikor Jake „vigyáz rám”, mert Ő nem úgy tekint rám, mint egy kislányra, ahogy a többiek. Sokkal szabadabban enged, mint Emse-ék. Ami pedig különösen jó volt, hogy Anyáék szívesen bíztak Jacobra. Biztonságban tudtak, ha vele voltam. Ami még nagyon frusztrált, hogy egyidős voltam Apával, Alice-el, és fél Cullen családdal. Ők ezt még sem akarták belátni. Nem tudtam szabadulni a kalitkából. Néha túl sok volt a törődés és a szeretet, amit kaptam. Sokszor úgy érzem, ha ez így megy tovább meg fogok fulladni. Olyan akartam lenni, mint Alice. Szabad, gyönyörű, önálló, különleges. Azt akartam, hogy engem is úgy kezeljenek, mint Őt. Mint a Cullen család egyenrangú tagját. Nem pedig, mint egy gyereket. Mindennél jobban vágytam erre, még ha úgy is éreztem, hogy soha nem fogom ezt megkapni.
„Nessie!” Kiáltott nekem Alice. Biztos voltam benne, hogy megint a bulival kapcsolatban akar kérdezni tőlem valamit. Odafutottam hozzá, majd kedvesen rá néztem.
„Igen?” Alice nem is habozott tovább. A semmiből előkapott négy különböző fajta és színű asztalterítőt, és azokat, mint valami kereskedő, vagy árus, mutogatta nekem.
„Hmm.” Tanakodtam. Tudtam melyiket fogom választani, de szerettem Alice idegeivel játszadozni. Ő ezt annyira lelki ismertesen és komolyan csinálja, hogy az néha már kissé nevetséges. Bele kezdtem a játékba.
„Ez a rózsaszín rózsás, nagyon tetszik.” Alice szeme felcsillant.
„Akkor ez legyen?” A játék még koránt sem ért véget.
„Az a kék, oldalt apró csipkés, még jobban tetszik.” Próbáltam nem elnevetni magam.
„Jól van, az is szép.” És Alice már fordult is el, hogy tovább álljon. De én nem hagytam.
„Viszont az a sárga selyemterítő még annál is szebb.” Alice dühösen fordult vissza. Én pedig már alig bírtam türtőztetni magam. Viszont, most jön a ráadás. Egyszerre gondoltam az összes választható terítőre, és még megerőltettem a fantáziám, így további öt, hat darab, terítő járt az agyamban. Megkerültem lassan Alice-t, és megérintettem a karját, minek következtében látta gondolataimat, melyeket a plusz terítőkkel megspékeltem. Alice arckifejezése mindent megért. Elnevettem magam.
„Oh, Szóval játszadozunk? Na, várj csak. Renesmee Cullen, ezt még megkeserülöd.” Alice is játékosan fogta fel a dolgot. Megpróbáltam elillanni előle, de mikor Alice látta mire készülök, már utánam is eredt. Elindultam az emeletre vezető lépcső irányába, belekapaszkodtam a lépcső mellett lévő korlátba, átdobtam magam rajta, majd egy ugrással az emeleten is találtam magam. Alice-t ezekkel a mozdulat sorokkal mindig sikerül lehagynom. Berohantam Apa szobájába, onnan pedig egy jól irányított ugrással, a legközelebbi fán landoltam. Rendkívüli sebességgel másztam meg a majdnem harminc méter magas fát. Mikor már úgy gondoltam elég magasan vagyok, megálltam és visszanéztem. Alice ott állt Apám ablakszerű, kiugró erkélyén, és engem nézett. Rá mosolyogtam, Ő pedig oda szólt nekem.
„Néha egyszerűen hihetetlen vagy. Mint egy igazi amazon.” Alice szavai zavarba ejtőek voltak. De örültem nekik. Mert ez részben azt is jelentette, hogy különleges vagyok. És ki nem szeretne különleges lenni, vagy csak egyszerűen nem átlagos.
„Hát, te sem vagy semmi.” Kiáltottam vissza neki, majd elindultam tovább felfelé a fán. Alice épp hátat fordított nekem, és indult volna vissza, mikor eszembe jutott a terítő.
„Alice!” Kiáltottam utána. Ő megfordult, majd kíváncsian nézett rám.
„Igen?”
„Ami a terítőket illeti, a pezsgőszínű tetszik a legjobban.” Alice elmosolyodott.
„Rendben.” Majd megfordult és a következő pillanatban már a nyomát sem láttam. Tovább másztam a fán. Átugrottam az eddig birtokolt fáról, egy másikra. Szabadon ugráltam a magasban, mikor megpillantottam Jacobot, épp a Cullen ház felé tartva. Szívem hirtelen eszeveszetten kezdett kalimpálni. Mindig ezt éreztem, mikor Jake-el voltam, vagy csak megpillantottam. Amilyen gyorsan csak tudtam, lemásztam illetve leugrottam a fáról. Átfutottam a tisztáson, majd felpattantam egy másik fára. Jacob nem vett észre, így onnan figyeltem Őt. Mikor már elég közel volt hozzám, elé ugrottam, és egy széles mosollyal köszöntöttem.
„Szia, Jake.” Boldog voltam, mikor a közelében lehettem. Ahogy elnéztem, Ő is szeretett velem lenni.
„Szia, Nessie. Megint meglógtál otthonról?” Ez így nem volt igaz. Bár, néha szívem szerint ezt tenném. Szeretem a családom, de kell egy kis szabadság.
„Úgy néz ki.” Válaszoltam neki, még mindig vidáman.
„Nincs kedved versenyezni egyet? Majd én vigyázok rád.” Kacsintott rám Jacob. Egy versenyben mindig benne voltam, főleg, ha Jacob az, akit le kell győznöm.
„De van. Viszont először beszéljük meg a játékszabályokat.” Kacérkodtam Jacobbal. Szinte minden héten versenyzem vele, és Ő mindig csal. Ezért van szükség szabályokra. Jake felnevetett, majd megszólalt.
„Nem kellenek szabályok. Nem csalok. Ígérem.” Hittem neki.
„Rendben. Akkor innen az egykori vámpír-farkas határvonalig.”
„Oké. Háromra indulunk.” Jelentette be Jake. Majd szinte azonnal rávágta.
„Három.” Jake már futásnak is eredt. Én közvetlenül a nyomában voltam. Felugrottam a legközelebb eső fára, majd így tovább. Pár perc múlva, ismét földet értem, most már Jacob előtt. Én vezettem, és már nem volt messze a határvonal. Hátra néztem, de Jake nem volt sehol. Tudtam, hogy baja nem lehet, ezért nem is aggódtam. Vagyis, de aggódtam. Az miatt, hogy megint csalni fog. Úgy, ahogy eddig mindig. Rohantam, ahogy csak bírtam, majd körül néztem és Jake már mellettem volt. Szoros volt a küzdelem, de én begyorsítottam így nem tudott lehagyni. Már majdnem beértem a célba. Már csak bő húsz méter volt vissza, mikor meghallottam egy üvöltést. Majd feltűnt mellettem egy hatalmas, ugyanakkor lélegzetelállítóan gyönyörű farkas. Ő volt Jacob. Aki, ígéretét megszegve, ismét csalt. Megelőzött, én pedig jócskán lemaradtam utána. Láttam, ahogy Jacob átszakítja a képzeletbeli célszalagot. Megint legyőzött. Csalódottan értem be másodikként, vagyis legyőzöttként, vesztesként a célba. Jacob ott állt, én pedig közelebb mentem hozzá.
„Azt ígérted nem fogsz csalni.” Vontam kérdőre. Lágyan rám morgott, majd elfeküdt a fűben. Leültem mellé, és elkezdtem simogatni selymes és puha bundáját. Szerettem ilyenkor vele lenni. Mikor farkasként volt mellettem. Ember alakjában is szívesen voltam vele, de ilyenkor minden teljesen más. Olyan Ő ilyenkor nekem, mint egy hatalmas kis kedvenc, aki csak az enyém. Akin nem kell, osztozzak. Kezembe tette hatalmas mancsait, és gyönyörű óriásira nyitott szemeivel mélyen az enyémekbe nézett. Boldog voltam. Mellette biztonságban éreztem magam. Ilyenkor úgy éreztem, nincs más a világon rajtunk kívül. Hogy jöhet bármi, akkor sem leszek boldogtalanabb, ha Jake mellettem van. Egyetlen egy dolog volt, amit nem szerettem, mikor Jacobbal voltam. Nem tudtam irányítani a képességem. Így gyakorlatilag bármit megmutathattam neki, akaratom ellenére, még azt is, amit nem feltétlenül kellene tudnia, látnia. Pontosan így volt ez most is. Az érzelmeim irányítottak, nem pedig az ösztöneim. Hirtelen az összes Jakkel töltött pillanat egyszerre tört elő bennem. Jacob hatalmas mancsa a kezemben volt, így Ő minden emlékemet tisztán látta, esetenként át is élte. Szégyelltem magam a történtek miatt. Nem tudom mi ütött belém. Jacob viszont, ahogy elnéztem élvezte a dolgot, és egy cseppet sem volt zavarban tőle. Lágyan rám morgott. Majd közelebb kúszott hozzám, hatalmas testével. Mancsai szorosan ölelték át derekam. Hatalmas szemei pedig a tekintetem keresték. Most szerettem volna, ha emberként ül mellettem, tudni akartam mire gondol. Beszélni akartam vele. Így is jó volt vele lenni. Biztonságban éreztem magam, és még mindig hihetetlen érzés volt, egy hatalmas és gyönyörű farkas társaságát élvezni. Átölelni, simogatni, dédelgetni. Ilyenkor egy kicsit mindig különlegesebbnek és szerencsésebbnek éreztem magam, mindenki másnál. Azoknál, akik soha nem fogják megtapasztalni milyen érzés Jakkel lenni. Hogy milyen mikor semmivel nem törődve száguldasz az erdőn, és meg sem kottyan megmásznod egy akár harminc méteres fát. Szerettem az lenni, aki vagyok. Azzal lenni, akivel vagyok. Sokszor gondolkodtam milyen lenne átlag halandóként élni. Úgy, ahogy én soha nem fogok. Amit én soha nem fogok megtudni. Viszont annál sokkal jobb dolgokat igen. Ezért nem vágyom az emberi életre.
Rá néztem Jake-re. Megérintettem, és megmutattam neki, mit szeretnék. Az általam közvetített képekben Jacob ember volt. Tudta mit akarok. Felpattant, és elrohant. Tisztában voltam vele, hogy nem ment messzire. Én is felálltam, és Jacob jellegzetes illatát követve elindultam utána. Meg találtam. Egy bokor mögött rejtőzködött.
„Jake? Mi baj?” Kérdezgettem Őt, válaszok után kutatva. Jacob láthatóan zavarban volt. Rám nézett, majd kínosan megszólalt.
„A ruháim. Elfeledkeztem róluk, mikor átalakultam.” Nevetni támadt kedvem, de láttam mennyire kínos neki a helyzet, így visszatartottam. Keresnem kellett valami megoldást. Körbe néztem, de nem találtam semmit, ami most segíthetne. Magamra néztem. Egy térdig érő, halványkék szoknya volt rajtam. Jobb kezemmel megfogtam az alját, és letéptem annak felét. A szoknyám nagyon rövid lett, de ez most nem foglalkoztatott. A kezemben pedig ott volt, egy viszonylag nagy ruhadarab. Odanyújtottam Jake-nek.
„Tessék. Talán ez segít.” Jacob elfogadta, majd rám mosolygott.
„Köszönöm.” Magára tekerte, majd kiugrott a bokorból. Amint megláttam a szoknyám darabjaiban, nem bírtam tovább nevetés nélkül. Hangosan felkacagtam. Jake felhúzta egyik szemöldökét, majd tett egy lépést felém. Alaposan szemügyre vett.
„Szóval kinevetsz? Talán nem áll jól? „ Tovább nevetettem Jake kajla kérdésin. De Ő nem hagyta abba. Még egy lépéssel közelebb jött hozzám.
„Huh, hát neked viszont nagyon is jól áll a szoknyád…” Várt egy kicsit majd folytatta.
„… maradéka.” Jake tekintete az enyémet kereste. Magamra néztem, majd ismét rá.
„Köszönöm.” Kacérkodtam én is. Nem bírtam levenni a tekintetem Jake-ről. Lélegzetelállítóan tökéletes volt. Közelebb mentem hozzá. Ő pedig hozzám. Megérintettem kőkemény hasizmait, majd megláttam rajta a szoknyám egy darabját, és ismét előtört belőlem a nevetés. Most már Jacob is velem együtt nevetett. Jake zavarba ejtően nézett engem. De tudtam, hogy én legalább ennyire bámulom Őt. Így egyikünk számára sem volt kínos a dolog. A nevetésünk halkan elcsendesedett. Még közelebb mentünk egymáshoz. A szívem eszeveszett tempóban kalimpált, lélegzetem lelassult, és boldog voltam. Kezeim még mindig Jake mellkasát támasztották. Jacob kezei elindultak az arcom felé. Gyengéden végig simította arcom, majd megfogta kezeimet, melyek még mindig izmait érintették. Egy pillanatra sem vettem le a szemem Jacobról. Elfelejtettem levegőt venni, és ez Jake-nek is feltűnt.
„Nessie?” Szólított meg lágyan. Nehéz volt megszólalnom a közelében, de ennyi azért kijött belőlem:
„Igen?”
„Azt hiszem. Én…” Kezdett bele Jake, majd mégis félbe szakította mondandóját.
„Igen?” Jelen esetben nem tudtam mást mondani. Úgy láttam Jake erősen gondolkozik valamin. Vett egy mély levegőt, megrázta fejét, mintha ki akart volna űzni onnan valamit. Majd megszólalt.
„Néha azért levegőt is kellene venned.” Kínosan rám mosolygott, végig húzta bársonyos tenyerét arcomon, amitől teljesen megborzongtam. Nem azért mert féltem tőle, hanem mert érintése, ilyen hatással volt rám. Ebben teljesen anyámra hasonlítok. Alice sokat mesélt nekem anya és apa kapcsolatáról. Hogy mi volt, akkor mikor én még nem voltam. Hogy mennyit harcoltak a szerelmükért. Mindent tudtam a kettejük kapcsolatáról, és nagyon nagyra tartottam és irigyeltem Őket, emiatt.
„Nessie!” Szakította félbe Jake merengésemet. Rá néztem majd folytatta.
„Mennünk kéne. Holnap után lesz a bulid, és még ajándékot sem vettem.” Lesütötte a szemét, és folytatta.
„És nem ártana át öltöznöm sem.” Jacobbal ismét nevetésben törtünk ki, mikor a maradék szoknyámra néztünk, mely Jake köré volt tekerve.
„Rendben.” Értettem egyet Jake felvetésével. Még egyszer utoljára rá néztem, majd elkezdtem rohanni. Vissza a családomhoz. Vissza a kalitkába. Jacob közvetlenül mellettem futott. A hatalmas gyorsaság miatt, meglibbent Jake szoknyája, és úgy elvitte a szél, mintha nem is lett volna. Zavarban voltam, ugyanakkor ismét rám tört a nevetés.
„Jake.” Ő kacéran nézett rám. Biztos voltam benne, hogy észre sem vette, hogy meztelenül fut mellettem.
„Talán versenyezni akarsz?” Vetette fel Jacob.
„Nem.” Feleltem neki röviden.
„Hát persze. Félsz, hogy megint én nyerek.” Nevetett fel a mellettem futó, pucér farkasember.
„Jake. A szoknyám.” Értetlenül nézett rám.
„Nagyon jól áll ez a – felhúzta egyik szemöldökét, majd kihívóan vett szemügyre – rövid fazon.” Örültem, hogy ezt mondta. Viszont, most nem ez volt a fontos.
„Nem Jacob. A szoknyád.” Próbáltam futás közben elmagyarázni neki a helyzetet.
„Hmm?” De hiába. Még mindig nem értette.
„Az istenit. Jacob. Pucér vagy.” Ijedten nézett magára, majd elvörösödve nézett rám.
„Upsz.” Ennyit mondott, majd egy pillanat alatt átalakult. Most már nem zavartatta magát, ahogy én sem. Farkasként szelte át mellettem az erdőt. Jake begyorsított. Azt hittem megint versenyezni akar, legyőzni engem. De nem. Most nem így volt. Előre szaladt, majd egy szál gyönyörű virággal a szájában tért vissza hozzám. Megálltunk. Át vettem tőle a virágot, és teljesen meghatódtam. Borzasztóan örültem neki.
„Köszönöm.” Jake válaszként gyengéden morgott egyet. Négykézláb ereszkedett, majd a hátát kínálgatta. Először nem értettem, mit akar. De végül rájöttem.
„Azt akarod, hogy üljek rá a hátadra?” Kérdeztem szelíden. Jacob bólintott egyet hatalmas fejével. Egy darabig még tétováztam, majd felpattantam a hátára. Előre dőltem, átöleltem a nyakát, és a fülébe súgtam.
„Azt hiszem… Én… „Nem folytattam. Jake még várt egy picit, majd mikor rá jött, hogy nincs mire, morgott egy hatalmasat és futásnak eredt. Jake hátán ülve ismét át futott rajtam az a biztonságot adó érzés. Ahogy a gondolat is, mely megerősítette bennem, hogy nincs nálam szerencsésebb lány illetve lény a világon. Mivel nagyon gyors tempóban szeltük át az erdőt, már közel voltunk az otthonomhoz, a családomhoz. Alice már messziről kiszúrt minket, és boldogan integetett nekünk a távolból. Pillanatokon belül, már az apámat is látni véltem, közvetlenül Alice mellett. A tekintetét elnézve, valamiért dühös volt. És volt egy olyan érzésem, hogy miattam. Szóltam Jake-nek, és lemásztam a hátáról. Odarohantam Alice-ékhez, és kedvesen üdvözöltem őket.
„Hol voltál?” Faggatott az apám. Értetlenül néztem rá, majd válaszoltam.
„Az erdőben, Jacobbal.” Az apám vetett egy kissé haragos pillantást Jake-re, majd bement a házba. Alice-re néztem.
„Van számodra egy meglepetésem.” Nem tudtam mi lehet az, így Alice-re bíztam magam. Alice befogta a szemem, majd bevezetett a házba.
„Várj! Hol van Jake?” Alice elmosolyodott.
„Ő is, mindjárt jön” Oké, mondtam magamba. Majd ismét Alice irányított. Be értünk a házba. Túl csendes volt minden. Alice elengedte a szemem. Kinyitottam, majd mindenki egyszerre:
„Boldog Születésnapot!”
„Mi? Miért? Úgy volt, hogy csak pénteken tartsuk a bulit.” Nem értettem, miért most ünneplünk.
„Alice végzett mindennel, és úgy gondoltuk, minek várjunk vele.” Magyarázta nekem Rose.
„Értem. Elmehetnék gyorsan átöltözni?” Tettem fel a kérdést rettentő zavarban. Emmett felnevetett, majd apámmal egyszerre helyeseltek. El is indultam fel az emeletre. Alice utánam kiáltott.
„Az ágyamon van a meglepetésem, azt vedd fel.” Nem is Alice lett volna, ha nem kapok tőle valami ruhát a szülinapomra. Egy ugrással az emeleten termettem. Besétáltam Alice szobájába, és félve néztem meg a nekem szánt ruhadarabot. Pont kibontottam volna, az átlátszó csomagolásból, mikor valami kopogást hallottam az ablak irányából. Kinéztem. Jake volt az. Kinyitottam az ablakot, Ő pedig egy hatalmas ugrással, mert mellettem is termett.
„Hát te?”
„Azért jöttem, hogy átadjam az ajándékomat.” Jake egy apró dobozt szorongatott hatalmas tenyerében. Felém nyújtotta, én pedig félve elvettem.
„Remélem tetszeni fog.” Bizakodott Jacob.
„Biztosan.” Nyugtattam meg. Óvatosan levettem a doboz bársonyos, vörös fedelét és bele néztem. Nagyon meglepődtem.
„Jake. Én. Ezt nem fogadhatom el.” Kivette a dobozkából, a benne lévő gyönyörű gyűrűt. Ez a felirat volt bele vésve: Nessie & Jake
Jacob megfogta a kezem, majd óvatosan felhúzta az ujjamra. Felnéztem rá, és elmerültem fekete szemeiben.
„Köszönöm. Ez gyönyörű.” Nem bírtam vissza fogni az érzelmeimet, érzelmeimet. Szemeim elhalványultak, a benne felgyülemlő könnycseppektől, majd egy pislantás után, hatalmas kőként gördült le egyetlen csepp az arcomon. Jacob, gyengéden törölte le onnan.
„Mondanom kell még valamit.” Szólalt meg Jake.
„Mond csak.” Jacob közelebb jött hozzám. Kezeimet a kezébe vette, és mélyen a szemembe nézett. Majd elkezdte.
„Nessie! Már pici korod óta, fontos vagy nekem. Most pedig, úgy érzem még jobban. Még többet jelentesz nekem. Én. Azt hiszem…” Lesütötte a szemét, majd erőt vett magán és folytatta.
„Szeretlek.” Nem hittem a fülemnek. Talán még soha nem voltam ennyire boldog, mint most. Szemembe ismét könnyek szöktek. Megint csak a boldogságtól. Mondanom kellett valamit.
„El sem hiszed, mennyire örülök, hogy ezt mondod.” Jacob arcán láttam egy apró mosolyt.
„Jake. Azt hiszem…” Nem bírtam folytatni, de meg kellett tennem, és meg akartam tenni.
„Én is szeretlek.” Jake mosolya most már egyértelmű volt. Boldogok voltunk. Közelebb léptem hozzá. Jacob óvatosan bele túrt a hajamba, megemelte állam, majd gyengéden megcsókolt. Úgy éreztem, mintha életre keltem volna. Most voltam, igazán az, aki lenni akartam. Jake mellett, végre meg találtam a boldogságot. Szerettem. Olyan volt Ő nekem, mint a kihalt sivatagban, egy apró virág, mely épp nyílni készül. Mint a leghidegebb tengerben, egy leheletnyi forróság. Mint a kalitkám zárjának kulcsa. Rá néztem, és ennyit mondtam.
„Ennél tökéletesebb ajándékot el sem tudnák képzelni.” Majd Jacob ajkai ismét az enyémeket nedvesítették.


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

2009. július 20., hétfő

Pár említésre méltó dolog...

Szijjasztok!!

Először is -Chat-en láttam, h elég sokatoknak belassítja az oldal a gépét- ne haragudjatok, majd megpróbálok kitalálni vmit,h ezt kiküszöböljem.

Másodszor eddg csak pár darab borítót kaptam meg, és a kitűzött határidő MA lejár.. Tudom, h nyár van és h, mindenki nyaral stb.. éppen ezért, meghosszabbítom a határidőt még egy hónappal.
Remélem, tudtam segíteni. Viszont arra kérek, minden jelentkezőt, h ha meggondolná magát, és még sem szeretne részt venni a versenyben, nem szeretné megtervezni a borítót, az küldjön nekem tájékoztató illetve felhívó jelleggel egy E-mailt, h Ő még sem szeretne benne lenni a játékban. Ez fontos lenne, mert akk arra a borítóra nem várok...

Harmadszor már eléggé benne vagyok/vagyunk a Night Light-ban. Rendszeresen kapom a visszajelzéseket, aminek nagyon örülök, mert én ezekből tudom, h tetszik-e, avagy sem. Nos most arra gondoltam, h akinek van kedve és megosztaná velem, az írja meg a kedvenc fejezet címét, esetleg idézetet, ami elnyerte tetszését... persze a Night Light-ból.. ez nekem nagyon fontos lenne... szal kérek minden hű olvasót, h szánjon rám, illetve művemre egy kis időt, és írja meg nekem a fent említetteket... történhet ez E-mailben, vagy itt a blogon, egy kommentár formájában!

És végül amint látjátok megint új lett a dizi. Szomorúan látom a szavazatokból ítélve, h sokatoknak nem nyerte el tetszését.
Nos, a blogon még mindíg megtalálható az "ÖTLETEK" bejegyzés. Szívesen venném, ha kommentárba leírnátok nekem, h mitől lenne jobb a blog, mi hiányzik róla stb... ha esetleg azt a bejegyzést nem találjátok meg, ehhez is leírhatjátok!!

Várom a kommentárokat, esetleg E-mail-eket, és mindenek előtt a könyvborítókat!!

/Niky/

2009. július 18., szombat

Előrejelzés

Kedves Olvasóim!!

Már elkezdtem írni a 12. fejezetet és elég szépen haladok vele. Valószínűleg a jövő héten már fent lesz. Viszont ez a fejezet más lesz, mint az eddigiek... Rem azért tetszeni fog...

Jah és még vmi, amint látjátok új a dizi, és még nem tettem fel rá mindent amit akartam, szal még alakulóban van.

Azért nézelődjetek, olvasgassatok, meg amit eddig is csináltatok.. a folytatás pedig nem sokára érkezik!!

/Niky/

2009. július 12., vasárnap

Night Light ("Twilight 5. rész") 11. fejezet

11, Düh és szeretet

Tanyával való beszélgetésem után, mely rendkívül feldühített, elindultam vissza a Cullen-ekhez. Már láttam a ház előtt elterülő tisztást és Edward autóját, mikor hirtelen belém hasított egy érzés. Mi van akkor, ha Tanya komolyan gondolta, amit mondott? Hogy megöli az apám és, hogy elárul a farkasoknak? Tennem kell valamit. Habozás nélkül visszafordultam és amilyen gyorsan csak tudtam, rohanni kezdtem Forksba, az apámhoz. Hamar odaértem. A kocsija még mindig a ház előtt állt, így bíztam benne, hogy Ő is otthon lesz. Hogy nem késtem el. Nem finomkodtam úgy, mint az előbb. Hangtalanul berohantam. Charlie még most is a kanapén ült, és tévét nézett, ahogy akkor mikor elmentem. Megnyugodtam épségét látva, de továbbra is rendkívül dühös voltam. Nem tudtam elhinni, hogy Tanya visszatért, és megint keresztbe tett nekem. Fogalmam sem volt róla, hogy mi abban a jó neki, hogy megkeseríti az életem. Charlie nem vett észre. El kellett döntenem, hogy hogyan tovább. Szoljak-e Charlie-nak, hogy veszélyben van? Miattam. Elmeséljem-e Edward-nak, hogy Tanya megfenyegetett, és, hogy mi a tét? Megkérjem-e Carlisle-t, hogy fogadja vissza Tanyát, vagy mondjam el neki az igazat. Hogy Tanya nem az, akinek látszik, akinek gondolja. Nagyon nagy volt a nyomás és a tét. Így nem tudtam dönteni. Edwardot mindenképp be kell, avassam. Új lapokkal kezdtünk mindent, ezért nem titkolhatok el előle, egy ilyen fontos, és rendkívüli következményekkel járó információt. Úgy döntöttem ez egyszer megpróbálom úgy elsimítani a dolgokat, hogy nem járok majd külön utakon. Azt akarom, hogy a családom teljes mértékben megbízzon bennem. Ehhez pedig muszáj tudniuk a dologról, Tanyáról, a következményekről és minden egyes lépésemről. Tartoztam annyival Charlie-nak, hogy Ő legyen az első, akivel tudatom a történteket. Elvégre az egyik tét, mégis csak az Ő élete. Joga van tudni. Mivel apám, még most sem vett észre, lépnem kellett. Felszaladtam az emeletre és körül néztem. Mivel nem láttam a környéken egy árva teremtést sem, habozás nélkül lerohantam Charlie-hoz.
„Apa.” Szólaltam meg. Ritkán szólítom így, de nem akartam megijeszteni, így ez volt az egyetlen dolog, amit mondhattam. Amiből egyértelművé válik, hogy nem kell félnie, hogy csak én vagyok az.
„Bella?” Hangja bizonytalan volt. Bizonyára nem értette, hogy miért vagyok megint itt, mikor alig húsz perce mentem el.
„Beszélnem kell veled valami nagyon fontos dologról.” Kezdtem bele óvatosan. Nem akartam megijeszteni, de azt sem akartam, hogy félre értsen. Charlie érezte, hogy tényleg fontos dologról van szó. Így komolyra vette a figurát.
„Hallgatlak.” Nem is vártam tovább. Egyből belekezdtem.
„Hatalmas veszélyben vagy. El sem hinnéd mekkorában.” Nem az volt a tervem, hogy megrémisztsem Charlie-t, de tudtam, hogy nem hinné el nekem, és hogy be akarná bizonyítani, hogy meg tudja magát védeni. Még ha az életébe is kerül. Éppen ez volt az, amit semmi szín alatt nem engedhettem. Meg kellett védenem, erre pedig csak egyetlen megoldást találtam.
„Mi történt?” Charlie hangja remegett. Egyértelmű volt, hogy félt. Alig tudtam elhinni. De minden kétséget kizáróan, így volt. Az apám félt.
„A közelben van egy veszélyes vámpír, aki gyűlöl engem. Aki el akarja venni tőlem a családom, és Edwardot. A te életed egy komoly ütőkártya számára. Nem hagyom, hogy bántson. Velem kell jönnöd.” Charlie személyiségéhez hozzátartozott, hogy rettentő makacs volt, de most úgy láttam, nem fog ellenkezni. Ez, az a helyzet volt, ahol én vagyok az Úr. Az apám már eddig is jobb szeretett volna kimaradni ebből a hihetetlen, rejtélyes és természetfeletti világból. Most már akár hogy is próbálkozik, nem tud. Nincs vissza út. Éppen ezért nem hányhatott fittyet a dologra. Tudta, hogy túl sok mindent tud, és tett, ahhoz, hogy ebből egy szó nélkül kiszálljon.
„Ez mégis mit jelent?” Nem értettem mire vonatkozik Charlie kérdése, így értetlenül néztem rá. Észrevette, hogy nem értem mit szeretne tudni illetve tudatni velem, így megismételte még egyszer sokkal konkrétabban a kérdést.
„Gyűlöl téged? Mi oka van rá? Miért akarja elvenni tőled Edwardot és a többieket?” Charlie egyre zaklatottabbá vált. Ami nagyon meglepett, hogy nem maga miatt aggódott. Nem a saját életét féltette, hanem az enyémet. Tudom, hogy az apám, és hogy szeret, és meg akar védeni. Nem szabadott volna meglepődnöm a reakcióján, de mégis megtettem. Mikor ember voltam, megértettem Charlie aggodalmát, és ami azt illeti elég sokszor okot is adtam rá. De, most, hogy már nem vagyok ember, hogy gyakorlatilag már nem is tartozom az élők közé. Vámpír lettem. A világ legveszedelmesebb ragadozója. Szinte elpusztíthatatlan. Az apám pedig úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna az elmúlt pár évben. Mintha még mindig az Ő pici halandó lánya lennék, ezért próbál óvni. Engem. Engem, aki a világon a legnagyobb fájdalmat okozta neki. Aki a legnagyobb bonyodalmakba rángatja bele, még ha akaratlanul is, de megteszi. Aki a legnagyobb veszélynek tette ki, ami a világon csak létezik és elképzelhető. Engem. Itt az ideje, hogy felébresszem az apámat. Hogy megmondjam neki, hogy egy álomvilágban él. Ami sokkal szebb és jobb, mint a való élet, de mégis hamis ábrándokat és valótlan dolgokat kerget. Ezúttal nem hagyhatom Charliet aludni. Fel kell, ébresszem. Egy kegyetlen világba kell, vigyem. Nem akarom ezt, de ezt kell tennem, hogy végre fel fogja, hogy itt nem én vagyok az áldozat, hanem Ő. Hogy nem az vagyok már régóta, akinek Ő gondol. Már nem az vagyok, aki régen voltam. A szőke hercegre váró, üvegcipős királylányból, egy veszedelmes, gyilkos, egy kegyetlen teremtés lettem. Én akartam így. És, ha újra kezdhetném, ezerszer megtenném. De most már az apámnak is tudnia kell ezt. Hiába akarja elkerülni az új életemmel járó dolgok tisztázását, itt az ideje, hogy ne engedjem meg neki. A saját érdekében meg kell, hallgasson.
„A vámpír neve: Tanya. Évszázadok óta a Cullen család, és Carlisle nagyon jó barátja. Tanya már a kezdetektől fogva kivetette a hálóját Edwardra. Most, hogy Edward velem van, nem bírja elviselni a féltékenységet. Mindenáron meg akarja szerezni, és el akarja venni tőlem. Erre pedig, minden lehetséges módot felhasznál.” Láttam az apámon, hogy valamin, nagyon elgondolkozott. Éppen ezért nem zavartam meg a koncentrációjában. Megvártam, amíg közli velem, mondandóját.
„Az egyik lehetséges mód pedig az, hogy végez velem. Igaz?” Charlie kérdése, nagyon a szívembe hasított. Ez volt az igazság. Számtalanszor megismételtem magamban a tényt, hogy Tanya mire készül. Tudtam, hogy így van. De így kimondva még szörnyűségesebbnek tűnt a dolog. Mérhetetlen harag gyűlt fel bennem. Próbáltam türtőztetni magam, Charlie miatt. Nem akartam úgy járni, mint Gabriel felbukkanásakor, vagy mikor eluralkodott rajtam a vérszomj, és megöltem Tedet. Mióta tudom, hogy ki volt az áldozatom, jobban fáj a dolog. Viszont jár neki és Jessicának annyi, hogy ne csak egy emberként emlegessem, akit én öltem meg. Akár csak magamban, akár másnak beszélek róla, vagy gondolok rá.
„Igen. De nem fogom hagyni. Éppen ezért kell velem jönnöd.” Charlie tisztában volt a dolgokkal, így nem hazudhattam neki. És ami azt illeti nem is akartam.
„Mégis hová?” Charlie egyre feszültebb lett.
„A Cullen házba.” Charlie nem vitatkozott. Nem is engedtem volna neki. Most és ebben a helyzetben, nem. Kézen fogtam, és elindultam vele a kijárathoz.
„Mehetünk? Készen állsz?” Kérdeztem apámat kicsit kacérkodva.
„Mire?” Értetlenkedett az apám. Rá néztem, majd kacsintottam egyet. Elkaptam a kezét, és szinte úgy dobtam fel a hátamra.
„Erre…” Majd eszement futásba kezdtem. Óvatosabb voltam most, mint máskor, mikor egyedül rohanok. Nem akartam kárt tenni az apámban, így fokozott figyelmet fordítottam, minden apró faágnak, a semmiből előugró őzeknek, vagy apró állatoknak. Tudtam, hogy egyetlen rosszul intézett mozdulatom, apám halálába kerülhet. Néha-néha hátra néztem, és figyeltem Charlie tekintetét. Nagyon meglepettnek tűnt. Talán még félt is, de ahogy elnéztem az arckifejezését, tetszett neki a dolog, a száguldás, a természetfeletti világba való tartozás. Már láttam a Cullen háztól pár kiló méterre csörgedező patakocskát, és a hatalmas fákkal borított tisztást. Ahogy közeledtem, már Edward autója is szemet szúrt. Valami még sem volt rendben. Minden túl csendes és békés volt. Hirtelen megcsapta az orromat egy szag, vagy inkább illat. Egy vámpíré volt, biztos voltam benne. Sajnos azt is tudom, melyiké. Tanya a közelben van. Közelebb húztam magamhoz az apámat, és erősebben szorítottam.
„Kapaszkodj!” Szinte már úgy kiáltottam rá. Charlie tette, amit mondtam, erősebben kapaszkodott, mint eddig. Én a biztonság kedvéért, még egyszer rá fogtam, körbe néztem, majd felugrottam a hozzám legközelebb lévő fára. A fa nem volt túl magas, így tovább kellett mennem. Egyik fáról, a másikra szökkentem, közben pedig kémleltem a tájat és figyeltem az apámra. Mikor megtaláltam a legelőnyösebb fát a környéken, azonnal megközelítettem. Ahogy már a fán voltam, elkezdtem fel-fele mászni, közben pedig, rendkívüli figyelmet biztosítottam az apámnak. Felértem a fa tetejére. Óvatosan levettem az apámat a hátamról, de el nem engedtem. Nagyon meg volt lepve.
„Ez… ez… ez…” Alig bírt megszólalni.
„Tudom.” Gyengéden rá mosolyogtam. Próbáltam takarni szemfogaimat, mert a mosolyom szándéka a megnyugtatás volt, nem pedig a megijesztés. Keleti irányból elkezdtem nézni a tájat. Fentről haladtam a föld felszíne felé. Már másodszorra, vagy harmadszorra néztem körül, mikor a Cullen háztól alig ötven méterre, megpillantottam a keresett személyt. Tanyát.
„Most, meg ne szólalj!” El akartam rejtőzni Tanya elől. Egyedül még ment volt, de itt volt Charlie. Figyelmeztettem, a veszélyre, és hogy legyen csendbe, még ha tudtam is, hogy ezzel gyakorlatilag semmire sem mentem. Tanya több kiló méter távolságból is kiszúrná Charlie vérének, hívogató illatát. Most, pedig alig egy kiló méter távolság volt köztünk. Egyszerre próbáltam figyelni Tanyára, és Charlie-ra is. De a kettő együtt, nem ment tökéletesen. Tanyát néztem, és vártam a reakcióját, de nem kaptam meg. Egy pillanatra félre néztem, az apámra. Ő jól volt. A helyzethez képest jól. Azonban, mire visszanéztem Tanyát keresve, Ő már nem volt ott. Biztos voltam benne, hogy észrevette az apám illatát, és, hogy nem tudunk tovább rejtőzködni előle. Így az apámhoz fordultam.
„Le kell mennünk. Te pedig, ugyanúgy, mint az előbb, amilyen erősen csak tudsz, kapaszkodsz. Ha pedig bármi mozgást észlelsz, vagy akármi furcsát látsz, azonnal szólsz. Rendben?” Foglaltam össze az apámnak, mi fog történni, és mire kell, figyeljen. Charlie nem szólt egy szót sem, bizonyára az előző „Most, meg ne szólalj!” Kijelentésem miatt. Bólintott. Ismét felkaptam a hátamra, Ő, pedig ahogy az imént ígérte, erősen belém kapaszkodott. Elrugaszkodtam, és leugrottam a legalább harminc méter magas fáról. Egyik kezemmel erősen szorítottam magamhoz Charlie-t. Másik kezemmel pedig, tompítottam a földet érésem, lökését. Természetesen Charlie miatt. Felálltam. Majd, minden erőmet, ösztönömet és akaratomat bevetve rohantam a Cullen ház felé. Szeme sarkából láttam apró mozgásokat, de próbáltam nem arra koncentrálni. Egy váratlan pillanatban valaki kiugrott elém. Valaki, akit nagyon jól ismertem, és akire már számítottam. Megálltam. Ismét szemtől, szembe kerültem Tanyával. Egyik kezemet még mindig az apámon tartottam.
„Nocsak, nocsak.” Incselkedett Tanya. Majd közelebb lépett hozzánk. Ahogy Ő közelített én úgy hátráltam. Nem azért mert féltem tőle. Inkább magamtól féltem, hogy megint eluralkodik rajtam a vérszomj és a düh, és olyat teszek, melyet később megbánok. Tanya kacagni kezdett, majd kacéran felhúzta jobb szemöldökét.
„Csak, nem apucit rejtegeted?” Tanya nagyon élvezte a helyzetet, én már kevésbé.
„Mondtam, hogy beszélek Carlisle-vel.” Próbáltam menteni a helyzetet. Nem hazudtam, tényleg beszélni fogok Carlisle-vel, csak éppen nem arról, melyről Tanya szeretne.
„Azt ajánlom is.” Tanya nagyon magabiztos volt. Én pedig roppant ideges és dühös. Tanya behunyta a szemét, és vett egy mély levegőt. Szemi ki pattantak, és azok lángoltak a vérszomjtól.
„Hmm. Fincsi.” Közelebb lépett, én pedig rögtön védekező állást vettem fel. Lassan elkezdtem kitolni a pajzsot az elmémből, hogy megvédjem vele az apámat. Tanya nem tudta mit csinálok, próbáltam erős lenni, és nem kimutatni fájdalmam. Több mint egy éve próbálom már, de még most is iszonyatos fájdalmakkal jár. Éreztem, ahogy a pajzs, buborékot képezve magam és már Charlie körül is, még mindig fokozatosan tágul. Erőt vettem magamon, és megállítottam a pajzs tovább tágulását. Sikerült. Az apám és én, már a pajzson belül voltunk, így Tanya már nem árthat neki. Én viszont igen. Vissza kellett fognom magam. Elmondhatatlanul dühös voltam, és mivel nem akartam, hogy ezt Tanya lássa rajtam, az érzelmeimet és a gondolataimat a fejemben kellett tartanom. Nem mondhattam ki. Odahajoltam Charlie-hoz és a fülébe suttogtam.
„Ne félj! Biztonságban vagy.” Úgy láttam az apám, hitt nekem, még ha a helyzet mást is mutatott. Még erősebben fogtam a karját, és elkezdtem húzni magammal a ház felé.
„Hova? Hova?” Tanya ismételten utunkat állta, de én már nem tartottam tőle. Nem foglalkoztam vele. Igaz nagyon mérges voltam, és legszívesebben, most helyben megöltem volna, de ki kellett tartanom. Az apám, a családom, a lányom és magam miatt is. Azt vettem észre, hogy ahogy próbálom elfojtani a dühöm, a pajzsom már kitér az irányításom alól. Egyre nagyobb teret hódított meg a fejemből kiáramló hatalmas védőréteget képező buborék. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy Tanya semmiképp ne essen bele a már védett területünkbe. Tanyától egyre távolodtam, a házhoz pedig fokozatosan közeledtem. Tanya észrevette, hogy megpróbálom kicselezni, ott hagyni. Ezért a nyomomban volt. Követett. Gyorsítottam a tempómon, és az eddigi gyors sétámból, lassú futás lett. Ahogy én egyre rohamosabb tempóban próbáltam megközelíteni a Cullen házat, Tanya szinte ugyanolyan iramban követett. Hirtelen eszembe jutott, egy nagy ötlet. Megálltam és szembe fordultam Tanyával. A ház már elég közel volt hozzám. Megpróbáltam a pajzsomat hátrafelé bővíteni. A célom a Cullen ház pajzsom alá vétele volt. Edward autója a villa előtt parkolt, így biztos voltam benne, hogy Ő is a házban van. Erősen erőlködtem, mely már Tanyának is szemet szúrt. A védőburok közeledett a ház felé. Tanya pedig hozzám. Tettem egy lépést hátra, így az ovális alakú buborék épp elérte a ház üveg falait. Erőt vettem magamon, lehunytam a szemem, és egyetlen erőlökésbe fordítottam minden energiám. A kísérletem sikeres volt. Egy pillanat alatt védőburkot bocsájtottam a házra, illetve a benne lévőkre.
„Mégis mit csinálsz?” Tanya zaklatott volt. Azt hittem már rájött a tervemre. Ezek szerint még sem. Tökéletes. Akkor még van időm.
„Meg foglak ölni.” Próbáltam feldühíteni illetve félrevezetni Tanyát. Úgy láttam rajta sikerült.
„Azt kétlem.” Tanya nagyon magabiztos volt. Pedig ha tudná, mire készülök… Egy darabig csendben maradtam, és minden érzésemet, gondolatomat, megpróbáltam Edwardnak sugározni. Talán ez még nehezebb volt, mint a pajzsom kiterjesztése. Mivel nem tudhattam, mikor érem el a célom. Hogy Edward látja-e a gondolataimat. Tudja-e mit érzek, mire gondolok. Szinte már ordítottam a gondolataimon keresztül. Tanya ismét közelebb jött hozzám. Amit most nem is bántam. Sőt. Ismét támadt egy ragyogó ötletem. Most, hogy a burok feltárta a gondolataimat, és Edward láthatja őket, mivel Ő is a pajzson belül van, ezzel nincs gond. Viszont, mivel Tanya a pajzs túloldalán volt, az Ő gondolatai blokkoltak voltak Edward előtt. Ezért közelebb mentem Tanyához, és még próbáltam nyújtani a pajzsom hatóterén. Sikerült. Most már Tanya is a burkon belül volt. Így viszont már nem voltam védett, ahogy az apám sem. Erre nagyon kellett figyelnem. Tettem még egy próbálkozást, a gondolataim átvitelére. Összegyűjtöttem a maradék erőmet és erősen koncentráltam. A koncentrálás, annyira kimerített, hogy nem bírtam tovább tartani a pajzsot. Egyetlen pillanat elég volt és a burok, úgy csattant vissza elmémbe, akár egy gumi. Hatalmas területet fedtem be vele, így a becsapódás mértéke, is rendkívül erős volt. Abban a pillanatban, mikor elmém és gondolataim ismét védettek voltak, térdre rogytam. A hatalmas erő alatt összeestem. Tanya értetlenül nézett rám. Viszont gyengeségemet látva nem habozott tovább.
„Hmm. Nos, akkor ki öl meg kit?” Incselkedett Tanya, felhúzta egyik szemöldökét, elmosolyodott, majd támadó állást vett fel. Nem is kellett neki több, nyomban elindult felém, kivillantotta fogait, és már rám is ugrott. Apámat félre löktem és csak ennyit mondtam:
„Fuss!”
Az apám tette, amit kértem. Rohanni kezdett. Láttam, hogy Tanya felnézett rá, és utána akart iramodni, de én nem engedtem. A maradék erőmmel, magamra rántottam, így egérutat biztosítottam az apámnak. Tanya még egyszer rám nézett. Szemei csillogtak a haragtól, a gyűlölettől, a magabiztosságtól, és attól, hogy tudta, ahogy én is, hogy legyőzött.
„Edward az enyém.” Jelentette ki Tanya, majd kivillantotta éles fogait, és épp belém mártotta volna Őket, mikor valaki, lerántotta rólam.
„Nem hiszem.” Edward volt az. Ő mentett meg, immáron már sokadszor. Edward Tanyát egy fához szorította, majd rám nézett.
„Bella? Bella? Jól vagy? Bella?” Aggódott értem. Nem, nem voltam jól, de ezt neki nem kell tudnia. Örülnöm kellene, hogy túléltem.
„Igen. Hol van Charlie?” A kérdést inkább magamnak tettem fel, mintsem Edwardnak. Kémleltem a tájat, de nem láttam sehol.
„Hol van Charlie? Hol az apám?” Ez a kérdés sorozat viszont már Edwardnak szólt. Roppant ideges voltam. Ha bármi baja van… Tanya… meghal. Megölöm.
„A házban van, Esme-vel.” Nyugtatott Edward. Felugrottam a földről. A lila blúz, mely rajtam volt, most már nem volt blúznak mondható. Inkább csak valami cafatnak. A blúzom maradványai rongyokban lógtak le rólam. Magamra néztem, majd dühösen Tanyára, aki még mindig Edward szorítása alatt volt. Közben találkoztam Edward kacér tekintetével. Ellenállhatatlan volt. Úgy éreztem tekintete oldotta a dühömet. Kicsit megnyugodtam. Az eddig Tanya iránt érzett vérszomjamból, gyűlöletemből, most valami más lett. Talán, egy kicsit hálás voltam neki, ezért a pillantásért. Láttam, hogy epekedik utánam Edward, ahogy azt is, Tanyát ez mennyire zavarja. Boldog voltam vagy csak kárörvendő. Nem tudom, de a történtek ellenére most piszkosul jól éreztem magam. Kecsesen oda sétáltam Edwardhoz. Vetettem egy dühös egyben öntelt pillantást Tanyára. Végig simítottam a kezem Edward derekán, mélyen a szemébe néztem, majd lágyan megcsókoltam. Tanya féltékeny volt. Megpróbált kiszabadulni Edward szorításának fogságából. De, hiába volt minden erőfeszítés. Nem tudott. Edward élvezte a kis játékot, melyet az imént kínáltam neki. Visszacsókolt. Ugyan úgy kívánt engem, ahogy én Őt. Nem szoktunk ilyet csinálni. Tanya csak centikre volt tőlünk, de egyikünk sem zavartatta magát. Sőt, én külön élveztem a helyzetet, és ahogy elnéztem Edward is. Edward elmosolyodott. Nem tudtam min. A csókunk volt-e az oka, vagy maga a helyzet. Fogalmam sem volt. Edward rá nézett Tanyára. Majd megszólalt.
„Tévedsz.” Tanya szemei kipattantak, és hitetlenkedve nézett Edwardra. Rájöttem mit takart Edward előző mosolya. Látta Tanya gondolatait, és arra válaszolt. Roppant kíváncsi voltam a mosolyt adó gondolatra, de ez nem az a helyzet volt, ahol meg kellett volna vitatnunk.
„Most pedig elmész innen. Örökre.” Váltott át Edward a kacér hangvételből, komolyba.
„És, ha nem?” Tanya még mindig biztos volt a dolgában. Nem vártam meg Edward reakcióját. Én, válaszoltam.
„Megöllek.” A lehető legkomolyabban mondtam. És ezt Tanya is észrevette. Úgy láttam Tanya végre felfogta, hogy csak egyet tehet. El kell mennie. De minél hamarabb, és minél messzebb.
„Ha most elmész, nem beszélek Carlisle-nek, a zsarolásról és erről az akciódról.” Hangzottak Edward szavai. Nem is lepődtem meg. hogy Edward tud a zsarolásról. Hiszen kitártam előtte, minden gondolatom, érzésem. Így nem volt nehéz, ezt is kiolvasnia.
„Rendben.” Tanya, most az egyszer őszintének tűnt. Carlisle barátsága volt neki, annyira fontos, hogy ne kockáztassa azt. Hittem neki, hogy elmegy. De abban nem voltam biztos, hogy visszajönni nem fog. Ahogy abban sem, hogy mielőtt elmegy, eleget tesz a zsarolásban lévő ajánlatoknak. Nem akartam ezt tovább feszegetni. Reméltem, hogy elégnek érzi, amit tett és most már tényleg békén hagy engem. Minket. Edward lassan elengedte Tanya torkát.
„És, most menj!” Szinte már úgy ordított rá, Edward. Tanyának nem kellett kétszer mondani. Már rohant is. Egy szót sem szólt, csak futott. Edwardal kéz a kézben néztük, ahogy távozott. Vagyis inkább, ahogy menekült. Mikor már nem láttuk Tanyát. Edward felém fordult a szemembe nézett, majd megszólalt.
„Most már minden rendben lesz. Szeretlek.” Hinni akartam neki, de még is tele voltam aggodalommal. Mi lesz, ha Tanya megkeresi a farkasokat, távozása előtt? Mi lesz, akkor, ha rájönnek, hogy embert öltem, hogy megszegtem a szövetséget? Ha Tanya, nem csak a farkasokkal beszél, hanem Jessicával is? Ha elmondja neki, hogy egy gyilkos vagyok? Ha visszajön és bántani fogja az apámat, vagy a lányomat? Próbáltam nem ezekre a dolgokra gondolni, de nem ment. Az viszont, hogy Edward megint itt van velem, hogy sikerült a tervem, hogy látta, és hallotta a gondolataimat, kölcsönös bizalomra enged következtetni. Az pedig nálunk már elég régóta nem volt meg. Örültem, hogy most megint olyan a kapcsolatunk, mint régen volt. Hogy szeret, akármi is történjen Ő mellettem lesz. És persze, az sem egy utolsó szempont, hogy megint Ő mentette meg az életem. Rá mosolyogtam, majd válaszoltam neki.
„Bízom benne. És én is szeretlek. Jobban, mint hinnéd.” Edward ajaki mosolyra álltak. Tudtam mire készül. A féloldalas mosolyával akar elkápráztatni, ahogy eddig mindig, most is sikerült neki. Eddig is alig bírtam talpon maradni. A pajzsom kiterjesztése, hatalmas erőfeszítést igényelt, és teljesen legyengített. Nem is beszélve Tanya támadásáról. Illetve az apám épsége miatt való aggodalmamról. Most pedig, Edward tökéletes és gyönyörű mosolyába szédültem bele. Éreztem, ahogy a térdeim inognak alattam és, hogy már nem bírom tartani magam. Nem erőlködtem tovább, vagy is nem tudtam. Összerogytam. Edward pedig nem hagyta, elkapott. A karjaiban tartott. És az arcomat fürkészte.
„Ha tudtam volna, hogy elájulsz a mosolyomtól…” Vigyorgott Edward. Arra a befejezésre gondoltam, hogy „akkor nem mosolyogtam volna rád.” Ehelyett, Edward megint kitett magáért, mert ezt a befejezést kaptam:
„… már előbb rád mosolyogtam volna.” Most viszont én nevettem fel. Nagyon tetszett, amit mondott. És még mindig folytatta.
„És, akkor már réges-rég a karjaimban tarthattalak volna.” Edward szavai, és tekintete teljesen megbabonázott. Meg akartam csókolni, de még beszélni sem volt erőm. Edward kiolvasta a szemeimből, hogy mire vágyom. Megcsókolt. Ajkaim égtek forró csókjától. Testem lángolt, lelkem pedig kiolvadt. Biztonságban és szeretetben éreztem magam. Majd belém nyilallt egy érzés. Nehéz volt megszólalnom, mert nagyon gyenge voltam, de megpróbáltam.
„Látnom...látnom, kell az apám..és a lányom.” Edwardnak nem kellett kétszer mondanom. Karjaiba vett és elindult velem a Cullen ház felé. Volt még valami, ami nagyon érdekelt, így ismét beszédre nyitottam a szám.
„Mire gondolt Tanya, mire te azt felelted: Tévedsz. „ Edward elmosolyodott, majd válaszolt.
„Arra, hogy Ő jobban csókol, mint te.”


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

New Moon cast:

"Magical Template" designed by Blogger Buster