Eclipse előzetes!!

Díj

Köszönöm a díjat Tytának, Leának, Dórinak és Boginak!! =)

Mit kell tennem:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Tehát, még 1x nagyon köszönöm Tytának (http://grippingstory.blogspot.com), Leának (http://leander88.blogspot.com), Dórinak és Boginak (http://twilightstorybydoriandbogi.blogspot.com/), h gondoltak rám!!

A 7 dolog!!

1, Nem titok, h imádom a Twilight Sagát, és mondhatnii megszálott rajongója vagyok.
2, Szeretek írni, olvasni, táncolni, zenét hallgatni, filmeket nézni( késöbb remélem rendezni..xD)
3, Örülök, hogy vagytok nekem, látogatjátok, és olvassátok a blogomat! Köszönöm!!
4, Vannak japán táncoló egereim, akiket a Twilight szereplőiről neveztem el..xD
5, Gimi után Pesten szeretnék tovább tanulni, a Színház és Filmművészeti Egyetemen, rendezőő illetve forgatókönyviró szakon.
6, Ki nem állom a hazug és kétszínűű embereket. Jobb a barátomnak lenni, mint az ellenségemnek, mert elég forró fejű tudok lenni..
7, Imádom a barátaimat, és ha tehetem, a legtöbb szabadídőmet Velük töltöm el!

És a további 7 blog, akiknek ajánlanám a díjat:

BENINA - http://www.alkonyzona.blogspot.com/
JENNIFER PETROVICS - http://the-true-love-fanfic.blogspot.com/
STELLY - http://twilightfanfictionbyenci.blogspot.com/
ANIBELLS - http://dream-of-a-girl.gportal.hu/
EMCSI - http://www.wampire-girl.gportal.hu/
ALICE - http://no1twilight.wordpress.com/
SPIRIT-BLISS - http://www.twilightspirits.gportal.hu/

Még 1x nagyon szépen köszönöm azoknak akik gondoltak Rám, és persze minden olvasómnak, mert nélkületek, nem lehetne kint ez a logó!!

Niky

Boldog Karácsonyt!

A bónusz fejezettel és ezzel a képpel szeretnék minden kedves olvasómnak és látogatómnak, nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánni!!

Niky

Night Light – Bónusz fejezet

A következő történet a Night Light eseményszálától teljesen független!!

Night Light – Bónusz fejezet

Karácsony
A Cullen család soha nem ünnepli a karácsonyt. Talán azért mert azt állítják magukról, hogy lelkük elkárhozott, hogy Ők gonoszak, nem emberiek, ezért a karácsony sem „nekik való”. Most, hogy már jó ideje én is a családhoz tarozom, úgy gondolom, ideje véget vetni e buta elgondolásnak, és egy igazi, felejthetetlen, csodálatos karácsonyt ünnepelni. Van még négy napom a nagy meglepetésig. Szeretnék, mindanyuiknak örömet okozni ezzel, éppen ezért kell a legnagyobb titokban tartanom tervemet. Egyetlen ponton hibázhatna csak a dolog. Alice. Alice és a látomásai. De már ezt is kiterveltem. Ugyanis Őt semmiképp nem hagyhatom ki a karácsony előtti sürgés-forgásból, hiszen akkor egy életre megharagudna rám. Az pedig jelen esetben az örökké valóságot jelentené. Ezért ezt nem hagyhatom. Egyébként is Alice-nek szebb karácsonyi ajándékot annál, hogy egy fenomenális karácsonyt hozhasson össze, ráadásul most kellő segítséggel, nem is adhatnék.
„Bella! Bella?” Szakította meg Edward gondolataimat. Nem tudom mióta állhatott mellettem, de tény, hogy elkerülte figyelmem. Annyira belemerültem a tökéletes karácsony, a rengeteg ajándék, a boldog és hálás tekintetek álomvilágába, hogy a körülöttem jelenleg zajló dolgokról teljesen megfeledkeztem.
„Igen?”
„Ha nem tudnám, hogy képtelen vagy az alvásra, most komolyan azt hittem volna, hogy állva elaludtál.” Mosolygott Rám gyengéden, majd folytatta.
„Hol jár az eszed Drágám?” Közelebb lépett hozzám, és átkarolta derekam. Tudtam, ha most nem vágom ki magam a helyzetből, Edward rá fog jönni tervemre, azt pedig nem szeretném. Így kénytelen voltam némi cselhez folyamodni.
„Hát éppen arra gondoltam, hogy, hogy csábítsalak ki Carlisle dolgozó szobájából…”
„Valóban? És miért akartál „kicsábítani” onnan?” Mélyen szemébe néztem, majd érzékien megcsókoltam. Örökké így tudtam volna maradni. Hihetetlenül imádtam édes csókját, forró leheletét, erős ugyanakkor mégis gyengéd ölelését. Most mégis észhez kellett térnem, nem hagyhatok kárba veszni egyetlen percet sem. Milyen irónikus. Előttem áll az egész örökké valóság, gyakorlatilag az idő nem okozhatna gondot, most mégis itt van a nyakamon. Megint átéreztem azt mikor még ember voltam. Mikor tudtam, hogy attól a pillanattól kezdve, mikor reggel hétkor felkelek, a monotonitás miatt, az iskola körforgása miatt, minden percem be lesz osztva. Berögzült mozdulatok veszik majd kezdetét. Fogmosás, fésülködés, felöltözés, reggeli készítés, ajtó kinyit, majd bezár. Beugrok a kocsimba és az iskoláig meg sem állok. Kiszállok és pontosan a nyolc órási csengő hallatán szaladok az első órámra. Csengetés, csengetést követ majd és eljön a dél. Megebédelek, majd egy újabb csengőszó hallatán ismét a tanteremben találom magam, előttem a nyitott könyvekkel és füzetekkel. Még pár óra és itt van a délután. Kocsiba szállok, és haza megyek. Otthon ledobom a táskám, főzök valamit Charlie-nak, majd felmegyek a szobámba házit írni. Oly kevés szabadidőmben olvasok, szerintem meg sem kell már említenem, hogy mit. Majd besötétedik, megfürdöm és álomnak hajtom fejem. Másnap pedig kezdődik minden előről. Ember létem bizonyos szakaszában így teltek napjaim, míg be nem toppant az életembe Edward. Onnantól már a napjaimat kiegészítették az ébren álmodozás pillanatai, az iránta érzett szerelem kitöltötte szívemet, a nappalokat, az éjjeleket pedig maga Edward koronázta meg jelenlétével.
Most, ha nem is pontosan ugyanígy, de valamilyen szinten visszatért életembe, ha csak pár napra is, ez a fajta versenyfutás az idővel. Fura, de kimondottan élveztem. Viszont, ha most nem kezdek neki a készülődésnek, és nem keresem meg Alice-t, minden, amit elméletben már elterveztem, nem fogom tudni időre –és ez a kulcsszó- megvalósítani. Még egyszer végigszántottam nedves ajkaimmal az Övéit, majd óvatosan elhúztam fejem.
„Ezért.” Válaszoltam előzőleg feltett kérdésére, mire Ő elmosolyodott.
„Kár, hogy nem tetted meg már előbb.” Legszívesebben megint megcsókoltam volna, de ellenálltam a hatalmas kísértésnek. Végig simítottam egy ujjammal arcán, áthidalva még csókomtól nedves ajkán, majd kérdően rá néztem.
„Merre találom meg Alice-t?”
„Azt hiszem Jasperrel van az erdőben.”
„Mesés.” Dünnyögtem magamban. Edward meghallotta durcás kijelentésem, és láthatóan jót derült rajta.
„Tetszik mikor morcos vagy.” Úgy vettem észre Edward feltett szándéka volt, hogy levegyen a lábamról. Tisztában volt vele, hogy nem lesz nehéz dolga, és szívesen bele is mentem volna a dologba, de most tényleg sürgetett az idő.
„Tudom.” Utoljára rá mosolyogtam, majd megfordultam.
„Mennem kell. Szeretlek”
„De hová?” Értetlenkedett.
„Alice-hez.” És már rohantam is kifele az ajtón. Száguldottam az erdőn keresztül, és egyfolytában az ötletemre gondoltam, hátha Alice-nek látomása támad a jövőmmel kapcsolatban, melyben meglátja, majd mire készülök. Ahogy suhantam a fák között, azon is járt az agyam, hogy ez a Karácsony akkor lenne csak igazán tökéletes, ha esne a hó. Nem szerettem a havat, sem az esőt. Utóbbival mondjuk már megbarátkoztam. De a karácsony, akkor is hóval az igazi. Viszont nagyon kevés esélyt láttam arra, hogy ebben a három, négy napban esni fog. Egyelőre nem foglalkoztam vele, most a legfontosabb, hogy megtaláljam Alice-t. Rohantam, csak rohantam a sűrű fenyőkkel borított erdő közepén. Ösztöneim sem nagyon segítettek, hiszen a rengeteg fától szó szerint nem láttam az erdőt. Felugrottam az egyikre, több kilátást remélve, és meg is lett az eredménye, hiszen a jelenlegi helyzetemtől körülbelül öt kilométerre megpillantottam Jaspert és Alice-t. Lepattantam a faágról, és most már a célhoz vezető út tudatában száguldottam keresztül az erdőn. Pillanatok alatt oda értem.
„Sziasztok!” Köszöntem Nekik.
„Áh, szia, Bella! Bájolgott Alice, de láthatóan rosszkor érkeztem.
„Ne haragudjatok, hogy megzavarlak Titeket, de Alice beszélnem kell Veled.”
„Velem? Miért?” Hangosan kifújtam a levegőt, majd mérgesen Alice-re néztem.
„Igen, Veled! Fontos lenne.” Alice kedvesen Jasperre nézett. Ő ártatlanul elmosolyodott, majd megszólalt.
„Menj csak.” Apró puszit nyomott Alice homlokára, drága nővérem viszont többre vágyott. Magához húzta, felágaskodott, hogy elérje Jaspert, majd megcsókolta. Biztos voltam benne, hogy azért csinálja, hogy bosszantson, és, hogy húzza az időt. Az időt, mely egyre fogy, melynek vesztegetése a tökéletes karácsony lehetőségét veszélyezteti. Jasper óvatosan lebontotta Alice apró kezeit nyakáról, majd hátrált egy lépést, rá mosolygott, és a következő pillanatban már nem volt sehol. Alice durcásan rám nézett.
„Na, mond, mi ilyen fontos!” Úgy döntöttem nem kertelek, így rögtön a lényegre is tértem.
„Meg szeretném ünnepelni az idei karácsonyt… Veletek.”
„Bella, én nem hiszem…”
„Tudom, de nem az engedélyedet kérem, hanem a segítségedet.”
„Ha ezt Edward megtudja…”
„De nem fogja, neki is meglepetés lesz, ahogy mindenki másnak.” Alice megrázta a fejét, én pedig folytattam előzőleg megkezdett monológomat.
„Viszont, ha nem akarsz segíteni, nem baj, majd megkérem Nessie-t, hogy vásároljon be, és segítsen az előkészületekben.” Tudtam, hogy ez a kijelentésem felér egy kártyával, ami mindent visz, egyenlő egy Royal Flush-el.
„Nem.” Csattant fel Alice.
„Segítek, még szép, hogy segítek.” Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne nevessem el magam. A tervem végülis sikerült, innen már sínen vagyok.
„Oké, akkor már csak azt kellene megoldani, hogy üres legyen a Cullen-ház, 24.-én.”
„Nem lesz gond, megoldom.” Nem tudtam mit forgat Alice a fejében, de rábólintottam.
„Rendben.”
„És? Hol kezdjük?” Láthatóan Alice már nagyon bezsongott, és én örültem neki.
„Menj el ajándékokat venni, tudod, hogy én nem szeretek vásárolgatni. Én pedig addig beszélek Charlie-val.”
„Minek?”
„Gondolkozz Alice! Nem vihetjük be a Cullen-házba az ajándékokat, sem semmi mást, aminek köze van a karácsonyhoz. Azonnal rájönnének.”
„Igaz.”
„Na, látod.”
„Jól van, akkor én megyek is”
„Menj csak. Ja, és Alice…”
„Igen?”
„Köszönöm.”
„Ugyan Bella, én köszönöm.” Egyszerre elnevettük magunkat, majd Alice elviharzott. Én is irányt váltottam és elindultam Forksba. Rövid időn belül meg is érkeztem apámhoz. A járőr kocsi szerencsére ott állt a ház előtt. Gyorsan oda futottam a bejárati ajtóhoz, majd tempómat kicsit lassítva nyitottam ki, és sétáltam be a házba. Charlie, ahogy az várható volt, épp meccset nézett a nappaliban. Tudtam, ha nem szólalok meg, soha nem vesz észre.
„Szia, Charlie.”
„Áh, szia, Bells.” Láthatóan örült nekem.
„Hogy vagy?” Próbáltam kedves lenni.
„Egész jól. Hát te? Minek köszönhetem látogatásod?”
„Talán nem nézhetem meg, mi van az apámmal?” Viccelődtem.
„Már, hogy ne nézhetnéd meg. Viszont biztos vagyok benne, hogy oka van a látogatásodnak. Történt valami?” Charlie felugrott a tévé elöl, arckifejezése pedig hirtelen komorrá változott.
„Nem, dehogy is, nyugodj meg. Nincs semmi baj.” Nyugtattam meg, majd mosolyogtam rá gyengéden. Charlie láthatóan megkönnyebült.
„Szeretnék kérni Tőled, egy kis szívességet.”
„Mond csak Bella.” Nem is vártam tovább, rögtön bele vágtam mondandóm közepébe.
„Meg szeretném ünnepelni az idei karácsonyt, de a Cullenék tudod milyenek. Ezért 24.-éig titokban akarom tartani. „
„Értem. És, hogy jövök én a képbe?”
„A Cullen-házba nem vihetem az ajándékokat, sem a díszeket.”
„Jajj Bells, ne viccelj, ez a legkevesebb. Ide nyugodtan hozhatod!”
„Köszönöm.”
„Igazán nincs mit.”
„Hát akkor, ha nem bánod, most mennék is, még nagyon sok teendőm van.”
„Jól van.” És ezzel elindultam az ajtó felé. Charlie pedig visszaült a kanapéra. Az ajtó már épp becsukódni készült mögöttem, mikor visszakiabáltam Charlie-nak.
„Apa!”
„Igen?”
„Azt elfelejtettem mondani, hogy természetesen karácsonyra Te is meg vagy hívva a Cullen-házba.” Charlie elmosolyodott, és tudtam, hogy ennél még több érzelem is van most benne. Meghatódott.
„Ott leszek.” Nem is húztam tovább az időt. Alice után mentem, hiszen tudtam, hogy merre ment. Az egész napot együtt töltöttük Seattle-ben és ajándékot ajándék hátára halmoztunk. Biztos vagyok benne, hogy ezt a rengeteg holmit, ha ember lennék, nem bírnám el. Így viszont nem okozott túl nagy gondot. Mivel olyan sok mindent vásároltunk az egyik áruházban, még ajándék kuponokat is kaptunk. Ahogy tovább sétáltunk, egy kedves hang ingyen gyors ételeket kínált, az arra járó vásárlóknak. Ezen Alice-el jót nevettünk. Az idő gyorsan ment, olyannyira, hogy mikor kiértünk az áruházból, már mindenhol sötét volt. Csak az utat szegélyező lámpák, a rengeteg fényes díszítés, a hatalmas fenyőkre aggatott villogók ragyogtak. A járó-kelő autók reflektor fénye, a kivilágítot házak erős fényétől cikázott a szemünk. Teljesen átjárt bennünket a karácsony hangulata. Egyetlen bökkenő volt csupán. Hogy megyünk haza? Mindketten vámpírképességeinket kihasználva loholtunk át e hatalmas városba, a haza útról akkor még nem tudomást véve. Alice-t láthatóan nem zavarta a dolog, majd percek múltán ki is derült, hogy miért nem.
„Míg egyedül voltam, vettem Neked is karácsonyra valamit.”
„Ugyan, Alice nem kellet volna.”
„Ami azt illeti igen is kellett. „
„Ahogy gondolod.” Egyeztem bele.
„Karácsonyig nem akartam oda adni, de a helyzetre való tekintettel…” Nem nagyon szűrtem le Alice szavaiból semmit. Megfogta egyik kezem, majd el kezdett húzni magával.”
„Hová megyünk?” Értetlenkedtem.
„Oda adom most az ajándékodat.”
„De miért? Nem szükséges.”
„Oh, de igen.” Kuncogott magában. Egyre inkább összezavart. Mi olyat adhatna nekem Alice, ami nem ér rá karácsonyig. Amire most mindennél jobban szükségem lenne.
„Várjunk csak!” Azt hiszem megvilágosodtam. Ekkor már felesleges volt bármit is mondanom, hiszen az ajándékom karnyújtásnyira volt Tőlem.
„Boldog Karácsonyt, Bella!” Hosszú ideig meg sem bírtam szólalni, csak gyönyörködtem az ajándékomban.
„Úristen Alice. Ez egy vagyonba kerülhetett.”
„Azzal ne foglalkozz.”
„Köszönöm. Nagyon köszönöm.” Oda sétáltam a kék masnival átkötött csodaszép autóhoz. Egy lamborghini. Alig hittem a szememnek. Egy gyönyörű lila ghini. Vámpírrá válásom óta, megváltozott pár dolog. Többek között az is, hogy megszerettem az autókat. És az óta egy lambo-ra vágyom. El sem akartam hinni, hogy tényleg valódi.
„Na, kipróbáljuk?” Szakította félbe Alice gyönyörködésem.
„Naná.” Beraktuk az autóba a rengeteg csomagot, majd beszálltam a vezető ülésre, Alice pedig mellém. Beindítottam az autót, és óvatosan elindultam. Láttam a csodálkozó és irigy tekinteteket kintről, de jelen pillanatban nem tudtam rájuk figyelni. Ahogy kiértünk az emberektől zsúfolt városból, sebességet váltottam. Úgy száguldottam az utakon, hogy az külső szemmel nézve már-már repülésnek hatott. Eszméletlen gyorsan Forks közelében találtam magam. Ekkor villant be, hogy az autót sem vihetem haza. Ott kell hagynom Charlie-nál egy darabig. Leparkoltam a rendőrautó mellé, majd a rengeteg ajándékkal a kezünkben besétáltunk Charlie-hoz. Próbáltunk csendben lenni, hiszen az apám már aludt. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de bizonyára későre járt már. Felmentünk a régi szobámba és letettük az ajándékokat. Akkor Alice elkezdett kotorászni, és kivett közülük, két nagy szütyőt.
„Az meg minek?” Kérdeztem Alice-t. Ő szemeit forgatta, majd megszólalt.
„Szerinted mit mondunk majd a többieknek, Edwardnak? Hol voltunk egész nap?”
„Hmm, igazad van.” Vásároltunk. Végül is igaz volt.
Lementünk a földszintre, előkaptam egy papírt és egy tollat.
„Charlie!
Az ajándékok fent vannak a szobámba… A ghini a ház előtt pedig az enyém. Kérlek nagyon vigyázz rá! =)
Bella”
„Mehetünk!” Szóltam oda Alice-nek. Visszarohantunk a Cullen-ékhez. Edward fent volt Nessie-vel. Rose, Emmett-el a tévé előtt civakodott. Carlisle, Esme és Jasper pedig a dolgozó szobában beszélgettek.
„Alice még 2 nap. Holnap el kell rendeznünk a fát, 24.-én pedig a Cullen-ékat.” Hatalmas nevetésben törtünk ki, érdekes megfogalmazásom miatt.
„ Minden rendben lesz!”
„Megyek, megkeresem a lányom.”
„Én meg Jaspert.” Felviharoztam az emeletre. Benyitottam Edward szobájába. Ott ültek az ágyon, és mikor kinyitottam az ajtót, valamit nagyon el akartak rejteni előlem.
„Hmm, mi folyik itt?” Vettem játékosra a figurát. Edward és Nessie egymásra néztek, majd ártatlan képet vágva, egyszerre szólaltak meg.
„Semmi.”
„Hát Te, merre jártál ma?” Faggatott Edward. Szinte azonnal rávágtam.
„Vásárolni voltam… Alice-el. És Ti, mit csináltatok egész nap?” Nessie kissé zavarodottan szólalt meg.
„Ööö… beszélgettünk és versenyeztünk, és apa megint legyőzött.” Nessie durcásan nézett Edwardra, aki Renesmee sértődött tekintetét látva nevetésben tört ki. Erre Nessie is kacagni kezdett, én pedig boldogan néztem Őket.
„Ezek szerint, akkor jól telt a napotok.”
„De még mennyire.” Vágta rá Edward. Oda sétáltam hozzájuk. Leültem Edward és Nessie közé az ágyra, és beszélgetni kezdtünk. Egész éjjel velük voltam, így hamar elment az éjjel. Mire feleszméltem már kivilágosodott. Nessie közben elaludt, én pedig Edwardhoz bújtam. Annyira szerettem Őt, és a lányomat is. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy az egész életemet velük fogom leélni. Illetve, hogy annak az életnek soha nem lesz vége. Egy egész örökké valóság van előttünk. Éppen ezért, most el kell, menjek, holnap karácsony, és még nincs meg a fánk. Illetve a holnapot is el kell rendezni, hogy tiszta legyen a terep a díszítéshez, hogy teljes fényben, és pompában tudjam fogadni majd a családom. Felkeltem Edward mellől, aki persze rögtön megkérdezte, merre tartok. Nem hazudtam, rávágtam az igazságot.
„Alice-hez.”
Ezt a napot is Alice-el töltöttem. Jártuk a vásárokat, a tökéletes fenyőt keresve, de sajnos eredménytelenül. Ekkor jutott eszembe valami nagyon abszurd ötlet.
„Alice!”
„Igen?”
„Mi lenne, ha nem itt keresnénk fát.” Kíváncsian nézett rám.
„Hanem, hol?” Kis vártatva rávágtam.
„Az erdőben.” Úgy láttam Alice-nek tetszik az ötlet.
„Menjünk.”
„Menjünk.” Ismételtem szavait. Gyorsaságunkból adódóan nem tartott sokáig, míg elértünk a jó öreg Forksot határoló erdőig. Azonnal neki is álltunk keresni azt a fát, mely mindkettőnk vágyát és ideálját tükrözi. Alice eszméletlen gyorsasága utánozhatatlan mozdulatokat követett, minden lépése egy titkos tánc rejtjeleként fürkészte ki az erdő még be nem barangolt zugait. Már másodszorra pásztáztuk át az erdőt, mikor Alice megállt, de nem szólt egy szót sem. Szeme a mérhetetlen ég irányába mutatott, lélegzete pedig elakadt. Szememmel követtem az Ő látóterét, és megpillantottam a tökéletes fát. Úgy két méter magas lehetett, sötét örökzöld tűlevelekkel. Gyönyörű terebélyes fa ágaskodott az ég felé szemünk előtt.
„Ez az. Alice, megtaláltuk.”
„Meg, de meg ám.” A fa megvolt, már csak valahogy haza kellene vinnünk, illetve Charlie-hoz.
„Ö, Alice?”
„Mi a baj?”
„Hogy fogjuk ezt kivágni és elvinni Charlie-hoz?” Alice arcára huncut mosoly szökött, majd kacéran így szólt.
„Csak figyelj!”
„Ahogy akarod.” Alice kivett a hajából egy hullámcsatot, szétgörbítette, majd oda sétált a fához. Határozott mozdulattal a fa négy pontját megkarcolta, majd a csatot zsebre tette. Keresett egy vastag faágat, és egy közeli fához dörgölte. Egy szempillantás alatt élesre hegyezte azt. Oda szaladt a fenyőnk mellé, és őrült gyorsasággal elkezdett rohanni a fa körül. Tempója minden másodperccel gyorsabbá vált, míg egyszer csak halk reccsenést hallottam. Alice megismételte a mozdulatsort még kétszer-háromszor, mire a fa egy hatalmas hasadás keretében elkezdett dőlni keletnek. Alice mellém ugrott, majd elégedetten kémlelte a hatalmas fát, miközben az földre hullt, akár egy apró virág.
„Szerintem vigyük el Charlie-hoz.” Jelentette ki könnyedén Alice. Szó nélkül oda sétáltam a fa mellé, két kezembe fogtam egyik végét, Alice pedig ugyan ezt tette, csak a másik oldalról közelítette meg a fát. Felemeltük, majd elindultunk Charlie-hoz a fával. Az elején nem tudtunk összhangban mozogni Alice-el, így hatalmas nevetésektől hangzott ez erdő. Oda értünk Charlie-hoz, de Ő nem volt otthon. A fenyőt elfektettük a ház mellé, majd visszamentünk a Cullen- villába.
„Van egy remek és használható ötletem.” Mondta Alice.
„És mi lenne az?”
„Vadászat.” Az elgondolás nekem is tetszett. Úgy sem voltunk már jó ideje vadászni. Kell a táplálék, így összeköthetjük a kellemest a hasznossal. Míg a többiek vadásznak, mi Alice-el kényelmesen el tudunk rendezni itthon mindent.
„Remek.”
„Megyek is, megbeszélem Carlisle-val.”
Míg Alice Carlisle-val volt, én a holnapi meglepetésen gondolkoztam. Próbáltam kitalálni a legmegfelelőbb helyet a fának illetve a legszebb díszítést kiötölni holnapig. Alice hamarosan visszajött hozzám, szája pedig a füléig ért. Ekkor már tudtam, hogy sikerült megbeszélnie a vadászatot. Nem sokkal később Carlisle és Esme lejtett le a lépcsőn.
„Megbeszélés. Mindenki a halba.” Adta ki a parancsot Carlisle. Pillanatok alatt megjelent mindenki. Esme pedig előrukkolt az Alice által ajánlott tervel.
„Lenne kedvetek holnap reggel vadászni, menni?” Tette fel udvariasan a kérdést. Ahogy az várható volt, Emmett volt az első, aki támogatta az elképzelést.
„Még szép.” Bökte oldalba Rosalie-t, aki válaszképp egy egyértelmű igennel reagált. Jasper sem halogatta sokáig beleegyezését. Edward sem tiltakozott. Nessie pedig akár már most elindult volna. Nem volt semmi akadálya a holnap reggeli vadászatnak. Carlisle summázta a dolgot.
„Rendben. Holnap pirkadatkor indulunk.”
Hamar el is jött a reggel. A vadászat. A karácsony. Már mindenki a ház előtt gyülekezett. Alice-el meg volt beszélve, hogy mikor és hol találkozunk az erdőben, hogy vissza tudjunk szökni, előkészíteni mindent. Elindultunk vadászni, és hamarosan meg is kíséreltem a leválást, de Edward, mint mindig szemfülesebb volt a kelleténél. Észrevette tétovázásomat, de szerencsére ki tudtam magyarázni magam, és egy jól időzített pillanatban sikerült meglógnom előle. Alice már ott várt a megbeszélt helyen, és láthatóan kissé türelmetlen volt.
„Edward…” Csak ennyit mondtam, és Alice haragja elszállt. A megbeszéltek szerint elmentem Charlie-hoz az ajándékokért, melyet már a saját álom kocsimmal vittem el a házba. Alice már javában díszítette a házat. Nekem még egyszer vissza kellett mennem a fáért. Nem tartott sokáig. Alice segített bevinni a fenyőt a helyére. Míg Ő a házat díszítette, én neki álltam fellógatni a hatalmas fára a szebbnél szebb díszeket. A hangulat nagyon jó volt. Kicsit nosztalgiáztunk, majd zenét tettünk fel, így ténykedtünk tovább. Mikor Alice befejezte a ház dekorálását, csatlakozott hozzám, és immár együtt aggadtuk a fára a díszeket. Nem sokkal később végeztünk is vele. Megcímeztük az ajándékokat és szépen betettük a most már karácsonyfának mondható csoda alá. Az idő gyorsan telt, és a többiek még nem voltak sehol, így arra jutottunk, hogy visszamegyünk az erdőbe hozzájuk, nehogy gyanút fogjanak, vagy aggódni kezdjenek. Hamarosan meg is találtuk Őket. Már épp hazafelé tartottak, mikor rájuk akadtunk. Edward és Jasper kíváncsian néztek ránk, de nem szóltak semmit. A haza fele utat hangos kacagásokkal, és mérhetetlen jó kedvel tettük meg. Mivel nem volt célunk a gyors haza érkezés, normál emberi tempóval tettük meg a távot. Ahogy közeledtünk már láttam, a vagy tíz kilométer hosszú világító dísz arányos tekeredését a házon. Nem csak nekem szúrt szemet.
„Mi a fene?” Csattant fel Emmett. Edward tekintete Alice és Én köztem pásztázott. Már mindenki minket kémlelt, de végül Carlisle kérdezte meg azt, ami mindenkit foglalkoztatott.
„Ez meg mi? Bella? Alice?” Szegezte hozzánk a kérdést. Rá néztem Alice-re, aki boldogan kuncogott, majd így szólt.
„Majd Bella elmondja.” Oda fordult hozzám, majd folytatta.
„Elvégre a Te ötleted volt.” Bólintottam, hiszen igaza volt. Nem bonyolítottam túl a magyarázatot.
„Karácsony.” Kijelentésem egy kicsit mindenkit megrázott. Emmett és Nessie díjazta elszántságomat. Úgy láttam mindenki érti, mit szeretnék, és a tekinteteket elnézve megbarátkoztak a karácsony gondolatával. Kivéve egy valakit. Edwardot. Tudtam, hogy vele lesz a legnehezebb.
„Mi előtt elkezdenéd, tudom, mit gondolsz.” Edward lesütötte szemét. Ép mikor folytattam volna, a távolból halk kiáltást hallottam.
„Megjöttem. Itt vagyok, ahogy ígértem.” Az apám volt az. Talán épp jókor érkezett. Edward, Charlie örömét látva megbékélt, és megbarátkozott a karácsonnyal. Legalább is a látszat ezt mutatta. Befele tartottunk a házba, mikor vmi megváltozott. Hüvös szél fújt, arcomat pedig apró vízcseppek érintették. Nessie felkiáltott.
„Esik a hó!”
Azonnal Alice-re néztem, ki szintén ugyan arra gondolt, mint én. A tökéletes karácsonyra. Egy kicsit örültünk a hónak, Esme és Rose megdicsérte a díszítést, melynek hallatán, dagadt Alice melle. Persze, minden okkal. Beértünk. Ekkor mindenki megcsodálta a hatalmas és gyönyörű fát. Még Edward is elérzékenyült.
„Csodálatos.” Ámult el Esme.
„Szerintem bontsuk ki az ajándékokat!” Búzdította a többieket Alice. Emmett volt az első, aki letépte az arany csomagolást ajándékáról. Egy új túrázó felszerelés volt benne és egy tipikus Emmett-hez illő karkötő. Látszott rajta, hogy örül az ajándéknak. Aztán Rose kuporodott le mellé, és nyitotta ki kozmetikumokkal teli tasakját. Oda léptem hozzá, és átnyújtottam neki még valamit. Kinyitotta, és mérhetetlenül hálás volt a benne rejlő gyémánt nyakékért. Carlisle és Esme egyszerre vették birtokba ajándékaikat. Esme egy álomszép ruhát talált benne, egy hozzáillő nyaklánccal. Carlisle pedig egy elegáns szmokingot. Emellett pedig egy repülőjegy bújt meg a dobozban, mely Spanyolországba szólt. Alice kézen fogta Jaspert, és együtt bontották ki Jas’ ajándékát. Ő egy sílécet kapott, természetesen a hozzá járó ruházattal, és egy kihagyhatatlan dolog lapult az ajándékok mélyén. Egy hangulatgyűrű. Poénnak szántam, és szerencsére Jasper is annak fogta fel. Jót nevettünk a dolgon. Emmett pedig szó szerint a földön feküdt a nevetéstől. Már csak Edward, Nessie és Charlie ajándéka hevert kibontatlanul a fa alatt. Először Nessie bontotta ki ajándékát. Egy nagy könyv volt benne, melyet Alice és Én állítottunk össze. A ma élő összes olyan vámpírról és farkasról, aki –hivatalosan megfogalmazva- nyilvántartásba van véve. Nagyon örült neki, és láthatóan Edward is díjazta az ötletet. Utána Charlie-t vettem rá, hogy kukkantson bele az dobozkába. Meg is tette. Apámnak egy teljesen új rendőr egyenruhát szántam, és egy vadonatúj fegyvert. Edward sem váratott tovább magára. Kibontotta a díszesen becsomagolt dobozt. Benne egy CD-t és két könyvet talált. A CD természetesen Debussy szerzeményeit tartalmazta. Egyik könyv az Üvöltő Szelek volt. A kedvenc könyvem, melyet más számtalanszor olvastam, és Edward sosem értette az okát. A másik pedig egy csodaszép dráma: Patrick Süskind – Parfüm, egy gyilkos története. Nem volt mögöttes tartalom, egyszerűen imádtam mindkettőt és szerettem volna megosztani ezt Vele.
Mindenki nagyon boldog volt és örült az ajándékának. Kiderült, hogy Edward is számom tartotta a karácsonyt, és, hogy Nessie-vel múltkor az ajándékomat készítették, azért sunnyogtak annyira. Egy fotó-albumot kaptam tőlük, Edward legszebb élményeivel megspékelve, melyeket aranybetűivel írt oda a képek mellé. Csodálatos volt. Az egész este boldogságban tölt el. Rengeteget meséltünk egymásnak szép emlékekről, és jövőbeli tervekről. Egy váratlan pillanatban felálltam, kinéztem az ablakon, ahol nagy pelyhekben hullt a hó, majd a családomra néztem és megszólaltam.
„Boldog Karácsonyt!”

Írta: Veréb Nikolett /Niky/

Twilight Saga eskűű:

Magyarul:

Twilight Saga Eskű

-Ígérem, hogy emlékezni fogok Bellára,
Minden egyes alkalommal, amikor ügyetlenül elesek.
-Ígérem, emlékezni fogok Edwardra,
Amikor a városon kívül vagyok.
-Ígérem, betartom a közlekedési szabályokat,
Charlie kedvéért, természetesen.
-Ígérem, emlékezni fogok Jacobra,
Amikor a szívemet bűntudat tölti el.
-Ígérem, emlékezni fogok Carlislera,
Ha valaha is a baleseti osztályon leszek.
-Ígérem, emlékezni fogok Emmettre,
Mindig, amikor egy hatalmas durranást hallok.
-Ígérem, emlékezni fogok Rosaliera,
Ha látok valamit, ami egy természetes szépség.
-Ígérem, emlékezni fogok Alicere,
Amikor sétálók és meglátok egy aranyos ruhát.
-Ígérem, emlékezni fogok Renesmeere
Amikor gyönyörű bronz színű hajat látok.
-Ígérem, emlékezni fogok Esmere,
Amikor azt mondja nekem valaki, hogy érdeklem.
-Ígérem, emlékezni fogok Jasperre,
Ha a gyomrom épp nincs görcsben.
-Ígérem, emlékezni fogok a Volturira,
Amikor valaki a világ uralmáról beszél.
-Ígérem, szeretni fogom a Twilightot
Amikor csak lehetséges,
Azért, hogy mindenki lássa ez a szenvedélyem,
Mert tudom azt, amit minden Twilighter tud.