Érdemes elolvasni!
Igaz ez nem kapcsolódik a Twilight Saga-hoz, viszont úgy érzem meg kell mutassam nektek! Egyik barátnőm "titokban" verseket ír, még hozzá remek verseket! Mivel nekem nagyon megtetszett, úgy gondoltam megosztom veletek is! Nagyon örülnék, ha minél többen vissza jeleznétek, legyen az pozitív illetve negatív vélemény. Előre is köszönöm! Tehát akkor íme a vers:
Múlt éjjel egy köpönyegről álmodtam
Múlt éjjel egy köpenyről álmodtam,
Fekete volt az, s félelmetes álmomban.
Ágyamban fekve rám hullott az álnok,
S ez adott rettenetes, gyötrő álmot.
Először csak puhán repült énrám,
Majd lassan szorított magán.
Az álom végén már csak őt láttam,
Egy fekete ürességet, kit megszántam.
Mintha csak élne, úgy ölelt körül,
És sírt-sírt lelke keservébül.
Éreztem, hogy az ágy körülöttem nedves,
De hagytam, hisz láttam, mily keserves.
Majd egyszer csak egyre nehezebb lettem,
S mintha a vér megfagyott volna ereimben.
A köpeny egyre szorosabban fogott,
S az éltető levegőm lassan elfogyott.
Egyszer csak eltűnt a fekete lepel,
Nevetve elhagyott, mint ki szép dolgot végzett el.
Egy hófehér, sugárzó fényesség jött felém,
S megnyugodtam; harcomat befejeztem én.
Egy fehér köpeny szállt a fekete helyébe,
Megnyugtató szavakat súgott a fülembe.
Reménnyel, fénnyel töltött fel, mintha angyal volna,
Majd elrepült ő is, egyedül hagyva.
Kinyitottam szemem, rájöttem, hogy álom
E kép, melyet én valóságnak szánom.
Aztán felfedeztem egy különöset,
Az ágyam mellett állok, s közben mégis ott fekszem.
Könnyű voltam, mit holmi lélek,
Nem láttam még ilyen érdekességet.
Odamentem magam mellé, s valami felsejlett:
Ha testem ott van, s én itt vagyok: ez csak a halál lehet.
Megijedtem magamtól, s mindenre rájöttem,
A búcsúlevelet is megtaláltam mellettem.
Testem vérbe fagyott, mégis fehér volt, mint egy halott,
S arcomon végig a könny csillogott.
Már emlékeztem mindenre az előző estéből,
Mely miatt a halál álma hozzámjő.
Az élet nehéz volt, kiket szerettem, gyűlöltek,
S én nem vállaltam ezt a küzdelmet.
Mindent meggondolva rászántam magam a tettre,
S nem csak lelkem, már testem is darabokra lett törve.
A kés megvolt, már megtanultam használni,
S tudtam, az ereim nem fogják megbánni.
Rám a sok altató is jó hatással volt,
Amit nehéz volt megtenni, máris könnyebb volt.
Két csuklómból lassan elindult a vér,
S néztem, ez az utolsó fájdalom, mi ér.
De lassan az altató is hatott,
S ezután az álom már könnyenjövő volt.
A fekete köpeny halálom előtt kínzott,
S a fehér elhozta a várva várt bocsánatot.
Elmélkedésem félbeszakítva anya a szobámba jön,
Hát persze: iskolanap van, az ébresztő mégsem csöng.
Meglátja elgyötört testem…ettől féltem nagyon,
De nem hiszi, mit lát, képzelhetetlen, hogy elhagyom.
Leül ágyamra, simogatván arcom, sírva szólít;
Mintha még lenne remény…ez bennem dühöt szít.
Aztán feladja. Ordítva, sírva borul testemre,
Nem hiszi el, hogy ezt tettem vele.
Felkel, meglátja a búcsúlevelet,
Melyen könnyem, s vérem cseppjei sötétlenek.
Elolvassa, s nem bírja tovább szívvel,
Ájultan hullik a földre, teljesen összetört lélekkel.
Odamegyek hozzá, fel akarom kelteni,
De nem hall engem: S ezért fájdalmam elmerít.
Leülök a földre, kérem az Istent,
Tegyen valamit, enyhítse szenvedésem.
Hiába haltam meg, testem már nem fáj,
De lelkem, ő sajog, darabokban van már.
Miért vagyok még itt? Miért nem lépek tovább?
Azért mentem a halálba, hogy ne érezzem, hogy fáj.
Mégis itt vagyok, látom a szenvedést,
S már csak egy kérdésem van: mi jöhet még?
A válasz már itt van, bejön az öcsém,
Sírva fakadok: most jön az igazi vég.
Meglátja testem, s anyát ájultan,
Nem fog fel semmit, nem érti, mit csinálunk ottan.
Odajön, de felkelteni nem tud, félelemmel néz rám,
Megijed a vértől, sokkolja a látvány.
Leül az ágy mellé, sír nagy fájdalommal,
Leülök mellé, de nem érzi ezen állapotában.
Kész…ennyi volt…megszakad a szívem…
S újra itt van, a köpenyt érzem.
Kettő száll erre, két szerettem felé,
Nem! Ezt nem engedem! A halál nem övéké!
Rájuk száll lassan, lélegzetük megáll,
Őket nem hagyja itt, szeretteim, a Mennyország vár.
Egyszer csak, mintha égi szózat lenne,
A telefonom megszólal e csendbe’.
Végre felébredek, az egész egy álom volt,
Nem haltam meg, csend van, a házban nyugalom honol.
Mindenki alszik, sötét a világ,
Senkinek sincs baja, mindenki álmodni vágy.
Visszamegyek szobámba, sírva letérdelek,
És áldom Istent, hogy nem tettem meg.
Félek az álmomtól, de végre megnyugodok,
Nem fogom megtenni, szeretteimhez fordulok.
Anya bejön kelteni, meglát így engem,
Nem szólok semmit, csupán egy szót ráborulva:
SZERETEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Írta: Himawari
/Niky/