Night Light ("Twilight 5. rész") 14. fejezet

14, Veszélyben a szövetség

A farkasok már a ház körül gyülekeztek. Nem szóltak, nem támadtak, de itt voltak. Edward tisztán halott, minden egyes gondolatot. Jake egyfolytában a lányomra gondolt, Edwardot pedig ez rendkívül zavarta. Próbáltam nyugtatni, illetve elmagyarázni neki, hogy Jacob és Nessie ugyanazt érzik, mint mi. Szeretik egymást, és én nem akarok közéjük állni, és azt sem szeretném, hogy Edward tegye meg. Bízok Jake-ben, és a lányomban is, így nincs okom aggodalomra. Sam a falkavezér, rendkívül dühös volt, és mérhetetlenül csalódott. Egyfolytában, azt hajtogatta, hogy bánja, hogy megkötötte velünk a szövetséget. És mivel rendkívül forrófejű volt, már a támadást fontolgatta. Bűnösnek éreztem magam. Évtizedek óta, most először volt békesség a két ősi faj közt. Egyetértésben éltek egymás mellett a farkasok és a vámpírok. Csupán egyetlen szabály volt, mely mind két fajra vonatkozott. NE ÖLJ EMBERT! Ezt pedig én az első adandó alkalommal megszegtem, és próbáltam, eltitkolni, féltve a szövetséget. Mivel Edward folyamatosan közölte, hogy mikor ki, mire gondol, mit fontolgat, nem érhetett minket meglepetés, sőt mindig egy lépéssel előttük voltunk. Azt tudtam, hogy Jacobot rendkívül kellemetlenül, érintik a történtek, főként, Nessie miatt. Viszont, nem Ő volt az egyetlen farkas, aki szíve mélyén ellenezte, a támadást. Edward arckifejezése megváltozott. Elérzékenyült, de sem az okát nem tudtam megfejteni, sem pedig Edward reakcióját.
„Mi a baj?” Tettem fel merészen a kérdést, bízva az erre adott válaszban. Edward váratlanul Nessie-re nézett, majd ismét elmerült a gondolatokban. És ezt a mozdulatsort, a tekintete folyamatos változtatása mellet, legalább háromszor megismételte. Nem csak nekem szúrt szemet a dolog.
„Mi folyik itt?” Csattant fel Emmett. Edward dühösen rá nézett, majd kitörtek belőle a következő szavak:
„A lányom titokban farkasokkal hetyeg.”
„Hogy mit csinál?” Szemeim a lányomra meredtek, és bambán bámultam hol Edwardot, hol Nessie-t.
„Na, jó, talán nem a legjobb megfogalmazás. De nem elég, hogy Jacobot vallja, nagy szerelmének, még a legjobb barátja is egy farkas.” Edward egy rövid időre elhallgatott, majd folytatta.
„És, ahogy hallom, állandó vendégük is volt. Naponta. De javíts, ki ha tévedek!” Rendkívül dühösen Nessie-t kémlelte. De Ő nem szólt. Csak megrázta a fejét, és legalább annyira dühösen nézett vissza apjára. Forrott a levegő. Nem volt elég a farkasok jelenléte, és az elkövetett bűnöm, még egy családon belüli csatározás is kezdetét vette, melynek szereplői a számomra legfontosabb két személy volt. Edward arckifejezése megint megváltozott. Lehajtotta a fejét, szemei csillogtak a csodálkozástól és a meglepettségtől. Rá nézett Renesmee-re, majd bocsánatkérően csak ennyit tett hozzá, előzőleg dühében kitörő mondatához.
„És, csak miattad, nem támadtak még.” Nem tétovázhattam tovább. Le kellett zárnom ezt az ügyet. Tudtam, hogy miattam vannak itt a farkasok, így csak két választásom maradt. Az első, kisétálok, és szembe nézek a sorsommal. A második, elmenekülök. Tudtam, hogy Edward soha nem hagyná, hogy veszélybe sodorjam magam, így Ő a második lehetőség mellett voksolt. Én viszont, azt nem hagyhatom, hogy miattam bárki másnak baja essen. Véget kell ennek vetnem. Lassan és észrevétlenül tettem egy lépést Renesmee felé. Edward annyira el volt merülve a gondolatokban, hogy észre sem vette, hogy megölelem lányom.
„Szeretlek.” Halkan suttogtam Nessie fülébe. Meglepetten rám nézett, és hangosan rám kiáltott.
„Anya, ne!” Késő volt, egy pillanat alatt átszeltem a szobát, és már a házon kívül voltam. A házon kívül, ahol, öt felbőszült fenevad, nézett velem farkasszemet. Tudtam, hogy Edward nem fogja hagyni, hogy egyedül nézzek szembe velük. Én viszont nem akartam több bonyodalmat. Vettem egy mély levegőt, mely gyakorlatilag felesleges cselekedet volt, mégis jól esett. Behunytam a szemem, és koncentráltam. Óvatosan elkezdtem kitolni elmémből a pajzsot. Próbáltam a házat bevonni a láthatatlan védőréteggel. Éreztem, hogy a pajzs egyre nagyobb teret fed be. Ahogy a buborék növekedett, egyre inkább kellett küzdenem, hogy célom elérjem. Erőt vettem magamon, és egy hatalmas lökéssel, teljesen kiszorítottam fejemből, gondolataim immár fedetlenek voltak. „Edward! Ne csináld! Minden rendben lesz. Tudom, mit csinálok. Vigyázz a többiekre. Szeretlek, mindig is szerettelek, és mindig is foglak. Te voltál nekem az örök fény, a meg nem szűnő sötétségben. Szeretlek…” Bírtam még tartani a pajzsot, viszont nem akartam, hogy Edward egy szóval is többet lásson gondolataimból, terveimből, érzéseimből. Tétovázás nélkül visszahúztam a pajzsom, így elmém ismét védett volt. Tudtam, hogy hiába minden próbálkozás, Edward nem hagy eltűnni. Így drasztikus megoldást választottam.
Újfent neki láttam pajzsom kiterjesztésének, de most nem a családomra koncentráltam, hanem a farkasokra. Hallottam a vicsorgásokat, alig három méterre előttem. Így még gyorsabbnak kellett lennem. Egy hatalmas energialökettel, robbant ki agyamból pajzsom, beborítva azzal az egész falkát, majdnem fél kilométeres körzetben. Soha nem sikerült még ezt megtennem, ekkora intenzitással. Viszont, most, hogy sikerült nem volt vesztegetni való időm.
„Tudom, hogy bűnös vagyok, és vállalom a következményeket, de nem itt. Nem akarom, hogy lássák.” Alig, hogy befejeztem mondatom, eszement futásba kezdtem, a farkasok, pedig a pajzsom kiterjedésen ereje miatt, akarva, akaratlanul, követtek. Nem dühösen, még csak nem is felbőszülten. Inkább kényszerszerűen, meglepetten. A távolból hallottam, Edward üvöltését, viszont a pajzsom nem engedte Őt közel hozzánk. Nessie lágy feltörő hangját is ki tudtam venni.
„Jake, kérlek…” És a hang eltorzult. Oly messze jártam már, a farkas falkával a hátam mögött, hogy még kifinomult vámpír érzékeim sem voltak képesek, megérteni a messziről jövő kiáltásokat. Mivel már nagyon messze jártam,- ha őszinte akarok lenni, azt sem tudom, hogy pontosan hol-, megálltam. A pajzs tartása, hatalmas feladatot, és mostanra már terhet jelentett, így óvatosan visszahúztam. A védőbuborék tartása, teljesen legyengített. Küzdöttem a talpon maradásért, de nem ment. Elhagyott minden erőm, és földre rogytam. –illetve, csak rogytam volna, ha egy hatalmas és gyönyörű farkas, meg nem támasztott volna. Tudtam, hogy Jacob az. Ezer közül is megismerném, még ilyen állapotban is, amilyenben most vagyok.
„Szeretnék beszélni veletek, mielőtt…” Jake nem engedte, hogy befejezzem. Morgott egyet, mellyel teljesen elnyomta, most különösen halk hangomat. A farkasok összenéztek, majd Jacob fellódított a hátára, és hatalmas üvöltés keretében követte a falkát. Volt egy olyan sejtésem, hogy a rezervátumba készülünk.
„Ne! Edward ott keres majd először.” Azt hiszem, megértették mire gondolok, mert szinte azonnal irányt váltottak. Nem tudtam hova máshová mehetnénk. A környék teljesen ismeretlen volt számomra. Mindent homok borított. A talajból néha-néha óriási fák magasodtak ki. Ahogy telt az idő, mégis felfedezni véltem valami olyat, amit már láttam. Valami olyat, ami nem volt idegen. Valami olyat, melyhez vámpír létem egyik legszebb élménye fűződik. A sziklák, a vízesés. Az emlékek. A paradicsomunk. Azon a helyen voltunk, ahova Edward vitt el engem egyszer. Mikor megkért rá, hogy legyek ismét ember. A közös helyünk. Ahová az elmúlt pár hónapban, rendszerint ellátogattunk. Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök még ide, úgy, hogy nem vele veszem birtokba a csodálatos helyet. A vízeséstől balra, egy hatalmas kőtömb helyezkedett el. Egy farkas levált a falkától, és lassan oda sétált a sziklához. Megérzéseim alapján, a farkas a falkavezér, Sam lehetett. Kétszer megkerülte a tömböt, majd felugrott rá, és egy hatalmasat üvöltött. Az üvöltést a helyet körülvevő hegyek visszhangszerűen verték vissza. Félelmetes volt. A hang úgy hatott, mintha milliónyi farkas torkából szakadt volna fel, pedig csak egyetlen egy farkas hallatta hangját. Nem tudtam mik a terveik velem. Hogy most azonnal megölnek majd, vagy várnak még. Szerettem volna beszélni velük, de így, hogy farkasként néztek vissza rám, nagyon egyirányúnak véltem felfedezni a dolgot. Jake még mindig velem volt, és támasztott, hogy erőhiányom miatt ne rogyjak a földre. Mélyen hatalmas szemébe néztem, majd megszólaltam.
„Tudom, hogy hibáztam, hogy szólnom kellett volna, de nem akartam veszélybe sodorni a családom, és a szövetséget sem szerettem volna tönkre tenni. Meg kell mondanom a többi farkasnak is, el kell, mondjak mindent! Nem bánthatjátok a családom.” Jacob megértően bólintott egyet óriási fejével, majd a kősziklán álló farkasra nézett, ezt követően hosszasan kezdték el bámulni egymást. A szemkontaktust végül Sam adta fel. Halk nyüszítés hagyta el a torkát, melyet az Őt körülvevő farkasok szinte azonnal viszonoztak. Sam rám nézett. Tekintete dühös, mégis megértő volt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így nem tettem semmit. Sam leugrott a szikladarabról, majd eltűnt a vízesés mögött. A többi farkas nyomban követte Őt. Egyedül Jake maradt ott velem. Nem tudhattam biztosan, hogy azért-e mert maradni akart, mert vigyázni akart rám, vagy, csak azért mert kellett valaki, aki szemmel tart. Abban viszont bíztam, hogy a falka nagy része azért tűnt el, mert emberi alakot szeretne ölteni, nem más okból kifolyólag. Vártam, csak vártam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, azóta mióta elmentek. Ahogy az égre néztem, láttam, hogy a nap veszít vakító sugarából, melytől eszementen szikrázott bőröm. A nap, halványuló tündöklése mellett, már az esthajnalcsillag is kivehető volt. Közeledett az éjjel, a falka pedig sehol nem volt. Szerettem volna beszélgetni Jacobbal, ezért megkértem rá, hogy változzon át emberré. Először vonakodott, majd megadóan leengedte fejét. Láttam rajta, hogy nyüglődik, és azt is tudtam, hogy ezt mi okozza. Azért, hogy átváltozzon, el akart menni, hogy ne lássam, de nem hagyhatott egyedül, mert őriznie kellett engem. Tudtam, hogy bízott volna bennem annyira, hogy mégis magamra hagyjon, és én sem mentem volna sehova. Több okból sem. Az első, hogy nem akartam további bonyodalmakat. Nem szerettem volna Jacobot sem bajba sodorni, ha esetleg kitudódna a dolog. Tudtam, hogy bűnhődnöm kell, és el is fogadtam, sőt ha nagyon mazochista akarok lenni vágytam is rá. Mióta megöltem azt az embert, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna arra a pillanatra, mikor rávetettem magam, és vére átjárta testem minden porcikáját. Hogy mennyire vágytam rá, hogy a számban érezzem. Hogy minden gondolkodás nélkül, ösztöneimre hagyatkozva, támadtam rá. Hogy vérét kiszívva, ép elmémet visszanyerve, mit éreztem a holtteste mellett. Egyetlen dologért voltam hálás, mely vámpír létemmel járt. Hogy nem alhatok. Magamat ismerve gyötörtek volna a rémálmok, és minden alkalommal mikor lehunytam volna szemem, a férfi ijedt tekintete meredt volna rám, melyet közvetlenül halála előtt láttam. Számtalanszor újra éltem volna azt a pár pillanatot. Szenvednem kell. A családomat pedig meg kell védenem. Ha ez csak úgy lehetséges, hogy meg kell halnom, megteszem.
„Nem kell elmenned. Csak változz át. Kérlek.” Láttam rajta, hogy szívesen megtenné. Most két dologközt vacilláltam. Az egyik, hogy azért nem teszi meg, mert nem akar ellentmondani Samnek. A másik pedig, hogy nem akart előttem átváltozni.
„Csak nyugodtan. Nem fogom magam kínosan érezni. Te se tedd.” Ezzel Jake megadta magát és kicsivel hátrább ment, mint most volt. Megkezdődött az átalakulás. Szőre fokozatosan tűnt el hatalmas testéről. Hirtelen felegyenesedett, farka pedig fokozatosan semmisült meg. Állkapcsát nagyra tátotta, majd egy morgás kíséretével, visszahúzta agyarait. Feje kezdte megközelíteni emberi formáját. Még egyszer kinyújtózott. Megfeszültek izmai, karmai, pedig ahogy ezelőtt fogai, eltűntek. Szőrzete már alig volt. Mérete pedig jelentősen lecsökkent. Kinyújtotta nyakát, majd jobbra és balra fordította. Láttam kirajzolódni lábai és kezei nyomát. És a következő pillanatban a hatalmas, és gyönyörű farkas már sehol sem volt. Helyette ott állt velem szemben, teljesen meztelenül Jake. Alaposan szemügyre vettem Őt. Nem akartam, mégis megtettem. Mikor észrevette, hogy szinte már bámulom, megköszörülte torkát, majd gyorsan maga elé tette hatalmas tenyerét. Kínosan éreztem magam.
„Ne haragudj!” Jake kissé önelégülten, de ugyanolyan zavarban, mint én, elmosolyodott.
„Nem teszem.”
„Rendben.” Hirtelen nem tudtam mást mondani. Nem akartam rögtön belevágni a mondandómba, így inkább másról kezdtem el beszélni. Féltem, hogy kényesen érinti a téma, de tudnom kellett.
„Jake??”
„Tessék?”
„Öhm… mi van köztetek a lányommal?” Nagy meglepetésemre Jake egy percet sem habozott, azonnal válaszolt. Nem feltétlen a kérdésemre, de válaszolt.
„Szeretem Őt.” Örültem neki, hogy ezt mondta, de előzőleg feltett kérdésemre, nem kaptam választ, így kicsit korrigálva, megismételtem azt. Illetve, csak megismételtem volna, ha Jacob szavamba nem vágva, folytatta volna előző kijelentését.
„És, azt hiszem Ő is szeret engem.”
„Én is azt hiszem.” Jake közelebb jött hozzám. És leült. Mivel rendkívül kényelmetlenül érezte magát nem sokkal később felkelt mellőlem és váratlanul felkapott az ölébe. Nem tudtam mire készült. Lépett velem kettőt, és mikor megláttam, merre visz, már késő volt.
„Jacob, ne…” De mikor e szavakat mondtam, már nyakig vizes voltam. Jacob beledobott a közelben lévő tavacskába, melyhez rendkívül kellemes emlékek kötöttek. Majd beugrott mellém, Ő is.
„Sajnálom, de kínosan érzem magam, ruha nélkül. Főként, hogy a lányodról beszélgetünk.” Kitört belőlem a nevetés. Tudtam, hogy mindennek ez az oka. Kicsit még incselkedtem is vele.
„Oh, és amint láttam, nem csak a belsője fogott meg téged. Ennek pedig az előbb szemmel látható bizonyítékát vettem. És még csak a nevét sem mondtam ki.” Egy kicsit zavart a dolog, mégis csak a lányomról volt szó. Viszont tudtam, hogy Jake vigyázni fog rá. Minden téren. Örültem neki, hogy kölcsönös érzelmekre talált Jacob, és persze a lányom, még ha korainak is éreztem mind ezt. Jacob lesütötte a szemét, és hosszú ideig rám sem nézett. Megtörtem a kínos csendet.
„Remélem, boldogok lesztek együtt.” Jake rám nézett. Láttam örömét a szemében, viszont úgy vettem észre kételkedik benne, hogy igazat mondok. Kijelentésem magába foglalta, azt a tényt is, hogy lehet, én már nem láthatom lányom boldogságát, és úgy vettem észre, Jake is felfedezte ezt a hangomban.
„Bella, kérlek, még ne add fel! Még nincs veszve semmi.” Szinte azonnal félbeszakítva vágtam közbe.
„De igen. Bűnös vagyok, következésképpen bűnhődnöm kell.” Jake nem szólt, még csak rám sem nézett. Nem volt értelme további magyarázkodásnak. Viszont szerettem volna tudni, mi fog történni, így bízva abban, hogy Jake tudja, megkérdeztem.
„Most mi lesz? Megölnek, ugye?” Éreztem a szomorúságot a hangomban, így biztos voltam benne, hogy Jake figyelmét sem kerülte el.
„Nem.” Nem volt kétségem felőle, hazudik.
„Ne hazudj nekem. Legalább most ne!” Fájdalmasan rám nézett, közelebb úszott hozzám, és hatalmas tenyerei közé fogta arcomat.
„Nem tudom, Sam mit tervez. Ha a szövetségben leírtakat veszem alapul, meg kellene halnod. Viszont a falka tudja, hogy azzal magára szabadítaná a Cullen családot, és Őket ismerve a többi vámpírt is. Ezt pedig nem engedhetjük. A dolgot az is megnehezíti, hogy az elmúlt egy, másfél évben a két faj nagyon szoros barátságot kötött egymással. Közösek voltak az érdekeink. Nem hagyom, hogy bármi bajod essen.”
„De igen, engeded. Nem hagyhatom, hogy az elfogultságod, bajba sodorjon másokat. Ha én már nem leszek…” Jake félbeszakított.
„Olyan nem lesz.”
„Jake! Ha én már nem leszek…” Láttam, hogy megint közbe akar vágni, így egy újamat ajkaira tettem, így fojtottam belé a szót.
„Vigyáznod kell Nessie-re, és fent kell tartanod az egyensúlyt. Az apám. Ha tudomására jut, hogy halott vagyok, össze fog törni. Neked ott kell lenned mellette. Segítő kezet kell, nyújts. Ígérd meg, hogy megteszed.”
„Ugyan. Erre nem lesz szükség.” Akadékoskodott Jake.
„Csak ígérd meg!” Erősködtem. Jake sóhajtott egy nagyot, majd megszólalt.
„Megígérem.”
„Köszönöm.” Majd ismét kínos csend vette kezdetét. Hirtelen zajt hallottam. Fejem a hang irányába fordítottam, majd valami olyat éreztem, ami teljesen kétségbe ejtett. A hang, az illat, az érzés, mind azt sugallták, hogy bármi vagy bárki is közeledjen, számomra jót nem jelenthet. Féltem. Magam sem értem. Nem a haláltól, vagy a fájdalomtól tartottam. Hiszen, mindkettőben volt már részem. Féltem, hogy nem láthatom többé a családom. A lányom, a szerelmem, az apám, Alice-t, a Cullen- éket. Elbúcsúzni sem tudtam tőlük. Váratlanul Jake elkapta a kezem, és megszorította azt. Bizonyára Ő is felfedezte a közelgő ismeretlent.
„Farkasok?” Tettem fel gyanakvóan a kérdést.
„Nem.” Erős megérzésem volt, hogy ha nem farkasok, akkor kik, vagy ki közeledik. Sejtelmem hamarosan be is igazolódott.
„Bella? Jól vagy?” Edward rohant felém, és aggodalmasan faggatott. Pár pillanat múlva tekintete és arckifejezése gyökeresen megváltozott.
„Bella? Jacob? Mit műveltek ti?” Nem akartam magyarázkodni felesleges lett volna, és időm sem volt rá. Edward egy szempillantás alatt a tóban volt mellettem. Ölébe vett, és már ki is ugrott a szárazföldre.
„Edward ne!” Ellenkeztem. Jake egy darabid mozdulatlanul figyelte az eseményeket, majd Ő is megszólalt.
„Ne csináld!” Edward szemei kipattantak.
„Hogy mondod?” Hangja tele volt dühvel és gúnnyal.
„Ne tedd ezt!” Ekkor Edward váratlanul elengedett, én pedig reflexeim hála nem terültem el a földön, hanem gond nélkül, talpra esve megálltam. Ed’ beugrott Jake mellé a vízbe, és elkapta a torkát. Láttam szemében a feltörő vérszomjat, a hatalmas dühöt, és az ölni akarást. Edward egy pillanatig kizökkent, mikor hangosan rá szóltam.
„Edward?” Ekkor nézett rám. Jacobnak ez épp elég volt. Kiszabadult szorításából, kiúszott a tópartra, majd egy másodperc alatt átalakult. Edward sem habozott. Kiugrott a vízből. Teste gyönyörű volt. Pontosan úgy nézett ki, mint akkor este, mikor, ha csak egy színjáték keretei közt is, de ember lehettem. Bőre a hold ragyogása, és a víz csillogása miatt olyan csodálatos volt, hogy minden más eltűnt agyamból. Csak a látványra tudtam figyelni. Érzéseim felerősödtek. Szerettem, imádtam, akartam. Nem tudom mi ütött belém. Nem tudtam mérlegelni a helyzetet. Egyszerűen csak oda rohantam mellé, elkaptam az egyik kezét, magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Edward nem viszonozta a csókom, éreztem teste remegését, és dühét. Nem foglalkoztam vele, tovább csókoltam. Ezek után már Ő sem tétovázott. Visszacsókolt. Úgy fonódtak egymásba ajkaink, mintha nem lenne több alkalom. És ami azt illeti, nem is hittem, hogy lesz. Csókja égette a szám, egész testem beleremegett. Akartam Őt, jobban, mint eddig bármikor. Kizártam a külvilágot, és nem foglalkoztam semmi mással. A múlttal, a jövővel. Csak a jelennek a pillanatnak éltem. Egy pillanatra elengedetem ajkaim szorításából.
„Szeretlek.” Suttogtam a fülébe, majd lágyan megcsókoltam a nyakát. Ahogy a víz folyt le a hajáról, végig a füle mellett, a kulcscsontján át. Teljesen megigézett. Nem tudtam másra gondolni, csak, hogy karjaiban tartson, és csak engem szeressen, csókoljon. Szorítása erősebb lett. Eddig hátamat fogta, kezei most már a csípőmet markolták, és húztak egyre közelebb álomszép testéhez. Ajkai ismét ajkamat keresték. Most már Ő is csak velem volt elfoglalva. Dühe csillapodott, és immár vágya erősödött fel. Kezemet becsúsztattam pólója majd hasát és mellkasát kezdtem el simogatni. Edward még közelebb húzott magához, és úgy tűnt, már soha nem enged el. Biztonságban éreztem magam. Nem tudom mióta lehettünk önkívületi állapotban, viszont mikor kinyitottam szemem, és kicsit magamhoz tértem rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül. Egy óriási farkas, Jake személyében, mozdulatlanul állt a tó mellett, és hatalmas barna szemeivel minket bámult. Edward még mindig szorosan karjaiba tartott. Nem akartam szabadulni öleléséből. Vele akartam lenni.
„Edward?”
„Igen?”
„Menned kell.” Edward kérdően nézett rám.
„NEM. Mennünk kell.” Förmedt rám, majd javított ki. Jake morogni kezdett, Edward pedig ismét dühbe gurult.
„Ide figyelj, te korcs. Elviszem innen Bellát, ha tetszik, ha nem. A lányom miatt meg még számolunk.” Edward megfogta a kezem, majd elkezdett húzni magával.
„Edward, kérlek!” Szomorúan néztem rá.
„Nem Bella. Nem. Nem hagyom, hogy bajod essen. Ha a farkasok háborút akarnak, megkapják.”
„De ez nem helyes. Hibás vagyok. Bűnhődnöm kell. Egyedül nekem, nem másnak.”
„Nem vagy hibás. Nem tehetsz a történtekről.”
„De ellene tehettem volna.” Edward gorombán rám nézett.
„Erről nem nyitok vitát. Jössz és kész.” Mentem volna szívesen, de nem akarom, hogy ártatlanok vére folyjék miattam. Nem hagyhatom. Egy hibát már elkövettem, többet nem fogok.
„Nem.” Fájt kimondanom, de nem tehettem mást. Ránéztem Jacobra, akin láttam az értetlenkedés jeleit. Nem avatkozott közbe.
„Ezt te sem gondolhatod komolyan.” Akadékoskodott Edward. Én nem feleltem, sőt egy lépést hátráltam.
„Bella?!”
„Tessék?” Úgy tettem, mint aki nem tudja, mit akar.
„Ne csináld ezt!”
„Edward! Menj el! Kérlek!” Nagyon nehéz volt kimondanom ezeket a szavakat, de nem volt más választásom.
„Nem.” Szemei szikrát szórtak, majd hirtelen megszólalt egy ismeretlen hang.
„Pedig jobban tennéd.” A távolból egy hatalmas alak emelkedett ki. Teremtét Emmett - éhez, tudnám hasonlítani. Viszont ez az idegen, ahogy elnéztem, közel két méter magas lehetett. Fekete félhosszú haja, fülét még bőven takarta. Szemei sötétek és aprók voltak. Ajkai vörösek és teltek. Pólója tökéletesen megfeszült kidolgozott testén. Mivel újatlant viselt, megpillantottam bal vállán, egy sérülést. Olyan volt, mintha valaki kiharapott volna belőle egy darabot, majd azt összehúzva varrták volna össze. A seb színéből ítélve, már elég rég szerezhette. Közvetlenül mögötte gyülekezett a falak. Sam pedig mellette állt. Látta értetlen tekintetünket, így bemutatta a rejtélyes idegent.
„Ő Gerard, a valaha élt, legősibb, bölcsebb és erősebb vérfarkas a világon.” Látszott Sam-en, hogy mindennél jobban tisztelte Őt. Kis szünetet tartva folytatta.
„Mivel nem tudtunk dönteni Bella sorsa felül – Edwardra nézett, és most már szinte csak neki beszélt. – közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy Gerard segítségét kérjük, és kellő ismertetés után a döntést rá bízzuk.” Edward nagyon meglepett volt. Tudtam, hogy ezt nem fogja megállni szó nélkül. Gerard a farkasoknál ezek szerint, olyan ranggal bírt, mint nálunk, vámpíroknál a Volturi.
„Szóval ti egy idegenre bízzátok Bella életét?!” Edward hangja tele volt gúnnyal, és gyűlölettel.
„Ő nem egy idegen.” Förmedt rá Sam.
„De igen. Az.” Vette kezdetét Edward és Sam közt a szócsata.
„Ebből elég.” Csattant fel Gerard. Ekkor Sam hátrált egy lépést, és elcsendesedett. Edward viszont semmiféle reakciót nem mutatott.
„Bella most velem jön.” Jelentette ki, most már teljesen higgadtan Edward.
„Azt nem hiszem.” Mordult fel Sam ismét.
„Edward elég.” Szóltam rá. Féltettem Őt. Ketten néztünk szembe hat dühös és rendkívül erős farkassal. Tudtam, hogy esélyünk sem lett volna. És ezzel Edward is tisztában volt.
„Most még elmehetsz.” Ajánlotta fel neki Gerard. Talán nem kellett volna. Éreztem és láttam is, hogy Edward rendkívül dühös lett, e kijelentés miatt. Támadni fog. Ezt pedig nem hagyhatom. Lehunytam a szemem, kezem ökölbe szorítottam, és egyetlen lökéssel, kitoltam pajzsom az agyamból, bevonva azzal Edwardot és magamat.
„Edward ne csináld ezt! Esélyünk sincs. Itt helyben megölnek, mind kettönket. Gondolj Nessie-re és a Cullen- ékre. Nem teheted ezt. Én rendben leszek. De most el kell, menj! Kérlek! Ha szeretsz, megteszed.” Edward lehajtotta a fejét, majd rettentő nagy fájdalommal a szemében rám nézett.
„Szeretlek…”
„Akkor menj!” És ezzel a mondatommal bezárólag visszahúztam pajzsom elmémbe, szabad utat engedve ezzel Edwardnak. Ő kiegyenesedett, rá nézett a falkára, majd Gerardra.
„Ha bármi baja lesz…”
„Erre nincs szükség. Egyelőre nem lesz.”
„Ajánlom is!” Edward még utoljára rám nézett, majd elindult lassan az erdő fele.
„Még visszajövök, és nem egyedül.” Ezt a mondatát inkább nekem címezte. És ekkor jutott el a tudatomig, hogy mire célzott ezzel.
„Neee…” De hangom már nem hallotta. Edward eltűnt a hold fényében.


Írta: Veréb Nikolett /Niky/

Érdemes elolvasni!

Igaz ez nem kapcsolódik a Twilight Saga-hoz, viszont úgy érzem meg kell mutassam nektek! Egyik barátnőm "titokban" verseket ír, még hozzá remek verseket! Mivel nekem nagyon megtetszett, úgy gondoltam megosztom veletek is! Nagyon örülnék, ha minél többen vissza jeleznétek, legyen az pozitív illetve negatív vélemény. Előre is köszönöm! Tehát akkor íme a vers:

Múlt éjjel egy köpönyegről álmodtam


Múlt éjjel egy köpenyről álmodtam,
Fekete volt az, s félelmetes álmomban.
Ágyamban fekve rám hullott az álnok,
S ez adott rettenetes, gyötrő álmot.

Először csak puhán repült énrám,
Majd lassan szorított magán.
Az álom végén már csak őt láttam,
Egy fekete ürességet, kit megszántam.

Mintha csak élne, úgy ölelt körül,
És sírt-sírt lelke keservébül.
Éreztem, hogy az ágy körülöttem nedves,
De hagytam, hisz láttam, mily keserves.

Majd egyszer csak egyre nehezebb lettem,
S mintha a vér megfagyott volna ereimben.
A köpeny egyre szorosabban fogott,
S az éltető levegőm lassan elfogyott.

Egyszer csak eltűnt a fekete lepel,
Nevetve elhagyott, mint ki szép dolgot végzett el.
Egy hófehér, sugárzó fényesség jött felém,
S megnyugodtam; harcomat befejeztem én.

Egy fehér köpeny szállt a fekete helyébe,
Megnyugtató szavakat súgott a fülembe.
Reménnyel, fénnyel töltött fel, mintha angyal volna,
Majd elrepült ő is, egyedül hagyva.

Kinyitottam szemem, rájöttem, hogy álom
E kép, melyet én valóságnak szánom.
Aztán felfedeztem egy különöset,
Az ágyam mellett állok, s közben mégis ott fekszem.

Könnyű voltam, mit holmi lélek,
Nem láttam még ilyen érdekességet.
Odamentem magam mellé, s valami felsejlett:
Ha testem ott van, s én itt vagyok: ez csak a halál lehet.

Megijedtem magamtól, s mindenre rájöttem,
A búcsúlevelet is megtaláltam mellettem.
Testem vérbe fagyott, mégis fehér volt, mint egy halott,
S arcomon végig a könny csillogott.

Már emlékeztem mindenre az előző estéből,
Mely miatt a halál álma hozzámjő.
Az élet nehéz volt, kiket szerettem, gyűlöltek,
S én nem vállaltam ezt a küzdelmet.

Mindent meggondolva rászántam magam a tettre,
S nem csak lelkem, már testem is darabokra lett törve.
A kés megvolt, már megtanultam használni,
S tudtam, az ereim nem fogják megbánni.

Rám a sok altató is jó hatással volt,
Amit nehéz volt megtenni, máris könnyebb volt.
Két csuklómból lassan elindult a vér,
S néztem, ez az utolsó fájdalom, mi ér.

De lassan az altató is hatott,
S ezután az álom már könnyenjövő volt.
A fekete köpeny halálom előtt kínzott,
S a fehér elhozta a várva várt bocsánatot.

Elmélkedésem félbeszakítva anya a szobámba jön,
Hát persze: iskolanap van, az ébresztő mégsem csöng.
Meglátja elgyötört testem…ettől féltem nagyon,
De nem hiszi, mit lát, képzelhetetlen, hogy elhagyom.

Leül ágyamra, simogatván arcom, sírva szólít;
Mintha még lenne remény…ez bennem dühöt szít.
Aztán feladja. Ordítva, sírva borul testemre,
Nem hiszi el, hogy ezt tettem vele.

Felkel, meglátja a búcsúlevelet,
Melyen könnyem, s vérem cseppjei sötétlenek.
Elolvassa, s nem bírja tovább szívvel,
Ájultan hullik a földre, teljesen összetört lélekkel.

Odamegyek hozzá, fel akarom kelteni,
De nem hall engem: S ezért fájdalmam elmerít.
Leülök a földre, kérem az Istent,
Tegyen valamit, enyhítse szenvedésem.

Hiába haltam meg, testem már nem fáj,
De lelkem, ő sajog, darabokban van már.
Miért vagyok még itt? Miért nem lépek tovább?
Azért mentem a halálba, hogy ne érezzem, hogy fáj.

Mégis itt vagyok, látom a szenvedést,
S már csak egy kérdésem van: mi jöhet még?
A válasz már itt van, bejön az öcsém,
Sírva fakadok: most jön az igazi vég.

Meglátja testem, s anyát ájultan,
Nem fog fel semmit, nem érti, mit csinálunk ottan.
Odajön, de felkelteni nem tud, félelemmel néz rám,
Megijed a vértől, sokkolja a látvány.

Leül az ágy mellé, sír nagy fájdalommal,
Leülök mellé, de nem érzi ezen állapotában.
Kész…ennyi volt…megszakad a szívem…
S újra itt van, a köpenyt érzem.

Kettő száll erre, két szerettem felé,
Nem! Ezt nem engedem! A halál nem övéké!
Rájuk száll lassan, lélegzetük megáll,
Őket nem hagyja itt, szeretteim, a Mennyország vár.

Egyszer csak, mintha égi szózat lenne,
A telefonom megszólal e csendbe’.
Végre felébredek, az egész egy álom volt,
Nem haltam meg, csend van, a házban nyugalom honol.

Mindenki alszik, sötét a világ,
Senkinek sincs baja, mindenki álmodni vágy.
Visszamegyek szobámba, sírva letérdelek,
És áldom Istent, hogy nem tettem meg.

Félek az álmomtól, de végre megnyugodok,
Nem fogom megtenni, szeretteimhez fordulok.
Anya bejön kelteni, meglát így engem,
Nem szólok semmit, csupán egy szót ráborulva:
SZERETEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Írta: Himawari

/Niky/

Night Light ("Twilight 5. rész") 13. fejezet

Renesmee / Nessie/

13, Teljes lebukás

A pillanat tökéletes volt. Viszont tudtam, ha sokáig, húzom az időt, és nem megyek le a születésnapi bulimra ünnepelni, az Alice által nekem szánt ruhában, már kevésbé lesz az. Sőt... Tudatosan ugyanakkor nagyon nem akarva, engedtem el Jake kezét, és bomlottam le nyakáról, akár egy gyöngysor. Félve sétáltam oda az ágyhoz, a ruha után érdeklődve. Kezembe vettem azt az átlátszó csomagolásával együtt. Vettem egy mély levegőt, és nagyon bíztam benne, hogy a ruha, amit Alice ajándékozott nekem, leginkább az én, és nem Alice ízlését, stílusát tükrözi majd. Hangosan fújtam ki a tüdőmben feleslegesen tárolt levegőt, majd behunytam a szemem. Megfogtam a csomagolást, és egyetlen mozdulattal letéptem a számomra még titkokat rejtő ruháról. Hallottam, hogy Jacob mögöttem felsóhajt. Nem voltam biztos benne, hogy a csodálat miatt vagy a csalódottság miatt hökkent meg ennyire.

"Ennyire szörnyű?" Kérdeztem félve. Szemem pedig, egy pillanatra sem nyitottam ki. Jake közelebb lépett, végig simított a derekamon, amitől teljesen megborzongtam. Persze, jó értelemben véve.

"Nézd meg magad!" Szólított cselekvésre Jake. Hangja nyugodt volt, így még inkább bíztam benne, hogy ez jót jelent. Ez csak azért volt olyan fontos, mert Alice külön megkért rá, hogy ezt a darabot vegyem fel. Én pedig, nem szeretném megbántani azzal, hogy nem teszem meg. Rászántam magam, és kinyitottam a szemem. A reakcióm egy az egyben megegyezett Jacob-éval.

"Hűh! Ez gyönyörű." Hosszasan vizsgáltam meg a szinte már estélyinek tűnő pikáns ruhadarabot. Szabása lágy és gyengéd. Színe a királykék és a halványkék között mozgott. Nem bírtam tovább várni azonnal fel akartam próbálni. Első látásra beleszerettem.

"Őőő. Jake..." Csak ennyit mondtam, és Ő megértette mit szeretnék.

"Oh, persze, megyek."

"Ne! Kíváncsi vagyok a véleményedre. Inkább a fürdőbe menj! Kérlek."

"Rendben." Mosolygott rám szelíden. Nem tudtam mi ütött belém. Hiszen szerettem és Ő is engem, és ami azt illeti, a délutáni rövid szoknyámban, ami még most is rajtam volt, úgy sem sok minden volt takarásban. Mégis úgy éreztem, még vannak olyan dolgok, amikre nem vagyok kész. Amiket nem tudok megosztani vele. Ilyen volt ez is. Jake, egy szó nélkül besétált a szobából nyíló fürdőszobába. Mikor hallottam becsukódni az ajtót, azonnal, levetettem a rendkívül rövid, szakadt szoknya darabomból, és óvatosan bújtam bele, a majdnem bokáig érő, selyemruhába. Ahogy a szoknya alját igazgattam, megpillantottam a földön, egy dobozt. Felemeltem, majd bele lestem. Egy az estélyinek mondható ruhámmal azonos színű tűsarkú szandált pillantottam meg. Csodálatos volt. Ezzel sem vártam tovább. Szó nélkül felpróbáltam. A méret pont jó volt, ahogy a ruháé is.

"Alice." Suttogtam magamban. A szandált három csodaszép lánc övezte. Kettő a bokám körül tekeredett 'X' alakban. A harmadik pedig a lábfejemet ívelte át, egyetlen vízszintes láncként. Miután már rajtam voltak az Alice által ajándékba adott holmik, beálltam a tükör elé, hogy megnézzem, hogy is nézek ki a csodaszép ajándékokkal övezve. Amit láttam egyszerűen hihetetlen volt. A tükörben a lány. Mintha nem is én lettem volna. Csodaszép volt. Az egyedi selyem tökéletesen passzolt a tükörben lévő alakra. Dekoltázsa kissé mély volt, de nem kihívó. Épp csak egy kicsit mutatott. Így volt tökéletes. A melleim alatt két vékony szál futott, bal oldalt apró masniba futva össze. A ruha, csípő tájt kissé szorosabb volt, mint lejjebb.

Ami meglepett, hogy azon kívül, hogy eszméletlenül gyönyörű darab volt, még jól is éreztem magam benne. Kényelmes volt. Egy jó darabig csak álltam a tükör előtt magamat bámulva. Percekkel később arra eszméltem fel, hogy Jake mögöttem áll. Engem nézett a tükrön keresztül. Megfordultam és rá néztem.

"Gyönyörű vagy." Elmosolyodtam.

"Mintha nem is én lennék."

"Ne mondj ilyet. Számomra mindig ilyen csodás vagy." Bókolt nekem Jake.
Most minden olyan más volt. Úgy éreztem magam mintha egy tündérmesébe cseppentem volna, ahol minden tökéletes. Csak attól féltem, hogy a mese éjfél után véget ér majd. Ezért minden percét próbáltam a lehető legteljesebben kiélvezni.
Megfésülködtem, és kiengedtem majdnem derékig érő vöröses barna hajam és feltettem egy nagyon kevés, a ruhához illő szájfényt. Kész voltam. Már épp indulni akartam le a többiekhez, mikor Jake gyengéden elkapta a kezem, és visszahúzott.

"Még egyszer boldog születésnapot!"

"Köszönöm." Majd rá néztem a Jacobtól kapott ajándékomra, mely szorosan fonta körül ujjamat.

"Menjünk!" Szóltam neki. Hirtelen eszembe jutott valami teljesen abszurd dolog. Aminek hangot is adtam.

"Jake! Kérlek, vigyázz mire gondolsz, apám előtt." Elmosolyodott, majd bele egyezően helyeselt.

"Majd igyekszem." Mielőtt elindultunk volna, az ünneplő tömeg közé, Jake tett egy lépést felém, erőteljesen, ugyanakkor teljes gyengédséggel magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. Teljesen beleremegtem édes csókjába. Így akartam maradni a végtelenségig. Ajkaink tüzesen forrtak össze, karjai keményen tartottak, izmos teste pedig már-már hozzám tartozott. Semmi okom nem volt rá, hogy elengedjem Őt. Illetve mégis. Egy azért volt. A családom. Vannak olyan Cullen családtagok, akik nem szólnának a Jakkel való viszonyom miatt, sőt esetenként még támogatnának is. Ilyen például: Alice. Vele mindig megtalálom a közös hangot, olyan Ő nekem, mint egy legjobb barátnő, mint egy óvni akaró nagy testvér, és mint egy igazi példakép. Tudtam, hogy bármit is teszek, Ő ott lesz velem, és támogatni fog. Emmett is ebbe a kategóriába tartozik. Ő tényleg olyan, mint egy védelmező báty. Ha kell játékos, céltudatos, komoly. Ami pedig a legfontosabb, hogy szeret engem, és Ő is bármit meg tenne értem. Ahogy én is értük. Akiben biztos voltam, hogy mellém áll még, és segít majd a Jacobbal való szerelmem megóvásában, én mégis tőle tartottam a legjobban, az, az anyám volt. Fura, hiszen akárhogy is nézem Ő az anyám. Tudtam, hogy szeret engem annyira, hogy nem tilt majd el az egyetlen embertől, aki mellett igazán önmagam lehetek, akit a világon mindennél jobban szeretek, és akiért bármit megtennék. Tudtam, hiszen, anyám is bármit megtett volna a szerelméért, és ami azt illeti még annál többet is. Ha pedig jobban belegondolok meg is tette. Ha valaki, hisz a szerelemben, és hogy küzdeni kell érte, az életünk árán is, akkor az, az anyám volt. Akitől viszont a legjobban tartottam, az nem más, mint az apám. Tudtam, hogy létezésem előtt, sem volt fényes a viszonya Jakkel, hát még miután már megszülettem. Nem fogja elviselni, hogy az egyetlen lánya, azzal az emberrel, illetve farkassal van együtt, aki először élete szerelmére pályázott. Számomra is rendkívül szokatlan volt a helyzet, és bevallom féltem. Féltem, hogy elveszíthetek valakit, aki oly sokat jelent nekem. Legyen az a szerelmem, vagy az apám. Tudtam, hogy kockázat nélkül nincs győzelem, és ha nem próbálom, meg soha nem fogom megtudni, mi történt volna, ha…

Mindez egyetlen csók alatt játszódott le a fejemben. Elég erős érveknek véltem, így elszakadtam Jake-től, még ha annyira, nehezemre is esett, és elindultam az ajtó felé. Jake közvetlenül mögöttem jött. A lépcsőn lefele menet találkoztam Rosalie-val.

„Épp érted indultam.” Rose kissé morcos volt. Bocsánat kérően rá mosolyogtam.

„Már itt vagyok.” Rose alaposan szemügyre vett.
„Azt látom. Gyönyörű vagy.”
„Köszönöm.” Majd lesütöttem a szemem. Rosalie megköszörülte a torkát, majd megint megszólalt.
„Már itt vagyok.” Szavaimat ismételte.
„És nem egyedül.” Merengett tovább. Tudtam, hogy Jacobra utal, de próbáltam nem törődni vele. Tovább mentem. Lent úgy néztem, mindenki rám várt. Mikor leértem a lépcsőn, Alice szaladt oda hozzám. Párszor megkerült, majd megállt előttem.
„Na? Tetszik a ruha? Pont eltaláltam a méreted.” Láthatóan nagyon büszke volt magára, és most az egyszer én is az voltam rá. Persze, csak a ruha választási szokásait nézve.
„Igen. Csodaszép. Köszönöm.”
„Ugyan. Nagyon szívesen.” Mielőtt Alice elkezdte volna szervezni a mai bulimat, volt egy kikötésem. Szóltam neki, hogy kérjen meg szépen mindenkit, hogy ne rajongjanak körül, mert én vagyok az ünnepelt. Nem akarok még ennél is nagyobb felhajtást. Ez volt a feltétele a bulimnak. Úgy látom Alice pedig komolyan vette a kikötésem. Úgy tűnt sikerült elrendeznie, mert a szokásosnál, most sem voltam jobban –hála istennek- a középpontban. Így is túl soknak éreztem a bulit, utána pedig a ruhát. Most jobb szerettem volna, az erdő fáit birtokolni, vagy egyszerűen csak Jakkel lenni. Alice-t cukkolni, vagy Emmett-el versenyezni. Rose tanácsait, emlékeit hallgatni. Carlisle és Esme örök szerelmének harmóniájában gyönyörködni, vagy éppen a szüleim boldogságát figyelemmel kísérni. Jasper, vagy a nagyapám társaságát élvezni. Egy szóval bármi mást. Csak nem ezt. Próbáltam ezt az érzést magamba fojtani, mert nem szívesen bántanám meg ezzel Alice-t, hiszen annyit bajlódott vele, hogy megszervezze a tökéletes születésnapi bulit. Nekem. Ezért próbáltam élvezni, még ha a gondolataim, és az érzésim nem is engedelmeskedtek. Kezdetnek körbe néztem. A dekoráció alapja, az én ízlésemet tükrözte. Minden a részletekig ki volt dolgozva. Szinte már túlont túl tökéletes volt minden. Ami először szemet szúrt, az a rengetek étel, és sütemény volt, melyek úgy tornyosodtak az asztalon, mintha valami versenyen küzdöttek volna, az első helyért. Nem értettem Alice, minek gondoskodott ennyi ételről, egy vámpírok által lakott házban. Talán csak a buli valódisága miatt, nem tudom. Nem foglalkoztam vele tovább. Egyelőre. Tovább mentem. A díszlet nagyon szép volt. Távolról látszott, hogy Alice műve volt. Ami az illeti, ez az egész házról, és buliról elmondható. Mintha csak azt kiáltanák a tárgyak, a díszek, a fények, az életek. „Igen. Ezt Alice csinálta. Ez vagyok én.”
Ahogy már sokadszorra körbe néztem a házban, megláttam valamit, illetve valakit, valakiket. Jake a lépcsőnél állt. Apám pedig elég sebes tempóban közeledett felé. Csak egyetlen magyarázatot találtam rá. Pedig direkt szóltam Jake-nek, hogy fogja vissza a gondolatait. Muszáj volt tennem valamit. Oda rohantam apámhoz, mielőtt még odaért volna Jacob- hoz.
„Szia, Apa.” Álszent és elöltetett vigyorral az arcomon köszöntem neki, alig pár méterre Jake-től. Apu még egyszer átnézett a fejem felett, majd rám figyelt.
„Szia, Nessie. Nagyon csinos vagy. Sőt, gyönyörű.” Úgy láttam sikerrel jártam.
„Köszönöm.” Ismét elpirultam. Nem vártam tovább. Bele karoltam és elindultam apámmal az oldalamon a kijárat felé. Hogy miért pont arra? A válasz egyszerű. Az volt az a pont, ahol a lehető legtávolabb lehettünk Jake-től. El akarom mondani az apámnak, a családomnak, hogy szeretem Jacobot. Hogy mi a helyzet velünk, de nem tartottam a legmegfelelőbb alkalomnak, a mai napot. Elvégre is, minek sietni, ha örökké élünk?
„Na és, hogy tetszik a buli?” Kezdeményezett beszélgetés, a nagy csend után, az apám.
„Hát, Alice megint ki tett magáért.” Nem akartam hazudni. Minden szép volt, de feleslegesnek éreztem, és ezt az apám nagyon jól tudta. Hiszen ismer.
„Az biztos.” Mosolyodott el az apám. Hirtelen történt valami. Apám nem mozdult, csak bámult a távolba. Nem tudtam mi lehetett ennek az oka. Egészen a következő másodpercig. Kezeink még mindig egymásét támasztották. Ez volt a baj. Csupasz csuklom hozzáért a kézfejéhez, gondolataim pedig, visszafoghatatlanul mutatkoztak meg. Az elmúlt pár nap eseményei, az érzéseim. Pontosan az, amit most a lehető legnagyobb titokban akartam tartani. Annyira figyeltem Jake-re, hogy magamról el is feledkeztem. Gyorsan elengedtem a kezét, ezzel megszakítva a további gondolataim feltárását. Apám üveg tekintete egy pillanat alatt megváltozott. Dühösen meredt rám.
„Ezt mégis mikor akartad közölni velem?” Szinte már ordított. Hirtelen a házban lévő összes szempár ránk meredt. Láttam Jake kétségbe esett tekintetét. Az anyám értetlen reakcióját. Alice gyanakvó szemeit. És a sok érdeklődő arckifejezést. Nem akartam a középpontban lenni, a születésnapom miatt. Erre, mégis megkaptam, és még csak nem is a buli következményeképpen. Dühös voltam. Nem a helyzet vagy az apám végett. Leginkább magamra haragudtam. A dühömet pedig, akármennyire is próbáltam, nem tudtam vissza fojtani.
„Nem most.” Vágtam oda durván. Hátat fordítottam, és egyetlen szökkenéssel kiugrottam a legközelebbi ablakon. Nem tudtam merre tartok, de nem is érdekelt. A cél, a lehető legtávolabb kerülni a Cullen háztól. Csak rohantam, és próbáltam kizárni mindent. A családomat, a gondolataimat, az érzéseimet. Mikor nyugalomra van szükségem, mindig a természetben keresem azt, és ez eddig mindig segített. Egyszer mikor összekaptam Alice-el, szintén eltűntem, és menedéket keresve csatangoltam az erdő rejtett zugaiban. Akkor találtam egy helyet. Nem volt kimondottan szép, de engem megnyugtatott. Azóta is azt a helyet keresem. Mert valami véletlen folytán, vagy puszta, szerencsétlenségem miatt a placc eltűnt, és akárhogy is kerestem a megnyugvást jelentő helyet, többé nem találtam. A terület a farkas- vámpír képzeletbeli választó vonal tartományába esett. Valahol a kettő közt terült el. Elindultam arra, bízva abban, hogy talán most megtalálom. Gondolataimat sikeresen eltereltem. Már most kezdtem megnyugodni, viszont a legkevésbé sem akartam vissza menni. És ami azt illeti, most már hajtott a kíváncsiság, a remény, hogy most vissza találok, a régóta keresett területre. Mikor elértem a választó vonalat, felugrottam egy hatalmas fára. Pár pillanat alatt, a tetején voltam. A szél kellemesen borzolta hosszú hajamat. A ruha és a cipő miatt nem tudtam rendesen, szabadon mozogni, így a cipőtől megszabadultam. Mivel nagyon tetszett, és Alice-től kaptam, nem akartam elhajítani, de magamon sem hagyhattam. Óvatosan kibújtam belőle, majd a kezembe fogtam és körül néztem. A fán, amin épp tartózkodtam, megpillantottam, egy apró fészket. Lassan közelebb mentem, és meglepetten láttam, hogy a fészek üres. Már épp leugrani készültem, mikor eszembe jutott valami. Az üres fészekről eszembe jutottak a farkasok. A barátaim. Soha nem értettem, hogy mi értelme a két faj közti ellenségeskedésnek. Jake-et, már elfogadták a vámpírok, a családom. Viszont a többi farkas továbbra is tabu volt számomra. Jacobon kívül senki nem tudta, hogy akármennyire is tiltottak tőlük, én mégis szinte nap, mint nap meglátogattam Őket. Szoros barátságot kötöttem Embry-vel. Ő volt Jacob legjobb barátja, és ami azt illeti még most is az. Ő az első pillanattól fogva kedvelt engem. Ez az érzés pedig kölcsönös volt. Így szoros barátságot kötöttem vele. Sokszor megvigasztalt, mikor szomorú voltam, vagy egyedül érzetem magam. Arra gondoltam, felkeresem Őt, most is. A bulim előkészületei miatt, úgy sem találkoztunk egy ideje már. El is indultam, hogy megkeressem. A ruha miatt, még mindig nem tudtam, úgy mozogni, ahogy szerettem volna, és ahogy megszoktam, de nem csináltam belőle nagy ügyet. Biztos voltam benne, hogy kapok majd valami kényelmesebb ruhát, ha oda érek a barátaimhoz. Valami olyat, amiben végre kellőképpen, tudok majd mozogni. Már közel voltam. Éreztem a farkasok jellegzetes illatát. Bár ezt már Jake mellett egészen megszoktam. Így néha bajban is voltam, például, vadászat közben. Illata teljesen elbűvölt, és nem tudom miért, de úgy éreztem, mintha lebénította volna az érzékeimet.
Ahogy egyre közelebb kerültem a rezervátumhoz, megpillantottam Jared-et és Paul-t. A La Push-ban található egyik legnagyobb szikla tetején üldögéltek, és mint mindig a baráti beszélgetésükből, vicces csipkelődés lett. Hangosan oda köszöntem nekik. Ők pedig egymásra néztek, majd viccesen visszaszóltak.
„Hát, a farkasod hol hagytad?” Tudták, hogy Jake és Én, már jóval többek vagyunk, mint barátok. Ezt pedig minden egyes leendő alkalommal, emlékeztetik is velem. Mivel ismerem Őket, ez nem jelentett problémát. Viszont, hogy Jake miért nincs velem, nem volt kedvem ecsetelni.
„Azt inkább hagyjuk.” Kiáltottam vissza. Jared és Paul összenéztek, majd Paul rám nézett és megint oda kiáltott nekem.
„Héj, Nessie! Csini a rucid.” Hát igen, nem is Ő lett volna, ha nem tesz valami megjegyzést.
„Fogd be!” Válaszoltam kicsit jobb kedvűen, mint az imént. Tovább mentem. Körbe néztem, Embry után kutatva, de nem láttam sehol. Így tovább mentem. Annyira kerestem Őt, hogy észre sem vettem, hogy közvetlenül mellettem áll.
„Csak nem engem keresel?” Mosolygott barátságosan. Megijesztett. Elnevettem magam, majd válaszoltam.
„De. Pont hozzád jöttem.”
„Na és mit tehetek érted Renesmee Cullen?” Mosolygott rám Embry.
„Ne…”
„Mit ne?” Láttam rajta, hogy nem érti, mire gondolok, és nem is csodálkoztam rajta.
„Ne, hívj így!”
„Rendben, nem mondom többé, hogy Renesmee.” Még mindig nem értettet.
„A Cullen-t ne mond többé. Soha többé.” Ismét dühös lettem. Eszembe jutott az apám, a buli, és a kínos helyzet, melybe hozott.
„Mesélj!” Embry a világ legjobb emberismerője volt, akit csak ismertem. És a lehető legjobb barát. Fél szavakból is megértett. Mindig mellettem állt, és nyíltan elmondta a véleményét, a tanácsait, melyért feléztem rá.
„Nem sétálunk?” Ajánlottam fel.
„De, igen.” Értett egyet.
„Szóval, mi történt.” Elmeséltem neki mindent, ami az elmúlt pár hétben történt. A kialakuló kapcsolatomat Jakkel, az Alice által szervezett bulit, a ruhát, mely még most is rajtam volt, az apám kiborulását. Az érzéseimet. Repült az idő. Annyira belefeledkeztem az elmúlt pár nap történéseinek mesélésébe, hogy észre sem vettem, h besötétedett. Embry megint jobbnál, jobb tanácsokkal látott el. De a helyzetemet kilátástalannak éreztem, így minden szó felesleges volt. Nem tudtam, mit kéne tennem. Hogy szerethetnék úgy, hogy pont ez miatt veszítek el másokat. Fontos volt számomra Jacob, de nem vagyok olyan erős, mint anyám volt. Nem tudok szembe szállni mindenkivel. Talán jobb lenne, ha elengedném, mielőtt még az enyém lehetne.
Mivel már nagyon sötét volt, későre járhatott. Embry nem szólt, hogy menne, de tudtam, hogy itt sem maradhatok. Viszont haza menni sem akartam.
„Ha szeretnéd, itt töltheted az éjszakát.” Ajánlotta fel nekem kedvesen, a legjobb barátom. Nagyon örültem, hogy ezt mondta, de nem akartam a terhére lenni, így visszautasítottam megnyerő ajánlatát.
„Köszönöm. De jobb lesz, ha most haza megyek.” Mosolyogtam kínosan.
„Rendben. De ha kellek, én itt vagyok.”
„Tudom.” Elbúcsúztam tőle, majd elindultam a már rendkívül kényelmetlenné váló ruhámban, haza. Először csak sétáltam, majd mikor túl lassúnak találtam a tempót, futottam, majd rohantam. Úgy félúton tarthattam, mikor megláttam két csillogó szempárt az egyik bokorban. Az pedig pont rám meredt. Azonnal támadó állást vettem fel, és lélegzet visszafojtva figyeltem a hatalmas szemeket. Ahogy csak azokat bámultam, ismerőssé váltak, de mivel nem voltam biztos magamban, nem mentem közelebb, csak távolról figyeltem. A szempár egyre kedvesebbé, és hívogatóbbá vált számomra, így tettem egy lépést felé. Halk morgás hallatszott a közeli bokorból. Egyre erősebb volt a gyanúm, hogy a szemek tulajdonosa egy farkas. Ezért még közelebb léptem. Mikor már annyira közel voltam, hogy lélegzetvétele, pár centiről hallatszott, kinyújtottam a kezem. Az állat előrébb lépett, így a hold éppen rá világított. Egy farkas volt, ahogy gondoltam. Viszont, hogy ki, azt még mindig nem tudtam. Egyébként is vannak olyan farkasok kiket nehezen különböztetek meg, és most pont úgy állt, hogy abszolút nem tudtam ki venni, ki is lehet Ő.
„Ki vagy?” Ismét halk morgás hallatszott fel. Közelebb léptünk egymáshoz, és így már láttam, hogy az előttem lévő hatalmas farkas, nem más, mint Jared.
„Mit keresel te itt?” Tettem fel a kérdést, melyre szerettem volna tudni a választ, ám tudtam, hogy úgy sem kapom meg. Majd megint morgást hallottam. De ez a hang, nem az előttem álló farkas torkából tört fel. Lassan megfordultam, és három hatalmas farkast láttam magam mögött. Mivel Jared, éppen a másik oldalamon állt, és Jake-et ezer közül is megismertem volna, tudtam, hogy a három farkas egyike a falkavezér: Sam. Ebből már tudtam, hogy valami baj van. Sam csak vészhelyzet esetén, tartózkodik, a falkával, főleg ilyen késői időpontban. Nem tudtam elképzelni mi történhetett. A farkasok, egyszerre üvöltöttek fel, és indultak el, egyenesen a Cullen- ház felé. Nem értettem mi történik. Egy farkas visszafordult. Embry volt az. Arra kért üljek fel a hátára, és mivel tényleg nem tudtam mi ez a felhajtás, nem vonakodtam. Felpattantam a hatalmas farkasra, majd száguldottunk az erdő sötétjében. Hirtelen megálltunk. Körbe néztem, majd megláttam Jacobot, emberi alakban egy közeli fa mögül előbújni. Azonnal leugrottam Embry hátáról, és oda rohantam Jake-hez. Megöleltem, majd a fülébe suttogtam.
„Ne haragudj rám.”
„Nem haragszom.” Bíztam benne, hogy komolyan gondolja, mert hangja elég komor volt.
„Mi történt? Mit akar itt a falka?” Jake, rám nézett, majd lehajtotta a fejét. Ismét rám nézett, és válaszolt.
„Miután elrohantál, összetűzésbe keveredtem apáddal. Már majdnem összeverekedtünk, mikor Bella közénk állt. Próbálta megnyugtatni Edwardot, majd félre hívta, hogy beszélhessenek. Én pedig akaratlanul is, de elcsíptem pár szót abból a beszélgetésből.”
„Még mindig nem értem. Mi köze ehhez a farkasoknak?”
„Az, hogy a beszélgetésből, kiderül, hogy Bella…”
„Mi van az anyámmal?” Egyre zaklatottabbá váltam. Jake-ből pedig szinte minden szót úgy kellett kihúzni.
„Az anyád, megölt egy embert.” Mondta ki nyíltan. Tudtam, hogy igazat mond. Még kicsi voltam, mikor ez történt. Gabriel itt tartózkodása alatt történt meg. Anyám sokáig maga alatt volt. Hiszen nem az Ő hibája volt. Nem válaszoltam. Jake-nek pedig ez feltűnt.
„Mond, hogy nem tudtad!” Jake megemelte az állam majd a szemembe nézett, és megismételte előző mondatát.
„Nessie! Mond, hogy nem tudtál róla.” Fájdalmasan, de válaszoltam neki.
„Nem tehetem.” Még egyszer rá néztem, majd az engem körül vevő farkasokra, és rohanni kezdtem. Egyenesen haza, a családomhoz. Már nem voltam messze, viszont tudtam, hogy a farkasok sem. Az apám kint állt a ház előtt. Mikor meglátott, megörült, de dühös is volt. Már épp szidásra nyílt a szája, de én csak ennyit mondtam.
„Ne most! Baj van.” Apám értetlenül nézett, de nem állt le vitatkozni. Berontottunk a házba.
„Hol van az anyám?” Ordítottam.
„Itt vagyok. Mi a baj?” Ugrott le a lépcsőről.
„A farkasok. Tudják, hogy embert öltél. Az egész falka jön. Pillanatokon belül ideérnek. El kell tűnnöd. Nem veszíthetlek el.” Mire végeztem monológommal, már mindenki körülöttem volt, és csak rám figyelt. Ahogy elnéztem az arcokat, mindenki ugyanolyan zaklatott volt, mint én. Nem volt mit tenni. Most megint választanom kell a családom és a barátaim közt. Azt hiszem, kezdtem megérteni miért tiltottak tőlük annyira.
„A szövetség!” Nyögött fel Carlisle.
„Igen. A szövetség.” Helyeselt keserűen Alice. Mindannyian csak álltunk, mert a hír, annyira lesokkolt, mindannyinkat, hogy szinte mozdulni sem bírtunk.
„Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat.” Állapította meg az anyám. De még mielőtt folytathatta volna, az apám mellette termett, és dühösen ennyit mondott.
„Nem engedem, hogy bántsanak.” Szerelmük, még mindig olyan volt, mint rég.
„Vidd el innen Bellát, és Renesmee-t. Mi feltartóztatjuk őket.” Szinte parancsolta meg az apámnak, Emmett.
„Nem. Jake, nem bánthatod. A barátaim.” Nem akartam választani, de nem hagyhattam, hogy bárkinek, bármi baja essék.
„Már késő…” Halálos csend lett, mindenki Jasper-re figyelt.
„Itt vannak.”

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

Csajózos dumák, ahogy azt a halhatatlanok csinálják...

A mi nap keresgéltem ezt-azt a neten, ahogy az egyik barátnőm is. Ő találta ezeket a csajozós dumákat a Twilight Saga lélegzetelállító vámpír ill. farkas srácai előadásában. Nekem nagyon tetszik... remélem sikerül ezzel kicsit feldobnom az oldalt, amíg készül a 13. fejezet... /úgy néz ki visszatértem, és ami még fontosabb, megint ÍROK!! =) /

Jasper Hale :

1.) Hé Édes, akarod látni a harci sebeimet?
2.) Szóval.. hallottad valaha azt a mondást, hogy "minden nagyobb Texasban"?
3.) Pontosan tudom, hogyan érzel. Tudni akarod, hogyan érzek?
4.) A nevem Jasper ...de hívj Dr. Feelgood-nak.
5.) Érzem a szerelmet ma este... akarsz belőle részesedni?
6.) Az ajkaid azt mondják: "Nem!", de az endorfinjaid azt mondják, hogy "Igen!"
7.) Nem az én hibám, hogy szerelmes lettem. A te érzéseid vezettek félre engem.
8.) Nekem valóban halottnak kell lennem, Angyal, mert ennek a mennyországnak kell lennie.
9.) Hogyan érzel? Oh, várj ne mond el... hadd találgassak!
10.) Kicsit feszültnek látszol! Szeretnél egy nyugtatót vagy megütni engem?

Emmett Cullen :

.) Te nem vagy egy ingerlékeny grizzly medve, de én most megeszlek.
2.) Akarsz a majomnőm lenni?
3.) Fájt, amikor leestél a mennyből?Mert ilyen arccal, egy angyalnak kell lenned.
4.) Azt hallottam, hogy a pokol nem olyan rossz, ha veled tart egy angyal... Magammal vihetlek?
5.) (egy szőkének) A bátyám jobban szereti a barnákat, de én tudom, hogy a szőkék viccesebbek...
6.) Ölelkezni akarsz? Én leszek a Teddy mackód.
7.)Értesz a kocsikhoz?Én jobb vagyok, mint egy emelő.
8.) Szeretném látni, hány házat tudunk összetörni.
9.) Akarod látni, hogyan zúzok össze egy sziklát?
10.)Lehet, hogy én Tenessee-ből származok, de te vagy az egyetlen 10-es skálás, akit látok.

Jacob Black :

1.) Tudod mit mondanak, igaz? Egyszer mész Blackhez és sosem mész vissza
2.) 1,3 másodperc alatt bolyhosból meztelen tudok lenni.
3.) Úgy tűnik fázol. Akarsz takaróként használni.
4.) Hé baby, nincs szükséged egy szerelőre, ahhoz a szépen hangolt testhez?
5.) Fedetlennek tűnsz... Úgy értem ... uhh... feddhetetlennek abban szerelésben.
6.) Szóval... hogyan érzel a kutyákkal kapcsolatban?
7.) Akarsz játszani egy játékot? Te leszel Piroska, én meg a nagy rossz farkas.
8.) Én új jelentést adok az "állati attrakcióknak".
9.) Leszel a kiskutyáim anyja?
10.) Akarod látni a rezervátumomat?

Edward Cullen :

1.) Halott vagyok? Mert az hiszem, egy angyallal találkoztam.
2.) A nővérem látja a jövőt. Megengedte, hogy adjak neked egy nyomot: ez Én+Te vagyunk.
3.) Szia.A hangok a fejembe éppen azt mondták, hogy jöjjek és beszéljek veled.
4.) Ittál?Vagy én részegítettelek meg?
5.) Én egy függő vagyok. Leszel a heroinom?
6.) Én játszom az ütőjátékost. És úgy néz ki haza futást ütöttem veled.
7.) Szia, Edward vagyok. Lehetek szuper hős vagy rossz fiú.
8.) Cullen. Edward Cullen.
9.) Megbocsát nekem kisasszony?... Én... uhh... hello? A francba! Megint elájult. Miért nem tudom abbahagyni az emberek elkápráztatását?
10. ) Nekem van egy privát szigetem. Akarod látni?

Forrás: http://nessie_vampire.mindenkilapja.hu/

/Niky/

New Moon videók

Szijjasztok!!

Egy újabb meglepit hoztam! 2 darab New Moon videó részletet... a minőség nem a legjobb... és a sikításoktól, a beszéd sem vehető ki kellőképpen, de sztem azért megteszi... nekem tetszett!!



/Niky/